Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
2020-09-14 13:10 (174608) | név: Raptor | |
| Viszont azt se felejtsük az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a légiósok "megítélése" is korai még ilyenkor!
Amikor a szakma úgy látta, akkor már a felkészülés során váltottunk, de ha azt látták, hogy a képességek megvannak csak idõ kell, akkor türelmesek voltunk, vártunk, és azt gondolom, hogy ezek is jó döntésként igazolódtak.
Az újoncoknak mindenképpen szokniuk kell, hogy itt kemény védekezést kell csinálniuk, nem elég a támadásra gyúrni, és ezt így azért nehezebb megvalósítani, ehhez idõ kell!
Talán Hammonds volna erre a legjobb példa, mert edzéseken nagyon jól dobott, és a mérkõzéseken is látszott, hogy van benne, de valamiért hosszabb idõnek kellett eltelnie, hogy mindez eredményességben is egyértelmûen látszódjon!
De úgy emlékszem Pricenak, Edwardsnak, Turnernek és még Varnadónak is kellett idõ mire jött a stabilan és egyszerre jó védõ és támadó teljesítmény!
Tavaly a bajnokság elején több meccset is az inkább jó védekezésünknek köszönhetõen tudtuk hozni, mint sem az ellenállhatatlan támadójátéknak!
Volt tartásunk, keménységünk, határozott védekezésünk, amibõl szerzet labdáink és indulással gyors kosarak, amivel akaratlan megjön az önbizalom.
Ezt nyomtuk, ezt gyakoroltuk amikor lehetett, így aztán amikorra meg nagyon kellett a támadás is a helyére került!
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lehet olyan helyzet amikor szükségessé válik egy váltás. Előzmény: pelike (174606) |
|
Előzmény: 2020-09-14 07:56:50 (174606) | név: pelike | |
| 2 kis komment ehhez: egyrészt Fepu és Norbi maximum életkorban ugyanaz a kategória, Fepu még az elõzõ bajnokságban is a 7 legjobb magyar játékos egyike volt, Norbi meg egy hasznos, pár perces csere.
Másrészt 2 jó légióssal nem lehet 4-be jutni (de 8-ba se könnyû). Fogalmam sincs, hogy jók-e az új légiósaink, de minimum 3 kifejezetten jó légiós kell(ene). | |
/ 2020-09-14 07:56 (174606) | név: pelike | |
| 2 kis komment ehhez: egyrészt Fepu és Norbi maximum életkorban ugyanaz a kategória, Fepu még az elõzõ bajnokságban is a 7 legjobb magyar játékos egyike volt, Norbi meg egy hasznos, pár perces csere.
Másrészt 2 jó légióssal nem lehet 4-be jutni (de 8-ba se könnyû). Fogalmam sincs, hogy jók-e az új légiósaink, de minimum 3 kifejezetten jó légiós kell(ene). Előzmény: mertakörmend (174605) |
1 |
Előzmény: 2020-09-13 22:05:02 (174605) | név: mertakörmend | |
| "Elvakult" szurkolóként azt gondolom, hogy pont Bálint leigazolása miatt (is) lenne jó, ha nem csak Thames és Taylor lenne meghatározó hanem a másik 2 légiós is extra közeli találatként funkcionálna. (bele sem gondolok ha Varnado és Edwards marad). Illetve itt óriási Grat. a leigazolásához!!! Külön neki is szurkolok; robbanjon be nálunk!
Idejét nem tudom mikor hoztunk igazán meghatározó magyart (ok, Kellert tavaly pár hétre az ismert körülmények között). Igazán jó eredményt nem lehet 5 légióssal elérni (nem bántva Feput és Norbit de õk azért már nem a fiatalabb korosztály és sosem a sokoldalúság miatt szerettük õket, elismerve a tudásukat és igyekezetüket természetesen), így viszont Bálint személyében egy fiatal extra magyarral, 4(5) légióssal, Fepuval és Norbival és a fiatalokkal simán ott lehetünk a legjobbak között, sõt...
MTE!!! | |
/ 2020-09-13 22:05 (174605) | név: mertakörmend | |

MTE!!! Előzmény: kadar (174599) |
1 |
Előzmény: 2020-09-12 21:49:14 (174599) | név: kadar | |
| Az biztos, hogy küzdõs, hajtós, mentálisan erõs csapatunk lesz. Nincs elveszett labda, kemény védekezés, gyors játék, ez egyértelmûen körvonalazódik.
Egyénileg ahogy én lattam: Thames érett, okos, jó karmester lesz. Második félidõben amúgy nem játszott. Mellette aki biztosan stabil és extra lesz az Mócsán. Nem tudom kinek a fejébõl pattant ki hogy le kellene igazolni de az utóbbi évek legnagyszerûbb igazolása. Megkockáztatom hogy Vojvoda mellett a magyar bajnokság legjobb magyar igazolása. Taylort ismerjük, stabil dupla dupla idén is simán meglesz meccsenként. Durázi sokat fejlõdött, több lehetõséget is kap, él is vele. Takács Kristóf extrát harcolt, szerintem Dillard ma vele fog álmodni. :-) Németh, Oroszi, szokásos,sajnos õk megrekedtek valahol.. Vukasban van kurázsi, izgult nagyon, akart, de jó volt látni hogy próbálta rendezni a csapatot, nyilván még messzebb van ettõl a szinttõl de az út amin halad jó. Fepu sérült. Tóth Norbi pedig hozta azt amiért itt van. 2 újonc légiós.. Háát. Nyilván idõ kell még nekik, nem mondom rögtön hogy mindkettõ csere de azért remélem figyeljük a piacot közben.. A szakmai stáb pedig nem áll le egy percre sem, ûzi, hajtja folyamatosan mindenki a csapatot.
| |
/ 2020-09-13 21:19 (174603) | név: Mörtön | |
| Ez a felkészülési idõszak egyik csapatnál sem lesz az igazi, mindenhol hiányzók, elmaradt külföldi edzõmeccsek, hazai tornák.
4-5 forduló után látjuk csak, hogy milyenek az erõviszonyok. Csak legyen bajnokság!
Mindörökké MTE! |
1 |
2020-09-13 16:19 (174602) | név: mindigittvagyunk | |
| Ahogy én láttam tegnap:
Thames és Mócsán extra volt (utólag is óriási gratuláció mindenkinek akinek eszébe jutott és tett Bálint leigazolásáért!), jó volt Taylor és Takács, Norbi hozta a tõle elvárhatót + volt 1 bravúros "gólpassza" a gyûrûnek háttal állva a támadóidõ lejártakor...
A többiek inkább csak küzdöttek, nyilván az is kell(ett), meg 1 edzõmeccs után még nem sok következtetést lehet levonni (mondjuk azt, hogy Bálint óriási leigazolás volt, azt talán már most is...), még nyilván sok munka vár a csapatra és lesz idõ bizonyítani a fiúknak. |
2 |
2020-09-13 11:18 (174601) | név: lombi | |
| Thames hozza magát, küzd, bokaficam után sem akart lemenni 1 edzõmeccsen. De még Taylorral nincs összhang de ez majd alakul.
Taylor neki gólpassz kell, lepattanó az övé
Mosley neki idõ kell, de van potenciál õ lehet extra is.
Williams? Róla még nem merek véleményt mondani, mert én Hammondsot õsszel elküldtem volna tavasszal meg milyen király lett.
Mocsánra rákészülnek és nem lesz ennyi helyzete, na de Fepuval fent a pályán, hogy egyik se dobjon kintrõl na az már nehéz dió lesz az ellenfeleknek. Meg hát a légiós se dobjon kintrõl....
Tripla esõt várok.
Vukas nagyon izgult és reméljük emiatt de azt kell mondanom, szar volt.
Németh ugyanaz ismerjük nincs fejlõdés max védekezésben. Oroszi nincs fejlõdés. Érsek tudom az apja nagy király volt de ennyi.
Kellenek.
Takács na az õ védekezése sokat javult.
Előzmény: kadar (174599) |
3 |
Előzmény: 2020-09-12 21:49:14 (174599) | név: kadar | |
| Az biztos, hogy küzdõs, hajtós, mentálisan erõs csapatunk lesz. Nincs elveszett labda, kemény védekezés, gyors játék, ez egyértelmûen körvonalazódik.
Egyénileg ahogy én lattam: Thames érett, okos, jó karmester lesz. Második félidõben amúgy nem játszott. Mellette aki biztosan stabil és extra lesz az Mócsán. Nem tudom kinek a fejébõl pattant ki hogy le kellene igazolni de az utóbbi évek legnagyszerûbb igazolása. Megkockáztatom hogy Vojvoda mellett a magyar bajnokság legjobb magyar igazolása. Taylort ismerjük, stabil dupla dupla idén is simán meglesz meccsenként. Durázi sokat fejlõdött, több lehetõséget is kap, él is vele. Takács Kristóf extrát harcolt, szerintem Dillard ma vele fog álmodni. :-) Németh, Oroszi, szokásos,sajnos õk megrekedtek valahol.. Vukasban van kurázsi, izgult nagyon, akart, de jó volt látni hogy próbálta rendezni a csapatot, nyilván még messzebb van ettõl a szinttõl de az út amin halad jó. Fepu sérült. Tóth Norbi pedig hozta azt amiért itt van. 2 újonc légiós.. Háát. Nyilván idõ kell még nekik, nem mondom rögtön hogy mindkettõ csere de azért remélem figyeljük a piacot közben.. A szakmai stáb pedig nem áll le egy percre sem, ûzi, hajtja folyamatosan mindenki a csapatot.
| |
/ 2020-09-12 23:29 (174600) | név: wind | |
| Úgy néz ki, hogy Mócsán egy igen jó légiós szintet le tud fedni!
Ez így rohadt nagy igazolás!!! |
3 |
2020-09-12 21:49 (174599) | név: kadar | |
| Az biztos, hogy küzdõs, hajtós, mentálisan erõs csapatunk lesz. Nincs elveszett labda, kemény védekezés, gyors játék, ez egyértelmûen körvonalazódik.
Egyénileg ahogy én lattam: Thames érett, okos, jó karmester lesz. Második félidõben amúgy nem játszott. Mellette aki biztosan stabil és extra lesz az Mócsán. Nem tudom kinek a fejébõl pattant ki hogy le kellene igazolni de az utóbbi évek legnagyszerûbb igazolása. Megkockáztatom hogy Vojvoda mellett a magyar bajnokság legjobb magyar igazolása. Taylort ismerjük, stabil dupla dupla idén is simán meglesz meccsenként. Durázi sokat fejlõdött, több lehetõséget is kap, él is vele. Takács Kristóf extrát harcolt, szerintem Dillard ma vele fog álmodni. :-) Németh, Oroszi, szokásos,sajnos õk megrekedtek valahol.. Vukasban van kurázsi, izgult nagyon, akart, de jó volt látni hogy próbálta rendezni a csapatot, nyilván még messzebb van ettõl a szinttõl de az út amin halad jó. Fepu sérült. Tóth Norbi pedig hozta azt amiért itt van. 2 újonc légiós.. Háát. Nyilván idõ kell még nekik, nem mondom rögtön hogy mindkettõ csere de azért remélem figyeljük a piacot közben.. A szakmai stáb pedig nem áll le egy percre sem, ûzi, hajtja folyamatosan mindenki a csapatot.
|
1 |
2020-09-12 21:30 (174598) | név: kendeffy | |
| Valaki, aki ott volt? |
|
2020-09-12 20:21 (174597) | név: vargabee | |
| csak az eredményjelzõbõl ítélve:
Thames 18 pont
Taylor 8 pont
Mócsán 20 pont
Tóth N. - 1 pont
Durázi - 8 pont
Williams - 6 pont
Takács - 5 pont
Németh - 3 pont
és talán Mosley - 8 pont |
|
2020-09-12 20:15 (174596) | név: mindörökké mte | |
| Sajnos nem tudtam ott lenni, szívesen olvasnék rövid véleményt a csapatról , vagy akár játékosokról egyenként. Bárkitõl is jön a válasz, elõre is köszi!
Csapatnak gratulálok a gyõzelemhez!
MTE |
|
2020-09-12 20:11 (174595) | név: soma | |
| 79 - 70 végén. |
|
2020-09-12 18:52 (174594) | név: soma | |
| 45 - 38 a szünetben. |
|
2020-09-12 14:47 (174593) | név: paky | |
| Félidei eredményközlés+ egy kis elemzés,értékelés jó volna meccsrõl, aki ott lesz ma.
Csak hogy meccsfeeling legyen itt a fórumon is a szurkereknek.
Köszi.
MTE
|
2 |
Előzmény: 2020-09-12 12:00:52 (174589) | név: EgisKormend | |
| Nem lesz közvetítés a mai mérkõzésrõl.
A felkészülési találkozókról általában nincs közvetítés, ezt a szakma is kérni szokta.
Egyelõre a mûszaki feltételek sem adottak, de a Városi Televízió részérõl folyamatban van egy eszköz beállítása, amely lehetõvé teszi az online streamet, hogy felkészült lehessen a televízió bármilyen helyzetre.
A közvetítések sorsáról, feltételeirõl egyelõre nincs információ, így errõl továbbiakat jelen pillanatban nem lehet közzétenni.
| |
/ 2020-09-12 12:22 (174591) | név: EgisKormend | |
| Ma 17 órától lehet érkezni a csarnokba, kérjük, hogy a hosszabb idõt igénybe vevõ beléptetés miatt mindenki érkezzen idõben!
Köszönjük! |
|
Előzmény: 2020-09-12 12:00:52 (174589) | név: EgisKormend | |
| Nem lesz közvetítés a mai mérkõzésrõl.
A felkészülési találkozókról általában nincs közvetítés, ezt a szakma is kérni szokta.
Egyelõre a mûszaki feltételek sem adottak, de a Városi Televízió részérõl folyamatban van egy eszköz beállítása, amely lehetõvé teszi az online streamet, hogy felkészült lehessen a televízió bármilyen helyzetre.
A közvetítések sorsáról, feltételeirõl egyelõre nincs információ, így errõl továbbiakat jelen pillanatban nem lehet közzétenni.
| |
/ 2020-09-12 12:00 (174589) | név: EgisKormend | |
| Nem lesz közvetítés a mai mérkõzésrõl.
A felkészülési találkozókról általában nincs közvetítés, ezt a szakma is kérni szokta.
Egyelõre a mûszaki feltételek sem adottak, de a Városi Televízió részérõl folyamatban van egy eszköz beállítása, amely lehetõvé teszi az online streamet, hogy felkészült lehessen a televízió bármilyen helyzetre.
A közvetítések sorsáról, feltételeirõl egyelõre nincs információ, így errõl továbbiakat jelen pillanatban nem lehet közzétenni.
|
|
2020-09-12 11:55 (174588) | név: Penny | |
| Mai mérkõzésrõl várható online közvetítés?
Sajnos esélyem 0 eljutni a meccsre.
Vagy várható negyedenkénti jelentés?
Köszönöm elõre is! |
|
2020-09-12 11:46 (174587) | név: pelike | |
| Az jó, ha napirenden van, 10 évig volt végtelen pénz erre, valószínûleg a 7-9%-os hiány mellett már kevésbé lesz.. minden évben többször leírtam, hogy a körmendi kosárlabda továbbfejlõdésének legnagyobb gátja a csarnok (pontosabban annak hiánya). Előzmény: gjkmd (174585) |
|
Előzmény: 2020-09-12 09:40:52 (174585) | név: gjkmd | |
| Tudomásom szerint, mi nem lobbiztunk új csarnokért, üzemeltethetõség okán, a jelenlegi fejlesztése volt és lesz, napirenden. Én így tudom jelenleg. | |
/ 2020-09-12 09:40 (174585) | név: gjkmd | |
| Tudomásom szerint, mi nem lobbiztunk új csarnokért, üzemeltethetõség okán, a jelenlegi fejlesztése volt és lesz, napirenden. Én így tudom jelenleg. Előzmény: kadar (174582) |
|
Előzmény: 2020-09-11 18:41:53 (174582) | név: kadar | |
| Egyrészt.
Másrészt pedig ha az elmúlt években (amikor az országban gombamód nõnek a stadionok és a csarnokok) nem sikerült kilobbizni a városvezetésnek, hogy itt is épüljön vagy újuljon meg a csarnok, akkor az már ezután sem fog..
| |
/ 2020-09-11 21:16 (174583) | név: fjoda53 | |
| Price - Dinamo Bucuresti. Az edzõje pedig a ciprusi Konstantinides.
A volt körmendiek keresik egymást... |
|
2020-09-11 18:41 (174582) | név: kadar | |
| Egyrészt.
Másrészt pedig ha az elmúlt években (amikor az országban gombamód nõnek a stadionok és a csarnokok) nem sikerült kilobbizni a városvezetésnek, hogy itt is épüljön vagy újuljon meg a csarnok, akkor az már ezután sem fog..
Előzmény: ramon1964 (174580) |
2 |
Előzmény: 2020-09-11 17:58:47 (174580) | név: ramon1964 | |
| Csarnok bõvítés, ugyan már. Négy éve elbaszaréntották a csarnok parkettáját a sietség miatt, aztán próbálták korrigálni a hülyeségüket, minden évben szereztek pénzt rá, de mindig el is veszett valahol a felújítás. Jelenleg az ország egyik legrosszabb talajú pályája a Körmendi, csak a Pécsi rosszabb állítólag a mienkénél. Ez a szakemberek és a játékosok egybehangzó véleménye. Elõször ezt kellene sürgõsen korrigálni, utána jöhet minden más. | |
/ 2020-09-11 18:18 (174581) | név: EgisKormend | |
| Közösségi munka lehetõséget kínálunk érettségi elõtt állóknak
Akik szeretnék a kosárcsapattal kapcsolatban gyarapítani a kötelezõ közösségi munkaórák számát, ami a középiskolás diákok számára feltétele az érettségi vizsgán való részvételnek, azok jelentkezhetnek a csapat Facebook oldalán, az Egis Körmend Hivatalosnak címzett üzenetben.
A fiatalokra már holnap, a Mogyorósy Szilárd emlékmérkõzés alkalmával is számítunk!
|
|
2020-09-11 17:58 (174580) | név: ramon1964 | |
| Csarnok bõvítés, ugyan már. Négy éve elbaszaréntották a csarnok parkettáját a sietség miatt, aztán próbálták korrigálni a hülyeségüket, minden évben szereztek pénzt rá, de mindig el is veszett valahol a felújítás. Jelenleg az ország egyik legrosszabb talajú pályája a Körmendi, csak a Pécsi rosszabb állítólag a mienkénél. Ez a szakemberek és a játékosok egybehangzó véleménye. Elõször ezt kellene sürgõsen korrigálni, utána jöhet minden más. Előzmény: gjkmd (174578) |
1 |
Előzmény: 2020-09-10 16:20:16 (174578) | név: gjkmd | |
| Már rég mûködnie kellene az online jegyvásárlásnak. Az igaz, a csarnok nagyon kicsi. Mielõbb bõvíteni kell a keleti oldalt is. A tervek megvannak rá, nyilván ha az anyagiak is rendben lesznek, akkor megvalósulhat mielõbb. | |
/ 2020-09-11 07:33 (174579) | név: kakadu99 | |
| Lehetett szidni az MLSZ klubkártya rendszerét de az ennek segítségével megvalósított elõvételi elõny rendszerét (ami teljesen online megy pl. a válogatott meccseire) nálunk is átgondolhatnánk. E nélkül soha nem jutottam volna el egy Wales vagy Horvátország elleni meccsre. Ezzel a szisztémával teljesen kizárható az ellenfél szurkolóinak a hazai szektorokba történõ jegyvétele. |
|
2020-09-10 16:20 (174578) | név: gjkmd | |
| Már rég mûködnie kellene az online jegyvásárlásnak. Az igaz, a csarnok nagyon kicsi. Mielõbb bõvíteni kell a keleti oldalt is. A tervek megvannak rá, nyilván ha az anyagiak is rendben lesznek, akkor megvalósulhat mielõbb. |
|
2020-09-10 14:39 (174577) | név: kendeffy | |
| Soproni szurkoló megveszi a körmendi bérletet?
És ez akkor, hogy? Előzmény: songoku (174576) |
|
Előzmény: 2020-09-10 14:19:21 (174576) | név: songoku | |
| Ahol a csarnok mindig félig üres nem nehéz...
Majd akkor követelj onlinet, mikor a sárga, zetés, soproni szurkerek megveszik elõled..
| |
/ 2020-09-10 14:19 (174576) | név: songoku | |
| Ahol a csarnok mindig félig üres nem nehéz...
Majd akkor követelj onlinet, mikor a sárga, zetés, soproni szurkerek megveszik elõled..
Előzmény: Mörtön (174574) |
1 |
Előzmény: 2020-09-10 11:20:18 (174574) | név: Mörtön | |
| A Falconál lehet online jegyet venni a meccsekre. A járványtól függetlenül ez egy remek innováció, Körmenden is be lehetne vezetni. | |
/ 2020-09-10 14:13 (174575) | név: pelike | |
| Ehhez kéne egy olyan csarnok, ami nem telik meg a bérletesekkel.
Egy normál szezonban mit adsz el online? Jegyet a büfébe? Előzmény: Mörtön (174574) |
|
Előzmény: 2020-09-10 11:20:18 (174574) | név: Mörtön | |
| A Falconál lehet online jegyet venni a meccsekre. A járványtól függetlenül ez egy remek innováció, Körmenden is be lehetne vezetni. | |
/ 2020-09-10 11:20 (174574) | név: Mörtön | |
| A Falconál lehet online jegyet venni a meccsekre. A járványtól függetlenül ez egy remek innováció, Körmenden is be lehetne vezetni. |
1 |
2020-09-10 04:22 (174573) | név: lombi | |
| Maradj otthon Előzmény: kimye (174572) |
1 |
Előzmény: 2020-09-10 01:09:57 (174572) | név: kimye | |
| A hozzaszolasod elso harmada meg okes is lenne, de az, hogy a maszk elhagyasa egyeni kocakazat? Olvastal te hireket? Pont, hogy a maszk nem hordasaval masokat sodorsz veszelybe es nem magadat - oket veded, ha hordod a maszkot. Egyebkent meg rendben van, hogy nem irja elo torveny, de teljesen rohejes es felhaborito, hogy a klub csak a kozos helyisegekben varja el a maszk viseleset, amugy meg ki ahogy gondolja... majd 2 honap mulva rajottok. | |
/ 2020-09-10 01:09 (174572) | név: kimye | |
| A hozzaszolasod elso harmada meg okes is lenne, de az, hogy a maszk elhagyasa egyeni kocakazat? Olvastal te hireket? Pont, hogy a maszk nem hordasaval masokat sodorsz veszelybe es nem magadat - oket veded, ha hordod a maszkot. Egyebkent meg rendben van, hogy nem irja elo torveny, de teljesen rohejes es felhaborito, hogy a klub csak a kozos helyisegekben varja el a maszk viseleset, amugy meg ki ahogy gondolja... majd 2 honap mulva rajottok. Előzmény: Komisz_08 (174570) |
3 |
Előzmény: 2020-09-09 19:51:55 (174570) | név: Komisz_08 | |
| Szerintem meg kevesebb mert ha jól értelmezem akkor minden második sornak üresnek kell lennie, hogy a leírt távolság meglegyen. Maszkba engednek be, de a helyeden leveheted ott már fröcsöghet a nyál!!! Ennek így semmi értelme szerintem meg mindenki úgy menjen ahogy gondolja aki maszkban akar az legyen abba aki nem az meg úgy. Az ember talán csak eltudja dönteni, hogy vállalja a kockázatot vagy sem.
Amennyiben így marad a dolog az év hátralévõ részében nem is kell bérletet árulni, mert vagy bejutsz vagy nem a múlt szezonból megmaradt bérleteket ebben az évben érvényesnek kellene tekinteni. Aztán januártól már lehet talán valamit látni hogy ez az õrület merre tart a döntéshozóknál. Amúgy azt sem értem, hogy foci mehet korlátozás nélkül itt meg megy látszat intézkedés következetlen ez az egész dolog mindenki részérõl. | |
/ 2020-09-09 21:44 (174571) | név: pote | |
| annak tényleg nincs sok értelme, h a helyeden már nem kell maszk, érthetetlen...
"mindenki úgy menjen ahogy gondolja aki maszkban akar az legyen abba aki nem az meg úgy. Az ember talán csak eltudja dönteni, hogy vállalja a kockázatot vagy sem"
én ezt teljesen fordítva gondolom: ha valakit az nyugtat meg, és akkor érzi magát biztonságban, ha mások is rendesen hordják a maszkot, akkor igenis hordjon mindenki.
ha vki nem fél a vírustól, bosszantja, idegesíti, és lesz.rja a maszkviselést zárt térben is, az simán megfertõz másokat, és csak neki lesz komfortosabb, h nem vette fel
egy kis teremben vezetek filmklubot pesten, két és fél órás filmet néztünk a héten, és simán ki lehetett bírni maszkban. persze, jobb nélküle, de ennyit simán meg lehet tenni mások biztonságáért!
emtée Előzmény: Komisz_08 (174570) |
4 |
Előzmény: 2020-09-09 19:51:55 (174570) | név: Komisz_08 | |
| Szerintem meg kevesebb mert ha jól értelmezem akkor minden második sornak üresnek kell lennie, hogy a leírt távolság meglegyen. Maszkba engednek be, de a helyeden leveheted ott már fröcsöghet a nyál!!! Ennek így semmi értelme szerintem meg mindenki úgy menjen ahogy gondolja aki maszkban akar az legyen abba aki nem az meg úgy. Az ember talán csak eltudja dönteni, hogy vállalja a kockázatot vagy sem.
Amennyiben így marad a dolog az év hátralévõ részében nem is kell bérletet árulni, mert vagy bejutsz vagy nem a múlt szezonból megmaradt bérleteket ebben az évben érvényesnek kellene tekinteni. Aztán januártól már lehet talán valamit látni hogy ez az õrület merre tart a döntéshozóknál. Amúgy azt sem értem, hogy foci mehet korlátozás nélkül itt meg megy látszat intézkedés következetlen ez az egész dolog mindenki részérõl. | |
/ 2020-09-09 19:51 (174570) | név: Komisz_08 | |
| Szerintem meg kevesebb mert ha jól értelmezem akkor minden második sornak üresnek kell lennie, hogy a leírt távolság meglegyen. Maszkba engednek be, de a helyeden leveheted ott már fröcsöghet a nyál!!! Ennek így semmi értelme szerintem meg mindenki úgy menjen ahogy gondolja aki maszkban akar az legyen abba aki nem az meg úgy. Az ember talán csak eltudja dönteni, hogy vállalja a kockázatot vagy sem.
Amennyiben így marad a dolog az év hátralévõ részében nem is kell bérletet árulni, mert vagy bejutsz vagy nem a múlt szezonból megmaradt bérleteket ebben az évben érvényesnek kellene tekinteni. Aztán januártól már lehet talán valamit látni hogy ez az õrület merre tart a döntéshozóknál. Amúgy azt sem értem, hogy foci mehet korlátozás nélkül itt meg megy látszat intézkedés következetlen ez az egész dolog mindenki részérõl. Előzmény: Gábor85 (174566) |
2 |
Előzmény: 2020-09-09 11:58:10 (174566) | név: Gábor85 | |
| Nem rosszindulatból...
- Egyrészt ez összesen harmad ház, kb. 650 fõ, de ez még nézõpont kérdése...
- 1 foglalt szék - mellette 2 üres: ezt át kellene gondolni... Apa, anya, gyerekek mondjuk és üljenek külön? Nem túl életszerû és értelme sincs...
- maszk viselés nem viselés megint egy érdekes téma... Értelme tán úgy lenne, ha végig fent van, mert ha az ember kiabál/szurkol akkor 1,5 - 2 méter nem távolság egy egy csepp cuccnak, ráadásul valami szellõztetõ rendszer is van ami keringeti a levegõben lévõ dolgokat...
- az ideológia szerint a maszk nem véd meg a fertõzéstõl, de attól igen, hogy Te fertõzz másokat. Így ha fent van, akkor senki nem tud megfertõzni senkit elvi szinten (persze tudjuk nem így van valójában). De akkor nem lényeg annyira a távolság sem, szintén elvi szinten. (Van ahol így csinálják, nem is értem miért nem egységes...)
Nehéz jót kitalálni, hogy megfeleljünk minden elõírásnak és mindenki lelkiismerete is tiszta maradjon. De mindegy, azt tartjuk be amit kell természetesen, mást tenni úgysem lehet, max otthon maradni. | |
/ 2020-09-09 13:59 (174568) | név: kendeffy | |
| A limitált belépési lehetõségek miatt lesz online közvetítés? Előzmény: EgisKormend (174565) |
5 |
Előzmény: / 2020-09-09 13:45 (174567) | név: songoku | |
| nincs elõírás semmire sem.. Örüljünk, hogy lehet meccsre menni.. Nem kötelezõ, de régen volt már..
Apa anya gyerekek üljenek együtt.. ok.. és a párok, barátok? nem lehet szerintem ezt okosan megoldani..
Előzmény: Gábor85 (174566) |
2 |
Előzmény: 2020-09-09 11:58:10 (174566) | név: Gábor85 | |
| Nem rosszindulatból...
- Egyrészt ez összesen harmad ház, kb. 650 fõ, de ez még nézõpont kérdése...
- 1 foglalt szék - mellette 2 üres: ezt át kellene gondolni... Apa, anya, gyerekek mondjuk és üljenek külön? Nem túl életszerû és értelme sincs...
- maszk viselés nem viselés megint egy érdekes téma... Értelme tán úgy lenne, ha végig fent van, mert ha az ember kiabál/szurkol akkor 1,5 - 2 méter nem távolság egy egy csepp cuccnak, ráadásul valami szellõztetõ rendszer is van ami keringeti a levegõben lévõ dolgokat...
- az ideológia szerint a maszk nem véd meg a fertõzéstõl, de attól igen, hogy Te fertõzz másokat. Így ha fent van, akkor senki nem tud megfertõzni senkit elvi szinten (persze tudjuk nem így van valójában). De akkor nem lényeg annyira a távolság sem, szintén elvi szinten. (Van ahol így csinálják, nem is értem miért nem egységes...)
Nehéz jót kitalálni, hogy megfeleljünk minden elõírásnak és mindenki lelkiismerete is tiszta maradjon. De mindegy, azt tartjuk be amit kell természetesen, mást tenni úgysem lehet, max otthon maradni. | |
/ 2020-09-09 11:58 (174566) | név: Gábor85 | |
| Nem rosszindulatból...
- Egyrészt ez összesen harmad ház, kb. 650 fõ, de ez még nézõpont kérdése...
- 1 foglalt szék - mellette 2 üres: ezt át kellene gondolni... Apa, anya, gyerekek mondjuk és üljenek külön? Nem túl életszerû és értelme sincs...
- maszk viselés nem viselés megint egy érdekes téma... Értelme tán úgy lenne, ha végig fent van, mert ha az ember kiabál/szurkol akkor 1,5 - 2 méter nem távolság egy egy csepp cuccnak, ráadásul valami szellõztetõ rendszer is van ami keringeti a levegõben lévõ dolgokat...
- az ideológia szerint a maszk nem véd meg a fertõzéstõl, de attól igen, hogy Te fertõzz másokat. Így ha fent van, akkor senki nem tud megfertõzni senkit elvi szinten (persze tudjuk nem így van valójában). De akkor nem lényeg annyira a távolság sem, szintén elvi szinten. (Van ahol így csinálják, nem is értem miért nem egységes...)
Nehéz jót kitalálni, hogy megfeleljünk minden elõírásnak és mindenki lelkiismerete is tiszta maradjon. De mindegy, azt tartjuk be amit kell természetesen, mást tenni úgysem lehet, max otthon maradni. Előzmény: EgisKormend (174565) |
2 |
Előzmény: / 2020-09-09 09:54 (174564) | név: pelike | |
| És Takács sem.
Nem lehet, hogy õket is érintette az U20 és a karantén? Előzmény: kobe (174563) |
|
Előzmény: 2020-09-09 09:34:13 (174563) | név: kobe | |
| Balogh Máté se lépett pályára! | |
/ 2020-09-09 09:34 (174563) | név: kobe | |
| Balogh Máté se lépett pályára! |
|
2020-09-09 08:22 (174562) | név: Raptor | |
| Láttam múlt héten, akkor nagyon húzta az egyik lábát, így gondolom sérült.
Mielõbbi felépülést neki! Előzmény: fjoda53 (174560) |
|
Előzmény: 2020-09-08 20:56:03 (174560) | név: fjoda53 | |
| Mi van Fepuval?? | |
/ | 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|