Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Nyolc csapat reménykedhet a kupasikerben
2021-04-05

Az elmúlt években bevált Magyarországon a nyolc csapatot felvonultató kupadöntő, így ezúttal is ezen a módon szervezte meg az MKOSZ a finálét, ugyanakkor a lebonyolítás mégis sajátos lesz.

A vírushelyzet miatt nem zárják szállodába a résztvevőket, hanem pihenőnapok beiktatásával, napi utazással készítették el a programot. Szerda-péntek-vasárnap a három versenynap. Természetesen utóbbi kettőben csak az első nap győztesei lesznek majd érdekeltek.

A Szövetség a klubok utazási költségeit megtéríti, és hogy ne legyenek túl nagy távolságok senki számára, ezért döntöttek fővárosi helyszín, a Ludovika Akadémia mellett.

A sorsolás szeszélye folytán csapatunk, az Egis Körmend az utolsó negyeddöntőn, szerdán este, 20:30-kor lép majd pályára, az Atomerőmű SE ellen.

 

Íme, a Zsíros Tibor Férfi K&H Magyar Kupa döntőjének 2021-es programja

 

Helyszín:

Ludovika Aréna, Budapest

 

Negyeddöntők, április 07., szerda:

 

13:00 Alba Fehérvár – Szolnoki Olajbányász

15:30 Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – PVSK-VEOLIA

18:00 DEAC – Naturtex-SZTE-Szedeák

20:30 Atomerőmű SE – Egis Körmend

          A mérkőzés közvetítésének linkje előfizetők számára:

https://mindigtvgo.hu/details?id=11343417&type=7&srcCarouselId=738

          A sajtótájékoztató ingyenes közvetítésének linkje: https://youtu.be/jS3urHN03Io

 

Közvetítések: MindigTV GO

 

Elődöntők, április 09. péntek:

15:00 M4 Sport élő

17:45 M4 Sport élő (Továbbjutásunk esetén ekkor játszunk a DEAC – Szeged mérkőzés győztesével.)

 

Április 11. vasárnap:

16:30 bronzmérkőzés (Az M4 Sport felvételről közvetíti)

19:30 döntő, M4 Sport élő

 

Amennyiben tehát győzni tud az ASE ellen a csapatunk, úgy pénteken a DEAC – Szeged meccs győztesével küzd majd a döntőért.

Ahogy az a sorsoláskor elhangzott, a klubok küldöttségeinek valamennyi tagja csak friss, negatív COVID teszt birtokában vehet részt az eseményen, és ez minden egyes versenynapra külön igaz.

Nem tudhatjuk, hogy ez melyik csapatot, milyen mértékben érintheti, hogy lesznek-e pozitív eredmények, de reméljük, legalább most nem szól bele az erőviszonyok alakulásába a járvány.

 

Íme, egy kis múltidézés, következnek az eddigi férfi kupagyőztesek:

 

17 alkalommal: Bp. Honvéd

8: Szolnoki Olajbányász KK

7: Egis Körmend

5: MAFC, Csepel SC

4: Alba Fehérvár, Atomerőmű SE, ZTE KK

3: Ganz-MÁVAG VSE

1: Bajai SK, Soproni MAFC, Kaposvári KK, Univer KSE, PVSK-Pannonpower

 

Az Egis Körmend eddigi kupasikerei:

1989–90

Körmendi Dózsa MTE

Bp. Honvéd

63–62

1990. 04. 06.

Körmend, e.: Patonay Imre, Fodor Péter

1992–93

Körmend-Hunor KC

Szolnoki Olajbányász

80–68

1993. 05. 30.

Dózsa György út, e.: Földi Sándor

1993–94

Körmend KC

Szolnoki Olajbányász

68–67

1994. 06. 06.

Körmend e.: Fodor Péter, Szalai János, Déri Csaba

1994–95

Marc-Körmend KC

Szolnoki Olaj KK

95–90 2x hu.

1995. 05. 01.

Budapest Sportcsarnok, e.: Fodor Péter, Déri Csaba

1996–97

Marc-Körmend KC

Danone-Honvéd

82–72

1997. 03. 09.

Salgótarján, e.: Patonay Imre, Szalai János

1997–98

BC Marc-Körmend

Falco-Lépték KC

81–69

1998. 03. 29.

Körmend, e.: Patonay Imre, Szalai János

2015–16

Egis Körmend

Szolnoki Olaj KK

68–55

2016. 02. 21.

SYMA-csarnok, e.: Teo Csizmics, Hencsey Tamás

 

A körmendi kupasikerek krónikái:

 

1990:

Körmendi Dózsa MTE – Budapesti Honvéd 63-62 (28-40)

3500 néző, Vezette Berki János, Král László

Legjobb dobók: Zsebe 16, Szalay 15 illetve Halm 19, Farkas 10

 

1993:

Körmend-Hunor – Szolnoki Olajbányász 80-68 (45-34) Dózsa György út, 800 néző Vetette: dr. Gencsev Plámen, Váradi György

 

Körmend: Camprag 22/3, Zsebe 8/3, Halm 11/3, Czigler 6, Klisura 16

Csere.: Kardos 13/3, Érsek 4, Véha, Szekeres, Molnár

Edző: Földi Sándor

 

Szolnok: Horváth 2, Tóth 13/3, Hosszú Stan 12, Ivkovics 16

Csere: Berkics 11, Mérés 11, Takács 3/3, Góbi

Edző: Rezák László

 

1994:

Körmend KC – Szolnoki Olajbányász 68-67 (38-36)

Körmend, 2000 néző, vezette: Harsányi József, dr. Valovics István

 

Körmend: Szájer, Halm 7/6, Zsebe 18/9, Czigler 14, Kovacsevics 8

Csere: Kardos 17, Szekeres , Érsek 4

Edző:

Fodor Péter, Déri Csaba, Szalai János

 

Szolnok: Takács 10/6, Knézy 10/6, Tóth 12/6, Góbi 4, Ivkovics 23/3

CsereVarga 4, Alexe 4, Mérész

Edző: Rezák László

 

1995:

Az 1995-ös, két hosszabbítást hozó, drámai döntő jegyzőkönyve helyett álljon is egy részlet Fodor Sándor, Piros és Fekete című könyvéből:

„Puhányan kezdett a Körmend, egyedül Zsebe robotolt kérlelhetetlenül, aminek meg is lett az eredménye. A második félidőben már tíz pont volt a Marc-Körmend előnye, ám ekkor jött az előző napon biztos kezű Kardos és felkínált néhány labdát hasznosításra az olajosoknak. Egál. Két másodperc volt már csak hátra, amikor egy pontos szolnoki vezetésnél Czigler dobhatott két büntetőt. Az elsőt bedobta, 75:75, ám a második leszédült. Hosszabbítás, ismét rettenetes izgalmak, és ismét hosszabbítás. Közben Czigler, Zsebe és Szájer is kipontozódtak, igaz a másik oldalon Ivkovics és Alexe rágták a cserepad szélét. És lőn csoda. A körmendi fakók fényleni kezdtek, Nagy Zsolt és Véha dobtak rettenetesen fontos kosrakat és a végén 95:90-re nyert a Körmend, s ezúttal a sztárok rohantak be ünnepelni a „kicsiket”. És ismét a leírhatatlan öröm, amiről tényleg kár annyit beszélni. Át kell élni és kész.”

 

 

Ikonikus kép Salgótarjánból:

Mindenki felkapta a fejét erre a jelenetre, amikor Charles Edmonson nemes egyszerűséggel Mészáros Zalánt átugorva szerzett kosarat. Magyarországon nem volt gyakori az ilyen pillanat, és húsz évvel később sem az…

 

1997:

Marc Körmend KC – Danone Honvéd 82-72 (49-32)

Vezette: Szamos József, Szabó György

 

Körmend: Madison 35/6, Szájer 4, Zsebe 6, Edmonson 24/3, Czigler 7

Csere: Érsek , Fodor 4, Kolonics 2, Gráczer , Csaplár-Nagy

Edző: Patonay Imre, Szalai János

 

Honvéd: Boros 5, Mészáros 2, Moore 14, Orosz 6, Sitku 32

Csere: Adderly , Kiss 11/9, Sebők 2

Edző: Zsoldos András, Mészáros István

 

1998:

BC Marc-Körmend – Falco-Lépték KC 81-69 (44-35)

Körmend 3200 néző

Vezette: dr. Valovics István, Váradi György

 

Körmend: Fodor 5, Clay 23/9, Zsebe 8, Kolonics 6, Czigler 27

Csere: Csaplár-Nagy E. 2, Németh 6, Érsek 4, Szájer , Gerebenár

 

Falco: Kálmán 27/9, Walke 13, Pankár 6, Mujanovics 7/3, Poindexter 5

Csere: Hortobágyi 1, Krivacsevics 8, Trepák 2, Vida

Edző: Földi Sándor, Váradi ttila

 

 

2016:

Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend 55–68 (18–17, 18–10, 8–22, 11–19)

Budapest, SYMA Rendezvényközpont, 2500 néző V: Földházi Tamás, Pálla Zoltán, Kapitány Gellért

 

SZOLNOK: Wittmann 6/6, Kovács 3/3, VOJVODA 18/3, Milosevics 8, Gregory 2

Csere: Burell 9/9, Keller 5, Boriszov -, Jones 4

Vezetőedző: Pór Péter

 

KÖRMEND: Petty 19/6, Channels 13/3, Mckinney-Jones 20/6, Duinker 8, Farkas

Csere: Dickerson 2, Tóth N. 6, Ferencz -, Lakosa -

Vezetőedző: Teo Csizmics Edző: Hencsey Tamás

 

 

Tavaly így lett volna, de a járvány közbeszólt:

 

2019/20, április 2-4. Debrecen, Főnix Csarnok

Szolnoki Olajbányász KK – DEAC

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Alba Fehérvár

Atomerőmű SE – OSE Lions

KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend

 

Érdekes, hogy ekkor is mi voltunk a nyolcadikként kihúzott csapat. A Szolnok, Falco, Alba hármas akkor is egy ágon szerepelt volna. Nekünk a Pakssal is lett volna esélyünk találkozni, hiszen nekünk a KTE, nekik az OSE jutott volna a negyeddöntőben. Mindez ma már történelem, a friss kupadöntő viszont még előttünk áll.

Szurkoljunk együtt azért, hogy minél tovább jusson csapatunk, az Egis Körmend az idei fináléban.

 

Hajrá Egis Körmend!




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /