Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- korábbi 1977 bejegyzésbejegyzés 1978 - 2027 ( összes : 3575 ) időrend: -> következő 1548 bejegyzés
2018-05-02 21:04 (162464)
név: kendeffy
Jó elsõ félidõ, rossz második+szokásos Olaj hazai pálya. Én inkább annak örülök, hogy végül is játszottunk egy szoros meccset az Olajjal idegenben. Volt tartásunk. Fogunk még az Olajjal játszani.. Továbbra is az látszik, hogy az Olaj lassabb játéka jobban fekszik nekünk, mint az Alba rohanása.

A 4.hely meg van, mivel a Kecskemét kikapott az Albától.






2018-05-04 12:47 (162484)
név: kendeffy
Sajnos a körmendi utánpótlásbázisról - talán a kis merítési alap miatt is - nem jön fel évente 2-3 NB1A-ban használható játékos. Jelenleg Fepu és Németh Ákos a hazai kötõdésû, hogy ki legyen a keret kell 5 külföldi és 3-4 magyar - Csorvási, Halász, Bán -. Enélkül nem az NB1A-ban lennénk élcsapat, hanem az NB1B-ben középcsapat. Ott meg nem lenne se nézõ, se szponzor. Lehet és kell is idézni a dicsõ múltat, de kellene örülni a jelennek és aggódni a jövõéért. Jelenleg nincs olyan volt körmendi játékos -kivétel Golomán Gyuri és Lóránt Péter és õk túl valószínûleg drágák nekünk - aki jelentõsen dobna a csapaton.

Szóval a csapat eredményessége nagyon nagy mértékben függ a külföldiek kiválasztásától, ha tetszik, ha nem.

Én nagyon nagyra értékelem és büszke vagyok, hogy egy ilyen kis városnak ilyen komoly csapata van, amely még a nemzetközi kupában is szép eredményeket ér el.

Vesztes meccs után pedig könnyû ócsárolni és szidni a külföldi edzõt, a játékost bárkit.

Én továbbra is bízom abban, hogy még lehet egy jó play-off-unk ezzel a csapattal és szurkolok nekik, mert jelenleg õk játszanak az általunk szeretett piros-fekete mezben. Tehát:

"akkor is az MTE!"

2018-05-10 14:08 (162541)
név: kendeffy
A Kecskemét ellen meg hétvégén lesz a meccs ott már nem lesz indok, hogy nem érünk rá. Lehet, hogy ismét félház lesz pedig ez a meccs annyiban fontos, hogy a KTE ne gondolja, hogy gyõzhet Körmenden. Akkor is kellene támogatni a csapatot, amikor szarban vagyunk. Persze nem kötelezõ meccsre járni.

MTE forever!
Előzmény: Real7 (162534)


2018-05-12 22:13 (162565)
név: kendeffy
Komolyan vettük, küzdöttünk. Különösen Fanning és Davis. Viszont kriminálisan dobtunk, de meg lett. Gratuláció a csapatnak! Viszont sok üres szék volt, ami nagyon sajnálatos.

Talán majd kedden.

Akkor is az MTE!
Előzmény: mex63 (162559)


2018-05-13 09:03 (162568)
név: kendeffy
Mindig hasznos vissza nézni hideg fejjel másnap a meccset...

Lehet, hogy nem volt tétje a tegnapi meccsnek, lehet, hogy sokat játszotta a fiatalokat Forrai, de jelenlegi helyzetünkben minden gyõzelem számít. Erõs csapat a Kecskemét, jól össze van rakva. Lesz itt még feszkó a play-off-ban...

A meccsen nagyon rosszul dobtunk kintrõl és büntetõbõl is. De kiküzdöttük. Ami látszik, hogy ha gyorsan játszunk, akkor nem érvényesül a Kecskemét lassúbb, pozíciós játéka. Ezt kell erõltetni. Belül a Karahodzsics-Dramicsanyin-Molnár trió erõs.

A bírõk meg, ha fújnak össze-vissza, akkor a játékot tördelik és a lassú játékot játszó csapatnak kedveznek. Én régen láttam olyat, hogy Körmenden ellenünk fújtak 5(!) tekót vagy sportszerûtlent.

A játékosokról:

Davies kiemelkedõ meccse 23 pont 13 lepattanó.

Wright, Fanning, Csorvási hoztak egy jó átlagot.

Fepunak nem ment a dobás, de rengeteget melózott védekezésben. Legtöbbször a 10 cm-vel és 10 kilóval nagyobb Dramicsanyint fogta.

Kevesen voltunk. Reméljük, hogy keddre többen leszünk. A csapat óriásit küzdött tegnap is.

2018-05-13 09:08 (162569)
név: kendeffy
Mindig hasznos vissza nézni hideg fejjel másnap a meccset...

Lehet, hogy nem volt tétje a tegnapi meccsnek, lehet, hogy sokat játszotta a fiatalokat Forrai, de jelenlegi helyzetünkben minden gyõzelem számít. Erõs csapat a Kecskemét, jól össze van rakva. Lesz itt még feszkó a play-off-ban...

A meccsen nagyon rosszul dobtunk kintrõl és büntetõbõl is. De kiküzdöttük. Ami látszik, hogy ha gyorsan játszunk, akkor nem érvényesül a Kecskemét lassúbb, pozíciós játéka. Ezt kell erõltetni. Belül a Karahodzsics-Dramicsanyin-Molnár trió erõs.

A bírõk meg, ha fújnak össze-vissza, akkor a játékot tördelik és a lassú játékot játszó csapatnak kedveznek. Én régen láttam olyat, hogy Körmenden ellenünk fújtak 5(!) tekót vagy sportszerûtlent.

A játékosokról:

Davies kiemelkedõ meccse 23 pont 13 lepattanó.

Wright, Fanning, Csorvási hoztak egy jó átlagot.

Fepunak nem ment a dobás, de rengeteget melózott védekezésben. Legtöbbször a 10 cm-vel és 10 kilóval nagyobb Dramicsanyint fogta.

Kevesen voltunk. Reméljük, hogy keddre többen leszünk. A csapat óriásit küzdött tegnap is.

2018-05-13 11:27 (162574)
név: kendeffy
Lehet, hogy naìv vagyok vagy nem elèggè jòl informált. De én mindig szurkolok annak a csapatnak, akik Körmend mezben játszanak. Tegnap példàul 500 kilomèrt autòztam, hogy lássam a csapatot ès örültem, hogy gyõztünk ìgy vagy úgy. Termèszetesen abban is reménykedem, hogy valamit elèrünk play-off-ban. Mi soha nem voltunk a szövetsèg csapata. Sokszor a TÀBOR hozott meccseket. Kosárlabdáztam én is és természetesen látom a hibákat, de èn nem szeretnék minden vesztes meccs utàn elküldeni/leváltani mindenkit. Én örülök, ha pèldául az enyhèn szòlva sem NBA-kèpessègû Davies megõrül ès hoz egy fontos meccset vagy ha Fepu hajingálja a kapufákat, de òriási mezõnymunkát tol a védekezésbe a nála nagyobb ès magasabb Dramicsanyin ellen.

Ha nem leszünk sokan kedden, az sajnálatos, de aki ott lesz szurkoljon
Mert a körmendi kosárlabda egyik lèteleme a tábor

Mèg egyszer lehet, hogy naìv vagy alul informált vagyok...
Előzmény: kadar (162572)


2018-05-13 11:43 (162580)
név: kendeffy
Elnézèst. Davis. Viszont a többit amit ìrtam fent tartom.
Előzmény: kadar (162578)


2018-05-13 17:34 (162583)
név: kendeffy
Õk akkor is járnak meccsre, ha veszít a csapat!

https://888.hu/article-video-ilyen-szepen-talan-meg-nem-szolt-a-nelkuled

2018-05-14 19:48 (162594)
név: kendeffy
Edzõnk jól mondta, hogy az 1 pontos hátradõlõs is elég lenne. De legyen 20 közte, ahogy Te mondod. Csak húzzuk be!
Előzmény: mertakörmend (162593)


2018-05-15 19:44 (162602)
név: kendeffy
Gratula a gyõzelemhez!

Jòl védekeztünk és sima liba volt.Jò lenne lezárni minél elõbb.

2018-05-15 20:39 (162608)
név: kendeffy
Lemaradt az idézõjel. Csori kimondottan hasznosan játszott ma!
Előzmény: karizolee69 (162607)


2018-05-16 07:18 (162620)
név: kendeffy
És reméljük, hogy még többen leszünk. Szüksége van a csapatnak a támogatásra!
Előzmény: KovIst (162615)


2018-05-17 17:43 (162626)
név: kendeffy
Kevés használható és szabad magyar játékos van. Móczánnak még nincs vége az NCCA-ben. Viszont ha minden igaz Golomán Gyuri végzõs... Õ nem NBA-szint, esetleg meg lehetne keresni, de valószínûbb egy nálunk erõsebb bajnokságba tart majd...

Nekem tetszik Antóni Pécsrõl.

2018-05-18 19:38 (162660)
név: kendeffy
Ez súlyos volt, fõleg a keddi meccs fényében. Szégyen és gyalázat. Se akarat, se ötlet. Se semmi. Wright miért tud játszani és a másik amerikaiak miért nem?!

Ennyit a sima 3-0-ról. E meccs alapján necces lehet/lesz a következõ hazai.


2018-05-19 08:39 (162671)
név: kendeffy
Akkor lenne 3 hónap szünet, akkor meg az lenne a baj:-))))
Előzmény: josef (162670)


2018-05-19 11:16 (162672)
név: kendeffy
Antonis Constantinides: "Szégyent hoztak a játékosok a szurkolókra és a klubra, ezt kedden ki kell javítani."

Legyen így. Ámen!

2018-05-19 19:54 (162678)
név: kendeffy
Mondjuk Tuoyo inkább 4-es és kifelé válik le és inkább kintrõl dobingál...

Nagyon nem szeret/tud brusztolni a palánk alatt. Tegnap lehetett volna Hortit játszatni Karahodzsics ellen, míg Tuyot hagyni 4-esben. Persze nem ezen múlt, de a következõ meccsen lehetne játszatni 10-15 percet Horti is.

Wright meg azért volt öncélú, mert senki nem mozgott és kénytelen volt magában megoldani. Õt lehet a légiósok közül legkevésbé kritizálni.
Előzmény: Owen (162677)


2018-05-19 20:17 (162680)
név: kendeffy
Egyetértek. Fõleg egy Karahodzsics ellen kellene a test-test elleni kontakt.
Előzmény: Owen (162679)


2018-05-21 12:33 (162693)
név: kendeffy
1.Valamit kellene tenni, hogy a "mindenkori kukatologatóink" kicsit jobban érezzek magukat. Ezen, kis befektetéssel lehetne javítani.

2.Remélhetõleg a "mostani kukatologatóink" akarnak játszani és hozzuk a holnapi meccset és bejutunk a 4 közé. Talán az elmúlt 1-2 napban kicsit tudtak lazítani, regenerálni.

3.Persze foglalkozzunk a jövõ évi csapattal és találgassuk. Pár hét és beüt az ubiszezon oszt augusztus közepéig semmi hír:-)))))
Előzmény: kadar (162692)


2018-05-22 18:11 (162706)
név: kendeffy
Horti mikor kerül pályára? Karahodzics ellen hasznos lenne.
2018-05-22 19:42 (162708)
név: kendeffy
Gratula! Ez erõdemonstráció volt. Csütörtökön le kellene zárni, hogy többet tudjunk pihenni.


2018-05-22 21:05 (162715)
név: kendeffy
Megköszönte a közönség támogatását és hosszasan beszélt arról, hogy ha döntõt(!) akarunk játszani rendbe kellene tenni az idegenbeli játékot. Azt mondta, hogy 17 éve edzõ, de ilyen csapatot, ahol ekkora a különbség a hazai és idegenbeli forma között még nem látott!
Előzmény: kadar (162714)


2018-05-23 07:34 (162722)
név: kendeffy
Antonis Constantinides, Körmend: Gratulálok a játékosaimnak. Amit itt láttam, az nem mindennapi. 17 éve vagyok edzõ és nem láttam még olyat, hogy a hazai és idegenbeli mérkõzéseken mutatott játék képe ennyire különbözzön. Ezen nagyon sokat kell dolgoznunk. Egyelõre a csapat legnagyobb problémája, hogy az otthoni jó játéknak idegenben nyoma sincsen. Az teljesen normális, hogy egy csapat jól játszik otthon, de az idegenbeli mérkõzéseken óriási különbség van a játékban. Ma megvertük a Kecskemét csapatát, de még semminek sincs vége. Ahogy edzõkollégám mondta, itt nem számít, hogy 1 vagy 30 ponttal nyerünk, csak a gyõzelem számít! Megpróbáljuk a párharcot csütörtökön lezárni. Amennyiben túljutunk a Kecskemét csapatán, valamit mindenképpen ki kell találnunk az elõdöntõben a Szolnok gárdája ellen, mert idegenben mindenképpen szükségünk van egy gyõzelemre, ha a döntõbe szeretnénk jutni. Ezért a legfontosabb, hogy a hazai és idegenbeli játékunk egyensúlyba kerüljön és ezen kell dolgozni közösen a játékosokkal. A mai mérkõzés sem volt egyszerû, a Kecskemét csapata egy rendkívül erõs és kellemetlen ellenfél. Gratulálok a csapatuknak és az edzõnek, nagyon jó munkát végeztek. Ma láthattuk, hogy megfelelõ hozzáállással és agresszív játékkal nagyon sok dolgot képesek vagyunk elérni. Jelenleg két arca van a csapatnak, egy hazai és idegenbeli és nekem, mint edzõnek jutott az a feladat, hogy egyensúlyba hozzuk ezt. Gratulálok még egyszer a csapatomnak és a csodálatos szurkolótábornak a fantasztikus szurkolás miatt. Fontos kiemelni, hogy még semmi sem dõlt el, de jelen pillanatban mi vezetünk 2-1re. Meglátjuk, hogy csütörtökön mire fogunk menni.
2018-05-23 18:15 (162726)
név: kendeffy
Le bizony, de óvatos az ember idén már 3-szor szívtunk simán Kecskeméten. Minden plusz pihenõnapra szükség van az Olaj elleni párharc elõtt.
Előzmény: krstic (162725)


2018-05-24 08:18 (162736)
név: kendeffy
Ha nem akar játszani és sztrájkol, akkor nem kell. Valószínûleg több dolog is volt, és ez lett a vége. A pszichológiai hatását a csapatra nehéz elõre jelezni. Bármi lehet. Viszont a szezont miért is kell feladni?! Davis egyre jobban játszik és talán Hortit is lehet használni sérülése után. Tuoyo ide vagy oda, ma nyerni kell Kecskeméten és rápihenni az elõdöntõre.
2018-05-24 08:20 (162737)
név: kendeffy
Boldog születésnapot Fepu!
Előzmény: zoller (162730)


2018-05-24 11:12 (162743)
név: kendeffy
Jó kis szájkarate van az FB-n oda-vissza...

Ezek után jó lenne ma nyerni, hogy mindenki megnyugodjon a p....ba!

Oszt jó napot!


Előzmény: mte02 (162742)


2018-05-24 11:57 (162747)
név: kendeffy
Én a mai meccsért izgulok inkább, de tény, hogy ez pénz kérdese is. Mindenki tudja, hogy az elsõéves (rookie) amerikaiak olcsóbbak más külföldieknél és a már európai tapasztalattal bíró amerikaiaknál. Az sem mindegy, hogy melyik amerikai egyetemrõl jönnek. Van vagy 300-nál több amerikai egyetemi csapat, a mi játékosaink az alsó harmadból érkeztek...
Előzmény: krstic (162746)


2018-05-24 12:12 (162749)
név: kendeffy
Nem ezt mondtam egyáltalán.
Előzmény: krstic (162748)


2018-05-24 13:13 (162757)
név: kendeffy
Azt is tegyük hozzá, hogy sokan - nem tudom kik - ledrogosozták ès hülyèztèk õket. Mèg jò, hogy nem niggereztek. Tuoy a vègèn különben "Hajrá MTE"-vel lèpett ki.
2018-05-24 13:44 (162760)
név: kendeffy
Igen jól döntött. Viszont a jelenlegi helyzetben sokat nem segített néhány beíró - nem feltétlenül körmendi szurkoló - gyökérsége. Fanninget nem védem, de csak akkor szólt, amikor volt 6-7 enyhén szólva is bunkó beszólás. Fanning bejegyzésének színvonala különben higgadt volt.

Van feszkó a rendszerben rendesen. Este kiderül sok minden!

Mindörökké MTE!

2018-05-24 14:00 (162766)
név: kendeffy
Miért jó ez a csapatnak?
Előzmény: andras_ (162765)


2018-05-24 15:03 (162772)
név: kendeffy
Nem készültem Kecskefalvára, de a mai történések miatt megyek. Kissé félek az egésztõl. De kiderül hamarosan.
2018-05-24 19:51 (162815)
név: kendeffy
Ma sztràjkoltak a fiùk. Kèrdès, hogy kitart-e szombatig.

Biztos nem leszünk sokan...

2018-05-24 20:03 (162816)
név: kendeffy
Ma sztràjkoltak a fiùk. Kèrdès, hogy kitart-e szombatig.

Biztos nem leszünk sokan...

2018-05-24 20:11 (162820)
név: kendeffy
Ma sztràjkoltak a fiùk. Kèrdès, hogy kitart-e szombatig.

Biztos nem leszünk sokan...

2018-05-25 07:52 (162835)
név: kendeffy
Vállalhatatlan volt a játék tegnap, és jobb nem bele gondolni, hogy ha ez így marad, mi lesz szombaton. Biztosan nem leszünk sokan a tegnapi "produkció" után.

Írtál "a pedagógiáról, meg a törõdésrõl, lelkizésrõl játékosokkal". Ez egy fontos pont, ezek a srácok elsõ évesek Európában, elõtte sehol nem voltak és rájuk szakadt a légiós élet. Sok feszültség van, amelyet lehetne/kellene kezelni kis befektetéssel. Nem véletlen az sem, hogy elkattant az agyuk, fõleg Fanningnek, amikor testületileg ledrogosozták és "fuckingoztak" egyesek z FB-n rendes tört "Hunglish-sel". Persze az is tény, hogy egy játékosnak el kell ilyeneket viselnie, és nem vissza szólni.

Akkor is az MTE!
Előzmény: Penny (162826)


2018-05-26 21:11 (162864)
név: kendeffy
4 között vagyunk, ennek nagyon örüljünk és értékeljük ezt. Fepu és Csori nagyon jó volt. De Davis is nagyon hasznos volt. Fanning formán kívûl, Wright-ot meg kifújták indok nélkül. De azt hogy nem akart, meg, hogy direkt nem dobta be a ziccert... Ne hülyéskedjünk. Négyszer akkora fault volt rajta, hogy csak csörgött. Hollins is igyekezett. Jó, hogy õ irányított amikor nem volt Wright. Ma majdnem elment a meccs Halászon.

De végül is nyertünk ez a lényeg.

MTE!

2018-05-26 21:29 (162868)
név: kendeffy
Ennél többet is mondott, de le a kalappal elõtte.Ilyen õszinte és tiszta beszédet ritkán hallani. Sokat beszélt, reméljük, hogy lesz részletes leirat. Aki tud angolul az hallgassa meg, aki nem várja a részletes leiratot. Legnagyobb tisztelet. A mi csapatunk 66 meccset játszott idén, a legtöbbet a ligában. Hollins különben sérülten játszott. Lehet nyugodtan drogosozni meg fuckingolni.

Én szerintem meg szurkoljunk és legyünk büszkék, hogy ilyen kisváros csapata állandóan bejut a legjobb 4.

MTE forever!

2018-05-26 22:34 (162872)
név: kendeffy
Hollins:

"One of the last four teams in Hungary still standing! Great team win tonight! On to the Semifinals"

Szerintem hagyjuk már békén õket, meg lehet érteni, hogy honvágyuk van, 66 meccset játszottak, ahogy a görög edzõ is mondta.

2018-05-27 08:44 (162883)
név: kendeffy
Nem azt írta, Fanning, hogy ilyen szar, meg olyan szar itt, hanem, hogy jó lesz nyáron otthon. Ez meg emberi dolog szerintem. Ennyi.

2018-05-27 10:54 (162887)
név: kendeffy
Elfogadom. Vak vagyok. Vakon szeretem a körmendi kosárcsapatot. Nincsenek belsõ infòim vagy anyagi érdekeltségeim, csak leìrom amit gondolok. Sokszor tévedek, nèha igazam van. Errõl is szòl/szòlna a vendégkönyv.

Tehát ebben èrtelemben vak vagyok.
Előzmény: krstic (162886)


2018-05-27 11:06 (162888)
név: kendeffy
Elfogadom. Vak vagyok. Vakon szeretem a körmendi kosárcsapatot. Nincsenek belsõ infòim vagy anyagi érdekeltségeim, csak leìrom amit gondolok. Sokszor tévedek, nèha igazam van. Errõl is szòl/szòlna a vendégkönyv.

Tehát ebben èrtelemben vak vagyok.
Előzmény: krstic (162886)


2018-05-28 18:12 (162908)
név: kendeffy
Hogy van 3 fultja Davisnek 5 perc után?
2018-05-28 18:32 (162913)
név: kendeffy
Ha ez a szokásos hazai pálya...
2018-05-28 19:12 (162920)
név: kendeffy
Látszik, hogy az MKOSZ-elnöke a szolnoki polgármester. Ilyen ordas csalást. Baszd meg.
2018-05-28 19:22 (162923)
név: kendeffy
Na ilyet ritkán látni.
2018-05-28 20:28 (162927)
név: kendeffy
Az elõjelek és várakozások alapján sokkal jobbak voltunk a vártnál. Küzdöttünk ott voltunk egál körül 35 percig. A szürkék megdolgoztak a zsoldért, nem hagyták, hogy a végén szorosabb legyen. Ordas nagy csalás volt.

Csütörtökön reméljük, hogy megkapjuk a hazai pályát. Mondjuk a Kecskemét ellen az 5.meccsen nem kaptuk meg. Szerintem csütörtökön egyenlítünk. Reméljük, hogy ismét katlan lesz a körmendi csarnok.

MTE!!!

2018-05-29 20:36 (162934)
név: kendeffy
https://www.bb1.hu/tartalom/cikk/42992_alekszics_nem_erezte_a_motivalt_kormenden_a
<- korábbi 1977 bejegyzésbejegyzés 1978 - 2027 ( összes : 3575 ) időrend: -> következő 1548 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /