Végre jó is volt, meg nyertünk is!
Most aztán nem lehet egy rossz szava sem senkinek, (Legfeljebb annak, aki nem látta, de az is
csak magára vagy az akadályozó körülményekre haragudhat.)
hiszen az eredmény önmagáért beszél. 45 ponttal nyerni bárki
ellen az élvonalban, az nagyszerû dolog. Végre, ha nem is az elején, de
"megtalálta a lyukat" Mujanovics is, akinek már rossznyelvek fûrészt is
ígértek egy kis kézoperációhoz. Pedig tudtuk, láttuk hogy
jó játékos, ebben soha sem kételkedtünk, és most talán
megjött újra az önbizalma is. A meccs után hallhattuk tõle a már-
már legendássá vált szavakat: Amikor kell! Hát nagyon kellett az az
utolsó tripla, hiszen – a meccs folyamán néha minket kicsit szigorúbban
mérõ bírók közül – Hartyányi Zsolt a végén
majdnem botrányt okozott a Zsebe ellen ítélt sportszerûtlen hibával.
Való igaz, a körmendi kapitány azért ütött oda, hogy ne menjen az
óra, és legyen esély a századik pont megszerzésére, de nem volt
az durva szabálytalanság. Zsebe szóvá tette mindezt, kapott érte egy
technikait is. A közönség ünnepelni szerette volna a századikat, a
bíró pedig felvállalta annak kockázatát, hogy egy
fölényesen megnyert meccs botrányba fulladjon. Vajon kinek lett volna jó mindez,
és kit minõsített volna? Ha szoros a végjáték, és a
gyõzelem múlhat egy ilyen faulton, hát érthetõ, hogy nem habozik
büntetni a vétkest a játékvezetõ, de hogy ilyen esetben miért volt
erre szükség? Azt mondta a mérkõzés után, hogy nincsen
különbség egy szoros végjátékban, és egy ilyen esetben
történt hiba között, ezért fújta meg. Érdekes módon,
amikor Bognár ütött oda kétszer a büntetõk után, akkor
inkább semmit sem fújtak, majd Grebenár hibáját mégis
megítélték 7 másodperccel a vége elõtt, ráadásul
sima faultnak. Akkor most hol a következetesség? Mindegy, mert Mujanovics megoldotta a
problémát. Persze ehhez az is kellett, hogy Gráczer lepasszolja a labdát
két másodperccel a vége elõtt.
Aztán lehetett ünnepelni! Különösen azt, hogy mind a tíz nevezett
játékos pályára lépett, és mindenki szerzett legalább
két pontot. A Honvéd játékát figyelve meg azon töprengett az
ember, hogy vajon hogyan tudták úgy megszorongatni a Kaposvárt
néhány napja? Meccs és meccs között persze sok
különbség van, ráadásul a mi csapatunk tisztességesen
felkészült, és végre is hajtotta azt, amit az edzõ kitalált a
Honvéd ellen. (Megjegyzem, ha ez így lett volna a Paks ellen is, akkor most
valószínûleg veretlenek vagyunk! No, de most már mindegy.) A mellények
valóban a szekrény mélyére kerültek, ez jó!
A körmendi produkció alapján nehéz elképzelni a Honvéd
légiósait, amint brillíroznak Ivkovicsék ellen, még ha
megtörtént is. Egy mérkõzés alapján persze senkit sem szabad
megítélni, tudom! Valahol a két meccs között lehet az igazság, de
annak felhõtlenül örülhetünk, hogy a korábban körmendi
vezetõk által is figyelt Odom nem került hozzánk, hiszen sok kenyeret nem evett
volna meg a Rába partján, még ha nem lenne mûtött a lába, akkor
sem. Pesten megtartották, hiszen szeptember elején még az sem volt biztos, hogy lesz
egy csapatra való ember a Dózsa György úton. Nálunk viszont egyre
jobban összeáll a keret, már Riley is kezd beilleszkedni, ami azért nem
könnyû dolog, ismerjük be. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egykori
kitûnõ légiósaink sem úgy kezdték körmendi
pályafutásukat, hogy egybõl "fejest ugrottak" a gyûrûbe, nekik is
idõre volt szükségük. Talán, ha néhány héttel
elõbb akadunk erre a fiúra, még jobban állnánk. De ezt már
kielemeztük a Paks meccs után. Örömteli volt, hogy akkor sem csökkent a
különbség, amikor a kezdõket már pihentette Patonay Imre. Belefért
néhány triplakísérlet a centerektõl, úgy is, hogy nem mentek be.
Összesen tíz triplát dobtunk, ebbõl hatot az elsõ tíz percben,
ettõl összerogyott a Honvéd. Elkapkodott dobásaikon, meg az eladott
labdákon látszott leginkább a bizonytalanság. Mindezt tetézte, hogy
kitûnõen védekeztünk. Egyértelmû volt a dolog, csak a
bírók érezték úgy néha, hogy segíteniük kell a
gyengébbnek. A végén már ez sem számított, hiszen
ünnepelhettük a 101 pontot, a kiskutyák meg ugassanak, amit akarnak. No, mi azért
továbbra is csak maradjunk a földön, hiszen lehet, hogy ez volt a legkönnyebb
találkozónk ebben a szezonban, és következik a Szolnok. Velük nagyon
jó a kapcsolat, de ezt most jó lenne egy hazai gyõzelemmel ápolni. Hogy mit
szólnak mindehhez a Tisza-partiak? Meglátjuk a hétvégén.
Közülük elment három légiós: Ivkovics, Filipovics és Parker,
sõt Boldizsár is. Sitkuval, Orosszal és Adderlyvel erõsítettek
helyettük, majd meglátjuk mennyire.