Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- korábbi 423 bejegyzésbejegyzés 424 - 473 ( összes : 1051 ) időrend: -> következő 578 bejegyzés
2018-05-15 22:12 (162616)
név: mex63
Gratulálok a csapatnak!
Tartottam a meccstõl, még 14-15 pontnál sem voltam igazán nyugodt.
Így utólag persze felesleges volt, de szerintem még egyszer nem fognak ilyen lagymatagon kezdeni védekezésben, meg ilyen rosszul dobni.
Kecskeméten igen észnél kell lennünk, mert amikor viszont felébredtek, megint volt tanácstalanság nálunk, utolsó mp-es kényszerek, de aztán szerencsére mindig érkezett valaki, aki tett róla hogy ne kerüljenek közelebb, vagy ne lelkesedjenek be nagyon.
A pozitívumokat lehetne sorolni, volt nem kevés, de van mínusz is rendesen, van még dolog bõven. Nem részletezem, akik ma eljöttek, látták.
Elméletileg lehet még tartalékunk, az nagyon kellene is. Pl. fontos lenne ha Hollins-t (azt értem, hogy nincs 100%-os állapotban) vissza tudnánk billenteni abba a periódusába, amibe a szezon eleji gyenge kezdése után került. Tuoyo kényszerpihenése még jól jöhet, persze csak akkor ha õ is akarja.

Kecskeméten jöhet az edzõnk által említett történet: "Itt most már egypontos gyõzelem is bõven elég lesz".

2018-05-23 23:41 (162728)
név: mex63
Nincsenek profi eszközeim, sõt... :)
Tehát nem a minõséget, hanem a szándékot nézni ;)

https://imgur.com/a/6Vi9DRj

2018-06-03 22:22 (163118)
név: mex63
Nekem Gumi se kutyám-se macskám, életemben nem sok szót váltottam vele.
Én úgy HALLOTTAM, ezek a légiósok nem az õ választásai voltak.
Persze nem ez a legfontosabb most és nem akarok 10 dologban 100 mondatot írni (megint), csak ez a témát érintve néhány mondat.

Egyszerûen jövõre sem lesz nagyon más utunk, mint legalább 3 elsõéves újonc.
Konkrét adatokat nem tudok, de idén kb. a 4-5. helyen lehettünk költségvetésben, jövõre a Paks és a Debrecen belépésével ez bizony a középmezõny lesz.
Az újoncok mellé lehet hozni "fõnököt", akár dél-szlávot is (egy jó még többe kerül, mint egy 2-3 éve már Európában középcsapatban bizonyító amerikai), de õt nem biztos hogy elfogadják. Akkor 3-4 amerikai és egy más náció? Vagy csak 4 légiós és az induló hátrány a többiekkel szemben?
A mi bajnokságunkban bizonyító légiósokat megint nem tudjuk idehozni, pl. egy Szolnok vagy más lazán ránk ígér (lásd Perry, nagyjából maccsunk sem volt).
Kell hoznunk Fepu, Csorvási és Németh Ákos mellé 1-2 magyart, de a top-ban lévõket nem tudjuk megfizetni.
Marad az eddigi szint és a remény, hogy akit ide tudsz hozni, az itt ki is tud bontakozni és ha úgy is lesz, majd meg is tudjuk tartani, hogy legyen ez biztos alapod. Neveket nem sorolom az elmúlt x évbõl, mindenki tudja Rujáktól Halászig.
És ebben a sávban is komolyan harcba kell szállni, komolyabban, mint bárki gondolná.
A biztos alapod mellett pedig fel kell(ene) hozni és be kell(ene) építeni a fiatalokat. Az UP-ból most Oroszi és Érsek? Más?
Az edzõ személyét és az összes ezzel kapcsolatos dolgot aztán már elõ sem hozom.

És ha még a keret alapbérét ki is köhögöd, normális vagy komoly premizálásra nem marad. A normális vagy a komoly megint a top 3-4-hez képest van mérve.
Sportorvosi háttér (sérülések!!!), a méltó és megfelelõ napi háttér (lakhatás-étkezés-egyebek) megteremtése és fenntartása stb.
Már nem emlékszem hol, de olvastam 2 Sopronban pár évvel ezelõtt játszó nõi amerikai légiós már otthon mesélt-nyilatkozott visszatekintését az itteni évükrõl, a konkrét kosárlabdán kívüli "életükrõl", tapasztalataikról. Érdekes cikk volt... (tudom-tudom kosarazni jönnek ide...)

A normál logika szerint már réges-régen ki kellett volna kopnunk az elsõ négyre esélyesek közül. Egy keményebb logika szerint a "piros csoportban" kellene keresgélnünk a csapatnevet és járnánk talán 3-400-an meccsre.
Azon lehet morfondírozni, továbbmegyek egymásra mutogatni, veszekedni, hogy mi vezetett ide. A belsõ és külsõ körülményeket fel lehet sorolni, a vélt vagy valós "hibásokat" meg lehet nevezni, lehet személyes és személyeskedõ síkra terelni, politikai szálakat belevinni, nyílt és rejtettebb "harcot" vívni.

Nem folytatom, mert ezt, de FÕLEG A TÖBBIT itt lehetetlen egy-két akár megfontoltan, akár idegbõl leírt mondattal teljes mélységében pro és kontra kitárgyalni.
Hangsúlyozom, most csak mereven a pénzügyi részen keresztül próbáltam meg "elgondolkodni", persze ebbõl aztán következNE egy csomó más dolog is.
És van egy csomó más dolog is, ami nem pénzügyi kérdés.

Ez egy 22-es csapdája, jelen pillanatban már nincs nagy mozgástér.
Elég 1-2-3 átmeneti év, gyenge teljesítmény és irány a bajai, oroszlányi sors.

VAGY EGYÜTT FOG MENNI, VAGY SEHOGY...

Előzmény: ()


2018-06-13 22:29 (163302)
név: mex63
Ez a Mckinney nevû úriember biztos visszajönne hozzánk a válogatott után és talán hozná a csapattársát is, valami Walter Lemon nevût ;)
Szegényeknek csak 16 és 22 pontos átlaguk van az Indiana fiókcsapatának kezdõjében.

http://fortwayne.gleague.nba.com/news/trey-mckinney-jones-to-attend-june-usa-mens-world-cup-qualifying-team-training-camp/




2018-06-13 22:33 (163303)
név: mex63
Elnézést, természetesen McKinney az, nagybetûvel.
Előzmény: mex63 (163302)


2018-06-20 00:21 (163385)
név: mex63
Egyetértek, mármint azzal a résszel ami nem "konkrét", mert azokhoz nem tudok hozzászólni (mennyi pénz van-lesz, milyen játékos, ki az edzõ :D).
Nagyon más utunk nem marad, mint 5 jó légiós, mert ha mellényúl aki választ, akkor hamar baj lesz, mert még erõsebb vagy inkább még kiegyenlítettebb lesz a mezõny.
Költségvetésben több csapat erõsít, Pakson ugye szinte mindenre lesz pénz, Debrecen nagyon erõsen, Pécs biztosan, gondolom Sopron, Kaposvár stb.
Akiknél nincs elég meghatározó és a rotációba komolyan beépített magyar játékos, azoknak komoly légiósokat (játékban és fejben is) kell beszerezni. Itt fog dönteni a "szem" és a mozaikok összerakása, és ezeket azokhoz a mozaikdarabokhoz hozzáilleszteni amink van.
De gondolom aki marad, vagy aki jön, nem meccsenként 5 percért marad, vagy jön, ezt is be kell kalkulálni.

Kis túlzással kerül amibe kerül, NB1 szinten meghatározó erõsségû irányító kell (végülis Govens és Perry is nálunk kezdett ;D) és meghatározó erõsségû magas ember(ek). Meg nagyon jó 2-es és 3-as.
Akkor ennyi is... Nem kell tovább gondolkodni, én komoly szakmai tudással és rálátással össze is állítottam a csapatot ;D;D
És én szóltam is nekik, hogy nálunk márciusban nem befejezõdik a bajnokság, hanem akkor "kezdõdik", meg én hozok nekik egy Channels-típusú Boss-Fõnököt is, aki szétcsap köztük, ha kell ;).

Túl a poénkodáson, elõre bocs a rossz kifejezésért, de én "fehéríteném" a csapatot, aztán miattam az lehet akár ugyanúgy amerikai. Csak így hirtelen a "magasok" közül: Riley, Lopatka, Grgat, Alekszejev, Rakocevic, Duinker, a maga hiányosságaival azért ez nem egy rossz névsor.
Gondolom légiós fronton a közelgõ draft után lesz egy kis tempónövelés :), bár megnéztem, tavaly július 14.-én jelentették be elsõként Hollins-t, és hó végére lettek meg a légiósok teljes létszámban.



Előzmény: gjkmd (163383)


2018-06-20 01:01 (163386)
név: mex63
Nem az újoncokkal van a baj, szerintem nem tudunk 5 db 10.000 dolláros játékost hozni.
Azzal lehet baj, hogy az az újonc milyen újonc.
Erõs túlzás, de gondolom nem mindegy, hogy a Villanova, a Kansas, a Duke vagy a Michigan kezdõjébõl hozunk-e játékost (õket nagyjából soha), vagy Csattanogacsucsuból ahol 20 éve nyertek utoljára meccset a NCAA Tournament-en, vagy esetleg olyan egyetemrõl hozunk irányítót, amelyik 8 éve nem ért el komoly eredményt.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy õk nem jók, vagy továbbmegyek, hogy õk sz@r játékosok.
Minden lehet, mert csapatszinten össze lehet õket rakni, vagy lehet nálunk egy bajnoki év kevesebb erõs csapattal és könnyebb elõl végezni, de azért jóval nagyobb a valószínûsége hogy "velük", azaz ezzel a szinttel nem lehet igazán komoly eredményt elérni.
Előzmény: krstic (163384)


2018-06-20 07:53 (163389)
név: mex63
Pont ezzel kezdtem az elõzõ hsz-t: fogalmam sincs mekkora (lesz) a költségvetésünk.
A kiválasztásnak még kiemelkedõbb szerepe lesz mint eddig, a cserélgetés is minden szempontból sokba kerül, vagy pénzbe, vagy idõbe.
Ha csak 4 jó, jó csapatból jövõ, kellõ akarattal, komoly tudással, fejben rendben levõ légiósra futja, akkor fussunk neki annyival inkább, mint 5 közepessel.
Előzmény: krstic (163387)


