Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
2020-12-04 10:52 (175355) | név: acélszív | |
| Így van, a sorsolásra nem lehet panaszunk. Ráadásul Kecskeméten elvéreztünk már, pedig õk rajtunk kívül csak a Kaposvárt verték eddig (akiktõl idegenben ki is kaptak). De végre már kicsit nekünk is kedvezhet a szerencse. Más: egy belga fogadótársamtól azt az infót kaptam, hogy jóval kevesebb pénz van idén a Spirou-nál, de szép is lenne, ha tavasztól... :) Bár nem tudom, mennyi realitása lehet. Előzmény: pelike (175354) |
1 |
Előzmény: 2020-12-04 08:50:37 (175354) | név: pelike | |
| Én azt gondolom, hogy ez az 5:1 (Jázsberény után valószínûleg 6:1) megtévesztõ. Játszottunk kétszer azzal a Kaposvárral, akinek komoly csapat ellen esélye sincs (lásd most Szolnok ellen), topcsapattal a Pakssal és a Debrecennel játszottunk, mindkét helyen komoly hiányzók voltak.
Reális képet a csapat erejérõl szerintem a Sopron - Szeged - Pécs meccsek után fogunk látni.
Mindesenesetre becsülendõ, hogy edzések nélkül, sok-sok betegség mellett így teljesítünk, de maradjunk a földön a két lábbal. | |
/ 2020-12-04 08:50 (175354) | név: pelike | |
| Én azt gondolom, hogy ez az 5:1 (Jázsberény után valószínûleg 6:1) megtévesztõ. Játszottunk kétszer azzal a Kaposvárral, akinek komoly csapat ellen esélye sincs (lásd most Szolnok ellen), topcsapattal a Pakssal és a Debrecennel játszottunk, mindkét helyen komoly hiányzók voltak.
Reális képet a csapat erejérõl szerintem a Sopron - Szeged - Pécs meccsek után fogunk látni.
Mindesenesetre becsülendõ, hogy edzések nélkül, sok-sok betegség mellett így teljesítünk, de maradjunk a földön a két lábbal. |
3 |
2020-12-03 19:07 (175353) | név: Jay-X | |
| Most komolyan betette az MKOSZ január 27-re a ZTE-MTE pótlását úgy, hogy mi a FIBA EuroCup buborékban nyomjuk épp a MONS ellen? |
|
2020-12-03 17:17 (175352) | név: F.Imi | |
| Imádom, amikor Fepu - Mócsán csere van. (vagy fordítva.) Elképzelem, hogy õrjöngenek magukban az ellenfél edzõi. A hármas poszton ellenük nincs pihi. Előzmény: Csacsabá (175348) |
1 |
Előzmény: 2020-12-03 12:40:17 (175348) | név: Csacsabá | |
| Egyetértünk. Ebben a pandémiás helyzetben ez a maximum, amit adott meccsekre lehet készülni. A Debrecen ellen már voltak biztató jelek. Sokkal ritmusosabb volt a játék, persze voltak bosszantó hibák is. Szerintem nem szerencsés állandóan az elmúlt évek légiósaival hasonlítgatni a jelenlegieket. Most Õk vannak. MOSELY, WILLIAMS friss emberek.Biztos vagyok abban, hogy a szakmai stáb megtalálja a legjobb játékukat. Thames és Taylor szerintem klasszis teljesítményre képesek, nem beszélve arról, hogy õk a belüket kihajtják, ha szükséges. A magyarok legalább ilyen erõsek. Mócsán a legnagyobb igazolás, Feput azt hiszem senkinek nem kell Körmenden méltatni, Durázi kiváló adottságú, jó mentalitású játékos. Tóth Norbi a rutinjával sokat tud tenni a közösbe. A legnagyobb igéret a saját nevelésû játékosunk a kis Taki. Borzasztóan sokat fejlõdött. Méltó utódja lehet Fepunak. A sort folytathatnám Balogh, Németh, Kissék, Kenéz, Oroszi, Érsek, Martinez. Mit akarunk még? Türelem és ez a CSAPAT nagyon sok örömöt okoz még nekünk! Reméljük tavasszal már együtt lehetünk a szentélyben! Csak az MTE! | |
/ 2020-12-03 16:18 (175351) | név: droszler | |
| DEAC - Egis Körmend bajnoki kosárlabda mérkõzés közvetítése felvételrõl
2020.12.03. 18.30
ismétlés
2020.12.04. 20.15
A felvételt kommentár nélkül láthatják, melyért ezúton is mi kérünk elnézést. |
|
2020-12-03 13:54 (175350) | név: songoku | |
| 5-1el állunk... egy ki tudja, milyen meglepetésket tartogató bajnokságban... Miért akartok itt embert cserélni? Egyetlen meccset sem játszottunk még teljes kerettel, ahol az edzõk úgy tudnának szerepeltetni minden játékost, ahogy el lett az képzelve eredetileg.
Mi van már megint? Máshol meg már az edzõket ekézi valami állítólagos MTE drukker balf@sz... kabaré, ami itt van.
Előzmény: redandblack (175345) |
1 |
Előzmény: 2020-12-03 10:54:25 (175345) | név: redandblack | |
| Játékoscsere az idei szezonban a körülmények miatt teljesen felesleges.
A vezetõk fejében sem fordult meg,ebben biztos vagyok. | |
/ 2020-12-03 12:59 (175349) | név: csukajános | |
| Nagyon jól és pozitivan látod a dolgpkat--osztom a véleményedet!!!
Előzmény: Csacsabá (175348) |
|
Előzmény: 2020-12-03 12:40:17 (175348) | név: Csacsabá | |
| Egyetértünk. Ebben a pandémiás helyzetben ez a maximum, amit adott meccsekre lehet készülni. A Debrecen ellen már voltak biztató jelek. Sokkal ritmusosabb volt a játék, persze voltak bosszantó hibák is. Szerintem nem szerencsés állandóan az elmúlt évek légiósaival hasonlítgatni a jelenlegieket. Most Õk vannak. MOSELY, WILLIAMS friss emberek.Biztos vagyok abban, hogy a szakmai stáb megtalálja a legjobb játékukat. Thames és Taylor szerintem klasszis teljesítményre képesek, nem beszélve arról, hogy õk a belüket kihajtják, ha szükséges. A magyarok legalább ilyen erõsek. Mócsán a legnagyobb igazolás, Feput azt hiszem senkinek nem kell Körmenden méltatni, Durázi kiváló adottságú, jó mentalitású játékos. Tóth Norbi a rutinjával sokat tud tenni a közösbe. A legnagyobb igéret a saját nevelésû játékosunk a kis Taki. Borzasztóan sokat fejlõdött. Méltó utódja lehet Fepunak. A sort folytathatnám Balogh, Németh, Kissék, Kenéz, Oroszi, Érsek, Martinez. Mit akarunk még? Türelem és ez a CSAPAT nagyon sok örömöt okoz még nekünk! Reméljük tavasszal már együtt lehetünk a szentélyben! Csak az MTE! | |
/ 2020-12-03 12:40 (175348) | név: Csacsabá | |
| Egyetértünk. Ebben a pandémiás helyzetben ez a maximum, amit adott meccsekre lehet készülni. A Debrecen ellen már voltak biztató jelek. Sokkal ritmusosabb volt a játék, persze voltak bosszantó hibák is. Szerintem nem szerencsés állandóan az elmúlt évek légiósaival hasonlítgatni a jelenlegieket. Most Õk vannak. MOSELY, WILLIAMS friss emberek.Biztos vagyok abban, hogy a szakmai stáb megtalálja a legjobb játékukat. Thames és Taylor szerintem klasszis teljesítményre képesek, nem beszélve arról, hogy õk a belüket kihajtják, ha szükséges. A magyarok legalább ilyen erõsek. Mócsán a legnagyobb igazolás, Feput azt hiszem senkinek nem kell Körmenden méltatni, Durázi kiváló adottságú, jó mentalitású játékos. Tóth Norbi a rutinjával sokat tud tenni a közösbe. A legnagyobb igéret a saját nevelésû játékosunk a kis Taki. Borzasztóan sokat fejlõdött. Méltó utódja lehet Fepunak. A sort folytathatnám Balogh, Németh, Kissék, Kenéz, Oroszi, Érsek, Martinez. Mit akarunk még? Türelem és ez a CSAPAT nagyon sok örömöt okoz még nekünk! Reméljük tavasszal már együtt lehetünk a szentélyben! Csak az MTE! Előzmény: balldontlie (175339) |
3 |
Előzmény: 2020-12-02 20:27:45 (175339) | név: balldontlie | |
| Én is így vagyok amúgy vele. Nálam Mosely lóg ki és periodikusan Williams, de vele nincs nagy gond. Elõbbinek viszont nincs túl nagy jelenléte a pályán, viszont sok más régebbi elküldendõ légióssal szemben én nála érzem még mindig, hogy nagy a potenciál, csak lassan már ki kéne jönnie. | |
/ 2020-12-03 11:51 (175347) | név: kendeffy | |
| Ráadásul a félidõben még 11-gyel több reboundja volt a Kaposvárnak. Előzmény: balldontlie (175346) |
|
Előzmény: 2020-12-03 11:47:52 (175346) | név: balldontlie | |
| A negatív oldal mellett azért meg kell említeni, hogy Taylor 15-15-ös dupladuplát hozott, ami azért nagyon nem gyenge. Williamsszel együtt 24 lepattanó. Ez még nagy erõsségünk lehet. | |
/ 2020-12-03 11:47 (175346) | név: balldontlie | |
| A negatív oldal mellett azért meg kell említeni, hogy Taylor 15-15-ös dupladuplát hozott, ami azért nagyon nem gyenge. Williamsszel együtt 24 lepattanó. Ez még nagy erõsségünk lehet. |
1 |
2020-12-03 10:54 (175345) | név: redandblack | |
| Játékoscsere az idei szezonban a körülmények miatt teljesen felesleges.
A vezetõk fejében sem fordult meg,ebben biztos vagyok. |
|
2020-12-03 10:40 (175344) | név: kendeffy | |
| Igazad van. Bízni kell ebben a keretben. Igen keveset edzettek/játszottak együtt. Ebbõl következik a helyenkénti zûrzavar. A kaposvári és debreceni gyõzelmet értékelni kell. Persze, ha úgy teszed fel a kérdést, hogy tavalyi Turner jobb-e mint a mostani Mosely vagy, hogy Thames kettes-ben jobb mint egyesben, akkor egyszerû a válasz. De van-e értelme az ilyen kérdésnek?
A tegnapi két hosszabbításos gyõzelem és a kaposvári második félidõ biztos, hogy jót tett a csapat kohéziónak. Alapvetõen a helyzetet figyelemvéve érvényes a régi tétel "gyõzelmet nem kell magyarázni" illetve "gyõztes csapaton ne változtass".
Bízunk a fiúkban. Nem rossz ez a keret.
MTE forever! Előzmény: balldontlie (175339) |
2 |
Előzmény: 2020-12-02 20:27:45 (175339) | név: balldontlie | |
| Én is így vagyok amúgy vele. Nálam Mosely lóg ki és periodikusan Williams, de vele nincs nagy gond. Elõbbinek viszont nincs túl nagy jelenléte a pályán, viszont sok más régebbi elküldendõ légióssal szemben én nála érzem még mindig, hogy nagy a potenciál, csak lassan már ki kéne jönnie. | |
/ 2020-12-02 23:24 (175343) | név: EgisKormend | |
| U20-as csapatunk is rangadót játszott ma Debrecenben. A fiúk két hét kihagyás után, tartalékos kerettel, nyolc játékossal léptek pályára a tabellán közvetlenül mögöttük, a második helyen álló debreceni fiatalok ellen.
Sokan hiányoztak korábbi betegség vagy pozitív minta miatt, de így is sikerült nyílttá tenni a találkozót.
Végül a hazaiak behúzták a mérkõzést, 64-51 lett a vége, de a látottak alapján semmi ok a szégyenkezésre.
Szép volt fiúk, emelt fõvel csak tovább!
Részletek:
http://hunbasket.hu/merkozes/x2021/hunu20/hunu20_1374
|
1 |
2020-12-02 20:52 (175341) | név: Penny | |
| Kastrati is akkor villant, amikor kellett :)
Thames inkább egy jó kettes. Én már akkor is õt akartam marasztalni, nem Pricet. Megoldják ketten ezt a posztot, illetve még jön Ákos is.
A csapatunk mire összeszokott volna, jött a karantén, pár meccs, újra kontaktkutatas. Most tényleg idõ kell mindenkinek. Össze kell szokni újra, kondit visszanyerni. Gondolom most is kondin dolgoztak válogatott szünet alatt és ebbõl estünk bele 3 meccsbe most.
Gratulálok mai gyõzelemhez.
Ez a Deac jobb Moody nélkül. Előzmény: balldontlie (175339) |
2 |
Előzmény: 2020-12-02 20:27:45 (175339) | név: balldontlie | |
| Én is így vagyok amúgy vele. Nálam Mosely lóg ki és periodikusan Williams, de vele nincs nagy gond. Elõbbinek viszont nincs túl nagy jelenléte a pályán, viszont sok más régebbi elküldendõ légióssal szemben én nála érzem még mindig, hogy nagy a potenciál, csak lassan már ki kéne jönnie. | |
/ 2020-12-02 20:50 (175340) | név: paky | |
| Ha érmekért akarunk játszani,akkor Moselyt cserélni kell. A legjobb nyolchoz elég ö is.
Jó pihenést, jó utat hazáig.
|
|
2020-12-02 20:27 (175339) | név: balldontlie | |
| Én is így vagyok amúgy vele. Nálam Mosely lóg ki és periodikusan Williams, de vele nincs nagy gond. Elõbbinek viszont nincs túl nagy jelenléte a pályán, viszont sok más régebbi elküldendõ légióssal szemben én nála érzem még mindig, hogy nagy a potenciál, csak lassan már ki kéne jönnie. Előzmény: wind (175338) |
3 |
Előzmény: 2020-12-02 20:04:17 (175338) | név: wind | |
| Oké... idegbajt kaptam én is a meccs egyes szakaszaiban a hülyeségek miatt, de azért az túlzás, hogy egy debreceni gyõztes meccs után már sokan csereberélnék a légiósinkat. :) Ebben a helyzetben nem kell plusz pénzekért légiósokat cserélni, maradjon meg ez ebben az idényben. Nem rossz ez a csapatszerkezet, csak össze kell érnie.
| |
/ 2020-12-02 20:04 (175338) | név: wind | |
| Oké... idegbajt kaptam én is a meccs egyes szakaszaiban a hülyeségek miatt, de azért az túlzás, hogy egy debreceni gyõztes meccs után már sokan csereberélnék a légiósinkat. :) Ebben a helyzetben nem kell plusz pénzekért légiósokat cserélni, maradjon meg ez ebben az idényben. Nem rossz ez a csapatszerkezet, csak össze kell érnie.
|
3 |
2020-12-02 19:59 (175337) | név: kadar | |
| Én is így látom. Nagy teher esne le Thames válláról ha lenne mellette egy másik játékos aki felvállalja a vezér szerepet. Ezzel jóval kevesebb hibát is vétene Thames.
Mosely, valljuk be, egy normál szezonban nem biztos, hogy megérné az októberi szezonkezdetet. Most viszont cserélgetni szerintem teljesen felesleges és rizikós is. Így nincs más választás; egyszerûen muszáj lesz valahogy beleverni, hogy merjen játszani és ne azt etze, hogy most mit is kell csinálnia..
Előzmény: Owen (175336) |
|
Előzmény: 2020-12-02 19:53:15 (175336) | név: Owen | |
| Én Mosely-t cserélném Turnerre Thames helyett, akkor lenne egy jó irányítónk és egy jó kettesünk. Taylor is ponterõsebb lenne. | |
/ 2020-12-02 19:53 (175336) | név: Owen | |
| Én Mosely-t cserélném Turnerre Thames helyett, akkor lenne egy jó irányítónk és egy jó kettesünk. Taylor is ponterõsebb lenne. Előzmény: vargabee (175332) |
|
Előzmény: 2020-12-02 19:31:46 (175332) | név: vargabee | |
| Semmiért nem cserèlnèm vissza Turnerre!
A mezônymelòja klasszisokkal jobb. | |
/ 2020-12-02 19:51 (175335) | név: kendeffy | |
| 1. Ilyen elõzményekkel Debrecenben így nyerni nagy dolog. Óriási gratula mindenkinek!
