Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- következő 44960 bejegyzésbejegyzés 44961 - 45010 ( összes : 66122 ) időrend: -> korábbi 21112 bejegyzés
2014-11-24 13:19 (141152)
név: F.Imi
hozzászólásai
település : Sz.hely
Ez az egyik lehetséges út, amit Hegedûs kolléga ír. Az elvárások szintjét lejjebb meghúzni. Akkor viszont tessék beépíteni Doktor Péetrt, Sömeneket a csapatba, amúgyis irányító problémáink vannak. Ezt persze le kell kommunikálni a szurkolókkal is, nameg az EGIS mit szól hozzá, ha beáldozunk egy évet. Amúgy régen rossz, ha csak egy menedzserrel akarjuk megoldani a játékos szerzõdtetéseket. Pláne így, hogy látjuk, nem válnak be a kiszemeltjei.
Ha maradunk annál, hogy nyolc közé kell jutni, akkor Govens helyett egy igazi irányító kell, aki védekezni is tud, és Richardsnak ultimátum. sajnos Kolarics lecserélésére vajmi kevés esély van, mert magyar center nincs a piacon. Vagyis van egy Somogyi, de arról ne is beszéljünk. Bár Kolaricsnál jobb, de a csapat költségvetése nem lenne rá elég, és az új csarnokot is át kéne építeni, hogy beférjen az arca.
Az edzõt nem bántanám.

2014-11-24 12:00 (141151)
név: lhegedus
hozzászólásai
település : London
Tudom nem oldja meg a hosszutavu problemat, de realisan nezve ha mindenkit elkuldenenk, ki jatszana? Most komolyan...

Az edzot sem hiszem, hogy par merkozes utan ki lehetne kezdeni. Szerintem az O megtartasa lenne az egyik legelso es legfontosabb dolog. Kapott egy moralisan lepukkant tarsasagot, azt semilyen csoda edzo nem tudja par merkozes alatt megoldani.

A "vezetoseget"? Lehet hosszu tavon ez lenne a megoldas, de azt is be kell latni, hogy a kosarakat nem ok dobja, nem ok jatszanak a palyan. Az anyagi hatteret megteremtettek, ami valjuk be oszinten nem kis dolog. A tobbi reszebe, hogy ki kit szeret/utal, ki kivel tud egytu dolgozni/nem dolgozni nem latok bele, de talan jobb is. Ha esetleg le lennek "cserelve", akkor kire? Tudom mindenki csalodott (en is), de sokan javasoljak, hogy kiket kellen elkuldeni, de aztan ebben ki is merul a "megoldas". Pedig ez sem igy van.

Hosszabb tavon persze lehet majd olyanokrol beszelni, hogy Kormendi jatekosokat beepiteni a csaptba, de itt felmerult egy csomo nev kiket kellene elkuldeni. Nem tudom milyen modon, de szerintem "csak" a fejekben kell rendet tenni, es hagyni, hogy az edzo is tudja azt a csapattal jatszatni, amit szeretne. Ha most elkuldenenk a fel csapatot, ugyanugy teljesen ismeretlen nevek jonnenek ujra. Lehet, hogy "jobbak", de ha a nincs meg a csapatban a"tuz", akkor ugyanugy semmi nem lesz az egeszbol. Valtoztatni kell. Nem tudom, hogy mit, de nem vagyok meggyozodve arrol, hogy a csapat elkuldese lenne a legjobb megoldas.

A legjobb pelda erre Toth Norbi, meg esetleg Rolland. Mindenki latta korabban mire kepesek. Elfelejtettek volna kosarlabdazni? Nem hiszem. Serultek? Nem tudok rola (bar az semmit nem jelent, hogy en nem tudok rola, attol meg lehetnek). Meggyozodesem, hogy ha valamilyen modon rendben lenne a hatter, akkor sokkal tobbet lennenek kepesek nyujtani.

Valtoztatas kell ez nem vitas, de nem vagyok agyturkasz, hogy mire lenne szukseg. Az en egyszeru agyam szerint nem buntetes/fenyegetes/bizonytlanasg kell. En az eddigi szereples alapjan a legjobb 8 elvarast is magasnak tartom, en inkabb azt mondtam volna, hogy a biztos bentmaradast tuzzuk ki, de azt kuzdessel, hajtassal. Persze ez meg nem hiszem, hogy profi hozaallas lenne, es a szponzorok erdekeivel osszeeggyeztetheto lenne. Szoval bonyolult ez a dolog.

Mindenesetre:

HAJRA KORMEND!!!!!!

2014-11-24 10:53 (141150)
név: Dezsõõ
hozzászólásai
település : sörmend
légióst a légiósboltból bútort a bútorboltból.

2014-11-24 10:16 (141149)
név: Mörtön
hozzászólásai
Õ az édeanyja betegsége miatt ment haza. Gráczer Zsolti, Keresztes Rafi és Csapai Péter távozott szezon közben még.
Előzmény: vargabee (141147)


2014-11-24 09:38 (141148)
név: vargabee
hozzászólásai
Amúgy, ha egy kicsit belegondolok... az idei szezonunkban egész komoly párhuzamot látok a Dortmund szereplésével... Valahogy felfoghatatlan, hogy egy ilyen játékosállománnyal rendelkezõ csapat ne tudjon eredményeket produkálni... A nemzetközi kupában meg simán továbbjutottak...

2014-11-24 08:45 (141147)
név: vargabee
hozzászólásai
2012 február 2.
Dávid Gergely...
Előzmény: kakukk88 (141146)


2014-11-24 08:22 (141146)
név: kakukk88
hozzászólásai
Nem emlékszem "magyart"mikor rúgtunk ki utoljára ?
2014-11-24 08:17 (141145)
név: acélszív
hozzászólásai
Az én reményeim szerint távozik (szigorúan betûsorrendben): Bebes, Govens, Kolarics, Perica, Richards, Zsebe.
Előzmény: kobe (141135)


2014-11-24 08:16 (141144)
név: kakukk88
hozzászólásai
Izgatottan várom már én is,hogy kit küldenek el ,-gondolom Lemon kilõve-ha center csere lesz ,már ha a Sopron ellen játszik az új "megváltó" 9. fordulóban ,õ hányadik is lesz?Ha Govens lesz, mennyi is volt az átlaga abba a gyenge görög bajnokságba?Ahogy Szentes Lázár fogalmazott a Hali eredményeirõl:Belátom,ez védhetetlen.
2014-11-24 07:59 (141143)
név: acélszív
hozzászólásai
Te kis butus, hát nem tudod, hogy amíg Zsebe meg Bebes a góré, addig Isti által nem jöhet játékos?
Előzmény: kadar (141136)


2014-11-24 07:34 (141142)
név: Mörtön
hozzászólásai
Érdemes a fecebookon Déri Tamás ismerõseit nézegetni. Pár régi, ismerõs nevet találunk: Booker, Sola, Madison, Syms Edwards, Banks papa...
2014-11-24 00:02 (141141)
név: bunki
hozzászólásai
Maradjunk annyiban, hogy azt zavarnám el legelõször aki ezeket a töltelék játékosokat ide hozza, mert szeme nincs hozzá az tuti.
Előzmény: kadar (141136)


2014-11-23 23:33 (141140)
név: kovacssandor09@vivadsl.hu
hozzászólásai
település : Körmend
Tudom,hogy "messzirõl" jársz meccsekre,de a Bor Öcsis "idõszak" volt a legjobb,mikor mindig minden klappolt.


Előzmény: mindigittvagyunk (141139)


2014-11-23 23:18 (141139)
név: mindigittvagyunk
hozzászólásai
Te is "gyanús" voltál nekem! Majd összehozzuk egyszer. Üdv.
Előzmény: kovacssandor09@vivadsl.hu (141138)


2014-11-23 23:14 (141138)
név: kovacssandor09@vivadsl.hu
hozzászólásai
település : Körmend
Szigorúan saját véleményem!!!
A rotációnk csak 3 ember.Sömit egyik edzõnk sem játszatta,pedig edzéseken mindig bizonyított,gyorsaságával õ volt a legjobb.Latinovics hiányzik,a pontjai és védekezése.Fepu jelenleg kettesként van jelölve a csapatban,pedig õ hármas,mínusz pár centi.Nincs cseréje,ezért Latinovics mindenképpen kell.
Irányítónk jelen pillanatban Lemon,Govens visszaesett,simán cserélném.
Négyes poszt.....
Török jó lehet,tavaly is bizonyított,de a Norbi egy kissé gáz...
Ötös poszton Ricsivel eldumcsizni,vagy lapát...Pozíciós centernek szenzációs lenne,csak ne hajigáljon triplákat,mikor a négyesünk is a hármasnál tipródik.
Kolaricsot megtartanám,mivel "magyar",jól védekezik,ha alá dolgoznak.
Pióca Popadics prezentálja a déli kosárlabdát,simán kettõ év.

Zolikám! "mindigittvagyunk" egy sörre a vendégem vagy,régen beszélgettünk már,pláne a 7 forrásról.

MTE!!!!!


2014-11-23 22:10 (141137)
név: Bob
hozzászólásai
Ezt az osztrák vonalat tessék már elfelejteni! Ha jól tudom, akkor õk a téli sportágakban remekelnek. Aki onnan jön és kosárlabdát emleget, azzal szóba se állni!
2014-11-23 21:23 (141136)
név: kadar
hozzászólásai
Hú jópár érdekesség van ebben a közleményben..Nem részletezem, mert már nem érdekel annyira az egész...másik dolog, ha már megint elkezdünk légiósokat cserélgetni (most mondom, semmi értelme nem lesz) akkor próbáljunk már meg más managerektõl játékost igazolni...Ott van pl. Isti. Ott volt az utóbbi hazai meccseinken, látta hol, kivel van probléma,.biztos többet tudna segíteni mint a jelenlegi manager az "osztrák légiósaival".
2014-11-23 21:11 (141135)
név: kobe
hozzászólásai
Reményeim szerint távozik

Richard mert csak a saját statja érdeli, õnzõ, nem az õ feladata trojkák hajigálása. Pláne ilyen százalékkal.

Kolarics egyszerûen 0

Gowens be kell áldozni.

Nem biztos hogy irányító kell. Lemon megoldja ha akar játszani.

Én inkább 2 db center kellen amibõl egyiknek 4-5 nek kellene lenni. Sajnos szerkezetünk sem az igazi. Richardon kivul nincs igazi centerunk mert kolarics 0.

2014-11-23 21:07 (141134)
név: km1993
hozzászólásai
Ha egy erdõtûz során 1-2 fát eloltunk, attól még leég az erdõ ...
2014-11-23 20:51 (141133)
név: BélaBá
hozzászólásai
Már elérhetõ a tegnapi meccs felvétele:


http://youtu.be/0BcT9UXFMts

http://youtu.be/rTiy_pu-4d0



2014-11-23 20:43 (141132)
név: mex63
hozzászólásai
Szerintem ez elég egyértelmû nem? Ez nem is lehet kérdés, fõleg a bajnoki kiírás idei szabályai miatt is, mert a középszakasz idén máshogy lesz, 7+1 is lehetne, de ez most 5+3 lesz. (ahol az 5 csapat az 4+1 a Szolnokkal)

"Középház: Alapszakasz 5-9. helyezett csapatok
Az Alapszakasz 5-9. helyezett csapatai körmérkõzéses rendszerben játszanak, pályaválasztói joggal,
oda-visszavágó alapon (2X4=8 mérkõzés).
 A csapatok az Alapszakaszban elért összes eredményeiket viszik tovább a Középszakaszba"

Itt kell a 8. helyen végezni, hiszen nem az a "módosított" cél, hogy "középház", az akár lehetne a 9. hely is.

A rájátszás már a megszokott szisztéma szerint megy.


Előzmény: BélaBá (141129)


2014-11-23 20:32 (141131)
név: watson
hozzászólásai
Aki nem szakad meg a pályán húzzon innen!
Keményen Feri! Nem kell nézni ki az.
Előzmény: BélaBá (141127)


2014-11-23 20:23 (141130)
név: DEZSÕ
hozzászólásai
Na végre Feri! talán most mindenkinek meg jön a tudása! kiváncsian várom hogy kik lesznej le cserélve.... lene egy pár ötletem !
2014-11-23 20:22 (141129)
név: BélaBá
hozzászólásai
Ezt nem az én reszortom eldönteni, de én úgy értelmezem, hogy a bajnokság végén a legjobb nyolcban, tehát a rájátszásban kell lenni.

De majd rákérdezek.
Előzmény: Bubi_ (141128)


2014-11-23 20:19 (141128)
név: Bubi_
hozzászólásai
Jonny!
Milyen nyolcra gondoltok? 7+szolnok, vagy jó a 9. hely?
Előzmény: BélaBá (141127)


2014-11-23 20:01 (141127)
név: BélaBá
hozzászólásai
A klub közleménye a fõoldalról:

"Változások következnek a keretben

Az elmúlt mérkõzések sikertelensége után a Kaposvár elleni találkozón változást remélt a klub vezetése a csapat játékában.
Sajnos olyan jelentõs hátrányt szedtek össze a fiúk, amit egy parádés tíz perces rohanással sikerült ugyan ledolgozni, de végül meghatározónak bizonyult az eredmény tekintetében.
A klub vezetése számos eszközt alkalmazott annak érdekében, hogy a játékosok minél egységesebben, igazán csapatként szerepeljenek. Kétszer is csapatépítõ tréningen vettek részt, hogy erõsödjön bennük az összetartás, az egymás iránti bizalom. A legutóbbi mérkõzés elõtti estén pedig egy vacsorára hívtam meg a fiúkat szintén közösségépítõ szándékkal, és azért, hogy ismét felhívhassam a figyelmüket arra, hogy mit jelent Körmenden kosárlabdázni.
A szombati találkozó mindezek ellenére nem hozott változást, kiábrándító volt az elsõ félidõben látott játék. Az eredménytelenséget, a sorozatos vereségeket követõen már nem mehetünk el szó nélkül a történtek mellett, változtatásra szántuk el magunkat.

Ma reggel háromórás beszélgetésen tekintettük át a helyzetet a klubvezetés és a szakma képviselõivel. Úgy döntöttünk, hogy személycserék következnek a keretben, de más szankciók lehetõségét is vizsgáljuk.
A személycserékrõl még nem születtek végleges megállapodások, amint ezek megtörténnek, természetesen tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt.

Edzõi poszton nem változtatunk, bár a csapat motiválása terén a vezetõedzõvel szemben is fogalmaztunk meg kritikát. Azt várjuk, hogy sokkal harcosabb, odaadóbb játékra inspirálja a keret tagjait.

A megbeszélésen minden területre kitértünk és elmondhatjuk, hogy akár a szakma, akár a játékosok, akár a klubvezetés, mindenki vállalja a ráesõ részt az eredménytelenségbõl.
A klubvezetés az eddigi eredmények tükrében változtat a korábbi célkitûzéseken. A szezon elején megfogalmazott elsõ négy közé kerülés helyett a bajnokságban egyértelmûen a legjobb nyolc közé kerülést tûztük ki elérendõnek, ami a sorsolás alapján nem tûnik könnyûnek, de teljesíthetõ.
A személycserék mellet említett szankciók végrehajtása annak a függvénye lesz, hogy ezt a célt teljesíti-e a csapat.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a klubvezetés és a csapat nevében megköszönjem szurkolóink szombati biztatását, azt hogy minden nehézség ellenére kiálltak és hitet tettek a csapat mellett!

Zsebe Ferenc
ügyvezetõ "

2014-11-23 19:43 (141126)
név: zoller
hozzászólásai
település : Körmend
U18: VÉGIG VEZETVE, NEHEZEN NYERTÜK A VASI RANGADÓT
KÖRMENDI TÖRPÖRDÖGÖK - SZOMBATHELYI KOSÁRLABDA AKADÉMI 84-76
MTE: Doktor Péter (18), Németh Ákos (13), Szombath István (25), Vincze Roland (4), Márton Ádám (10), Csere: Laczó Levente (3), Molnár Levente (6), Csák Máté -, Márton László (5)
Edzõ: Kocsis Tamás:
Nem sikerült felpörögnünk a mérkõzésre, leginkább a védekezésünk volt laza. 25 pontot kaptunk az elsõ negyedben ami nem megengedhetõ! Sikerült is feljavulnunk és egy kevés elõnyt csinálni a nagy szünetre. El kell ismerni,hogy a srácok hihetelen kemény munkát végeznek hétrõl hétre,mint edzésen,mint az iskolában,hétvégén pedig játszanak két mérkõzést. Sajnos ezek összessége játszott közre abban,hogy nem sikerült magasabb fokozatra kapcsolni a második félidõben. Fejben és fizikálisan is fáradtság volt érezhetõ a játékosokon de a küzdéssel és az akarással nem volt gond,ami bár egy szenvedõs gyõzelmet de kétségkívül egy fontos gyõzelmet eredményezett egy jól játszó Szombathely ellen. Sok idõnk nem lesz a pihenésre hiszen a jövõ héten 3 mérkõzés is vár ránk a nehezebb fajtából. MTE!
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=407508439401414&id=356780321140893

---

KÖRMENDIT KÖRMENDRE!!!
CSAK AZ MTE!!!

2014-11-23 18:09 (141125)
név: watson
hozzászólásai
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/9540/edda-muvek/tuzkozelben-zeneszoveg.html

Ha valaki figyelmesen olvassa a szöveget ki tudja olvasni mire gondolok arról ami 2007 óta folyik Körmenden,ami a szurkolókkal történik,ami miatt nincs csapat.

Akire nem tartozik ugorja át.

2014-11-23 16:08 (141124)
név: kendeffy
hozzászólásai
Nem olyan bonyolult játék ez a kosárlabda. Jò zárások és 2-2-kel támadásban operálni, Védekezésben jòl kell a váltásokat csinálni, hogy ne legyen mismatch vagy könnyû dobás. A Tartu és a a Kaposvár is türelmesen végig passzolta a játékokat, mi meg megettük ezeket. A zárások hiánya miatt vannak Fepu kényszer hármasdobásai is, amit nem meglepõ mòdon gyenge százalékkal értékesít.

Azért ebben van edzõi hiba is. Az nem magyarázat, hogy nemrég jött. A kosáredzõin ez alaptétel. A románok ellen pl. Török a jò levállásokbòl dobta meg magát:.Tegnap is 16-9 volt az assziszt-arány a Kaposvárnak.
Előzmény: spiritknight (141120)


2014-11-23 16:04 (141123)
név: josef
hozzászólásai
Most már nyugodtan ki lehet,veszíteni valónk nincs.
Ez a szezon nagy valószínûséggel elment.
Előzmény: dtamas (141121)


2014-11-23 12:41 (141122)
név: szaka97
hozzászólásai
U18-as meccsre jön valaki?

2014-11-23 12:24 (141121)
név: dtamas
hozzászólásai
Egyszerûen nem értem miért nem próbáljuk ki Govens helyett Latinovicot..semmi veszitenivalónk..
2014-11-23 12:20 (141120)
név: spiritknight
hozzászólásai

Hasonlóan látom. Valóban kéne 2-2-ket játszanunk, fõleg úgy, hogy eddig az összes meccset ezen buktuk el. Nem jön idõben a kisegítés, nem jók az elváltások, center bent marad a blokkban, majd jön az unalomig ismert hol a labda játék a végén egy tiszta dobóhelyzettel, amit NB1-es szinten illik jó százalékkal dobni és be is dobják. Fel kéne azt a diplomát már lapozni.


Előzmény: kendeffy (141118)


2014-11-23 12:18 (141119)
név: Gesta
hozzászólásai
település : Gyõr
Nekem csupán csak azzal van bajom, hogyha -20-ról meg tudjuk fordítani a meccset, akkor miért kell õket elengedni egyáltalán? Törvényszerû, hogy a ledolgozás miatt a csapat teljesen elfáradt és a végére visszaállt minden, hiába volt a nagy feltámadás. Egy jó negyeddel nem lehet meccset nyerni! Több cserével kicsit fittebbek lettünk volna a végére, nem pedig közel 10 perc alatt mindenki kilehelte a lelkét, és az utolsó percekre elfogyott a szusz.
Miért kell egyáltalán hátránnyal kezdeni a meccset? gyakorlatilag az elsõ félidõ balfaszságai miatt buktuk el a meccset!
Kicsit több ésszel is lehetne ezt a játékot játszani!!!

2014-11-23 12:15 (141118)
név: kendeffy
hozzászólásai
Igen az edzõnek kellett volna segíteni, amikor visszajöttünk egálra és jött a várható hullámvölgy. Ezen is ment el a meccs. Az 6 perc nagyon jó volt, persze felmerül a kérdés, hogy miért kell egy közepes Kaposvár ellen -20-ra állni?!

Richardsnak jók az alapképességei támadásban középtávolról jól dob, és a palánknak háttal is dolgozik. Ami hiányzik a védekezés és támadásban zárások adása, ami persze plusz futást és mozgást jelent. Ez lenne az edzõ feladata, hogy megmagyarázza neki, hogy neki lepattanót kell szednie és nem hármast rossz százalékban dobingálni.

Szerintem Govens lapát és meg lehetne próbálni Latinovits-ot. Én még Richardsnak adnék 2-3 meccs lehetõséget. Tóth Norbinak meg a tegnapi küzdést mindig hozni kellene.

2-2-ket és zárásokat mindenképpen kellene játszani a tiszta dobóhelyzetekhez.
Előzmény: spiritknight (141115)


2014-11-23 11:59 (141117)
név: km1993
hozzászólásai
ott a pont ! még annyit ehhez, hogy Coach A sokkal jobban meccselt .
Előzmény: Penny (141114)


2014-11-23 11:59 (141116)
név: reddevilsne...
hozzászólásai
Ma 16 órától MTE - Falco U18-as meccs! Lehet menni,lehet szurkolni! ;)
2014-11-23 11:50 (141115)
név: spiritknight
hozzászólásai

Sok mindent lehet mondani, ki lenne jó ki helyett, melyik játékos miért szar attól függõen, hogy az adott meccsen éppen hogyan játszott, de egy valami egyértelmûen kiderült tegnap. A legjobban a küzdés, a parketta felszedése hiányzott eleddig. 25 perc gyalázat folyományaként -20 nál 6 perc akarással eltüntettük a különbséget. Az egy más kárdés, hogy tisztán látszott, egyszer csak megakadt a szekér, kifulladtak a játékosok. Aki már látott néhány kosármeccset, látott nagy hátrányból való felzárkózást, az tudja, hogy ez törvényszerûen jön. Abszolute érthetetlen, Perica mester miért nem cserélt bele a meccsbe, ilyenkor minden edzõ ezt teszi. (Volt még hátra kb. 7 perc!)Lehet, hogy akkor is kikapunk, de az is egyértelmû volt, hopgy csere nélkül biztos.


2014-11-23 11:21 (141114)
név: Penny
hozzászólásai
Felkészülési meccseken Govens irányított, és egy kivételével az összes meccset láttam. Akkor szimpatikus volt, tudott irányítani, látott a pályán és adott nagy labdákat (felkészülési meccseken nem miatta buktunk). Lemon érkeztével változott meg Govens játéka, lehet én látom rosszul, de õk ketten csak akkor passzolnak egymásnak, ha nincs más megoldás. Amúgy szerintem Lemon Moore-val sem jönne ki, zavarna egóját, hogy más a vezéregyéniség. Ennek ellenére Lemont nem tartom statgyárosnak.

Ricsi, akire én legjobban ki vagyok akadva. B.szik a lepattanóra, csak a saját pozíciója érdekli. Zárást adni nem megy fel, inkább felveszi a pozíciót, hogy beadják neki a labdát. Ha Zsarkóra azt mondtam anno, hogy labdaigényes, Ricsire nem találok szavak. Lepattanóért nem megy.

Kolarics, annyira azért nem gáz, hogy perceket kapjon. Rolland hozza a lepattanókat szerencsére, kicsit keményebb lehetne védekezésben.

Ha honi bajnokságba nem elõírás mobil palánk, akkor csak EC-n használjuk.

2014-11-23 11:02 (141113)
név: kendeffy
hozzászólásai
Mondjuk zárás nélkül nehéz dobóhelyzetet kialakítani...
Előzmény: Owen (141112)


2014-11-23 10:49 (141112)
név: Owen
hozzászólásai
Nem lennénk elõbbre Dukic-csal sem, és Derek Hall-al sem.
Jelenleg nincs irányítónk és centerünk, pont ami legjobban kéne. Hol van a gyors passzos játék? Az üres helyzetek?

2014-11-23 10:16 (141111)
név: watson
hozzászólásai
Õsztõl új edzõvel kellett volna kezdeni.Tavasszal egy kivétellel mindent bukott,összerakott egy keretet amivel most Perica küzd.

Előzmény: mindörökké mte (141110)


2014-11-23 10:13 (141110)
név: mindörökké mte
hozzászólásai
Valóban Kolarics is botrány, õt az elõbb kifelejtettem a sorból. Normális magyar center valóban nem nagyon volt a piacon, ezért maradt a honosított, de pl miért nem tudtunk idehozni egy Derek Hallt vagy egy Dukicsot? A falco egybõl lecsapott rájuk. Miért ilyen Kolaricsokkal kell kisérletezni? Itt volt Michellnek a lehetõség, hogy Martinicet idehozzuk, neki nem kellett, Kálmán Laci egybõl leigazolt és a bajnokság legjobb irányítója jelenleg! Ami nálunk folyik, az botrány, a szomszédok munkája példamutató. Jó légiósok, kiegészítve1-2 honosítottal, mellette pedig saját nevelésû fiatalokkal!! Edzõ pedig egy emblematikus figura, aki edzõként is felemelte a falcot. (Tavalyi év után..)

2014-11-23 10:02 (141109)
név: kadar
hozzászólásai
Nem értem minek akar még valaki légióst cserélni..de most komolyan..Minek??
Jövõ vasárnap meg kell verni itthon a MAFC-OT, meg majd a ZTE-t hazai pályán, meg még egy meccset és bent maradtunk..Ez a szezon ennyi, teljesen felesleges itt légiósokat csereberélni megint. Nem leszünk már nyolcadikak, meg hatodikak, meg nem tudom hányadikak..De a lényeg nem is ez, hanem mivel ennek a szezonnak annyi, valakinek vagy valakiknek el kellene végre kezdenie gondolkodni a folytatáson. Valakinek vagy valakiknek elé kellene venni egy tiszta, üres A4-es papírt, és pontokba szedve elkezdeni leírni mit is szeretne, mi az elképzelése. Ha nem megy, akkor tovább lehet adni azt a papírt másnak, és majd leírja más.

Szurkolók részérõl jó volt a felhívás, a második félidei szurkolás pedig extra volt, de remélem ha lesz még egy ilyen elsõ félidõben mutatott játék, akkor az lesz a felhívás lényege, hogy mindenki menjen haza, mert azt a teljesítményt csak 0 ember elõtt lehet játszani..


2014-11-23 09:57 (141108)
név: zoller
hozzászólásai
település : Körmend
Tegnapi meccs egyetlen pozitívuma, hogy vége lett...
Viszont külön gratulálok Egyed Zolinak! Csak így tovább! :)

És a legfontosabb:
KÖRMENDIT KÖRMENDRE!!!

CSAK AZ MTE!!!

Ui: Pár kép a tegnapi meccsrõl:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.961544133874010.1073741828.100000552968255&type=1&l=e09e8554fa

2014-11-23 09:50 (141107)
név: bunki
hozzászólásai
Kolaricsot kihagytad aki szintén egy fabadkát se ér. Nagyjából a fél csapat lapát, de ez már az edzõ meccseken is látszott, nem értem miért kellett ennyit várni, pedig állítólag most pénz is van.
Előzmény: mindörökké mte (141105)


2014-11-23 09:43 (141106)
név: watson
hozzászólásai
Mint közben kiderült Ronald Moore nincs csapat nélkül,tehát tárgytalan.Ricsi nélkül jöttünk fel 20 pontos hátrányból ez mindent elmond.Govens pedig már érezte,hogy számára itt elfogyott a levegõ.
Egy gyenge Kaposvártól kaptunk ki.Kemény lépések szükségesek köztük a gyengén teljesítõk szerzõdésének azonnali felbontása.Nincs mese,lejárt a türelem ami még horgászás közben is sok lenne.Szurkolásra nem lehet panasz amikor volt értelme jól nyomtuk.
Egy dolgot viszont nem értek:Meccs után minek ordibálnak néhányan magukból kivetkõzve a másik oldalon álló Zsebe Ferinek amikor simán oda lehet menni és normálisan elmondani? Én megtettem meccs után.
Sárváry József
szurkoló
Előzmény: mindörökké mte (141105)


2014-11-23 09:27 (141105)
név: mindörökké mte
hozzászólásai
30 éve vagyok a körmendi kosárlabda megszállottja, de ilyet még nem tapasztaltam, hogy ennyire elképzelés nélkül játszik egy csapat. Lemon egy extra képességekkel megáldott játékos, de az nem játék, hogy pumpáljuk a labdát 15 mp-ig aztán nem jutunk elõbbre, "inkább odaadom Lemonnak majd õ megoldja" -valami ilyesmi lehet a játékosok fejében. KELL EGY IRÁNYÍTÓ!! 1-es nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Lemon megoldja, de neki nem ez a posztja. Sokan mondják, hogy türelem és hagyjuk dolgozni a srácokat, elõbb-utóbb meglesz az eredménye. Könyörgöm, meddig várjunk még?? 1-7tel állunk és csütörtökön megyünk Sopronba.. Hadd ne mondjam ott mennyi babár fog teremi nekünk. Govens játékában 0 elképzelés. Egy meccsen elsült a keze, azt leszámítva egy Kuttor szintet hozott. Lapát!!! Ronald Moore kell ide, akit ismerünk, tudjuk mire képes, nem zsákbamacska. Richards nekem rejtély. Védekezése neki 0, támadásban legalább hozni szokta magát (tegnapi meccset leszámítva), de vele is le kell ülni elbeszélgetni, hogy ne a triplákat dobálja ész nélkül, mert nem az a dolga! Fepu is árnyéka önmagának, de rajta látni, hogy küzd, hajt, akar! Rolli sem az aki tavaly volt. Tóth Norbi is semmi eddig, az utóbbi pár meccse egy fokkal jobb volt, mint elõtte, de láttuk, hogy mit tudott Fehérváron és Pécsen, biztos, hogy nem felejtett el kosárlabdázni, egyszerûen neki idõ kell! (Kérdés mennyi..). Popadics legalább küzd! Latinovics majd fog tudni segíteni, hogy mikor, majd kiderül. Én az edzõnktõl sem vagyok elájulva.. Száz szónak is egy a vége, IRÁNYÍTÓT KELL CSERÉLNI!
MTE!

2014-11-23 09:07 (141104)
név: Gerrard#8
hozzászólásai
A táncoslányok variációiban több elképzelés van, mint a csapat támadójátékában. :(
2014-11-23 08:09 (141103)
név: kendeffy
hozzászólásai
A tegnap felsorolt hibák, nincs center, nincs irányítò stb, mellett fontos szakmai dolog, hogy a mai kosárlabda legtöbb figurája abbòl indul, hogy egy magas 2-2-vel indul, aztán abbòl lesz figura. Tegnap direkt figyeltem, szinte egy ilyen sem volt csak álldogálás, hogy majd Lemon megoldja. Talán a románok elleni mecxsen volt rengeteg szép asszisztja a 2-2-bõl Török Rolinak, Ezek nagyon hiányoznak a felállt védelem elleni játékbòl. Az nem játék, hogy Lemon bemegy aztán lesz vmi.
<- következő 44960 bejegyzésbejegyzés 44961 - 45010 ( összes : 66122 ) időrend: -> korábbi 21112 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /