Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- következő 100 bejegyzésbejegyzés 101 - 150 ( összes : 199 ) időrend: -> korábbi 49 bejegyzés
2019-05-17 19:47 (168404)
név: tommy
Az utolsó bekezdésnél természetesen a lehetséges visszatérési idõpontra gondoltam.
2019-05-17 19:42 (168403)
név: tommy
Nem nagy újdonság, de nehéz ellenfél lesz ez a Sopron.
Elég jól összeálltak és jó szellemû küzdõ csapat.
Az ASE elleni hazai meccsüket két hete volt szerencsém látni. A negyedik negyedben Warnernek úgy kiment a bokája, ketten vitték le ölben a pályáról. Sokkal komolyabbnak tûnt, mint Németh Ákos sérülése. Ránézésre úgy tûnt, hogy a srác kidõlt a szezonra. Aztán 3 perc múlva már ismét a pályán volt. Ez talán jól jellemzi a moráljukat, ami most a csapatok körbeveszi.
Lemar és Warner szenzációs játékosok, nem egyszer dobtak ketten 60 pont körül egy meccsen. Errõl nekünk is vannak élénk emlékeink. Erre jó volna készülni.

Mindettõl függetlenül sokkal jobb a mi csapatunk, ha odatesszük magunkat, akkor nem is kérdés, hogy ki megy tovább.
Viszont ha azt gondoljuk, mint a magyar kupában, hogy rápihenünk a következõ ellenfelekre vagy meccsekre, és elég lesz a lötyögés, akkor nagyon meg fogjuk szívni. A mi csapatunk idén bárkit bárhol meg tud verni, ha 100-on pörög, viszont ha nincs hajtás, akkor a középcsapatokkal vagyunk egy szinten.
Bízom abban, hogy a klubnál is mindenki valóban a helyén kezeli a párharcot.

MTE

(Az meg most sem tetszik, hogy Németh Ákos visszatérését nem kommunikáljuk. Úgy tûnik kezdjük megint ezt frusztráló bohóckodást, amit senki nem csinál rajtunk kívül a mezõnyben, és aminek tavaly és idén sem volt még a világon semmi haszna.)

2019-04-24 21:00 (168003)
név: tommy
Azért az figyelemre méltó, hogy Putesz február végén eljön Debrecenbõl, aztán egybõl helyre kerül Berényi, meg úgy a Debreceni kosárlabda is.
Hihetetlen mekkora tanár(súgó) Õ még mindig.

2019-04-22 22:36 (167920)
név: tommy
Zollner egyik nagy mestermûve a Csorvási-kérdés. Kialakított egy olyan - extra besegítéseken alapuló - védekezést, amiben elbírjuk az õ lassabb mozgását. Sõt még Delassal együtt is a pályán tartható. Ez egészen nagy szakmai bravúr.
Ennek talán már csak a következménye, hogy Milán valóban lelkesebb és agilisebb is, mint korábban.
A Falco meccsen egyénbként - nyilván a fáradtság miatt is - a gyûrû területének az uralása, a védõlepattanók szedése nem úgy ment a centereinknek, mint a korábbi meccseken. Ebben van bõven tartalék, hogy Reddic a következõ meccsen ne fickándozzon ennyire.

A játékoskeretek alapján továbbra is tartom, hogy csak a harmadikak vagyunk, de a szolnoki sérülések és a Falco kispad miatt bármit elérhetünk. Nagy szerencsénk, hogy a márciusi Falco-verés után nekik könnyû meccseik voltak, és nem rúgták ki ezt a labilis bohócot. Csodálkozom, hogy a játékosok közül még senki nem röhögte pofán valamelyik idõkérésénél, amikor toporzékol, a kezét tárogatja, vagy az eredményjelzõre mutatva elemzi a történteket, mint valami szurkoló.
A bajnokság ezen szakaszában már bizonyosan nem fogják leváltani, pedig ez a Falco keret minõségében messze kimagaslik a mezõnybõl. Okorn (is), a mi egyik nagy esélyünk.

2019-04-10 22:17 (167677)
név: tommy
Nagyon észnél kell lenni Berényben, nehogy másodszor is megszivassanak minket egy szezonon belül.
Idén a kötelezõkre sokkal nehezebben pörgünk fel, márpedig ez a kirándulás most a kötelezõk közé tartozik.
Előzmény: mex63 (167674)


2019-04-10 19:00 (167666)
név: tommy
Pantelicot kiállították, nem lesz ellenünk.

2019-04-09 10:20 (167653)
név: tommy
A legfrissebb beírásokon átsiklottam, közben már feltûnt, hogy ott a válasz.
Elnézést.

2019-04-09 10:16 (167652)
név: tommy
Mikor lesz fennt a paksi meccs a neten?
Elõre is köszönöm!

2019-04-04 21:30 (167521)
név: tommy
A Szolnok kvázi kiherélõdésével véleményem szerint jó esélyünk van egy nagyon szép szezonra. Semmit nem szabad elkiabálni, mert jó eséllyel már a negyeddöntõ sem lesz sétagalopp, ahol egy Dzunicsal felturbózott Paks, vagy még akár az Alba (bár erre pillanatnyilag kevés az esély) is elkaphat bárkit pályahátrányból.

Amit nagyon fontos tudatosítani mindenkinek magában, hogy még fogunk bõven kikapni. Könnyen lehet, hogy már szombaton.
De! És itt jön a legfontosabb rész. Ez egy olyan bajnokság, ahol nincs kiemelkedõ csapat. Nekünk viszont olyan Körmend jutott idénre, hogy bárkit képesek vagyunk megverni, még idegenben is.
Ezért ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el a végén, a mi szempontunkból a legfontosabb, hogy ne legyen sérülés(ek).
Sokkal fontosabbnak gondolom, hogy a végére is ép maradjon a keretünk, mint azt hogy az elsõ helyrõl kezdjük a rájátszást.
Csonka kerettel alapszakaszelsõként is kizúghatunk már a negyeddöntõben, viszont teljes kerettel a harmadik helyrõl is simán lehetünk bajnokok.
Ezért nagyon okosan kell menedzselni a hátralévõ idõt. Akár még meccset is beáldozni, ha kisebb sérülések vannak, nehogy valaki komolyabban rásérüljön.
A playoff a lényeg, a felsõházi rájátszás egyelõre inkább csak egy fingatórész.

MTE

2019-04-03 20:47 (167489)
név: tommy
Összességében nagyjából kimaxoltuk a mai napot: ledolgozható hátrány + nem sérült meg senki sem.
2019-03-31 17:35 (167463)
név: tommy
Azért afelett sem érdemes átsikalni, hogy a sokat szidott Delas a szezonban már másodszor ette meg a "nagy" Agafonovot. (Ezalatt most alapvetõen azt értem, hogy míg a horvát az egymás elleni meccseken az átlagaival megegyezõ vagy azoknál jobb számokat hozott, addig az ukrán ezeken a meccseken jóval alatta maradt a korábbi teljesítményének.)
Ezt azért emelném ki, mert toronymagasan a legalulértékeltebb játékosunk Delas. Nagyon nagy tanár az egész szezonban. A labda nélküli mozgásai, a gólpasszai, ahogy támadásban helyet csinál a kicsiknek a betörésekhez, a védekezésbeli kisegítései, a higgadtsága, az esze, a kiegyensúlyozott hullámvölgyektõl mentes játéka mind-mind nagyon nagy érték a csapatteljesítmény szempontjából. Ez még kibicként is látszik, hozzáértõként pedig csak elképzelni tudom, mekkora élmény lehet elemezni a játékát.
Nyilván vannak gyengéi is (olykor suta dobások vagy a pozíciós játék), de összességében nagy húzás volt a leigazolása.
A négy amerikai közül bárki maradására szerintem nincs esély, viszont az európai játékosok jobban marasztalhatók hazánkban is.
Száz szónak is egy a vége: el tudnám õt nézegetni jövõre is nálunk. (Szigorúan 4 amerikai mellett, mert mellé kellenek a kreatív támadók.)

2019-03-24 17:35 (167401)
név: tommy
Lesz ez még ez így se, nyugi. Ha másért nem, a nagy számok törvénye alapján hamarosan jön majd egy vereség, akkor elõjön megint a kertitörpe, a mi Delasunk miért nem Agafanov, nincs irányítónk sem figuránk és hasonlók.
Előzmény: Jay-X (167399)


2019-03-10 11:54 (167153)
név: tommy
Nekem a Falco meccstõl két elvárásom van:
- A csapat 40 percig kõkeményen kaparjon. A dumálást meg hanyagoljuk, mert mostanában sokat -sokszor joggal - bírózunk. Évek óta az Arénában van a legnagyobb hazai pálya, ezt az edzõtõl és csapattól független idegenbeli mérlegük kiválóan megmutatja.

- Az elmúlt évek után végre legyen egy olyan derbi, ahol nem adjuk meg nekik azt az elõnyt, hogy minimum 1 kulcsemberünk hiányzik.

Szóval a jövõ heti edzéseken - ha lehet - mindenki csak simogassa a csapattársát!

2019-02-14 20:01 (166811)
név: tommy
A maiban az a legidegesítõbb, hogy a szolnoki meccset látva - Kovács és S. Milosevics is úgy néz ki hosszabb idõre kiesett - gyakorlatilag a Falco ölébe hullott a kupaarany. A 6 emberes Szolnoknál bõven erõsebbek.


2019-02-14 17:59 (166791)
név: tommy
Nem alkalmatlan és béna senki, hanem nem vettük elég komolyan ezt a meccset.
Néhány felpörgõs percet leszámítva, szinte végig azt éreztem, hogy alszunk, alszunk és alszunk.
Ezt jól mutatja a 38-29 re elvesztett lepattanócsata, meg az 56%-os berényi tripladobás.
Ennek nagy részét üresbõl dobigálták, Czirbus meg Cseh Gyurika szivatott minket a palánk alatt, rengeteg második esélyes bepöcizgetésük is volt.
Az utolsó 2 és fél perc meg az eszetlenség és az elbizakodottság keveréke, amit sikerült lehozni 0-10-re.
Gyalázatos, ahogy védekeztünk ma. Sajnos drága tanulópénz volt, hogy a légiósaink megértsék: ebben a magyar bajnokságban minden meccsen 100%-ot kell adni. Nincs olyan, hogy ezt lehozom valahogy, aztán jöjjön már a következõ.

2019-01-26 22:08 (166434)
név: tommy
Sopronban kikapott a Falco és a Szolnok is. Most sajnos mi.
A vereség okát abban látom, hogy Price-nak és Bradfordnak nagyon nem ment.
Elõbbi 5/21 -t dobott mezõnybõl, utóbbi 0/6-t triplából. Ez, ha csak hangyányival jobb, már nyerünk.
Mindemellett pedig részben róluk, a Lemar-Gordon páros 52 pontot dobott, tehát védekezésben sem hozták magukat.
A szürkék tetejében még jó erõsen meglökték a Sopront, amikor kellett. Elég csak a dobott büntetõkre nézni.

Hogy emiatt megint alkalmatlan a fél csapat és az edzõ, az csak a meccs utáni vendégkönyv rutin.
Már nagyon várom a február 22-t, ami után ünnepélyesen véget ér itt, a kit kell kib..ni címû 1023. epizód.

A tábor elõtt le a kalappal. Nagyon komolyat szurkoltak ma. A helyszínen úgy tûnt, hogy az ott lévõk nem osztják az itteni negatívizmust, és megtapsolták a csapatot.

Zollner jól meccselt, tanárian osztotta le a perceket és az energiát. Szimpatikus, jó csapat ez, csak hagyni kell dolgozni. Sajnos az üreseket nem tudja bedobni a fiúk helyett.

Egyetlen aggályom a szezonnal kapcsolatban, amit már korábban is írtam, ha a két légiós magasemberünk közül, valaki megsérül.
A Csorvási-ballasztot most még többnyire elbírjuk, de ha õ lesz, az egyik kezdõ magas, akkor az a meccs bizonyosan bukta. Bízom benne, hogy Price és Bradford átmeneti formahanyatlása nem tereli el a szakma figyelmét arról, hogy hova kell még 6. légiós, ha gondolkodunk ilyenben.
A vezetésnek meg lesz dolga nyáron bõven, amikor magyart kell hozni, mert még egy szezonnak így nem szabad nekimenni.

2019-01-22 20:52 (166344)
név: tommy
Zuhanórepülés alatt arra gondolsz, hogy amíg a ciprusival tavaly március óta az egy szem jászberényi vendéggyõzelmet leszámítva -20 alatt nem nagyon jöttünk haza sehonnan, addig Zollnerrel a Fehérvár, Szolnok, ZTE, Kaposvár idegenbeliket lehoztuk 2/2-vel és többnyire otthontól távol is van tartása a csapatnak?

Az meg, amit írtál a játékunkról...igazából nagyjából mindent szarul csinálunk. Nyilván csak a véletlen mûve, hogy még meccseket is nyerünk.

Mi lesz itt, ha jön a többmeccses hullámvölgy?
Előzmény: ramon1964 (166340)


2019-01-05 19:04 (166090)
név: tommy
II. rész.

A bb1-en érdekes volt ma Gumi elemzése. Szerinte mi is bajnokesélyesek vagyunk, viszont egy másik bekezdésnél meg azt mondja: "Egy olyan csapatnál, ahol eredményt kell elérni, az öt légiós mellé legalább három jó magyar kell." Na most nálunk egyelõre inkább 2 van. Vagy õ esetleg már másban gondolkodik? Érdekes mindenesetre.

A jelenlegi csapatunk (Mcneail elküldését feltételezve) szerintem is bajnokesélyes, de csak egy esetben. Ha semmi, de tényleg semmilyen sérülés vagy váratlan körülmény nem jön közbe. Erre viszont valljuk be - pláne Körmenden - gyakorlatilag 0% az esély. Nagyon jó ez a csapat, de most úgy tûnik, hogy egy rájátszás elõdöntõben vagy döntõben, ahol sokszor kétnaponta meccs van, nem bírná el egy légiós, de még talán Fepu vagy Csori hiányát sem. Emiatt nem tartom reálisnak egyelõre a döntõesélyt.

Ami ezen változtatna az Golomán érkezése. Akkor az utolsó kocka is helyre kerülne, hiszen pont a négyes poszton hiányos a szerkezet. A bajnoki cím abszolút reális lenne, akárkit is igazol addig Falco.
A másik opció, ami csak enyhítené a dolgot, ha érkezik február végén a hatodik légiós, aminek vitán felül 3/4-es posztú játékosnak kell lennie, hogy bármelyik légiósunk sérülése esetén alsó és magasposztokon is tudjon segíteni. Mert jelenleg egy Delas vagy Hammonds sérülés esetén kuka lenne az egész, két értékelhetõ magasemberrel, melybõl az egyik Csori.

Sikeres évet magunknak, az edzõ, a magyarjaink, a légiósok fényében nagy lehetõség ez az év Körmenden. Tegyünk meg mindent a hiányzó kockákért!

MTE

2019-01-05 19:00 (166089)
név: tommy
Nem engedi egészben, ezért kettõben.
I. rész.
Kis szubjektív értékelés az alapszakasz felénél:

Légiósok:
Price-Bradford: Kétségkívül a két legjobb, extra, meccset eldönteni képes légiósunk. Mindkettõben bármikor benne van a 20 pont, illetve a képesség, hogy ha szorul a hurok, akkor átlendítsék a csapatot a holtponton.
Külön pozitívum, hogy jól is védekeznek (Bradford extrán), higgadtak, fejben rendben vannak, képesek csapatjátékra. Bradfordnak a magyar bajnokság szintjén nincs gyenge pontja, Price néha eldob egy két feleslegest, de ez bõven belefér. Desonta ha kell zongoracipelõ is tud lenni, aki végzi a kulimunkát, ha meg kell, akkor elõlép meccsnyerõ klasszissá.
Bármelyikük megtartása teljesen esélytelen kategória jövõre. Sokkal erõsebb bajnokságban és csapatban a helyük. Nálam õk Channels-McKinney hátvédpáros szintûek.

Hammonds: Ma talán már senki nem akarja elzavarni. Õ is meglepõen higgadt, megbízhatóan teszi a dolgát. A triplaszázalékban és a lepattanók tekintetében van még benne tartalék, illetve fejlõdési lehetõség.

Delas: sokan keveslik a 10 pontos átlagát. Erre két dolgot lehet mondani: 1. Ha õ nálunk 15-16 pontos center lenne, akkor valószínûleg nem itt, hanem még mindig Euroliga szintû csapatban játszana. 2. Ebbe a Körmendbe egyszerûen nem is férne el ponterõsebb center. 90 dobott ponttal a legponterõsebb csapat vagyunk az egész mezõnyben. Hova akarunk még többet? Egyszerûen fizikai képtelenség, hogy mind az öt légiós 15 pontos játékos legyen. A csapatnak stabilitást ad a jelenléte, mióta itt van 10 bajnokin egyszer kaptunk ki. Szolnokon, Price nélkül, Zollner elsõ meccsén. A gyenge pontja a klasszikus pozíciós (palánknak háttal való) játék, az nem megy neki. Ezzel úgy néz ki, hogy együtt tudunk élni.

Nálam ez a négy légiós abszolút bizonyított, további cseréjük szóba sem jöhetne.

McNeail-Thames: Õk nagyon úgy néz ki, hogy egymás váltófogalmai lesznek. Elõbbi nekem nagy talán, hiszen a nem gyenge belga vagy macedón ligában bizonyított már. Õ tuti többre képes, mint amit eddig mutatott, támadásban biztosan. Azt a védekezést, amit nyújt, nem bírja el a csapat, ez egyértelmû. Hogy ennek milyen okai vannak az jó kérdés, mindenesetre én El-Amin óta nem láttam ekkora seggû játékost magyar pályán. Talán emiatt a lassúság?
Thames nincs könnyû helyzetben, hiszen ponterõs társak mellett neki már nem jut sok labda, ráadásul nem is az igazi posztján játszik. Benne is bizonyosan több van az eddigieknél, noha eddig nem volt különösebb gond a játékával. Ezt a két játékost nehéz elhelyezni az eddigiek fényében, mindenesetre engem meglepne, ha nem Thamest tartanánk meg.

Fepu: Hozza amit kell. Igazi szellemi vezér, a csapat arca. Remek dobófórma. Májusban már 34 éves lesz. Sokan keveslik a 30 perces átlagát, szerintem neki ez bõven elég. Nekem külön tetszik, hogy fejben is sokat erõsödött, nem zavarja már, ha egy egy meccsen vagy periódusban esetleg kevesebb labdát kap a társaktól. Nem akarja ilyenkor mindenáron eldobni csak azért, hogy "most már egyet én is rádobjak."

Csori: Támadásban hozza az elvárt szintet. A harcosság egy-egy meccsen, a lepattanók és a megfelelõ védekezés általában hiányzik. McNeail mellett a másik nagy rés a pajzson a lassúsága, amire rá is játszanak az ellenfelek sok esetben. Kíváncsi vagyok ezzel Zollner mit tud majd kezdeni.

Németh Ákos: Nagyon drukkolok neki, a használható játékos szintet már megüti, de az áttöréshez még valami hiányzik. A csapatnál nyilván ezt jobban tudják, de kívülállóként nézve érthetetlen az a félelem, ami a játékában benne van. Nem izgulás vagy megilletõdöttség, hanem konkrétan félelem, ahogy eldobja vagy vezeti a labdát. Még egy hülye Alpok-Andika kupa meccsen is, +20-nál ezt érzi az ember. Ezzel kezdjünk valamit, mert a 20 éves korosztály talán legjobbja Magyarországon, ennél több van benne, mint amit kihozunk. Bátrabban Ákos! Jó játékos vagy!

Zollner: Neki sem volt könnyû a helyzete, hiszen az elsõ négy meccsébõl 3 idegenben, a négybõl kettõ az akkor legjobb formában lévõ csapatok (ZTE, Paks) ellen + Szolnok. Ebbõl 3/1-et kihozni extra. Korai még megítélni, de nagyon bizakodó vagyok vele kapcsolatban.

2018-12-29 22:02 (165973)
név: tommy
Nagyon jó kis ZTE beharangozó videó. Nem csak a szokásos unalomhalmazzal (nagyon erõs ellenfél, mindent megteszünk a gyõzelemért, számítunk a szurkolóinkra és hasonlók), hanem sok információértékkel rendelkezõ rész van benne (még rólunk is):

https://www.facebook.com/ztekosar/videos/217509432462651/

Díjaznám, ha nálunk is lennének néha hasonlók.

2018-12-22 23:07 (165833)
név: tommy
A meccsfelvétel tekintetében talán nincs minden veszve:
http://kapos.hu/kapostv/tv-musor.html

Eszerint holnap 21 órakor adják a Kaposvár-Körmend meccset.
A honlapon van lehetõség az élõ adást nézni.

2018-12-22 20:24 (165817)
név: tommy
Ebbe a csapatba nem is neki kell eldönteni. A jelenlegi légiós garnitúra mellett plusz Csorival, megfelelõ egy ilyen center nekünk. Egy húsz-huszonöt perces játékos, "aki elzár, kettõ-kettõzik, kioszt, lepattanózik, palánk alól egy-két labdát begyömöszöl".
Az ég óvjon a Buljanoktól...
Előzmény: wind (165816)


2018-12-16 12:24 (165712)
név: tommy
A Magyarországon mûködõ szerb hatodosztályból - amit az Alekszics, Szekulovics, Lazics, Mandics féle vonal fémjelez - õ az egyetlen valamirevaló edzõ, talán az elmúlt 5-10 év legsikeresebb és legjobb hazánkban dolgozó edzõje.

Pakson valószínûleg ma pezsgõt bontanak, újra lesz ott minõségi kosárlabda.
Előzmény: krstic (165709)


2018-12-07 14:49 (165611)
név: tommy
A komplexusos emberek nem a kispadon vannak, hanem sokszor a vendégkönyvben.
Nekik szinte mindig minden szar, bármilyen is adott helyzet. A másik csoport meg a bipoláris depressziósok, akik szerint az egyik héten még bajnokok leszünk, a másik héten meg rúgjuk ki a fél csapatot edzõstül.

Normál lelkivilágú ember lehet, hogy jobb, ha december 11. és 16. között hanyagolja a vendégkönyvet, mert belegondolni sem jó, hogy mi lesz itt az egyébként valószínûleg következõ két vereség után (1. Léván egy masszív hazai fújással, a hazaiknak élethalál harc, nekünk csak az a lényeg, hogy ne kapjunk ki nagyon 2. Szolnokon meg hát nem mi vagyunk az esélyesek.)

Előzmény: mertakörmend (165606)


2018-11-25 17:25 (165489)
név: tommy
A felháborodások azon részét én sem értem, ami azt teszi szóvá, hogy itt beleszólnak az edzõ dolgába. Ez szerintem a világ nagy részén így van. Vagy hogy kéne ennek mûködni?
Ide jön egy messzirõl jött ember, aztán mindenkinek kuss van?
Azért ha belegondolunk, hogy akár kosárlabdában, akár fociban a nagyok szintjén is hogy mûködnek a dolgok (igazolások, taktika, jövõkép stb. nem egyszemélyben egy edzõ dönt), akkor azért el kellene mosolyodnunk a háborgás tárgyán.

Vagy egyesek szerint egy edzõnek nem lehet szóvá tenni, hogy viselkedjen a kispadon?
Vagy van egy olyan csapatkapitányunk, akitõl hazai meccsen az ellenfelek félnek, nehogy az elején elkapja a fonalat, mert akkor nem nagyon lehet nyerni Körmenden (lásd Lóri Alba meccs utáni nyilatkozata), és õt nem ártana betenni a kezdõbe?
Vagy hogy az 5 légiósunkból négyen jó védõjátékosok (többen extrák is), a csapat védekezése mégis miért egy kalap szar? (tegnap is)

Már bocsánat, de hol élünk?
Aki ezen felháborodik, hogy egy edzõ kap ilyen kérdéseket (kvázi a fõnökeitõl), annak elég érdekes felfogása lehet a dolgok mûködésérõl...

Előzmény: gjkmd (165485)


2018-11-23 12:12 (165370)
név: tommy
Jobbulást az edzõ feleségének és neki is sok sikert a továbbiakban!

A múltkori meccs utáni nyilatkozatában Constantinides azt kérte a szurkolóktól, hogy a Falco ellen nagyobb támogatás jöjjön a lelátóról, mint az elmúlt idõszakban.
Ezt mindenki bóknak veheti, hiszen az edzõ tudja, ami a legutóbbi meccseken volt, annál sokkal többet is tud a körmendi tábor.
Most aztán igazán kell a támogatás a lelátóról. Nem csak azért, mert Falco meccs, meg Milán sérülése, hanem hogy az õ búcsúztatása is méltó legyen.

Annyi jó van a rosszban, hogy most kicsit több idõ lesz edzõt keresni. Nem 3 nap alatt kell "leakasztani" valakit.
Szekulovics talán csak rémálmainkban merül fel, és azért Hrisztovszkinál jobb edzõt találni sem túl nagy kihívás.

Az elmúlt években Cizmic - Potocnik is megütötte a mércét. Constantinidesnél a szezon következõ szakaszában jöttek volna a vízválasztó idõszakok. Nála már nem fogjuk megtudni, hogy mire is képes valójában.
De alapvetõen elmondható, hogy az utóbbi évek edzõinél nem választott rosszul a vezetés, én bizakodó vagyok. Reményeim szerint most is egy eddig ismeretlen, ám felkészült, a fiatalok használó külföldi edzõ érkezik.

MTE

2018-11-20 23:13 (165328)
név: tommy
Versenyszabályzat:

Hazai nevelésû sportoló – állampolgárságra való tekintet nélkül azon 1998. 12. 31-én vagy elõtte született sportoló, aki 22. életévének betöltése napjáig, illetve azon 1999. 01. 01-én vagy utána született sportoló, aki 21. életévének betöltése napjáig legalább 30 hónapon keresztül – egyben vagy megszakításokkal – Magyarországon mûködõ sportszervezet vagy sportszervezetek igazolt sportolójaként volt nyilvántartva
a NYIL informatikai rendszerben.

Tehát 2,5 év, ha jól értelmezem.
Előzmény: mindigittvagyunk (165326)


2018-11-13 20:42 (165251)
név: tommy
Bocsánat, ha már volt. Nekem új:

Balogh Máté személyében nemzetközileg jegyzett tehetség került Körmendre

A 2001-es születésû, 204 centis Balogh Máté eddig a határon túl kosárlabdázott, a fiatal magasember a szlovákiai utánpótlás egyik, ha nem a legmagasabban jegyzett prospectje, aki a Sered csapatával korosztályos bajnok lett az elõzõ évadban és a döntõ MVP-jének is megválasztották, az EYBL-sorozatban pedig számos kiemelkedõ produkció fûzõdött már a nevéhez.

A rendkívül tudatos és érett gondolkodású játékos már két hónapja az Egis Körmend felnõtt csapatával edz, illetve speciális egyéni képzések során vesz részt, idõközben pedig már bemutatkozott a vasiak u18-as és U20-as csapataiban - a mai napon a Sopron elleni diadalból (89-66) 16 ponttal (7/10 mezõnybõl, 2/2 büntetõbõl), 7 lepattanóval, 2 szerzett labdával és 1 gólpasszal vette ki a részét az egy korosztállyal idõsebbek között.

2018-11-11 11:24 (165212)
név: tommy
Sokszor meg kell védeni játékost, pláne Körmenden.
Hogy egy idegen példát mondjak, nézz át Fehérvárra.
Ha nálunk lett volna olyan szezonkezdet, mint ott idén vagy tavaly, már régen játékoscserék lettek volna.
Dzunic meg a szezon végére mindig csapatot csinál az 5 fekából.
Nem tudom láttad-e a különbséget, amikor most októberben Körmenden játszottak, meg amikor két hete iskolajátékkal oktatták az olasz Varese-t.
Na októberben ott is mindenki el akarta zavarni a légiósokat, aztán azért finoman szólva kezdenek összeállni.
Az elsõ két bajnoki vereség óta nem kaptak ki, meg 4-et nyertek az EC-ben.
Elképzeled ugye, hogy például te miket írtál volna, ha valami hasonló októberben Körmenden van.
Igen is meg kell védeni játékosokat, kell a türelem. A cserebere általában a gyenge edzõk fegyvere.

Azt meg nem írtam, hogy Euroligás csapat fogja hívni. Egy példát írtam, hogy lehet ilyen meg olyan dolog a szerzõdésében, aminek az esetén el kell engednünk. Lehet, hogy azt írtuk bele, hogy ha a TF hívja, akkor azonnal mehet. Így jobb?
Előzmény: spiritknight (165210)


2018-11-11 11:08 (165208)
név: tommy
Nem feltétlenül örültem a Delas-Bergstedt cserének.

Viszont azért meg kell védeni Delast.
Szerintem az õ "jó használata" is elsõsorban az edzõ(kö)n múlik.
Röviden és egyszerûen: Csorvási jól támad, Delas jól védekezik. Utóbbi nem nagyon tud a palánknak háttal dolgozni támadásban (láttunk már néhány horog homályt).
Amikor például a Kecsó ellen az utolsó negyedben percek óta akadozott a szekér, és nem sikerült pontot dobni, akkor Karahodzic 4 faulttal, Molnár Marci kipontozódva ült a padon. Volt, hogy percekig Dramicanin meg 4 kicsi volt a pályán. Erre a másodedzõnk végig jegeli Csorit, és kipontoztatja Delast a 36. percben.
Az nagyon túlgondolt dolog lett volna, ha ekkor behozzuk Milánt és egy pár támadáson keresztül beadogatjuk neki a labdát, hogy dolgozzon a palánk alatt?
Van két centerünk. Jól kell használni õket, és nem úgy, hogy Delas 30 Csorvási meg 10 percet kap, mint az elsõ pár meccsen.

A horvát szerzõdésében biztos van valami záradék, hogy ha pl. Euroligás, Eurocup csapat hívja, akkor el kell engednünk stb. Nyilván ezért nem lett leközölve, hogy a szezon végéig marad. Ez azért kicsit aggasztó így.


Ha már a magasembereknél tartunk. Aki tisztában van a határidõkkel az megírhatná: van annak elméleti (hangsúlyozom elméleti) lehetõsége, hogy miután Golománnak március környékén véget ér a G-leauge, nálunk még tart az átigazolási idõszak, és a szezon végére esetleg beszállna?

Köszi

2018-11-07 20:01 (165152)
név: tommy
Nem szoktam bírózni és szerintem is vannak gondok. Például írtam már többször, hogy óriási gond az edzõnknél, hogy egyszerûen nincs önfegyelme. Nem tudom mire gondol, hogy mi fog következni, amikor egyszerûen nekiront a bíróknak. Reklamálni meg nyomást helyezni a játékvezetõkre lehet okosan, meg így, ahogy õ csinálja.

Az is igaz, hogy a legnagyobb eszetlenség Feput a padról behozni.

Bírókról utoljára: ma a félidõ végén 15-el kellett volna vezetnünk, ha nincs a brutális hazafújás. Ez esetben valószínûleg nem lett volna az a kb 10-0 a harmadik negyed közepén, amivel megtörtek minket, és ami után el is dõlt a meccs.
Előzmény: spiritknight (165150)


2018-11-07 19:43 (165147)
név: tommy
Igazából ez az ami komolytalanná teszi ezt a kupát. Nem véletlen, hogy ha nincs nagy tudásbeli különbség két csapat között akkor egyszer az egyik nyer simán otthon, majd a visszavágón a másik.
A harmadik negyedre teljesen felõröltek minket fejben az egyoldalú fújással. Ebben nagyon el lehet fáradni, ott meg persze hogy már beesik minden, hiszen könnyû, ha tudod, gond esetén jön a fújás.
Előzmény: kadar (165145)


2018-10-28 14:16 (165004)
név: tommy
Igazad van, több ilyen apróbb tényezõ lehet még, de úgy gondolom azért a lényeget védekezésben a legmarkánsabban a kapott pontok és a "szemmérték" mutatja.
Mi mindkettõben elég rosszul állunk.
Előzmény: flimo (165003)


2018-10-27 21:56 (165000)
név: tommy
És az a rémisztõ adat még kifelejtõdött, hogy csak a TF és a DEAC kap több pontot nálunk pillanatnyilag.
Előzmény: tommy (164999)


2018-10-27 21:22 (164999)
név: tommy
Jelen pillanatban az egész mezõny legtöbbet faultoló csapata vagyunk (simán verjük a répakirály Kecskemétet is), ehhez képest 80,2 pontot kapunk átlagban.
Egyelõre nincs nyoma folyamatos jó védekezésnek, csak amolyan egyéni keménykedésnek, csapkodásnak. Csapatszinten kívülrõl nézve úgy tûnik, nincs összerakva a védekezés.
Idegenben durván 10-el több faultot fújnak ránk, mint otthon (nagyjából jogosan).
Ami aggasztó, hogy idén szerkezetileg nem fogjuk elbírni, ha az egy szem négyesnek ülnie kell faultproblémák miatt, vagy lazábban védekezni. (Hammondsról én még nem tudtam eldönteni, hogy ennyire buta, amikor eszetlenül védekezik, vagy csak az edzõ által rosszul van menedzselve)
A Jászberényi idegenbeli meccs elég értékmérõ lesz több tekintetben is.
Constantinides, ha jól számoltam még nem nyert idegenbeli bajnokit körmendi edzõként az áprilisi érkezése óta.
Ha Debrecenben, meg Jászberényben sem nyerünk, akkor nem tudom hol fogunk.
Szóval most már nem sok olyan nyilatkozat fér bele, hogy idegenben nincs veszíteni valónk, mert most már tényleg mutatnia kéne valamit.

2018-10-13 17:53 (164757)
név: tommy
Szóval Bergstedtet büntettük, azért mert Hammonds egyelõre nem tudott 35 perceket játszani?
Lajsz hadsználhatatlan éles meccsen, ezt a vak is látja, de nem úgy volt, hogy idén Oroszi is perceket kap majd?

Biztos jó játékos a horvát, de a 206 centijével õ majd jó lesz négyesben Borisov meg Budimir ellen?

Amikor Bergstedt jött, róla is ez volt a közleményben:
"Az 1991-ben született, 210 centiméter magas kosaras Dánia válogatottjában alap centernek számít, de a négyes poszton is bevethetõ."

A kérdés már csak annyi, hogy akkor Körmendre érkezvén döntjük el valakirõl, hogy tud-e négyest játszani vagy azért videókat is néz valaki róla?

2018-09-29 18:35 (164568)
név: tommy
Gondolkoztam, hogy írjak-e, mert annyi negatívum volt már, hogy felesleges szaporítani, ráadásul szerintem senkit nem kell elzavarni sehova egyelõre.

Viszont azt már most lehetne jelezni Constantinidesnek, hogy ez a teátrális bírók megfélemlítése dolog itt nem fog mûködni. Õ jelen pillanatba tipikusan az a karakter, akin a magyar bírói gárda gyakorolhatja a "hogyan mutassam meg ki a tökös gyerek" passzust. És meg is fogják mutatni. Papp meg Pálla esetén az elsõ negyedet fogja kihúzni a kispadon. Semmilyen elõélete, eredménye nincs nálunk, így nem engedhet meg annyit, mint pl. egy Dzunic.
Szóval ezt a visszatetszõ mediterrán hõbörgést nem kéne erõltetni, mert csak árt a csapatnak.
Inkább a saját dolgaival foglalkozzon. Mondjuk azzal, hogy ha a hülye játékosom ezen a meccsen sem érti meg, hogy a kosárlabdát nem faultra játszák, akkor 3 perc után 2 faulttal lehozom a pályáról, hogy ne üsse be a harmadikat.
Ez például egy edzõ dolga lenne.

2018-08-19 10:24 (164060)
név: tommy
Bradford kedvenc szabadidõs hobbija meg a könyvolvasás és a filmnézés.
Ha így van, talán vele sem lesz gond, hogy unatkozik. :)

2018-08-05 15:52 (163954)
név: tommy
"Nálunk mindig történik valami."
Ez Körmenden nagyjából így van mióta világ a világ. Ennek ellenére nyertünk ezt-azt, meg jó érzés MTE szurkolónak lenni, nem?
Ez általában csak akkor tényezõ, ha nem jön az eredmény. Csak egy példa erre: A legutóbbi "jó szezonunkban", amikor kupát, meg bajnoki bronzot nyertünk, akkor is voltak cserék. Ugyan így az elõszezonban Hujdurovic helyett jött Duinker, Perry helyett Petty, Katura helyett meg MKJ. Aztán ki emlegeti ezeket. Csak úgy maradt meg -jogosan- az utókorban, hogy micsoda légiósötösünk volt.
A 2003-as bravókócsot mindeki jó poénként emlegeti. Ha ott nincs eredmény, akkor késõbb ez úgy lett volna értekelve, hogy a tróger Toromant miért nem rugdalták Zágrábig aznap este.
Ha ez a Hammonds gyerek az elsõ pár meccsen király lesz, erre a csereberére sem fogsz emlékezni már.

Félre ne érts, nekem nem azzal van bajom, ha szóvá teszi valaki, hogy negatív dolog történik, vagy leírja a véleményét. Engem ez a hangulati kilengés zavar, hogy ilyenek miatt te már "imádkozol", meg úgy általában megy a szezon temetése, meg a Körmenden mindig ez van (a szar vezetõség, meg a takarodjon mindenki, valamint a megtisztulást szlogenek még nem voltak, de már várom).
Előzmény: krstic (163953)


2018-08-05 14:30 (163952)
név: tommy
A támogató az nem a pillanatnyi közhangulatot, meg a hõbörgést figyeli. Õk nagyjából éves ciklusban gondolkodnak, és megnézik, hogy mi lett a végeredmény. Ráadásul a miértekre is több magyarázatot kapnak, mint mi. Az hogy a bb1-en, meg a falco fórumon mit eszetlenkednek, az hadd ne legyen már szempont :)

Bakerért azért az egyért kár, mert õ lett volna az edzõ jobbkeze.
Hammonds jobb játékos ez egyértelmû, ráadásul inkább rá van szükségünk. Baker amolyan Dickerson féle macisabb 4-es, az új srác meg olyan futós-dobós mindenes. Engem teljesen az idei szolnoki Ford-ra emlékeztet.
Ha netán nem jön már magasember, akkor a két exkavátor közül az egyiknek nagyjából mindig a pályán kell lenni, ezért fontos, hogy mellettük a négyes ne legyen lomha.
Az Albát irigyeltük pár hete a légiósaiért, akinek ez fontos, az nyugodtan nézzen utána Hammonds egyetemi elõéletének.
Papíron sokkal jobban jártunk a cserével, az emberi része az meg majd kiderül.

Előzmény: krstic (163949)


2018-07-29 21:38 (163909)
név: tommy
Fogalmam sincs, hogy egyáltalán felmerült-e Golomán, de azért kíváncsi lennék, miért gondolod/gondoljátok ezt?
Nála nem egy, nem kettõ komolyabb egyetemi elõélettel rendelkezõ játékos fordult már meg nem csak a magyar bajnokságban, de nálunk is.
Most lusta vagyok keresgélni, csak egy példa:
Az Alba frissen igazolt újonc 203 cm-es 4-ese a Providencerõl érkezik (32. egyetem) 14,5 pontos, 6 lepattanós átlaggal.
Golomán UCLA-ja idén a 46. volt, ahol õ 7 pontot átlagolt.
Hasonló példák sorát lehetne még hozni. Tudom nem ilyen egyszerû ez, de ennek fényében érdekelne, hogy miért beszélünk úgy, mintha Golománnak valami övön aluli megalázás lenne egy felhozó év a magyar NB1-ben, netalántán Körmenden?

Előzmény: mex63 (163887)


2018-07-20 14:42 (163780)
név: tommy
Õ kombó (1-2), tehát valószínúleg csak szükség esetén fog irányítani.
Legalábbis reméljük, hogy gondolkodunk klasszikus 1-esben is.
Előzmény: krstic (163778)


2018-07-19 15:42 (163759)
név: tommy
Egy kis válogatott érdekesség Bergstedtrõl:

A 2017-es Európa-bajnoki selejtezõkön Dánia színeiben Németország, Hollandia, Ausztria ellen (2 gyõzelem, 4 vereség):
6 mérközésen
13.3ppg, 5.8rpg, 1.2bpg, FGP: 51.9%, 3PT: 50.0%, FT: 75.0%.

VAL értékben a dán válogatott második legjobbja.

A 2021-es EB selejtezõ sorozatban Örményország és Albánia ellen (4 gyõzelem, 0 vereség):
4 mérkõzésen
12.0 ppg, 5.8rpg, 1.3spg, FGP: 62,9%, 3PT: 75%, FT: 33,3%.

VAL értékben a dán válogatott harmadik legjobbja.

2018-07-04 20:39 (163591)
név: tommy
Érdekes ember a szurkoló. Ha nincs hír akkor az a baj, ha meg mondanak valamit, akkor az.
Én a magam részérõl holtszezonban az ilyen benyögéseknek is örülök.
Szerintem ezzel semmi rosszat nem mondott. Tavaly nyáron a nálunk nem feltétlenül extrán játszó Gibbs kapott az elsõ európai féléve után 2 évre 400 ezer dolláros orosz szerzõdést. Az leosztva körülbelül 20.000 dollár havonta. Ez a magyar viszonyokhoz képest, ilyen játékosért irreális.
Simán el tudom képzelni, hogy most Horton is valami hasonló vicc-sávban mozog, ami valljuk be, nekünk tényleg nem megfizethetõ.
Előzmény: spiritknight (163590)


2018-06-26 21:08 (163535)
név: tommy
Az õ sorsa valószínûleg attól függ, hogy Keller külföldre tud-e szerzõdni.
Ha nem, akkor Lóránt-Keller + a légiósok mögött biztos nem akar maradni és valószínûleg akkor a szerzõdése ellenére elengednék. Ha Keller megy, akkor viszont tuti, hogy az Alba nem engedi el.

Gumi korábbi bb1-es elemzéseibõl kiindulva oda van a srácért, tehát kizárt hogy ne akarnánk. Viszont nyilván valóan nem csak mi vagyunk versenyben érte.
Előzmény: Jos (163533)


2018-06-19 22:36 (163381)
név: tommy
Azért Touyo meg a 4-es elég távoli fogalom. Csak azért 4-es szerinted, mert tud triplát dobni? Egyébként semmi másban nem hasonlít egy klasszikus négyesre.
Ha két légiós négyest hoznánk, akkor sokat nem kéne várni a szezontól, de fura hogy ezt pont neked kell írni, akinek a magasemberek az állandó fétisei.

Touyo pont azért lett hozva, ami egy 5-ösnek a legfontosabb dolga, hogy a védekezés oszlopa legyen. Ha ezt nem tudod elképzelni, hogy mit jelent, akkor gondolj Pantelicsre, Kellerre, vagy épp Duinkerre (aki nem volt egy nagy tálentum, de úgy tudott az elváltások után kisembert védeni, ahogy talán egy center sem a körmendi kosárlabda történetében).
Szóval egy jól védekezõ center kell. Valószínûleg ez volt a cél a Jusztinnal is, hogy aki a palánk alá megy, annak ártson. Csak ez idén nem jött össze, mert Európában meg Amerikában a terror az mást jelent. Ezért kell most nagyon figyelni erre.
Előzmény: kendeffy (163380)


2018-06-19 22:02 (163378)
név: tommy
Filipovity Márkó mozdítható.
Olyan fiatalból akit írtál, pedig szerintem van jópár az országban.

De a legjobb Oroszi lenne, ha magára pakolna vagy 10 kilót a nyáron :)

2018-06-19 21:36 (163376)
név: tommy
Ebben a Stefan Filipovityozásban én csak azt nem értem, hogy minek?
Van Csorvási, légiós 5-öst nyilván igazolunk. Minek akkor egy harmadik lomha ember?
A kosárlabda inkább a smallball felé megy, tehát a 2 db 4-es 2 db 5-ös sok csapatnál már inkább 3 db 4-es és 1 db 5-ös (lásd pl. idei Falco).
Ha magyar magasember, akkor inkább 200 körüli 4-es kellene, aki le tudja ütni a labdát és nincs vele szívás az elváltásokkal védekezésben (ellentétben a 205-ös culákkal).
Szerintem minden követ meg kellene mozgatni egy használható négyesért, amivel nagyjából kész is lennénk, nem ilyen hülyeségekben gondolkodni.

Előzmény: kendeffy (163371)


2018-06-05 20:45 (163159)
név: tommy
Fiatalon pontosan testfelépítésre játszák a kosárlabdát.
Elég érdekes, hogy pl. idén Molnár Marci(24), Mészáros Máté (25!), Antóni (22), Simon Kristóf (24), Velkey (23), Bán(23) tudott ha nem is jó, de kb pályán tartható játékossá válni. Miért nem ment ez nekik 3 évvel korábban?
Azért mert csont gyöngék a magyar fiatalok, õk is azok voltak. A legjobb éveiket vesztegetik el azáltal, hogy nem lehet pályára küldeni õket, mert a pályán szétesnének a flipperezésben.

Németh Ákosnak is ez a legnagyobb korlátja, azért fél betörni meg vállalkozni, mert testtel löknek rajta minimálisat, aztán már esik is ki a kezébõl a labda. Meg aztán hányszor látni fiatal játékosnál, hogy nagy nehezen elemel egy triplát, aztán a kísérlet olyan lesz, hogy sír a labda. Azért mert a védõoldalon a megelõzõ két támadásban egy-egy elzárással már széttörték a gyereket testét.

Borzasztó az amatõrizmus, ami ilyen téren van a magyar sportban (fociban is).
Előzmény: hanitib (163157)


2018-05-19 21:34 (162683)
név: tommy
Szurkolói szemmel nézve, és lehet hogy demagóg módon leegyszerûsítve, de szerény véleményem szerint legfõképpen egy oka van annak, amirõl sokan sok hozzászólásban írnak az egész szezon folyamán, nevezetesen a nézhetetlen játéknak.

Ugyan mitõl lenne eredményes a játékunk? Az öt légióst sikerült úgy összeválogatni, hogy közülük egy (Wright) tud betörni, védelmet bontani. Hollins támadójátéka gyakorlatilag a rádobásban kimerül, Fanning meg ha be is tör, olyan hibaszázalékkal dolgozik, mint egy 20 éves ifista. Egyébként akartam már kérdezni, hogy a srác milyen kézkrémet használ? Mert ezek a ziccer közben függõlegesen, a mennyezet felé elhajított kicsúszott dobások már egy ideje annyira viccesek nála.

Ha összehasonlítjuk a tavalyelõtti csapattal, ott legalább 3 (Petty, Channels, McKinney), a tavalyiban pedig 4!!! (Petty, Gibbs, Smith, Allen) ember tudott a hármasvonaltól ziccerig menni.

Az idei verebek közül jó, ha Wright tudja ezt. Nézzük meg a riválisainkat. Falcoban például Perl, Váradi, Govens, Norfleet. Egyszerûen nem vagyunk egy súlycsoportban. Az, hogy Potocnikkal sokáig második helyen is álltunk, olyan szintû szakmai bravúr és ordas nagy mák keveréke ezzel a kerettel, ami ritkaság a körmendi kosárlabda történetében.

Szóval kicsit csalóka lehet a kép, mert a szezon legnagyobb tévedése nem Davis vagy Touyo, hanem Hollins és Fanning. (Ez a nézhetetlen szar fõoka.)
Utóbbi ráadásul egy olyan félidióta, irritáló pöcs, akibõl ugyan volt már jópár Körmenden, de hogy egy egész szezont nem ért meg az ilyen, az is biztos.

<- következő 100 bejegyzésbejegyzés 101 - 150 ( összes : 199 ) időrend: -> korábbi 49 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /