Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- korábbi 185 bejegyzésbejegyzés 186 - 235 ( összes : 199 ) időrend:
2021-11-13 20:28 (178621)
név: tommy
Továbbra is azt gondolom, hogy ez egy jó állomány, jó légiósokkal (Garretért nem lesz kár), de a balf.sz-faktora nagyon magasan van. Ma is 17 eladott labda, létszámfölényes gyorsindításokat többször nem tudtunk befejezni, kulcsszituációkban rendszeres hibák jellemzõek. Annyira tud fegyelmezett és higgadt lenni ez a csapat, amennyire az edzõje tud fegyelmezett lenni. Tehát körülbelül semennyire.
Hol vannak már azok az idõk, amikor Zollnerrel tévés csúcsrangadók elsõ félidejeit 1-2 eladott labdával, meg minimális faultszámmal lehoztuk, akkora volt a padról a kontroll meg a tudatos meccsterv.
A védekezés pedig a múlt évhez hasonlóan ugyanúgy semmirevaló. Ez megint elég komoly minõsítõ tényezõ.

Tavaly a három hetes szünet elõtt nem küldtük el Zsigát, választott egy új légióst (Simmons) majd utána jött a Jászberény elleni hazai vereség, és szerzõdést bontottunk vele.

Kíváncsian várom, hogy idén megismételjük-e ugyanezt a bravúrt, és addig halogatjuk a nyilvánvalót, amíg már menthetetlen lesz a szezon.

2021-11-21 14:38 (178702)
név: tommy
Igazából olyan szempontból érdekes a dolog, hogy Debrecentõl Pakson át Fehérvárig pozícióba rakott, tehetségtelen káderek vezetik a klubokat, a szakmai munka sok helyen soha nem látott mélységben van.
Az idei bajnokságban röhögve kéne döntõznünk, mert a Falco mellett senki nincs, akiben erõ és minõség van.
A Szolnok is csak a hulladék színvonal miatt tûnik csapatnak, de igazából ott is 5 légióssal meg egy Pongóval tûnnek döntõ esélyesnek, nem kimagasló a keret. Mutatja a színvonalat, hogy Potocnik is extra edzõnek tûnik a jelenlegi felhozatalban.
Ezért nagy kár, hogy úgy néz ki, idén is marad a középszer meg a langyosvíz (na meg az -U20-as bajnoki cím, az fontos ám hogy Takácsot leküldve megnyerjük). Pedig csak egy minimális hozzáadott értékekkel a klubvezetés meg edzõ részérõl könnyedén lehetne domborítani.

2021-12-11 19:37 (178774)
név: tommy
Annyiban pontosítanék, hogy MOST gyenge ez a csapat.
De a keret sokkal többre hivatott lenne. Ez megint egy simán nyerhetõ meccs volt.

Az 5 légiósból például 4 kifejezetten jó védõ a pedigréje alapján. Ebbõl csapatszinten nem sok látszik.
White-on abszolút Hammonds -effektus figyelhetõ meg , akit szintén nem lehetett pályán tartani az elsõ 6-8 fordulóban, mert 5 perc alatt ütött 3 faultot. Akkor egyébként ugyanúgy a mágus volt a padon. Nem hiszem el, hogy ilyen szinten egy játékos ne tudná megérteni, hogy így kézzel nem lehet védekezni, ahogy White csinálja. (Meg még egy páran Krivacevictõl Stokesig. Általában a felét fújják csak be a sporik.)
Zsigánál az volt a tranzíciós játék, hogy a kapott kosarak után gyorsan tudtunk alapról bedobni a labdát, a ciprusi nem tud védekezést összerakni, ezért tõle az agresszív csapkodás a maximum.
A támadás koncepciótlan.
A csapat agyi és mentális szintje meg mindent megmutat az edzõrõl. (Kritikus szituációkból rendre rosszul jövünk ki, labdaeladások, rossz döntések.)

Egyébként sokat nem vártam a maitól. A hétközi eligazításon már megkaptuk, hogy finoman a kritikával. Illetve, hogy a következõ 6 meccsbõl az 5 hazait akarjuk mindenképp nyerni. Hihetetlen a duma, amit elõad ez a faszi.
Amikor levezette, hogy a 3 hazaiból a 2 vereség az igazából nem olyan rossz...
Ilyenkor azért szólhatna valaki a klubnál a messzirõl jött tudatlannak, hogy átlagos idényekben Körmenden az egész alapszakaszban van ennyi hazai vereség, jobb szezonokban meg ennyi sem.

A negyedik megkezdett szezonja nálunk.
Az elõzõ háromban, amikor vagy megkezdte vagy végigvitte a szezont sem volt egyszer sem fejlõdés, pozitív irányba elmozdulás.

Igazából ez az a szituáció, amirõl tudja mindenki, hogy mi lesz a vége, csak a mikor a kérdés. Szerintem több van ebben az idényben, de lehet, hogy már késõ (lesz).

Nagy kár, hogy nem tanultuk meg tavaly, hogy az edzõ a legfontosabb láncszem, azon nem szabad spórolni.

Előzmény: jháza (178765)


2021-12-12 10:09 (178802)
név: tommy
Néggyel több gyõzelmünk lenne, ha érkezne bármilyen hozzáadott érték, teljesítmény a kispadról.

- a fehérvári 1 pontos vereség
- a nyíregyi 1 pontos vereség
- a hazai Szolnoki meccs
- és a tegnapi soproni meccs

Amit ezeken a meccseken láttunk, akkor sem lett volna rosszabb, ha edzõ nélkül játszunk, és mondjuk Fepu a játékos edzõ, annyira semmitelen, ad-hoc szar az egész.

Sokat mondó az egész helyzet, amit még egy sima laikus, mint én, a jelekbõl levesz.
Például tegnap amikor Fepu beállt az elsõ negyed végén, nagyjából egálnál, nagyon hamar rádobott emberrel együtt talán két triplát is. Nyilván tudja, hogy kijátszott figura nem nagyon fog érkezni, ezért mennek a dobások kényszerbõl, frusztrációból.

White és Stokes rengeteg labdát ad el, és hülyeségeket csinál. Ezek egy része abból származik, mert nincs magabiztossága a játékosnak. Ha van egy masszív rendszer, kontroll, elképzelés, akkor van önbizalom, jön a szerencsfaktor, és jobban ülnek a dobások. Ha az van benned, hogy egy ló..asz az egész játékunk, nincs egy biztonság, aki idõkéréseknél irányba tesz, taktikát vált és megbízol benne, akkor nyilván több lesz a hiba.

Sokáig lehetne ezeket sorolni, de nem kevés olyan tényezõ van, ami jobban mûködne, ha nem egy bohóc készítené fel a csapatot. De legalább a tegnapi nyilatkozatában önkritikát gyakorolt és már tudja, hogy mit kell korrigálni, hogy legközelebb jobb legyen. Ja, nem!
Előzmény: jháza (178801)


2021-12-12 13:30 (178810)
név: tommy
Félreértettél. Kispad alatt az edzõt és nem a cserejátékosokat értettem a szóban forgó hozzászólásban.
Előzmény: Kosár42 (178807)


2021-12-31 12:01 (178963)
név: tommy
Tegnap bele-bele néztem a Falco-Alba meccsbe a miénkkel párhuzamosan.
A Falco továbbra is toronymagas favorit, csak elrontani tudja a kupa és bajnoki elsõséget, de azért jó érzés, hogy úgy néz ki, van csapat, akinek lehet egy kis esélye megszorongatni õket.
A Szolnok komoly csapatnak tûnése az én véleményem szerint továbbra is az idei, meg a tavalyi mezõny kritikája és Potocnik dícsérete. 5 légiós mellett a kimagaslóan legjobb magyar játékosuk (Pongó) átlagol 6.5 pontot. Nem egy világverõ állomány, de masszív csapat, jó külföldiekkel, gyenge magyarokkal. Pedig aztán ha valaki, akkor a szlovén az aki nulla magyar játékosokból is kihozza a maximumot. Nála még Bán Tibi is kosarasnak tûnt néha :)

Az Albában viszont bõven megvan a mélység, a minõség és a potenciál, hogy a végén bezavarhatnak. És ne menjünk el amellett, hogy még jön egy légiós. Persze mindez a német törpével került a helyére, hisz megint csak látható, hogy mennyire kimagaslóan fontos az edzõ. A bajnokság elején a 7-10. helyeken esetlenkedtek, gyenge játékkal, esélytelenként bármi komoly dologra. Otthon például 30-al égtek a Falcóval szemben.

A mi csapatunk maximumát jelenleg abban látom, hogy a Deaccal megverekszünk a 4-5. helyekért, de most nem nagyon van ebben több.
Rangadót a "nagyok" (Falco, Alba, Szolnok) ellen még nem nyertünk. És jó esély van rá, hogy nem is fogunk, tekintve hogy utazunk Szolnokra és Szombathelyre, meg jön majd az Alba. Ez utóbbit azért illene behúzni.
Az elmúlt hazai meccseken valóban látszik pozitív elmozdulás csapatjátékban és védekezésben, de az, hogy foghíjas középcsapatokat számunkra élet-halál meccseken itthon megruházunk, az hadd ne legyen már extra érdem.
A hazai gyõzelem Körmenden mindig kötelezõ elvárás, és így hogy idén már két vereség is befutott, nem fér bele több hazai bukta az alapszakaszban. Bármilyen bukó a Szentélyben innentõl óriási blamázs lenne.

A korlátokat ismerjük, és úgy néz ki, hogy most már maradni fog az edzõ. Nem is biztos, hogy lenne már értelme cserélni, leszámítva, ha ég a ház, mert a magyar bajnokság viszonyait ismerõ, jó edzõk (pl. Fevarakisz, Zollner) sajnos elkeltek az elmúlt hetekben. Mondjuk pont a német a példa arra, hogy új fiúként, a bajnokság közben becsöppenve is lehet olykor nagyot alkotni, lásd a 2018/2019-es szezont.
Nekem vérzik a szívem mert 5 légióssal + Fepu, Mócsán, Durázi, Krivacevic állománnyal esélyünk sincs komoly célokra.
Zollnerrel 5 légióssal + Fepu, Csorvási csapattal döntõztünk.

Ugye, érezzük?

(És igen, egy ilyen szûk állománynál, kulcstényzõ volt Delas sérülése, hiába nem akarják érteni ezt Szombathelyen. Nyilván értik, ezért zavarja õket ennyire. Abban a csaapatban volt 3 magas ember. Delas-Hammonds-Csorvási. Az már komoly edzõi bravúr volt, hogy teljes létszámnál is 20 percekre pályán kellett tartani a birodalmi lépegetõ Csorvásit és nem omlott össze a csapatvédekezés, ehelyett megnyertük az alapszakaszt. Amikor azonban kiesett Delas, Csorvási kezdõember lett Hammonds mellett, érdemi csere nélkül. Vannak csapatok, amikor bõven belefér egy ember kiesése pl. de az a Körmend nem ilyen csapat volt. Békeidõben a legjobb csapatként elketyegett, de ha valaki kiesett, akkor vége volt a dalnak. 4 légiós + Fepu + Csorvási már nagyon kevés volt egy olyan erõs állománnyal szemben és az edzõi minõség sem tudta ellensúlyozni.)

Ezt nem csak utólag gondolom így, akkor január 26-án már leírtam itt, hogy mi az egyetlen kockázat, sajnos ez be is következett:
"Egyetlen aggályom a szezonnal kapcsolatban, amit már korábban is írtam, ha a két légiós magasemberünk közül, valaki megsérül.
A Csorvási-ballasztot most még többnyire elbírjuk, de ha õ lesz, az egyik kezdõ magas, akkor az a meccs bizonyosan bukta. Bízom benne, hogy Price és Bradford átmeneti formahanyatlása nem tereli el a szakma figyelmét arról, hogy hova kell még 6. légiós, ha gondolkodunk ilyenben."

Summa summárum, a törpe zseniális és jó is, ha tartanak tõle Szombathelyen!







2022-01-23 11:07 (179094)
név: tommy
Sajnos hígul a bírói mezõny is. Tudomásom szerint Sopronban például a komplett trió (Pálla, Boros T, Kulcsár Tibor) "nyugdíjazta" magát ilyen-olyan okokból. Helyettük meg jönnek a Nagy Viktor meg Praksh féle futtatott nyikhajok.

Gyalázatos volt tegnap a fújás valóban, de nekem ezzel kapcsolatban két megjegyzésem van:
1. Nem tudatosan ellenünk fújnak ilyenkor, szimplán ennyire kevesek (ahogy te is írod: Nagy Viktor még a rutinos Földházit is simán ki tudta zökkenteni)
2. Meggyõzõdésem szerint a közönség, a padunk és a játékosok is túl sokat foglalkoznak a bírókkal a játék vagy szurkolás rovására. (Ezt nem a tegnapra írom, hanem általában). Ezzel saját magunkat zökkentjük ki több esetben.

Sajnos amiatt, mert a kulcsjátékosok közül pont a két légiós irányítónk van a legkevesebb ésszel megáldva, ezért eleve nem lehet tökéletes a csapatkémia. Tegnap is sikerült 8 eladott labdát összehozniuk, többségében ki nem kényszerített hibákból. (Szerintem ennél jóval több volt, de a statban ennyi van.) Így komolyabb csapatok ellen nem fogunk tudni rangadót nyerni, mert menetrendszerûen jönnek a demoralizáló hülyeségek kulcspillanatokban (lásd pl. 4. negyed Szombathelyen).
Az egyik mód, amivel ezen kicsit talán segíteni lehetne, ha a limitált koncentrációs képességükbõl, semennyit nem fordítanának a játékvezetés irányába.
Nem mondom, hogy nem lehet dolgokat szóvátenni, vagy odaszólni a sporinak, netán széttárni a kezet, de az biztos, hogy a hisztiket és a dühkitöréseket, amiket egyesek levágnak, azt betiltanám a csapatnál.

2022-01-23 19:40 (179101)
név: tommy
Ja, milyen sokat ért két hete is a hõbörgés a kiesõjelölt Paks ellen.
És idegenben is kell meccseket nyernünk, nem csak Körmenden.

Előzmény: mögb (179100)


2022-02-11 17:33 (179162)
név: tommy
Élethalál meccs következik holnap, két okból is:
- a hazai meccsek mindig kötelezõk (lennének), és mivel már 3 itthoni vereségünk is van, ezért megengedhetetlen még egy zakó.
- Nekem a másik oldalról azért nagyon fontos a holnapi meccs, hogy legalább minimális szinten, de tudjak hinni az idei csapatban, hogy képes lehet komolyabb célokra. Bárki bármit mond, az eddigi eredmények nem ezt mutatják:
A 4 legmagasabb ceilinggel rendelkezõ csapat (Falco, Szolnok, Sopron, Alba) ellen eddig az idei mérleg: 5 meccs, 5 ruha. Rangadókat, olyan meccseket ahol erõs csapat és/vagy jó edzõ jött szembe, még nem tudtunk nyerni.

Úgyhogy holnap elõre, mert most nincs helye mellébeszélésnek, kifogásnak, bírózásnak. Végre bizonyítani kell.

Ui: és nagyon nem szeretném, ha egy esetleges holnapi vesztes állásnál, az edzõnk "rutinosan" kisárgázná magát a szolnoki kirándulásról.

2022-02-12 20:27 (179174)
név: tommy
Nagy meccs volt, gratuláció a csapatnak.
Egész szezonban nagyon élvezem Kenéz Csabi játékát, külön öröm, hogy Tatu a végén is pályára tette, kellett is a gyõzelemhez.
Henry-maci egyre inkább megérkezik és egy sallangmentes, megbízható, masszív játékos képét festi. Határozottan tetszik.
Savic pedig elképesztõ mennyire Körmend-kompatibilis játékos. Az a szív, ami hajtja és a sokoldalúsága, hogy 1-4-ig -elfogadható módon- szinte bármit játszik, teszi õt értékessé.

Ami mellett azonban a gyõzelmi mámorban sem szabad elmenni:

Ezt írtam pénteken: "nagyon nem szeretném, ha egy esetleges holnapi vesztes állásnál, az edzõnk "rutinosan" kisárgázná magát a szolnoki kirándulásról."

Így legyen ötösöm a lottón. Úgy látta, hogy Stokes nélkül és a kilátástalan játékkal a hatodik rangadót is bukjuk sorozatban, és inkább nem megy el Szolnokra a hetedikért. Pontosan erre számítottam, hogy ezt fogja tenni.
Lassan kezdem azt hinni, hogy ez a csóka nagyobb túlélõ, mint Zsiga.

Ezért a rohanós performanszért, amit ma megint elõadott már önmagában haza kéne zavarni a szigetekre. (Pláne, hogy igaza sem volt.)
Tatu lehet megmentette a seggét. Sajnos. Nem, nem a gyõzelmet bánom, hanem hogy megint meg fogja úszni.
Annyira gyenge edzõ és kiszámítható ez a tahó bohóc, és mégis.
Nem kisebbíteni akarom Tatu érdemeit, de már azzal is sokat tett a gyõzelemért, hogy egyhelyben állt a kispadon a bírói sípok után, nem egy idegbeteg õrjöngött, terjegetett és ugrált. Tudott is a csapat a játékra figyelni a második félidõben.
Én még mindig belenyúlnék a szünetben, mert ilyen könnyen az utóbbi években nem lehetett döntõzni, mint most, de a ciprusival a 4 sem lesz meg a végén, ezt is le merem írni.

2022-02-12 20:43 (179178)
név: tommy
A te véleményedre sokat nem adok.

Mi az, hogy megosztás? Pénteken elõre leírtam, hogy ez fog történni, ezt minõsítettem.

Egyébként azért, mert veled ellentétben - aki általában a tabellán meg a pillanaton élvezkedsz, vereség esetén meg a bírókat és a körülményeket okolod- próbálok öt percnél tovább elõre gondolkodni. Hasznos idióta!
Előzmény: kendeffy (179175)


2022-02-12 21:40 (179187)
név: tommy
Nem akarok belemenni parttalan vitába, és másokat fárasztani, de erre még reagálok:

Zavarna is, ha te tartanál valamire. Te akinek rendszer szövegértési és olvasási gondjaid vannak. Aki képes voltál még januárban is rendszeresen úgy leírni a légiósunk nevét, hogy DeLLas. Vagy Mócsánt sorozatban Móczánozni.
Rendszeresen adsz emberek szájába olyan dolgot, ami csak a te fejedben létezik, de az illetõ, jelen esetben én, semmi olyasmire nem gondolt. Nem gondolom, hogy gonoszságból csinálod, szimplán csak nem érted, amit olvasol.

Kevés olyan fórumozó van itt, mint te, aki annyit ír, annyi energiát fektet ennek a sportágnak figyelemmel követésbe mint te, ennek ellenére arányosan ennyire kevés ragadt volna rá a játéknak a minimális értésébõl.

Én nem szoktam (és a jövõben sem fogok) a te beírásaidra reagálni, te viszont sokszor reagálsz valami baromságot az enyémekre.
Ezért tisztelettel megkérlek, hogy többet az én írásomhoz ne szólj hozzá, mindkettõnknek így lesz a legjobb.
(Erre még nyugodtan reagálj, ha akarsz, én már nem fogok)
Előzmény: kendeffy (179180)


2022-05-04 18:24 (179641)
név: tommy
Szolnokon nincs Young, Subotic, Kovács Péter és Taiwo. Azért így ez kötelezõ lenne.
A hazaiak már Luka Modricot is pályára küldték, annyira kevesen vannak.

2022-10-01 19:35 (180889)
név: tommy
Gordon után nehéz nézni ezt a súlytalan szart, amit Cakarun játszik. Ha a gyûrût támadják, abból az esetek többségében kosár van, hiányzik a fal, aki lecsapkodná a betörõ embereket. Elzárása nincs(vagy kamu), amibõl a kicsik betörnének, bontanának. Lepattanókra, támadólepattanókra alig van esélyünk. Támadásban meg semmi extra, pötyögteti a minimumot.

<- korábbi 185 bejegyzésbejegyzés 186 - 235 ( összes : 199 ) időrend:
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /