Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
bejegyzés 1 - 50 ( összes : 3 ) időrend:
2013-02-05 11:17 (128888)
név: BélaBá
hozzászólásai
Több tévedés is van abban, amit írsz.
Nekem például semmi okom "hivatalból" védeni bárkit is. Pláne nem kell!
Ki mondaná, hogy kell? És miért?

Nem is tettem így soha. Amit írok, az az én véleményem.

Elvtelenül soha, senkit sem védek. Ha volt ellenvéleményem, esetleg kétségem, azt megfogalmaztam. Voltak is ebbõl konfliktusaim, de felvállaltam õket.
Vagy inkább nem írtam semmit, ha úgy láttam jónak. De úgy nem álltam ki senki mellett, hogy az "hivatali kötelesség" lett volna.
Bele tudok nézni a tükörbe.

Ez ügyben azért nyilvánulok meg, mert igazságtalannak érzem amit írsz.
Hogy ennyire gyenge lenne a szakmai munka. Mert ez egyszerûen nem igaz.

Érdekes, amit a korábbi vezetõedzõkrõl írsz, mert - bár egyetértünk, hogy velük jól ment a munka - de Sabit szinte elüldözték innen, Feri is kapott hideget-meleget, amikor vezetõedzõ volt, és bizony - bár sok ember emlékezete szelektív - de Putesz sem tette zsebre, amit szakmai igazgatóként ráhordtak a csarnokban. Fõleg az itteni munkája vége felé.
Bár valamennyien nagyon sokat letettek itt az asztalra.

De sajnos ez is Körmend.
Hogy mindig az a nem jó, ami van. Bár ez nem rád vonatkozik, de sajnos általános, fõleg manapság.

És ami még számomra nehezen elfogadható, amit a végén írtál.
Hogy a kudarcok egyértelmûen a gyenge szakma következményei, a gyõzelmek meg a szerencsének és az ellenfelek kiengedésének köszönhetõk.
Hát szerintem ez - sajnos manapság tipikus, de - igazságtalan gondolkodás.

Ez is szigorúan az én véleményem:
Most jött el az a pillanat, amikor épp, hogy Hene mellé, mögé kell állni.
Amikor rendezni kell a sorokat, és nem újabb terheket pakolni rá.
Mert én hiszem, hogy jól végzi a dolgát, de nagyon sok rajta a teher.

De ezt persze mindenki másképp látja.

2013-02-05 11:17 (128887)
név: Gábor85
hozzászólásai
Kedves red-balck!

Január elején beregisztráltál ide. Azóta gyakorlatilag minden egyes hozzászolásodban kiritizálod a csapatot, a szakmai munkát, mindent! Az oké, hogy mindenkinek joga van véle3ményt nyivánítani, de az olyan megnyilvánulásaid, mint pl.: "KÖRMENDI kosárlabda megcsúfolása" és hasonlók nagyon durva kifejezések. Kérdem én hány edzésre látogattál ki, hogy ilyen és ehhez hasonló mondatokkal gyalázd azokat, akik próbálnak tenni a csapatért? Csak emlékeztetlek, hogy az általad említett Krivi-érában is értünk el ilyen "jól mutató" eredményt, mint amit szombaton. (Ha jól rémlik a Hódmezõvásárhely otthonában sikerült kikapnunk, utána következett a nagy menetelés és a bajnoki döntõ...) De még sok ilyen pédát lehetne felhozni...
Vajon Te is úgy eltûnnél, ha valamelyik játékosunk vagy vezetõnk megkérne, hogy szemtõl szmbe is mondd el a véleményed? (Mint nem is olyan régen Dragan...) Mert ha igen, megkérem valamelyiküket, hogy kezdeményezzenek egy ilyet...

MTE!!!

2013-02-05 10:01 (128886)
név: red-black
hozzászólásai
persze,nem nagyon szoktam viccelni...sajnos az edzéseken elvégzett magas színvonalú szakmai munkát hûen tükrözi a mutatott játékunk/fõleg idegenben/ és a tabellán elfoglalt elõkelõ helyezésünk...értem ÉN hogy Neked hivatalból védened kell a mundért de azért a tárgyilagos értékítéletünket nem szabadna elveszíteni...A Zsebe-Sabi páros,Krivi és talán Sabi elsõ idénye...+mikor volt+ szakmai igazgatónk...de ezt már korábban kifejtettem,biztos olvastad...ami a gyõzelmeinket illeti nagyrészt a szerencsének és az ellenfélnek köszönhetjük akik már agyonnyert meccseket buktak el.ergo nem rajtunk múlt...lehet másként látni de az önámítás...
Előzmény: BélaBá (128883)


bejegyzés 1 - 50 ( összes : 3 ) időrend:
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /