A válogatott kosaras ebben a szezonban már túl van a 600. felnõtt bajnokiján, amelyeket kivétel nélkül körmendi piros-feketében játszott le. A mostani aláírással eldõlt, hogy az elõttünk álló két idényben is szülõvárosa színeiben szaporíthatja mérkõzéseinek, pontjainak, és ki tudja, talán trófeáinak számát is.

Ez alkalomból azt kérdeztük Ferencz Csabától, hogy hogyan szánta rá magát ilyen korán, már januárban arra, hogy újra összeköti pályafutását az Egis Körmenddel.

„Igazából nem volt nehéz elhatározás, mert aki ismer, az tudja, hogy a Körmend nálam mindig elsõbbséget élvez. Voltak megkeresések máshonnan is, de csütörtökön megkeresett az ügyvezetõ úr – amire nem is számítottam még ebben az idõszakban – és adott egy nagyon korrekt ajánlatot, ami tetszett. Tudhatja mindenki, hogy most már nem csak azt nézem, hogy magamnak mi a jó vagy mi az, ami esetleg nekem nem jó. A családomat kell néznem, és erre is figyelek elsõsorban, hogy nekik mi a jó, hogyan tudok úgy dönteni, hogy számukra az a legjobb legyen. Ez volt az egyik fõ okom és természetesen ugyanilyen fontos számomra a csapat iránt érzett elkötelezettségem. Ezek miatt döntöttem úgy, hogy a következõ két évet is szeretett csapatom mezében szeretném kitölteni. Remélem, hogy mindkét fél elégedett lesz a következõ két év után!”

Sokszor felteszik mostanában neked a kérdést, hogy mit gondolsz, meddig tarthat a profi pályafutásod. Említetted, hogy amíg a szervezeted nem jelez, addig örömmel játszol, és még nem jelez. Elképzelhetõ, hogy ez a döntés azt jelenti, hogy profiként már nem fogsz máshol, csak itthon pattogtatni?

„Ennek még nem mennék elébe, sok minden történhet évek alatt, változhatnak a dolgok az életünkben, ezért az ember nem mondja azt, hogy soha. De tény, hogy közeledik a pályafutásom vége. Sokszor mondtam, hogy amíg az egészségem, a testem enged, addig szeretnék kosárlabdázni. Most nincsen semmi problémám, remélem, hogy nem is lesz, és azért szeretnék még 3-4 évet kosarazni. Aztán meglátjuk, hogy két év után mi lesz. De most már valóban arra is kell figyelnem, hogy mi lesz a kosárlabda utáni életemben. Lehetséges, hogy itt fejezem be a pályafutásomat, nagy esély van rá, úgy gondolom.”

Az is számított a döntésed meghozatalában, hogy mint korábban mondtad, nagyon együtt van, nagyon jó most a társaság?

„Így van, most már megszoktuk a rendszert, amiben dolgozunk. Nagyon együtt vagyunk, szerintem erõn felül teljesít a csapat, amiben mindenki megtalálta a helyét. Büszke vagyok rájuk, mindenki mindent megtesz a pályán. No és a pályán kívül is minden rendben van. Remélem, hogy mindenki egészséges marad és bírni fogjuk a következõ idõszakot is. Nekem személy szerint nem könnyû ilyen sokat utazni, ennyit edzeni és játszani. A családnak sem könnyû, hogy az ember elég sokszor nincs otthon. De tényleg nagyon jó a társaság, szeretek a fiatalokkal is foglalkozni. Úgy érzem, hogy vevõk ezekre a tanácsokra, beszélgetésekre, hallgatnak az emberre. Élvezem ezt a szerepet, és tetszik, hogy valamit át tudok adni nekik is. Jól érzem magam, minden a legnagyobb rendben!”