Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- következő 4633 bejegyzésbejegyzés 4634 - 4683 ( összes : 64344 ) időrend: -> korábbi 59661 bejegyzés
2022-05-21 21:40 (179800)
név: Raptor
hozzászólásai
Az elején én is azt gondoltam, hogy van egy olyan centerünk ami az OSE-nak nincs, és ezt ki kell használni, bár mellette megjegyeztem, hogy bent a pakliban, ha ezt túljátszuk az akár minket is megzavarhat.
Szerintem a két meccs alapján egyértelmû, hogy ez ellen az oroszlányi csapat ellen, lehet futni, amit meg talán mi tudunk a legjobban az egész mezõnyben, szóval azt akarom kihozni, hogy én most már azt gondolom, hogy ez nekünk ebben a párharcban Gordon "nélkül" sokkal gyorsabban megy!!
Azért gondolom így mert szerintem az elsõ hazai vereség egyik legfõbb oka az volt, hogy lassúak voltunk azzal, hogy állandóan a centerünkön át akartuk megjátszani a labdát, így az Oroszlány meg tudta oldani a labda nelküli mozgások tördelését, akadályozását, hatékony védését, ezért nem tudtunk futni ahogy szoktunk, de természetesen mindezt a védekezésbeni lassúság és puhányság is megalapozta!
(Fiatal csapazt ez, talán tudat alatt azt gondoltuk hazai pályán csak meg lesz, és a középházi tötymörgésbõl egy 110%-on pörgõ, nagyon jól triplázó csapat felébresztett minket.)
Tehát én remélem, ma nem csak részben kényszerbõl játszottunk alacsonyabb szerkezetben!

Nagyon acélos meló, szép gyõzelem, hatalmas gratula a csapatnak!!

Ja, meg a másik, nincs mese, ez ellen az OSE ellen ki kell hajtanunk a belünket ha tovább akarunk jutni, vagyis mindenki kell.
Takinak, Martineznek a levegõt is el kell szívnia Mesicek elõl, nem mehet el úgy melletük, hogy ne ütközzék le, de Krivi harcos játékára is szükség van, itt most nem lazázhat senki!!

Ja, meg érik egy MTE-Szeged döntõ :)

Előzmény: balldontlie (179790)


2022-05-21 21:35 (179799)
név: kendeffy
hozzászólásai
Nyertünk mert nyerni kellett. Fontos, hogy akkor is nyilvánítsunk véleményt, amikor nyerünk! Mindig csak a következõ meccset kell megnyerni:-))))

Mindörökké Körmend!

2022-05-21 21:35 (179798)
név: balldontlie
hozzászólásai
Sõt, talán Henrynek kifejezetten jót tesz, ha bent játszik és nincs rajta nyomás, hogy el kell dobnia kintrõl.
Előzmény: Owen (179797)


2022-05-21 21:27 (179797)
név: Owen
hozzászólásai
Akkor voltunk jók, amikor alacsony szerkezettel játszottunk mi is. Én húznék az edzõ helyében egy váratlant, és Henry-t raknám a kezdõbe a következõ meccsen.
2022-05-21 21:27 (179796)
név: lhegedus
hozzászólásai
település : London
Gratula. Rettenetesen kiszamithatalan szezon. Ki gondolta volna, hogy mi az 1.meccsen kikapunk otthon. Aztan azutan a jatek utan meg "siman" nyerunk idegenben. De ki gondolta volna, hogy Kecskemet nyer Szolnok ellen, vagy hogy Szeged egyenlit Falco ellen. Ha jo napot fogunk ki, es fejben ott vagyunk barmire kepesek lehetunk, de ha nem, akkor barkitol ki tudunk kapni xar jatekkal. Reg volt ennyire megjosolhatatlan bajnoksag. A 8 csapat kozul akarki bajnok lehet. Kesobb tudom csak megnezni a meccset. Szep volt fiuk. Ha valaki adddig "szakmai" ertkelest irna, hogy lattatok a meccset, azt megkoszonnem.

HAJRA KORMEND!!!

2022-05-21 21:22 (179795)
név: tapy-noe
hozzászólásai
Gratulállk a Csapatnak!

Ebben most em bíztam.
De meglett!

MTE!

2022-05-21 20:58 (179794)
név: spiritknight
hozzászólásai

Persze-persze, a csapatnak csak az Ose-ra szabad koncentrálni, de egyszer már jöjjön ki nekünk is az a lépés a rájátszásban, ezt kvánom magunknak.


Előzmény: mindigittvagyunk (179792)


2022-05-21 20:56 (179793)
név: mex63
hozzászólásai
Gratulálok, naugye.😎
Amit mondtál Gordonnal kapcsolatban, egy érdekesség.
-21 a plusz/mínusz mutatója.
Ez persze mint sokszor máskor igazságtalan szám,, hiszen az elején volt fenn és a végén sokat, amikor hirtelen kaptunk pár triplát.
De teljesen igazad van, merni kellene váratlant húzni akkor is, ha az nem kényszer.
Mert ez most az volt, de valami “okosat” ki kellene még gondolni.
Azért is, mert nehogy azt higgyük hogy a harmadik meccs sétagalopp lesz.
Sõt… talán a párharcot eldöntõ meccs lehet.

Még egyszer nagy gratuláció, amilyen mérges és ideges voltam szerdán, annyira boldog vagyok most.
Köszönöm a csapatnak a szép estét!

És nagyon-nagyon-nagyon odafigyelni, észnél lenni csapatnak és edzõnek is, mert az elsõ 5 perc kapott 22 pontja igen riasztó volt.
A Szeged (és a Kecskemét) mai gyõzelme is mutatja, minden és annak ellenkezõje is elképzelhetõ idén.

Előzmény: balldontlie (179790)


2022-05-21 20:51 (179792)
név: mindigittvagyunk
hozzászólásai
Az én fejemben is "megfordult" a gondolat, de gyorsan elhessegettem...
Remélem a csapat is csak az OSE elleni meccsekre gondol, csak mindig a következõ feladatra koncentrál, mert ha nem, könnyen ismétlõdhet az elsõ meccs!
Legyen meg a 3 körmendi gyõzelem, akkor lehet majd többre is gondolni!
Előzmény: spiritknight (179789)


2022-05-21 20:50 (179791)
név: Penny
hozzászólásai
Gratulálok a Csapatnak!
Utolsó negyedre azért belassítottuk a játékot és az nem jó nekünk, de kell az energia késõbbre és jól kezeltük elõnyt.
Gordon nélkül szépen megoldottuk.
Azért jegyezzük meg, hogy ma osenak nem ültek 3asok 13/36. Továbbra is nyitott a párharc, fontos a koncentráció.
Hazait hoznunk kell!
MTE

2022-05-21 20:46 (179790)
név: balldontlie
hozzászólásai
3 fontos tényezõ: mi figyeltünk olyan dolgokra, amikre már az elsõ meccsen is illett volna; Gordon faultproblémái miatt meg tudták mutatni a játékosok, hogy nem a megszokott ötösökben tud csak jól reagálni a pályán történtekre; az OSE dobok futok stratégiája nem mûködhet örökké.

Gratulálok a fiúknak, remélem átszakadt valami!

MTE!

2022-05-21 20:42 (179789)
név: spiritknight
hozzászólásai

...és hát ugye a Kecskemét is nyert.


2022-05-21 20:41 (179788)
név: mindigittvagyunk
hozzászólásai
Gratulálok, bravó Boys!
Féltem ettõl a meccstõl, de az elsõ negyedet leszámítva egész sima volt.
Most már védjük meg a hazai pályát!!!
MTE!

2022-05-21 20:39 (179787)
név: spiritknight
hozzászólásai

Na kérem....


2022-05-21 19:34 (179786)
név: Mörtön
hozzászólásai
Stokes nagyon jól nyomja, de a többiek is odateszik magukat, a 2. negyedet most a Körmend rázta meg magát.
Hajrá MTE!

2022-05-21 19:24 (179785)
név: mertakörmend
hozzászólásai
Komolyan hogy lehet egy ekkora dilettáns edzõje a csapatunknak? Durázit leviszi aki ma is pörög ezerrel és a legjobban játszik. Miért??????
2022-05-21 19:10 (179784)
név: mindigittvagyunk
hozzászólásai
F@sz@.
Gordon 5 perc alatt 3 fault, de Savicnak és Kristófnak is van kettõ 1 negyed alatt. Hát nagyon nem lesz egyszerû a jelek szerint...

2022-05-21 19:04 (179783)
név: lhegedus
hozzászólásai
település : London
Csak statot tudok nezni. Jol latom mJdnrm az elso negyed vegen, Fepu 1 percet sem jatszott? Ha igy van miert?
2022-05-21 15:34 (179782)
név: jháza
hozzászólásai
https://youtu.be/YX4_JOAjWD4

Gyerünk MTE!

2022-05-21 14:08 (179781)
név: Jos
hozzászólásai
Fura ezt mondani, de egyre inkább úgy gondolom, hogy az elmúlt évek legfontosabb mérkõzése elõtt állunk. Vízválasztó. Még az is lehet, hogy ma tulajdonképpen lezárul egy idõszak.
Természetesen hajrá MTE!!!

2022-05-21 12:41 (179780)
név: balldontlie
hozzászólásai
Kálmán Laci szerint ellép az OSE, szóval nyerünk.
2022-05-21 11:59 (179779)
név: Meszo
hozzászólásai
Mindent bele ma fiúk!


2022-05-21 11:22 (179778)
név: paky
hozzászólásai
Mutassátok meg az Ose-nak milyen a vasi virtus. Tegye magát oda a csapat. Ha jó lesz a védekezés, az hozzá magàval a jó támadásokat is.

Elõre 1-1ért.
MTE

2022-05-21 11:09 (179777)
név: watson
hozzászólásai
Ma úgy menjetek oda hogy gyõzni kell! Nincs más variáció! Esélyesebbek vagyunk mutassátok meg mi a KÖRMEND! Teltház lesz mégsem törhettek meg!
MTE!

2022-05-21 11:05 (179776)
név: Penny
hozzászólásai
Mindent bele Srácok!
Ma jobban bízok a Csapatban, mint szerdai meccsen, az benne volt a levegõben. Szerintem idõbe jött ez a kellemetlen pofon.
Valahogy védekezést kell összerakni, mert pontban ritka, ha 80-85 fölé megyünk.
MTE

2022-05-20 10:08 (179775)
név: kendeffy
hozzászólásai
Olvasgatva különbözõ kosaras honlapokat, Nekem az jött le, hogy a legtöbb vélemény leír minket, és a szerdai meccs alapján ez nem is valótlan állítás. De könyörgöm a Csapat és a Tábor ne adja már fel! Volt egy hullámzó évünk sok jó és rossz meccsel. A végén jól jöttünk ki belõle. Szerda teljes betli volt, de még nincs vége a szezonnak! Ha kiesünk lehet/kell értékelni/kritizálni, de holnap tegye oda magát mindenki! Mi a nézõtéren, a csapat a pályán!

Reading various basketball websites, it has come down to me that most reviews look down on us and even predicting that we will crash out, and based on Wednesday’s match, that’s not even a false claim. But I beg the Team and the Camp not to give it up! We had an up and down year with lots of good and bad matches. In the end, we came out of it in a good position. Wednesday was a bad show no doubt, but the season is not over yet! If we go out we can / should be evaluated / criticized, but everyone must fight tomorrow till the end! We the supporters and the team on the ground!

MTE forever!

2022-05-20 07:29 (179774)
név: pelike
hozzászólásai
A kapott 150 jegy kb. még fele elérhetõ itt:

https://jegy.oselions.hu/mvm-ose-kormend


2022-05-19 17:28 (179773)
név: Milos
hozzászólásai
Csak úgy zárójelben,Ruják viselkedése undorító volt!!!
Szombaton egal lesz!

2022-05-19 14:35 (179772)
név: kov@
hozzászólásai
Azt gondolom, nem most van még a szezon, vagy az elmúlt idények értékelésének az ideje (remélem nem is jövõ héten jön el ez még), ettõl függetlenül a szakmai vezetõ hiánya évek óta probléma, mint ahogy szerintem az utóbbi évek légiós és edzõ mellényúlásai is. Ezt a szintet már nem lehet szeretetbõl, szakma nélkül csinálni, mert hozom a pénzt és értek mindenhez is vagy lehet, de akkor lassan, még pár év, és mi leszünk a Pécs helyében és készülhetünk a másodosztályra.

Azt gondolom, tudunk mi nyerni Oroszlányban is (na nem az utolsó 4-5 idegenbeli meccselésünkkel), vertük meg már õket idén idegenben, de elég az egy hónappal ezelõtti Sopron elleni idegenbeli meccset megnézni ismét.

Gordont muszáj pihentetni, nem tud ennyit hatékonyan játszani, hiába a 20 pont, ha 30-at kapunk róla. Ugyanez Savic esetében is, hiába a 10 pont ha kapunk róla 20-at, és a két eladott labdája, meg olyankor volt amikor a felzárkózásunkat fogta meg. Stokes-al nem tudom mi van, de olyan hullámzó a teljesítménye, hogy csoda hogy nálunk kihúzta év végéig.

White lehet, hogy hamar összeszedte a 3 faultját, de addig volt csapatvédekezésünk, még õ fenn volt, lehet, hogy kockázatos lett volna visszaküldeni, de így meg elment a meccs. Nálunk miért nincs a padon olyan játékos aki ha kell odaüt és kipontozza magát? Náluk Carev 9 perc alatt kipontozta magát, de mind hasznos fault volt (fõleg amilyen százalékkal idén is dobjuk a büntetõeket).

90 kapott ponttal nem lehet mérkõzést nyerni, ezen változtatnunk kell, mert különben nem lesz esélyünk a párharcban.

Oroszlányban gyõzni kell, és gyõzni is fogunk.

Mesicek-et nem szabad engedni belendülni, ha igazak a hírek Ihring nem játszik, futni kell, tempót diktálni, hátul meg védekezni, küzdeni minden labdáért, több lepattanó kell, különösen védõ oldalon. Stokes-nak meg mutassák meg a legendás Falco elleni ötödik meccset, hogy így is lehet, küzdve, és mindent kiadva magunkból, nem csak lógó orral.

Az edzõnek meg valaki mondja el, hogy értem, hogy feszült idõszaka van, de van olyan amikor nyugtatni kell a csapatot, nem ordenáré módon üvöltözni, mert lassan már senki nem bízik benne, a tekintélye meg. Én még most is elküldeném, hozzá õ már rég nem tesz, csak elvesz ... :(

Húzzuk be szombaton, szurkolókon nem fog múlni, legyen most a teher az Oroszlányon, nálunk meg a rájátszás rutin! Gyõzni kell!

2022-05-19 14:20 (179771)
név: Csacsabá
hozzászólásai
A mester a BB1-es nyilatkozatában azt mondja, hogy néhány alapember a tegnapi meccsen alulteljesített. Erre én azt mondom, hogy a vezetõedzõnk hetek óta alulteljesít. Pontosan azzal vert meg bennünk az OSE, amire a a meccs elõtti nyilatkozatában Antonis Constantinides felhívta a figyelmet. 1. Mesicek ponterõsségére, erre számolatlanul dobta a pontokat. 2. A legtöbb hármast emelik rá. Jé, megszórtak bennünket kintrõl. 3. Gordont szépen kihozták a palánk alól, ezzel azt az esélyünket is áthúzták, amiben jobbak lehettünk volna. 10 napunk volt erre a meccsre készülni. Mint ne mondjak jól sikerült. Azért erre nem hiszem, hogy nem edzõi hiba. Ha figyeltétek Stokes testbeszédét a cseréknél csak az értetlenség látszott rajta. Henry totál betli. Miért nem lehetett elõbb nyúlni Durázihoz, Takács Kristóf alig játszott. A többi magyar meg tényleg csak a padot melegíteni jó??? Szerintem nem. Addig míg Gordont csapágyasra járattuk, addig hárman védekeztek rajta felváltva. Egy dologban reménykedhetünk, hogy ezt a szerdai teljesítményt csak felülmúlni lehet. Jó lenne, ha valaki a sok edzõ közül, akik a padon ülnek, elhitetné a játékosokkal, hogy ennél sokkal többre képesek, és Fepun, Gordonon, és Durázin kívül a többiek is tepernek a körmendi egyenlítésért! Hajrá Körmend!Csak az MTE!
2022-05-19 11:56 (179770)
név: Raptor
hozzászólásai
Nem tom ki, hogy volt vele, de én nem beszéltem olyannal aki reálisan nézve nem tudta elképzelni, hogy az OSE ne tudna meglepetést okozni az elsõ mérkõzésen!
De azt gondolom ugyanez elmondható lett volna akár a Szeged, akár a Kecsó esetében is, mert az idei egy sokkal kiegyensúlyozottabb bajnokság mint eddig bármelyik!
Persze egy másik kérdés, hogy érzelmi alapon azért mindenki másban bízott, meg megint egy másik amikor aztán sajna be is következik a kudarc!
Gratulálok az OSE-nak, rendesen ránk rúgták az ajtót!

Én két fõ félelemet jelöltem meg a párharcban, az egyikként, hogy itt jelentõségét veszti a hazai pálya "nyomása", hiszen náluk is egy jó értelembe vett, õrült szurkolótábor mûködik, vagyis nem lesz furcsa számukra a hangulat!
Talán nagyobb is volt a nyomás rajtunk mint rajtuk?
A másik a fõszponzor!
A rájátszással legtöbb helyen élesedik egy premizálási rendszer, és valószínûleg ebben sajnos az MVM-el ellentétben szerényebb lehetõségeink lehetnek!
A mai öt légióst foglalkoztató rendszerben tetszik vagy sem, a pénz az elsõ számú tényezõ, minden más csak utána kezdõdhet, de szerintem meg kell említeni, hogy ebben a formában ez a köszépszakasznak nevezett valami sem szolgálta jól a formaidõzítést az is biztos, mert az már látszott egész szezonban, hogy mi csak „erõbõl” kosárlabdában vagyunk jók, ha az nem megy akkor baj volt eddig is, mert a még nagyon kellõ másiknak eléggé a híján vagyunk!

Ehhez pedig játékban kell lenni, nem jók az üresjáratok.
Most elkezdtük, és nehéz feladat lesz helyrehozni ezt a síklást, de én továbbra is úgy gondolom megvan a képesség a megfelelõ változtatásokra!
Ha jól rémlik pár évvel ezelõtt a Pécs ijesztett ránk egy 2-0ás kezdéssel?

2022-05-19 10:22 (179769)
név: Meszo
hozzászólásai
Minden egyes szezonban beleesünk abba a hibába, hogy elkezdjük 9-10 emberes rotációval, rájátszásra meg marad 6-7.
Előzmény: kadar (179768)


2022-05-19 09:27 (179768)
név: kadar
hozzászólásai
Indexrõl:

"Mindig megbeszéljük szezon elején/közben, hogy mennyi használható magyar játékosunk van, aztán amikor élesben megy a játék, kiderül, hogy csak kettõ..."

És ez maximálisan így is van..


Előzmény: vargabee (179767)


2022-05-19 09:24 (179767)
név: vargabee
hozzászólásai
A honlapon a legjobban a szponzorok menüpont tetszik :D Jah, bocs... nem ide.
Én tuti nem támogatnám úgy a csapatot, ha arra se veszik a fáradtságot, hogy megjelenítsék a mecénásokat.

Amúgy, ha kicsit szakmázni szeretnénk. Az OSE jelenleg a fiatal szabályban vérzik a TOP csapatokkal ellenben.
Molnár és Ruják bõven jó magyar magnak. Ihring az egyik legsokoldalúbb irányító a bajnokságban, aki EURÓPAI nevelés. Az Orlandina már alapjaiban sem egy rossz ajánlólevél.
Calhoun 28 éves, már messze nem rookie. Szintén olasz tapasztalattal, komoly dobógép.
Mesicek megjárta az ABA ligát és bõven 20 perc felett átlagolt a görög és olasz elsõ osztályokban is.
Burns és Parrish a "belenyúlás", de õk hullámzóak... Ergo, nem néz ki rosszul a keret, hét használható játékos és Ruják kivételével bõven 30 év alatt mindenki.

Ha azt nézzük, nálunk is öt légiós és "csak" két igazán használható magyar Fepu és Durázi személyében.




Előzmény: lhegedus (179765)


2022-05-19 09:15 (179766)
név: tkukoc
hozzászólásai
El kell ismerni, tegnap jobb volt az Oroszlány. Gratulálni kell nekik! Azèrt mert nekünk nem megy nem kellene kórusban szidni õket! Igen, volt nèhány közönsèget hergelõ jàtékosuk, de ezt a bíróknak és az ellenõrnek kellene kontrollálni. Tegnap egy nagyon felkészült, okosan játszó ellenfelet fogtunk ki. Akik éltek azzal, hogy betliztünk. Ennèl csak jobb lehet, hajrá Oroszlányban nyerni kell!
2022-05-19 09:04 (179765)
név: lhegedus
hozzászólásai
település : London
Az elso fele a beirasodnak 100% +1

A masodik felet a rajatszasrol sajnos mar kozel sem. Oroszlany formaban van, van egy fanatikus taboruk, otthon jatszanak, nyertek idegenben ellenuk. Minden mellettuk szol a kovetkezo meccsen. Nyilvan feladni sosem szabad, de nem erzem ebben a csapatban, hogy haloszaggato jatekkal 100% extazisban mennenek ki a palyara. Ez az amit hianyolok. Ennelkul meg nem lehet sikert elerni. Sajnos ezt mar csak Oroszlany ba..ja el. Nyilvan orulnek ha tovabbmennenk, es termeszetesen szurkolok is, de nem erzem realitasnak.

HAJRA KORMEND!!!!



Előzmény: vargabee (179761)


2022-05-19 09:01 (179764)
név: spiritknight
hozzászólásai

Gordon gyakorlatilag végig a pályán volt, le a kalappal elõtte. Amit nem értettem - javítson ki, aki hozzáértõbb:
Az OSE folyamatosan fenti elzárásokkal kihozta a palánk alól, ez eddig rendben van, jó taktikai húzás. Ilyenkor vagy kisegített, vagy elváltott. Amikor kisegített, akkor én úgy láttam, hogy túlsegített, sokáig maradt fent és nem ért vissza, ebbõl legalább 10 kosarat kaptunk, ha nem többet. Ha elváltott, akkor a gyors OSE játékosok leegyegyezték. Én úgy éreztem, akkor is elváltott amikor nem volt annyira jó a zárás, hogy szükséges lett volna. A túlsegítést meg vagy javítani kell, vagy lassú lábbal. Ez már az elején is így volt, nem csak a fáradtság miatt. Próbáltunk zónázni, de az elég kaotikus volt és beesett egy-két emberes malactripla is.

Szóval erre a taktikai húzásra megoldást kéne találni. Gyakorlatilag a felsõ elzárásokkal vert meg minket az OSE, meg Mesicek extrájával. Én - persze ki vagyok én, hogy értsek hozzá - többször hoztam volna be Henryt Burnre, vagy akár Molnárra, lábbal talán gyorsabb és elég kemény a palánk alatt. Hiányoltam a második félidõbõl, gyakorlatilag bíztatásért fizettük. Gordon is pihenhetne. Én így láttam.


2022-05-19 08:52 (179763)
név: lhegedus
hozzászólásai
település : London
Az a baj, hogy ha netan tul is szenvednenk magunk Oroszlanyon, attol meg valoban semmi sem valtozna. A legnagyobb tisztelettel uraim(holgyeim),ez egy nagy darab lokaki.

Mondom ezt akkor is, ha netan valami csoda tortenik, es a 4 koze jutunk. FEPU es talan Durazi kivetelevel sajnos ertekelheto szezonja semelyik jatekosnak sem volt. Neha meg ugy gondoltam Savic talan jo lehet. De rettenetesen rapszodikus a jateka. Balint is jo lett volna, de tudjuk mennyit jatszott. A tobbieket meg inkabb hagyjuk az iden. 100%-ig meg vagyok gyozodve, hogy ez edzoi felelosseg. Hiszem, hogy egyenileg mindenki jobb jatekos, mint amit ebben a szezonban mutatott. De ebben a felallasban ennyi volt iden. Lehet nyomni mindenfell bullshit-et, de sajnos ez van.

Valtozast! Nem ezert a szezonert, ez mar tok mind1.

HAJRA KORMEND!!!!


