Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
2018-09-16 15:33 (164333) | név: spiritknight |
|
Igen, érdekes ez az összehasonlítósdi, itt az ubiszezonban talán meg is bocsájtható, és a tévedés messze benne van. Akkor én is a Te analógiádat követve:
Nálam is a dán center valamivel jobb.
Én Davis Hammonds között szintén nem látok lényegi különbséget és ez nagy baj.Hammonds nálam eddig Davis alatt van.
Hogy Fanning-Price, Hollins-Bradford összevetésben ki a jobb, nehéz eldönteni és ez megint csak baj, mert az lenne a jó, ha egyértelmû lenne az ideiek javára. Én errõl egyáltalán nem vagyok meggyõzõdve. Nyilván van aki a két játékost jobbnak látja, de ez majd úgyis eldõl a bajnokikon.
Ami nálam a legnagyobb fejtörést okozza,az pont az irányító poszt. McNeill tényleg erõsebbnek tûnik, de Wrighthoz hasonlóan nincs kézben a csapat. Megy, dob, betör, továbbadja-eladja, de én még egy percig nem láttam, hogy vezényelné a játékunkat, amibõl egyenlõre sokat nem láttam, csak amikor a centerünk is játszott. Szóval nálam Õ a tipikus mai amerikai "irányító" prototípusa.Semmi változást nem látok ezen a téren. Hangsúlyozom EDDIG.
Kíváncsi vagyok, az idõ múlásával fejlõdik-e a játékunk és ezek az amerikaiak megtalálják-e a tudásuknak megfelelõ szerepet a csapatban.Azaz kialakul-e a kémia, mert ezen múlik a legtöbb.
Előzmény: wind (164319) |
|
Előzmény: 2018-09-16 11:53:19 (164319) | név: wind |
| Oké.... :) Én így látom.
Bergstedt vs Tuoyo. Gondolom itt nincs vita. Tuoyo nem volt igazi center, inkább elszórta távolról. A dán magasabb, neki is jó rugói vannak és inkább palánk alatt dolgozik.
Hammonds vs Steven-Davis Itt még nem egyértelmû a kép, mert Davist sokszor láttuk ezt a Hammonds gyereket meg én speciel kétszer. Fizikai paraméterekben nincs sok különbség. Hammonds-nak az eddigi gyengébb dobóteljesítménye ellenére is azt mondom, hogy sokkal finomabb keze van, mint Davisnek. (tegnap az elemelt 3-4 kimaradt hármasa igazából hajszálakon múlt, hogy nem ment be. Fepu is gyakran dob ílyeneket. Szerintem, ha Constantidines beilleszti, akkor jobb lehet (ezért itt inkább döntetlenre hozom ki a két játékost, mert Davis védekezése talán jobbnak tûnik)
Price vs Fanning Mindkét játékos képes elképesztõ eszetlenségekre, de talán Price rutinosabb és a nála jobban érzem a fineszességet és atlétikusabbnak gondolom, plusz talán nem (lesz) olyan hisztis, mint Fanning volt, fõleg a végén.
Bradford vs Hollins Hollins lassú játékos volt (igaz rutinos) sokszor hosszú másodpercekig csak pumpálta a labdát és nem tudta hova tenni. A dobásai, fõleg a tavalyi õszi idényben még jó százalékúak voltak, de leromlott nagyon a végére (fáradtság, sérülés stb...) Bradford sokkal dinamikusabb és nincs is rossz keze, legalábbis amit eddig láttam. Ami talán most még úgy tûnik, hogy egy kicsit halvérû, de ezt csak pár meccs után mondom.
McNeail vs Wright A mostani irányítónk szerintem sokkal jobb, mint Wright volt. Erõsebb, dinamikusabb és neki sincs rossz keze.
Erre mondtam azt, hogy ebbõl az alapanyagból, lehet, hogy jobb csapatot lehet(ne) gyúrni, mert most még valóban nem jobb, mint a tavalyi csapatunk volt tavaly ilyenkor.
Szóval én így látom, de ez nem jelent semmit... :))
| |
/ 2018-09-16 17:47 (164337) | név: spiritknight |
|
Az osztrák "meccset" talán hagyjuk. Én Bradfordban reménykedem a legjbban, benne érzem a legtöbb tartalékot újonchoz képest. A többi: hát igen. Előzmény: wind (164336) |
|
Előzmény: 2018-09-16 17:30:27 (164336) | név: wind |
| Mondjuk ma az osztrákok ellen Bradford volt a legjobb. Dobott vagy négy trít, lepattanókat szerzett, labdát lopott, szóval ma húzóember volt.
Ami zavar, hogy olyan nagy csapatjátékot nem mutatunk be.
Nálam nem is a légiósok képességei, mint inkább a csapat összecsiszolása és a szervezett játék területén van hiányérzetem. Ebben azt hiszem Potocnik jobban muzsikált. A játékosokon is látszik, hogy néha nehezen veszik a görög instrukcióit.
Reméljük, hogy a dán center visszaérkezése, meg a hátralévõ két hét alatt ezek a dolgok valamelyest megoldódnak... :) | |
/ 2018-09-29 07:56 (164554) | név: spiritknight |
|
Tegnap zogorázni lehetett az Alba-Pécs meccsen, hogy hogyan gyõz az ész a butaság, a csapatjáték a streetball felett. Eddig sajnos nálunk sem látni az elõbbiek nyomát sem, csak amikor a magyarok vannak fent a pályán. Cizmicnél és Potocniknák még a hozzáadott edzõi érték éreztette valamennyire a hatádsát, egyenlõre ez is várat magára. Az is biztos, hogy klasszis nem fog nálunk meccset eldönteni. Hát nem lesz ez így könnyû.
|
|
2018-10-07 14:55 (164664) | név: spiritknight |
|
Megnéztem a Szolnok-Falco-t és a Kaposvár-Szegedet Mindigo-n. Egyszerûen felháborító. Kb. a 2 meccsen ötvenszer nem láttam a labdát, rengetegszer lemaradtam az akcióról. Megfájdult a fejem a rángató kamera meg a homályos kép miatt. A szoftver egy szar. Mindezt kommentár és felirat nélkül. Ezért pénzt kérni vérlázító. Ezért a kalap szarért nem 600 Ft (valójában 1200), de két fillér is sok. És a kommentár,- még a legszarabb elvakult hazai is - követhetõbbé tette a meccseket (a kevésbé tájékozottak számára fõleg).
|
1 |
2018-10-07 15:03 (164665) | név: spiritknight |
|
Nekünk valóban az lesz az igazi mérvadó mérkõzés, amikor edzõvel és csapatjátékkal találjuk szembe magunkat. Ez az Alba minden idõk legbutább Albája öt csapatjátékra képtelen légióssal. Mi jól pörögtünk, kihasználtuk az Alba eszetlen, szervezetlen játékát, ahogy kell.
Jómagam továbbra is az irányító játékot hiányolom, sokszor nem tudom mit akarunk a pályán, de ami a nagyobb baj, az irányító se. Ebben biztosan elõbbre kell lépni és akkor kialakulhat valami egészen jó is. Most ezt a Fehérvárt ennyivel el lehetett intézni, ami persze jó dolog, hiszen azt mutatja, lehet potenciál bennünk.
|
|
2018-10-07 15:24 (164666) | név: spiritknight |
|
Csak poénból belenéztem a Pécs-Sopron mindigo-s közvetítésbe. Jelenleg egy kék meg egy fehér folt küzd a palánk alatt. A palánk öreganyám 20 éves szellemképes Orion tévéjére emlékeztet, de már csak alig, mert annak is húsz éve. Le is kapcsolom.
|
1 |
2018-10-07 17:55 (164668) | név: spiritknight |
|
Ügyes gyerek, nem kell védeni. Amit írtam, azt nem egy meccs alapján mondtam. Ha úgy érzi, hogy vezetnie kell a csapatot, az már fél siker. Akkor bizonyára elõbb utóbb látszani fog a tudatosság a játékában. Remélem, ehhez az edzõi instrukció is érkezni fog, hogy hamarabb menjen neki.
Előzmény: kadar (164667) |
1 |
Előzmény: 2018-10-07 17:07:54 (164667) | név: kadar |
| Irányítónk védelmében talán elmondható, hogy a meccs utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy tudja, nem ez volt karrierje meccse és nem ment neki és köszöni a társaknak, hogy ennek ellenére is bíztak benne illetve engedték, hogy vezesse õket.
Szóval van önkritikája és tudja, hogy több kell és többet is tud a tegnapi teljesítményénél.
| |
/ 2018-10-13 18:12 (164758) | név: spiritknight |
|
Ez most derült ki?
|
|
2018-10-16 20:17 (164842) | név: spiritknight |
|
Ez sajna nem automata, hanem a nagy sógorok beállítottak egy szar kamerát, ami ennyit tud befogni, azt jónapot. Kötelezõ kipipálva. vicc
Előzmény: kakadu99 (164833) |
1 |
Előzmény: 2018-10-16 20:03:55 (164833) | név: kakadu99 |
| Automata kamerás a közvetítés. | |
/ 2018-10-18 13:34 (164881) | név: spiritknight |
|
Én nem voltam, de írok neked néhány dolgot amit le lehet ebbõl a meccsbõl vonni:
Nagyjából 206 centi, enyhén kopaszodó és ugyanolyan mezben volt, mint a többiek.
A többit talán a Sopron ellen.
|
|
2018-10-19 22:49 (164898) | név: spiritknight |
|
Szerintem is bárkit meg tudunk verni fõleg hazai pályán, ha szervezetten, csapatként játszunk. Én eddig a kettõbõl a szervezettséget nem nagyon láttam. Ha ez nincs akkor az dönthet, hogy a Sopron amerikaijai tudnak-e valamennyi észt belevinni a játékukba (én ezt kétlem), vagy jobbak lesznek-e streetballban. Warner és Lemar jó kis spílerek, bármikor elnézegetném itt õket, de remélem, mi csapatszinten jobbak leszünk.
Előzmény: mex63 (164897) |
|
Előzmény: 2018-10-19 22:06:50 (164897) | név: mex63 |
| Úgy legyen, bár v-miért nincs jó elõérzetem.
Jelenleg nem érzem hogy bárki ellen (kivéve persze a TF) biztosra mehetnénk, igaz azt sem hogy ne tudnánk megverni bárkit, ha inkább optimálisan alakulnak a dolgok.
Szerintem az itt már említett kezdo5-ös beharangozó sem írt nagyon vad vagy "buta" dolgokat.
Sabi rutinosan megkezdte a pszichikai ráhatást ("fontos tényezõ lehet az is, hogy mennyire engedik a Körmendnek a saját pályáján a roppant kemény, agresszív védekezést", "próbáltunk felkészülni, hogy engedik a Körmendnek a roppant szigorú harcos védekezését"), ezt a vonalat szerintem a meccs elejétõl kezdve vinni fogja, kérdés hogy a hisztibõl mennyit fognak engedni neki Kapitányék.
Már az elejétõl mindent el kell követni, hogy azt érezzék nincs ma esélyük.
Szerintem kelleni fogunk mi is, fõleg a B-közép.
Ha esetleg hátrányba kerülnénk, itt van a lenti összefoglalóban látott történet, ez tényleg több szempontból is emlékezetes meccs volt.
Remélem indokolatlan lesz a rossz érzésem ;). | |
/ 2018-10-20 23:23 (164933) | név: spiritknight |
| Valóban McNeail e-el késeget védekezésben. Azértnaz is igaz, hogy Warner és Lemar talán a mezõny leggyorsabb hátvédpárosa. Lehet, hogy csak én gondolom, de mintha lenne rajt néhány kiló felesleg. Viszont ma egész jól kézben tartotta a csapatot. Engem a Sopron kicsit a második fordulós Albára emlékeztetett. Nem sok tudatosság volt az öt amerikai játékában. Mi léptünk egyet elõre ezen a téren. Hammonds.... hát igen, azaz hát nem.
Előzmény: Owen (164930) |
1 |
Előzmény: 2018-10-20 19:29:34 (164930) | név: Owen |
| De jó, hogy centert cseréltünk!
Irányító poszton viszont nem vagyunk elõbbre a tavalyihoz képest. Wright sem volt jó védõ, de McNeil még az õ szintjét sem hozza. Rendszeresen megverik, akár egy leütésbõl is. Sokszor csúszik el rajta a védekezés.
| |
/ 2018-10-25 23:08 (164973) | név: spiritknight |
|
Szerintem teljesen felesleges Horti idei teljesítményét ide citálni. Egyrész két teljesen különbözõ, nem összehasonlítható szituáció a tavalyi és az idei helyzete, másrészt senki nem tiltotta meg neki, hogy jól teljesítsen nálunk, aztán emlékszünk, mi volt. Ne szépítsük. Én egy percig nem éreztem a hiányát, inkább annak, hogy helyette nem sikerült jobb magyar négyest hozni, ami most igen csak elférne a rotációnkban.
|
1 |
2018-10-26 21:18 (164987) | név: spiritknight |
|
Amit nem érzettem, hogy a legjobb formában lévõ csapatkapitányunk milyen taktikai vagy egyéb ok miatt kezdett a padon?
|
3 |
2018-10-27 13:03 (164995) | név: spiritknight |
|
Lehet, azért nem játszik Delas négyest, mert nem tud.
|
|
2018-11-01 18:42 (165026) | név: spiritknight |
|
Szuper... Felkészületlen, elõkészítetlen, amatõr az egész, nem baj, nevezzük ajándéknak. Édes jó istenem, annyira jellemzõ...
Előzmény: mex63 (165025) |
1 |
Előzmény: 2018-11-01 18:38:11 (165025) | név: mex63 |
| A mindigo facebook oldaláról:
"Hét nap ajándék a hétvégi fordulókra❗
A nõi és férfi kosárlabda bajnokság hatodik fordulójának mérkõzéseit is ingyen tekinthetik meg, az új konstrukció (elõfizetéses csomag) a hosszú hétvégére való tekintettel csak a következõ körtõl (november 7.) lép életbe." | |
/ 2018-11-03 22:41 (165049) | név: spiritknight |
|
Igazad van, de az is igaz, hogy nekünk minden meccsen van veszíteni valónk. Nem csak a meccset, a presztízst is el lehet veszíteni.Talán ezt a félmondatot ki lehetne hagyni legközelebb, és akkor nincs mit kiemelni.
Előzmény: KovIst (165048) |
|
Előzmény: 2018-11-03 19:35:48 (165048) | név: KovIst |
| Nem lehetne, hogy nem emelünk ki csak egy fél mondatot? Miért kell folyamatosan kelteni a hangulatot a semmivel?
Tessék összefüggéseiben értelmezni, ami oda van írva.
"Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz õket legyõzni a saját pályájukon, de nincs veszítenivalónk. Sokat készültünk a meccsre, szeretnénk nyerni."
| |
/ 2018-11-04 12:44 (165058) | név: spiritknight |
|
...és ami talán a legbotrányosabb, hogy pénzt kérnek (most tök mindegy, hogy mennyit) egy amúgy nézhetetlen, élvezhetetlen szolgáltatásért az eredeti tervek szerint mindenkit kizárva belõle. Ezerszer lemarad a kamera, a képminõség gyalázat, sok helyszínrõl nincs még csak eredményjelzõ sem, a pontdobókról ne is beszéljünk. Ha mindenhonnan kommentárral, információval közvetített normális közvetítés lenne... de nem.Én pl. tegnap 3 meccset sem tudtam visszanézni valamiért, pedig elvileg ez is a "csomag" része.
|
2 |
2018-11-04 19:21 (165069) | név: spiritknight |
|
A mindiGO nevében a minõség. Mindig egy nagy 0.
Irányító poszton egyenlõre "repesztünk".
|
|
2018-11-05 21:03 (165122) | név: spiritknight |
|
Pedig a tegnapi meccs visszanézéséhhez is már elõfizetés szükséges, természetesen a vége nélkül, mert még reggel elindult és direkt megnéztem.
Előzmény: webmester (165121) |
|
Előzmény: 2018-11-05 19:46:04 (165121) | név: webmester |
| A mindigo "közvetítés" Jászberénybõl vérlázító volt. Túllépi a pofátlanság határát ezért a szolgáltatási színvonalért pénzt kérni. Remélem nem lesz szükség kuponokra amíg nem tudnak megbízható közvetítést biztosítani. | |
/ 2018-11-07 19:24 (165143) | név: spiritknight |
|
A szmájlijelet nem igazán értem a mondat végén.....
Előzmény: josef (165141) |
|
Előzmény: 2018-11-07 19:20:49 (165141) | név: josef |
| Ez a Delas gyerek atya ég :-) | |
/ 2018-11-07 19:52 (165150) | név: spiritknight |
|
Na azért ezt a produkciót ne fogjuk a bírókra, még akkor sem, ha lejtett a hazai pálya. A középszerû légiósokat nem a bírók hozzák ide. Feput meg cserébõl küldjük játszani, ami abszolút nem fekszik neki, még jó, hogy elõtte bombaformában volt. A többi magyar játékos teljesítménye meg értékelhetetlen. Ezt sem a bíró találta ki.
Előzmény: tommy (165147) |
7 |
Előzmény: 2018-11-07 19:43:18 (165147) | név: tommy |
| Igazából ez az ami komolytalanná teszi ezt a kupát. Nem véletlen, hogy ha nincs nagy tudásbeli különbség két csapat között akkor egyszer az egyik nyer simán otthon, majd a visszavágón a másik.
A harmadik negyedre teljesen felõröltek minket fejben az egyoldalú fújással. Ebben nagyon el lehet fáradni, ott meg persze hogy már beesik minden, hiszen könnyû, ha tudod, gond esetén jön a fújás. | |
/ 2018-11-07 20:10 (165154) | név: spiritknight |
|
Egyébként én is hasonlóan láttam a bírók ténykedését, maximum az okok arányában láthatjuk másképp. Pl. engem zavar, hogy néhány játékosunk lassú, vagy kondícionális problémái vannak. Ebbõl is adódhat minden meccsen a rengeteg korai fault. Aztán a tudatosság, illetve annak hiánya.
Előzmény: tommy (165152) |
|
Előzmény: 2018-11-07 20:01:27 (165152) | név: tommy |
| Nem szoktam bírózni és szerintem is vannak gondok. Például írtam már többször, hogy óriási gond az edzõnknél, hogy egyszerûen nincs önfegyelme. Nem tudom mire gondol, hogy mi fog következni, amikor egyszerûen nekiront a bíróknak. Reklamálni meg nyomást helyezni a játékvezetõkre lehet okosan, meg így, ahogy õ csinálja.
Az is igaz, hogy a legnagyobb eszetlenség Feput a padról behozni.
Bírókról utoljára: ma a félidõ végén 15-el kellett volna vezetnünk, ha nincs a brutális hazafújás. Ez esetben valószínûleg nem lett volna az a kb 10-0 a harmadik negyed közepén, amivel megtörtek minket, és ami után el is dõlt a meccs. | |
/ 2018-11-08 19:35 (165181) | név: spiritknight |
|
Nézném a Pécs-Szegedet. végül is ingyen a traktorkerék jel nem is olyan rossz vétel...
|
1 |
2018-11-10 20:59 (165199) | név: spiritknight |
|
Bergstedt tényleg nem jól védekezik. Még szerencse, hogy Delas igen. Vagy nem?
Előzmény: Owen (165193) |
|
Előzmény: 2018-11-10 19:12:28 (165193) | név: Owen |
| Kabaré, amit Bergstedt csinál védekezésben. Így ellenfélként még feltûnõbb, hogy mennyire nem tud védekezni. | |
/ 2018-11-10 22:31 (165202) | név: spiritknight |
|
1992/93:
Körmend-FALCO 101:44
Előzmény: 1962 (165201) |
1 |
Előzmény: 2018-11-10 22:16:58 (165201) | név: 1962 |
| Igazán utánanézhetne valaki, hogy volt-e ennél nagyobb arányú gyõzelmünk? A Falcot egyszer talán 53 ponttal intéztük el, meg egy 60 pont körüli is rémlik, talán Debrecen ellen. (megjegyzem egyikben sem vagyok biztos, nem mostanában történtek)
MTE!!! | |
/ 2018-11-11 09:51 (165206) | név: spiritknight |
|
Remélem igazad lesz, és Delas tényleg belejön. Sok emberrel nem találkoztam, aki a látottak alapján hasonlóan bizakodó, de legyen így.
Előzmény: Owen (165205) |
|
Előzmény: 2018-11-11 09:05:36 (165205) | név: Owen |
| Van egy kis különbség. Delason azt látom, hogy érti, hogy hova kell helyezkedni védekezésben, jól olvassa pl. a pick and roll-okat,és sokszor segíti ki a csapattársait. Kell neki egy kis idõ, hogy felvegye újra a ritmust.
Bergstedt ilyen szempontból menthetetlen. Nem érti a csapatvédekezést, és az edzõnk sem tudta megtanítani neki.
A legnagyobb problema továbbra is az edzõnk és a védekezésünk.
| |
/ 2018-11-11 11:11 (165209) | név: spiritknight |
|
Hasonlít a stílusa a Lórihoz? Na most megleptél?
Előzmény: balldontlie (165207) |
|
Előzmény: 2018-11-11 10:43:42 (165207) | név: balldontlie |
| +1.
Az elsõ meccse után nekem olyan feelingem volt, hogy olyan a stílusa, mint Lórinak. Nézi a társakat, passzol, jön kifelé és befelé is tõle a labda, "irányít". Nekem alapvetõen tetszik, amit tud, az annyira nem, hogy az elsõ 2 meccs kivételével nem nagyon jött ki belõle.
Õ amúgy milyen feltételekkel van itt? Van 1+1 opció? Van most bárkinél? Azt tudom, hogy eredetileg Bakernél volt beharangozva ez, de a többieket nem tudom.
(PS: a shopnál lehetne egy fokkal nagyobb precizitás. Már fura volt, de nem égbekiáltó probléma, hogy a hölgy nem nagyon vágta, hogy a 15-ös szám mellé a név CZ-vel írandó. Tegnap kézbe is kaptuk a megrendelésünket és a feliratok, a címer mind stimmel, csak épp nem olyan az alap mez, mint amilyet szerettünk volna. Furcsállom, hogy egy csapat mezszponzorának nem tûnik fel, hogy ez olyan mezre nyomtattak Körmend motívumokat, amilyenben nem is játszik a csapat. A pultban meg két gyerek volt, nekik felesleges lett volna reklamálni emiatt, kellemetlenséget okozott volna csak, gondolom úgyis az lett volna a vége, hogy sajnálják, de ez van. Persze maga a mez gyönyörû, járt hozzá a gatya is, nagy becsben fogom tartani, fõleg, ha sikerül rá szerezni Feputól egy firkantást is rá :-) Csak gondoltam leírom, hogy más ne járjon így)
MTE! | |
/ 2018-11-11 11:13 (165210) | név: spiritknight |
|
Bocsi, de ha egy játékost meg kell védeni, az már rosszul kezdõdik. De legyen mindenkinek igaza. Euroligás csapat hívja? Nem is tudom...
Előzmény: tommy (165208) |
|
Előzmény: 2018-11-11 11:08:41 (165208) | név: tommy |
| Nem feltétlenül örültem a Delas-Bergstedt cserének.
Viszont azért meg kell védeni Delast.
Szerintem az õ "jó használata" is elsõsorban az edzõ(kö)n múlik.
Röviden és egyszerûen: Csorvási jól támad, Delas jól védekezik. Utóbbi nem nagyon tud a palánknak háttal dolgozni támadásban (láttunk már néhány horog homályt).
Amikor például a Kecsó ellen az utolsó negyedben percek óta akadozott a szekér, és nem sikerült pontot dobni, akkor Karahodzic 4 faulttal, Molnár Marci kipontozódva ült a padon. Volt, hogy percekig Dramicanin meg 4 kicsi volt a pályán. Erre a másodedzõnk végig jegeli Csorit, és kipontoztatja Delast a 36. percben.
Az nagyon túlgondolt dolog lett volna, ha ekkor behozzuk Milánt és egy pár támadáson keresztül beadogatjuk neki a labdát, hogy dolgozzon a palánk alatt?
Van két centerünk. Jól kell használni õket, és nem úgy, hogy Delas 30 Csorvási meg 10 percet kap, mint az elsõ pár meccsen.
A horvát szerzõdésében biztos van valami záradék, hogy ha pl. Euroligás, Eurocup csapat hívja, akkor el kell engednünk stb. Nyilván ezért nem lett leközölve, hogy a szezon végéig marad. Ez azért kicsit aggasztó így.
Ha már a magasembereknél tartunk. Aki tisztában van a határidõkkel az megírhatná: van annak elméleti (hangsúlyozom elméleti) lehetõsége, hogy miután Golománnak március környékén véget ér a G-leauge, nálunk még tart az átigazolási idõszak, és a szezon végére esetleg beszállna?
Köszi | |
/ 2018-11-11 11:33 (165213) | név: spiritknight |
|
Enyhén sarkítva fogalmaztál és feltételezéseket arról, hogy én mit írtam volna. Igen látom az Alba fejlõdését. Remélem Delasnál is hasonló lesz a formajavulás. Én ezt most nem érzékelem. Remélem a csapatjátékunk is elõbbre lép és Delas ebben megtalálja a helyét. Próbálom reálisan nézni a játékosokat és a csapatunkat is, de lehet, hogy más máshogy látja.
Előzmény: tommy (165212) |
|
Előzmény: 2018-11-11 11:24:11 (165212) | név: tommy |
| Sokszor meg kell védeni játékost, pláne Körmenden.
Hogy egy idegen példát mondjak, nézz át Fehérvárra.
Ha nálunk lett volna olyan szezonkezdet, mint ott idén vagy tavaly, már régen játékoscserék lettek volna.
Dzunic meg a szezon végére mindig csapatot csinál az 5 fekából.
Nem tudom láttad-e a különbséget, amikor most októberben Körmenden játszottak, meg amikor két hete iskolajátékkal oktatták az olasz Varese-t.
Na októberben ott is mindenki el akarta zavarni a légiósokat, aztán azért finoman szólva kezdenek összeállni.
Az elsõ két bajnoki vereség óta nem kaptak ki, meg 4-et nyertek az EC-ben.
Elképzeled ugye, hogy például te miket írtál volna, ha valami hasonló októberben Körmenden van.
Igen is meg kell védeni játékosokat, kell a türelem. A cserebere általában a gyenge edzõk fegyvere.
Azt meg nem írtam, hogy Euroligás csapat fogja hívni. Egy példát írtam, hogy lehet ilyen meg olyan dolog a szerzõdésében, aminek az esetén el kell engednünk. Lehet, hogy azt írtuk bele, hogy ha a TF hívja, akkor azonnal mehet. Így jobb? | |
/ 2018-11-14 10:57 (165257) | név: spiritknight |
|
Bár a csapatjátékunk minõségét én magam is sokszor kifogásoltam, az edzõ által hozzáadot értéket is hiányoltam, viszont az eddig látottak alapján mégis úgy érzem, hogy az idei játékosok a tavalyiaknál alkalmasabbak a kollektív játékra, és lényegesen jobb kezû, jobban dobó játékosok. Hogy aztán ez mennyit ér, az majd akkor derül ki, ha komolyan védekezõ csapat ellen játszunk, pláne idegenben. Talán Feput nem szabadna padról kezdetni - bár a tegnapi meccs volt az, ahol pont tökmindegy volt - hiszen valamiért az év elején szanaszét szórta magát. Remélem, amikor majd értelmes meccset is játszunk, akkor a kezdõ 5 tagja lesz. Óriási hiba lenne, ha nem így lenne.
Előzmény: tapy-noe (165253) |
|
Előzmény: 2018-11-14 09:08:28 (165253) | név: tapy-noe |
| Gratulálok a gyõzelemhez.
Szándékosan gyõztes meccs után írok... Bennem tegnapi ( és az utóbbi meccsek) után több rossz érzés maradt, mint jó, eredménytõl függetlenül...
Ahogy itt már többen leírták, csapatvédekezésünk, az szerintem sincs ( vagy nagyon gyenge)... Azt gondolom, ha valami komolyabb eredményre vágyunk az idén, akkor ez így nem lesz elég. Az a szerencsénk, hogy van néhány tényleg egyénileg jól védekezõ játékosunk. Gyengébb csapatot ezzel, meg a rettenet sok faulttal ki lehet zökkenteni....
Nekem e téren az a legfõbb problémám, hogy semmi fejlõdét nem látok ezen a téren. Pont ugyanúgy játszunk, mint az elején. Illetve Delas érkezésével azért javult valamelyest a helyzet.
Ami meg a támadásokat illeti... Tegnap Fepu egy azaz egy labdát kapott helyzetben. Nézzétek vissza a meccset, az amerikai játékosaink gyakorlatilag akkor passzolnak másnak, ha muszáj.... Éppenséggel Delast sem tömik labdákkal, meg Milánt se nagyon....
Úgyhogy a légiósok ponterõs játéka ide, vagy oda, tegnap én leoríitottam volna a hajukat. Élén Bradforddal..... Szerintem egy irányítónak irányítani is kéne... Hol vannak a gólpasszok, hány gólpasszt jegyeznek az irányítóink? Inkább emberrel a nyakukon eldobják a hármast, csak ne kelljen az üresen álló Fepunak passzolni... Mi ez már megint?
Tavaszra meg majd újra imádkozhatunk, hogy az addigra szétesett Fepunk, Milánunk megmetse a meccseket...
És itt nem arról van szó, hogy full béna magyar játékosnak csak azért kell passzolni, mert magyar. de könyörgöm, Fepu tavaly, és az elsõ fordulókban, az egyik legeredményesebb nem idegenlégiós volt a ligában. És Csóri sem panaszkodhat....
Én is úgy látom, hogy a másodedzõnk alatt jobban muzsikált a csapat. És EGYSÉGESEBBEN. Potocnikról meg nem is beszélve. Voltak Gaspernek hibái, de, hogy nála látszott a csapatjáték, meg az elképzelés, az biztos...
A szépsége az a dolognak, hogy jó esélyünk van rá, hogy a következõ négy meccset behúzzuk... Csak közben a Fepu, meg a többi értelmes magyar agyhúgykövet kap az amcsik belterjességétõl...
Nem vagyok egy edzõváltó típus, de Constandinidesben hosszútávra én sem látok potenciált...
Bocs, hogy hosszú voltam, de ez most már kikivánkozott belõlem!
MTE!
| |
/ 2018-11-17 18:50 (165283) | név: spiritknight |
|
Feput a kezdõbe!
|
3 |
2018-11-17 20:18 (165288) | név: spiritknight |
| Grat a csapatnak, amit ebbõl a meccsbõl ilyen kaotikus cseréléssel ki lehetett hozni, azt kihozták.
Mindenkitõl elnézést aki nem így látta, de:
Fepu nem kezd, majd legközelebb a vége elõtt két perccel látja újra a kispadot. Játékosok hatalmas idõhosszokat ücsörögnek a padon, tekrrgetik a fejüket, mert teljesen kiesnek, pedig jól kezdtek. A dühkitörésen a játékosok nevetgélnek, tekintély.....
Értettem ahogy Cizmic, Hene, Poticnik, Jristovski cserélt, ezt nem értem. Igaz nekem nem is kell, de aki mellettem ült egy se.
|
|
2018-11-17 21:54 (165294) | név: spiritknight |
| Igazad van, de nem minden játékosra lehet egy igazságot ráhúzni. Szerintem Fepu pont az az alkat, akinek számít, hogy kezdõ. Meg a játékstílusához is jobb. Meg már milyen üzenete van annak, ha ha az élete formájában játszó csaoatkapitány nem kezd, amikor addig szanaszét dobta az ellent. Mondjuk a mostani "ellenfeleknél" majdnem mindegy, de mégis. Ez csak az én személyes meglátásom.
Előzmény: mertakörmend (165293) |
|
Előzmény: 2018-11-17 21:31:30 (165293) | név: mertakörmend |
| Így van!
Ez a kezdõ nem kezdõ téma a 20-30 évvel ezelõtt számított valamit. Már rég nem ez a lényeg.
Már Teo is azt csinálta, hogy direktbe nem tette a kezdõbe Allent, csak menetrendszerûen 5 perc elteltével csereként, hogy mégnagyobb lökést adjon a meccsnek.
Az irányító kérdés. Piszok fontos poszt és marha ritkán sül el jól, ha nem kiemelkedõ egy irányító és nincs fazon, nincs kézben a csapat. De közben ott van az a tény, hogy anno a Toroman, Toya, Németh Isti 3-as-ból melyik volt kiemelkedõ irányító? Egyik se. Mindegyik át tudta venni azt a szerepet akkor és ott amikor kellett. Aztán tudjuk mi lett a vége. Itt ennél a légiós állománynál nekem speciel az az érzésem, hogy nem kell nekik egyéniség az iránytó posztra és talán sehova. Stabilitás kell és bizalom...mert a képességek megvannak. Tavaly pl. nem voltak képességek (sem).
Még akkor se ha 2 hete még meknílt elzavartam volna egy pettyért cserébe.
Közösségként és csapatként ebben az idényben vastagon van esélyünk.
MTE!!! | |
/ 2018-11-20 11:18 (165314) | név: spiritknight |
|
Én pedig azt szeretném, ha a cseréink dobnának pontot. Ja és nem mellesleg sok játékperccel is biztosan nyerjünk.
Előzmény: pelike (165312) |
|
Előzmény: 2018-11-20 10:28:16 (165312) | név: pelike |
| A mai meccsre egyetlen kívánságom, hogy Németh és Oroszi is legalább 20 percet játszon. Az eredményt le****om. | |
/ 2018-11-25 00:10 (165446) | név: spiritknight |
|
Ma szerintem is jó volt Delas, hiba nélkül játszott. Mintha folyamatosan épülne be a csapatba. Ami viszont nagy gond, hogy az irányítónk nagyon gyenge védekezésben, folyamatosan dõl rajt a dominó. Price és Bradford viszont extra jó védõ, Bradfort a legjobb labdalopó a ligában szerintem. Falco ott bukta el a végét, amikor Váradi többször rávezette a labdát. Ezt nem kellett volna, beleszaladt a fullánkba.
|
1 |
2018-11-25 09:12 (165458) | név: spiritknight |
|
Most, hogy Antonis elment, remélem, hogy az idényt bombaformában kezdõ csapatkapitányunk újra kezdz lesz. Sokan írták, hogy a mai kosárban ez nem számít. Meg kell csak nézni a yzámait elõtte ws utána. Zongorázni lehet a kültnbséget. Miért is szúrunk ki magunkkal. Van olyan játékos, akinél számít.
|
5 |
2018-11-25 15:42 (165478) | név: spiritknight |
| Nincs azzal semmi vond, ha egy játékos kedveli az edzõt, az egy dolog. Feput akkor is kezdetni kell. Õ akkor jó, ha a légiósok elõtt xeklarálhatja, hogy itt õ a hazai vezér. Megjegyzem, csak leshetnek, mert egyik sem fog az életben így dobni.
Más. Egy edzõ megítélésénél amik számítanakk játékoskiválayztás, exzésmunka, meccselés, taktika, támadás-védekezés, csapatkémia stb. Mindenki megítélheti, hogy ebben a volt edzõnk mit tett, vagy nem tett le az asztalra. Elõtte sokan írták, hogy nem látják benne azt, hogy vele a bajnoki címwrt küzdhetünk. Én spec. a meccselését ndm vágtam, de lehet én voltam kevés hozzá. Mindent eldönt az idõ, meg az eredmény.
Előzmény: mindigittvagyunk (165476) |
|
Előzmény: 2018-11-25 15:22:53 (165476) | név: mindigittvagyunk |
| Én is azt gondolom, hogy Fepunak kezdenie kell!
De azért érdekes annak fényében, hogy már meccsek óta a kispadon kezd, lefújás után Õ volt aki elsõnek terelte fel mosolyogva a B-középbe Antonist + ez a nyilatkozat:
Hazai játékos nyilatkozata
Ferencz Csaba: Elõször gratulálok mindkét csapatnak. Óriási küzdelem, rangadóhoz méltó mérkõzés volt. Nyertünk, ez volt a cél. Remekül felkészítettek minket edzõink és sikerült "behúzni" ezt a számunkra nagyon fontos mérkõzést. Nehéz ilyenkor mit mondani, sajnos az edzõnk elmegy tõlünk. Nagyon megkedveltük ezen idõ alatt és nagyon sok sikert értünk el együtt. Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult. Teljes mértékben megértem az indokait, négyszemközt megbeszéltük ezt. Az életben nagyon sok sikert és örömöt kívánok neki. Köszönjük a munkáját! | |
/ Előzmény: 2018-11-25 15:42:28 (165478) | név: spiritknight |
| Nincs azzal semmi vond, ha egy játékos kedveli az edzõt, az egy dolog. Feput akkor is kezdetni kell. Õ akkor jó, ha a légiósok elõtt xeklarálhatja, hogy itt õ a hazai vezér. Megjegyzem, csak leshetnek, mert egyik sem fog az életben így dobni.
Más. Egy edzõ megítélésénél amik számítanakk játékoskiválayztás, exzésmunka, meccselés, taktika, támadás-védekezés, csapatkémia stb. Mindenki megítélheti, hogy ebben a volt edzõnk mit tett, vagy nem tett le az asztalra. Elõtte sokan írták, hogy nem látják benne azt, hogy vele a bajnoki címwrt küzdhetünk. Én spec. a meccselését ndm vágtam, de lehet én voltam kevés hozzá. Mindent eldönt az idõ, meg az eredmény.
| |
/ 2018-12-02 13:36 (165562) | név: spiritknight |
| Gyerekek, tehetséges fiatal játékosok kapcsán szeretném bevallani, hogy a vendégkönyvnek köszönhetõen szürkületi vakságot, skizofréniát és bipoláris zavart diagnosztizáltam magamon egyidõben. Köszönöm. Továbbá kérdezném: Mit jelent az, hogy meg kell találni Németh Á. posztját? Na mindegy.
|
|
2018-12-02 21:42 (165568) | név: spiritknight |
|
Nem érzem magam különbnek, de ha azon múlik, hogy kitejesedjék a játéka, hogy megtalálják a posztját, akkor a mai edzés után meg is kéne lassan. Nagyjából 2 poszt jöhet számításba, ezzel gondolom egyet tudsz érteni. A bedobó poszton tudni kéne dobni, az irányítón meg irányítani és dobni. Ennek megítélését a szakemberekre bíznám, én nem vagyok az.
Arra reagáltam, hogy sokan több már most bevethetõ up játékosról beszélnek. Én meg azt látom, hogy:
jelenleg értelmezhetõ csapat ellen 2 játékost használ a mindenkori edzõ: Némethet és Oroszit. Jelenleg egyikük sem tud komoly hatást gyakorolni a játékra, de hidd el nagyon szurkolok, hogy tudjanak, mert az lenne a jó szeretett csapatunknak. (Némethnek az utóbbi másfél évben rengeteget fejlõdött a labdakezelése, bár komolyabb csapat ellen még így is ad el 2-3 labdát. Dobása esetleges) Ezt csak szurkolóként látom így, lehet másképp van. Viszont nagyon remélem, hogy folyamatosan elõbbre tudnak lépni.
Előzmény: pajcs (165567) |
|
Előzmény: 2018-12-02 21:22:18 (165567) | név: pajcs |
| Szerinted most azon a poszton játszatják, ahol a legjobbat tudja nyújtani? Szerintem nem...én is azt mondom mindegy. Te is ugyanolyan szakértõ vagy itt mint, mindenki. Nem tudom miért gondolod magad különbnek. MTE!! | |
/ 2018-12-02 22:09 (165569) | név: spiritknight |
|
Bocs, még szurkolói szemmel én úgy látom, hogy pl. Ákosnak az egyetlen poszt ahol érvényesülni tud (tudhat), az az irányító, ahol a legtöbbször szóhoz jut jelenleg. A játékintelligenciája itt kamatozhat. Ha nem sértõdtél meg, érdekelne, hogy Te hogy látod?
Előzmény: pajcs (165567) |
|
Előzmény: 2018-12-02 21:22:18 (165567) | név: pajcs |
| Szerinted most azon a poszton játszatják, ahol a legjobbat tudja nyújtani? Szerintem nem...én is azt mondom mindegy. Te is ugyanolyan szakértõ vagy itt mint, mindenki. Nem tudom miért gondolod magad különbnek. MTE!! | |
/ 2018-12-04 21:02 (165575) | név: spiritknight |
|
Köszönöm az érdemi választ. Valóban a kritika nem használ, a tények látása annál inkább. És ami a lényeg, mindenkinek az lenne a jó, ha elmondhatnánk, a közvetlen utánpótlásunk mérhetõ módon képes egy-egy meccsen hozzátenni a játékhoz.
Előzmény: pajcs (165573) |
|
Előzmény: 2018-12-04 14:21:03 (165573) | név: pajcs |
| Nem sértõdtem meg, és lehet túl is reagáltam. A fiataloknak még rengeteg hiányossága van, és sokat kell még fejlõdniük, az A csoporthoz, de néhányukban igenis van potenciál. Ami hiányzik (bár lehet ezt én gondolom csak így, hogy hiányzik) az, az egyéni fejlesztés. Ahogy Te is írod, ahhoz, hogy bedobó poszton játszhasson Ákos, a dobását kellene ("csak") fejleszteni, ami szerintem még nem késõ, de ezzel komolyan foglalkozni kellene. Szerintem pont azért használjuk most inkább 1-es poszton, mert ez hiányzik, pedig a többi adottsága alapján szerintem, és ez szubjektív vélemény, ott lehetne jobban használni. Meg fog Õ tanulni dobni, csak valaki álljon mellé.
Azt gondolom a magyar utánpótlásnevelés alapjaiban rossz. Gyenge minõségû edzõk,nem az utánpótlásra használt támogatási összegek, hiányzó alapok, és abszolút hiányzó egyéni felkészítés. Mivel ezek nincsenek meg a legtöbb gyerek nem tudja megugrani az utánpótlásból, felnõtté válás lépcsõjét.
Évek óta téma Körmenden, hogy sok a három általános iskola, mert nincs annyi gyerek. Adja magát a kérdés, miért nem csinálnak a Somogyiból akadémiát, esetleg helyet biztosítva a kézis lányoknak is? Csak egy ötlet...Miért nem hozunk egy délszláv szakembert, aki tudja a receptet, és fel tudja mindezt építeni. Azt talán senki nem kérdõjelezi meg, hogy õk értenek az utánpótlás neveléshez...és még kb. 100 ilyen kérdést fel lehetne tenni, amire sok esetben tudja is az ember a választ. Akik döntéseket hozhatnak, és komolyan befolyásolhatnák, hogy a körmendi utánpótlásnevelés újra helyes mederbe terelõdjön, fel se fogják milyen szerencsések, hogy mindezt meg tudnák valósítani. Nem kéne hozzá más csak egy inspiráló cél, ami túl mutat az önös érdekeken. Nyitottság az újra, a fejlõdésre. Motivált, felkészült szakemberek, És persze bátorság mindehhez.
Amit mi tudunk jelenleg tenni a fiatalokért, hogy nem kritizáljuk, hanem biztatjuk Õket. Így talán nem megy el maradék kedvük is az egésztõl. | |
/ 2018-12-16 14:33 (165717) | név: spiritknight |
|
Rendben van, hogy a Szolnok elleni 16 pontos zakó a realitás. Ez sajnos így is van. Nekem azzal van megint bajom, hogy a mérkõzést megelõzõen nulla realitás érzék volt megfigyelhetõ a honlapon és szurkolói körökben is. Az utóbbi jó néhány meccsen ultragáz hurkagyurka csapatok ellen játszottunk. Most, amikor ott volt a védekezõ kéz, már nem is láttuk a gyûrût. A fiatalok várt eredményessége meg jól látható. Ez van, ettõl mi még lehetünk egy jó csapat a teljes mezõnyt figyelembe véve, csak......
|
3 |
2018-12-17 17:06 (165725) | név: spiritknight |
|
Azért a Szolnok elleni idegenbeli rangadó elsõ negyede közel egál állásnál és a csokikupa utolsó 3 perce között még vannak lehetõségek a fiatalok ésszerû beépítésére komolyabb meccsen. Meg aztán nem mindegy, hogy egyszerre hány fiatal játszik a pályán és kik maradnak velük segíteni a nehéz helyzetekben, mert talán nem mondok hülyeséget azzal, ha egyszerre négyet játszatok (ld. korábban), na annak megint semmi értelme.
Előzmény: Jay-X (165723) |
2 |
Előzmény: 2018-12-17 09:10:44 (165723) | név: Jay-X |
| Szerintem csak ilyenkor van értelme. +30as meccsek utolsó 3 percében, csokikupákban nem sok.
Ilyen szitukban derül ki relatíve hamar hogy bírja-e a tehert a pálma, mint a szolnoki. | |
/ 2018-12-21 00:30 (165756) | név: spiritknight |
|
Érdekes és logikus okfejtés, talán igaz is, majd meglássuk. Csak annyi részemrõl ehhez, hogy én Bradfordban azt a fene nagy irányító játékot nem látom, és még ha rosszul is látom, akkor egy rutintalan újonc (aki egyébként a kedvencem) kezébe raknánk az irányító pálcát. Jó az nekünk?
Előzmény: mex63 (165755) |
|
Előzmény: 2018-12-21 00:11:16 (165755) | név: mex63 |
| Attól már távolabb vagyok hogy mérgelõdjek, inkább csak kesernyésen mosolyogva bosszankodok.
Mindenki meglátását ami a másfél meccses rossz edzõre, a jóról sz@rra cserélt centerre (aki ugyan szinte minden statisztikai mutatóban jobban teljesít mint az elõzõ) próbálom elfogadni. Igyekszem tiszteletben tartani a még játszani nem látott, de "minek hoztuk ide ezt a bénát" új játékosra vonatkozó véleményeket is (a 2 tavalyi Alba elleni meccse viszont nézhetõ, 17/9 és 13/9-cel zárt).
Én nem merek ennyire sarkos véleményeket mondani, ezért inkább csak kérdezek, esetleg feltételezek:
- tudja valaki, hogy Price edzett-e? Ha igen, akkor azt milyen intenzitással tette azt?
- nem lehet az, hogy az új igazolás jobban beleilleszthetõ az új edzõ által elképzelt védekezési formába? Lehet, hogy a kialakítani próbált szoros védekezésünkbe jobban beleillik, mert jó védõ és nehéz 1-1-ben megverni?
- lehetséges, hogy ha ez így van, akkor akkor nem bomlik szét minden, mert nem kell állandóan fõleg a gyûrûnk közelében rásegíteni és majd talán kevesebb faultunk is lesz emiatt? Esetleg elõfordulhat, hogy kevesebb tiszta tripla dobóhelyzet is alakul ki az ellenfélnél?
- lehet-e az, hogy érdemes lenne Bradfordra/Németh Á.-ra bízni az irányítást és az ellenfél irányítójának védését? Lehet, hogy az elõzõ bekezdést ez erõsítené?
Lehet, hogy már látszik, hogy Bradford irányítóban több céllal is jól használható és lehet hogy nem akarunk erre a posztra még egy zsákbamacskát hozni, drágább-biztosabbra meg nincs pénzünk?
- elõfordulhat-e, hogy az a cél, hogy max. 75-80 pont alatt kapjunk, mert általában dadogósabb támadójátékkal és rosszabb dobószázalékkal is dobunk 80 pontot vagy felette?
- lehet hogy gyorsabb és precízebb és fõleg többlábon álló lenne a támadójátékunk is?
Lehet-e hogy így majd több tiszta tripladobó helyzetet tudunk kialakítani a közel 50%-kal dobó Fepunak, a 46-tal dobó Bradfordnak, a 40 % körül dobó Price-nak és Thames-nek és a mostanában ennyivel dobálgató Hammonds-nak?
Hát nem tudom, megannyi feltételezés és kérdés és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez így is van, vagy így is lesz.
Ezért ki sem merem jelenteni. | |
/ 2018-12-22 20:00 (165812) | név: spiritknight |
|
Kellett ez a gyõzelem nagyon, gratula.
Ami miatt továbbra is vérzik a szívem, hogy az idényt bombaformában kezdõ csapatkapitányunkat sikerült cserébõl leépíteni, kábé kihúztuk saját magunk méregfogát. Remélem rövidesen változni fog a helyzet.
3 negyedig öröm volt nézni a statot, ha már ezt a fostalicska mindig izét nem lehetett.
|
1 |
2018-12-23 12:06 (165845) | név: spiritknight |
|
Buljan egy extra képességekkel megáldott tipikus csapatromboló alkat volt. Akkor is elhajította, amikor kórusban hörgött a nézõtér, hogy neeeeee! Kábé mint Richards. Ha bármelyikük ésszel játszotta volna a kosárlabdát és megtalálta volna az egyensúlyt a csapatérdek és az egyéni villogás között, akkor lettek volna igazán nagy játékosok. A Jóisten mentsen meg minket ilyen játékosoktól.
Delastól én is többet vártam. azt hittem, sokoldalúbb támadásban, de úgy néz ki, nem. És hát igen, a védekezés.... De látom az értékeit is. Nem tudom eldönteni, elég-e ez nekünk. Mindenesetre az irányító kérdés égetõbbnek tûnik.
|
|
2018-12-27 21:48 (165913) | név: spiritknight |
|
Sokáig szkeptikus voltam Delassal kapcsolatban, de a mai meccs abba az irányba erõsített, hogy pont passzol a mi csapatunkba. Mindenkinek igaza van, aki hiányolja az erõszakos délszláv mentalitást és esetleg több pontot, nagyobb határozottságot várna tõle. Viszont óriási tanár, folyik vele a játék, hatalmas zsugákat ad. Szerintem a csapatkémiánkhoz ilyen típusú játékos kell. A többi amcsi megdobja (megdobhatja) a maga pontjait és így is összeszedeget 10-12 pontot. Lehet, hogy ez így jó.
Thames: tetszett, hogy nem akart elsõre hõs lenni. Technikásnak tûnik és szép a dobómozdulata, viszont totál nem irányító. Szépen továbbpasszolta aztán ennyi.Védekezésben jobbnak tûnik McNeaillnél, mondjuk nála nem nehéz.
Kibírnám, ha 6 légiósunk lenne, hosszú a szezon.
|
2 |
2018-12-29 13:22 (165956) | név: spiritknight |
|
Gondoltam, nagy ráérõ idõmben belenézek egy két mérkõzésbe a mindigo-n, ha már ingyen van, és másnap (nem ám az nap, hogy még érdekes is legyen)visszanézhetõ. Hihetetlen, hogy ezért pénzt akartak kérni. Több felvételen nincs eredményjelzõ, kvázi vaktában nézi az emberfia a mérkõzést, fogalma sincs mi az állás éppen. Normál esetben még a pontdobónak is meg kellene jelennie, ha már nincs kommentátor. Aztán a képminõség, ha egyáltalán van kép és az mozog is (vicc), na az megint megérne egy misét.Mint ha valaki a gombjukjába rejtett mini kamerával videózna. Ha a palánk alatt viszonylag éles a kép (értsd: eléri a kilencvenes évek VHS szintjét, amikor a játékosokat mozgásról azonosítottuk be), akkor a pálya közepén visszasüllyed a legalább ötször másolt pornókazetta minõségre. Az, meg hogy egy k...va gyorsindítást ne lehessen látni, mert a szoftver képtelken lekövetni, hát az meg gyalázat kéremszépen. Micsoda egy lókupec világ van, hogy egyesek ebbõl akartak pénzt lenyúlni.
|
7 |
| 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|