Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
bejegyzés 1 - 50 ( összes : 2 ) időrend:
2012-12-12 21:35 (127337)
név: Gömb
hozzászólásai
Még annyit az elõzõ gondolatomhoz, hogy én is tudom, hogy szûkösek a lehetõségek. Nem akarom a csapatot plusz költségbe verni, mint itt néhányan feltételezték.
Én onnan közelítettem meg, hogy az új gyereket a múlt héten nem hozta volna a vezetõség ide, ha nem úgy látják, mint én, hogy még magyar cserének is gyenge a
Simpson gyerek. Õk is így látták, tehát nem azért hozták ide, mert én itt megjegyeztem, hogy gyengus. Ez már elõtte megtörtént.
Ha Szolnokon nem dobja meg magát mára már nincs itt. Pechünkre akkor egyszer játszott jól, mikor kellett és itt volt a rivális gyerek. Ennek ellenére nézzük meg a teljesítményét. Átlag 4 pont, amit a 4. negyed közepén bepiszkál. Addig a cserék cseréje szint. Ennél a Béci vastagon több, még kevés játékperccel is. Ami meg azt illeti ez is többnyire kettest játszik. Nem légiós szint ezt mindenki bevallhatja magának. Benéztük ennyi. Egyébként érdekes, amikor a Sopront megvertük, pont akkor cseréltek légióst ha emlékeztek. Két meccsen szar volt a Gunn gyerek és mehetett. Jött a Wise és ugyanannyiért eredményes volt. És most is olyat hoztak helyette akiben van potenciál. Nekik megy, nincs érzelgõsség csak hideg profizmus. Pedig utálom a Sopront a szurkolói miatt, de azért sok minden jól megy ott is. Szóval meglátjuk hátha maradt egy kis zs, amibõl az EC folytatást terveztük és történik valami. Azt is el tudom képzelni, hogy a Buljan áráért kapunk két egész jó légióst, ha esetleg kivásárolják tényleg. Meglátjuk és remélem mielõbb.

CSAK AZ MTE!!!!!!

2012-12-12 21:06 (127334)
név: HajráMte
hozzászólásai
Egyetértek.
Előzmény: Gömb (127318)


bejegyzés 1 - 50 ( összes : 2 ) időrend:
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /