Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
| bejegyzés 1 - 50 ( összes : 2 ) időrend:   | |
 | 2012-07-27 15:14 (124255) | | név: Colombus |  | | település : Vasvár |
| Minap olvastam valahol, hogy létrehoztak egy szobát, ami nem hogy visszaverné a hanghullámokat, hanem mindet elnyeli. 45 percnél tovább nem bírja bent az ember, sõt egy idõ után a saját emésztését és szívverését is hallja. Elgondolkodtam, hogy mire is lehet jó egy ilyen helység. Aztán olvastam nem sokkal késõbb ezen az oldalon, hogy kiszáll a tulajdonos. A két „hír” valahogy most került bennem egy síkra. Arra gondoltam a búkomorság pillanataiban, hogy most lenne jó megfogni minden élõt, akinek bármilyen apró köze is volt a körmendi kosárlabdához, vagy akár csak gondolkodott velünk együtt, mind a 4-5 ezer (remélem keveset írok, nagyon keveset) lelket, egy ember által szakíthatatlan rablánccal összefonni, és rázárni az ajtót. Eleinte hangok, aztán csend. Nyomasztó némaság, és az ajtót addig zárva tartani, míg valóban nem kezdenénk hallani egymás belsõ hangjait, kiváltképp a szívverést. Addig kulcs nem fordulhatna a zárba, míg a szívverések nem alkotnának dinamikus, elkülöníthetetlen egységet. Míg fel nem eszmélnénk, hogy nem elõször van ilyen pillanat, amíg deja vu érzés nem lengené be a szobát. Aztán kijönni, egy hordót megcsapolni, és újragondolni mindent, visszatérni oda, ahol valami félresiklott, és onnét továbbélni, létezni.
Számtalanszor gondoltam már így, ahogy most is, hogy a legfontosabb, ami miatt beleszerettünk ebbe az egészbe, az a KÖZÖSSÉG volt. A szétverhetetlennek tûnõ, acélerõs összetartás és összetartozás, amibe nincsenek egyének, és nincs „ÉN”, csak „együtt” és „MI”. Iszonyat nehéz dolog, és óriási felelõsség is egy közösségbe tartozni, mivel a természeténél fogva nincsenek külön utak, külön gondolkodás és emiatt minden közös. Van külön vélemény, de azok egytõl egyig a közösségé is. Sõt, a közösségnek együtt kell azokat vállalni, még akkor is, ha elemei nem érzik magukénak. Ha ez a rendszer megszûnik, és az egyén kilép, nem vallja magáénak az egységet, akkor a felszínen fodrozódni látszik a víz, mely gyûrûzik egész a partig, majd vissza a kiinduláshoz, egyre nagyobb hullámokat gerjesztve. Dobjunk be egy követ a tóba. Egy pillanat alatt megbomlik a víz egységét adó zavartalan csoda, és ezerszer több idõ kell az újbóli megnyugváshoz, mint a hullám elõidézéséhez. A körmendi kosárlabda óceánja is hullámokat vetett, valahol akkor, amikor a közösség egyénekké kezdett válni. A felelõsség (a legundorítóbb magyar szó) viszont közös, ha továbbra is „MI” akarunk lenni, és nem „ÉN”. Ha felelõst keresünk, akkor azzal még évekig eldacolunk úgy, hogy egyetértés soha nem lesz annak személyében, személyeiben, ergo a közösség továbbra is követ hajigál a tóba. Akkor maradunk életben (és most egy pillanatra hagyjuk a másik legrondább szavunkat, a pénzt), ha megvárjuk, míg elsimul a víztükör, „MI”-vé állunk ismét össze, és meghalljuk azt a közös dobbanást, amit a csendesszobában kellene éreznünk. Mindenki tudja mi ez. Nem új dolgot kell feltalálnunk, hanem megkeresni a hátrahagyott, elpazarolt, és becstelenített energiákat, lelkeket, erõket, amik valaha itt voltak. Azok is visszavágynak hozzánk, csak még lehet, hogy nem tudnak róla.
Hát nekem a nyár közepén ez a vágyam a körmendi kosárlabdával kapcsolatban. Bár már attól gyógyulnék, ha mindenki így gondolná, akinek így kell gondolnia. Itt is. Máshol is. Mindenhol.
MTE ÖRÖKKÉ
|
|
| bejegyzés 1 - 50 ( összes : 2 ) időrend: | |
| 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|
