Kaposvár-Körmend 81-77


Érdekes mérkõzés volt, de az Ámen most elmaradt...

Nehéz róla elfogulatlanul megnyilvánulni, mert sok minden történt, de talán sikerül.
A játékról, magáról szintén nehéz röviden fogalmazni, mert változatos, izgalmas csata volt.
Ha mégis szeretném, akkor azt kellene írni, hogy egy igazi rangadót veszített el a csapatunk, amit meg lehetett, és egy kis higgadtsággal meg is kellett volna nyerni.
Az elején rendre hátrányban voltunk, de nem annyira, hogy az nagyon aggasztó lett volna. Tartottuk a lépést, fõleg Isti és Eddy jóvoltából. A második negyedben Edmonson egymaga 12 pontot szerzett, a félidõig 18-at, ez a pontjaink fele volt. Ekkor számomra a legnagyobb gondnak az tûnt, hogy az addigi három triplánkból is kettõt õ szerzett. Toroman jegyzett még egyet, aztán semmi. Így is fel tudtunk zárkózni a szünetig mínusz nyolcról kettõre, és ha nem szúrjuk el az utolsó támadást, akkor iksz lehetett volna a félidõ, így meg lett négy oda.
A szünet után aztán jött a változás. Végre beestek a hármasok, egy perc alatt fordítottunk, és már mi vezettünk néggyel. Isti igen csak belelendült, 11 pontot jegyzett ebben a negyedben, a Kaposvárnál viszont vészesen gyûltek a faultok, ami a körmendi reményeket erõsítette. Mujanovics is betalált, úgy tûnt, felülkerekedtünk, 27-16-ra nyertük a negyedet, pedig Filipovics is pályára lépett. Meg kell, hogy jegyezzem, Dzunics most is vezéregyénisége volt csapatának. Jobban, mint a szokásos show-mûsoránál is nagyobbat alakító Ivkovics, aki csibészsége ellenére - vagy talán épp azért - számomra általában szimpatikus, de ezen az estén túl lõtt a célon. Dzunics viszont elszántságával, játékával tûnt ki, és nagyon nagy szerepe volt abban, hogy nem mi nyertük ezt a találkozót. Nálunk a végére Edmonson nagyon elfáradt, rengeteget dolgozott a palánk alatt, szinte mindig túlerõvel szemben. Toroman három triplája ellenére sem dicsérhetõ túlságosan, ráadásul a végén az õ kezében volt a sorsunk, és hibázott. Persze tudom, sokan állították, hogy faultolták õt, de a síp néma maradt, épp úgy, mint Fehérváron, Góbi támadóhibájánál sorsdöntõ helyzetben. Csak úgy mellékesen, sok mindenben emlékeztetett ez a találkozó az Albacomp ellenire. A vége is ugyanaz lett. De még nem tartunk itt, hiszen az utolsó negyed elején már tízzel mentünk, és azt gondolhattuk volna, hogy a kipontozódott Ivkovics nélkül, és a négy hibával pályán lévõ Dzuniccsal és Bukvával játszó Kaposvár már nem lesz képes fordítani. Nem így lett, és ebben igazából csak magunkat hibáztathatjuk, de:
A kaposváriak által kegyetlenül szidott Szabó játékvezetõ, (Csak õ, mert Király tõle már megszokott módon enyhén szólva sem szimpatizál a Körmenddel. Persze nem is kellene, csak fújjon korrektül, de velünk szemben ez neki nem szokott sikerülni.) szóval Szabó is beállt a sorba, és a negyedik negyedben a bírók úgy hagyták felzárkózni a Kaposvárt, hogy kilenc percig egyetlen csapathibája volt egy olyan együttesnek, amelyik kõkemény védekezéssel állította meg az ellenfelet, és tízpontos hátrányt faragott le öt perc alatt. Ez is elgondolkoztató... De hát láttunk már ilyet Körmendhez közelebbi pályán, tévés meccsen, és érdekes, hogy néhány név is azonos a kispadról, meg a játékosok közül.
Sem Dzunicsot, sem pedig Bukvát nem tudtuk kipontozni, igaz Grebinek nem is volt sok esélye Bukvával szemben, és Toroman sem volt olyan aktív, hogy Dzunics "benyomja" neki az ötödiket. Amikor visszaállt Edmonson, felcsillant a remény, de akkor meg már védekezhettek keményen a hazaiak, és ugyanúgy, mint itthon a Paks ellen, jött a tanácstalanság a támadásoknál. Letelt támadóidõk, eladott labdák. Hogy ebben minek volt nagyobb szerepe, nekünk, vagy a körülményeknek, nem mernék rá vállalkozni, hogy megválaszoljam. Az biztos, hogy a kulcsembereink elfáradtak, ugyanúgy, mint legutóbb itthon, de most nem voltunk hazai pályán, ez is számíthatott. A meccs miatt szégyenkezni valónk egyáltalán nincsen, csak megint mérgelõdhetünk, hogy nyerhettünk volna. Eszembe jutott, hogy nagy veréseket tavaly sem kaptunk, ha veszítettünk is az alapszakaszban, max. hat ponttal. Idén kétszer néggyel. Ez még mindig nem rossz eredmény. A végén még volt esélyünk, hiszen mínusz kettõnél egyenlíthettünk volna, de Toroman vállalta (miért?) azt a bizonyos betörést, amibõl nem lett pont, ez pedig eldöntötte a találkozót. Eddig a elsõsorban játékról.
Innen már szubjektívebb gondolatok jönnek, aki nem akar, ne azonosuljon velük. A körülményekrõl csak annyit, hogy nem értettem igazán a hazaiakat, akik már órákkal a meccs elõtt azon aggódtak, hogy csak balhé ne legyen. Szerintem Kaposvárra senki sem úgy megy vendégként, hogy ott egy jó kis botrány lesz, talán a legutóbbi Nunnery show miatt aggódtak a rendezõk, de szerintem a meccs alatt nem volt gond a mi szurkolóinkkal. Az elején nem kellett volna istállózni, de ez meg, gondolom annak szólt, hogy a pálya végében, egy gördülõ reklámtábla mögött helyezték el a tábort, és aki nem az elsõ sorban állt, az már alig látott valamit. Amúgy sem szerencsés ilyen közel lenni a pályához, mutatta a kupadöntõs példa. Persze a helyiek meg azt mondták, hogy amikor a lelátón helyezték el a mieinket, akkor meg az alsóbb sorokban ülõ kaposváriakat köpködték meg, ez is elgondolkoztató...
Szóval a csarnoknak, illetve az elhelyezésnek szólt az a skandálás, ezen kívül azonban nem volt gond a "szurikkal", szerintem. Annál inkább meglepett a hazaiak ellenséges alaphangulata. Voltunk ott mi cigányok, meg még mit tudom én. Van, ahol erre már számít az ember, de itt nem gondoltam volna, bevallom õszintén. Olyan vehemenciával estek a körmendieknek, meg a bírónak, - aki mert ítélni Ivkovics, és a reklamáló Filipovics ellen - hogy az engem igen csak megdöbbentett. Békésebbnek ismertem a kaposvári közönséget. Úgy látszik, egy bajnoki cím sok mindent elfeledtet az emberekkel...
Nem csak a közönség, a kispad is félelmetes, hogy mit engedett meg magának. Szabály szerint ugye egy ember, a vezetõedzõ, VAGY a segítõje maradhat állva a padon hivatalosan ott lévõk közül, a többieknek szigorúan ülve kell maradni. Emlékezetes, hogy mi hazai pályán egyszer azért kaptunk kispad elleni technikait, mert az ott ülõ játékosok felpattantak egy ítélet után. Ugyanez vonatkozik a zsûri asztallal történõ kapcsolattartásra is. Õk párosával, vagy hárman reklamáltak, no és a kipontozódott Ivkovics...
A vonal mellett állva hadonászott, kiabált, egyebek. A bíróknak külön elõadást tartott. Félelmetes, mit megtehet büntetlenül. Vagy négyszer-ötször figyelmeztették a padot, (lehetett volna öt másodpercenként) következmény nélkül. Tisztelem a játékos fanatizmusát, de ennek a játéknak is vannak szabályai, melyeket be kellene tartani.
Szabályt talán nem sértett, de sportszerûtlen volt az is, amikor a bírót, és a körmendieket kórusban szidalmazó közönséget mutogatásával tovább bíztatta, még inkább hergelte. Igaz, ezt a gesztust a mosolygó Mujanovicstól visszakapták, amikor épp a zsûri asztalnál reklamált a fél csapat, meg a vezetés. A játékosok részérõl a "kurva anyázás" volt a legenyhébb kifejezés a bíró felé, amikor mi vezettünk, és ellenük talált ítélni. Sok mindent le lehetett olvasni néhány szájról. No mindegy, már így is túl messzire mentünk.
Egy a lényeg. Nem nyert a csapat, pedig, ha talán egy picit türelmesebben, taktikusabban játszunk az utolsó negyedben, az akkor még meglévõ elõnyünk birtokában, akkor most más lenne a vége. Mindegy, én csak azt nem szeretném, ha ezután már Kaposvárra is remegõ gyomorral kellene elindulni legközelebb.
A mérkõzést követõ eseményekrõl nem érzem hivatottnak magamat érdemben véleményt alkotni, mert csak azt láttam, hogy a biztonsági emberek szó szerint kiverték a körmendieket a csarnokból, kapott ott mindenki. Ez már önmagában elkeserítõ, az meg még szomorúbb, hogy voltak "civilek", akik kihasználták a lehetõséget, és a szekusok feje fölött átnyúlva ütötték, akit csak értek. Megbízható forrásból hallottam, hogy az egyik biztonsági ember kezdeményezte a botrányt, de errõl szerintem az érintettek még megnyilatkoznak majd a vendégkönyvben, ha eddig nem is tették meg. Ennyit errõl.
Kíváncsian várom a folytatást, amikor egy olyan helyre megyünk, ahol talán nem kell ilyenre számítani. A szolnokiakkal mostanában kitûnõ a kapcsolat, maradjon ez csak így, nyerje bárki a találkozót. Sajnos most csak a válogatottra figyelhetünk majd, ami már nem igen tud felizgatni, de hát ez van, majd decemberben folytatjuk.