2018-02-28 19:53 (161176) | name: EgisKormend |
| Egy kispad és kettõ vezetõedzõ elleni technikai után - aminek egy teljesen egyértelmû, de be nem fújt hazai fault az oka - négy hazai büntetõvel és labdabirtoklással kezdõdik a 2. félidõ. 21. p. 53-34. |
|
2018-02-28 20:12 (161184) | name: EgisKormend |
| 30. p. 70-51.
|
|
2018-02-28 20:45 (161189) | name: EgisKormend |
| 87-81-nél mi támadunk a hosszabbításért. Kimaradt a hármas, még faultoltunk. 89-81 a vége. |
|
2018-03-01 20:56 (161224) | name: EgisKormend |
| Szurkoljunk együtt tiszta szívbõl, sportszerûen!
Március 4-én, vasárnap, 18 órától rendezik meg a vasi kosárbarátok által kiemelt figyelemmel követett szomszédvári rangadót, a Falco-Vulcano Energia KC – Egis Körmend összecsapást.
A hírek szerint ismét telt ház és remek hangulat várja majd a két gárdát, amihez természetesen a szép számú vendégtábor is hozzájárult eddig is, minden alkalommal.
Hogy most is így lesz, arra garancia lehet az, hogy az erre a célra biztosított belépõk is az utolsó darabig elfogytak.
A találkozót komoly biztonsági intézkedések elõzik meg illetve kísérik. A rendõrség részérõl kiadott tájékoztatás szerint:
„Útlezárásra kell számítani:
2018. március 4-én 16 óra 30 perctõl
2018. március 4-én 21 óráig
a Hadnagy utcának a Lipp Vilmos utca és az Eperjes utca közötti szakaszán.
A hazai szurkolók a sportcsarnokba az Eperjes utcai fõbejáraton keresztül juthatnak be és a mérkõzést követõen ugyanitt hagyhatják majd el az épületet; a vendégszurkolók mozgása pedig a Lipp Vilmos utca felõl biztosított.
A lezárással érintett területre – az ellenõrzést követõen – az engedéllyel, vagy érvényes belépõjeggyel, vagy lakcímkártyával rendelkezõk léphetnek be.”
Ez úton is kérjük szurkolóinkat, hogy a mérkõzés rangjához méltó hangerõvel, szenvedéllyel, de a sportszerû keretek között megmaradva buzdítsák csapatunkat!
Kerüljék a trágár rigmusokat, megnyilvánulásokat illetve bármilyen tárgy küzdõtérre való dobását!
Segítsük együtt csapatunkat a presztízsmérkõzésen!
Hajrá Körmend! Mindörökké MTE!
|
1 |
2018-03-02 14:22 (161235) | name: EgisKormend |
| Kevin Dillard állapotáról
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy Kevin Dillard várhatóan a vasárnapi mérkõzésen lehet utoljára az Egis Körmend keretének tagja.
Ennek oka egy olyan betegség, amely eddig sem általa, sem az orvosai által nem volt ismert.
Kevinnek a csípõjében volt egy gyulladás, ami miatt mérkõzést hagyott ki korábban. Ez a sérülés szépen, de nem maradéktalanul gyógyult, ezért a biztonság kedvéért MRI diagnosztikai vizsgálatnak vetették õt alá.
Ennek eredményét kiértékelve, mellékleletként derült fény egy olyan betegségre, amelyet ebben a stádiumában csak az MRI vizsgálat tud kimutatni.
A játékos érkezésekor úgy nyilatkozott, hogy semmilyen korábbi sérülésrõl, betegségrõl nincs tudomása.
A Kevin Dillardnál diagnosztizált megbetegedésnél – amely nem sérülésbõl ered, annak okát további vizsgálatok deríthetik majd ki – nem lehet pontosan behatárolni, hogy az mikor kezdõdött. Az viszont biztos, hogy jelenlegi állapotában csak saját felelõsségére vállalhatja a további játékot. Kevin úgy döntött, hogy Laskóban és Szombathelyen még rendelkezésre áll, amennyiben a vezetõedzõ az õ szerepeltetése mellett dönt.
Ezt követõen viszont minden bizonnyal mûtét vár rá, hogy az állapotának romlását illetve a betegségbõl adódó sérülésveszélyt el tudják hárítani.
Az Egis Körmend vezetõsége
|
1 |
2018-03-02 14:30 (161236) | name: EgisKormend |
| Biztonsági intézkedés a vasárnapi mérkõzésen
Tájékoztatjuk azon szurkolóinkat, akik jelen lesznek a vasárnapi, vasi rangadón, hogy a Katasztrófavédelem felhívása alapján a drukkereknek szabadon kell hagyniuk a közlekedõ folyosókat, így az ülõhelyek és a korlátok közti területet is. Ez a teljes sportcsarnok területére érvényes intézkedés.
A drukkerek a számukra biztosított helyeken felállva is szurkolhatnak, de nem állhatnak a székek elõtt lévõ közlekedõ folyosókon, így a korláthoz sem támaszkodhatnak.
Kérjük, hogy a vendégszektorban is tartsuk be ezt a szabályozást! Köszönjük!
|
|
2018-03-02 22:26 (161265) | name: EgisKormend |
| A tisztánlátás kedvéért:
Egy fiatalember néhány napja szembesült azzal, hogy komoly, a pályafutására nézve is veszélyes betegségben szenved.
Egy olyan betegségben, amelyrõl csak késõbb, ismételt vizsgálatokkal lehet kideríteni, hogy hirtelen és gyors lefolyású módon támadta meg a szervezetét, vagy ott sunyít már egy ideje, észrevehetetlenül.
Valószínûleg a kétkedõknek nehéz ezt elhinni, de akkor is tény: Minden hozzánk érkezõ játékos nagyon alapos egészségügyi szûrésen megy keresztül, mielõtt munkába áll nálunk. Így történ ez Kevin Dillard esetében is.
Az talán mindenki számára elfogadható, hogy mindenkit nem lehet tetõtõl talpig MRI vizsgálatnak alávetni szerzõdéskötés elõtt, különösen akkor, ha nincs semmi olyan elõzmény, ami indokolná ezt. Ráadásul a nála – más okból elvégzett vizsgálattal, mellékleletként – diagnosztizált betegség nem biztos, hogy az érkezésekor is kimutatható állapotban volt, így lehet, hogy akkor még az MRI sem fedte volna fel azt.
Mindenkit lesújtott a hír, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy komoly betegséggel néz szembe Kevin.
A klub vezetése illetve a sportorvosból, ortopéd orvosból álló stáb a diagnózis után azonnal tájékoztatta õt errõl, a betegsége minden lehetséges következményével együtt. Az összes információt és leletet a rendelkezésére bocsátottuk, hogy más orvosokkal is konzultálhasson az állapotáról. Máshonnan, más országból is ugyanazokat az információkat kapta, amit nálunk.
Kevin pontosan tudja, hogy milyen állapotban van és hogy a játék milyen kockázatot jelent a számára. Az õ állapotában akkor sem érhetné szó, ha azonnal leállt volna az edzésekkel is.
Ennek ellenére õ két meccset még vállalt, mielõtt belefogna a gyógyíttatásába, ami elkerülhetetlen a számára.
Meg fogjuk köszönni és minden jót fogunk kívánni neki. Szüksége lesz rá!
|
3 |
Előzmény: 2018-03-03 10:49:52 (161271) | name: krstic |
| Mtetv adja a meccset holnap?
MTE!!! | |
/ 2018-03-05 11:42 (161388) | name: EgisKormend |
| Változások a bajnoki programban:
A Versenyiroda az MKOSZ Elnökségének döntése és az elõzetes telefonos egyeztetések alapján a 2017/2018-as Férfi NB I. A csoportos bajnokság alapszakaszának azokat a mérkõzés idõpontjait, melyek ütköznek az Alba Fehérvár és az Egis Körmend nemzetközi mérkõzéseinek idõpontjaival az alábbiak szerint módosítja.
A 21. forduló (2018. március 7. szerda) mérkõzéseibõl a Naturtex-SZTE-SZEDEÁK—Alba Fehérvár és Pécsi VSK-VEOLIA—Egis Körmend mérkõzések idõpontjait 2018. március 28-án, szerdán 18:00 órára írja ki. A forduló többi mérkõzésének idõpontja változatlan marad.
A 23. forduló (2018. március 14. szerda) összes mérkõzését 2018. április 4-én, szerdán, 18:00 órára írja ki. Az érintett mérkõzések az alábbiak:
· Sopron KC—Alba Fehérvár (F1AF 0231)
· Debreceni Egyetem Atlétikai Club—Zalakerámia ZTE KK (F1AF 0232)
· Atomerõmû SE—JP Auto - JKSE (F1AF 0233)
· FALCO KC Szombathely—Pécsi VSK-VEOLIA (F1AF 0234)
· Naturtex-SZTE-SZEDEÁK—MAFC (F1AF 0235)
· Kaposvári KK—Szolnoki Olaj KK (F1AF 0236)
· KTE-Duna Aszfalt—Egis Körmend (F1AF 0237)
Fenti módosítással az U20-as bajnokság érintett mérkõzéseinek idõpontjai is módosulnak.
|
|
2018-03-06 15:43 (161405) | name: EgisKormend |
| Nemrég érkeztünk meg, minden probléma nélkül.
|
|
2018-03-06 19:30 (161408) | name: EgisKormend |
| A házigazda klubtól kapott tájékoztatás szerint szurkolóink a 2-3-as bejáratnál tudják a jegyeiket megvenni holnap.
|
|
2018-03-06 21:08 (161411) | name: EgisKormend |
| A pénztár hét óra körül nyit, a 2-3-as bejáratnál a vendégek számára. Internetes jegyelõvételi lehetõség nincsen.
|
|
2018-03-08 13:13 (161466) | name: EgisKormend |
| Kevin Dillarddal szerzõdést bontott az Egis Körmend
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy közös megegyezéssel felbontottuk csapatunk szezon közben igazolt irányítójának, Kevin Dillardnak a szerzõdését.
Ahogy korábban nyilvánosságra hoztuk, a játékosnál egy komoly betegséget tárt fel egy más okból elvégzett vizsgálat.
Állapota miatt nagyon komoly kockázatot jelentett volna számára az, ha folytatja a játékot.
Kevin Dillard ma elutazott Körmendrõl, hogy az Amerikai Egyesült Államokban végeztesse el a reá váró mûtétet illetve az azt követõ rehabilitációt.
Kevinben egy kiváló képességû játékost ismertünk meg, aki emberileg is teljes mértékben be tudott illeszkedni csapatunkba.
Ezért is jelent komoly veszteséget számunkra az õ kiesése mind szakmai, mind pedig emberi szempontból.
Drukkolunk, hogy sikeres mûtét után vissza tudjon térni a pályára. Ez úton is kívánunk Kevinnek sikeres gyógyulást és sok sikert a jövõben!
Az Egis Körmend vezetõsége
|
|
2018-03-08 13:17 (161467) | name: EgisKormend |
| Jegyek Szolnokra
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szombaton esedékes Szolnoki Olaj KK – Egis Körmend mérkõzésre a vendéglátó klub 116 darab vendégjegyet biztosít.
A belépõket a 17 órai nyitás után a vendégpénztárban lehet megvásárolni diákoknak 500, felnõtteknek 1000 forintos áron.
|
|
2018-03-11 00:41 (161552) | name: EgisKormend |
| Csorvási Milán és Bán Tibor is lázas beteg, ezért nem utaztak Szolnokra a csapattal.
|
1 |
2018-03-12 09:46 (161575) | name: EgisKormend |
| Dobóversenyre hívjuk szurkolóinkat
Csapatunk, az Egis Körmend szerdán fogadja FIBA Europe Cup mérkõzésen az Umana Reyer Venezia együttesét.
A találkozón vendégünk lesz három kiváló sportoló: Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, és két világbajnok kenus, Vasbányai Henrik valamint Németh Szabolcs, akik a Bereki Bárkás Egylet Egyesület Kajak-Kenu Szakosztályának meghívására érkeznek városunkba.
Az õ köszöntésük mellett dobóversenyre is invitáljuk szurkolóinkat.
Az elsõ illetve a harmadik negyed utáni kisszünetben kell egy perc alatt ziccert, büntetõt és hárompontost dobnia annak, akinek kedvez majd a szerencse. A jelentkezéseket szerdán délig csapatunk Facebook oldalán várjuk, ennek a posztnak a kommentjeként. Ezt követõen fogjuk kisorsolni a dobókat. Aki mindhárom dobást sikeresen teljesíti, az tíz korsó sört nyer, amelyet a Szentély Büfé ajánlott fel, illetve megkapja a HungarySport ajándékát is.
Az esetleges kellemetlenségek elkerülése érdekében kérjük, hogy csak olyanok jelentkezzenek, akik valóban tudják teljesíteni a feltételeket. 18 év alatti nyertes helyett pedig csak felnõtt kísérõ veheti át a büfé által felajánlott nyereményt.
|
|
2018-03-12 21:30 (161580) | name: EgisKormend |
| Jegyelõvétel
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szerdai FIBA Europe Cup mérkõzésre is elõvételben vásárolhatják meg a belépõiket kedden este, 19 és 20 óra között. A fõpénztár nyitvatartásának végéig tartjuk fenn az ülõhelyeket bérletes szurkolóink számára.
Megértésüket köszönjük!
|
|
Előzmény: 2018-03-13 08:25:59 (161583) | name: rickipicasso |
| Sziasztok!
A Velence elleni meccs jegyárait megírnátok? Óvodás gyerekeknek kell jegyet venni? Köszi | |
/ 2018-03-14 13:30 (161594) | name: EgisKormend |
| Sorsoltunk a dobóversenyre!
A mai sorsolás két nyertese: Mesterházi András és Kõházy Zoltán.
Ebben a sorrendben õk dobhatnak tehát a Szentély Büfé és a HungarySport ajándékaiért az elsõ illetve a harmadik negyed utáni kisszünetben. Kérjük, hogy idõben legyenek ott a pálya végében, a játékra készen. Köszönjük!
|
|
2018-03-16 11:40 (161631) | name: EgisKormend |
| Jegyelõvétel és idõpontváltozás
Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy ma, pénteken este is jegyelõvételi lehetõséget biztosítunk szurkolóink számára. A fõpénztárban 19 és 20 óra között vásárolhatják belépõiket a holnapi, Naturtex-SZTE-Szedeák elleni találkozóra.
Egyúttal szeretnénk tudatni szurkolóinkkal, hogy változott a 21. fordulóból elmaradt Pécsi VSK-VEOLIA – Egis Körmend mérkõzés idõpontja. Ezt korábban március 28-ára, szerdára írták ki, de a vendéglátó klub kérésére a találkozót egy nappal késõbb, 2018. március 29-én, csütörtökön, 18:00 órától rendezik meg.
Az U20-as mérkõzés idõpontja 15:30.
|
|
2018-03-20 09:09 (161685) | name: EgisKormend |
| id. Morgen Frigyes emlékére
Az Egis Körmend csapatát, vezetõségét is lesújtotta a hír, ami tegnap érkezett.
Életének 61. évében elhunyt id. Morgen Frigyes, az Atomerõmû Sportegyesület Örökös Bajnoka, válogatott kosárlabdázó.
A személyében egy tiszteletre méltó egykori ellenfelet, egy kiváló sportembert veszítettünk el.
Osztozunk mindazok gyászában és fájdalmában, akit szomorúsággal tölt el id. Morgen Frigyes halála!
Az Egis Körmend vezetõsége
|
2 |
2018-03-20 11:00 (161687) | name: EgisKormend |
| Kevin Dillard üzent
Tegnap jelentkezett a tengeren túlról, Denverbõl csapatunk korábbi irányítója, Kevin Dillard, akit ezekben a napokban készítenek fel a nagymûtétre, ami betegsége miatt vár rá.
Kevin leírta, hogy látta a Venezia elleni hazai FIBA kupa mérkõzés közvetítését. Azt üzente volt csapattársainak, hogy csak így folytassák tovább, mert erõs gárdát alkotnak.
Arra a kérdésre, hogy õ hogyan van, úgy válaszolt, hogy a fõ mûtét a jövõ héten vár rá. Kicsit ideges emiatt, de már felkészült a beavatkozásra.
Mi is minden jót és mihamarabbi felgyógyulást kívántunk neki.
Get well soon Kevin! We are with You!
|
6 |
2018-03-21 15:33 (161697) | name: EgisKormend |
| Nem MTV-s közvetítés lesz, a szokásos MTE Tv-s és HungarySportos.
De a közvetítésre mindig ki kell írni, hogy az MTVA hozzájárulásával, mivel a szövetséggel újból megkötött szerzõdés értelmében az MTVA a jogtulajdonos.
És ez az engedély egyik feltétele.
Előzmény: lhegedus (161696) |
1 |
Előzmény: 2018-03-21 15:24:04 (161696) | name: lhegedus | town : London |
| Egy picit tartok a mai meccstol. Pakson soha nem 1szeru gyozni, raadasul kikaptak MAFC-tol utoljara, nyilvan duplan be akarjak bizonyitani, hogy az csak veletlen volt. Ezeket a meccseket nem igazan szeretem, amikor valamelyik csapat egy nem vart vereseg utan jatszik. Raadasul mi jatszunk idegenben....
A jutyubon az van, hogy az MTVA hozzajarulasaval lesz a kozvetites, akkor talan MTV kozvetiti?. A szokasos kerdesem :) Komentarral lesz vagy annelkul?:)
HAJRA KORMEND!!!!!!
| |
/ 2018-03-22 09:40 (161719) | name: EgisKormend |
| Folytatódik a dobóverseny, tízezer forintért és száz korsó sörért!
Immár a Sport36 jegyében folytatjuk és bõvítjük dobóversenyünket!
A szombati, Alba Fehérvár elleni találkozótól kiegészítjük a kihívást, hiszen aki a ziccer, a büntetõ és a tripla sikeres teljesítése után félpályáról is betalál a megadott 60 másodpercen belül, az – a HungarySport ajándéka, a póló mellé – száz korsó sört és tízezer forintot is nyer a Szentély Büfé és a Sport36 jóvoltából.
Ha nem viszik el a pénznyereményt, akkor az addig halmozódik, amíg valaki meg nem nyeri, így a szezon vége felé akár a százezret is közelítheti a jutalom a száz korsó sör mellé.
Szombattól mérkõzésenkét egy szerencsés dobhat majd. Elsõ alkalommal ez alatt a felhívás alatt, csapatunk Facebook oldalán lehet jelezni a szándékot.
Dobásra fel!
|
|
Előzmény: 2018-03-22 19:09:58 (161722) | name: balldontlie |
| Szombaton a meccs elõtt lesz még lehetõség jegyet venni? | |
/ | 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|