2018-06-21 23:16 (163446)
név: mex63
Óóóóó... "másodedzõbõl" itt is van vagy 20-30, a lelátón meg több száz :)
Persze velem együtt, sõt én mindkét kategóriában indulok ;)

Azt pl. igen éberen tudom figyelni, hogy kinek mennyi faultja van, az idõkérésre lejövõ játékosokkal meg fenomenálisan tudnék pacsizni.
Stat.lapot meg eszméletlen kecsesen tudok átvenni :).
Mondjuk az ellenfél feltérképezésében kisebb problémák lennének, de min. a keretük tagjai simán mennének, edzésen és bemelegítésnél meg mondanám, hogy akkor a szokásost fiúk, csak szépen sorrendben ;).
Előzmény: Milos (163444)


2018-06-26 01:20 (163525)
név: mex63
Egyetértek + szigorúan magánvélemény:
Teljesen megértem az általános közhangulatot, azaz a "mindent csak 5 amerikait ne", de azért talán Ivosevet nem kellene, ennyi pénzért szerintem több szempontból (nem csak játéktudás) találunk jobbat, vagy legalábbis más típusút.
Sok játékos van akit szívesen látnék Körmend mezben és sok olyan is van, akit nem.
Na õ nálam az utóbbi csoportba tartozik.

Előzmény: Owen (163524)


2018-06-30 21:25 (163568)
név: mex63
Tavaly július 14.-én kaptuk meg a FIBA-tól, hogy kétkörös selejtezõ lesz, 16.-án be is jelentettük az elsõ igazolást (Hollins). Két hét alatt meg is volt az 5 légiós.
Augusztus elején volt a sorsolás, szeptember 21. és 26. volt a Boras elleni meccsek idõpontja.
Ma jún. 30. van, lehet hogy valaki már hallott "nem hivatalosan" valamit a FIBA kupáról, de szerintem még a FIBA is csak felméri mi a helyzet.

Gondolom néhányan már hallottak a tervekrõl, esetleg nevekkel is bõvítve, nem tudom :).
Lekéstünk valamirõl?

2018-07-05 23:46 (163597)
név: mex63
Ebbõl a cikkbõl pont ez nem derül ki :)
Az albás augusztusi felkészülés a tavalyi év(ek)re vonatkozik.
Az indexes Alba fórumban is ezt "nehezményezik", mármint hogy sok minden kiderül a cikkbõl, csak az nem hogy mi lesz, mi lehet a jövõbeli "sorsa".
Előzmény: krstic (163596)


2018-07-07 14:48 (163606)
név: mex63
Csak gondolom, hogy nem elsõsorban az eszmei mondanivalójával volt gond, hanem a jelzõkkel.
A cowboy talán még határeset volt :)))
Előzmény: Hunnia (163605)


2018-07-20 22:40 (163801)
név: mex63
Én nyolcat hallottam.
Jön még Bedmondson és Badison is ;)
Előzmény: vargabee (163788)


2018-07-27 23:50 (163886)
név: mex63
Ausztráliába a portugál szezonjának a vége után ment júliusban (májusban a Benfica a rájátszás elsõ körében kiejtette a csapatát).
Az elõszezonban játszott 6 meccset 23 perc alatti 15 pontos átlaggal, 45%-os triplával, de megsérült a válla egy zsákolóversenyen.
Félig sérülten játszott 2 bajnokit, utána 1-2 hónapot kezelték, de úgy jártak vele mint mi anno Larsonnal, a sérülése nem javult, várni tovább nem tudtak rá és a 3. meccs után vége lett az ottani szezonjának. A helyére azt a Jerome Randle-t hozták, aki honosítás után az ukrán válogatottban játszott.
Így gyakorlatilag a 2015/16-os szezonja kimaradt és a következõben volt a macedón csapat.
Van egy-két érdekes portugáliai élménye az elsõ európai évébõl, talán nálunk már nem fog meglepõdni túl sok mindenen ;)


Előzmény: krstic (163881)


2018-07-28 00:04 (163887)
név: mex63
Nincs realitása, az esélye elméletileg nulla.
Csak azért elméletileg és nem gyakorlatilag, mert soha ne mondd hogy soha.
Hozzátenném, ez csak egy vélemény.

Előzmény: balldontlie (163885)


2018-07-28 16:53 (163898)
név: mex63
Ez a cikk pont nem mérvadó :)
Az indexes fórumon is ki lett tárgyalva, a július-augusztust az elmúlt évekre értette, hogy ez volt a menetrendje.
Ettõl még persze MAJDNEM minden más igaz, ami itt le lett írva érv-ellenérvként-tényként és logikaként.
Előzmény: kadar (163890)


2018-08-05 13:36 (163948)
név: mex63
Úgy õszintén nem mindegy kinek es milyen témát adunk?
Nekem ez logikus lépés, pont azon a poszton csúsztunk volna a beépítéssel, ahol hiányban szenvedünk alapból is.
Akkor kellett volna jól fejbe vágni minden vezetõt, ha kockáztatunk és ott marad a fõszezonra is.

Előzmény: krstic (163943)


2018-08-05 17:41 (163956)
név: mex63
Megnéztem egy két "ausztrál" dolgot, meg hogy más magyar csapatoknál mi a helyzet, írtam jó sokat, de kitöröltem :)
Tudom, megint én leszek az okoskodó, meg valakinek a valakije, de ez sem zavar különösebben.
Röviden a SAJÁT VÉLEMÉNYEM: én is "innen tudok róla", a közzétett pár mondat alapján ebben a kérdésben így kellett dönteni.
Nem érzelmi, hanem ésszerû alapon.
Az egy másik kérdéskör lehet, hogy ebbõl a történetbõl mi volt elõrelátható és mi nem, AZT SEM tudom.

Baker-ék 18 meccs után a 2. helyen állnak a 15 csapatos QBL Ligában, hogy ez mennyire meglepõ, nem tudom (ez nem a nagy ausztrál liga, gyakorlatilag leginkább az amerikai G-D ligának felel meg).
Most következik a rájátszás, aug. 24.-25.-én van a Grand Finals Weekend.

Gondolom nálunk az elsõ héten orvosi felmérések, erõnléti "ellenõrzés" stb., logikailag ezért is lehetnek a többieknél az 1 hetes próbaidõk.
Ebbõl õ kimarad és kérdéses, mikor csatlakozna.
Fontos poszt, nincs igazi helyettes, minden nap fontos lehet a beépítés és a csapat és játék kialakítása miatt.
(A történet szempontjából elsõ ránézésre mellékes, de érdekes információ:
pontátlagra nincs rossz statisztikája, de sok kísérletbõl éri el, a triplája viszont 22%-os :) és 67-tel büntetõzik. A ligában egyébként egy Roy Booker nevû játékos az éllovas ;D).

Mi lesz itt, ha az orvosi ellenõrzések és az erõnléti felmérések után nem kötünk még szerzõdést 2 játékossal, mert az orvosok az mondják kockázatos, vagy az erõnléti edzõ azt mondja, nem tudja garantálni a megfelelõ szintrehozást, mert az illetõ olyan állapotban érkezett?
Inkább maradjanak, mert akkor megint az lesz, hogy nálunk mindig történik valami, meg mit mondanak mások?



2018-08-05 21:36 (163960)
név: mex63
Ha te mondod Milos, akkor biztos úgy is van.
Buffon grófja tényleg nem tévedett ;)

Előzmény: Milos (163957)


2018-09-02 19:03 (164132)
név: mex63
Hát az látszik, hogy alapozás közben nem is a Güssinggel játszunk itthon ;)
Előzmény: EgisKormend (164131)


2018-09-02 19:23 (164135)
név: mex63
Elsõre kemény, de inkább köszönjük hogy "fogadtak" bennünk, ebbõl lehet tanulni és érzékelni hol tartunk és mire kell, kellene hatványozottan figyelni.
Az "gyanús" lenne, ha mi nyernénk 20 ponttal ;)
Előzmény: Jos (164134)


2018-09-08 20:23 (164214)
név: mex63
28:47.
Ez azért más csapat, mint a tegnapi.
Erõsek, magasak, keményen védekeznek, azt nem tudom mennyivel elõbb kezdték a felkészülést.
Mi ezen felül is fáradtabban mozgunk a tegnapinál, sok a rövid dobás.
Ritmustalan is a játékunk, szinte nincs végigjátszott figuránk, persze ebben az ellenfélnek is vannak "érdemei".

Előzmény: trtyik (164212)


2018-09-08 20:45 (164216)
név: mex63
Azért a 16:0-ás kezdés jót tett a hangulatnak :)
Volt -2 is, most -7, nagy iram van.
Előzmény: kadar (164215)


2018-09-13 22:54 (164273)
név: mex63
Egy "apró" dolgot azért még tegyünk hozzá, azt a "- közte egy triplát -"
az elsõ hosszabbítás végén dudaszóval dobta a mezén "Zohore" névvel játszó centerünk. :D
Lehet majd neki gratulálni, "Zohore" a sírból hozta vissza a dánoknak, 4.9 mp volt vissza, amikor indultak a saját alapvonalukról.
Addig 2/9-cel állt a mezõnybõl, aztán a második hosszabbítás közvetlen elején gyorsan ki is pontozódott.
A túloldalon egy ismerõs a szomszédból, Pustahvar szerepelt, õ 9 ponttal zárt.
Előzmény: EgisKormend (164272)


2018-09-13 23:06 (164275)
név: mex63
Ha valaki meg is nézné, 2:01:52-tõl indul az I. hosszabbítás utolsó 5 mp-e.
(a beloruszok 1 ponttal vezetnek és 2 büntetõt dobhatnak az idõkérés után, a két büntetõ között van egy érdekes jelenet épp Zohore és Pustahvar "fõszereplésével".)

https://www.youtube.com/watch?v=XhgIujW8U_U&t=0s&index=2&list=PLCXERy73Oiz9zHNjAOLUVsExKLW0TYXkG




Előzmény: mex63 (164273)


2018-09-13 23:11 (164276)
név: mex63
De éber "valaki" ezen a kései órán ;)

Az Fb-re ritkábban járok, így elnézést a nemhírért :).
Előzmény: EgisKormend (164274)


2018-09-14 18:51 (164282)
név: mex63
Jól kezdtünk, pörgõsen, hamar 10 pont különbség...
Aztán, mint a görögök elleni 1. félidõben, szenvedés és a +10-bõl -10...
Utána ismét váltás és félidõben 42:41.
Előzmény: lhegedus (164280)


2018-09-14 19:14 (164283)
név: mex63
Érdekes ingadozásaink vannak: +4-rõl -4, onnan +9.
Ha akarunk játszani, illetve védekezni, akkor más a játék képe.
III. negyed: 63:53.
Előzmény: lhegedus (164280)


2018-09-14 19:25 (164284)
név: mex63
4 perc vissza, 72:64.
Előzmény: lhegedus (164280)


2018-09-14 19:32 (164285)
név: mex63
Pár percig 5 magyarral nyomtuk, jól.
Légiósok vissza, szenvedés.
1:40 vissza, 74:72.

2018-09-14 19:37 (164286)
név: mex63
A lényeg: Csori 16, Ákos 14, Tibi 7, Fepu 6 pont.
Ja, az eredmény 78:75 :).

Előzmény: mex63 (164285)


2018-09-21 23:44 (164395)
név: mex63
Röviden összefoglalva: edzettünk egy jót.
McNeail és Bergstedt nem játszottak, Price és Bradford talán max. 15-20 percet láthatóan kímélõ üzemmódban, Hammondsot játszatta a coach többet.
11 játékosunk szerzett pontot, 30 körül nyertünk.
Mindenkinek voltak biztató momentumai, kb. 15 percig játszottunk igazán magasabb fordulaton.
Sokszor játszottunk 1 légióssal, a fiataloknak is sok jó megmozdulása volt.
Fepu és Hammonds voltak a pontgyárosok, ha jól emlékszem 22/15 és 24/15-tel.
Lajsz 12 pont körül, közte volt egy ütembõl hátraugrós duplája, nem kicsit lepõdtünk meg :).
Tényleg mindenkivel kapcsolatosan lehetne valami pozitívumot írni, de az ellenfélnél gyakorlatilag 2 és fél ember volt értékelhetõ (a tavalyi csapatukból a két legponterõsebb játékosukat az idei keretükben nem látom, volt egy 15 pontos amerikaijuk, õ grúziába igazolt).
Hammonds az elsõ 6 percben beköszöntött 3 triplával és szerintem ez a meccs talán jót tett a lelkének.
Õ ugye egy kicsit a sötét paci sokaknál, a mai nap után erõsödött az eddigi beszélgetések, találgatások során hangoztatott véleményem, hogy akár nagy nyereség is lehet. Hangsúlyozom, lehet...

Nekem egy jött le eddig, akkor lehet keresnünk valamit a szezonban ha mindenki maximum közelin pörög, mert ha csak "utazósebességen" próbálunk játszani, akkor hamar baj van.
Ilyan típusú meccsek, ilyen ellenfelek után nehéz biztosat mondani, de a légiósaink hajlamosak pihengetni idõnként.
Hogy ez a felkészülés-jellegbõl adódik vagy késõbb is várhatóak ilyen periódusok, az most még nem lehet megmondani.
Talán nem kalandorság kijelenteni, ez a csapat 5-bõl 4x verné a tavalyit, viszont az eddig tapasztaltak alapján ki kevesebbet-ki többet, de sok csapat ugyancsak erõsödött.

Nagyon sok fog múlni Constantinidesen, ha össze tudja gyúrni ezeket a nem extra-kiemelkedõ, de nem is rossz képességû játékosokat csapattá, akkor jók lehetünk. Úgy érzem, ha a védekezésünket össze tudja rakni és a játékosok is akarni fogják (ebben is jobbak a tavalyiaknál), akkor lehet keresnivalónk.

Azt azért óvatosan (félve?) merem csak írni, hogy a debreceni és a pécsi idegenbeli + az Alba elleni 3 kezdõ meccs azért nagyon nem egyszerû történet lesz, mert bõven még van mit dolgozni.
Könnyen beleszaladhatunk valami igen kellemetlenbe, nagyon sokat jelentene egy jó start, ránézésre nagyon kiegyensúlyozottnak tûnik a mezõny...
Előzmény: trtyik (164392)


2018-09-28 21:12 (164543)
név: mex63
Egy hete írtam, hogy kicsit tartok egy 0:3-mas kezdéstõl.
Mi lesz itt akkor ha ez esetleg így lesz...
Előzmény: vargabee (164542)


2018-10-03 23:29 (164616)
név: mex63
Már tegnap akartam írni, hogy pl. Lórántot Hammonds-sal csak 5-10 percig lehet fogatni. Azért ennyi ideig, mert kb. eddig jönne össze a 4-5 fault, hacsak el nem magyarázták neki (és a többieknek is), hogy szép dolog a lelkesedés, de az idióta faultok nem kellenek és ésszel is védekezz.

A stáb ma biztosan Alba meccset néz(ett) és elemez.
Remélem egyértelmû lesz nekik és aztán a csapatnak is, amikor majd videózni fognak (gondolom a Pécs elleni meccsen már túlvannak), hogy mi vezetett az Alba 16 pontos ukrajnai vereségéhez egy elsõ negyedes 16 pontos vezetés és egy 10/7-es tripla kezdés után.
Én most értem a felvétel végére, érdemes és érdekes a stat-ra is kicsit rápislantani (pl. 34 tripla kísérlet a 19 dupla mellett, 30 büntetõdobás, 12 támadólepattanó stb.).
Az Alba két meccsébõl sokat lehet "tanulni", tegyük meg és dolgozzon a stáb és a csapat!
Aztán szombaton mindenki tegye a dolgát, aki a pályán vagy mellette az ott, aki a lelátókon, az meg ott.
Szerintem rajtunk nem fog múlni.
Előzmény: krstic (164610)


2018-10-08 22:20 (164680)
név: mex63
Szerintem ezt ne... fõleg így ne!!

Ez az õ döntése és nekünk két dolgunk van: elõször is ezt maximálisan tiszteletben tartani, másodszor pedig drukkolni neki hogy összejöjjön az álma.
Mi (önös) szurkolók persze jobban örültünk volna, ha az az 1-2%-nyi esély bejött volna és idén nem a net-en kellene a játékát nézni, hanem itthon.

Én büszke leszek, ha esetleg a 2. magyar NBA játékos körmendi lesz.
Ellenkezõ esetben is azt fogom gondolni hogy legalább megpróbálta. Biztos tenni is fog érte.
Azt a szerencsét ami pedig esetleg még egy NBA szerzõdéshez kell (mert az is kell hozzá elég szépen), szurkoljuk ki neki együtt!

Ha pedig nem válnak valóra a tervek, várunk itthon Gyurika!

Előzmény: vargabee (164679)


2018-10-13 23:21 (164779)
név: mex63
Kifejezetten szakmai dolgot nem tudok vagy merek mondani, mert a játék elméleti szintjén nem értek a kosárlabdához.
A véleményemet is csak olyan szurkolóként írom le, aki pontosan még a szabálykönyv szerinti lépéshibát vagy a faultot sem bírja leírni, csak "látja" vagy "érzi" hogy az az volt.
Bergstedt cseréjét úgy érzem talán azért kellett meglépni, mert a védekezésbeli hiányosságai és késései miatt folyamatosan csúsztunk, másrészt Csorival nem lehetett 4-esben a pályán tartani, pedig szerintem ez volt az egyik gondolat vele kapcsolatban.
Az általánosan idióta faultokon túl Hammonds és Fepu faultjainak egyrésze a védekezés megborulása miatt is történik és az idegenben lejátszott 80 percbõl szerintem talán összesen 15-öt tudtunk egy közel ideális szerkezetben játszani.
Aztán "csodálkozunk" és háborgunk a vereségeken.
Biztos hogy a játékosok és az edzõ hibája is nagyrészt, de könyörgöm, fújtak ránk a két idegenbeli meccsen 57 faultot és dobtak ellenünk csak ezen a két meccsen 65 büntetõt, az edzõ meg 1 félidõt ült a kispadon!!!
Tudom-tudom, persze hogy õ készíti fel a csapatot, de azért belátható hogy ezekkel a dolgokkal így nagyon nem mindegy.

Az viszont nem megoldás, hatalmas luxus és szerintem óriási melléfogás, hogy emiatt 3 meccsen is Fepuval próbáltunk 4-est játszatni vagy 4-est fogatni, neki aztán végképp nem ez a dolga. A horvát srác érkeztével ezt a stáb szerintem végleg felejtse el.

Az persze alap hogy el kell "tiltani" a játékosokat az értelem nélküli faultoktól, de szerintem Delas érkeztével és beépítésével magától is csökkenni fog az ilyen jellegû faultok száma és nem csak a festékben.
(Õt viszont gyorsan tiltsuk le a hármasokról, meg jó büntetõzést ne várjunk tõle :D)
Szerintem Hammonds játéka is értékelhetõbb lesz, meg lehet kövezni, de én jó játékosnak tartom, fõleg ha megfelelõ figurákkal és az irányító játékával ki tudjuk használni a képességeit.

Az egy nagyon érdekes kérdés lehet, hogy a McNeail-Bradford párossal együtt és külön-külön mit lehetne vagy mit érdemes kezdeni, de ebbe aztán végképp nem mennék bele, bár véleményem errõl is van :)

Azt meg hogy elõször mi cseréltünk, meg az edzõ, meg a többi...
Különösen az elmúlt évek miatt nem túl jó szájízû a csere dolog, de szerintem több helyen (Alba, Szolnok, Falco, Debrecen stb.) is csak idõ kérdése.

Valaki írta lejjebb, hogy adjunk még pár meccs türelmet, részemrõl rendben van (nagyjából erre is sejtem a reagálást, de én ezt a magam nevében mondom).

2018-10-15 22:31 (164816)
név: mex63
Nem rossz szándékkal, meg a véleményed tisztában tartásával is, és látom egy egymondatos reakció is volt már, de ez egy kicsit nem olyan, mint amikor a Trabantot meg a kisPolski-t hasonlítjuk össze?
Előzmény: pelike (164803)


2018-10-16 21:23 (164865)
név: mex63
saját facebook oldal
köszi :)

2018-10-19 22:06 (164897)
név: mex63
Úgy legyen, bár v-miért nincs jó elõérzetem.
Jelenleg nem érzem hogy bárki ellen (kivéve persze a TF) biztosra mehetnénk, igaz azt sem hogy ne tudnánk megverni bárkit, ha inkább optimálisan alakulnak a dolgok.
Szerintem az itt már említett kezdo5-ös beharangozó sem írt nagyon vad vagy "buta" dolgokat.
Sabi rutinosan megkezdte a pszichikai ráhatást ("fontos tényezõ lehet az is, hogy mennyire engedik a Körmendnek a saját pályáján a roppant kemény, agresszív védekezést", "próbáltunk felkészülni, hogy engedik a Körmendnek a roppant szigorú harcos védekezését"), ezt a vonalat szerintem a meccs elejétõl kezdve vinni fogja, kérdés hogy a hisztibõl mennyit fognak engedni neki Kapitányék.
Már az elejétõl mindent el kell követni, hogy azt érezzék nincs ma esélyük.

Szerintem kelleni fogunk mi is, fõleg a B-közép.
Ha esetleg hátrányba kerülnénk, itt van a lenti összefoglalóban látott történet, ez tényleg több szempontból is emlékezetes meccs volt.
Remélem indokolatlan lesz a rossz érzésem ;).
Előzmény: krstic (164896)


2018-10-24 01:15 (164964)
név: mex63
Csak úgy pihenésképpen egy kis körülnézés, hogy állnak az elõzõ években itt játszók:

Justin Tuoyo – Bertram Tortona Olasz Serie A2:
3 meccs – 3 vereség: 34 perc átlagidõ, 12,3 pontos átlag, 13/17 2 pontos, 0/5 hármasból, 7,7 lepattanó

Steven Davis: Léva – szlovák 1. liga:
Bajnokság: 4 meccs – 3 gyõzelem: 30 perc átlagidõ, 16,8 pontos átlag, 17/23 2 pontos, 7/10 tripla (!), 5,5 lepattanó
Adria Liga: 2 meccs – 1 gyõzelem: 26 perc átlagidõ, 11 pontos átlag, 8/11 2 pontos, 2/4 tripla, 6 lepattanó

Marquis Wright – Maccabi Rishon Le-zion Izrael 1. liga:
2 meccs – 2 vereség: 16,5 perc átlagidõ, 1 pontos átlag, 1/8 2 pontos, 0/5 hármasból, 4,5 assziszt

Andre Hollins – BC Nevezis Litván 1. liga:
A bajnokság kezdetén egy lábsérülése volt és úgy tûnik még csak felhozóban van és szokja a légkört, a lement 7 fordulóból az utolsó háromban volt nevezve, kettõn játszott minimális idõt, összesen 2 pontot szerzett büntetõbõl, azonkívül az 5 dobáskísérlete mind sikertelen volt.
A csapata gyengén, 0:4-gyel kezdte a bajnokságot most 2-5-tel az utolsó elõttiek.

Eric Fanning - Elitzur Ironi Ashkelon Izrael 2. liga – a bajnokság ebben az osztályban most kezdõdik, nekik ma (azaz már tegnap) volt az elsõ meccsük, eredményt még nem találtam.


Elõzõ szezonokból néhány játékosunk:

Sterling Gibbs – Kolossos HH – görög I. liga
3 forduló ment le a görög bajnokságban, 1:2-vel áll a csapata, õ a 3. fordulóra érkezett, mindjárt egy hosszabbításos megnyert meccsre. 30 perc játék 12 pontot szerzett, igaz nem túl jó dobószázalékkal (3/8 dupla, 2/7 tripla) és a vége elõtt ki is pontozódott.

Lenzelle Smith – Hapoel Eliat- Izrael 1. liga:
Csapata 2. legjobb pontszerzõje, de nem túl jó dobóteljesítménnyel és 3 meccs – 3 vereség.
36 perc átlagidõ, 13,7 pontos átlag, 11/22 2 pontos, 4/14 hármasból, 7/13 büntetõ és 5,3 assziszt.

Terry Allen – a változatosság kedvért szintén izraeli 1. liga (Ironi Nahariya), az ex-albás Justin Edwars-szal egy csapatban.
A csapat 2. legjobb pontszerzõje, jó dobóteljesítménnyel és 2 meccsbõl 1/1 van.
36 perc átlagidõ, 15 pontos átlag, 7/15 2 pontos, 5/12hármasból, 6 lepattanó.

Lasan Kromah – dicséret az ügynökének, a francia ProA ligába került Kolozsvár után (Boulazac Basket).
6 forduló ment le, a csapata 3/3-mal a középmezõnyben, õ 4 meccsen játszott.
13 perc átlagidõ, 4,8 pontos átlag, 5/11 2 pontos, 2/9 tripla, 1 lepattanó – 1 assziszt.

Parrish Perry Patty ismét „elveszett”.
A nyári végi hír még arról szólt, hogy a francia 2. ligás Nancy-ba igazolt, ez igaz is volt.
Viszont szeptember 10.-én az elsõ pár edzõmeccs után 15 perces átlagidõvel, meccsenkénti átlag 6 pont és 4 eladott labda után elváltak útjaik.

Wesley Channels a Keravnos játékosa, de sem a FIBA Europe selejtezõben (kiestek), sem a 2 bajnokin nem volt nevezve.

Josh Duinkers a világkörüli körútján az elõzõ szezonban a japán 2. ligában pattogtatott.
(Ausztrália-Új Zéland megvolt, Európa pipa, Dél-Amerika rendben volt, plusz a japán túra)
Elvileg most Afrika vagy az Antarktisz jönne, de az Insta fotóiból úgy tûnik, maradt Japánban ?D.


2018-11-01 18:38 (165025)
név: mex63
A mindigo facebook oldaláról:

"Hét nap ajándék a hétvégi fordulókra❗
A nõi és férfi kosárlabda bajnokság hatodik fordulójának mérkõzéseit is ingyen tekinthetik meg, az új konstrukció (elõfizetéses csomag) a hosszú hétvégére való tekintettel csak a következõ körtõl (november 7.) lép életbe."

2018-11-01 19:13 (165028)
név: mex63
Gondolom az egyezség szerinti kedvezményre jogosító kupon problémáját (ami a bárhol bérlettel rendelkezõknek szól) próbálják tûzoltással megoldani, mert a hírek szerint jelenleg ez enyhén mondva is érdekesen vehetõ igénybe.
Előzmény: spiritknight (165026)


2018-11-04 20:02 (165084)
név: mex63
Csak sikerül elbukni ezt is?
2018-11-04 20:04 (165086)
név: mex63
Price... :) Tett róla hogy ne :)
Előzmény: mex63 (165084)


2018-11-04 20:20 (165103)
név: mex63
Remélem csak trollkodsz :)
A francia 2.ligás Nancynál még idény elõtt megköszönték neki a közremûködést az edzõ kifejezett kérésére...
A "csupaszív hozzáállása" nálunk biztosan jót tenne a nagyjából meglévõ csapategységnek vagy hangulatnak :).
Előzmény: mertakörmend (165090)


2018-11-04 21:06 (165109)
név: mex63
Channelst gondolkodás nélkül bármikor.
Szerintem most sérült, mert idén még egyetlen percet sem játszott, még nevezni sem nevezték.
Előzmény: mertakörmend (165105)


2018-11-06 00:31 (165125)
név: mex63
Engem felengedett a sima regisztrációmmal, vissza is nézhetõ a meccs.
Sõt, nálam a vége is látható.
Na jó, ez utóbbi nem teljesen igaz, 85:88-ig és a berényi idõkérésig van meg a felvétel ;), egyébként a DEAC-Falco vége is hiányzik.
Előzmény: spiritknight (165122)


2018-11-26 22:35 (165526)
név: mex63
https://topsporti.com/artikulli/prane-shkarkimit/fbk
https://topsporti.com/artikulli/largohet-pas-44-diteve/fbk

Az EC-ben már nem õ volt a csapat edzõje.

Övék lett a koszovói Szuperkupa, aztán a BL selejtezõ elsõ fordulójában a Donar Groningen ellen megnyerték az elsõ meccset 20 ponttal, rá két nappal viszont a visszavágón meg kikaptak 25-tel.
Ez az egy veresége volt a csapatnak vele, de ez hamar az állásába került, plusz a google fordító szerint nem tett jót a csapatmorálnak sem a meglepõ (?) vereség.


Előzmény: nzs (165520)


2018-12-07 22:06 (165617)
név: mex63
Nem annyira fontos észrevétel, de elvileg teljesen mindegy hogy elsõk leszünk vagy másodikok.
Ránéztem egy kicsit a B csoportra, ahonnan ellenfelet kapunk. Ott nagy valószínûséggel hárman fognak 4:2-vel végezni, számolgatni kellene hogy a minitabella után kinek van jobban esélye továbbjutó (azon belül kinek az 1. és kinek a 2.) helyen végezni, de erre sajnáltam az idõt.
Nálunk picit jobban megnéztem. Hasonló lehet a helyzet, mint a másik csoportban, azaz 3 csapat is 4:2-vel végezhet és erre ismerve a körülményeket, jó esély van.
Annyi a különbség, hogy nekünk 63 ponttal kellene kikapnunk hogy kiessünk, és a minitabella pontaránya miatt 19-cel kellene buknunk, hogy ne mi legyünk az elsõk. A 3 csapatos összevetés miatt nem az a fontos, hogy 25-tel vertük itthon a Lévát. Ha elsõk akarnánk lenni (de ugye minek?), akkor nem a max. 24-es vereségre kell figyelni, hanem a max. 18-ra.

Egyébként is nehéz megmondani, hogy ki lenne "jobb" ellenfél.
Kicsit nézegettem az otthoni bajnokságaikat, csak röviden:
a csehek 5-6-tal, a horvátok 4-4-gyel, a szlovének 3-4-gyel állnak jelenleg.
Légiós a cseheknél van a legkevesebb (3), a másik 2 csapatnál 4-4.
Az összetételük kicsit más, mint nálunk, de ezzel és a fontosabb stat-okkal nem untatok senkit, az eurobasketen lehet szemezgetni belõle.

Szerintem üzenjünk Steven-nek, hogy nyugi, csak okosan, csiszolgassa mindenki a játékait és a legfontosabb hogy sérülés ne legyen :)
Előzmény: acélszív (165614)


<- korábbi 423 bejegyzésbejegyzés 424 - 473 ( összes : 1051 ) időrend: -> következő 578 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /