Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
2013-07-15 10:12 (131828) | név: Brajen | |
| Ez az írás ismételten segíti, a körmendi kosárlabdában, az összefogást, megbékélést stb. (Törölni kéne mert csak feszültséget gerjeszt szurkolókban, vezetõkben játékosokban.) Előzmény: pelike (131826) |
|
Előzmény: 2013-07-14 21:37:00 (131826) | név: pelike | |
| "Nekem az a lehetõség fáj legjobban Istivel kapcsolatban, amit éppen nevelõegyesülete packázott el. Hogy hogyan? Errõl éppen Isti nyilatkozott nemrégiben: "Megviselt a tavaly tavaszi-nyári huzavona a Körmenddel, amin sajnos a mai napig nem tudtam túltenni magam. Elõször azt mondták, nem tudnak szerzõdést ajánlani, aztán végül mégis tettek, ám akkorra már nem tudtam, nem volt lehetõségem várni, s szóban elköteleztem magam Szolnokra."
Ez körülbelül olyan történet volt, mint amikor végleges távozás elõtt Patonay Imrének azt ajánlották, hogy ne gardírozza még a junior csapatot sem, mert akkor együtt utazna a felnõttekkel, de volna aki nem látná ott szívesen, és jobb lenne, ha egy serdülõ csapatot venne át az utánpótlás egyesületnél. És akkor ehhez még tegyük hozzá Isti kifütyülését azon a pályán, ahol több verejtékét itta be a parkett, mint amennyi könny elfolyt egy-egy nagyszerû gyõzelme után.
Nekem a "Németh Isti menedzsernek áll" sztoriban (sok sikert hozzá Istikém!), az fáj legjobban, hogy a körmendi kosárlabdaport potenciális elsõ számú emberét veszítettük el, olyasvalakit, aki játékosmúltja, tapasztalata, tárgyalókészsége, nyelvtudása, és mérhetetlenül pozitív személyisége révén újra azzá tudta volna tenni a Körmendet, amiért mindenki szerette, szereti a piros-feketéket. A helyi nagylelkû, nagyszívû hagyományokon és a családias összetartozás érzésén alapuló, jól szervezett, dinamikus, stabil gazdasági alapokon nyugvó, modern európai klubbá.
Gondolt arra valaki, hogy Isti tanult sportvezetést, hogy pályafutása alatt elismertette és és megszerettette magát Olaszországban, Lengyelországban, Szerbiában és Görögországban, hogy rengeteg játékos, edzõ és játékvezetõ fog vele kezet és öleli meg egy-egy találkozáskor, hogy Újvidéken tiszteletbeli szerbnek fogadták, aki egy magyar Németh? Hogy megismert számtalan klubmodellt, finanszírozási és premizálási praktikát és hogy a magyar kosárlabdázásban az egyik leginkább elismert és elfogadott személyiség. Aki ráadásul tökéletesen beszél angolul és nagyon jól szerbül. Mindezeket vajon ki tudja elmondani magáról, aki Körmenden a klub vezetésének terhét vette vagy veszi magára. Senki.
Rövid hír: "A jászberényi (!) Horváth Balázs is a Körmend stábját erõsíti a következõ bajnoki évben. Az õ szerepe azonban jóval több és összetettebb lesz, mint a vezetõedzõ munkájának segítése.
– Mindenekelõtt szeretném megköszönni ezt a felkérést! Egészen pontosan sportigazgatói állásról szólt a felkérés, amit kaptam. Ez összetett feladatot jelent számomra, és korántsem csak a szakmai munka segítésérõl szól. Építõmérnöki és közgazdászi ismereteimet is szeretném a Körmend szolgálatába állítani. Ezekre támaszkodva a klub gazdasági és szervezeti átalakításának irányítása is a feladatom lesz.
Ugyanakkor felelõsséggel tartozom a csapat eredményességéért, ezért a játékosok kiválasztásában is van szerepem, természetesen a vezetõedzõvel konzultálva.
Ezek mellett fogom segíteni Hencsey Tamás munkáját. Elsõsorban az ellenfelek játékának elemzésében és a mérkõzéseken, a kispadon ülve is.
Azért is vállaltam el mindezt, mert a Körmend egy olyan múltú és lelkületû csapat, amelynek a munkájában szívesen veszek részt. Örömmel leszek részese a klub életének és bízom abban, hogy egy olyan szezon vár ránk, amely sikereket hoz és a szurkolókat is jó érzéssel tölti el."
Ahogy mondani szokás: ennyi!" | |
/ 2013-07-15 08:39 (131827) | név: watson | |
| Úgy illene hogy a másik oldal véleménye is szerepeljen.Ez csak az egyik.
Senki oldalára nem kívánok állni de a sportszerûség ezt kívánná. |
|
2013-07-14 21:37 (131826) | név: pelike | |

Ahogy mondani szokás: ennyi!" |
|
2013-07-14 21:30 (131825) | név: pelike | |
| Fodor Sanyi tollából:
A PRÓFÉTA ÉS AZ Õ HAZÁJA
Szomorkás tisztelettel bámultam mindig a pályákon a született, ösztönös zseniket. Soha nem értettem, hogy vajon egy nyári éjszakán túl sok holdfény esett-e rájuk, vagy belekerültek valami szélviharba, ami felgyújtotta az érzékeiket, vagy mi a fene ette õket, hogy egyszerûen Isten csodás ajándéka, ami a kezükben, vagy a lábukban van. De valljuk be õszintén, õk azok, akiket csendes, vagy éppen túl hangos áhítattal figyelünk, õk azok, akikért érdemes kijárni a meccsekre, mert mindig mutatnak valami olyan, amibe egyszerûen beleborzong az ember.
Nekem szerencsém volt, már tizennégy éves koromban együtt játszhattam egy ilyen fiúval, akinek teljesen mindegy volt, hogy dobja, vagy rúgja a labdát, minden megerõltetés nélkül képes volt varázsolni, és szinte nem létezett olyan labdajáték, amibe ne juthatott volna el a válogatottságig. Németh Istvánnak, hívták, nem, nem a körmendiek Istije õ, aki a napokban jelentette be hivatalosan, hogy abbahagyja a kosárlabdázást, akikrõl én beszélek jobban fölfigyelt a Csicsa névre és mint Isti édesapja parádézott a körmendi színekben. Csicsát azért volt jó nézni, mert mindig akadt valami váratlan abban, ahogy játszott és azért volt rossz nézni, mert átsuhant az emberen valami félénk bizonyosság arról, hogy abba kellene hagynia a játékot, hiszen Csicsát látva, semmi értelme nincs annak, hogy folytassa. Hiszen ezt képtelenség volna akár csak megközelíteni is.
És mégis sikerült valakinek túltenni még rajta, és az történetesen a fia, Németh Isti lett. Szerintem õ már az anyaméhben kosárlabdázott, aztán az iskolákban, a Falu Streetball pályán éjjel és nappal a Fodor Brothers nevû alakulattal és Trummer Rudival, majd a Körmend igazolt játékosaként. Azért némileg szerencsém volt, mert láttam ifistaként az utolsó másodpercben dobott kosárral gyõzelemre vinni a Fürész ifit. És láttam izgatott gyerekként ziccert dobni élete elsõ NB I-es mérkõzésén. Láttam összetörve, könnyezve a 2002-es bajnoki döntõ után, és láttam fülig érõ szájjal szivarozni a következõ évi igazságszolgáltatásnál, amikor söpréssel nyerte harmadik bajnoki aranyát a Körmend az Ivkovics-féle Kaposvár ellen. Mindenhol felnéztek rá, még az ellenfelek is, mindenhol szerették nyíltsága és vagánysága miatt, ám Körmenden legutóbb mégis fújolták és kifütytülték. És akkor a válogatottbeli fellépéseirõl és az európai elitben mutatott játékáról még nem is szóltam semmit. Mert nem a játékost szeretném itt most elsiratni, azt már sokan megtették helyettem. |
|
2013-07-14 19:57 (131822) | név: BélaBá | |
| Ki fogják dobni megint, de én már komolyabb következményeken gondolkodok, mert unom már, hogy az én nevemet, nick nevemet, monogramomat használja. Ráadásul már nem csak az enyémet.
Szóval nekem ez már sok, és túl személyes.
Könnyen lehet, hogy komolyabb következményei lesznek a "munkásságának". Előzmény: Jay-X (131821) |
|
Előzmény: 2013-07-14 19:53:00 (131821) | név: Jay-X | |
| Ezzel nem lehet mit tenni. | |
/ 2013-07-14 19:53 (131821) | név: Jay-X | |
| Ezzel nem lehet mit tenni. Előzmény: Bubi_ (131820) |
|
Előzmény: 2013-07-14 19:14:00 (131820) | név: Bubi_ | |
| Má' megint ideszoktatjátok! | |
/ 2013-07-14 19:14 (131820) | név: Bubi_ | |
| Má' megint ideszoktatjátok! Előzmény: Jay-X (131819) |
|
Előzmény: 2013-07-14 18:13:00 (131819) | név: Jay-X | |
| Hullámai vannak, ilyenkor az indexen is pörget. Biztos néha kifogy a gyógyszer a szombathelyi Fõ téri patikában. | |
/ 2013-07-14 18:13 (131819) | név: Jay-X | |
| Hullámai vannak, ilyenkor az indexen is pörget. Biztos néha kifogy a gyógyszer a szombathelyi Fõ téri patikában. Előzmény: BélaBá (131818) |
|
Előzmény: 2013-07-14 16:31:00 (131818) | név: BélaBá | |
| Ahogy írtam, egyelõre nincs különösebb jelentõsége.
(De annak igen, ha te az vagy, akire gondolok.
Leszokhatnál már errõl az örökös újraregisztrálásról, eléggé beteges.
Észre kellene venned, hogy nem látnak itt szívesen...) | |
/ 2013-07-14 16:31 (131818) | név: BélaBá | |
| Ahogy írtam, egyelõre nincs különösebb jelentõsége.
(De annak igen, ha te az vagy, akire gondolok.
Leszokhatnál már errõl az örökös újraregisztrálásról, eléggé beteges.
Észre kellene venned, hogy nem látnak itt szívesen...) Előzmény: NZsRD (131816) |
|
Előzmény: 2013-07-14 09:06:00 (131816) | név: NZsRD | |
| A 3-ban. | |
/ Előzmény: 2013-07-12 15:06:00 (131806) | név: BélaBá | |
| Nem tudom, hogy mi a háromban vagy a tízben vagyunk, de egyelõre talán nincs is túl nagy jelentõsége.
Persze jobb, ha már biztos nevezõk vagyunk, de a hiánypótlással eleget lehet tenni a feltételeknek.
Azt hiszem egy éve is volt hasonló.
Szerintem mindenképpen rendbe lesznek a dolgaink. Még ha esetleg most még a háromba tartoznánk, akkor is. | |
/ 2013-07-13 23:18 (131815) | név: Gömb | |
| Ha a Dejant visszahoznánk, akkor a korábban általam írt 2 hely egyike fogyna csak el. Szerintem hasznos igazolás lenne, mert ha valami van Kuttorral vagy Gerivel. Mert ugye Geri azért elég sérülékeny már, így nem lehet, hogy ne számoljunk ezzel, szóval lenne egy olyan játékosunk, aki 1 és 2 poszton is meg tudná állni a helyét 10-15 percre.
Így kellene egy 2-es amcsi pl. Timberlake, és a Fepu mögé még egy 3-as, ha Söminek nem menne az új poszt és meg is lennénk. Persze ehhez azért kellene egy értelmes 3-as, ami ha azt nézzük, hogy magyar kell ez esetben, nem könnyû feladat, de a határon túl is szétnézhetnénk.
Talán így lesz, majd meglátjuk.
MTE!!! Előzmény: Theodoros (131813) |
|
Előzmény: 2013-07-13 15:36:00 (131813) | név: Theodoros | | település : Dombóvár |
| Szerintem is meg kell tartani most már a Sonyák Bécit, mert nem nagyon van nála jobb a piacon, inkább õ, mint a Vesztergom...
Irányító posztra Kuttornál egy labdabiztosabb játékos kéne szerintem. | |
/ Előzmény: 2013-07-13 13:37:00 (131812) | név: kendeffy | |
| Adja valamelyik csatorna a mai magyar-román válogatott meccset? | |
/ 2013-07-13 15:36 (131813) | név: Theodoros | | település : Dombóvár |
| Szerintem is meg kell tartani most már a Sonyák Bécit, mert nem nagyon van nála jobb a piacon, inkább õ, mint a Vesztergom...
Irányító posztra Kuttornál egy labdabiztosabb játékos kéne szerintem. Előzmény: acélszív (131811) |
|
Előzmény: 2013-07-13 08:07:00 (131811) | név: acélszív | |
| Örülnék, ha Sonyák Béci maradna, tökös legény. Irányító gondjaink nem lesznek, Kuttorra rá lehet bízni az irányítást, amíg More pihen... Ha az Isti-sztori nem így alakul, már csak egy külsõ légiós kellene és hátradõlhetnénk... :( | |
/ 2013-07-13 13:37 (131812) | név: kendeffy | |
| Adja valamelyik csatorna a mai magyar-román válogatott meccset? |
|
2013-07-13 08:07 (131811) | név: acélszív | |
| Örülnék, ha Sonyák Béci maradna, tökös legény. Irányító gondjaink nem lesznek, Kuttorra rá lehet bízni az irányítást, amíg More pihen... Ha az Isti-sztori nem így alakul, már csak egy külsõ légiós kellene és hátradõlhetnénk... :( Előzmény: Theodoros (131809) |
|
Előzmény: 2013-07-12 21:13:00 (131809) | név: Theodoros | | település : Dombóvár |
| Szerintem elég merész lenne, ha csak a Sömi lenne az egyetlen 3-as posztú játékos a padon. S arról nem is beszélve, hogy egy tipikus irányító sem ártana kispadra... | |
/ 2013-07-13 07:46 (131810) | név: Gömb | |
| Egyetértek, 1, 2, 3-as poszton is ránk férne egy jó magyar. De csak 2 hely van erre. Nos ezért mondom, hogy kíváncsi leszek, ezt, hogy oldja meg a szakmai stáb...
MTE!!! Előzmény: Theodoros (131809) |
|
Előzmény: 2013-07-12 21:13:00 (131809) | név: Theodoros | | település : Dombóvár |
| Szerintem elég merész lenne, ha csak a Sömi lenne az egyetlen 3-as posztú játékos a padon. S arról nem is beszélve, hogy egy tipikus irányító sem ártana kispadra... | |
/ 2013-07-12 21:13 (131809) | név: Theodoros | | település : Dombóvár |
| Szerintem elég merész lenne, ha csak a Sömi lenne az egyetlen 3-as posztú játékos a padon. S arról nem is beszélve, hogy egy tipikus irányító sem ártana kispadra... Előzmény: Gömb (131808) |
|
Előzmény: 2013-07-12 20:33:00 (131808) | név: Gömb | |
| Nem tudok seemmit, de nagyon nagy a csend az biztos.
Ha azt nézzük, hogy 8 igazolt játékosunk van eddig, és még egy légiós lehet, akkor 9 lesz. Elvileg 12 lesz nevezve. Tegyük fel, hogy a Sömi marad, mert szerintem így lesz és jó is lenne. Akkor is van még két hely. Ha az amcsi, illetve a 3. légiós nem 2-3 kombó lesz, akkor mindenképpen kell még valaki vagy hármasra, ha Söminek nem menne, vagy a Geri mellé. Szóval szerintem kell valakit hozni. Az a gáz, hogy nem nagyon van olyan, akit értelme is lenne, meg is tudnánk fizetni és szabad is, hacsak nem valami Román-Magyar vagy ilyesmiben gondolkozunk mint ahogy a Berény is csinálta ma. Persze Bécirõl és Taturól sincs semmi hír. Bár gondolom ha tudunk akkor erõseb játékerõt képviselõ játékos szerzõdtetése a cél. Hiszen ha nem így lenne, velük már rég megegyeztek volna, hiszen szerintem a csapaton belül õk számítottak legkevésbé drágának. Persze ezt lehet, hogy csak én gondolom így....
Remélem nemsokára lesz 1-2 bejelentés és lassan lassan összeáll a keret...
MTE!!!!!! | |
/ 2013-07-12 20:33 (131808) | név: Gömb | |

MTE!!!!!! Előzmény: Theodoros (131807) |
|
Előzmény: 2013-07-12 19:54:00 (131807) | név: Theodoros | | település : Dombóvár |
| Valaki tudja, hogy lesz-e új magyar játékos igazolva? | |
/ 2013-07-12 19:54 (131807) | név: Theodoros | | település : Dombóvár |
| Valaki tudja, hogy lesz-e új magyar játékos igazolva? |
|
2013-07-12 15:06 (131806) | név: BélaBá | |
| Nem tudom, hogy mi a háromban vagy a tízben vagyunk, de egyelõre talán nincs is túl nagy jelentõsége.
Persze jobb, ha már biztos nevezõk vagyunk, de a hiánypótlással eleget lehet tenni a feltételeknek.
Azt hiszem egy éve is volt hasonló.
Szerintem mindenképpen rendbe lesznek a dolgaink. Még ha esetleg most még a háromba tartoznánk, akkor is. Előzmény: Mörtön (131805) |
|
Előzmény: 2013-07-12 14:44:00 (131805) | név: Mörtön | |
| Lenne egy kérdésem, nem cinikus, hanem érdeklõdõ: a Körmend benne van a háromban, vagy elfogadták a nevezést. Általában a fekete bárányok közé tartozunk.
http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/13914_10_csapat_nevezeset_fogadtak_el
Újabb játékos távozott az Albából. Somogyfoki a PVSK-ba igazolt, valami bûzlik az Albában...
| |
/ 2013-07-12 14:44 (131805) | név: Mörtön | |
| Lenne egy kérdésem, nem cinikus, hanem érdeklõdõ: a Körmend benne van a háromban, vagy elfogadták a nevezést. Általában a fekete bárányok közé tartozunk.
http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/13914_10_csapat_nevezeset_fogadtak_el
Újabb játékos távozott az Albából. Somogyfoki a PVSK-ba igazolt, valami bûzlik az Albában...
|
|
2013-07-11 18:29 (131803) | név: BélaBá | |
| Egyetértünk.
Nem is értem! :-))) Előzmény: Jay-X (131802) |
|
Előzmény: 2013-07-11 18:15:00 (131802) | név: Jay-X | |
| Hát de errõl beszélek.
A hagyományos lebonyolítást már rég megszüntették. Ez a mostani lebonyolítás viszont szerintem a kisebbik rossz.
Viszont nem kéne Magyar Kupának hívni, mert a kupának pont az a lényege, hogy minden bejegyzett csapat indulhat, egyenlõ esélyekkel.
Legyen inkább Közgép-Vodafone Ligakupa. | |
/ 2013-07-11 18:15 (131802) | név: Jay-X | |
| Hát de errõl beszélek.
A hagyományos lebonyolítást már rég megszüntették. Ez a mostani lebonyolítás viszont szerintem a kisebbik rossz.
Viszont nem kéne Magyar Kupának hívni, mert a kupának pont az a lényege, hogy minden bejegyzett csapat indulhat, egyenlõ esélyekkel.
Legyen inkább Közgép-Vodafone Ligakupa. Előzmény: BélaBá (131800) |
|
Előzmény: 2013-07-11 16:58:00 (131800) | név: BélaBá | |
| Igazad van a következtetésben, én mégis jobban szerettem azt, hogy legalább a kupában volt némi esélye, lehetõsége a kisebb csapatoknak is.
Ausztriában - igaz fociban - legutóbb harmadosztályú csapat nyerte a kupát, kiütve három élvonalbeli gárdát is.
Lehet, hogy a klub történetének legdicsõbb szezonját érték el ezzel, amire örökké büszkeséggel emlékezhetnek.
Igaz, nem gyakori az ilyen, de Angliában is van példa arra, hogy az FA Kupában megleckéztetik a nagyokat.
Az ilyen lebonyolítással viszont elveszik ennek az esélyét.
Tudom, azzal érvelnek, hogy másoknál ez már régóta jól mûködik.
Elhiszem.
De nem biztos, hogy nálunk emiatt meg kell szüntetni egy - szerintem - jó hagyományt. | |
/ 2013-07-11 17:34 (131801) | név: krstic | |
| Hármasra Sömenek?! :) Előzmény: kendeffy (131798) |
|
Előzmény: 2013-07-11 14:52:00 (131798) | név: kendeffy | |
| Kellene használható magyar játékos az 1-3-as posztokra, és nem nagyon nagy a választék...
Baki jó lett volna, de õ már "kincs, ami nincs". | |
/ 2013-07-11 16:58 (131800) | név: BélaBá | |
| Igazad van a következtetésben, én mégis jobban szerettem azt, hogy legalább a kupában volt némi esélye, lehetõsége a kisebb csapatoknak is.
Ausztriában - igaz fociban - legutóbb harmadosztályú csapat nyerte a kupát, kiütve három élvonalbeli gárdát is.
Lehet, hogy a klub történetének legdicsõbb szezonját érték el ezzel, amire örökké büszkeséggel emlékezhetnek.
Igaz, nem gyakori az ilyen, de Angliában is van példa arra, hogy az FA Kupában megleckéztetik a nagyokat.
Az ilyen lebonyolítással viszont elveszik ennek az esélyét.
Tudom, azzal érvelnek, hogy másoknál ez már régóta jól mûködik.
Elhiszem.
De nem biztos, hogy nálunk emiatt meg kell szüntetni egy - szerintem - jó hagyományt. Előzmény: Jay-X (131799) |
|
Előzmény: 2013-07-11 16:31:00 (131799) | név: Jay-X | |
| De min csodálkoztok?
A Magyar Kupa évek óta nem kupasorozat. Az alsóbb osztályú csapatok selejteztek. Aztán az õ továbbjutóik indulhattak csak az igazi Kupában. Ez így bohóckodás volt.
Már nem lehetett olyan, hogy az elsõ fordulóban Sárvár-Albacomp, Ják-Jászberény stb., mert nem mindenki egyenlõ feltételekkel indult, akkor pedig ez a MK egy egyszerû ligakupa volt.
Ha nem állítják vissza a régi rendszert, akkor viszont sokkal jobb, ha az egész viccet minél rövidebb idõ alatt lerendezik. | |
/ 2013-07-11 16:31 (131799) | név: Jay-X | |
| De min csodálkoztok?
A Magyar Kupa évek óta nem kupasorozat. Az alsóbb osztályú csapatok selejteztek. Aztán az õ továbbjutóik indulhattak csak az igazi Kupában. Ez így bohóckodás volt.
Már nem lehetett olyan, hogy az elsõ fordulóban Sárvár-Albacomp, Ják-Jászberény stb., mert nem mindenki egyenlõ feltételekkel indult, akkor pedig ez a MK egy egyszerû ligakupa volt.
Ha nem állítják vissza a régi rendszert, akkor viszont sokkal jobb, ha az egész viccet minél rövidebb idõ alatt lerendezik. |
|
2013-07-11 14:52 (131798) | név: kendeffy | |
| Kellene használható magyar játékos az 1-3-as posztokra, és nem nagyon nagy a választék...
Baki jó lett volna, de õ már "kincs, ami nincs". |
|
2013-07-11 13:47 (131797) | név: lhegedus | | település : London |
| Serulesveszely van, ez igaz, de az a baj, hogy affele halad a dolog, hogy a bajnoksag mindenek elott, a kupa meg szepen lassan elveszti a jelentoseget. Es szerintem ez baj. Egyenletesebben kellene elosztani a merkozeseket. Szerintem egyenletes terhelessel nyugodtan lehetne tobb merkozest jatszani, es nem az lenne, hogy a kupamerkozesekre mindenki ugy megy, nehogy valaki leseruljon. Vagy leginkabb a klubboknak kellene odaig jutniuk, hogy nem 1-2 jatekost jatszatnak 30 perceket minden merkozesen, mert igy termeszetesen a szeon vegere faradt mindenki. De ez nyilvan bonyolultabb, mint en az egyszeru eszjarasommal gondolom
HAJRA KORMEND!!!!!!
Előzmény: Mörtön (131796) |
|
Előzmény: 2013-07-11 12:52:00 (131796) | név: Mörtön | |
| A sérülésveszélyt meg még nem is említettem. 3 meccs 3 nap alatt az alapszakasz vége felé. Biztos ez lesz minden edzõ és játékos rémálma! | |
/ 2013-07-11 12:52 (131796) | név: Mörtön | |
| A sérülésveszélyt meg még nem is említettem. 3 meccs 3 nap alatt az alapszakasz vége felé. Biztos ez lesz minden edzõ és játékos rémálma! Előzmény: lhegedus (131791) |
|
Előzmény: 2013-07-10 21:31:00 (131791) | név: lhegedus | | település : London |
| Teljes mertekben 1et ertek. Teljesen elveszti a jelentoseget es az "erteket". Raadasul a "kissebb" csapatoknak eselyuk sincs. Valoban lehet mondani, hogy a 8 vagy 4 kozott csak a "nagyok" voltak, de ezt nem tartom jo dontesnek. Sot mi tobb azon gondolkoztam korabban, hogy miert nem korabban es tobb csapattal kezdodik a kupa sorozat. Szerintem rosz dontes volt, azokon a helyeken ahol nem NB1-es kosarlabda van, vagzy nem az elso 8-ban (7-ben) vannak, a maradek "erdeklodes" is elveszik. Egy kis csapat szamara nagyon sokat jelethet(ne), ha a "nagyokkkal" tudnanak jatszani, esetleg nem sok eselyuk van. A nagyobb csapatok meg fel tudnanak minden ilyen "sima" merkozest hasznalni arra, hogy ujabb variaciokat probaljanak ki, vagy olyan jatekosokat kuldjenek palyara, akik a bajnoksagban kevesebb szerepjhez jutnak. Igy tenyleg leertekelodik a kupa erteke. De ez lehet csak az en velemenyem. Arrol pedig nem beszelek, hogy miert kezdodik minden kiiras ugy, hogy X csapat + a Szolnok. Ok vallaltak az Adria ligat, senki nem kenyszeritete oket. Lehet hogy hasznot hoznak belole, de ezert miert kell automatikusan ugy kiirni a kupat, hogy a legjobb 7 csapat + a Szolnok. Szerintem etikatlan, es sportszerutlen a tobbi csapattal szemben, legfokeppen a kis csapatokkal szemben akik egyaltalan nem kapnak eselyt, hogy indulhassanak a Magyar kupaban, a Szolnok meg automatikusan indul. A papirforma alapjan rendben van, de ki ies milyen jogon jelentheti ki 3 honappal a bajnoksag kezdete elott, hogy a 8 legjobb csapat kozott a Szolnok is bent van. Valoszinu valoban benne van, de akkor miert nem mondjak, hogy 7 csapat + az Albacomp (akik tavaly valoban jobbak voltak a Szolnoknal). Szoval szamomra ez egy ujabb visszassag, de nem hiszem, hogy csak en vagyok vele igy.
HAJRA KORMEND!!!!!! | |
/ 2013-07-11 11:59 (131795) | név: acélszív | |
| De legalább a zeg-zeg-zeg kezdetû rigmusunk megmarad... :)) Előzmény: mindörökké mte (131794) |
|
Előzmény: 2013-07-11 11:31:00 (131794) | név: mindörökké mte | |
| Sajnos nem lesz a mi játékosunk. Nagyon nehéz lesz találni használható magyart mezõny poszta (ha van még egyáltalán) | |
/ 2013-07-11 11:31 (131794) | név: mindörökké mte | |
| Sajnos nem lesz a mi játékosunk. Nagyon nehéz lesz találni használható magyart mezõny poszta (ha van még egyáltalán) |
|
2013-07-11 07:05 (131792) | név: watson | |
| Ennyi erõvel mi,Paks,Jászberény, Albacomp is kérhetné hogy a felsõházi rájátszásba alanyi jogon maximális pontszámmal kapcsolódjon be.Vállaltunk kinti kupát,ok Adriát nem. Előzmény: lhegedus (131791) |
|
Előzmény: 2013-07-10 21:31:00 (131791) | név: lhegedus | | település : London |
| Teljes mertekben 1et ertek. Teljesen elveszti a jelentoseget es az "erteket". Raadasul a "kissebb" csapatoknak eselyuk sincs. Valoban lehet mondani, hogy a 8 vagy 4 kozott csak a "nagyok" voltak, de ezt nem tartom jo dontesnek. Sot mi tobb azon gondolkoztam korabban, hogy miert nem korabban es tobb csapattal kezdodik a kupa sorozat. Szerintem rosz dontes volt, azokon a helyeken ahol nem NB1-es kosarlabda van, vagzy nem az elso 8-ban (7-ben) vannak, a maradek "erdeklodes" is elveszik. Egy kis csapat szamara nagyon sokat jelethet(ne), ha a "nagyokkkal" tudnanak jatszani, esetleg nem sok eselyuk van. A nagyobb csapatok meg fel tudnanak minden ilyen "sima" merkozest hasznalni arra, hogy ujabb variaciokat probaljanak ki, vagy olyan jatekosokat kuldjenek palyara, akik a bajnoksagban kevesebb szerepjhez jutnak. Igy tenyleg leertekelodik a kupa erteke. De ez lehet csak az en velemenyem. Arrol pedig nem beszelek, hogy miert kezdodik minden kiiras ugy, hogy X csapat + a Szolnok. Ok vallaltak az Adria ligat, senki nem kenyszeritete oket. Lehet hogy hasznot hoznak belole, de ezert miert kell automatikusan ugy kiirni a kupat, hogy a legjobb 7 csapat + a Szolnok. Szerintem etikatlan, es sportszerutlen a tobbi csapattal szemben, legfokeppen a kis csapatokkal szemben akik egyaltalan nem kapnak eselyt, hogy indulhassanak a Magyar kupaban, a Szolnok meg automatikusan indul. A papirforma alapjan rendben van, de ki ies milyen jogon jelentheti ki 3 honappal a bajnoksag kezdete elott, hogy a 8 legjobb csapat kozott a Szolnok is bent van. Valoszinu valoban benne van, de akkor miert nem mondjak, hogy 7 csapat + az Albacomp (akik tavaly valoban jobbak voltak a Szolnoknal). Szoval szamomra ez egy ujabb visszassag, de nem hiszem, hogy csak en vagyok vele igy.
HAJRA KORMEND!!!!!! | |
/ 2013-07-10 21:31 (131791) | név: lhegedus | | település : London |

HAJRA KORMEND!!!!!! Előzmény: Mörtön (131790) |
|
Előzmény: 2013-07-10 20:57:00 (131790) | név: Mörtön | |
| Ez a kupa átment Göcsej-kupába, csak a szezon közben lesz. Elsõ 7+ Olaj. Le se kéne játszani, úgyis a Tiszaligetben lesz, remélem, a Sport Klub közvetíti a szubjektív riportereikkel, és mindig az Olaj nyeri!
Gratulálok, így tûnik el szép lassan a Kupa, amelyikben nagyon szép eredményeket értünk el.
Köszönjük MKOSZ! | |
/ 2013-07-10 20:57 (131790) | név: Mörtön | |
| Ez a kupa átment Göcsej-kupába, csak a szezon közben lesz. Elsõ 7+ Olaj. Le se kéne játszani, úgyis a Tiszaligetben lesz, remélem, a Sport Klub közvetíti a szubjektív riportereikkel, és mindig az Olaj nyeri!
Gratulálok, így tûnik el szép lassan a Kupa, amelyikben nagyon szép eredményeket értünk el.
Köszönjük MKOSZ! |
|
2013-07-10 16:29 (131789) | név: kendeffy | |
| Körmendi nevelésû korosztályos válogatott, ebbõl sok nincs a háznál. Meg kell neki adni a lehetõséget, jól dob kintrõl és lelkesen védekezik. 200 centi körüli magassága a posztján nem rossz. Nem vezet jól labdát, de Kámán Tamás sem az a labdazsonglõr... |
|
2013-07-10 16:19 (131788) | név: krstic | |
| Én sem mondtam,hogy a legfontosabb a labdavezetés,de illik azért azon a poszton kétszer leütni a labdát. Lehet persze,hogy én tévedek és most,hogy fogyott (és csakis ez miatt ki lett nevezve 3as posztú játékosnak) megtáltosodik. :D Értem én ,hogy körmendi stb,de be kell látni ha vannak képességbeli hiányosságok sajnos.
Cáfoljon rám!!!! |
|
2013-07-10 15:25 (131787) | név: BélaBá | |
| Én azt gondolom, hogy a hármas poszton sem a labdavezetés a legfontosabb, viszont kintrõl ha betalál, az õ magasságával az hasznos lehet. Előzmény: krstic (131785) |
|
Előzmény: 2013-07-10 14:36:00 (131785) | név: krstic | |
| Sömenek mezõnyben? Szerintem nem fog az menni. 4es poszton sem tudta leütni a labdát. | |
/ 2013-07-10 14:36 (131785) | név: krstic | |
| Sömenek mezõnyben? Szerintem nem fog az menni. 4es poszton sem tudta leütni a labdát. |
|
2013-07-10 11:28 (131784) | név: BélaBá | |
| Néhány infó az EC sorsolásról, a fõoldalról:
"Az EuroChallenge Kupa sorsolását München egyik legelegánsabb szállodájában, a Kempinskiben rendezték, közel száz résztvevõvel.
Magyarországról mind a négy klub képviseltette magát, de volt néhány résztvevõ ország, ahonnan egyetlen képviselõ érkezett és õ tárgyalt mindent csapat nevében.
A Körmend a sorsolás alapján a Paks és a Novo Mesto csoportjába került volna, de mivel ezúttal azonos országok csapatai nem mérkõzhetnek egymás ellen az elsõ körben, ezért továbbsoroltak minket a B jelû csoportba.
Leendõ ellenfeleink közül csak a kijeviek képviseltették magukat közvetlenül, õk nagyon rugalmasak voltak a program kialakításánál. Megtudtuk tõlük, hogy egy hatezres csarnokban játszanak, általában telt ház elõtt, így várhatóan ellenünk is.
A Medgyestõl a fõszponzor elvesztése miatt senki sem utazott el a sorsolásra. Az oroszországi csapatok menetrendjérõl egy képviselõ tárgyalt, természetesen velünk is, így alakult ki a csoport mérkõzéseinek menetrendje." |
|
2013-07-10 00:05 (131782) | név: Jay-X | |
| Hagyjuk, csak a szokásos. Előzmény: watson (131781) |
|
Előzmény: 2013-07-09 21:36:00 (131781) | név: watson | |
| Németh Istinek írtam.Te vagy az?Ne-) | |
/ 2013-07-09 21:36 (131781) | név: watson | |
| Németh Istinek írtam.Te vagy az?Ne-) Előzmény: Jay-X (131773) |
|
Előzmény: 2013-07-09 16:55:00 (131773) | név: Jay-X | |
| De. | |
/ 2013-07-09 21:08 (131780) | név: BélaBá | |
| Ujabb Török infó:
"Fantasztikus dupla-dupla Török Rollandtól
Harmadik mérkõzését is lejátszotta a román egyetemi válogatott az Universiadén, és ismét kiemelkedõt nyújtott Török Rolland. Ezúttal Mongóliát gyõzték le, 89-72 arányban.
A Körmend játékosa 26 játékperc alatt 14 pontja mellé 15 lepattanót (10 védõ, 5 támadó) is begyûjtött, masszív dupla-duplát érve el."
|
|
2013-07-09 20:17 (131779) | név: Kisnorbi | |
| Lehet, hogy álmodozó vagyok, de én szeretnék még beleborsózni tétmeccsen az "ISTI-ISTI-ISTI" rigmusba... |
|
2013-07-09 19:56 (131778) | név: pokolgép | |
| És ezt mind valamilyen szinten saját magunknak köszönhetjük
Akik meg Istit fifügyülték mikor ide jött a szolnokkal azok most büszék magukra remélem.
SOHA NEM LESZ KÖRMENDEN MÉGY EGY ILYEN KALIBERÛ JÁTÉKOS SOHA!
MTE Előzmény: acélszív (131762) |
|
Előzmény: 2013-07-09 09:30:00 (131762) | név: acélszív | |
| Ismét egy olyan dolog, aminek nem így kellett volna történnie...
Nincs már nálunk Putesz, Fodor Sanyi, Rudit is "furcsán" nyugdíjaztuk, Isti nem itt fejezi be a pályafutását... Rendben, az éremnek mindig 2 oldala van, de akkor is: NAGYON NEM JÓ EZ IRÁNY!!! | |
/ | 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|