Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Tiszta fejjel, kézben tartani a játékot…
2021-03-22

Ez lesz az Egis Körmend célja kedden, Szombathelyen, amikor újra összecsap a két szomszédvári rivális.

Március 13-án hattal nyert a Falco Körmenden. A vendégek a második félidei hatékonyabb védekezésüknek köszönhetően távozhattak győztesen.

Holnap, 17 órától, az M4 Sport kamerái előtt jön a visszavágó, amelyre a Szolnok elleni sikertől felbuzdulva indulhat a csapatunk. És persze azért küzdve, hogy maradjon esély az alapszakasz 6. helyének elérésére.

Minderről vezetőedzőnket, Antonis Constantinides-t kérdeztük:

Ön nagy sikerről beszélt a Szolnok elleni meccs után. Nos, azóta kiderült, hogy a Szolnok megnyerte az alapszakaszt, és ez tovább erősíti az ön gondolatait. Milyen munka zajlik a keddi mérkőzés előtt? Hogyan készül a csapat a találkozóra?

 

 – Ahogyan a mérkőzést követő sajtótájékoztatón is elmondtam, számomra a csapatunk Szolnok elleni teljesítménye igazán jó volt védekezésben és támadásban is. Már csak azért is, mert 70 ponton tartottunk egy olyan csapatot, amely több mint 85 pontot átlagol mérkőzésenként. Ez nagyon fontos számomra, különösen úgy, hogy addig két hetet tudtam együtt dolgozni a csapattal. Mindez engem nagyon optimistává tesz. A másik oldalról nagyon fontos volt a győzelem a játékosok számára, hogy hinni tudjanak önmagukban. Az eddigi három mérkőzésünkön amelyeken már itt voltam, a Zalaegerszeg, a Falco és a Szolnok ellen, - bár nem nyertük meg valamennyit, de – azt vettem észre, hogy mindig nálunk volt többet az előny a 40 perc alatt, mint az ellenfélnél. Például a Szolnok ellen 38 percen át vezettünk, a Falco ellen, amikor a végén kikaptunk, a 40 percből 26-ig mi voltunk előnyben. Úgy látom, hogy ez fontos a játékosaink számára, hogy hinni tudjanak magukban és ne érezzék azt, hogy az ellenfél jobban teljesít náluk.

 

Nemrég játszottunk itthon a Falco ellen és most az ő pályájukon kellene legyőznünk őket. Akkor jól támadtunk, de a védekezéssel voltak gondok. Miben lehet más ez a mérkőzés?

 

 – Mindig elmondom a játékosaimnak, hogy ez egy nagy múltú, fontos derbi, amelyen nem számít, hogy ki hányadik a tabellán. És számomra ez a mérkőzés egy nagyon jó teszt lesz arra nézve, hogy a csapatom hogyan fog idegenben játszani. Ez azért is fontos, mert több mint három hónapja, december 5-én nyert a csapat idegenben utoljára. Ez nagy idő, éppen ezért a Falco és majd az OSE elleni mérkőzés nagyon jól megmutathatja, hogy a csapatom hogyan tud teljesíteni Körmendtől távol. Ne felejtsük, hogy a következő három vagy öt mérkőzésünk idegen környezetben lesz. Kettő ugye még az alapszakaszban, egy vagy három pedig a kupában. Attól függően, hogy miként teljesítünk a kupában. (És ugye az is biztos, hogy a rájátszást is idegenben kezdjük. a szerk.) Mi pedig szeretnénk a lehető legjobb helyen zárni az alapszakaszt, amelyben még lehetünk hatodikak. Ehhez a legbiztosabb megoldás két győzelem volna, akkor nem függene a sorsunk más eredménytől. Mert egy sikerrel ugye néznünk kellene a Kaposvár paksi vendégjátékát is.

Szóval nagyon kíváncsian várom, hogyan teljesítünk idegenben.

Úgy megyünk Szombathelyre, hogy ismét jó kosárlabdát tudjunk játszani, kijavítva néhány védekezési hibát, amit korábban elkövettünk ellenük, és ezzel igyekszünk megnyerni a mérkőzést.

 

A Falco biztosan második lesz az alapszakasz végén, bármi is történjen, számunkra viszont – ahogy ön is mondta – komoly a tét. Mire számít ebben a helyzetbe az ellenféltől?

 

 – Nem gondolom, hogy ne lennének motiváltak, hiszen ők is tudják, mit jelent ennek a két csapatnak a párharca. Nem számítok arra, hogy egy könnyű mérkőzés következne. Nehéz meccs lesz mindkét oldalon. Tiszta fejjel kell mennünk, és meg kell találnunk a módját annak, hogy kézben tudjuk tartani a mérkőzést. Ha ez sikerül, az erősítheti az esélyeinket!




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /