| 2018-09-09 18:41 (164234) | | name: nzs |  |
| Hammonds mellett szóljon, hogy szerintem egy kisebb(?) sérülést szedhetett össze vagy görcsöt kaphatott a combja, mert amikor a 4. negyed elején lecserélték, alig-alig tudott elmenni a padig. És miután leült, akkor is eléggé fájdalmas arccal tapogatta a combja alsó részét. Talán emiatt nem tudott rendesen felpörögni a többiekkel együtt a szünet után.
Előzmény: kadar (164233) |
|
Előzmény: | 2018-09-09 15:35:06 (164233) | | name: kadar |  |
| Pontosan. Majd kialakul mit engednek neki és mit nem.
Nekem is abszolút biztató volt; végre egy center aki nem a hármasokat hajigálja, hanem azt teszi amit tennie kell; palánk alatt dolgozik és mindezt erõszakosan.
A 3 kisember szerintem rendben van. Labdabiztosak, gyorsak és a védekezésükkel sincs probléma. Legalábbis tegnap a 3. negyedben az õ labszerzéseikbõl és gyors indulásaikból jöttünk vissza a meccsbe.
Nekem a tegnapi alapján Hammonds volt kicsit talány. Rövidek voltak a dobásai és néha csak tekergett a pályán. Persze ez betudható annak, hogy a felkészülés közepén járunk és fáradtabb volt. Mint ahogy azért ez a többieken is látszott.
Feput is meg kell említenem; Õ szerintem kb. most fiatalodik vissza. :) Idén megint hatalmas szezonja lehet, még talán jobb is mint a tavalyi.
| |
 /  | 2018-09-09 15:35 (164233) | | name: kadar |  |
| Pontosan. Majd kialakul mit engednek neki és mit nem.
Nekem is abszolút biztató volt; végre egy center aki nem a hármasokat hajigálja, hanem azt teszi amit tennie kell; palánk alatt dolgozik és mindezt erõszakosan.
A 3 kisember szerintem rendben van. Labdabiztosak, gyorsak és a védekezésükkel sincs probléma. Legalábbis tegnap a 3. negyedben az õ labszerzéseikbõl és gyors indulásaikból jöttünk vissza a meccsbe.
Nekem a tegnapi alapján Hammonds volt kicsit talány. Rövidek voltak a dobásai és néha csak tekergett a pályán. Persze ez betudható annak, hogy a felkészülés közepén járunk és fáradtabb volt. Mint ahogy azért ez a többieken is látszott.
Feput is meg kell említenem; Õ szerintem kb. most fiatalodik vissza. :) Idén megint hatalmas szezonja lehet, még talán jobb is mint a tavalyi.
Előzmény: balldontlie (164232) |
5  |
Előzmény: | 2018-09-09 15:13:23 (164232) | | name: balldontlie |  |
| Végre van egy magasemberünk, aki nem beszarva támadja a gyûrût...Duinker még csak-csak, de Touyo után mindenképp felüdülés, hogy Bergstedt keményen megy. A bírók meg majd befújják neki, aztán beáll, mit lehet, mit nem. De nem kell neki imádkozni, hogy nézzen a gyûrûre. | |
 /  | 2018-09-09 15:13 (164232) | | name: balldontlie |  |
| Végre van egy magasemberünk, aki nem beszarva támadja a gyûrût...Duinker még csak-csak, de Touyo után mindenképp felüdülés, hogy Bergstedt keményen megy. A bírók meg majd befújják neki, aztán beáll, mit lehet, mit nem. De nem kell neki imádkozni, hogy nézzen a gyûrûre. |
5  |
 | 2018-09-09 15:08 (164231) | | name: mertakörmend |  |
| Vojvoda prímán megél ugyanígy a könyökös indulásokkal. Előzmény: ramon1964 (164230) |
|
Előzmény: | 2018-09-09 14:14:49 (164230) | | name: ramon1964 |  |
| Még annyit, hogy minden támadás amit õ indított szerintem szabálytalan könyökössel tette. | |
 /  | 2018-09-09 14:14 (164230) | | name: ramon1964 |  |
| Még annyit, hogy minden támadás amit õ indított szerintem szabálytalan könyökössel tette. Előzmény: ramon1964 (164229) |
|
Előzmény: | 2018-09-09 14:11:42 (164229) | | name: ramon1964 |  |
| Csak a személyes érzéseimet írtam. | |
 /  | 2018-09-09 14:11 (164229) | | name: ramon1964 |  |
| Csak a személyes érzéseimet írtam. Előzmény: Meszo (164228) |
|
Előzmény: | 2018-09-09 13:56:44 (164228) | | name: Meszo |  |
| Nem tetszett a játéka?
| |
 /  Előzmény: | 2018-09-09 13:39:31 (164227) | | name: ramon1964 |  |
| Szerinted itt lesz még a bajnoki rajton? Én nem vagyok biztos benne. | |
 /  | 2018-09-09 13:39 (164227) | | name: ramon1964 |  |
| Szerinted itt lesz még a bajnoki rajton? Én nem vagyok biztos benne. Előzmény: kakadu99 (164223) |
5  |
Előzmény: | 2018-09-09 12:22:04 (164223) | | name: kakadu99 |  |
| És mit fog érezni, hogyan motiválja amikor dörren csarnok? | |
 /   | 2018-09-09 12:32 (164225) | | name: EgisKormend |  |
| Zeusban az Egis Körmend
A Mogyorósy Szilárd Emléktorna második napján – a névszponzori megállapodás meghosszabbítása mellett – még egy sajtótájékoztatót is tartott az Egis Körmend, amelyen hivatalosan bejelentették, hogy a csapat sportruházatának szállítója ebben az évben a Sport36. A helyi kötõdésû vállalkozás forgalmazza a Zeus termékeket, amelyek egyedi feliratozással már elkészültek a körmendiek számára, hiszen ebben a mezben szerepelt a csapat a tornán.
Bódis Tamás, a Sport36 tulajdonosa a tájékoztatón elmondta, hogy ez a megállapodás mérföldkõ a Sport36 életében, amely számos sportklubnak illetve hazai sportszövetségnek is hivatalos szállítója, de a körmendiekkel most szerzõdött elsõ alkalommal. Mint fogalmazott, itt több ponton találkoztak az igények és a lehetõségek, mindkét fél számára elõnyös az együttmûködés. Sõt, a csapat öltöztetése mellett a szurkolók még jobb, teljeskörû kiszolgálása is lehetõvé válik.
A drukkerek minden terméket ugyanazzal a helyben készült dekorációval vásárolhatnak majd meg, ahogyan azt a játékosok viselik. Rövideb átfutással, bárki hozzájuthat majd a mezekhez, pólókhoz, melegítõkhöz és minden máshoz, amit a csapat tagjai használnak majd.
Ráadásul a Sport36 minden körmendi bérletes számára jelentõs, akár 40%-os engedményt is biztosít teljes árukínálatából.
A bérlettel rendelkezõk az interneten is látható partneri, jóval kedvezményesebb áron vásárolhatnak a cégtõl.
Németh Zsolt, klubunk ügyvezetõje elmondta, hogy a mostani együttmûködésnek köszönhetõen teljesül egy régi vágya, amit biztosan a szurkolók közül is sokan szerettek volna már. Mégpedig az, hogy igaz legyen a régi szurkolói rigmus, mely szerint:
„Piros-fekete a szívünk,
Piros-fekete a mezünk.
Nincsen nekünk ellenfelünk!”
A gárda az emléktornán a fehér mezében lépett pályára, de a másik garnitúra piros-fekete lesz. Egészen pontosan fekete alapon oldalt piros csíkkal.
A szurkolók számára biztosított vásárlási lehetõségrõl késõbb részletes tájékoztatást adunk majd.
|
1  |
 | 2018-09-09 12:29 (164224) | | name: kakadu99 |  |
| Idézet a Vas Népébõl: "A piros-fekete klub a szerelést, sportruházatot illetõen új céggel szerzõdött, a Sport36 Kft. Zeus mezeit viselik a játékosok, emellett rugalmasabb lesz a csapat és a szurkolók kiszolgálása is a jövõben." Remélem ez azt jelenti, hogy hamarosan lehet vásárolni is belõlük. Ha igen hol, hogyan? |
1  |
 | 2018-09-09 12:22 (164223) | | name: kakadu99 |  |
| És mit fog érezni, hogyan motiválja amikor dörren csarnok? Előzmény: balldontlie (164221) |
2  |
Előzmény: | 2018-09-09 08:03:29 (164221) | | name: balldontlie |  |
| "It fell amazing playing in front of áll of you energetic Körmend fans" - Bergstedt | |
 /  | 2018-09-09 10:38 (164222) | | name: barmik |  |
| Tudod, ez régen is így mûködött. Köszi az érdeklõdésedet. Előzmény: kendeffy (164220) |
|
Előzmény: | 2018-09-09 06:43:20 (164220) | | name: kendeffy |  |
| Te melyik csapatnak szurkolsz? Vettem a fáradtságot és végig néztem az utóbbi 172(!) beírásod. Nos ebben egyetlen pozitív sincs a csapatunkról. Ok persze szabadság van meg minden, de ennek mi az értelme? | |
 /  | 2018-09-09 08:03 (164221) | | name: balldontlie |  |
| "It fell amazing playing in front of áll of you energetic Körmend fans" - Bergstedt |
|
 | 2018-09-09 06:43 (164220) | | name: kendeffy |  |
| Te melyik csapatnak szurkolsz? Vettem a fáradtságot és végig néztem az utóbbi 172(!) beírásod. Nos ebben egyetlen pozitív sincs a csapatunkról. Ok persze szabadság van meg minden, de ennek mi az értelme? Előzmény: barmik (164219) |
2  |
Előzmény: | 2018-09-08 23:34:06 (164219) | | name: barmik |  |
| Kár, hogy ez nem fordítva van. | |
 /  | 2018-09-08 23:34 (164219) | | name: barmik |  |
| Kár, hogy ez nem fordítva van. Előzmény: kadar (164215) |
|
Előzmény: | 2018-09-08 20:41:44 (164215) | | name: kadar |  |
| Hatalmas ahogy tetszik a légiósoknak a szurkolás és hogy mennyire felpörögtek rá!!
| |
 /   | 2018-09-08 21:02 (164217) | | name: trtyik |  |
| Köszi az eredményt, a lényeg, hogy hajtunk, megyünk Előzmény: mex63 (164216) |
|
Előzmény: | 2018-09-08 20:45:12 (164216) | | name: mex63 |  |
| Azért a 16:0-ás kezdés jót tett a hangulatnak :)
Volt -2 is, most -7, nagy iram van. | |
 /  | 2018-09-08 20:45 (164216) | | name: mex63 |  |
| Azért a 16:0-ás kezdés jót tett a hangulatnak :)
Volt -2 is, most -7, nagy iram van. Előzmény: kadar (164215) |
|
Előzmény: | 2018-09-08 20:41:44 (164215) | | name: kadar |  |
| Hatalmas ahogy tetszik a légiósoknak a szurkolás és hogy mennyire felpörögtek rá!!
| |
 /  | 2018-09-08 20:41 (164215) | | name: kadar |  |
| Hatalmas ahogy tetszik a légiósoknak a szurkolás és hogy mennyire felpörögtek rá!!
|
|
 | 2018-09-08 20:23 (164214) | | name: mex63 |  |
| 28:47.
Ez azért más csapat, mint a tegnapi.
Erõsek, magasak, keményen védekeznek, azt nem tudom mennyivel elõbb kezdték a felkészülést.
Mi ezen felül is fáradtabban mozgunk a tegnapinál, sok a rövid dobás.
Ritmustalan is a játékunk, szinte nincs végigjátszott figuránk, persze ebben az ellenfélnek is vannak "érdemei".
Előzmény: trtyik (164212) |
|
Előzmény: | 2018-09-08 20:09:22 (164212) | | name: trtyik |  |
| Örülök az EGIS-nek.Valaki esetleg tudna egy eredményt írni, hogy hogyan alakul a meccs. Köszi | |
 /  | 2018-09-08 20:17 (164213) | | name: soma |  |
| Szünetben 28 47 oda. |
|
 | 2018-09-08 20:09 (164212) | | name: trtyik |  |
| Örülök az EGIS-nek.Valaki esetleg tudna egy eredményt írni, hogy hogyan alakul a meccs. Köszi |
|
 | 2018-09-08 20:07 (164211) | | name: trtyik |  |
| Örülök az EGIS-nek.Valaki esetleg tudna egy eredményt írni, hogy hogyan alakul a meccs. Köszi |
|
 | 2018-09-08 19:33 (164210) | | name: EgisKormend |  |
| Az Egis és a Körmend név 2019-re is összeforrt
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. és az Egis Körmend kosárlabdacsapat szeptember 09-én, a hagyományos Mogyorósy Szilárd Emléktorna második versenynapján, újította meg névszponzori együttmûködését a Körmendi Városi Sportcsarnokban.
Az Egis 2013. decembere óta, immár hatodik esztendeje a körmendi kosárlabdacsapat névadó szponzora, amely azóta az Egis Körmend nevet viseli.
Az Egis – azzal együtt, hogy a város egyedüli hagyományos, nagy foglalkoztatója, hiszen több mint hétszázan dolgoznak a körmendi gyáregységében – jóval több Körmenden, mint munkáltató: kiemelt támogatója a város fejlõdésének és civil kezdeményezéseinek.
A gyógyszergyár jelmondatának – „Egis - Egészség. Élet. Minõség” – jegyében vette nevére a körmendi kosárlabdacsapatot, amely az elõzõ évben is az ország legjobb négy együttese között végzett a bajnokságban és megismételte bravúros szereplését a nemzetközi porondon, hiszen a FIBA Europe Cup két selejtezõ köre után két csoportkört is sikerrel zárt. A legjobb 16 közé jutott, ahol hazai pályán gyõzni tudott a sorozat késõbbi nyertese, az olasz bajnok Umana Reyer Venezia gárdája ellen.
Az elmúlt öt évben, mióta a gárda Egis Körmend néven szerepel, folyamatos, dinamikus fejlõdés tapasztalható, nem csak a szakmai és a csapat körüli munkában, de az eredményekben is. A kiszámítható és biztonságos anyagi háttérnek köszönhetõen a klub 2016-ban megszerezte története hetedik Magyar Kupa trófeáját és folyamatosan a hazai bajnokság élmezõnyéhez tartozott.
A névadó szponzoráció megújításáról szóló szerzõdést, amely október elsejétõl 2019.szeptember 30-ig tart. Így a korábbi gyakorlatnál jobban alkalmazkodik a kosárlabdaszezonhoz illetve az Egis Gyógyszergyár Zrt. üzleti évéhez is. A vállalatot az eseményen a körmendi gyáregység igazgatója, Günther Gábor képviselte. A dokumentumot körmendi részrõl a csapat ügyvezetõje, Németh Zsolt írta alá.
Az eseményen jelen volt Bebes István, Körmend Város polgármestere is, aki személyesen is sokat tett a megállapodás újbóli meghosszabbításáért.
|
1  |
 Előzmény: | 2018-09-07 22:47:07 (164196) | | name: Peter |  |
| Szerintem ez rossz helyre cimezted! Gumi mester helyett Érsek mestert kellett volna írnod. | |
 /  Előzmény: | 2018-09-08 13:22:37 (164206) | | name: EgisKormend |  |
| Azt írtuk, hogy nem lesz élõ közvetítés a tornáról.
A Városi TV rögzíti és késõbb leadja a döntõt majd. | |
 /  | 2018-09-08 15:03 (164207) | | name: krstic |  |
| Milán játszik ma már?
MTE!!! |
|
 | 2018-09-08 13:22 (164206) | | name: EgisKormend |  |
| Azt írtuk, hogy nem lesz élõ közvetítés a tornáról.
A Városi TV rögzíti és késõbb leadja a döntõt majd. Előzmény: kendeffy (164204) |
1  |
Előzmény: | 2018-09-08 12:15:09 (164204) | | name: kendeffy |  |
| Kérdezném, hogy szó volt arról,hogy a döntõrõl lesz közvetítés. Ez élõképet jelent vagy felvételrõl késõbb? | |
 /  | 2018-09-08 12:17 (164205) | | name: hajba |  |
| Az orosz centerük a válogatottal van. Előzmény: kakadu99 (164199) |
|
Előzmény: | 2018-09-08 09:37:19 (164199) | | name: kakadu99 |  |
| A szlovének szerb centerét elnézegetném Körmenden is. Ðoko ©aliæ tavaly a Partizánban játszott, ahol a pályafutását is kezdte, elõtte évben Montenegróban. Sütött róla a képzettség. Talán a végére egy kicsit elfáradt, igaz cseréje nem nagyon akadt. A szintén 210 cm-es orosz centerük itt volt? A másik szerb fiú Miroslav Pa¹ajliæ is harcos volt, a hozzáállása hasonlított Popadicséhoz, hozzá képest a fiatal szlovén játékosok halvérûnek tûntek. | |
 /  | 2018-09-08 12:15 (164204) | | name: kendeffy |  |
| Kérdezném, hogy szó volt arról,hogy a döntõrõl lesz közvetítés. Ez élõképet jelent vagy felvételrõl késõbb? |
|
 | 2018-09-08 11:25 (164203) | | name: Penny |  |
| Allen-nek eltort a keze valogatott meccsen. Gyuri elott most van lehetoseg. Szerintem, most mar arra vart, hatha selejzezolon eladja magat. Nem tudom, mi szomolunk vele?
Tegnapi feher szerelesunk mar a bajnoki mez? |
|
 | 2018-09-08 11:19 (164202) | | name: trtyik |  |
| Köszi szépen,akkor bizakodunk:)MTE!! Előzmény: Owen (164201) |
|
Előzmény: | 2018-09-08 11:11:05 (164201) | | name: Owen |  |
| Szerintem minden poszton jobbak az idei légiósok a tavalyiaknál. Képzettebbek, labdabiztosabbak. Annyit nem fog járni a labda, mint az elõzõ szezonban, mert meg fogják tudni oldani egyedül is. Mindhárom kicsinek van betörése, gyorsabbak, mint a tavalyinál, és nem tûntek hisztisnek sem eddig. | |
 /  | 2018-09-08 11:11 (164201) | | name: Owen |  |
| Szerintem minden poszton jobbak az idei légiósok a tavalyiaknál. Képzettebbek, labdabiztosabbak. Annyit nem fog járni a labda, mint az elõzõ szezonban, mert meg fogják tudni oldani egyedül is. Mindhárom kicsinek van betörése, gyorsabbak, mint a tavalyinál, és nem tûntek hisztisnek sem eddig. |
1  |
 | 2018-09-08 10:48 (164200) | | name: trtyik |  |
| Valaki írna esetleg pár sort,hogy milyenek tûntek a légiósaink,a fiatalok,a csapat.Köszi elõre is:) |
|
 | 2018-09-08 09:37 (164199) | | name: kakadu99 |  |
| A szlovének szerb centerét elnézegetném Körmenden is. Ðoko ©aliæ tavaly a Partizánban játszott, ahol a pályafutását is kezdte, elõtte évben Montenegróban. Sütött róla a képzettség. Talán a végére egy kicsit elfáradt, igaz cseréje nem nagyon akadt. A szintén 210 cm-es orosz centerük itt volt? A másik szerb fiú Miroslav Pa¹ajliæ is harcos volt, a hozzáállása hasonlított Popadicséhoz, hozzá képest a fiatal szlovén játékosok halvérûnek tûntek. |
|
  | 2018-09-07 23:38 (164197) | | name: EgisKormend |  |
| Mogyorósy Szilárd Emléktorna, elõdöntõ
Egis Körmend - Helios Suns 105-74 (29-25, 26-14, 24-16, 26-19)
Körmend: McNeail 15/3, Price 18/9, Ferencz 20/15, Bergstedt 19, Hammonds 10.
Csere: Bradford 9, Kiss -, Márton 2, Németh 8/6, Oroszi -, Lajsz 4, Érsek -.
A Helios legjobb dobói: Salic 24/3, Pasajilic 12/3, Klavzar 9/3. |
|
 | 2018-09-07 22:47 (164196) | | name: Peter |  |
| Szerintem ez rossz helyre cimezted! Gumi mester helyett Érsek mestert kellett volna írnod. Előzmény: pajcs (164186) |
5  |
Előzmény: | 2018-09-07 20:10:53 (164186) | | name: pajcs |  |
| Gumi-Mester! Figyelje ezt a szlovén csapatot, az utánpótlás valahol itt kezdõdik! MTE | |
 /  | 2018-09-07 22:04 (164195) | | name: soma |  |
| Egy sima mérkõzés volt, ahol az utolsó 1:48 percet a Kiss M., Márton, Lajsz, Oroszi, Érsek összeállítású csapat fejezte be. Holnap egy komolyabb mérkõzés vár a csapatra. A gyõzelem szép volt, teljesen megérdemelt! |
|
 | 2018-09-07 22:01 (164194) | | name: barmik |  |
| Igen, mondjuk szinte az egész csapat utánpótlás volt. Előzmény: pajcs (164186) |
|
Előzmény: | 2018-09-07 20:10:53 (164186) | | name: pajcs |  |
| Gumi-Mester! Figyelje ezt a szlovén csapatot, az utánpótlás valahol itt kezdõdik! MTE | |
 /  | 2018-09-07 21:45 (164193) | | name: soma |  |
| 105 74 |
|
 | 2018-09-07 21:24 (164192) | | name: soma |  |
| 3.negyed vége. 79 55 |
|
 | 2018-09-07 21:14 (164191) | | name: kadar |  |
| Pár mondatot tudnál írni a játékosokról?
Előzmény: soma (164190) |
|
Előzmény: | 2018-09-07 21:11:26 (164190) | | name: soma |  |
| 69 46 | |
 /  | 2018-09-07 21:11 (164190) | | name: soma |  |
| 69 46 |
|
 | 2018-09-07 20:47 (164189) | | name: soma |  |
| Szünetben 55 39 |
|
 | 2018-09-07 20:36 (164188) | | name: soma |  |
| 49 33 |
|
 | 2018-09-07 20:32 (164187) | | name: kendeffy |  |
| Mennyi az eredmény?
|
|
 | 2018-09-07 20:10 (164186) | | name: pajcs |  |
| Gumi-Mester! Figyelje ezt a szlovén csapatot, az utánpótlás valahol itt kezdõdik! MTE |
1  |
 | 2018-09-07 19:44 (164185) | | name: soma |  |
| A görög csapat nyert 68/66 rá. |
|
 | 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|