| Szezonzáró találkozó pénteken | 2013-05-08 | Ahogy a vendégkönyvben már olvasható volt, pénteken este 20 órától, a Klub Trummerikuban találkozóra várják a szurkolókat. Az időpont azért is fontos, mert a csapat ekkor még teljes kerettel részt tud venni az eseményen.
A rendezvény díjtalan, ráadásul száz adag gulyás is várja azokat, akik közösen szeretnék elbúcsúztatni a mögöttünk álló szezont.
Mindenkit szeretettel várnak! |
| | Mára is megértést és sportszerű szurkolást kérünk | tájékoztatás 2013-05-03 | Tisztelt Szurkolóink!
Az MKOSZ Fellebbviteli Bizottságának korábbi döntése alapján a mai mérkőzésen is üresen kell hagynunk az alapvonal mögötti két sort, ahogy már két korábbi találkozón ez gyakorlat volt.
A mai mérkőzésre is kérjük megértésüket, és azt is, hogy ugyanolyan sportszerűen biztassák csapatunkat, mint tették az elmúlt alkalmakkor, hogy továbbra se adjunk okot bármilyen szankció életbeléptetésére.
Köszönjük!
Zsebe Ferenc
ügyvezető |
|
| Köszönjük a sportszerű szurkolást! | 2013-04-25 | Kedves Szurkolóink!
Köszönjük, hogy az elmúlt három hazai találkozón sportszerű magatartással teremtettek remek hangulatot a csarnokban.
A köszönttel együtt a folytatásra is van kérésünk: |
| | A rájátszás első körének menetrendje | tájékoztatás 2013-04-22 | A középszakasz végeredménye alapján a rájátszás első körében az Atomerőmű SE ellen játszik a csapatunk. A két klub megállapodott a találkozók időpontjairól, amelyek a következők:
- 1.mérkőzés: 2013.április 24. Szerda 18.00 Atomerőmű SE – Lami-Véd Körmend
- 2.mérkőzés: 2013.április 27. Szombat 18.00 Lami-Véd Körmend – Atomerőmű SE
- 3.mérkőzés: 2013.április 30. Kedd 18.00 Atomerőmű SE – Lami-Véd Körmend
- 4.mérkőzés: 2013.május 3. Péntek 19.00 Lami-Véd Körmend – Atomerőmű SE
- 5.mérkőzés: 2013.május 5. Vasárnap 18.00 Atomerőmű SE – Lami-Véd Körmend
|
|
|
Nem kell zárt kapuk mögött mérkőzést rendezni2013-04-16 (tájékoztatás)
Szeretnénk tájékoztatni szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy az MKOSZ Fellebbviteli Bizottságának határozata értelmében nem kell üres lelátók előtt játszania csapatunknak, ugyanakkor szigorú feltételeket szabtak a szezonból hátralévő hazai mérkőzések rendezésével kapcsolatban. Ezeket csak szurkolóink megértésével és együttműködésével teljesíthetjük, ezért kérjük, hogy legyenek partnereink mindabban, amit közösen teljesítenünk kell a tovább szankciók megelőzése érdekében.
Szombaton közönség előtt játszik a csapat2013-04-11 (tájékoztatás)
Szeretnénk tájékoztatni szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy a következő hazai mérkőzésen biztosan jelen lehetnek a drukkerek és az érdeklődők.
Az MKOSZ főtitkára, Bodnár Péter úgy tájékoztatta klubunkat, hogy a zárt kapus mérkőzésről szóló határozattal szemben beadott fellebbezésünk sorsáról a következő napokban születhet döntés, így az semmiképpen sem lehet hatással a hétvégi találkozóra.
A Szolnoki Olaj csapatát tehát akár telt ház előtt is fogadhatjuk.
Zsebe Ferenc
ügyvezető
Egy idegenlégióssal folytatja a csapat2013-04-08 (tájékoztatás)
Szeretnénk tájékoztatni szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy a csapat székesfehérvári mérkőzését követően ismét megbeszélést tartottunk a keret tagjaival.
A legutóbbi két találkozón nyilvánvalóvá vált, hogy az együttes gödörben van, ami miatt mindenképpen változtatásra van szükség.
Felfüggesztett büntetés a csapatnak2013-04-04 (tájékoztatás)
A klubvezetés ma megbeszélést tartott a csapattal az Atomerőmű SE ellen mutatott játék okán.
A látottakat szurkolóink joggal minősíthették elfogadhatatlannak, ezért a játékosok ezúton kérnek elnézést mindenkitől.
A klub vezetése úgy döntött, hogy mindez nem maradhat következmény nélkül, ezért a csapat felfüggesztett pénzbüntetést kapott, ami akkor lép életbe, ha a bajnokságból hátra lévő legalább nyolc mérkőzésen a gárda nem mutat megfelelő hozzáállást és játékot.
Mindezt egy objektív értékelés alapján fogjuk eldönteni, és a szezon végén beszámolunk a büntetés sorsáról.
Egyúttal szeretnék megköszönni szurkolóinknak a sportszerű magatartást, amit az egész mérkőzésen tanúsítottak.
Zsebe Ferenc
ügyvezető
A klub benyújtotta fellebbezését2013-03-29 (tájékoztatás)
Ahogy korábban is jeleztük a szándékunkat, elkészítettük a klub fellebbezését az MKOSZ Fegyelmi Bizottságának határozata ellen, amelyben egy zárt kapus mérkőzés megrendezését írta elő számunkra az Alba Fehérvár elleni mérkőzésen történtekért.
A fellebbezést ma elküldtük. Ezt követően tájékoztatást kértünk arról, hogy a jövő szerdán, április 3-án esedékes Atomerőmű SE elleni hazai mérkőzésünkön jelen lehetnek-e szurkolóink.
A válasz szerint ezt a találkozót a megszokott módon, közönség előtt rendezhetjük, a fellebbezésünkről várhatóan ezt követően hoznak majd döntést.
Ezúton is kérjük szurkolóinkat, hogy szerdán mutassuk meg:
Tudunk sportszerűen is remek hangulatot teremteni saját csarnokunkban!
Olyat, amely segítségére lehet a csapatunknak, de nem szolgáltat újabb alapot büntetés kiszabásához.
Ez nem csak későbbi megítélésünk, de a fellebbezésünk sorsának tekintetében is különösen fontos lehet!
Zsebe Ferenc
ügyvezető
A klub nyílt levele a pályabezárásról2013-03-21 (tájékoztatás)
Nyílt levél a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez, Fegyelmi és Játékvezetői Bizottságához
Tisztelt MKOSZ, Tisztelt Érintett Bizottságok!
A Lami-Véd Körmend csapatának vezetősége meglepődve és felháborodva fogadta a Tisztelt Fegyelmi Bizottság legutóbbi határozatát, amelyben pályabetiltásra ítélte klubunkat.
Abban egyetértünk a Tisztelt Fegyelmi Bizottsággal, hogy a durva, trágár kifejezések nem lehetnek mindennapos részei a sporteseményeknek, de úgy gondoljuk, hogy az ilyenek kiragadása és ezek alapján egy nagy múltú kosárlabda fellegvár ellehetetlenítése sem lehet célja senkinek.
Zárt kapus meccsre ítélték a klubot2013-03-19 (tájékoztatás)
A klub ma kapta meg a Szövetség Fegyelmi Bizottságának határozatát, amelyben arról értesít bennünket, hogy egy mérkőzést üres nézőtér előtt, zárt kapuk mögött kell megrendeznünk.
A klub vezetése mérlegeli a helyzetet, és rövid időn belül dönt arról, hogy milyen lépéseket tegyen.
Alább változatlan formában közöljük a Fegyelmi Bizottság határozatát.
Ma 18 órakor feldobják a labdát Körmenden2013-03-16 (tájékoztatás)
A Kaposvári KK ügyvezetője, Monok Tibor tájékoztatta klubunkat, hogy csapatuk el tud indulni a mai találkozóra, melynek kezdési időpontja 18 óra.
Zsebe Ferenc
ügyvezető
Sok boldogságot a Hölgyeknek!2013-03-08 (tájékoztatás)
Nőnap alkalmából nagy szeretettel
köszöntjük csapatunk minden hölgy szurkolóját, szimpatizánsát! Sok boldogságot, és sportsikert kívánunk! Gállos Laci bácsi emlékére2013-03-05 (tájékoztatás)
A múlt pénteken vettünk végső búcsút Gállos Laci bácsitól, aki nem csak rajongója és néha támogatója volt a körmendi sportnak, főleg a focistáknak és a kosarasoknak, de hosszú évtizedeken át írt is róluk.
Néhány gondolat, emléktöredék róla:
A Körmend mérkőzései a középszakaszban2013-03-04 (tájékoztatás)
A többi klubbal történt egyeztetés után a következő menetrend alakult ki a csapatunk számára:
(Esetleges televíziós közvetítések miatt a program még változhat.)
Krayem nélkül folytatja a Körmend2013-03-03 (tájékoztatás)
Omar Krayem szerződése az alapszakasz végével március 2-án lejárt. A klub vezetősége nem hosszabbította meg a játékos kontraktusát, így a felsőházba jutott csapat két idegenlégióssal folytatja a bajnokságot.
Zsebe Ferenc
ügyvezető
Csapai Péter távozik Körmendről2013-02-20 (tájékoztatás)
Csapai Péter távozik Körmendről
Ahogy a játékos menedzserétől az egyik hírportál már értesült róla, a Lami-Véd Körmend csapata közös megegyezéssel szerződést bontott Csapai Péterrel.
Az erről szóló megállapodás hat órakor született meg.
Köszönjük Péternek az itt végzett munkáját és sok sikert kívánunk neki új csapatában, a MAFC-ban.
Zsebe Ferenc
ügyvezető