Előzmény: watson (179760)


2022-05-19 08:45 (179762)
név: songoku
hozzászólásai
Kínos a hazai vereség, de persze ez a párosítás még ettõl függetlenül is simán hozható. A meccs miatt nem biztos, hogy az edzõt kell savazni, mert abból tud fõzni, ami van és láthatóan nagyon szûk a merítési keretünk.
Az nagyobb baj, hogy valaki látott fantáziát ebben a krivi gyerekben és idehozta, állítólag nem is kevés pénzért, aztán látjuk, hogy csak padot melegíteni való. Ennél még tavaly a Tóth is jobb volt, aki legalább faultolt, ha kellett. Védekezésben emiatt gyakorlatilag legtöbbször kevesebben vagyunk, mert Gordonnak pihennie kell valamikor, ha 40 percig a pályán van. Ha nagyon sok meccsünk lesz a srác vagy kikészül, esetleg lesérül, vagy pedig csak beleszarik a meccsekbe a fáradtság miatt. Henry és a másik padmelegítõ Doktor pénzén simán lehetett volna inkább egy jó 5-4 játékost hozni, aki tudja tehermentesíteni. Gordon a tegnapi pontjai ellenére sem volt meggyõzõ. Más meccseken is látható volt, hogy a piciknek is akkor nem megy igazán, hogy ha a nagynak nincsenek meg a helyzetei.

2022-05-19 08:44 (179761)
név: vargabee
hozzászólásai
Volt egy kis "szabadidõm" és átbogarásztam az új honlapot. Megnyugodtam.
A csapatunk klasszisokkal jobb, mint a kommunikáció és a karbantartottság. Hibás adatoktól, elírásoktól hemzsegõ - 10 forintos weblap, zéró hozzáadott érték.
Köszönjük, hogy a régi oldal még él és kiszolgál minket - mind statisztikákkal, mind a vendégkönyvvel.

A rájátszásról meg csak annyit, hogy a gyengébb csapatok zömmel az elsõ mérkõzéseken tudnak meglepetést okozni, aztán fogy a lendület. Közepes koncentrációval négy között vagyunk, ott meg már bármi megtörténhet.
MTE

2022-05-19 08:28 (179760)
név: watson
hozzászólásai
0-1
Ez azt jelenti hogy idegenben kötelezõ nyerni. Két esélyünk van ha a hazaiakat hozzuk. Remélem mindenki a belét kiadja ezért és visszahelyezzük magunkat az esélyes kategóriába!
Egyszer lehet bukni kétszer soha!
MTE!

2022-05-19 08:22 (179759)
név: Dugo99
hozzászólásai
Kilehet kapni bárkitõl, de nem ezzel a lélektelen szar játékkal. Szakmai részbe nem is megyek bele, mert teljesen fölösleges. Az a baj ez már a rájátszás ahol elvesztettük a hazai pálya elõnyét...
Ettõl függetlenül ugyanúgy elfogok menni Oroszlányba és szurkolni, mert ez az a dolog körmendiként ami kiszakít a szürke hétköznapokból, csak jó lenne ha ezt a csapatban Fepun és Durázin kívül a többi játékos is átérezné...




2022-05-19 07:29 (179758)
név: kendeffy
hozzászólásai
Ebben is van logika.
Előzmény: pelike (179757)


2022-05-19 07:20 (179757)
név: pelike
hozzászólásai
1:0 oda.
Szerintem mindenki viselje és készüljünk szombatra.
Ez a Play-off.
Minden probléma, ami jogos vagy nem jogos, play-off után - szerintem.

MTE

2022-05-19 02:30 (179756)
név: kimye
hozzászólásai
Szakma nelkul nincs Kormend. Pillanatnyi sikerek lehetnek, de az elobb emlitett hiany hosszu tavon nem vezet sehova. Ezt lenne jo vegre belatni.
2022-05-19 02:27 (179755)
név: kimye
hozzászólásai
Es utolag is bocs mindenkitol itt a keso esti kiakadas es a hiszti miatt, de egyszeruen elszomorit, amit itt latni - nem a helyezesunk, hanem a mutatott jatek miatt. Tokre nem erdekelne, ha a 6. helyen lennenk, a 10. se, de latnam ertelmet a csapat letezesenek, ezzel szemben evek ota csak szenvedunk, itt van pl. iden ez a dilettans edzo (a tavalyit meg hagyjuk is..), mennek a pletykak hogy hol itt van hol otthon, mindegy is, de par kiveteltol eltekintve borzalmas a meccseket nezni, semmi jatek, semmi elkepzeles, semmi szakma, Kormenden nem ez volt a megszokott. Kiskorom ota jarok meccsre es kovetem a csapatot, az aktiv evek lassan a 30 evet verdesik, ami lehetne szivet melengeto is, de csak elszomorodom attol, ami megy. Azt gondoltam, hogy ez a csapat az eletem egyik kozponti eleme, de igy, hogy bizonyos emberek egoja mindig fontosabb es ilyen bologatojancsi edzokkel szorakozunk, meg egetjuk magunkat, mert lenyilatkozzak szivhezszoloan a semmit, amit jol esik elolvasni az ujsagban masnap, igy egyre kevesbe tudok mit kezdeni az egesszel es ezen az sem fog valtoztatni, ha valahogy visszakerul a palyaelony es atvergodjuk magunkat az OSE-n, mert a lenyeg ugyanaz lesz. Erdemleges valtozas kellene, mert ez igy hosszu tavon sirba fogja vinni vagy teljesen eljelentekteleniteni a kormendi kosarlabdat, aztan majd lehet orulni itt is az esetleges uj csarnoknak a benne jatszo B csoportos csapattal.
2022-05-19 02:13 (179754)
név: kimye
hozzászólásai
Ne haragudj, de hagyjuk mar ezt a hulyeseget - az elozo evekben amikor siman vettuk a kozepszakaszos akadalyt, miert nem volt problema vele? Persze, most bukott a Szonok is, speciel a Sopron kb papirforma volt, de ezzel vedekezni es a kozepszakaszra fogni netto idopazarlas...
Előzmény: Misi79 (179750)


2022-05-19 02:10 (179753)
név: kimye
hozzászólásai
Ja es ne adj Isten, jovore alap ugye, hogy se Mocsan, meg esetleg se Durazi, itt leszunk egy szemunk fenye Csabival (hala az egnek legalabb o itt van), egy masik(?) balfasz edzovel, totoszeruen hozott legiosokkal, szakma semmi, hat sok sikert...
2022-05-19 02:07 (179752)
név: kimye
hozzászólásai
Az, hogy ez a csapat a 3. helyrol indulhatott a rajatszasban, na az egy kurva nagy szerencse kovetkezmenye es persze meglepetes is volt, ami eddig tartott nagyjabol, regota sejtheto volt, hogy a tundermesenek egyszer vege lesz, de mindenki vagy a homokba dugta a fejet (decemberi sorozatos hazai meccsek, tobbnyire gyenge csapatok ellen, ami utan mindenki azt hitte, hogy vilagvero a csapat) vagy csak siman baszott ra - legalabb az edzo mehet haza majd korabban, remelem utana tobbet nem latjuk. Kb. ennyi a sztori. Feput sajnalom az egeszben, ennel sokkal tobbet erdemelne.
2022-05-18 22:56 (179751)
név: lhegedus
hozzászólásai
település : London
Maximalisan igazad van. Viszont 8 kozott elso hazai meccs rajatszasban meg kellene hogy legyen. Azert nem ehez vagyunk hozzaszokva. Ki lehet kapni, senki nem verhetetlen, de itt nem errol az 1 meccsrol van szo. Csodanak tartom, hogy 3.helyen kezdtuk a rajatszast. Ami aggaszt, hogy par merkozest leszamitva az iden, minden meccsunk "szenvedes" volt. Nyertunk meccseket, de egyiken sem azt ereztem, azert, mert olyan huha jok lennenek. Inkabb az ellenfel fogott ki xarabb napot. Nem ertek a kosarlabdahoz, a szakmai reszt joparan leirtak mar itt, akik jobban ertenek ehez. De annyit en is latok, hogy ezzel az edzovel semilyen illuzionk nem lehet. Remelem jovore meg sem fordul senki fejeben, hogy marasztaljuk.

HAJRA KORMEND!!!!

Előzmény: Misi79 (179750)


<- következő 4633 bejegyzésbejegyzés 4634 - 4683 ( összes : 64344 ) időrend: -> korábbi 59661 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /