És akkor nézzük a Honvéd meccset

Negyed órával a kezdés elõtt még félig sem volt a csarnok,
elmúltak azok az idõk, amikor sorsdöntõ rangadókra, vagy épp
döntõre mentünk a fõvárosba. Nem indult szurkolói busz, de még
így is, meg a munkanap ellenére is több százan utaztak el a meccsre. Ki
autóval, ki meg vonattal. Nálunk ez már megszokott, az ember nem is kapja fel rá a
fejét, de hát, ha a többi csapat szurkolóit nézzünk, még mindig
kuriózum, hogy bárhová megy is a Körmend, ott biztos, hogy a szurkolók is
megjelennek.
"Tökutolsó" a Honvéd, és ráadásul több
játékosukat is nélkülözni kellett sérülés miatt. Nem
játszott Jusztin és Szokolik, és emellett elhagyta a csapatot Zsarkovics, a jugoszláv
légiós. A Honvéd egyik vezetõje szomorúan mondta még a
kezdés elõtt, hogy a klubnál több évtizede dolgozóknak nagyon
fáj látni a Honvéd lassú leépülését, ahogy
eltûnik az élvonalból. Hasonlata találó volt, amikor azt mondta: A klubjuk
olyan, mint egy sclerosis multiplexes beteg, aki az elején még viszonylag jól van, de
állapotáról azt is tudni lehet, hogy folyamatosan romlik, és az elkerülhetetlen
leépülés elõbb-utóbb csak elérkezik.
Most a páciens nagyon betegnek tûnik.
A fentebb említett Zsarkovics helyére igazoltak egy amerikai fiút, aki
Svédországban játszott. A 170 centiméter körüli kisember
játékengedélye az utolsó pillanatban megérkezett, így
láthattuk, hogy mit tud. Rodney Hamilton ügyes, mozgékony irányító.
Jól mozgatta csapatát, de ahogy mondani szokták: Egy fecske nem csinál nyarat.
Pedig a budapesti nyárhoz már-már csoda kellene, eddig mindössze két
gyõzelmük van, és ha megerõltetik magukat, akkor sincs esélyük
összesen ötnél többre, az pedig nem életbiztosítás. Persze azt is
szokták mondani, hogy a hátralévõ fordulókban még sok minden
történhet, esetleg bravúrgyõzelemmel még nekünk is
segíthetnek. Meglátjuk.
Hamilton 27 pontot dobott, de azért azt hozzá kell tenni, hogy az elsõ 20 percben még
csak nyolcig jutott, a javát akkor dobta, amikor nekünk már majdnem mindegy volt,
és nem is nagyon bántottuk.
Persze az elején még nem volt sima a dolog, az elsõ negyedet csak két ponttal
nyertük, és az összes tripla, meg büntetõ kimaradt.
A második negyedben végre akadt olyan hármas, ami befelé pattant, és ez a
különbségen is meglátszott. Mujanovics után Németh és
Trummer is betalált kintrõl, így 16 ponttal mentünk a szünetben. Addigra az
elsõ tíz perc statisztikáját sikerült némileg kozmetikázni.
Tizenegy büntetõbõl négy, ugyanannyi triplakísérletbõl öt
volt sikeres. Közelrõl és középtávolról már jobban ment.
A harmadik negyedben még hét pontot hozzálapátoltunk a
különbséghez, és ekkor már eldõlt a dolog. Sajnos el is hittük, no
meg a csapat is, és ennek köszönhetõen elég harmatosra sikerült az
utolsó tíz perc.
Szerencsére Gráczer Zsolt élt a felkínált lehetõséggel,
és zsinórban négy triplát dobott. Közben Adrian Peterson húsz pontig
jutott, és Keresztes Rafael is értékesített két büntetõt.
Így, ha el is tûnt tíz pont az elõnybõl, a gyõzelmünket nem
fenyegette veszély. Jó volt látni, hogy Samir Mujanovics ismét "megtalálta a
lukat". 24 pontjával a legjobb dobónak bizonyult körmendi oldalon, úgy, hogy
közben többször a kispadon ült. Kevesebb teher hárult ezen a meccsen
Németh Istire is, aki egy félidõ alatt összeszorgoskodott 12 pontot, majd
többször pihenõt kapott õ is.
Igazából elmarasztalni senkit sem lehet, és nem is kell, csak az a kérdés
motoszkált az ember fejében ezután a két találkozó után,
hogy vajon a rangadókra sikerül-e igazából felpörögnünk, mert
eddig szinte fél gõz is elég volt.
Patonay Imre úgy válaszolt, hogy ezzel nem lesz gond. Más ellenfél, más
hangulat vár minket a Tisza-ligetben, nem beszélve a hazai Falco meccsrõl. Úgy
legyen!
A buszon Pest felé, no meg hazafelé is jutott idõ az esélyek
latolgatására az elkövetkezendõ fordulók tükrében. Oldalakba
telne leírni a variációkat, hogy ki-kivel, hol és milyen eredménnyel, egy
biztos: Még sok minden történhet az élen és a nyolcadik hely
környékén is. Egy a lényeg, minél több meccset nyerni!
Ugye milyen bölcs vagyok, és mindez milyen egyszerû!
Mondom én. Meg persze nem csak én, hiszen találkoztam az egykori
játékvezetõvel, Berki Jánossal, aki kijelentette, hogy ebben a szezonban
egyértelmûen nekünk áll a zászló. Õ úgy látja a
Körmend lesz a bajnok.
Mindez persze nem sokat jelent, de azért õ az elmúlt évtizedekben sokat
látott, és tapasztalt.
Hazafelé tele volt a busz, amibõl látszott: A szurkolók és a csapat közt
kitûnõ a kapcsolat. A korábban játszott juniorok vonattal mentek Pestre,
visszafelé pedig a busszal jöttek õk is, de mellettük még jó pár
"szurinám" is helyet kapott a járgányon, hogy idõben hazaérhessenek.
Útközben a játékosok kívánságára
gyorsétteremben volt a vacsora. Bár a fiúk a Wendys-ben szerettek volna enni, de
hát az Oktogon környékén még autóval is mûvészet
parkolót találni nem egy hatalmas autóbusszal. Így kompromisszumos
megoldásként maradt a budaörsi McDonald’s. Úgy megleptük szegény
pultosokat, hogy megállt a kezükben a hamburger, mikor látták
beözönleni a busz legénységét. Reménytelennek látszott, hogy
véges határidõn belül útnak indulhassunk. A sorban állás
közepette Mujanovics saját, utánozhatatlan akcentusával lakonikusan megjegyezte:
- Ez nem is gyors kaja, ez lassú kaja!
Legalább volt min derülni, meg aztán, becsületére legyen mondva, a
személyzet is összekapta magát, így aztán senki sem maradt éhesen.
Akadtak persze kellemetlen meglepetések is, hiszen a kávézó amerikai
süteménykínálatától elcsábított Fodor Sanyit eleinte
még irigyeltük, amikor a törtmogyoróval borított áfonyás
pitét fogyasztotta jóízûen, de amikor a Csák Tomival folytatott
vizsgálódás eredményeként kiderült, hogy a csokival gazdagon
futtatott másik "sütiköltemény" közepében talált gyanús
zöld mintázat nem egy engedélyezett ételfestéktõl származik,
akkor bizony rövidúton megszabadult büszkeségétõl. Azért a
jókedvünket ( meg talán az õ gyomrát) ez sem ronthatta el. Csak abban
bízok, hogy Szolnokról hazafelé még vidámabb lesz az út, és
akkor lehet egy újabb fergeteges buli kisvárosunkban. Aztán kipihenten jöhet a
következõ hétvége.
Utazás nélkül, de azért a buli csak nem marad el?!