2.Aki a csapat vezérét, aki 26 pontot dobot és 41 percet játszott kritizálja, habár joga van hozzá, az nem korrekt! Szakmai szempontból sem legitim.
3.Centerben meggyûlt a bajunk Tóth Ádámmal, de nála nagyobb/erõsebb centerek nem nagyon vannak a ligában.
|
5 |
2020-12-02 19:49 (175334) | név: tkukoc | |
| Nagyon nagy meccs volt! Nagyot küzdöttek a srácok. Végére nagyon elfáradtunk szerintem. Volt olyan akinek ma nem ment, de mindig volt valaki aki átbillentette a csapatot a holtponton, akár egy lepattanóval, akár egy kosárral. Szép volt fiúk! Igazi csapatmunka volt!! MTE!!! |
1 |
2020-12-02 19:45 (175333) | név: kadar | |
| Gratulálok a csapatnak, nagyon értékes gyõzelem ez a mai!
|
5 |
2020-12-02 19:31 (175332) | név: vargabee | |
| Semmiért nem cserèlnèm vissza Turnerre!
A mezônymelòja klasszisokkal jobb. Előzmény: tapy-noe (175322) |
8 |
Előzmény: 2020-12-02 19:10:49 (175322) | név: tapy-noe | |
| Nekem - kevés kivétellel - nem nagyon tetszik Thames játéka. A Kaposvár elleni meccsen is akkor ment a szekér, amikor õ a padon ült. Szerintem gyakran rácsavarodik a labdára, és nem adja le, nem mozgatja a csapatot. Azt hiszem Ziga is errõl beszélt, amikor az elsõ félidei gyenge támadójátékot említette, meg azt, hogy nem járatjuk a labdát.
MTE! | |
/ 2020-12-02 19:31 (175331) | név: soma | |
| Szép volt fiúk! Jó utat haza! |
3 |
2020-12-02 19:23 (175329) | név: balldontlie | |
| Miután a csapat elkezdett kivonulni, még néztem, ahogy elkezd az ifi melegíteni, a csávó betolt egy olyat azért, hogy "a kurva anyját, legalább nyertünk volna. Ezért maradtunk itt plusz fél órát?" :-) Előzmény: Owen (175325) |
|
Előzmény: 2020-12-02 19:20:25 (175325) | név: Owen | |
| Kommentátor: "fantasztikus találkozón vagyunk túl"
Fepu nagyot védekezett a kopasz légióson, Taylor sok labdát mentett a végén.
Kellene egy irányító a csapatba. | |
/ 2020-12-02 19:22 (175328) | név: DEZSÕ | |
| Nagy gratula a fiuknak !
De szerintem hiányzik a csapatból egy igazi irányító , egy húzó ember !
Ezt nem csak a mai meccs után mondom .
MTE! |
|
2020-12-02 19:20 (175327) | név: kobe | |
| Nagyon értékes gyõzelem Debrecenbõl!
Szép volt fiúk! |
2 |
2020-12-02 19:20 (175326) | név: balldontlie | |
| Gratulálok a Csapatnak! Jó regenerálódást ezek után játékosnak, edzõnek, szurkolónak...
MTE! |
3 |
2020-12-02 19:20 (175325) | név: Owen | |
| Kommentátor: "fantasztikus találkozón vagyunk túl"
Fepu nagyot védekezett a kopasz légióson, Taylor sok labdát mentett a végén.
Kellene egy irányító a csapatba. |
|
2020-12-02 19:18 (175324) | név: lhegedus | | település : London |
| Szep volt fiuk!
|
2 |
2020-12-02 19:13 (175323) | név: balldontlie | |
| Viszont sokszor pont hogy a társak nyomják vissza erõbõl Thamesnek a labdát. Én inkább abban érzem a hibát, hogy Mosely semmit sem emel rá... Előzmény: tapy-noe (175322) |
|
Előzmény: 2020-12-02 19:10:49 (175322) | név: tapy-noe | |
| Nekem - kevés kivétellel - nem nagyon tetszik Thames játéka. A Kaposvár elleni meccsen is akkor ment a szekér, amikor õ a padon ült. Szerintem gyakran rácsavarodik a labdára, és nem adja le, nem mozgatja a csapatot. Azt hiszem Ziga is errõl beszélt, amikor az elsõ félidei gyenge támadójátékot említette, meg azt, hogy nem járatjuk a labdát.
MTE! | |
/ 2020-12-02 19:10 (175322) | név: tapy-noe | |
| Nekem - kevés kivétellel - nem nagyon tetszik Thames játéka. A Kaposvár elleni meccsen is akkor ment a szekér, amikor õ a padon ült. Szerintem gyakran rácsavarodik a labdára, és nem adja le, nem mozgatja a csapatot. Azt hiszem Ziga is errõl beszélt, amikor az elsõ félidei gyenge támadójátékot említette, meg azt, hogy nem járatjuk a labdát.
MTE! |
1 |
2020-12-02 19:07 (175321) | név: Owen | |
| Mert nem mondja meg senki Thamesnek, hogy Somogyinak 4 faultja van, ezért a betörést kéne erõltetni, magától pedig nem tudja. |
|
2020-12-02 19:04 (175320) | név: Milos | |
| Nem tudom minek erõltetjük a hármast... Előzmény: Owen (175318) |
|
Előzmény: 2020-12-02 19:03:09 (175318) | név: Owen | |
| Thames miért triplát akart dobni, amikor a rajta védekezõ Somogyinak 4 faultja van? Hiányzik egy igazi irányító az idei csapatból. | |
/ 2020-12-02 19:04 (175319) | név: soma | |
| Azért nyerni kellene ezt a mérkõzést... Öt embertõl nem lenne illõ kikapni... |
2 |
2020-12-02 19:03 (175318) | név: Owen | |
| Thames miért triplát akart dobni, amikor a rajta védekezõ Somogyinak 4 faultja van? Hiányzik egy igazi irányító az idei csapatból. |
|
2020-12-02 17:15 (175316) | név: balldontlie | |
| Ha a lepattanózást kiegyenlítjük, akkor ez egy nagyon jó meccs lehet. |
|
2020-12-02 17:14 (175315) | név: lhegedus | | település : London |
| Vedo lepattanonk nem sok van, azon kivul szerintem rendben vagyunk....
Amugy ez a kozvetites egesz vallalhato. Legalab ilyennek kellene lennie nalunk is
HAJRA KORMEND!!!!!! |
|
2020-12-02 17:02 (175314) | név: lhegedus | | település : London |
| kerjuk mar meg a kozvetito kollegat a hatterben, uljon kozelebb, nem tudom hogy a mindigo-nak kozvetiti, vagy a TV-nek kesobbi lejatszasra, de eleg jol ki lehet venni :) |
|
2020-12-02 16:56 (175313) | név: lhegedus | | település : London |
| Bocs. latom U20 :) |
|
2020-12-02 16:53 (175312) | név: lhegedus | | település : London |
| Tudom elmagyaraztad mar sokszor es leragott csont. Ugy ertettem eddig, hogy csak mindigfos marad, de akkor most hogyan is van ez? Eloben kozvetithetnek jutyubon? En meg ott tartok, hogy nem engedelyezett mas kozvetites csak Mindigo. Vagy beneztem valamit valamikor?
HAJRA KORMEND!!!!!! Előzmény: EgisKormend (175310) |
|
Előzmény: 2020-12-02 16:11:10 (175310) | név: EgisKormend | |
| U20-as csúcsrangadó ma Debrecenben
A listavezetõ Egis Körmend a második helyezett DEAC vendége lesz ma este 19 óra 15 perckor, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
A mérkõzésrõl értesüléseink szerint élõ közvetítést adnak majd a Debreceni Kosárlabda Akadémia YouTube csatornáján, amely ezen a linken található:
https://www.youtube.com/channel/UCQQJ9Wqjgpe6ASbYpETiNLg
| |
/ 2020-12-02 16:11 (175310) | név: EgisKormend | |
| U20-as csúcsrangadó ma Debrecenben
A listavezetõ Egis Körmend a második helyezett DEAC vendége lesz ma este 19 óra 15 perckor, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
A mérkõzésrõl értesüléseink szerint élõ közvetítést adnak majd a Debreceni Kosárlabda Akadémia YouTube csatornáján, amely ezen a linken található:
https://www.youtube.com/channel/UCQQJ9Wqjgpe6ASbYpETiNLg
|
|
| 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|