Egy mérkõzés margójára, avagy hogyan (nem) láttam.

Az már magában furcsa érzés, ha az ember megtehetné, mégsem
nézi meg élõben azokat, akiket számtalanszor látott, akik annyi
örömet szereztek. Elmentem már velük Európa számos
városába, nem csak idegenbeli bajnokikra. Sõt, elbumliztunk Manresába
kisbusszal, másfél nap oda, másfél vissza. Negyed négyzetméter
ilyenkor a világ, és roppant kényelmetlen, de elmentünk, nem csak én.
Most meg csak huszonöt kilométer, guggolva is. de mégse. Pedig jó meccs
ígérkezik, és sanszunk is van, mert jó formában vannak a fiúk.
De, nem, mégsem megyek.
Az meg egyenesen borzasztó, hogy úgy telik az egész napom, hogy tudom, hat
óra után a fene megesz, a pulzusom kettõszáz, és lehet, hogy a
család sínyli meg idegállapotomat.
No uralkodj magadon öreg!
Délután agymosás, családi kirándulás Dél-
Zalába, focimeccs. Jó a bemelegítés, a focista kedvencek, (akik sokkal kisebb
kedvencek, meg sem közelíthetik a piros-feketéket) könnyed passzolgatás
után tíz emberrel is nyernek. Négy gól, de mennyi lehetett volna! Itt
nyertünk! Telefon a testvérnek, aki hasonló színekben látja a
világot. - Oké! Mondja, - De hívj, ha tudsz az esti eredményrõl!
Naná, majd nem.
Bumlizás hazafelé. Még csak fél öt, még odaérnék!
De nem, mégsem.
Mi lesz este? Naná, hogy korábban azért kímélték a
sérült Dzunicsot, hogy ellenünk már játszhasson. Eddig
nélküle is tudtak nyerni. Naná, hogy Kálmán Laci megint
pörög, mint a motolla. Neki egykori csapata ellen játszani nagyobb
motiváció bármilyen doppingnál. De majd meglátjuk milyenek az
új légiósaik. Nekünk "kevés" pénzért sikerült
jól választani, és - legalább is a pályán - egyre
egységesebb, egyre jobb a csapatunk. Sanszunk van, na! Még idegenben is. De hogy fogom
megtudni? Van pár mobilos ismerõs, ha meghallják.
Fogynak a kilométerek. Még most is odaérnék. Nem!
De aki nem megy úgy az úton, ahogy az én négykerekûm bír, jaj
annak! Ideges vagyok, megelõzök mindenkit, aki nem sokkal gyorsabb.
Néhány perc otthon, a szülõknél. Csend, nyugalom (?)
Szegény Apám. Az idén egyszer tudott elmenni meccsre, akkor sem nyertünk.
Van, ami még nála is erõsebb. Azért megvan a bérlete. Ott lesz
még, koptatja még a karfát az óra alatt. Kisgyerekként nem hittem volna,
hogy Õt legyõzheti bármi. De nem lefutott a meccs. Hányszor borult már a
papírforma!
De mi lesz este? Este? Hiszen már feldobták a labdát.
Nyomás haza, irány a fürdõkád. A gyerek nyûgös, nem aludt
délután. Megnyugtatom, legalább addig sem gondolok másra. Aztán
észbe kapok, hiszen elmúlt fél! Talán már szünet van. Elõ a
telefon!
Mi?! - Hogy mínusz kilenc? És még csak egy perc ment el a második
negyedbõl? Késõbb indult a meccs, nem miattunk. A fenébe, de talán jobb
is így. Ha mi vezetünk az elején, akkor nagyon ránk jönnek. Tavaly is volt
iskola ott, csak aztán a körülmények, ugye. Pár perc, csörög a
mobil, visszahívnak. Feljöttünk egálra, most mínusz három.
Na, ugye! Lesz ez még jobb is.
Aztán lassan, lassan telnek a végtelen percek. Háromnegyed nyolc. Már biztosan
vége! Pötyögés, csörgés, kettõ oda, de Kálmán
triplát dob. Több mint három perc még. A fenébe! Tele vagyunk
faultokkal, de már háromszor felálltunk, miért ne lehetne ez így
újra! Hogy miért? Mert állítólag van, aki nem akarja. Nem csak azok
közül, akik sárgában vannak a pályán. Támadó hiba
ellenünk, így oda a felzárkózás lehetõsége. Aztán
mégis. Csak kettõ pont! De nem, már nem lehet nyerni. Itt nem lehet nyerni!
Tavaly sem lehetett, pedig jobbak voltunk. Az egész ország így látta, csak az
nem, aki döntött a sorsunkról. Most nem annyira vad a fault arány, mint abban a
bizonyos tavalyi második húsz percben, de épp elég ahhoz, hogy ne lehessen
bátran védekezni. Eredmény? Hiába dobsz száz pontot idegenben,
többet fogsz kapni. Pláne, ha valaki egyéni rekordot dob ellened. 46 pont.
Milyen büszkék voltunk Madison 52 pontjára, amit Szolnokon "Bandi
nõvér" emlékére dobott és ajánlott a légiós!
Bandi! Mintha még tegnap is ott ült volna a gyúró kispadon.
- Gyere, találtam egy jó boltot. Olcsó minden pia! -mondta Olaszországban,
amikor Saporta Kupa meccsen vendégeskedtünk. És lám, én ilyen
olcsón Burbont még nem vettem. 1500-ért egy üveg Jeam Beam, 1700-ért
meg Four Roses. Kitartottunk vele a téli ünnepekben, sõt jutott még a
tavaszköszöntõre is.
Most nincs Saporta Kupa, meg farsang, nincs Bandi sem, de lesz tavasz! Biztos, hogy fordul a kerék. A
Whiskey-s üveg meg mégis csak elõkerül, hiszen egy kortyintásra az
elmaradt siker is okot adhat.
Telefon meccs után. Meghalt Mátyás, oda az igazság! Megverettek minket! -
hallom. De miért? Már megint, miért?
Miért nem engedik nyerni ott ezt a csapatot? Van, aki finoman fogalmaz, és azt mondja nem
nekünk segítettek. Van, aki feldúlt és vigasztalhatatlanul érkezik a
körmendi éjszakába. - Az évszázad csalása volt! - mondja.
Végül is mindegy. A lényeg, hogy bármit teszel, vannak, akik minden
munkád, elszántságod ellenére döntenek a sorsodról.
Tulajdonképpen az is mindegy, hogy miért. Azért, mert nem tetszel neki, a
játékod, az edzõd, a sikereid, vagy a szurkolód nem tetszik. Esetleg azért,
mert a másik színeit szimpatikusabbá tették. Valamivel.
Szóltál? Az a baj! Fogd be a szád!
Hallgattál? Megérdemled, miért hagytad magad!
Tûrj, mondják. Legyél birka! Mást nem tehetsz.
Csaltak, és te felháborodtál. Ami a szíveden, az a szádon.
Megbüntettek, megbûnhõdtél. Azt hittük, vége.
Aztán megint csaltak. Nyilvánvalóan, és az egész ország szeme
láttára. Nem veszekedtél. Összeültetek, megbeszéltétek.
Leírtátok tételesen, udvariasan. Videóval igazoltátok.
Kértétek, tegyenek valamit. Mit tettek?
Mellébeszéltek, aztán addig cukkoltak bennünket, amíg le nem
fújhatták a kupa negyeddöntõnket. Hiába szárnyalt a csapat. Hazai
pályán, megint az ország nyilvánossága elõtt. Mi voltunk a
botrányos bunkók. De mit kellett volna tenni? Bármit teszel, akkor is kibabrálnak
veled. Így legalább a lelkiismereted tiszta, hiszen kiálltál
céljaidért. Lehet, hiába, hiszen kupát nyert az a csapat, amelyiknek nem lett
volna a négyes döntõben sem a helye. Hát hogy jön egy Trummer Rudi, egy
mezei magyar válogatott játékos ahhoz, hogy tisztán szereljen egy jól
fizetett amerikait? Szokja az a gyerek, hogy mi az "igazság"! Vele együtt szokják a
szurkolók is!
Pedig nálunk sokan jobban tudják a szabályokat, mint néhány
játékvezetõ. Vagy némelyiknek a gerincével van valami gond. Van olyan
bíró, akinek a meccs elõtt az arcára van írva a
végeredmény. Hiába a játék, az akarat, bármi. Ha õ
úgy gondolja.
Szeretnék kosárlabda játékvezetõ lenni. Akkor talán
megérteném, de legalább is megtudhatnám, mi vihet rá valakit elfogult
bíráskodásra. A tévedés jogát mindenkinek fenn kell tartani!
Tudom. De a tendencia, vagy épp a támogatott csapat hívének azon
véleménye, mely szerint: Rosszul fújtak, sok hibával, és egy picit
többet tévedtek a mi javunkra. - mindez azt igazolja, hogy itt nem egyszerû
tévedések sorozatáról van szó.
És akkor most mit teszel?
Összeszorítod a fogad, és készülsz a következõre. De ezt
már nem adhatják vissza.
Volt idõ gondolkodni hajnalig. Még az órát is
visszaállították. Így is reggel fél négykor mentünk haza.
Na, majd este a tévében megnézem.
Megnézem?
Elkezdtem. Aztán nem bírtam. Féltettem a családi békét, hogy
megint más issza meg a levét, és hogy nem tudok majd egyetlen sort, betût sem
leírni nyugodtan. Nem akarok több hibát, pedig nem én hibáztam a
nagyobbat. De mégsem.
Ezek az oldalak a csapat híveinek saját oldalai. Ez itt a vélemény, és nem
csak a hír helye. Mégsem szabad elragadtatnia magát senkinek.
Forog a videó, majd egyszer, talán megnézem. Most inkább jöjjön
Clint Eastwood, meg a zöldfülû.
Másnap reggel nézem az újságot. A sportos napilapban még Isti is
Kálmán Laci teljesítményét dicséri.
Lehet, hogy neki van igaza.
A bírónak meg, ha van neki olyan, hát ezt olvasva nyugodt lehet a lelkiismerete.
Csakhogy õ nem ismeri annyira az Isti, mint én.