Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
bejegyzés 1 - 50 ( összes : 327 ) időrend: -> korábbi 277 bejegyzés
2024-01-26 14:13 (183653)
név: Raptor
Lenne egy olyan tippem, amíg a tavalyi szezont egy fejet leharapó edzővel lezdtük, majd ennek nyomása alól felszabaduló játékosok voltak partnerek a szép szóval kérésre, beszédre, addig az idei szezon elején ez még működött, de itt közben úgy tűnik, amint látszik több ló is elszaladhatott, ezért én úgy gondolom a szép szó ideje közben lejárt!!
Pl. az a Sylla gyerek is, akármilyen baromságokat is csinált, kapott egy seggrepacsit és lecsüccsent a jól megszokott helyére, és sajna nemhogy fejlődés, előrelépés nem látszik, hanem már az amúgy sem sokból nagyjából semmi sem!

Persze, az is tény, hogy irányító nélkül játszani, kb, olyan mintha négyen játszanánk öt ellen, szóval ennek azért a helyére kell kerülnie és mindenkinek meg kell szoknia az új ember jelenlétét, játékát, mint ahogy neki is idő kell, hogy kiismerje a többieket ki mire is használható, sőt aki eleddig ha kényszerűségből is, de sokat cipelhette a labdát, annak is meg kell szoknia, hogy a játékszer most nem lesz nála annyit!

Szerintem 3 dolog biztosan kell egy mentális egybentartáshoz, visszarázáshoz, amiből kettőre biztosan képesek vagyunk, de az elszaladt lovakra visszautalva, lehet a harmadik a legnagyobb probléma?
- Oké, hogy felnőtt emberek, profi sportolók, és szép szóval ne korbáccsal kelljen kiverni belőlük a megfelelő teljesítményt, de
- De azt gondolom, egyrészt van az a helyzet, és pláne van az a határ amíg ez áll! Mondjuk amíg a pályán az történik mint amire egyébként már láthattuk, hogy képesek!
- Profi sportban a leghatásosabb ráhatás, ha ez első kettő nem működik, akkor az érintett cseréjének a képessége!

Lehet, hogy az elszaladt pacik közt látni ennek a képességnek a hiányát, így nics mitől tartani, ha egyébként más rendben van, erre a szezonra már elvagynuk?

Játékban úgy tűnt, az új irányítóval van, lesz új impulzus!
Syllát meg ezekkel a képességekkel és hozzáállással egyszerűen nincs miért itt tartani, sajna többet árt mint használ, mint azt láthattuk az Szeged ellen is, mert én azt gondolom, hogy öt perrcel a vége előtt amikor is vért izzadva felzárkóztunk, olyan szintű zavart hozott a csapatba, hogy azon el is ment a meccs!
Előzmény: tapy-noe (183640)


2023-11-16 11:32 (183387)
név: Raptor
"Évtizedek után méltó helyszínt kap a legendás kosárcsapat"

Ugyan még csak az engedélyezési és kivitelezèsi tervdokumentàció elkészítésére, de a linken lévõ info szerint, kiírtàk a közbeszerzèsi pályázatot!

https://infostart-hu.cdn.ampproject.org/v/s/infostart.hu/sport/2023/11/13/evtizedek-utan-melto-otthont-kap-a-legendas-magyar-kosarlabdacsapat/amp?amp_gsa=1&_js_v=a9&usqp=mq331AQIUAKwASCAAgM%3D#amp_tf=Forr%C3%A1s%3A%20%251%24s&aoh=17001303412821&referrer=https%3A%2F%2Fwww.google.com&share=https%3A%2F%2Finfostart.hu%2Fsport%2F2023%2F11%2F13%2Fevtizedek-utan-melto-otthont-kap-a-legendas-magyar-kosarlabdacsapat

Reméljük a mielõbbi megvalósítását!

2023-10-09 09:55 (183134)
név: Raptor
Lehet, hogy jókor játszottunk Pakson, de én azt gondolom, azt is ideje észrevenni, hogy ezek a játékosok nagyoncsak tudnak küzdeni egymásért!
Nem mellesleg, úgy néz ki, hogy kosarazni is tudnak!! :)
Ez a csapat Omenakával jó eséllyel döntõt érhetne, persze ezen agyalni is felesleges.
Lehet, hogy korai még jósolgatni, de mivel ezeket a gyõzelmeket, ill. az acélos helytállást az izraeli csapat ellen, erõsen tartalékosan értük el, joggal feltételezi az ember, hogy ez még csak jobb lehet!
(ezen belül nekem az is jó, ha ugyanúgy mint tavaly, az alapszakasz vége felé mutatunk egy határozott centerfejlõdést, ami hatalmas lökést adott a csapatnak!)
Ezért én most azt mondom, az elsõ négy-ötbe az alapszakasz végén remélhetõleg ott leszünk, ami jó alapot teremthet egy (2)-3-4-re a legvégén!

2023-09-30 12:46 (183084)
név: Raptor
Természetesen vannak egyénileg is, csapatban is problémák ilyenkor még, de éppen ezért is fontosabb a csapatban gondolkodás, és én úgy láttam, hogy az erre való törekvés, szándék azért szerintem megvolt!
Talán Coock kezdeti gyengébb teljesítménye is ezért volt!?
Aztán a negyedik negyedben csináltunk egy kis agresszívebb, összeszedettebb csapatvédekezést is, amibõl pár labdával sikerült indulni és jól, látványosan befejezni, ami alapot adott aztán pár jó ütemû triplára is, ezzel sikerült is rendezni a meccset.
Már a harmadik negyedben is megpróbáltuk, akkor is voltak labdaszerzések, de aztán ott az összes támadást jól elbaltáztuk, pedig szerintem már akkor eldönthettük volna a meccset!

Összességében én láttam jó irányú változást, az elõttem emlegetettek mellett, amit természetesen orvosolni kell, és kétségem sincs, hogy dolgoznak rajt! Carter egyenõlre valóban kérdés, de Tatu nyilatkozata egyértelmû:
"Nyilván látjuk már most a hibáinkat, a hiányosságainkat, de egyben azt is meg kell értenünk, hogy bizonyos keretek közé vagyunk szorítva, ebbõl kell tehát kihoznunk a maximumot"

Szerencsére Sage "Sky" Tolbert úgy tûnik nagyon jó választás, a mi szempontunkból meg támadásban mindegy ki lesz az aktuális repkedõ! :)
Taylorhoz tudnám hasonlítani, kis túlzással õ is a gyûrû 2m-es körzetébõl bárhonan képes behúzni ha feladják neki!
(Ott a vége felé Cook oldalról berepülõs zsákolása is hatalmas volt!)
Persze a védekezés, lepattanózás az már egy más tészta, oda Carter is elengedhetetlen tényezõ!

Djogo is jó, és határozott megoldásokkal operált, akárcsak Morgan, de valóban látható, hogy Coockal egy jó irányító mellett talán mindkettem még jobbak lennének?!

Fepu, továbbra is le a kalappal, Taki nagy gratula, csak így tovább, de természetesen gratuláció az egész csapatnak is!!

Hajrá MTE!

2023-09-25 09:14 (183065)
név: Raptor
Leírtatok elõttem minden problémát ami jelenleg látható, és egyet is értek vele, annyival kiegészítve, hogy mivel a Famagusta a selejtezõben elenfelünk, így gondolom, hogy nekik talán annyira nem is akartunk kijátszani mindent!
Ellentétben Tónival, aki ugye tudjuk nem az az óvatoskodó fajta, :) hát meg is mutatta, a hazai pálya ellenére sem lesz egyszerû az a selejtezõ, pláne, hogy az izraeli csapatok is tel szoktak lenni amerikai légiósokkal!

A magassal kapcsolatban is egyetértek, nekem már az nem volt szimpatikus, és valahogy kaukktojásnak érzem a srácot ezen a téren is, ugye õ volt aki a bemutatkozásában, arra a kérdésre, hogyan képzeli önmagát 5év mulva, "szerényen" nagyjából valami olyat válaszolt, hogy NBA játékosként.
Az olyanoknak akik így gondolkodnak magukról, nem biztos, hogy Körmend megfelelõ hely, és ez sajna úgy tünik mintha látszana is!

Tavaly ilyenkor még szintén nem "volt centerünk", sõt "irányítónk sem" egy jó fél szezonig, akkor is esélytelen volt a selejtezõ, azért reméljük, hogy a hazai pálya segít, aztán majd közben sikerül ismét megfelelõen rendezni a sorokat!

Mert emlékezzünk, tavaly is volt mindkettõ, csak ilyenkor még mi nem tudtuk :)
Reméljük most is hasonló a kelyzet!

2023-09-11 12:14 (183023)
név: Raptor
Érthetõ ilyenkor a szurker türelmetlensége persze, de részemrõl is teljesen egyetértünk!
Biztosan sokan emlékeznek, hogy "milyen jól" szokott hangzani annó az elsõ edzõmeccsek során, amikor az esetlegesen többszöri rossz döntés, megoldás, vagy éppen kihagyott dobás során jött a nézõtérrõl a hangos ááá-zás!
A felkészülés elején még javában kemény fizikai, erõnléti felkészítés megy, éppen ezért az ilyenkor megvított edzõmeccsek, szükségesek, például pont azért, hogy ki, hogy reagál erre, de ugyanez miatt a nézõk számára pedig fals infó lehet!
Vagy pl. az ellenkezõ példa, van valaki aki szórja a pontokat, de nagyon kihúz a csapatszintû védekezésbõl az jó lehet?

Szóval van itt pár kérdés amit nem nekünk kell látnunk legelõször, szokjuk hozzá csak annyi! :)

Így is, mire csapatszinten igazán jó, és kiegyensúlyozott, elvárt teljesítményt fognak tudni hozni, valószínûleg még sok víz le fog folyni a Rábán!
Én megmondom õszintén, hogy sokkal jobban szeretem az olyan, szerintem hagyományörzõ szezonokat amikor épül a csapat, és amikor kell odacsap mint pl. tavalyi szezon végén! :)
Előzmény: pelike (183022)


2023-08-01 13:23 (182933)
név: Raptor
Csak annyit tudok, hogy itt edz, így gondolom akkor tényleg nálunk köt ki!

Amúgy azt a Fazekas Mátét aki most kecsótol, kaposhoz megy, még elnézeggettem volna itt! Arról nem is beszélve, hogy palánk alatt is picit talán "teljesebbek" vagy legalább magasabbak lehettünk volna néha!

Mondjuk minek annyi center amikor kiváló triplázóink lesznek! :)
Előzmény: mindörökké mte (182932)


2023-08-01 10:00 (182931)
név: Raptor
Üdv. Körmenden Gergõ!!
2023-07-22 20:29 (182907)
név: Raptor
Én is sajnálom, de van rá megoldás, el classico ide vagy oda, én innentõl nagyon nem vagyok kíváncsi rájuk, és inkább annak örülnék, ha mindenhol üres csarnokok fogadnák õket!
Előzmény: mindörökké mte (182906)


2023-06-15 15:06 (182687)
név: Raptor
Omenakához én csak annyit fûznék hozzá, elõször is, hogy egyetértek minden eddig leírt dologgal, én is úgy gondolom, most adódott a lehetõség ezt meg kellett próbálnia ez nem kérdés!
Ami kérdés az valóban az, hogy ekkora váltásra tényleg készen van e?
Ehhez szerintem picit nézegessük meg az eddigi pályafutását, amiben azt látjuk, hogy van egy bõdületes fizikai tulajdonságokkal megáldott játékos, kevesebb játéktudással, amely miatt az elõzõ csapatában kevés lehetõséget kapott.
Majd történik egy váltás, és láss csodát az emberke megkapja a bizalmat, elkezd szépen fejlõdni! Ami persze még mindig nem azt jelenti, hogy most aztán hú de nagyon komplex kosárlabdázó, hanem sokkal inkább azt, hogy a fizikai képességeit amit eddig nem nagyon tudott jól használni mert nem nagyon volt rá pl. lehetõsége, elkezdte tudni jól használgatni! Aztán még egyre jobban!
Magyarul azt használtuk tõle ami az erõssége, és az ami nem, arról pedig elkezdtük leszoktatni, és azzal, hogy kapott lehetõséget, maga is láthatta, hogy így sokkal többre megy, így aztán egy nagyon hasznos játékossá vált szinte egycsapásra!
Ha ezt tudja folytatni nekem kétségem sincs, hogy megállja majd a helyét, mert ott nem ötemberes csapatok vannak, még sokkalta jobban meg fogják tudni találni a helyét, és még jobban fogják tudni csak arra használni amit nagyon tud!

Példának James NNaji-it említeném, aki ugye Pécsrõl és elsõsorban szintén a parádés fizikai adottságainak köszönhetõen került Barcelonába.
Most néztem az összes elõdöntõs mérkõzésüket, és én azt láttam az a srác sem tud nagyon mást játszani mint Omenaka!
Dobása, centerjátéka gyakorlatilag nincs, de a lepattanókban határozott mindkét oldalon, megcsinálnak neki pár alley-oppot amit látványosan betép, meg pár brutális szerelés és kb. ennyi a pozitív oldalon!
Védekezésben sokszor elviszi a hév és mindenáron blokkolni akar, ebbõl csinál 2+1eket, de olyankor azonnal leveszik, pihen egyet majd jön vissza, szóval így játszik egy Barcában!!
Szintén közös az is mindkettõjük esetében, hogy nem alibi játékosok, odateszik magukat szívvel-lélekkel, ezért is szerettük meg mi is hamar, és valószínûleg fogják ott is, ez is lényeges szempont!

Omenakára kicsit még visszatérve, nekem egyetlenegy lehetséges probléma vetõdik fel ezzel a nagyhirtelen formajavulással kapcsolatban, és az az, hogy ebben szerintem óriási szerepe volt az itteni közegnek, közönségnek, szurkolásnak, ami neki mindig azonnali visszajelzést, örömet, erõt adott!

És az ott nem biztos, hogy ilyen direkt módon majd meglesz!
Mert egy dolog a bizalom, gondolom azért fehérváron sem azért volt mert totál ne bíztak volna bent, csak ott ha lehetõséget kapott, abban a kevés idõben, kevés külsõ motiváció, pozitív inger, visszajelzés, nevezzük bárminek, érkezett a számára, és nem is tudott nagyon élni a lehetõségeivel!
Tehát ebbõl én azt gondolom, hogy az Õ számára ez egy nagyon-nagyon fontos dolog!

Összességében ezért én is azt mondom, hogy szerintem is jó lett volna neki itt még egy év, hogy a nemzetközi szintéren is megpróbálhassa, megszerezhesse azt az önbizalmat, rutint amit az adott, hogy képes volt az erõsségeit megfelelõen használni!
Ez most az új helyére maradt teljesen, hát meglátjuk mi lesz belõle, de sok sikert neki!

2023-06-14 13:57 (182677)
név: Raptor
Francia 1-be megy, a JL Bourg Basket szerzõdtette akik a döntõbe jutásért a Monacóval szemben maradtak alul, szóval nem egy futottak még csapatról van szó!

Nagy és éles váltás lesz az biztos!
Remélem van a szerzõdésében egy két kitétel, mondjuk, hogy csak ide igazolhat ha hazajön, vagy ha kölcsönadják :)

Méghogy a BL-es csapattól lehet jó helyekre kerülni! Mondjatok egyet is :)
Viszont innen: régebben Allen francia 1, és ha jól tudom Hammonds is szép karriert futott be, ja és az NBA-ben kikötõ Walter Lemont majd elfelejtetettem :)
Idén pedig, Moore spanyol 1, Omenaka francia 1.
Előzmény: Penny (182673)


2023-06-12 21:43 (182655)
név: Raptor
Azért ez nem egészen dilettánsság kérdése, hanem ez egy ilyen "játék", hiszen azt a szerzõdést a játékosnak is alá kell írnia, és tetszik nekünk vagy sem, nyilván az ügynöke sem esett a fejére, hogy ílyen módon bekorlátozza a lehetõségeiket!!
Előzmény: vargabee (182654)


2023-05-28 23:03 (182575)
név: Raptor
Szerintem boncolgassuk csak kicsit, igazán megérdemlik!! :)

Kellett itt "küzdeni nagy kabátokkal" kívûl, aztán kellett csapatot építeni ezerrel belül, aztán tiszteletet a pályán a hatalmasságokkal!!
Szóval hányatott körülmények közt, de jól odab@sztak az asztalra nem vitás, az eredmény önmagáért beszél!!

Tudtommal Tatut Potocsnik és Zollner is el akarta küldeni, nem véletlenül beszélt visszanyalt fagyiról :)
A szolnoki ötödik meccs után szaladt is az õt meg nem látni akaró Potocsnikhoz, és sportszerûen gratulált neki! :) :) :)

Bravo TATU - LEVI - CSAPAT az egész klub és nagy köszönet minden támogatónak és küzremûködõnek, élen az EGIS-sel!!

Hajrá MTE!!

Ui.:
Hé szurker, látod, a türelem rózsát terem!
Könyebb lesz bízni, úgylátszik nem veszett el a hozzértés!!

Előzmény: spiritknight (182570)


2023-05-17 13:05 (182496)
név: Raptor
Persze, ezért írtam én is a végére, hogy az a biztos ami elkészült!

Most már nem beruházások halasztásáról, átütemezésérõl van szó, hanem sokat kapásból törölnek, tehát biztosan nem lesz belõle semmi.
Szóval egyenlõre annyinek örüljünk, hogy az esélye legalább megmaradt az építésnek!
Előzmény: kimye (182495)


2023-05-17 12:41 (182494)
név: Raptor
A mai VakNépében azt írják, hogy hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást az új csarnok tervezésére, ami jó hír kell legyen, hiszen ha tervek lesznek akkor épülni is fog!
Mert gondolom ha kivették volna a tervezett beruházások közül, leállítják, törlik, akkor ez a lépés sem lenne már.

De biztos az ami már épül, de inkább elkészült :)
Talán lassan ezzel kapcsolatos infók is lesznek!

2023-05-09 13:37 (182475)
név: Raptor
Vele egyött is komoly feladat lenne, de nélküle sajna én is szinte a lehetetlen kategóriába sorolok egy esetleges gyõzelmet!
De mivel körmendi vagyok természetesen a "szinte"-n van a hagsúly! :):):)

Esetleg egy kis felszabadult small-ball-t megpróbálhatnánk, ha úgy néz ki, hogy más nem megy :)
Előzmény: kendeffy (182474)


2023-05-09 07:42 (182473)
név: Raptor
Sajnos nem fog tudni játszani ma sem!
Bb0-éknál meg elképzelhetõ, hogy nem is "tudnak" a séülésérõl, hiszen az elõzõ mérkõzés õsszefogalójában pl. meg sem említették!
Előzmény: kendeffy (182470)


2023-05-03 22:55 (182445)
név: Raptor
Az Olaj ellen sikerüt lépérõl lépésre tanulni a hibáinkból, én itt is ezt várom, hiszen finoman fogalmazva, mondjuk úgy maradt bennünk tartalék bõven, mind védõ mind támadó oldalon! :)
A kérdés az, hogy lesz e erre most 5meccsünk, és az elég lesz e rá, mert ahogy az várható volt, a Somogyi, Pongó, DeCosey hármas vezérletével, mezõnyben sokkal hatékonyabban tudják védeni a Chambers-Mitchell duót, mert õk nem tudták ezt megoldani!
Szerintem ez lesz a párharc kulcsa, mert ha tudunk futni, ez a csapat mindenkit lefut, de ha ez nem megy akkor sajna gond van!

2023-04-23 23:06 (182385)
név: Raptor
Apa kézeld el, ötös lett a matekdogám, -mondja Móricka,
Tényleg? -kérdez az vissza örömkõdve.
Dehogy, -mondja Móricka, csak képzeld el! :)

Persze igazad van, hülyeséget irtam a nagy örömködésemben!
Előzmény: mex63 (182384)


2023-04-23 22:46 (182383)
név: Raptor
Mekkora lenne egy MTE-Zete döntõ, pályaelõnnyel ugye!! :)
Előzmény: watson (182346)


2023-04-23 22:37 (182382)
név: Raptor
Éppen nemrég tette meg!!
És lehet, reméljük, higgyünk benne, ennek még nincs itt vége :)
Hallelúja!

Előzmény: watson (182346)


2023-04-23 20:53 (182376)
név: Raptor
A szezon kezdetekor az alábbiakat írtam:

"Az ubiszezonos polemizálásomban írtam, hogy kíváncsi leszek, hogy fejben miként alakul majd a csapat, tudunk e itt elõbbre lepni.
Aztán az elsõ tétmeccs után világos volt, hogy nem sikerült, pedig csak egy picivel több ész kellett volna ahhoz a meccshez, és meglehetett volna!
Aztán felvetõdött a csere lehetõsége, na gondoltam majd most, de a srác jó értelembe vett õrült rohanását látva a videókon, most már biztos, hogy nem ez a koncepció. :)
Viszont semmi gondom ha ezt akarjuk játszani, :) tavaly sikeresek voltunk vele, akkor miért ne lehetnénk idén is azok?!

Elnézve az Európa bajnokság mérkõzéseit is, a hagyományos értelembe vett figurális játék már teljesen leáldozóban van, az agresszív védekezésbõl szerzett labdákkal gyors, a labda nélkül is sok mozgással operáló, az egyéni képességekre, az improvizációra sokkal jobban alapozva megy a játék nagy része, a begyakorolt elemekkel együtt.
Régen azt mondták, hogy jó irányító kell, aki képes megtalálni és megjátszani a centereket is, ma ez inkább úgy igaz, hogy a centert is akkor játsszák meg ha tesz érte, hogy megjátszható legyen, mint ahogy ez igaz mindenki más esetében is!

Az egészen biztos, ahogy tavaly is láthattuk, hogy ennek a játéknak a kialakulásához, sokkal több idõre van szükség, de meggyõzõdésem, hogy az elmúlt szezonban ennek köszönhettük a nem várt eredményességet!
Ha jól emlékszem decemberben volt egy hazai ötmeccses sikeres széria, igazából onnan kezdve lettünk stabilabbak, szóval a türelem érmet terem!? 😊
Reméljük!
Ill. meglátjuk, hogy az érkezõ új edzõknek köszönhetõen még több csapat fogja e ezt az utat járni?
Ha Gordon védõ és támadó lepattanóit, blokkjait sikerül pótolni, én négybe várom a csapatot!
Korán van tudom, hát majd meglátjuk. 😊

Hajrá MTE!!"

Köszönöm srácok, óriási gratuláció mindenkinek, hatalmas élmény megint!!
A türelem, a munka, a hit érmet terem! :)

2023-04-23 20:42 (182373)
név: Raptor
Ee(l)kenii
Omenaka Eken(e)i
a filkó száját ee(l)kenii
Előzmény: Mörtön (182371)


2023-04-15 22:27 (182231)
név: Raptor
Tatu! Írták a kezdetekkor, hogy nagy még rád ez a kabát...
Lehet, hogy az, de ahogy az idõ halad, "mintha" egyre jobban befûtenéd! :)
Bravo, bravo!!

úgy tûnik a triplázás is megérkezik amire kell!? :)

2023-03-22 14:43 (182014)
név: Raptor
Szerintem játéktudást tekintve nincsenek rossz játékosaink, és csapatjátékban is lépegetünk elõre, de sajna koncentrációban ez a társaság a körmendi csapatok közül nagyon hátul van!
Percekre sikerül egy koncentráltabb játék, majd aztán ugyanígy szinte menetrendszerûen jönnek a gyermeteg figyelmetlenségek, és fegyelmezetlenségek!

Az, hogy egy profi játékos nem képes egy egész mérkõzésen javítani pl. a büntetõdobását és mindig csak az egyiket értékesíti, vagy pl. ugyanebben a mûfajban szintén állandóan kihagyott lehetõségek maradnak egy szoros végjátékban. Vagy olyan, hogy a védõ egyszerûen hátat fordít a labdásnak, aki köszöni szépen és elsüllyeszt egy könnyû triplát, aztán a sok kihagyott közeli lehetõségrõl már nem is beszélve.
Sajnos ezek olyan hibák, amik egyszerûen nem férnek bele, mert rövid és hosszú távon is, akarva akaratlan de önbizalom és bizalom vesztést okoz!

Ahogy pedig a rájátszáshoz közelítünk pont az önbizalom és azon keresztül a magabiztosság a stabilitás kéne, hogy az idõ nagy többségében uralja a csapatot, de sajna még mindig túl nagy az ingadozás egy mérkõzésen belül is, nemhogy több mérkõzésen át azt tudnánk mutatni, hogy stabilak vagyunk!
Pl. a Deac és az Olaj meccs között annyi különbség volt, hogy míg az elsõnél belefértek az említett hibák, és rossz dobószázalék, addig utóbbinál, lévén a Szolnok egy felkészültebb együttes, már nem!

Vagyin nem is annyira játéktudásban van nagy különbség, hanem csapatszintû dolgokban. Gondolok itt, kemény és pontos védekezéssel, hatékony lepattanózással, higgadt labdabirtoklással elért eredményes támadójáték, egyidejû kiegyensúlyozott, stabil megvalósításában, legalább a mérkõzés nagyobb részében, kiemelten annak kulcs szakaszaiban!
Sajnos ezt a fent említett hibák sokasága tördeli szét!

Jelen pillanatban a realitást tekintve a tabella elején állók ebben elõbbre járnak! Minõ meglepõ megállapítás :)

Viszont nem lennék körmendi ha nem azt mondanám én is, hogy a megyei derbiken teljesen mindegy, hogy mi a tabellán elfoglalt helyezés stb. kijöhet akár végre a lépés, és egy jobb teljesítmény!

Ebben bízom én is mindig! 😊

2023-02-13 21:12 (181885)
név: Raptor
Nagyon jó hír, gratula aki(k) megteremtették a lehetõséget, hogy ez létrejöhet, ill. nagy köszönet Krisznek a folytatásért!!

Szerintem jól döntött, és remélem töretlen fejlõdéssel halad tovább, most már jobban az állandósított, kiegyensúlyozott teljesítményre gyúrva, és ha úgy lesz, látva milyen játékra is képes, az itt töltött idõ, szerintem sok szép cél eléréséhez fogja õt hozzásegíteni!
Ezért had legyek kicsit most önzõ, és azt mondjam azokat itt is érje el :) vagyis jó lenne majd még sokáig MTE mezben látni!!
Így remélem ki is tölti a most vállat idõt, és egy esetleges kivásárlására itthonról senkinek, külföldról pedig olyannak lesz lehetõsége amit õ is szeretne!!

Utólag, igen, az új arénát valószínúleg a város jelentette volna be, de nézzétek el nekem a tévedést, hiszen a csapat vezetõsége és a városé között, hm, hát a hallomások alapján van, hogy elég nehéz különbséget tenni. :)

"Ha egy üzlet beindul" alapján, akkor szépen sorba jön majd többi taglalt pont is? :) :) :)

2023-02-13 09:39 (181876)
név: Raptor
Én is beszállnék a tippjátékba :)
Ha hír, akkor szerintem is az csak pozitív lehet, mert negatívakat nem szoktunk (mint ahogy mások sem) nagydobra verni! :)

Én abból kiindulva, hogy nemrég a megyébe járt Lázár J. az országban zajló beruházásokért felelõs talán építésügyi miniszter(?), aki nem titkoltan azért járja az országot, hogy egyeztesse a helyi vezetõkkel mi épülhet és mi nem, ill. mivel a biztosan elhalasztásra ítélt beruházásokat tartalmazó listán nem található az új körmendi aréna építésének elhalasztása, ezért én arra számítok, hogy annak megvalósulása lesz a bejelentés tárgya!
Nem mellesleg 2024 önkormányzati választások, ilyenkor szeretnek átadogatni ezt-azt: :)

Tõkeerõs szponzor az nem egy rossz ötlet, de a jelenlegi bizonytalanabb gazdasági helyzetben nekem most egy ilyen meglepetés lenne, de ha mégis pénz állna a házhoz, akkor a többi már felvetõdött és általam lentebb sorolt kérdés is valóban szóba jöhet!

Tatu elõtt le a kalappal, szerintem egyértelmûen látszik fejlõdés a csapaton, már ha csak azt vesszük, hogy mondjuk két hónapja egy idegenbeli meccsen kb. csak lézengtünk, akkor mindenképpen, tehát tudott hatni a csapatra, ezért szerintem az õ váltása most nagy hiba lenne, tekintve, hogy vele szintén biztosan hosszabb távon számolunk!
Zollner érkezését viszont ennek ellenére nagyon is el tudnám képzelni, mondjuk a már sokat emlegetett szakmai igazgatóként!?
Egyrészt nagy stratéga hírében áll, ami azért a playoffban bizosan nem jönne rosszul, tekintve, hogy azzal egy „új” bajnokság kezdõdik mindig, tehát gondolom Tatunak sem lenne ellenére a segítség.
A másik, én úgy tudom, hogy mikor itt volt a fiatalok nagyon szerették, mert sokat segített nekik az élsportolóvá válás útján, nem csak a konkrét kosárlabda tudást erõsítve, hanem annak szintén fontos egyéb kiegészítéseiben mint pl. étkezés, regeneráció fontossága stb.

Gordon érkezése érdekes kérdés. Mindamellett, hogy ismerjük a képességeit, tudjuk, hogy alkalmas a hatalmas munkára, és itt is többen megjegyezték anno, hogy állítólag szeretett itt lenni, és sokáig ment az egyeztetés is vele, mialatt végig itt volt a városban.
Nem lenne rossz „csere” biztosan, pláne ha azzal együtt mondjuk a jövõ évi szerzõdése is megoldott lenne, viszont az azért Omenaka szerepeltetésében valószínûleg változást hozna, ami abban az esetben ha vele hosszabb távon is gondolkodnánk akkor nem biztos, hogy szerencsés lenne!?
Ezzel kapcsolatban viszont megjegyezném, hogy õ viszont ha lassan befut az élvonalba, „magyar” játékoskánt, számunkra várhatóan a megfizethetetlen kategória lesz!

Duro lehet szintén? De az elõzõvel együtt talán õ is értékeli, hogy itt lett meghatározó játékossá és amíg fiatal addig ez a közeg neki segítség a jó teljesítményhez, (amirõl egyébként szokott is beszélni) amit mondjuk egy újabb esetleg valóban hosszabb távú szerzõdés aláírásával koronázna meg!?

Én személy szerint az új aréna építésével kapcsolatos bejelentésre számítok, de az összes többi kérdés is, a csapat jövõje szempontjából pozitív meglepetés tudna lenni, mind nagyon jó lenne!!

2023-02-09 20:52 (181810)
név: Raptor
A mi szempontunkból most konkrétan ennyi igen, de a jövõt tekintve azért egy nigériai válogatottság megjegyzés a karrierjében, még majd figyelemfelkeltõbb is lehet!
Előzmény: balldontlie (181808)


2023-02-07 21:00 (181801)
név: Raptor
Én úgy emlékszem, hogy Duro 2019-ben érkezett, és a 19-20as szezon végén a plusz 1év opció helyett, de a kölcsönös elégedettség alapján, az úgynevezett "fiatalprogram" keretében, egy új, három évre szóló szerzõdést kötöttünk vele, és az jár le most!
Előzmény: Kosár42 (181800)


2023-02-07 14:54 (181797)
név: Raptor
Ha jól tudom ezt úgy szokták fogalmazni, hogy "kölcsönös elégedettség esetén" folytódhat a közös munka, vagyis mindkét fél kell hozzá!
Úgy emlékszem Duro is így kezdte, és gondolom egy még az idei szezon vége elõtt elétett kedvezõ +1 szerzõdés még azért sokat tudna nyomni a latba. :)
Reméljük az õ esetében is tudunk majd ilyet, ill. egyébként meg jól láthatóan sokat fejlõdött, gondolom azért is mert sokat foglalkoznak vele, tehát remélem ez is nyomós szempont lesz nála!
Előzmény: nzs (181794)


2023-02-03 22:28 (181770)
név: Raptor
Lehet innen nekünk nézegetni már az Albát is akár :)
Alba 11-8
otthon: Kapos, Olaj, Filkó, Nyír1,
idegenben: Honvéd, Sopron, Deac

Paks 11-8
otthon: Olaj, Kecso, Szeged,
idegenben: Deac, Ose, Zete, MTE

Kecso 11-8
otthon: Honvéd, Kapos, Sopron
idegenben: Filkó, Paks, Ose, Zete

Sopron 10-8
otthon: Zete, Szeged, Alba, Kapos
idegenben: MTE, Honvéd, Kecso, Nyír1

Izgalmas lesz az tuti, és nagyon remélem nemcsak nézegetjük majd az elõttünk állókat, és mögöttünk lévõt, de ezért egy kis szerencsés csillagállás még nem jönne rosszul.
Vagy mondjuk verjük el a nagyokat is, és nincs is mirõl beszélni! :)

2023-01-21 11:15 (181701)
név: Raptor
Nem hinném, hogy profi sportoló szerzõdésében ilyen lenne!
De ha erre van "igény" akkor bolond aki nem venné mellé ellenoldalról, hogy "oké de akor a 20pont-10lepi átlagot hozod", nem?
Amúgy meg azt gondolom, hogy sokkal inkább van helye bizonyos csapatszintû elvárások teljesülésének, gondolok itt pl. a kupaindulásra, rájátszásba jutásra,
és ha ezek nem valósulnak meg akkor gondolom, hogy a tervezett felelõsségi köröknek megfelelõen, a rossz teljesítményrõl elõször a húzóembernek szerzõdtetetteket kérdezik meg, vagy kéne megkérdezni, nem?
Ha garantált játékidõ lenne, akkor meg azt hiszem pláne!!

Mindenesetre Cakarun Szeged ellen jobban igyekezett, ezért is mûködött egy picivel jobban a gépezet, és bizonyára ezért is bizakodott Kecso ellen mindenki, és bár a csapat szenvedett vereséget, annak összes problémájával együtt, de ez a produkciója szerintem is a tõle joggal elvárhatóhoz képest, sajna ismételten harmatgyenge volt!
Tatunak meg lehet nincs más választása?
Előzmény: kendeffy (181700)


2023-01-08 12:07 (181610)
név: Raptor
A tegnapi mérkõzés is sajnos egy újabb példa volt erre, amikor is egy jó védekezéssel, megközelítettük a zetét 10pont környékére, majd jött a Cakarun-Moore csere, és újra pillanatok alatt léptek el a 20ra, a fél perc alatt összeomló védekezés miatt!
Mondjuk szerintem itt még pluszként hiba volt két fiatal egyidejû szerepeltetése is!

Engem az elsõ említettel kapcsolatban, nagyon zavar még, hogy az erõs védekezési, és lepattanózási hiányosságai mellett, minden dobása után reklamál, terjeget, magyaráz, vagy éppen mérgelõdik egy kihagyott könnyú lehetõség után, közben meg leindítanak bennünket!!
A mondat legutolsó részében leírtak sajna még legalább két játékos esetében is többször fordul elõ mint szabadna!

Szóval a hibák mellett sajna totális fegyelmezetlenségek is vannak.
Vagy talán éppen azért van a kelleténél több hiba?!
Előzmény: tapy-noe (181606)


2023-01-07 22:04 (181599)
név: Raptor
Facebook oldal:
"Mike Moore a mai napon játszotta le utolsó mérkõzését Egis Körmend mezben.
A játékos ügynöke a hét elején jelezte klubunknak, hogy Mike iránt egy spanyol klub komolyan érdeklõdik. Csapatunk szerette volna megtartani Mikeot, azonban az egyeztetések során a játékos jelezte, hogy mindenképp szeretné elfogadni a spanyol klub ajánlatát. Klubunk ezután úgy döntött, hogy amennyiben megfelelõek a feltételek a szerzõdésbontáshoz, úgy támogatjuk Mike döntését. Az egyeztetések eredményesek lettek, és sikerült egy, a minden fél számára megfelelõ megállapodást kidolgozni, így a spanyol klub kivásárolja játékosunkat élõ szerzõdésébõl.
Büszkék vagyunk rá, hogy Spanyolországból felfigyeltek játékosunkra. Mikenak további sikereket kívánunk karrierjéhez és magáneltéhez egyaránt!
A játékos pótlásáról Klubunk gondoskodni fog."


2023-01-06 13:29 (181562)
név: Raptor
Kocsis Tamás, Egis Körmend:
A tisztánlátás végett, szerettük volna megtartani Brandont, akinek december 31-án járt le a szerzõdése. Mutatott is hajlandóságot az iránt, hogy aláírjon, viszont haza kellett utaznia, hogy édesapja mellett legyen akit megmûtöttek, amit természetesen megértettünk és tiszteletben tartottunk, ám nem fért bele most az, hogy akár hetekig nélkülözzük õt. Olyan játékost szerettünk volna igazolni, aki ismeri a magyar bajnokságot, külön öröm, hogy Justinnak a körmendi közeg sem új. Viszontagságos utazás után tegnap ide ért, a papírjai azonban még sajnos nem készültek el, így nem tud pályára lépni a ZTE ellen.

Vagyis ez a csere pedig egy kényszerû következmény, ami most nem jött jól, de reméljük jól alakul!

2023-01-06 13:27 (181561)
név: Raptor
Egyetértek veled, szerintem is a centerkérdés az kulcs!

Tavaly amikor sérülése miatt nem volt Gordon, szintén egy lukas garast nem adtunk volna egy jobb eredményéért, akkor is a mezõnylégósok voltak ekézve, hogy ez mennyire kevés lesz, aztán Gordon visszatérésével, aki hatalmasat melózott védekezésben és lepattanózásban, egyszercsak a helyére került minden!
Akkor is sok sikertelen dobás jellemzett bennünket, de mivel Gordon rengeteg támadólepattanót is szedett, azért az megnyugtató tud ám lenni, ha van ismétlésre lehetõséged, ill. amikor az ellenfél hibázik neki pedig nincs erre lehetõsége, mert van egy megbízhatóan, kiegyensúlyozottan lepattanózó centered!!
Aki ráadásként védekezésbe megcsinálja, hogy besegít a labdás kisember védésébe, hogy ne tudják elkezdeni megszokott módon a támadásaikat, mindezt úgy, hogy a hátamögött hagyott emberét nem tudják közvetlenül megjátszani, és ha közvetett módon tennék ezt, arra meg visszaér hozzá!
Arról már nem is beszélve, ha némelyeknek még eszébe jutott mellette egy-egyezni, milyen búrákra is számíthattak! :)
Mindezek óriási stabilitást adnak egy csapatnak!
Kevés ilyen center ügyködött a magyar bajnokságba, nagyon meg kellett volna becsülni ezt!!

Ezért én olyan módon változtatnék, hogy egy elsõsorban 5ös, stabil védõ és lepattanózó, esetleg négyesben is játszani képes emberre cserélnék.
Durázi képes megoldani a négyes posztot, és szerintem Moore egy kivételesen jó játékos, de én õt is próbálnám hármasba, és azzal az õ palánk alatti gyengébb teljesítménye is felértékelõdhetne!
Mindenesetre ez a palánk alatti védekezést és lapattanózást tekintve szerintem szükséges lenne, ill. egy több variációs lehetõséget magában hordozó felállás lehetne!
Előzmény: jháza (181550)


2022-10-22 22:22 (181078)
név: Raptor
Egyéni képességek megvannak.
Tûzerõ megvan, védekezés-lepattanózás jajj.
Csapat kell, idõ kell!

Nem mintha a támadás tökéletes lenne, de a legynagyobb gondok egyértelmû, hogy védekezésben és a lepattanózásban vannak!
Szezon végén nem értettem Cakarunt, aki nyilvánvalóan inkább egy támadószellemûbb kosaras, mikor a mi védekezésünk meg inkább egy hátul pontos, ellenálhatatlan atlétát követel meg, mint amilyen Gordon volt!!
(elég ha csak emlékezünk a tavalyi szezonra, amikor elkezdett játszani, a palánk alatti káoszból elég hamar komoly rend lett, és az ellenfelek kétszer is meggondolták, hogy odatévedjenek e. :)
Most is azt mondom, õt tartani kellett volna kevesebb légiós árán is!
Mondjuk White pióca, és Savic csendes, de mindkettejük pályáról erõs embert levenni képes védekezése hiányzik egyenlõre!

Visszaatérve kicsit a káoszra, Kontstantinides tavaly összel is minndenkinek megadta a lehetõséget, mindenkit megnézett, hogy mire képes, mit várhat el tõle, emiatt akkor is többször elég káoszos elsõ félidõket láthattunk, így alakult ki a csapat gerince, ez most sincs másként!
Szerintem is, az elsõszámú centerposzton jóval több kell védekezésben és lepattanózásben is, és sajna úgy látszik, hogy aki erre a szerepre jónak volt gondolva, igencsak úgy tûnik, hogy abban a játékidõben amit szántak neki, nem nagyon tudja ezt megoldani.
Én mégsem érzem veszettnek ezt a dolgot, és kíváncsi leszek, hogy a másodikszámú él e a nagy lehetõséggel, át tudja e venni az elsõszámú szerepet, mert ha igen, akkor ezért Cakarun "kiegészítõben" nem lenne gyenge opció, és abban biztosan a az általunk alkalmazott védekezés is jobban megoldható számára!?
Kérdés ez neki így elfogadható e, ami esetleg lehet további problémák gyökere.
Hát meglátjuk mennyire tökös gyerek, beleáll e, vagy ...

Én még látnék egy olyan "gondot", hogy Moore mintha sokkal othonosabban mozogna a hármas poszton, pedig négyest játszik nem? :)
Mondjuk amikor triplázni kell, mint pl. ma (le a kalappal elképesztó dobóteljesítmény volt!!) akkor oké, de lehet védekezésben nála is azért van néha szereptévesztés?

Hajrá MTE, grat a kimelózott gyõzelemhez!

Tavaly is valami ilyesmikkel kezdõdött nem?? :)

2022-09-28 14:17 (180862)
név: Raptor
Az ubiszezonos polemizálásomban írtam, hogy kíváncsi leszek, hogy fejben miként alakul majd a csapat, tudunk e itt elõbbre lepni.
Aztán az elsõ tétmeccs után világos volt, hogy nem sikerült, pedig csak egy picivel több ész kellett volna ahhoz a meccshez, és meglehetett volna!
Aztán felvetõdött a csere lehetõsége, na gondoltam majd most, de a srác jó értelembe vett õrült rohanását látva a videókon, most már biztos, hogy nem ez a koncepció. :)
Viszont semmi gondom ha ezt akarjuk játszani, :) tavaly sikeresek voltunk vele, akkor miért ne lehetnénk idén is azok?!

Elnézve az Európa bajnokság mérkõzéseit is, a hagyományos értelembe vett figurális játék már teljesen leáldozóban van, az agresszív védekezésbõl szerzett labdákkal gyors, a labda nélkül is sok mozgással operáló, az egyéni képességekre, az improvizációra sokkal jobban alapozva megy a játék nagy része, a begyakorolt elemekkel együtt.
Régen azt mondták, hogy jó irányító kell, aki képes megtalálni és megjátszani a centereket is, ma ez inkább úgy igaz, hogy a centert is akkor játsszák meg ha tesz érte, hogy megjátszható legyen, mint ahogy ez igaz mindenki más esetében is!

Az egészen biztos, ahogy tavaly is láthattuk, hogy ennek a játéknak a kialakulásához, sokkal több idõre van szükség, de meggyõzõdésem, hogy az elmúlt szezonban ennek köszönhettük a nem várt eredményességet!
Ha jól emlékszem decemberben volt egy hazai ötmeccses sikeres széria, igazából onnan kezdve lettünk stabilabbak, szóval a türelem érmet terem!? 😊
Reméljük!
Ill. meglátjuk, hogy az érkezõ új edzõknek köszönhetõen még több csapat fogja e ezt az utat járni?
Ha Gordon védõ és támadó lepattanóit, blokkjait sikerül pótolni, én négybe várom a csapatot!
Korán van tudom, hát majd meglátjuk. 😊

Hajrá MTE!!

2022-09-28 14:11 (180861)
név: Raptor
Highlights
19-20 Heroes DenBosch:
https://www.youtube.com/watch?v=mHWxdB1YyMQ
20-21 Boras Basket:
https://www.youtube.com/watch?v=t8XLPpCWxG0

Ezek alapján, bár tudjuk, hogy erõs fenntartással kell kezelni ezeket az összeállításokat, az azért szerintem elmondható, hogy egy igazi energiabomba a srác! Hát reméljük fent is egy(két) fokkal feljebb lesz. :)

2022-09-21 10:33 (180813)
név: Raptor
Soraikba az akkor már szárnyait bontogató, késõbbi NBA sztár Vlade Divac, Zarko Paspalj, aki ha jól rémlik egészen fiatalon szintén játszott ott, aztán a BEK vagy Európa bajnokság döntõjében 10 v. 11 hármast hintõ vajkezû Aleksandar Djordjevic európai sztárként szintén megfordultak amerikában is ...

Nagyon remek idõk kezdete volt az akkor a körmendi kosárlabdában!!
Előzmény: MTE emléktár (180812)


2022-09-04 10:30 (180755)
név: Raptor
"Azt meg úgyis csak az idõ dönteni el, hogy ez a valóságban tartósan majd miként mûködik"
Vagyis puszta feltételezés, csak a "szokásos" szezon eleji bizakodás amit én írtam, ezért fogalmaztam a légióval kapcsolatosan feltételes módban!

Annyit azért megjegyeznék, bár tudom ez sem jelent sokat, hogy voltak itt olyan légiósok akiktõl x mérkõzés után is vártuk a jó teljesítményt, ehhez képest ahogy hallani a mostaniak már most egész jó dolgokra képesek!

De mégegyszer, vissza az elejére, szóval puszta bizakodás kategória, és a majd meglátjuk meg már nemsokára! :)
Előzmény: ramon1964 (180751)


2022-09-02 08:55 (180750)
név: Raptor
Igen, szerintem is mindig jó olvasni, ha egy-egy új játékos a klub történelmének méltó folytatását, ill. a szurkolóknak való megfelelést is emlegeti célként, mert az azt jelenti, hogy mentálisan erre a részre is idõben kapnak felkészítést, nem érheti õket váratlanul az ebbéli nyomás, elvárás!
Azt meg majd úgyis csak az idõ dönteni el, hogy ez a valóságban tartósan majd miként mûködik, de láthattuk, hogy Antonis és a stáb többi tagja révén, az erõtejes motíválással nem lesz gond! :)

Előzmény: Mörtön (180745)


2022-09-02 08:43 (180749)
név: Raptor
Egyetértek amiket leírtál, szerintem is, a játékhoz amit mi játszunk, ahhoz passzoló stilusú amerikaiakat sikerült szerzõdtetni, és a triplázás mellett ez egy még futósabb játékra képes, reméljük ismét nagybetûs csapat lesz!
Azt majd meglátjuk, hogy mennyire fogják tudni kezelni ezt az ellenfelek, és kíváncsi leszek, hogy felállt védelem elleni játékban tudunk e elõbbrelépni.
Durázi meg nagyon jó úton halad, hogy 3as posztra is belõje magát, ami szerintem a csapat támadó és védõ repertoárján akár jelentõsen is javíthat!
Annyit tennék még hozzá, hogy én idén Martinez "berobbanását" is várom, mert az látszik, hogy több van abban a srácban!
Az elmúlt két szezonban szerintem megmutatta, hogy megvan benne az alázat a csapat iránt, (nem volt egyénieskedés vagy nagy hibák) most egy picit én engedném had szaladjon az a paci is! :)

Szóval én is nagyon bizakodó vagyok!
Dehát mondjuk kinek nem így indul a szezon :)
Előzmény: spiritknight (180748)


2022-09-01 09:21 (180744)
név: Raptor
A zete elleni meccsen a négy amerikai 17-17 ill. 14-14 pontot szállítot.
Az biztos, hogy Moore volt az egyik 17es, Parrish pedig a 14es.
Vagyis a Anderson-Mitchell kettõs között ugyanez volt az eloszlás, és talán elõbbié volt a 17pont, de erre nem vennék mérget. :)
A többi pontszerzõt meg sajna nem is tudom. :)

2022-09-01 09:05 (180743)
név: Raptor
Nagyon kíváncsi a fanatikus szurkolókra a Körmend új amerikai irányítója.

A 2022-2023-as férfi NB I.-es kosárlabda-bajnokságra készülõ Egis Körmend új amerikai irányítója alig várja, hogy bemutatkozhasson tétmeccsen a piros-feketék szurkolótábora elõtt.

Az Egis Körmend július végefelé jelentette be, hogy sikerült a Rába-partra csábítania a 184 centiméter magas, irányító poszton bevethetõ Brandon Andersont. A 25 éves amerikai játékos a tavalyi szezonban a portugál elsõ osztályban, az Ovarense Gavex csapatában kosárlabdázott, ahol 17 pontot, 6 gólpasszt és 4,1 lepattanót átlagolt. Tavasszal jól ment a játék Andersonnak, meghatározó embere volt portugál csapatának, amelyben meccsenként átlagosan kicsivel több, mint 20 percet töltött a pályán.

– Az ügynököm személyesen ismeri Konsztantinidesz mestert és nekem is volt alkalmam szót váltani az edzõvel, aki mesélt a városról, a klub történelmérõl, illetve a fanatikus szurkolókról, így tökéletes választásnak tûnt Körmend – fogalmazott Brandon Anderson, az Egis Körmend csapatának új irányítója. – Körmend egy kis város, de úgy hallottam, hogy a szurkolók itt imádják a kosárlabdát, õket szeretném kiszolgálni. A keret és a szakmai stáb habitusát tekintve mindenki nyerni szeretne és boldoggá tenni az itteni embereket, valamint továbbírni a klub történelmét.

Anderson elmondása szerint a pályán agresszívan játszik, de jól oldja meg azokat a szituációkat, amikor dobólehetõséget kell kiharcolnia. – Szeretem a támadásba bevonni a csapattársaimat és úgy kosárlabdázni, ahogy a nagykönyvben meg van írva – tette hozzá az amerikai légiós, aki azt üzente az Egis Körmend szurkolóinak, hogy álljanak készen a szezonra, mert a csapat már alig várja, hogy szimpatizánsaiért küzdhessen.

2022-08-25 09:31 (180726)
név: Raptor
Én úgy tudom a Zete elleni mérkõzések, de a többit nem tudom!
Előzmény: Penny (180725)


2022-07-30 00:33 (180683)
név: Raptor
Omenaka ahogy felmegy a pályára az biztosan példaértékû dolog, hiszen van egy brutális felépítése, amit használ is ha módja van rá, de a kosárlabda legfeljebb csak kívülrõl ennyire egyszerû játék, és attól „tartok” néha majd Omenaka akármilyen példa értékûen is megy fel a pályára, sajna ez is látszani fog!
Előzmény: Jos (180682)


2022-07-29 09:42 (180671)
név: Raptor
A fiatalok beépítésével kapcsolatosan, azt azért ne feletsük el, hogy ez a kérdés egyben az MTE jövõjére hatóan is meghatározó!!
Mindez manapság az U23 szabály miatt különösen jelentõségteljes!

Nem csak az a kérdés, hogy egy fiatal, kevés felnõtt tapasztalattal érkezõ játékos miként tudja ott megállni a helyét, hanem egyszerûen ha nincs lehetõsége tapasztalatot szerezni, feljõdni sem fog!

Lehet kölcsönbe küldeni, hogy játtszon máshol, de ha gyengébb helyre megy szerez olyan tapasztalatot mint amilyenre itt lenne szüksége? Én ezt nem hiszem!
Arra viszont tuti jó, rá fog jönni, hogy lehet kosárlabdázni más szinten, más helyen is!
Ergo itt kell játszania, itt kell felvennie a ritmust!

A szakma részérõl ehhez segítség, támogatás és megértés kell, de ugyanakkor annak is világosnak kell lennie, hogy mindennek van egy záros ideje!
Itt Körmenden a szurkolói viszonyulást is meg kell említeni, szóval a türelem és a bíztatás itt is kulcskérdés!
Ezek a srácok egytõl-eggyig mind azért vannak itt, hogy MTE mezben, ebben a csarnokban, ezen fergeteges szurkolás elõtt mutathassák meg, hogy akarnak és tudnak is eredményesen kosárlabdázni!
Kiss is miért tûnhetett fel a döntõben?
Mert kapott érdemi lehetõséget, nem csak félpercet!
Az alapszakasz során szerintem ezt a kérdést fontos dolog elõrelátóan alkalmazni!

2022-07-26 12:09 (180647)
név: Raptor
Azok nem a szürkék voltak, ki a filkó öltözõbõl?
Már csak a véres kard miatt kérdezem :)
Előzmény: kadar (180645)


2022-07-23 09:21 (180633)
név: Raptor
Azért abban talán meg lehet egyezni, voltak idõk amikor messze voltunk az ilyen "húzóemberektõl" és mély kerettõl is nem?
Akkor ez már nem elõrelépés egy csapatépítés lehetõségei során?

A tavalyi légiósok jobb helyekrõl jöttek??
Minden szezonban bárhol erõteljesen lutri, hogy beváltják e a hozzá fûzött reményeket, mert ott mindenképp túl kell esni egy tanulási folyamaton, csakis közben fog kiderülni!
De asszem nem volt olyan rég, amikor inkább egy erõs tartású, mindent megtévõ csapatot láthattunk, nem várt eredményt hozva, mint egyéneket brillírozni!

Persze világos, érthetõ amit mondasz, minél jobb légiósokból is lehet mégjobb csapat, persze ez nem is kérdés, de sajna az is magától értetõdõ, hogy biztosan máshonnan válogatnánk, ha arra jobban lenne lehetõségünk!


Előzmény: spiritknight (180629)


bejegyzés 1 - 50 ( összes : 327 ) időrend: -> korábbi 277 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /