Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- következő 14884 bejegyzésbejegyzés 14885 - 14934 ( összes : 65812 ) időrend: -> korábbi 50878 bejegyzés
2019-10-11 15:43 (170998)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Ziga Mravljak elégedett a fiatalok által eddig elvégzett munkával

Már nem csak az U20-as bajnokságot, de az Alpok Adria Kupát is megkezdték fiataljaink, akik a mögöttünk álló nyártól új rendszerben, komoly szakmai stáb irányításával dolgoznak, hogy meghatározó játékosok lehessenek felnõtt korban is. A programot Ziga Mravljak irányítja, tõle kértünk helyzetjelentést a programban végzett munkáról.

„Ahogy a szezon elõtt is hangsúlyoztuk, a körmendi kosárlabda jövõje szempontjából nagyon fontosak a fiatalok, a velük való foglalkozás. Minél hatékonyabb képzésük érdekében a terveinknek megfelelõen dolgozunk velük, ahogy korábban is beszéltünk errõl. Szeretnénk még jobb kosarasokat faragni belõlük, elsõsorban azért, hogy álljanak készen magasabb szintû játékra is. Naponta kétszer edzünk, reggelente elsõsorban a fizikai fejlesztésen van a hangsúly erõléti edzõ irányításával, de egyéni képzést is kapnak a srácok, szintén szakmai edzõ irányításával. A másik alkalommal a csapatjáték, a taktika van a középpontban. Kéthavi munka van már mögöttünk, és elmondhatom, hogy elégedett vagyok, örülök annak, ahogy a srácok dolgoznak. Már látok elõrelépést az edzéseken és a meccseken egyaránt. Számunkra most a legfontosabb az egyéni tudás minõségi fejlesztése, hogy ebben jobbak legyenek. A csapatjáték is alakul majd, ahogy elemezzük az ellenfeleket és gyakoroljuk a taktikát. Ehhez persze idõ kell. Most az egyéni munkát erõltetjük, erre fókuszálunk és úgy látom, hogy jó munkát végeznek. Rengeteg edzés és vagy tíz mérkõzés van mögöttünk. Jól indították a bajnokságot a fiúk, hiszen két nagyarányú gyõzelmet arattak. De ahogy a kezdeteknél is elmondtuk, számunkra most az eredmények nem annyira fontosak, sokkal lényegesebb, hogy miként fejlõdnek.

Visszapillantva a felkészülési idõszakra, az elsõ hónapban nagyon sok figyelmet fordítottunk a szabályokra. Mindarra, ami szerint élniük, dolgozniuk kell. Mert nem csupán jó játékosokat szeretnénk faragni belõlük, de jó embereket is. Szeretnénk felkészíteni õket arra, hogy miként éljék az életüket, mert úgy gondolom, ez is nagyon fontos. Komolyan vesszük, betartatjuk a szabályokat, azt akarjuk, hogy a viselkedésük is magas színvonalú legyen a pályán és azon kívül egyaránt. Nagyon sok idõt szántunk erre az eddigi idõszakban.
A kosárlabda mellett nagyon fontos számunkra az is, hogy miként teljesítenek az iskolában.
Edzõink heti kapcsolatban vannak az oktatási intézményekkel, figyelik az ottani teljesítményeket. Ha bárkinek gondja, problémája van a suliban, azonnal leülünk vele, hogy megtaláljuk a megoldást. A jó tanulmányi eredmény jelenti a jegyet, a lehetõséget az edzéseken való részvételre. Ha nem megy jól a suli, akkor nem jöhetnek edzésre, ez számunkra nagyon fontos! Nagyon sokszor elmagyarázzuk nekik, hogy ebben az idõszakban mennyire fontos a tanulás. A saját sorsuk szempontjából, hiszen nem tudhatjuk, mit hoz a jövõ. Történhet akár egy komoly sérülés, ezért kell az iskolában megszerzett tudás, a végzettség, hogy tudjanak valamit kezdeni az életükkel, ne végezzék az utcán. Szóval az edzések mellett a tanulásra is nagy figyelmet kell fordítaniuk, ehhez ragaszkodunk. Mi örömmel leigazoljuk az iskola felé az edzésmunkát, amikor tanulmányi idõben tartjuk a foglalkozást, de ehhez nekik is úgy kell hozzáállniuk, komolyan kell venniük a tanulást.
Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy felelõsen gondolkodjanak, vállaljanak felelõsséget a saját életükért, jövõjükért, a kosárlabdán kívül is.

Volt néhány sérülésünk a felkészülési idõszakban, de a srácok legtöbbször akkor is itt voltak az edzéseken, amikor nem tudtak beállni a többiek közé. Olyan munkát végeztek, amit megengedett a sérülésük. De mindig olyat, ami szintén része a kosárlabdának. Velük külön foglalkoztak a kollégáim. Elsõsorban az erõnléti edzõ és a fizioterapeuta irányításával végeztek erõsítá vagy rehabilitációs gyakorlatokat.

Összességében úgy látom, hogy remek munkát végeztünk edzõ kollégáimmal a felkészülési idõszakban, de a klub minden munkatársa sokat segített a fiúk fejlesztésében.
Remélem a fiúk hasonló módon folytatják, keményen dolgoznak a jövõben is, és sikeresek lesznek az idényben.”


2019-10-11 13:30 (170997)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Keller Ákos gondolatai a Szolnok elleni mérkõzés elõtt:

https://youtu.be/F7kJFjEf3ME

2019-10-11 13:27 (170996)
név: EgisKormend
hozzászólásai
A szünetben sajnos nem tudunk bérleteket kiadni, de a jövõ héten lesz még erre lehetõség, jelezni fogjuk, hogy pontosan mikor.


Előzmény: fallert (170995)


2019-10-11 12:05 (170995)
név: fallert
hozzászólásai
Azt szeretném megkérdezni,hogy a bérletet még mikor lehet átvenni a szombati napon kívül,mert nekem sietnem kell meccs után?
Esetleg a szünetben nem lenne rá lehetõség?

2019-10-11 10:12 (170994)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Jegyelõvétel és bérletvásárlási lehetõség a hétvégén


Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a szombaton, 14 órakor kezdõdõ, Szolnoki Olajbányász elleni bajnoki találkozóra ma, pénteken este 19 és 20 óra között elõvételben vásárolhatják meg belépõjegyüket a fõpénztárban.

A mérkõzés napján 13 órától lesznek nyitva a pénztárak.

A bérleteikre váró szurkolóink számára fontos információ, hogy akik még nem kapták meg a kártyáikat, az õ nevüket egy listára felírjuk. Õk személyazonosságuk igazolásával bérletesként lehetnek jelen a szombati találkozón. A bérleteiket pedig a mérkõzést követõen vehetik majd át a fõpénztárban. Ennek az oka az, hogy az elektronikus rendszer a jegyárusítás mellett nem teszi lehetõvé a bérletek értékesítését is. A mérkõzést követõen mindenki átveheti majd a bérletét.
Az U20-as találkozót a felnõtt mérkõzést követõen rendezzük meg, ezért kérjük, hogy a mérkõzés végén nem menjen be senki a pályára és a szülõk a gyermekeiket se engedjék fel játszani.

Megértésüket kérjük és köszönjük!


2019-10-11 09:59 (170993)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Ha a saját csapatunkat tekintjük, akkor láthatjuk, hogy a bajnoki mérlegünk még 100%-os.
Bár kedden megkezdtük az Alpok Adria Kupát, és idegenben, a szlovén KK Sencur otthonában húszpontos vereséget szenvedtünk, de ahogy elõre is jelezte a klub, ebben a sorozatban ezúttal az U20-ra épülõ, gyakorlatilag U23-asnak mondható együttes képviseli a klubszíneket felnõtt idegenlégiósok, valamint Ferencz Csaba és Keller Ákos nélkül.
A fiúk kicsit megilletõdötten, puhán kezdtek, ami nem engedhetõ meg sehol, különösen nem egy délszláv csapat otthonában. Marko Popadicsék könnyed kosarakkal húztak el tíz perc alatt 21 ponttal. A kisszünetben hatottak Patai Benjamin szavai, a fiúk keményebben, határozottabban kezdtek el kosarazni, kiegyenlítettebbé vált a találkozó, igaz a nagyszünetre kinyílt az olló. A harmadik negyed megint a házigazdáké volt, de az utolsóban – bár magas poszton faultproblémákkal is küzdöttünk – megmutatták a fiúk, hogy van bennük fantázia. Labdaszerzések, szép kosarak lelkesíthettek bennünket. Voltak igazán szép és bíztató pillanatok is. Németh Ákos pedig nem csak pontszerzésben emelkedett ki, de igazi vezére volt társainak.
Nyilván esélyesebb volt a teljes, felnõtt kerettel felálló hazai együttes, de az ilyen meccseken szerezhetnek a fiataljaink olyan tapasztalatokat, amire az U20-as bajnokságban nincs lehetõség, ugyanakkor ott szépen hasznosíthatják majd azokat. És persze késõbb is, pályafutásuk során.
De ugorjunk vissza a bajnoksághoz.
A szezonnyitón sima gyõzelmet arattunk az Oroszlány ellen, ugyanakkor tudhattuk, hogy Sopronban nehezebb dolgunk lesz.
Így is volt, hiszen jött a már mondhatni szokásos soproni kezdésünk és a 10-0 oda. De nagyon gyorsan, gyakorlatilag két perc alatt tudtuk rendezni a sorokat, sõt az irányítást is át tudtuk venni.
Ugyanakkor sok hiba csúszott a játékunkba, különösen feltûnõ volt a sok kihagyott ziccer. Üres, mondhatni ajtó-ablak helyzeteket hagytunk ki, ami azért komoly luxust jelent, különösen egy szoros, kiélezett, tulajdonképpen egylabdás meccsen. Ezúttal belefért, és reméljük, ez tényleg csak az idény elején fordul elõ. Reméljük, késõbb már valóban csukott szemmel is értékesítik a fiúk a helyzeteket, amelyekért keményen megdolgoznak. Mert ez a része szerencsére megvan.
A harmadik fordulóban persze kiforrott játékról és csúcsformáról nem beszélhetünk, de bízzunk abban, hogy – amint a vezetõedzõ, Matthias Zollner is többször elmondta – a csapatunk játéka fokozatosan fejlõdik, egyre jobb és jobb lesz.

Tehát szombaton, 14 órától Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász, talán mondhatjuk, hogy örökrangadó.

Szurkoljunk együtt a csarnokban vagy a képernyõk elõtt!


2019-10-11 09:56 (170992)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Piros-fekete matiné az M4 Sport kamerái elõtt


Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász
Körmend, 2019. 10. 12. 14:00
Vezeti: Benczur Tamás, Nagy Viktor, Györfy Rúben
Ellenõr: Várhalmi Zsolt László


A bajnoki nyitány után, amikor az élvonalba visszatért oroszlányi csapat volt a vendégünk egy sporttörténeti találkozón, ismét velünk azonos színû együttes érkezik hozzánk.

És abban is láthatunk hasonlóságot, hogy most is egy olyan gárdát fogadunk, amelyik számára új korszak kezdõdött ezzel az idénnyel.
A Szolnokon lezajlott tulajdonosváltás után új arculattal, új internetes felületekkel, de a régi hagyományokat tovább éltetve, a múltat idézõ, régi névvel mûködik az Olajbányász. A folytonosságot – néhány fiatal játékos mellett – az edzõi stáb, Dragan Aleksic és csapata képviseli. És ott van velük Pór Péter, a kiváló szakember, aki újra nagyobb szerepet kap a klubnál, hiszen a korábbi játékos, másodedzõ majd vezetõedzõ most szakmai igazgatóként dolgozik. Korábban nagy sikerek részese volt az együttessel. Az õ feladata leginkább az, hogy biztosítsa a közvetlen, saját utánpótlást a felnõtt csapat számára. Bár Körmenden nem mûködik akadémia, de talán ebben párhuzamos most a két klub munkája, hiszen nálunk és a Tisza partján is ugyanazon dolgoznak: A felnõtt csapatéval megegyezõ rendszerben képezni fiatalokat, hogy onnan bárki, bármikor bevethetõ legyen az elsõ csapatban.
Az elmúlt szezon viszont nehéz pillanatokat is hozott a szolnokiak számára. 2018 decemberében még szinte egyöntetû volt a vélemény az országban, hogy a bajnokság legnagyobb esélyese a Szolnok. Aztán csapást csapás követett. Példátlan sérüléshullám érte el az együttest, amelynek persze az sem tett jót, hogy hivatalossá és nyilvánossá váltak a késõbbi változások. De az Olaj a Magyar Kupa döntõjében még meg tudta mutatni, milyen erõ és elszántság lakozik a játékosokban. Pedig meghatározó játékosokat kényszerültek nélkülözni. A bajnokság talán legértékesebb idegenlégiósa, Strahinja Milosevic, és a csapat alázatos, fegyelmezett katonája, Kovács Péter is súlyos sérülést szenvedett, de akik maradtak, õk nyílt sisakkal mentek neki a döntõben a mélyebb merítéssel bíró szombathelyieknek. Nagyot harcoltak és behúzták a klub újabb kupagyõzelmét. Ezt követõen viszont már nem igazán róluk szólt az idény, kiestek a végsõ, bajnoki sikerért vívott harcból. Érkeztek a hírek arról is, hogy meghatározó játékosok távozhatnak, ami aztán meg is történt.
Bár ahogy írtuk, a munkát irányító szakmai stáb nem változott, de új csapatot kellett, kell építeni a Tiszaligetben.
A bajnoki nyitány nem sikerült jól a számukra, hiszen a szintén újjászervezett Alba Fehérvár pontosabban, jobban játszott és megérdemelt sikert aratott az Olajbánász otthonában, az M4 Sport kamerái elõtt. Dragan Aleksic játékosai a második fordulóban javítottak, hiszen „megyei” rangadón legyõzték a Jászberény együttesét, így most 50%-os eredménnyel érkeznek hozzánk, ismét tévés mérkõzésre.
Az idõpont szokatlan, de a kosárlabdának a tornász VB jelent konkurenciát a sportcsatornán, minden bizonnyal emiatt van a 14 órás kezdés.

Folyt. köv.

2019-10-10 19:56 (170991)
név: fjoda53
hozzászólásai
Kevin Dillard ismét váltott, a török elsõ liga utolsója az ITU Basket Istanbul igazolta le.
2019-10-10 14:27 (170990)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Kozma Gergõ várja, hogy újra pályára léphessen


Kozma Gergõ szombathelyi nevelésû játékos, aki megjárta Amerikát is, most viszont az Egis Körmendnél igyekszik még jobb kosarassá válni. Egyrészt a fiatalokat fejlesztõ program részeseként, de a felnõtt csapatban is szeretne helyet magának. Egyelõre egy korábbi sérülés kiújulása akadályozza ebben, de õ is várja, hogy visszatérhessen végre a pályára.
Elõször azt kérdeztük tõle, hogy hogyan vezetett az útja Körmendre.

„Két évig nem voltam itthon. A középiskola után volt egy lehetõségem kimenni Amerikába. Voltam Saint Louisban egy évet egyetemen, ott kosaraztam, utána hazajöttem. A tanulás miatt Budapestre mentem és ott jött a TF ajánlata, amit elfogadtam, az elõzõ szezonban náluk játszottam. Igaz, hogy itthon voltam Magyarországon, de szerettem volna még közelebb lenni a családomhoz, ezért is nagyon megörültem annak, hogy Körmendre tudtam igazolni, örülök, hogy itt lehetek.”

Szombathelyi játékosként nem cinkelnek? Mégis csak két rivális klubról van szó.

„A barátok sokat cinkeltek az elején, még most is kapom néha, de a viccet félretéve mindenki gratulált és örültek annak, hogy ilyen csapatnál játszhatok. Oké, persze, hogy megvan az ellentét, rivális csapatokról van szó, de a szombathelyiek is elismerik a körmendieket.”

Hogyan éled meg a mindennapokat, a körmendi munkát? Már persze ameddig a sérülésed engedte, hogy együtt dolgozz a többiekkel.

„Nagyon jól érzem magam, és az amerikai tapasztalataimhoz tudom hasonlítani az ittenieket. Az edzések és az edzõk számában is. Nagyon sokan figyelnek ránk, és most, hogy sérült vagyok, így is ketten dolgoznak velem minden nap és segítenek mindenben. Köszönöm nekik!”

Mit tudhatunk a sérülésedrõl? A hírek szerint egy korábbi probléma jött elõ újra.

„Még tavaly, február végén megsérültem a TF-nél, gipszben is volt a lában, majd két és fél hónapon keresztül végeztem a rehabilitációt. Úgy nézett ki, hogy minden rendben lesz. Aztán elkezdtem edzeni itt Körmenden és újra fájni kezdett. Egyre rosszabb lett. Próbáltam edzeni, de egy hónap után ki kellett állnom. Sokan megnéztek Szombathelyen is és Pesten is voltam utoljára. Úgy néz ki, hogy egy injekciós kúra lesz ebbõl, utána meglátjuk, hogy mi lesz. Gyulladásban van a bokám, egy ödéma van az ugróízületen. A gyulladás nagyon egyben tartja a bokámat, nagyon feszes ott minden, ezért nem tudok vele se futni se ugrani.”

Mi a remény? Vajon mikor tudsz visszaállni?

„Remélem, hogy ez az injekciós kúra mûködik, bízom benne, hogy most már hamarosan elkezdhetek újra edzeni.”

Hogyan látod a mostani csapatodat? Milyen a társaság?

„Nagyon jó a csapat! Családias a hangulat, nagyon jó fej mindenki. A légiósokkal is nagyon jóban vagyunk. A hangulat is jó edzéseken, szimpatikus mindenki, szeretek itt lenni.”


2019-10-10 10:52 (170989)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Gyõzni és közben fejlõdni – ez a kettõs cél szombatra.


Magyarországon meglehetõsen szokatlannak számító idõpontban, szombaton 14 órától fogadjuk az újra egykori nevét használó Szolnoki Olajbányász együttesét. De még mielõtt erre a találkozóra tértünk volna rá, elõször arról kérdeztük csapatunk vezetõedzõjét, Matthias Zollnert, hogy õ miként látta a keddi, Alpok Adria Kupa mérkõzést.

„Ez volt az elsõ találkozónk ebben a sorozatban, mondhatjuk, hogy az U20-as együttesünk szerepelt, kiegészítve a felnõtt csapat egy-két fiatal játékosával. Egy jó szlovén csapat ellen játszottunk, így a végeredmény nem volt nagy meglepetés a számomra.
Láttam a mérkõzést. Számomra és a klub számára a legfontosabb cél ebben a sorozatban az, hogy a fiataljaink tanulják meg, hogyan kell felelõsséget vállalni. Ne csak néhány percet játszanak más, jó játékosok oldalán, mint kiegészítõ csapattagok, hanem érezzék azt, hogy rajtuk is múlik a meccs, hogy teljesíteniük kell. Erre szeretnénk megtanítani õket. Azt szeretnénk, hogy õk is olyan magyar kosarasok legyenek, akik meghatározóak a csapatukban, akik a különbséget jelenthetik az ellenfelekhez képest. Jelenleg kevés ilyen minõségi felnõtt, magyar játékos van, mint mondjuk Vojvoda Dávid vagy Keller Ákos, akiknél jó helyen van a labda döntõ pillanatokban is. Úgy gondolom, fiatal korban kell megtanulni azt, hogy valaki fel tudja vállalni ezt a szerepet, hogy alkalmas legyen erre. Ezért örülök ezeknek a mérkõzéseknek, mert jó alkalmat adnak arra, hogy a fiataljaink ezt megtanulják. Biztos vagyok abban, hogy az itt lejátszott mérkõzések során sokat fejlõdnek majd. A végére jobbak lesznek, mint most, az elején. Ez lehet a feladatunk ebben a kupában: Fejlõdni, jobbnak lenni és persze mérkõzést is nyerni.”

Egyetlen gondolat erejéig térjünk vissza a Sopron elleni találkozóhoz. Gyõztünk, és az volt a legfontosabb. Ugyanakkor feltûnõ volt, hogy nagyon sok tiszta helyzetet, könnyû ziccert hibáztunk el. Mi lehetett ennek az oka? Talán az, hogy még az idény elején vagyunk vagy esetleg a nem kellõ összpontosítás?

„Ez az a kérdés, amire nehéz válaszolni, nagyon sok oka lehet. Nem szeretnék magyarázkodni, de a labda is teljesen új, ilyenkor még csúszós, nehéz vele játszani. De mondom, semmiképpen sem szeretnék magyarázkodni, magyarázatot találni erre. Rossz az, hogy kihagytuk a ziccereket, de elrontottunk tizenegy büntetõt is. Sokat hibáztunk. Volt egy olyan szakasza mérkõzésnek – az ötödik és a huszonötödik perc között – amikor kiválóan kosárlabdáztunk. Mínusz nyolcról elléptünk plusz tizenötre, ez összességében 23 pontos különbséget jelentett ebben a húsz percben. Ami ez elõtt és utána volt, arról nem is szeretnék beszélni. Az nem volt jó kosárlabda. Említettük már, hogy még a szezon elején vagyunk, hullámzó a játék, vannak jobb és rosszabb periódusaink. Ahogy mondtad, sok ziccer, sõt büntetõ is kimaradt, de védekezésben sem voltunk jók a meccsnek azokban a részeiben. De gyõztünk, két sikerrel állunk a tabellán. A lényeg, hogy tanuljunk a hibáinkból, és hogy ezen a hétvégén jobban teljesítsünk!”

Sikerülhet akkor meghosszabbítani ezt a húszperces idõszakot, amiben jól játszott a csapat?

„Ez a célunk! De azt tegyük még hozzá, hogy ebben a szezonban szerintem nem sok csapat fog nyerni Sopronban. Kicsit talán alábecsültük az ellenfelet az elején, nem volt meg bennünk a kellõ mentalitás, ez volt a gond az elején. Nem gondolhatja senki, hogy Sopronban nyerni az természetes. Minden csapat számára nehéz kirándulást jelenthet oda utazni.”

Akkor beszéljünk a Szolnokról. Mire számít szombaton?

„A Szolnok elleni meccs itthon, az egy teljesen más történet. Teljesen más kosárlabda, más játékosok, de a célunk egyértelmû: Nyerni szeretnénk és ezzel egyidõben fejlõdni, elõbbre lépni. Persze nehéz megtalálni az egyensúlyt ilyen kettõs célnál, de számunkra nagyon fontos, hogy nem csak nyerni akarunk, javulni is szeretnénk a játékban. Fontos a gyõzelem, de a legfontosabb, hogy mindig elõbbre lépjünk, hogy a szezon végén is nyerhessünk. Sok mindent tudunk a Szolnokról, többet, mint korábban, hiszen már õk is játszottak két bajnokit. Nehéz meccsre számítunk.

Mit jelenthet a korai idõpont? Hiszen szokatlan a 14 órás kezdés.

„Igen, az egy másik feladat, alkalmazkodni kell ehhez. Különösen Magyarországon, hiszen itt a mérkõzések legtöbbször 18 vagy 19 órakor kezdõdnek, esetleg 18:30-kor. Nem úgy, mint például az NBA-ben, ahol játszanak 14 vagy 15 órától, 17-tõl esetleg este tíztõl. Ott kevésbé szokatlan mindez. De nem csak nekünk kezdõdik 14 órakor a meccs, hanem a Szolnoknak is. Meglátjuk. Õszintén szólva nem örülök igazán, mert megszoktuk az esti mérkõzéseket, de így alakult, kora délután kell a legjobbunkat nyújtanunk.”


2019-10-10 09:04 (170988)
név: EgisKormend
hozzászólásai
A FIBA EuropeCup idei csoportjai ezen az oldalon találhatók.

https://www.fiba.basketball/europecup/19-20/groups

A Kataja hazai mérkõzéseinek idõpontjai még nem szerepelnek, de késõbb ezeket is pontosítani fogják.

2019-10-10 08:40 (170987)
név: pelike
hozzászólásai
Hát, ez szép túra lesz a csapatnak az biztos..
Előzmény: EgisKormend (170986)


2019-10-10 07:46 (170986)
név: EgisKormend
hozzászólásai
A Kataja Basket érkezett a csoportunkba.

2019-10-09 19:17 (170985)
név: wind
hozzászólásai
Itt megnézhetõ, ha be vagy regisztrálva a mindigó-ra
https://sport.mindigo.hu/musorujsag/sopron-kcegis-kormend-950004260
Előzmény: paky (170983)


2019-10-09 19:16 (170984)
név: kadar
hozzászólásai
https://www.youtube.com/watch?v=jOiDL2lN2sI


Előzmény: paky (170983)


2019-10-09 19:15 (170983)
név: paky
hozzászólásai
Múltheti sopron-körmend megnézhetö gépen?
Aki tud hozzá linket,megköszönöm.

MTE

2019-10-09 19:00 (170982)
név: wind
hozzászólásai
Megmondom õszintén, nekem szenvedés volt ezta meccset végignézni.
Nyilvánvaló, hogy más meccsekhez vagyok hozzászokva, de itt és most eléggé gyenge játékot láttunk.
Remélem a koncepció kijün majd ezeken a meccseken, nevezetesen - sokat tanulnak a fiataljaink - de Filipovics és Kelechi és még néhányat - mozgását nézve - hát nem tudom, hogy ki farag belõlük kosarast.
De legyek optimista!!
Hajrá fiúk!!!!!

2019-10-09 12:13 (170981)
név: kendeffy
hozzászólásai
1.6 nemzetközi meccs jó lehetõség az utánpótlás-játékosok tesztelésére és rutin szerzésre.
2.Ákos bátor volt, reméljük, hogy az itt szerzett önbizalom majd látszik más meccseken is.

2019-10-09 10:42 (170980)
név: fjoda53
hozzászólásai
Szerintem is - azért a 27/6 egy szlovén profi csapat ellen nem semmit! Csak gratulálni tudok Neki!
Ezt a kezdeményezést pedig én személy szerint nagyon jónak tartom, biztosan egyre jobbak lesznek, ahogy belejönnek és levetkõzik az izgalmunkat a srácot!
A tegnapi meccs azért csak az elsõ, bemutatkozó meccs volt - tele az ilyenkor szokásos jellemzõkkel!
Fel a fejjel, elõre srácok!

2019-10-09 08:29 (170979)
név: pelike
hozzászólásai
Csak mert nincs a tegnapiról egy beírás sem: az egész meccsnek számomra a legnagyobb tanulsága, hogy Ákos olyan dolgokat és megoldásokat is elvállalt, megpróbált és sokszor sikeresen megcsinált, amiket bajnoki meccsen meg sem próbál.
Ez tényleg önbizalmi kérdés, amiben sokat segítene, ha a szurkolók nem sápitoznának meg sóhajtoznának 1-1 rossz megoldása után, neki és a többi fiatalnak kellene a legtöbb támogatást kapni minden játékos közül.


2019-10-08 19:47 (170978)
név: pelike
hozzászólásai
Ez teljesen rendben van eddig.
2019-10-08 18:38 (170977)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Infók a meccsrõl:

http://www.alpeadriacup.com/game/4755745


2019-10-08 16:10 (170976)
név: EgisKormend
hozzászólásai
A mai mérkõzés közvetítésének linkje:
https://youtu.be/pcYT4g0vtw4


2019-10-08 12:23 (170975)
név: ramon1964
hozzászólásai
Okoska SONGOKU, hol olvastad tõlem, hogy nem volt ott.
Előzmény: songoku (170971)


2019-10-08 12:17 (170974)
név: gjkmd
hozzászólásai
Egyetértek veled. A honlap további politikamentességéhez, alapvetõen járulna hozzá, hogy aki kocsmában szerzi információit, a körmendi politikai és közélettel kapcsolatban, az itt, azokat a híreket ne ossza meg másokkal. Mert könnyen kiderülhet hogy valótlan, amit ott hallott. Ezekben a napokban, pláne. Ott a facebook, akinek váleménye van ebben a témában, tegye meg ott. Ez az oldal, maradjon csak a körmendi kosárlabdáé. Vasárnap már nincs távol, ki lehet addig bírni, hétfõn reggel pedig, felkel újra a nap.
Előzmény: balldontlie (170973)


2019-10-08 11:17 (170973)
név: balldontlie
hozzászólásai
Egész jól megúszta eddig ez a fórum politika nélkül... Nem is itt a helye, a lelátón sem firtatjuk a mellettünk ülõ/álló hovatartozását, hiszen van, ami ott és akkor fontosabb ennél. Vasárnap után az eredménytõl függetlenül a nap ugyanúgy felkel majd,vagy talán ami fontosabb, a labdát ugyanúgy feldobják :-)

Fepunak nagyon gratulálok, este meg hajrá fiatalok!

2019-10-08 09:38 (170972)
név: youllneverwalkalone
hozzászólásai
Hoppá, nocsak, nocsak! Errõl beszéltem. Hazudozás, dezinformálás. Minden szinten.
Előzmény: songoku (170971)


2019-10-08 08:28 (170971)
név: songoku
hozzászólásai
Tisztelt nagytudásuak! Fepu édesapja a 3. sorban ült közvetlenül a Fepu édesanyja mellett...
Előzmény: ramon1964 (170966)


2019-10-07 23:01 (170970)
név: Torta János
hozzászólásai
Az eredmény alakulása
Sopron - Körmend
https://ibb.co/ZGhnG5T
U20
https://ibb.co/H26BpyM

2019-10-07 21:13 (170969)
név: watson
hozzászólásai
Lassan kezdem elhinni hogy hétvégén nem Körmend-Szolnok lesz hanem Putesz-Bebes.

Nem érdekel a politika és jó lenne ha máshol nyírnátok ki egymást.
Szégyen ami kosárlabda helyett itt folyik.


Tisztelettel!
Sárváry Jótsef
szurkoló

https://www.youtube.com/watch?v=eRAWvoELhhg

2019-10-07 20:24 (170968)
név: EgisKormend
hozzászólásai
A személyeskedést kérném szépen mellõzni.
Minden mérkõzés elõtt két nappal elõzetes készül, minden mástól függetlenül. Ez már azt hiszem követhetõ.
Most éppen az nyilatkozott, aki a csapat felkészítéséért és munkájáért felel ebben a sorozatban, amiben holnap játszani fogunk.
Szíved joga véleményt alkotni, de nyilvánosan sértegetni bárkit is, az már más kategória.
Tisztelettel kérem, hogy mellõzd az ilyen megnyilvánulásokat.
Köszönöm!

Németh Zsolt

Előzmény: Bubi_ (170967)


2019-10-07 20:09 (170967)
név: Bubi_
hozzászólásai
Hagyjuk már ezt a maszlagot, hogy miért nem volt ott az öreg Fepu!
Kezdjük azzal hogy miért kellett a választások elött átadni?
Hát azért!
Az meg a legszebb, hogy hétfõn valakik a gyûlésen megbeszélik, hogy a Puteszt valaki fikázza, aztán egy másik gyûlésen lévõ gyorsan beírja, hogy "ne politizáljunk itt" Ettõl még a fikázás megmarad, csak a visszafikázás marad el!
Ha meg mégis valaki feszegetne olyan szálakat, a Jonnynak zsebben van egy "vízhordó" érdekfeszítõ nyilatkozata a soron következõ meccsrõl!
na csá
Előzmény: ramon1964 (170966)


2019-10-07 19:26 (170966)
név: ramon1964
hozzászólásai
Az elsõ mondattal semmi problémám. A másodikat valahol még értem is, de az nehezen emészthetõ, hogy a Csabi édesapját miért nem hívták meg Körmendi részrõl, neki az elsõ sorban lett volna helye. Tudom, hogy meg tudják magyarázni, csak erre az a válaszom: ugyan már!
Előzmény: pelike (170955)


2019-10-07 16:50 (170965)
név: Mörtön
hozzászólásai
Petty és Okorn két külön kategória. A második gyerek után nem volt itt fejben, nem hiszem, hogy Okorn merev rendszerében megtalálná a helyét.
Előzmény: mindörökké mte (170964)


2019-10-07 16:04 (170964)
név: mindörökké mte
hozzászólásai
Falconál szurkolói pletyka szinten hallani Parrish Petty nevét. Nem tudom van-e valóságalapja, de ha már irányító kérdés, engem eddig Turner nem gyõzött meg.. látszik, hogy van fogalma ehhez a játékhoz, de nekem egy kicsit önzõ, meg hát egy irányító tudjon már triplát dobni, mert az kicsit megalázó volt, hogy Sopronban hagyták dobni és behúzódtak róla, mint annó mi Kovács Petirõl. Ami pozitivum benne, hogy alacsony termete ellenére bátran támadja a gyûrût, de altalaban a nehezét megcsinalja, majd a ziccert kihagyja.
Persze nálam még tart a türelem, mert emlékezzünk tavaly Hammonds hogy kezdte a szezont, csak azért eszébe jut az embernek, hogy Kendrick Perry meg szabad... instagram videói alapján egyénileg edz most, sérülésének apró nyomát sem látni

2019-10-07 15:26 (170963)
név: kendeffy
hozzászólásai
Erre tényleg nincs semmi szükség. Legyen már október 14...
2019-10-07 14:40 (170962)
név: Meszo
hozzászólásai
Holnapi meccsrõl lesz közvetítés? Köszönöm a választ!

MTE!!!

2019-10-07 14:32 (170961)
név: wind
hozzászólásai
Nem bánnám, ha ez a vendégkönyv nem szólna a politikáról.
Amúgy nehéz kivédeni a napi politikai mocskolódást pro és kontra.
Uff! Beszéltem.... :)

2019-10-07 10:05 (170960)
név: youllneverwalkalone
hozzászólásai
Fradista "barátom", nem hiszem, hogy féltenem kellene az egyetemi állásomat bárkitõl, vagy bármitõl. :) Szerencsére nem függök sem Bebestõl, sem Patonaytól, tõled meg aztán fõleg nem. :D Ha gondolod szombaton meccs elõtt átbeszélhetjük egy kávé mellett. ;)
Előzmény: kubatovaferencváros (170959)


2019-10-07 09:54 (170959)
név: kubatovaferencváros
hozzászólásai
Az,h milyen fan vagy az írásaidból azért elég jól lejön attól függetlenül,h éppen,h állítod itt be magad...
Idekeveredtél a Kelleres történet óta,ahol gyors fel is háborodtál,ha valaki kicsit jobban átlátott a szitán,majd most,ahogy te mondanád, nem fidesz fanként:) megint belelkesülsz,mikor érkezett egy kritika..
Lehet gyorsan telibe trafálnánk azt a pozit amit ennyire féltened kell...
Látod öreg,ettõl (is) fordul ki az ember gyomra...

Előzmény: youllneverwalkalone (170958)


2019-10-07 09:41 (170958)
név: youllneverwalkalone
hozzászólásai
Az ember gyomra lassan tényleg kifordul, csak éppen sajnos a másik oldaltól. Az a fajta gyûlölködés, kamu rettegés, amit letolnak Patonayék az elkeserítõ, egyben pedig felháborító. Mondom ezt úgy, hogy egyébként közel sem vagyok Fidesz fan. És akkor még finoman fogalmaztam. De itt helyben azért becsületükre váljék a fideszeknek, hogy egyetlen mocskolódó sajtóanyagot, facebook bejegyzést nem olvastam tõlük. (ettõl még lehet, hogy volt, csak én nem találkoztam velük) Ezzel szemben a másik oldalon folyamatos a dezinformálás, hazudozás, kocsmai hõbörgés, a baloldaltól átvett álrettegés. EGyik kedves ismerõsöm mesélte, hogy van olyan jelöltjük, aki már hetekkel ezelõtt hivatali dolgozókat fenyegetett meg, azzal, hogy ki lesz rúgva, ha jön a Putesz. Úgy, hogy az illetõ egy fiatal hölgy, aki soha életében nem politizált! Napi szinten hallom, látom, hogy mi folyik a városban. Nagyon sajnálom, hogy ezt nem lehet normálisan végigcsinálni. Ez nem nagyon volt divat itt Körmenden. Kicsit el is ment a kedvem mindentõl. Szerencsére vasárnap vége.
Előzmény: kubatovaferencváros (170956)


2019-10-07 09:33 (170957)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Patai Benjamin gondolatai a Sencur elleni mérkõzés elõtt:

https://youtu.be/6HoLURk3I3U

2019-10-07 09:12 (170956)
név: kubatovaferencváros
hozzászólásai
Maradjunk inkább annyiban,h az ember gyomra lassan kifordul az ilyenektõl és sajnos úgy tûnik már egy ilyen kisváros sem különbözik,tud illetve akar kimaradni...
Előzmény: pelike (170955)


2019-10-07 08:52 (170955)
név: pelike
hozzászólásai
Mondjuk elég sok mindennel lehet támadni, de hogy miért volt ott egy Körmenden megtartott, megye szintû eseményen díjátadóként, azért aligha.
Nagyobb baj, hogy Putesz miért nem volt meghívva..
Előzmény: ramon1964 (170947)


2019-10-07 07:32 (170954)
név: Mörtön
hozzászólásai
Jobbulást a sérülteknek, hajrá Körmend U 20-23!
2019-10-07 07:25 (170953)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Szívós Patrik külföldön, európai csapatnál szeretne majd kosarazni


Ahogy korábban hírt adtunk róla, az U20-as keretben játszó Szívós Patrik is – természetesen szülõi hozzájárulással – hosszabb távra kötelezte el magát nevelõegyesületéhez, az Egis Körmendhez. Õt is megkérdeztük arról, miért döntött, döntöttek így.

„Számomra Körmend nagyon jó lehetõséget kínál a fejlõdésre. Itt kezdtem el a kosárlabdát, itt járok iskolába, így számomra mindez könnyûvé tette a döntést.”

Változott a munka az U20-nál? Látsz különbséget a korábbi és a mostani edzések között?

„Szerintem sokkal intenzívebb és erõsebb kosárlabdát tanulunk és játszunk. Szerintem jó szezont várhatunk.”

Az látszik, hogy amikor pályára kerülsz, akkor igyekszel nagyon odatenni magad. Személyesen melyek a céljaid? Mit szeretnél elérni?

„A legfõbb cél, mint minden kosaras számára az, hogy külföldön játszhassak, akár Európában vagy épp Amerikában. Nekem most a legfõbb célom, hogy Európában, külföldön tudjak játszani.”

Nyáron egy nívós, nemzetközi tábor részese lehettél. Ez is adott ilyen irányú indíttatást?

„Igen, ez nagyon nagy élmény volt és nagy lökést adott. Rájöttem, hogy amit csinálok, annak van értelme, lehet komoly célt kitûzni magam elé.”


2019-10-06 20:36 (170952)
név: nzs
hozzászólásai
A szeptember 12-i tájékoztatóban szereplõ napok immár hivatalosak?

Kezdési idõpontok?

2019-10-06 20:02 (170951)
név: EgisKormend
hozzászólásai
Van egy sajátossága az Alpok Adria Kupának, mégpedig az, hogy elvileg nincs ellenõr és mindig a vendéglátó csapat országa adja a játékvezetõket. Van, ahol ez nem okoz problémát, ugyanakkor már nekünk is voltak viharos mérkõzéseink, kiállításaink is ebbõl kifolyólag. Mit gondolsz, hogyan tudod majd kezelni, ha esetleg elõfordulnak vitatható helyzetek?

„Véleményem szerint az edzõ példakép, ahogy õ viselkedik, úgy fog a játékos is viselkedni. Ha a játékosaimtól azt kérem, hogy ne foglalkozzanak a játékvezetõkkel, akkor nyilván nekem is ezt kell tennem. Én nem szeretnék a bírókkal foglalkozni. Szerintem kár mondjuk egy szoros meccset rájuk fogni bárkinek, mert ilyenkor is vissza lehet nézni az egészet, és mindig lehet találni olyan dolgot, amit a saját taktikában, a saját játékban lehetett volna jobban csinálni, és akkor látszik, hogy nem kell a fújásra fogni. Én úgy vagyok ezzel, hogy mindegy, ki fújja, ki az ellenõr, hol vagyunk… Magunkkal kell foglalkoznunk, hogy fejlõdjünk, az eredmény meg majd jön magától.”


2019-10-06 19:58 (170950)
név: EgisKormend
hozzászólásai
©enèurban indul számunkra az Alpok Adria Kupa


Az elmúlt szezonban csapatunk, az Egis Körmend elsõ magyar együttesként elhódította az Alpok Adria Kupát. Ez volt a második idény, amikor részesei voltunk a sorozatnak. A számunkra elsõ kiírásban a késõbbi gyõztessel szemben maradtunk alul a négyközé jutásért, akkor a szlovén Lasko búcsúztatott minket egy szoros visszavágó után. Aztán újra beneveztünk és ekkor már ki is mondtuk, hogy a fiatalok számára biztosított több játéklehetõség mellett azért a végsõ sikert is célként tûztük ki magunk elé a regionális kupasorozatban.
Végül ezt sikerült is teljesíteni, hiszen a döntõ második, hazai meccsén bõven ledolgoztuk az idegenben szerzett kilencpontos hátrányt. 92-71-re legyõztük a horvát KK Skrljevo együttesét, megnyertük az Alpok Adria Kupát.
Ebben az idényben ismét beneveztünk a sorozatba, de más koncepcióval. Hogy milyennel, azt a csapatot ebben a sorozatban irányító Patai Benjamin mondta el az elsõ, KK ©enèur elleni, idegenbeli mérkõzés elõtt.

„Ez a sorozat most része a fiatalok számára meghirdetett fejlesztõ programunknak. Gyakorlatilag az U20-as keretünkkel fogunk nekivágni, kiegészülve Durázi Krisztoferrel, Filipovics Stefannal és Németh Ákossal. Tulajdonképpen egy U23-as keretnek mondhatnánk ezt, amelyben több lehetõséget kapnak ezek a fiatal tehetségek, hogy nemzetközi szinten is meg tudják magukat méretni, erõs csapatok ellen.”

Az elsõ ilyen erõs csapat a szlovén KK ©enèur együttese lesz, náluk vendégeskedünk kedden, 19 órától. Mi az, amit tudunk rólunk? Talán segít az a felkészülésben, hogy van szlovén szakember az edzõi stábunkban.

„Igen, kaptunk néhány titkos információt Zigától. – mondja mosolyogva. – Egy erõs, profi, elsõosztályú szlovén csapat, most volt egy meccsük a Helios ellen, akik ugye itt voltak nálunk felkészülési mérkõzésen. Kemény meccs lesz minden bizonnyal, de örülünk neki, mert kell a kihívás, és tényleg azért megyünk oda, hogy képviseljük Körmendet, hogy fejlõdjünk. Tényleg maximumot szeretnénk játszani a pályán, és ha ez összejön, ha a saját teljesítményünk maximumát tudjuk nyújtani, akkor elégedett leszek a srácokkal.”

Akkor úgy összegezhetjük, hogy akkor lennél elégedett, ha azt látod a fiúktól, amit vársz, és az eredmény annyira nem is lényeges?

„Én úgy érzem, hogy ha küzdünk, hajtunk és képviseljük a Körmendet, akkor az már egy siker. És ha ezek a srácok önmagukhoz képest 100%-ot tudnak teljesíteni, akkor a többi már jön magától.”

Említetted például Durázi Krisztofer nevét. Õ az elmúlt hetekben nem tudott pályára lépni. Most már tud segíteni? Mit tudunk a sérültjeinkrõl?

„Igen, úgy készülünk, hogy Durázi már tud játszani. És örülök is, hogy neki most adódik ez a lehetõség, hogy Alpok Adria meccsen be tudjuk dobni a mély vízbe. Ki tudjuk próbálni õt nyomás nélkül, egy olyan találkozón, amely nem egy bajnoki tétmérkõzés. Reméljük, hogy magabiztosan kosarazik majd, vissza tud rázódni a játékba. Eddig jól mozgott az edzéseken, a múlt hét óta már részt vesz a közös munkában. Balogh Máté viszont nem tud ott lenni velünk, õ sajnos egy fáradásos törést szenvedett a lábában, valószínûleg egy hónapig nem fog velünk edzeni. Kozma Gergõ is tagja ennek a keretnek, de egyelõre õ sem tud játszani. Ha rendbe jön a sérülése, akkor õ is csatlakozni fog hozzánk.”

Aki látott már téged meccselni az U20 valamelyik mérkõzésén, akkor láthatta, hogy jórészt angolul kommunikálsz a fiúk felé játék közben is. Ez már a felnõtt munkára való felkészítés része?

„A klubnál meghoztuk ezt a döntést, amit én is jó ötletnek tartok, hogy az edzést is angolul tartjuk a fiataloknak, hiszen most már nem csak Magyarországon, de egész Európában nagyon vegyesek a keretek, különbözõ nemzetiségû szakemberek dolgoznak a csapatoknál. Minden nemzetbõl érkeznek már ide, a mi hazánkba is játékosok és edzõk, emiatt a kosárlabdában ma már angolul zajlik a kommunikáció. Szerintem nagyon fontos, hogy már fiatal korban megszokják az angol szaknyelvet a pályán, hogy aztán természetesebben tudják feldolgozni az információt, legyen az edzés vagy akár éles meccs. Talán elõnynek is számít, hogy van egy „titkos” nyelvünk, amit az ellenfél nem biztos, hogy ért a meccseken. De nyilván, hogy ha látom a játékoson, hogy nem érti az elmondottakat, akkor elmagyarázom neki magyarul is.”

folyt.

2019-10-06 16:55 (170949)
név: wind
hozzászólásai
A mindigón fent van, tegnap én is nyugodtan újra megnéztem :)
Azért van mit még csiszolni a játékunkon.

https://sport.mindigo.hu/musorujsag/sopron-kcegis-kormend-950004260
Előzmény: fjoda53 (170948)


<- következő 14884 bejegyzésbejegyzés 14885 - 14934 ( összes : 65812 ) időrend: -> korábbi 50878 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /