Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- korábbi 1182 bejegyzésbejegyzés 1183 - 1232 ( összes : 2032 ) időrend: -> következő 800 bejegyzés
2019-09-13 19:26 (170690)
név: EgisKormend
A címvédõ már döntõbe jutott


A 14. Mogyorósy Szilárd Emléktorna elsõ mérkõzésén a Rethymno Cretan Kings B.C. együttese remek kezdés után megtorpant ugyan a BC Beroe ellen, de a gyõzelmük nem volt igazán veszélyben, így a görög csapat a tavalyi évhez hasonlóan már ott van a kupa döntõjében.

Rethymno Cretan Kings B.C. (görög) – BC Beroe (bolgár) 62-50 (26-7, 11-15, 8-18, 17-10)
Játékvezetõk: Söjtöry Tamás, Minár László, Csák Máté

20 órától lép pályára a házigazda Egis Körmend a ciprusi Apollon Limassol együttese ellen.


2019-09-13 20:00 (170691)
név: EgisKormend
Hetedszer is Egis Körmend

Újabb szezonra forrt össze az Egis Gyógyszergyár Zrt. és Körmend neve


Az Egis Körmend által rendezett Mogyorósy Szilárd Emléktorna elsõ versenynapján sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a felek egy újabb idényre névszponzori megállapodást kötöttek egymással.

Az eseményen Günther Gábor az Egis Gyógyszergyár Zrt. Körmendi Gyáregységének igazgatója elmondta, hogy Körmend neve összeforrt a kosárlabdával és az Egis Gyógyszergyárral. Ráadásul kettõs jubileumot is hozott ez az év, hiszen a város idén ünnepli 775., az Egis Körmendi Gyáregysége pedig 50. születésnapját. Külön öröm, hogy Európa három országából érkeztek csapatok erre a tornára, hiszen ez egybevág cégük stratégiájával, hogy minél több országban legyenek jelen. Büszke rá, hogy most már 62 országba irányuló kereskedelmet tudhatnak magukénak. A kosárcsapat a legutóbbi szezonban bajnoki ezüstérmet szerzett és elsõ magyar csapatként elnyerte az Alpok Adria Kupát, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy az Egis Európában egyre ismertebb lesz. Mint mondta, reméli, hogy ez az együttmûködés a jövõben tovább erõsíti mind Körmend városát mind pedig az õ vállalatukat.

Bebes István Körmend Város polgármestere elmondta:
Körmend városa számára fontosak a közösségei és a jelképei. Az utóbbiak közül az egyik ilyen a Batthyány kastélyegyüttes a másik pedig a város legnagyobb foglalkoztatója, az Egis, amelyben a dolgozók egy olyan közösséget alkotnak, amely azon dolgozik, hogy a gyógyszergyártás területén kiemelkedõ eredményeket tudjon felmutatni. A körmendi kosárlabda csapat is egy olyan közösség, amely értéket ad a városnak, két ilyen értékadó közösség összekapcsolása pedig fontos a város számára. Az évek során remek együttmûködés alakult ki. A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki részese ennek akár a vállalat menedzsmentje, akár a körmendi gyáregységben dolgozók vagy épp a kosárlabda klub részérõl. Mint mondta, a hosszútávú megállapodások azt jelentik, hogy a felek elégedettek egymás tevékenységével. A település számára pedig öröm ezt látni, hogy a közösségek egymást erõsítve végzik feladataikat. Ennek hamarosan további jeleit láthatjuk majd Körmenden. A polgármester úgy fogalmazott, hogy ez a hosszútávú együttmûködés erõsíti a sport, a kosárlabda szeretetét és további jó eredményeket hozhat a felek számára. Ennek reményében zárta szavait.

Hajba Ádám az Egis Körmend ügyvezetõje elmondta:
Úgy gondolja, az eddigi években a csapat megszolgálta az Egis Gyógyszergyár Zrt. bizalmát, és úgy érzi, egyre inkább egybeforrt az Egis és a Körmend név. Ma már a város és a kosárlabda kapcsán ez így együtt jut az emberek eszébe. Ez pedig nagy büszkeséggel töltheti el az itt dolgozókat. A cég által biztosított támogatással évrõl évre egyre magasabb szintre tudják emelni a klubnál végzett munkát. Mint mondta, abban bízik, hogy az elõttük álló idényben is tud a klub egy szinttel feljebb lépni. Ha ez sikerül, akkor mindkét fél elégedett lehet. A következõ szezonban a csapat visszatér a FIBA Europe Cup mezõnyébe is, amivel tovább tudja vinni Európába az Egis hírnevét is. Végül köszönetet mondott az Egis Gyógyszergyár Zrt. további támogatásáért.

Az esemény zárásaként a felek aláírásukkal hitelesítették a megállapodást.

2019-09-13 20:50 (170693)
név: EgisKormend
A félidõben 21 pont ide:

Jól kezdett az Egis Körmend, de az elsõ negyed végére felzárkózott Antonis Constantinides csapata. Hárommal ment a Zollner legénység, (22-19) amely a kisszünet után alaposan belehúzott megint, közönségszórakoztató játékkal lépett el 31-22-re. A vendég idõkérés sem hozott változást. A különbség a húsz pontot közelítette, majd három gyors tripla után át is lépte. Ferenczé után pedig már 54-29 állt a táblán. A legfiatalabbakból álló tábor talpra állított mindenkit. A nagyszünetig négy pontot faragott hátrányából a Limassol. 54-33.

2019-09-13 21:21 (170694)
név: EgisKormend
A nagyszünet után is maradt a hazai dominancia. Tetszetõs támadásokat vezetett az MTE, maradt húsz felett a körmendi elõny. Majd a negyed végére éppen húszig zárkóztak a ciprusiak. (72-52)

2019-09-13 21:46 (170695)
név: EgisKormend
Az utolsó tíz percben Keller két triplája gondoskodott az elõny növekedésérõl. Ferencz hármasa után 29 volt közte, nem sok kérdés marad a másnapi döntõvel kapcsolatban. Matthias Zollner forgatta csapatát, így senki sem kapott túl nagy terhelést ezen a találkozón. Taylor elképesztõ, egykezes zsákolására még az ínyencek is felhördültek. Az utolsó majd négy perc csak a fiataloké volt, akik bátran, keményen kosaraztak. Ostromolták a száz pontot, végül 99-ig jutottak, a vendégek 65 pontjával szemben.

Szombaton 17:30-tól tehát BC Beroe – Apollon Limassol mérkõzést rendezünk a 3. helyért, majd 20 órától megismétlõdik a tavalyi finálé, a Rethymno Cretan Kings B.C. és az Egis Körmend csapatai között.
Várjuk szurkolóinkat!

2019-09-14 00:04 (170702)
név: EgisKormend
Marad az eddigi felállás, Somogyi Tibor fogja közvetíteni a mérkõzéseinket a városi televízióban.
Másutt erre már nem lesz lehetõség, úgy tudjuk, hogy a MindiGo Sport már kizárólagosan közvetít élõben online, a magyar bajnoki mérkõzésekrõl.

Az Alpok Adria Kupában elképzelhetõ élõ online stream, de errõl még nincs végleges információ.



Előzmény: Torta János (170701)


2019-09-14 13:35 (170706)
név: EgisKormend
Hamarosan pályán az U20!

A mai program nyitányaként 14 órától az Egis Körmend U20-as csapata fogadja az NB I. B csoportos Pápa együttesét. Ezt a találkozót belépõjegy nélkül tekinthetik meg az érdeklõdõk!

Aztán 17:30-tól folytatjuk a 14. Mogyorósy Szilárd Emléktornát.

BC Beroe – Apollon Limassol mérkõzést rendezünk a 3. helyért, majd 20 órától megismétlõdik a tavalyi finálé:
A Rethymno Cretan Kings B.C. és az Egis Körmend csapatai küzdenek meg egymással a trófeáért.

Várjuk szurkolóinkat!

2019-09-14 13:42 (170707)
név: EgisKormend
Azt az információt kaptuk, hogy a csarnokokban a nyáron 24 órás tesztet végeztek, ez egyébként nálunk is megtörtént, és ezek pozitív eredménnyel zárultak.
Azt ígérik, hogy mûködni fog a rendszer.

Előzmény: balldontlie (170705)


2019-09-14 13:50 (170708)
név: EgisKormend
Igen, az a terv, hogy most már csak ott lehet online élõben látni a mérkõzéseket, és fizetni kell a lehetõségért.

A cég hamarosan tájékoztatást fog kiadni minderrõl, amit hozzánk is el fognak juttatni. Természetesen azonnal közzé fogjuk tenni.

Előzmény: balldontlie (170705)


2019-09-14 15:51 (170711)
név: EgisKormend
U20-as csapatunk legyõzte a Pápa gárdáját


Patai Benjamin irányításával állt fel a Kálmán László vezényelte Motax Pápai KC ellen U20-as csapatunk. A vezetõedzõ mellett még számos ismerõs arcot láthattunk a vendégpadon, hiszen ott ült Vajda József és mögöttük civilben Grebenár Péter is, aki az elõzõ szezonban még a Pápa játékosa volt. A pályán pedig Márton László, Oroszi Viktor és Murai Gábor is a pápaiak mezét viselte.
Végig kiélezett, jó iramú, kemény meccset játszottak a felek. Az utolsó percekben néhány pontos távoli dobásnak köszönhetõen gyûjtött hatpontos elõnyt az Egis Körmend, amibõl ötöt sikerült megõrizni a végéig, amikor 82-77-et mutatott a tábla.

Ma 17:30-tól következik a 14. Mogyorósy Szilárd Emléktorna bronzmeccse, este 20 órától pedig a döntõ a Rethymno Cretan Kings és az Egis Körmend együttesei között.

2019-09-14 17:19 (170712)
név: EgisKormend
Egyelõre nincs új információm, de a SZÉP kártyás ülõbérletesek számára a legfontosabb, hogy jelezzék, ha fenntartják a helyüket!

Előzmény: fjoda53 (170709)


2019-09-14 18:19 (170714)
név: EgisKormend
Szûk bolgár elõny a szünetben

Szorosan indult a bronzmeccs, de késõbb a nagyobb tûzzel, több szívvel kosarazó ciprusiak labdákat loptak és elléptek. Nagy volt az iram, tíz perc után Antonis Constantinides tanítványai héttel voltak elõrébb. Az igyekezet maradt náluk, de több hiba csúszott a játékukba, a 2. negyed közepéig kettõ pontra felzárkózott a Beroe. Idõt kért a türelmesen, sok biztatással meccselõ ex-körmendi vezetõedzõ, de két és fél perccel a nagyszünet elõtt már Lilovék voltak eggyel elõrébb. Ehhez hozzátettek még egyet, húsz perc után 33-31 az állás.

2019-09-14 18:59 (170715)
név: EgisKormend
A második félidõ elején egyre inkább kijött a bolgárok nagyobb rutinja. Fokozatosan léptek el, a ciprusiak alig találták a gyûrût. Kicsit összekapta magát a Limassol, mínusz tízrõl ötre zárkózott, a negyed végén 49-42-nél mentek kis pihenõre a csapatok.

2019-09-14 19:22 (170716)
név: EgisKormend
A Beroe a harmadik, a Limassol a negyedik

Nem változott semmi érdemben a folytatásban, ha csak az nem, hogy a Beroe ismét elérte a tízpontos különbséget. Derekasan küzdöttek a ciprusiak, egy pillanatig sem adták fel. Kimaradtak a bolgár triplák, de a másik oldalon is üres maradt a kosár. Sok volt a hiba, és a jég a Beroe oldalán tört meg, aminek 14 pontos különbség lett az eredménye. A negyed felénél eldõlni látszott a harmadik hely sorsa. Nem is hozott már meglepetést az utolsó négy perc, a FIBA EC induló Beroe 70-57-es gyõzelmével harmadik helyen zárta a tornát. Negyedik lett az Apollon Limassol.

2019-09-14 20:22 (170717)
név: EgisKormend
Álomkezdés!
A címvédõ részérõl… Két és fél perc után jött is a hazai idõkérés, mert 0-9 állt a táblán. Pedig a tábor alaposan bekezdett a B középben, buzdításban nem volt hiány. Edwards büntetõbõl szerezte az elsõ körmendi pontokat, viszont négy perc után már három hibája volt. Robogtak a vendégek, 6-22-nél már kellemetlen volt a táblára nézni. Keller és Kastrati pontjaival sikerült kicsit kozmetikázni.
14-24-nél ért véget az elsõ tíz perc.

2019-09-14 20:42 (170718)
név: EgisKormend
Taylor húzott be elementáris erõvel egy lepattanót, Keller is betalált. Többet hibáztak a „krétai királyok”, még hangosabb lett a szurkolás a csarnokban. Edwards kettese után már csak négy volt a hátránya. Összekapta magát az MTE, nagyot küzdöttek a fiúk, aki öt percig nem kaptak kosarat. Igaz, utána többet is gyorsan. Tíz lett a mínusz kettõbõl. A gyûrû a vendégekkel volt, több bizonytalan dobásuk is befelé esett, de megérdemelt volt a vezetésük. A félidõben 25-41 volt az állás.


2019-09-14 21:18 (170719)
név: EgisKormend
Ferencz triplájával nyitottunk a nagyszünet után, de aztán görög kosarak jöttek. Hat perc után ugyanannyi volt a hátrányunk, mint a nagyszünetben. (35-52) Ráadásul Edwards megkapta a negyedik hibáját is. Sok hibával játszottak a piros-feketék, nem látszott, hogy benne lenne a fordítás a meccsben. 15 pontos hátránnyal várhattuk az utolsó negyedet. (42-57)

2019-09-14 22:01 (170721)
név: EgisKormend
Az utolsó tíz percben néha úgy érezhettük, hogy lehet még izgalmas a kupa sorsa, de mindig jött egy vendégkosár. Egyszerûen jobb volt a Cretan Kings, Frankamp például két gyors triplával hûtötte a kedélyeket, húsz fölé tornászva a különbséget. Egy huszáros hajrával sikerült innen szépíteni, de a tornát a két nap egyértelmûen legjobb csapata nyerte meg. A végeredmény: 66-76.
Elsõ a Rethymno Cretan Kings, második az Egis Körmend.


2019-09-14 23:08 (170724)
név: EgisKormend
A torna végeredménye:

1. Rethymno Cretan Kings
2. Egis Körmend
3. BC Beroe
4. Apollon Limassol

A Limassol legjobb játékosa: Valentinos Christofi (6)
A Beroe legjobb játékosa: Austin Price (5)
Az Egis Körmend legjobb játékosa: Jordon Varnado (1)

A Cretan Kings legjobbja, a torna legértékesebb játékosa (MVP) és a gólkirály (33 ponttal): Conner Frankamp

A Mogyorósy család és Bebes István által alapított Mogyorósy Szilárd Díjat, amely vándorserlegbõl, a díjazottnál maradó serlegbõl és a Bebes István által minden alkalommal felajánlott pénzdíjból áll, és amelyet minden esztendõben az elmúlt szezon legjobb, vagy legtöbbet fejlõdött 22 év alatti, körmendi játékosa vehet át, ezúttal Oroszi Bence kapta meg.

A mai tombolasorsoláson gazdára talált a Jenei Galéria által felajánlott dedikált csapatkép, egy 20 ezer forint értékû AlteRába csomag az AlteRába Kft. felajánlásában, 1-1 darab egyenként 28 ezer forint értékû állóbérlet az elõttünk álló szezonra, valamint a fõdíj, a Sport36 által felajánlott 50 ezer forint értékû vásárlási utalvány.

Gratulálunk a díjazottaknak, a nyerteseknek, köszönjük mindenkinek, aki részese vagy támogatója volt az emléktornának!

Sziszi velünk van, örökké velünk él, soha nem feledjük Õt!

Jövõre következik a tizenötödik…


2019-09-16 09:19 (170734)
név: EgisKormend
Bankkártyával lehet fizetni. A SZÉP kártyánál sem miattunk kell várni, reméljük hamarosan teljesül a technikai feltétel és az is elérhetõ lesz.
Ki fogjuk adni errõl a tájékoztatást, amint mûködik a SZÉP kártyás fizetés!

Előzmény: apafej (170733)


2019-09-16 16:47 (170739)
név: EgisKormend
Csütörtökön nyilvános felkészülési mérkõzést rendezünk


Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy ezen a héten csütörtökön, 18 órától nyilvános edzõmérkõzésen fogadjuk a DEAC gárdáját.

Szurkolóink a legutóbbi ilyen alkalomhoz hasonlóan 500 forintos belépõjegy megvásárlása után tekinthetik meg a találkozót.

Kivételt képeznek ez alól az Egis Gyógyszergyár Zrt. munkatársai, akik gyári belépõkártyájuk bemutatásával ingyen vehetnek részt a mérkõzésen.

Klubunk ezzel szeretne kedveskedni a névadó fõszponzor dolgozóinak, hiszen az idén jubilál a Körmendi Gyáregység, amit két eseménnyel is igyekeznek emlékezetessé tenni városunkban. Pénteken új üzemet avatnak, szombaton pedig a sportcsarnokban ünneplik az itteni gyár 50 éves fennállását.
Az Egis dolgozói tehát elég, ha magukkal hozzák gyári belépõjüket.

Várjuk szurkolóinkat!

2019-09-16 19:58 (170745)
név: EgisKormend
Nem, 8 év alatti gyermeknek nem kell jegy!
Mivel egyszerre jegyet és bérletet is nem lehet kiadni technikai okok miatt, a bérletvásárlásra ezen a napon a mérkõzés vége után, este fél tízig lesz lehetõség.

Előzmény: rickipicasso (170744)


2019-09-16 22:11 (170748)
név: EgisKormend
És még annyit, hogy csütörtökön két pénztár lesz, az uszoda felõl is lehet majd jegyet venni a meccsre.
Remélhetõleg nem lesz olyan hosszú a sor ezúttal.

2019-09-18 09:37 (170751)
név: EgisKormend
Pénteken ismét nyilvános edzõmérkõzést játszik az Egis Körmend


Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a csütörtöki, nyilvános edzõmeccs másnapján, pénteken csapatunk ismét megmérkõzik a DEAC gárdájával. A helyszín ezúttal Güssing (Németújvár) lesz. A találkozót az ottani sportcsarnokban rendezzük, 15 órától.
A cím: Schulstraße 21, 7540 Güssing, Ausztria.
A jegyár ezúttal 2 euró lesz.
Mivel a vendéglátók szedik a belépõt, ezért azt csak euróban lehet majd kifizetni, ugyanakkor a belépés 14 éves korig ingyenes lesz.

Erre a találkozóra is várjuk szurkolóinkat!

2019-09-18 10:06 (170752)
név: EgisKormend
„Van még javítanivalónk, de jó úton járunk”
Matthias Zollner gondolatai a Mogyorósy Szilárd Kupa után


Korábban, a Hopsi Polzela elleni edzõmérkõzés elõtt azt mondta csapatunk vezetõedzõje, Matthias Zollner, hogy a Mogyorósy Szilárd Kupára kell igazán versenyképesnek lennie a csapatunknak. A torna után azt kérdeztük tõle, hogy elégedett-e azzal, amit a csapattól látott a két nap alatt.

„Természetesen nem lehetek elégedett, hiszen nem nyertük meg a kupát. Ugyanakkor azt mondják, hogy sohasem jó jel megnyerni a saját rendezésû felkészülési tornát, jónak kell lenni a vendégekhez, hagyni kell õket gyõzni. Persze ez csak vicc volt!
Komolyra fordítva a szót: Az elsõ napon nagyon jól játszottunk, sok tekintetben azt mutattuk, amit majd egész szezonban szeretnék látni. Nagyon agresszív volt a játékunk. A második napon ugyanezt szerettük volna mutatni, de elõször is erõsebb volt az ellenfél, másodszor pedig nem tudtuk úgy megvalósítani az elképzeléseinket, mint egy nappal korábban. Természetesen nem voltam boldog emiatt, de láthattuk, mit kell tennünk, hogy javítsunk ezen. Összességében azért elmondhatom, hogy sokat léptünk elõre a korábbi hetekhez képest. Jó úton haladunk a csapatépítésben, keményen dolgozunk, fejlõdünk, számomra ez a legfontosabb.”

Egyre közelebb van a bajnoki rajt, mit gondol, készen állnak majd a fiúk erre?

„Természetesen készen fogunk állni erre, de ez nem jelenti azt, hogy csúcsformában lesz a csapat. De nem lesz egyetlen gárda sem. Fontos számunkra, hogy jól kezeljük a kettõs célt: Egyik oldalról azt, hogy legyünk sikeresek, nyerjük meg a mérkõzéseinket, ugyanakkor az edzéseken dolgozzunk elég keményen ahhoz, hogy tovább építsük, fejlesszük a csapatot. Ebben kell megtalálnunk a megfelelõ egyensúlyt. Ez lehet a célunk a következõ egy-két hónapra.”


2019-09-18 13:29 (170753)
név: EgisKormend
Az OTP-s és a K&H-s SZÉP kártya már használható bérletvásárlásra


Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a mai naptól már el tudjuk fogadni bérletvásárlásnál az OTP-s valamint a K&H-s SZÉP kártyákat.

Az MKB bankhoz tartozó kártyák felhasználhatóságáról késõbb tudunk információt adni.


2019-09-18 19:06 (170754)
név: EgisKormend
Tisztelt szurkolóink!

A mai napon az OTP Szép kártyákat technikai okok miatt sajnos nem tudjuk elfogadni.

A bankoktól kapott tájékoztatás alapján ma már el tudtuk fogadni két pénzintézet SZÉP kártyáját, ugyanakkor sajnos kiderült, hogy az OTP esetében klubunkon kívülálló ok miatt ez a lehetõség egyelõre nem érhetõ el.
Az OTP illetékeseitõl kapott információk alapján holnap reggel megpróbálják elhárítani a mûszaki problémát.

Kérjük, figyeljék internetes oldalainkat, amelyeken tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat arról, hogy a délelõtti árusításra sikerül-e megoldani a problémát.

Megértésüket és türelmüket kérjük!

2019-09-19 14:49 (170761)
név: EgisKormend
De igen, már mûködik! Úgyhogy ma este már el tudjuk fogadni!


Előzmény: fjoda53 (170760)


2019-09-19 14:57 (170762)
név: EgisKormend
Ma este nyilvános edzõmérkõzést játszik az Egis Körmend



Ahogy korábban is jeleztük, ma 18 órától a DEAC ellen játszik nyilvános felkészülési mérkõzést csapatunk.
A találkozót 500 forintos belépõjegy megvásárlásával tekinthetik meg szurkolóink. 8 éves kor alatti gyermek számára nem kell belépõt venni és – a körmendi gyáregység 50. születésnapja alkalmából – az Egis munkatársai is ingyen léphetnek be a csarnokba, ha felmutatják munkahelyi belépõkártyájukat.

Az OTP szépkártya felhasználásával kapcsolatos problémát sikerült elhárítani, így a K&H-s kártya mellett ma este már ezt is el tudjuk fogadni.
Ahogyan korábban is jeleztük, a mai mérkõzés miatt a bérletárusítás ezúttal a találkozó után kezdõdik majd.

Várjuk szurkolóinkat!


2019-09-19 15:16 (170763)
név: EgisKormend
A pénztár 17 órakor nyit. Ahogy írtuk, ekkor jegyet lehet majd venni, bérletet pedig a mérkõzés után.


2019-09-19 20:01 (170765)
név: EgisKormend
94-78 a vége. (27-21, 23-25, 19-12, 25-20)

2019-09-20 15:23 (170772)
név: EgisKormend
10 perc után tíz pont ide. 31-21.
2019-09-20 15:43 (170774)
név: EgisKormend
A szünetben 40-51.
2019-09-20 16:18 (170775)
név: EgisKormend
30 perc után 68-63.

2019-09-20 16:46 (170776)
név: EgisKormend
A végeredmény 94-85.
Statisztika az Instagram és a Facebook oldalunkon.

2019-09-20 21:12 (170782)
név: EgisKormend
Dániába is utazik az Egis Körmend

A Keravnos jutott tovább a Bajnokok Ligája elsõ selejtezõkörébõl a dán Bakken Bears ellenében, így utóbbi csapat lesz az Egis Körmend egyik ellenfele a FIBA Europe Cup H csoportjában.
Bár a dánok az elsõ meccset megnyerték idegenben, (86-95) a Keravnos alaposan, 25 ponttal vágott vissza a Bakken Bears otthonában, (69-94) így összesítésben 16 ponttal a ciprusiak voltak a jobbak, õk mentek tovább. (180-164-es összesítéssel.)
Ezzel eldõlt, hogy az Egis Körmend a Bakken Bears otthonában kezdi a FIBA EC csoportkörét, az eredeti menetrend szerint október 23-án, de a pontos idõpontról még egyeztet a két klub.
Körmenden a dánokat a csoportkör 4. fordulójában, terveink szerint november 13-án, szerdán, 18.00 órától fogadjuk majd.


2019-09-20 22:21 (170784)
név: EgisKormend
Az Egis Körmend gratulál névadó fõszponzorának!


Éppen fél évszázada annak, hogy az Egis Gyógyszergyár Zrt., ahogy akkor hívták, az EGYT (Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár) létrehozta körmendi gyáregységét. Ezt a fél évszázadot ünnepli most a vállalat, amely ma mintegy 700 embert foglalkoztat városunkban.
Az üzem fontosságát és létjogosultságát jelzi, hogy innen kerül ki az Egis teljes exporttermelésének fele.
De nem csak a minõségi gyártásban, hanem az innovációban, a kutatásban is élen jár a körmendi közösség. Erre a tudásra, tapasztalatra is alapozta a vállalt azt a fejlesztését, amely összesen 5 milliárd forintos beruházással, 4000 négyzetméteren valósult meg. Az új galenikus – vagyis nem szilárd anyagú – gyógyszerkészítményeket elõállító üzemet ma avatták fel Varga Mihály, pénzügyminiszter jelenlétében.
Az új üzemben 2020 elejétõl 36 gyógyszerkészítményt gyártanak, évente 20 millió egységet, amelynek több mint 80 százalékát exportálják majd.

Mindez az Egis sikerét jelzi!
És ez számunkra, a körmendi kosárlabdát szeretõ és mûködtetõ emberek számára is fontos, hiszen a közelmúltban immár hetedik alkalommal kötött mindkét fél számára elégedettséget hozó megállapodást az Egis Gyógyszergyár Zrt. valamint klubunk, az Egis Körmend.

Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen sikeres részvénytársaság, egy több mint száz éves vállalat és annak 50 éves helyi gyáregysége áll mögöttünk és segít bennünket céljaink elérésében!

Köszönjük ezt és szívbõl gratulálunk mind az anyavállalat, mind pedig a körmendi üzem valamennyi dolgozójának, jelenlegi és egykori vezetõjének a jubileumhoz és az új üzem felavatásához!

Kívánunk további sok sikert, kívánjuk, hogy a cég és munkatársai érjék el céljaikat, legyenek eredményesek a jövõben is!

Hajrá Egis, hajrá Körmend!
Hajrá Egis Körmend!


2019-09-24 08:26 (170802)
név: EgisKormend
Szurkolóink türelmét kérjük, kollégáink mindenkit telefonon értesíteni fognak, ahogy ígérték.
Aki elfelejtette felírni a telefonszámát, õket itt, az interneten keresztül értesíteni fogjuk, ha elkészültek a bérletek.

Előzmény: rickipicasso (170801)


2019-09-25 09:06 (170806)
név: EgisKormend
Szombatig nem készülnek el az új bérletek



Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy klubunkon kívül álló, technikai ok miatt az újonnan igényelt bérletek nem készülnek el a hétvégéig. Ugyanakkor mindazok, akik már igényelték a bérletet, õk elég, ha a beléptetéskor igazolják személyazonosságukat, így bérletesként tekinthetik meg a szezon elsõ hazai, bajnoki mérkõzését.

Amint elkészülnek a bérletek, a megadott telefonszámokon illetve a klub internetes felületein errõl értesíteni fogjuk az érintetteket.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy pénteken este 19 és 20 óra között, illetve szombaton jegyet árusítunk a mérkõzésre, ezért bérletvásárlásra ezeken a napokon nem tudunk lehetõséget biztosítani.


Megértésüket, türelmüket kérjük és köszönjük!


2019-09-25 15:02 (170808)
név: EgisKormend
Az ülõhelyekkel kapcsolatban kollégáink holnap mindenkit felhívnak, tájékoztatást adnak.
Eddig a klub munkatársai sem tudták pontosan, hogy szabadulnak-e fel ülõhelyek és ha igen, akkor melyek. Az egyeztetések eddig tartottak.
Holnap már remélhetõleg végleges képet fogunk látni.
Az újonnan kiadható ülõhelyek sorsa tehát csak most dõl el.
Holnap mindenki tájékoztatást kap majd, és ezekrõl az újonnan kiadott helyekrõl informálni fogjuk a biztonsági szolgálat munkatársait is.



Előzmény: rickipicasso (170807)


2019-09-26 08:41 (170816)
név: EgisKormend
Két mérkõzésünk idõpontja is változik!


Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy az M4 Sport közvetítései miatt két találkozónk korábban kiadott idõpontja is változik.
Október 12-én, szombaton a Szolnoki Olajbányász együttesét 14 órától fogadjuk, az U20-as mérkõzés kezdési idõpontja 16:45.
A következõ fordulóban pedig egy nappal korábban, október 18-án, pénteken utazunk Paksra, ahol 18 órakor kezdõdik az Atomerõmû SE – Egis Körmend találkozó.


2019-09-26 12:59 (170817)
név: EgisKormend
Ha mindent jól csinálnak a fiúk, akkor a vezetõedzõ közel lehet az elégedettséghez


Matthias Zollnerrel, csapatunk vezetõedzõjével beszélgettünk két nappal a bajnoki nyitány elõtt.
Elõször is arról, hogyan érzi magát most, amikor már ilyen közel jutottunk a szezonkezdéshez.

„Ugyanúgy, ahogy minden bizonnyal valamennyi játékos is: Izgatottan várom, hogy végre tétmérkõzésen is pályára lépjünk! Természetesen a felkészülési idõszakra nagy szükség van, nagyon kell ahhoz, hogy sikeres lehessen az évünk, de végül is azért csináljuk mindezt, azért dolgozunk, mert szeretjük a versenyt, a kihívásokat. És most kezdõdnek az igazi meccsek! Szóval nagyon örülök, hogy végre elindul a bajnokság, amiért eddig dolgoztunk.”

Hogyan tekint vissza a felkészülési idõszakra? Úgy telt, ahogy elõre eltervezte?

„A vicces ebben az, hogy a munkának ez a része sohasem alakul úgy, ahogy azt megtervezzük. Ez a helyzet minden alkalommal. De úgy érzem, hogy fizikálisan nagyon jó formába tudtuk hozni a csapatot, és sikerült jó egyéni képességû kosarasokat igazolni, akik jó karakterek, ami alatt különösen a személyiségüket értem. Mert fontos az egyéni játéktudás is, de az én véleményem szerint egy hosszú szezon során még többet számít, hogy emberileg rendben legyünk. Együtt fogunk tölteni több mint tíz hónapot, nagyon fontos az összhang, a megfelelõ kémia. Erre nagy figyelmet fordítunk. Van két-három kisebb sérülés a keretben, de ez mindig része a munkánknak, ilyen a hivatásos sport, legtöbbször ezzel szembe kell nézni, nem lehet kiszámítani.”

Sporttörténeti mérkõzés áll elõttünk, hiszen három évtized után tér vissza az Oroszlány az élvonalba. Emiatt viszont akár sötét ló is lehet a számunkra. Sikerült feltérképezni a játékukat?

„A szezon elsõ mérkõzése mindig hordozhat meglepetéseket magában, bárki számára. Természetesen igyekeztünk minél több információt begyûjteni az Oroszlányról, ami csak lehetséges. Akár a játékosokról egyénileg, akár arról, hogy a vezetõedzõnek mi az elképzelése a kosárlabdáról. Mit tervez támadásban és védekezésben. De ahogy korábban is mondtam, egy dolog a felkészülési idõszak és egy teljesen másik az éles bajnokság. Nem tudhatod, hogy érnek-e meglepetések vagy sem. Egy viszont biztos, és ezt már korábban is mondtam: Az Oroszlány egy nagyon jó csapat, jó kosárlabdát játszanak. Emiatt is gondolom azt, hogy ebben a bajnokságban nem lesz olyan csapat, mint legutóbb volt a TF Budapest vagy a Szeged, amelyek szerintem kicsit lemaradtak a többi együttestõl. Ebben a szezonban szorosabb, kiegyensúlyozottabb lesz a mezõny, a gyõzelem esélye mellett minden mérkõzésben benne lehet a vereség lehetõsége is.”

Az elsõ találkozó végén mikor mondhatná elégedettnek magát? Mit vár el a csapatától?

„Arra számítok, hogy nagy erõbedobással, sok energiával játszanak majd a fiúk. Szeretnénk a legjobb teljesítményünket nyújtani, megmutatni, mit is tudunk igazán. Természetesen ilyenkor, az elsõ bajnoki mérkõzésen nem lehetséges a legjobb formát mutatni, a legjobban kosárlabdázni. De a célunk az, hogy hétrõl-hétre egyre jobbak és jobbak legyünk, fokozatosan lépjünk elõre abban, hogy mit és hogyan tudunk csinálni. Szeretném látni, hogy a csapat minden tagja harcol! Különösen a védekezésben. És nagy figyelmet kell fordítanunk a lepattanók megszerzésére, mert az elõzõ idényben ezzel voltak problémáink. Szeretnénk mi meghatározni a lepattanókért vívott harcot, valamint gyors, szenvedélyes kosárlabdát játszani. Ha mindezt végrehajtjuk, akkor közel lehetek az elégedettséghez. Mert ismerhetnek már, tudhatják rólam, hogy sohasem vagyok elégedett, de ha ezt mind végrehajtjuk, akkor valóban közel lehetek ehhez az érzéshez.”

2019-09-26 18:14 (170820)
név: EgisKormend
Október 23-án kezdi a FIBA EC-t az Egis Körmend



A dán klubbal történt egyeztetés után immár hivatalos, hogy az Egis Körmend október 23-án, 18:30-tól lép pályára a Bakken Bears vendégeként Risskovban, a Vejlby-Risskov Hallen küzdõterén. Ez lesz együttesünk elsõ csoportmérkõzése a FIBA EuropeCup H csoportjának küzdelmeiben.


2019-09-26 22:01 (170823)
név: EgisKormend
Az Oroszlány együttesét fogadjuk a bajnoki nyitányon

Egis Körmend – OSE Lions
Körmend, Városi Sportcsarnok 2019. 09. 28. 18:00
Vezeti: Tõzsér Dénes, Török Róbert, Kulcsár Tibor
Ellenõr: Forrai Sámuel

Három évtizedes várakozás után újra élvonalban szerepel az oroszlányi férfi kosárlabda csapat, amely Körmenden játszik elõször ebben az évadban. Az 1980-as években nagy csatákat vívott egymással a két együttes, az oroszlányiak bajnoki és kupadöntõt is játszottak, ám 1990-ben, amikor talán a legesélyesebbek voltak a bajnokságra, a csarnokukat alkalmatlanná nyilvánították, így a rájátszást idegenben kellett volna teljesíteniük, amit nem vállaltak. Egy évvel késõbb új alapokról indult el a férfi kosárcsapat felépítése a városban, és a múlt szezon végén jutott el ez a folyamat odáig, hogy az együttes kivívta az élvonalbeli tagságot. Ennek élén szakmai vezetõként egy volt körmendi játékos, késõbb edzõ, Fodor Péter áll. De van más körmendi kötõdése is a klubnak, például az, hogy a 2016-ban átadott, nemzetközi mérkõzések megrendezésére is alkalmas Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok felavatásának vendégcsapata is az Egis Körmend volt.
A tavaszi feljutásból pedig kivette a részét Sömenek Martin, a szezon közben csapatot váltó és éppen tõlünk oda érkezõ Bán Tibor, valamit a nálunk szintén megfordult Hegedûs Gergely is. Igaz, õk már nem az OSE játékosai.
A legaktuálisabb pedig az, hogy szombaton épp nálunk, a Városi Sportcsarnokban lépnek pályára az oroszlányiak három évtized után újra az NB I-ben. Az elõzetes hírek szerint sokan elkísérik a vendég piros-feketéket, a hangulatra biztosan nem lesz panasz.
A csapat játékát most is Krasovec Sebastjan irányítja vezetõedzõként, az együttes vele érte el a feljutást, amit a klubvezetés a bizalmával hálált meg.
Bizonyára nem csak Körmenden figyelik majd kiemelten az Oroszlány játékát, és ha így lesz, akkor ez nem történik véletlenül. Ahogy vezetõedzõnk, Matthias Zollner is mondta, az OSE komoly, erõs csapat, amelyre oda kell figyelni.
Várhatóan nem az a feljutó gárda, amely retúrjegyet váltott a másodikból az élvonalba, hogy könnyûnek bizonyulva gyorsan vissza is térjen a B csoportba.
Érdemes lesz komolyan venni õket, ha nem szeretnénk kellemetlen élménnyel indítani az új bajnoki sorozatot.
Félnünk persze nem kell, de az egészséges óvatosság sosem árt.
Nálunk úgy tûnik, jól sikerült a felkészülés, az utolsó két mérkõzésünkön – ha voltak is hullámvölgyek – azért magabiztosan gyõztük le a DEAC együttesét, amely szintén nem tûnik pofozógépnek, korántsem.
A puding próbája viszont az evés.
Már az elsõ meccsen bizonyíthatják a fiúk, hogy azt viszik a pályára, amit Matthias Zollner és a stáb többi tagja vár tõlük.
Agresszív, gyors, energikus kosárlabdát, harcos mentalitást és hatékony lepattanózást.
Ez a lényege annak, amit a vezetõedzõ látni szeretne tõlük. És persze ha mindez megvalósul, akkor az a szurkoló számára is élményt, örömteli látnivalót jelent.

Szombaton, 18 órától tehát útjára indul a labda, elõtte 15 órától az U20-as csapatok mérkõznek meg egymással.


2019-09-27 14:30 (170824)
név: EgisKormend
Fepu gondolatai a szezonnyitó elõtt:

https://youtu.be/AiIVHpP78eU


2019-09-27 15:57 (170825)
név: EgisKormend
Ma elõvételben lehet jegyet váltani a szezonnyitóra


Szeretnénk emlékeztetni szurkolóinkat, hogy a mai napon 19 és 20 óra között, a fõpénztárban jegyelõvételi lehetõséget biztosítunk a holnapi, OSE Lions elleni bajnoki mérkõzésre.

Az elõvétel miatt ma már nem tudunk bérletet árusítani és ez igaz a holnapi napra is. Kérjük, ezzel ma és holnap ne keressék kollégáinkat.

Ha valaki még bérletet szeretne venni, erre a jövõ héten biztosítunk lehetõséget.

Köszönjük a megértésüket és partnerségüket!

2019-09-27 16:03 (170826)
név: EgisKormend
A MindiGO Sport tájékoztatása:

Továbbra is nálunk pattog a labda! A mindiGO Sport elviszi az otthonába a magyar kosárlabdát!
Hasonlóan az elõzõ szezonhoz, idén is a mindiGO Sport online alkalmazás felülete ad otthont a legtöbb férfi és nõi kosárlabda mérkõzésnek a hazai élvonalból. Az összes – közvetítésre alkalmas arénából követhetõek lesznek a fordulók mérkõzései.
A mindiGO Sport a 2019. szeptember 26-án rajtoló bajnokságokkal párhuzamosan promóciós jelleggel lehetõséget kínál a honi kosárlabda szerelmeseinek, hogy igazán belekóstoljanak a hazai parketten zajló csatákba. A magyar bajnokság elsõ néhány fordulójában díjmentesen lehet figyelemmel követni az eseményeket.
A hazai kosárlabda rajongóknak ki sem kell mozdulni otthonról, hogy fordulóról fordulóra buzdítsák szeretett csapatukat. A Hunbasket csomag havi elõfizetését választó felhasználók számos hozzáadott plusz élménnyel is találkozhatnak a szolgáltatáson belül (hírek, összefoglalók, videók és közösségi meccsnézési lehetõség a kommentfalnak köszönhetõen), melyeket természetesen a díjmentes idõszak alatt is ki lehet „próbálni”. Elõfizetni a promóciós idõszak után lehet majd, amely az elsõ néhány fordulót jelenti. A közvetítéseket pedig egy Chromecast eszköz segítségével, a mindiGO Sport mobil alkalmazásból a TV készüléken keresztül is egyaránt nézhetik az élõ adásokat, az online közvetítéseket vagy a visszanézhetõ videókat.
Az ingyenes bevezetõ idõszakot követõen az elõfizetés díja: sport.mindigo.hu webes elõfizetés díja havi bruttó 799 Ft. Android és IOS elõfizetés esetén havi bruttó 999 Ft.
A szolgáltatás fõbb jellemzõi, melyek a promóciós idõszak során is fennállnak:
• Azok a mérkõzések, amelyeknél az automatikus közvetítés helyszíni technikai feltételei adottak élõben láthatóak. Majd a meccset követõen felvételrõl is visszanézhetõek.
• A felhasználók további híreket, videós összefoglalókat és beszámolókat is elérhetnek.
• A közvetítések alatt a nézõk a kommentfalon hozzászólhatnak a mérkõzésekhez, megoszthatják véleményüket, valamint szavazhatnak. Továbbá élõ statisztika is hozzáférhetõ.
• A szolgáltatás a sport.mindigo.hu weboldalon és/vagy mobil alkalmazás formájában áll rendelkezésre, amely letölthetõ Android és iOS rendszerû okos eszközökre.

2019-09-28 12:06 (170841)
név: EgisKormend
Meccsnap!

Ma végre elindul az új bajnoki szezon.
U20-as csapatunk 15 órától kezdi meg a sorozatot, a pénztárak is ugyanebben az idõpontban nyitnak ki majd.
A felnõtt mérkõzés, az Egis Körmend - OSE Lions találkozó 18 órakor kezdõdik, várjuk szurkolóinkat!

Mindörökké MTE!

2019-09-28 13:36 (170843)
név: EgisKormend
A MindiGOSport linkje a mai mérkõzéshez:

https://sport.mindigo.hu/musorujsag/egis-kormend-ose-lions-950004245


2019-09-28 21:34 (170861)
név: EgisKormend
A mai sajtótájékoztató felvétele:

https://youtu.be/LnHP8_AmzmM

Feltöltjük a két félidõt is, mivel a közvetítés nem mûködött.
Még ma éjjel látható lesz majd a meccs az MTE Tv YouTube csatornáján.

<- korábbi 1182 bejegyzésbejegyzés 1183 - 1232 ( összes : 2032 ) időrend: -> következő 800 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /