Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- következő 65079 bejegyzésbejegyzés 65080 - 65129 ( összes : 65255 ) időrend: -> korábbi 126 bejegyzés
2012-03-11 13:23 (120140)
név: BélaBá
hozzászólásai
Az elsõ félidõ már "mászik felfelé", holnap estétõl nézhetõ lesz a meccs az MTE Tv-n.

Az MTE Infóval kapcsolatban:
Biztosan jobban meg lehet szervezni, hogy fent is jusson annak, aki szeretné elolvasni.
Én meg épp a másik oldaláról szoktam megközelíteni az újság kérdését, és picit el szokott szomorítani, hogy amikor már mi is indulunk haza a munka után, és majdnem teljesen üres a csarnok, akkor mennyi ottmarad, gazdátlanul, szétszórva.

Valahol a kettõ között lehet az igazság.
Aki szeretné elolvasni, az biztos, hogy meg is találja a módját.

Õszintén szólva én örülök, hogy ez itt téma, mert ez azt jelenti, hogy érdekli az embereket, ami abban olvasható.
Ez számomra öröm!


Még annyit szerettem volna írni errõl, hogy ezúttal én kértem azt, hogy ne jelenjen meg az írás a neten, és én sem pakolom fel ide sem.
Azért, mert ez a még készülõben lévõ könyv része, és jó lenne, ha 22-én jelenne meg elõször az összes többi interjúval együtt.
Ez amolyan kis elõzetes volt, egy kis "extra" az MTE Infó olvasóinak. ;-)




Előzmény: sztamassz (120133)


2012-03-11 12:55 (120139)
név: szabzo
hozzászólásai
település : Sárvár
http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/9528_english_maris_otthon_erzi_magat
English sztem kellemes csalódás. Olyan lasztikat adott, hogy az hihetetlen.
Ponterõben bizti még javulni fog. A súlyfeleslegét meg nagyon gyorsan leszedik róla. Legalább is az edzések intenzitásáról érkezõ hírek alapján.
MTE

2012-03-11 12:09 (120138)
név: sztamassz
hozzászólásai
Ha már NASA,egyébként simán el tudom képzelni, hogy 100 év múlva, vagy a távoli jövõben valamikor (pár száz év múlva) a nemzetközi színtér helyett (mellett) lesz földönkívüli színtér is. Persze ehhez az kell, hogy a "SETI program" elindítói ne csak értelmes jeleket, életet találjanak, hanem olyan civilizációt is, ahol tudnak kosarazni :DDD

S az erõ nem csak a JEDIkkel lesz akkor, hanem velünk is ! :DD :))))

2012-03-11 11:52 (120137)
név: sztamassz
hozzászólásai
NASA kispad? :DDD

Na de kis dolgokról nagy dolgokra térve tényleg jó volt a tegnap, csak így tovább! :)))

Előzmény: Gömb (120134)


2012-03-11 11:44 (120136)
név: sztamassz
hozzászólásai
Köszi! :)
Előzmény: bunki (120135)


2012-03-11 11:28 (120135)
név: bunki
hozzászólásai
A tegnapi újság tartalma:

http://kepfeltoltes.hu/view/120311/K_pkiv_g_s_www.kepfeltoltes.hu_.png

http://kepfeltoltes.hu/view/120311/K_pkiv_g_s2_www.kepfeltoltes.hu_.png

2012-03-11 10:55 (120134)
név: Gömb
hozzászólásai
Egyetértek sztamassz-al, ha van ujság, akkor tegyük lehetõvé, hogy mindenkihez eljusson. (Egyébként én bérletes helyen ülök ott mindig van szerencsére). De alényeg, hogy ha a beléptetésnél ki lenne téve egy polcra, asztalra, valamire egy jo kupac, akkor amikor beér a csarnokba, mindenki vehetne magához. Nem is kellene kiosztani a helyekre. Ezzel idõt fáradtságot takaríthatna meg aki egyébként teríti. Persze ez csak egy ötlet, illetve javaslat.
Ennyit sztamassz vesszõparipájáról. Most jöjjön az enyém:
Én még mindig várom az új NASA-s kispadokat amit eredetileg december végi Jászberény elleni meccsre ígért a klubvezetés. Tudom ez is csak apróság, mint hogy hol az ujság, de nekem fontos lenne, hogy ez se legyen agyonhallgatva. Minden hazai meccsre úgy megyek, hogy ezt keresem elõször, de mindig a régi látvány fogad. Na sebaj.
Viszont a tegnapról meg annyit, hogy nekem is tetszett a küzdése a fiúknak! Végre! Régen láttam már ezt. Gratulálok nekik hogy így tartalékosan is volt ennyi tartásuk!
Ja és a közönség is király volt igazi 6. ember, csak így tovább, biztos sokat jelent a srácoknak! Ezt az utat kell járnunk eztán is!
Előzmény: sztamassz (120131)


2012-03-11 10:53 (120133)
név: sztamassz
hozzászólásai
Bélabá, MTE-TV-n mikor lesz fenn a meccs? Most ezt úgy szívesen visszanézegetném. Végre :)))


2012-03-11 10:52 (120132)
név: partizan
hozzászólásai
település : Körmend
Mi kell a körmendi közönségnek? Semmi más csak az amit tegnap csinált a csapat! Amikor azt látod, hogy szétszakadnak a pályán, amikor nincs elveszett labda, amikor Csapai Peti ugrik egy olyan labdáért, amit tudja jól, hogy esélye sincs megmenteni az oldalvonalnál,de ugrik és óriási tapsot kap érte. Na ilyenkor jön lázba a közönség, 50 éve a szurkoló a hatodik ember, hangsúlyozom ha ezt látja!!! Leírom, ha tegnap netán kikaptunk volna akkor is elégedett lennék! Remélem vége az alibizésnek, ilyen harcos játék mellett jönni fognak az eredmények is.
MTE!!!
"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha" (fõleg Körmenden)

2012-03-11 10:34 (120131)
név: sztamassz
hozzászólásai
Ha ez így van, én nem vitatom, akkor viszont az információáramlással van baj, hogy fenn nem tudunk róla,no meg azzal ezek szerint, hogy senki nem képes továbbadogatni, inkább hagyják, hogy álljon egymagában kilószámra.
Most akkor pontosan hol lehet kilószámra válogatni ezt? Mert egy csík elég hosszú alul, hogy pontosan tudjam.
1 kilóért a sokból elmegyek érte magam, azt fenn is szórok szét párat, ha ezen múlik,s ha mások nem képesek tovább adni (természetesen akinek nem inge,ne vegye magára) .:))
Előzmény: watson (120129)


2012-03-11 10:27 (120130)
név: sztamassz
hozzászólásai
Persze valakik meg el sem olvassák ezért a hírújságot, mert úgy vannak vele, ha "nekik ezentúl már nem szánják ezt" akkor nem olvassák (nem, hogy még le is menjenek érte. S félreértés ne essék,nem azt várja senki, hogy mindenkihez kerüljön egy, hanem,hogy fenn is legyen pár darab..) . Vannak ilyen "észrevételezések is" ,s nem õk tehetnek róla, hogy ez a véleményük. Holott, tudom, hogy ez egy plusz dolog a szurkolók felé, s nem pedig annak a kérdése ,hogy "kinek mit szánnak, mit sem" ,de akkor is.
Még bennem is volt egy ilyen, hogy "na, hozzánk már fel sem hozzák ezt" érzés :DDD, de mindegy, majd elmúlik...
...engem különösebben nem zavar, majd lemegyek,azt hozok fel,ha el akarom olvasni, csak azért észrevételeztem,mert hirtelen szakadt meg ez a folyamat,s nem értettem.

De többet nem vagyok hajlandó róla írni itt,mert nem akarok ezzel mást untatni,akit nem érdekel, ennyi :))

Csak az MTE! :))

2012-03-11 10:27 (120129)
név: watson
hozzászólásai
Én is fent állok csak fél órával meccs elõtt szoktam menni akkor viszont kilóra lehet válogatni belõlük-)
Tegnapi meccsünk már felidézett valamit abból amit látni szeretnénk.Nem adtuk fel pedig a Sopron extrán dobott az elsõ félidõben.Sarki hármasok kivételével elfogadhatóan védekeztünk,lepattanóztunk.Gratulálok ehhez is és ha így folytatjuk kellemes meglepetést fogunk okozni idény végére.
Foghíjas csapattal megverni egy majdhogynem komplett Sopront nagy akaratról és csapatjátékról tesz bizonyságot.Ezt eddig nem láttam.
Előzmény: sztamassz (120128)


2012-03-11 10:06 (120128)
név: sztamassz
hozzászólásai
Hát én nem tudom, kérdeztem körbe magam körül embereket -igaz, hogy én legfelül állok-,hogy tudnak e újságról, van e itt valahol, de senki nem tudott ott róla.
Aztán hogy a B-közép alatti csíkban vagy hol volt-e, meg hogy mennyi......fel nem került végül is sajnos. (Meg hát honnan kellett volna tudnunk, hogy ott tucatban állnak az újságok...)
De nem baj, én csak egy észrevételnek írtam amit, nem "panaszkodásból" vagy másból tettem, csak vagyunk egy páran,akik szívesen elolvasnák ott meccsen is ezt az újságot, meccs elõtt, vagy szünetben. De az is jó, ha nem kerül fel, csak tudjuk, honnan lehet elhozni, hová kell érte menni pontosan. Ha valami B-Közép alatti csíkban áll tucatban,akkor oda megyünk érte, vagy ha le kell menni valahová,akkor oda, csak tudjuk, hogy hol van ez az oda.

De még ez sem baj, ha ez nem jön össze, akkor meg 5 perccel elõbb megyek meccsre, aztán valakitõl elkérem lenn..ahol több is van,azt felviszem.
Ez utóbbira volt is már példa,ezért nem is írtam volna ezzel kapcsolatban ide, csak nem értettem azt, hogy miért szakadt meg az a dolog, hogy a meccs elõtt a B-Középbe is kerüljön újság-amikor ott is volt mindig-, így észrevételeztem..

:)


Előzmény: watson (120127)


2012-03-11 09:47 (120127)
név: watson
hozzászólásai
B közép alatti sávban kezdés elõtt több tucat oda volt téve.
Előzmény: sztamassz (120126)


2012-03-11 08:42 (120126)
név: sztamassz
hozzászólásai
Csak egy "meccsen kívüli" észrevétel-már megint-, a B-Középbe(dühöngõbe) most sem került fel MTE-Info (vagy hírújság),ismét csak lent, közvetlen a pálya szélén lévõ székekre. Vagy kár is errõl írnom, mert többet már úgysem fog?
Továbbra sem értem,miért van ez így. Kevesebb a papír, vagy nem tudom, de nem kéne, csak 8-10 darab-felszórni akár kézzel,fel sem kéne jönni-,vagy valamennyi oda fel is, azt majd kézrõl kézre adjuk,akit érdekel, csak legyen valamennyi nálunk is..Szezon elején ebbõl nem volt probléma,mindig volt.Mire odaértünk meccsre, már ott várt a helyünkön az újság.Aztán egyszer csak megszûnt ez a dolog, hogy oda is felszórjanak pár darabot.
S úgy kell lemennünk, azt valakitõl elkérnünk, ha olvasni akarunk. (Magyarul nagyszünetben azt sasolom, vajon kitõl lehetne elkérni, vagy melyik székrõl lehetne elvinni..)

Egyébként most még a Vaskarikán sincs fenn (meg itt honlapon sem) az abban lévõ írás...(jó,gondolom, hogy valamikor fenn lesz,de ..)azért szívesen elolvastam volna így hétvégén már, hogy vajon ki mit nyilatkozott ott, vagy mi állhatott abban az írásban,mert elképzelésem sincs...ezen a meccsen most nem mentem le elkérni valakitõl e hírújságot.


2012-03-11 08:30 (120125)
név: zsotya
hozzászólásai
így van le a kalappal a csapat és a szurkoló tábor elõtt. Vetõdtünk a guruló labdákért, küzdött mindenki amíg csak bírt. az elsõ negyed közepére értünk oda, mondom úristen. Micsoda hangulat, bajnoki döntõt játszunk vagy mi? Nekem is tetszett Csapai bátor játéka, még ha nem is jöttek mindig össze a dolgai. Az meg csak rutin kérdése hosszútávon...

MTE!!!

2012-03-11 08:25 (120124)
név: Bubi_
hozzászólásai
Tegnap a meccs óta az motoszkál a fejemben, hogy milyen kevés is kell a szurkolónak! Pofázhat itt bárki, hogy cirkusz kell a körmendi közönségnek, meg hasonlók! Nem játszottunk egyáltalán jól, de az elmúlt 2 évben legjobban éreztem magam a meccsen! Ruják az elmúlt 2 év legjobb játékát produkálta, Englisch hatalmasan edzetlen, de esze volt a csapatnak, harcolt, küzdött ina szakadtáig, és mindenki! Bell egy isten volt a korábbi produkciójához képest, többször kereste védekezésben ellenfelét, míg korábban elképzelése sem volt, hogy kit is fog!
Láthatóan a statja így is kiváló.
Semmi csodát nem produkál az edzõ, ezt Sabáli is meg tudta volna csinálni, csak szimplán kordában tartja csapatát!
Pofázhat nekem bárki, hogy nem lehet a fiatalokat berakni a csapatba, nézze meg Csapait, teljesen elfogadható produkciót tett le. Hogy kaptunk róla pár pontot, leszarom! Inkább róla kapjunk, mint a primadonna Townsról, viszont róla ne kapjunk, mert Õt komolyan fizetik!
Ruják nem adott el labdát és nem láttam rajt a "beszarást"!
A legszebb momentum az volt, mikor az edzõ hangosan elindult Bell felé a cirkuszi kísérleténél, ezt érdemes volt látni, megérte az árát! Két éve nem voltam rekedt, most valami nyavalya megtámadott!
Kritikán aluli volt a fújás, elképzelésük sem volt még arról sem, hogy kirõl ment ki a labda, a faultok megítélésérõl ne is beszéljek!

2012-03-11 00:57 (120123)
név: kadar
hozzászólásai
Meg merem kockáztatni, a 2011/2012-es szezon idei legjobb szurkolása volt a mai, pedig nem gondoltam volna fõként szegedi vereség után, hogy ilyen lesz!
Gratulálok a közönségnek! Ez derék munka volt!!

Grat a csapatnak is, maximális küzdés volt mindenki részérõl!

English jó csere volt!

2012-03-11 00:55 (120122)
név: Csilla
hozzászólásai
OFF

Tisztelt Kwest!

Mikor kritizáltam bárkit is "beleköthetõbb formában", mint mások is teszik, ezen a fórumon? A felsõfokúmra nem hivatkozhatom (hisz tulajdonképpen kis (vagy esetleg kicsit nagyobb) ráfordítással szinte minden gimnazista/középiskolás megcsinálhatja...) Akkor hivatkozom rá, ha valami az angol nyelvvel kapcsolatos, és esetleg kritikát érdemel. Most egy chicagoi ismerõsömre hivatkoztam. **Teljesen irreleváns, de van a felsõfoknál "nagyobb" bizonyítványom is angolból. És azt is ÉVEKKEL EZELÕTT SZEREZTEM! (FYI...) Nem tudom, mire volt a lekezelõ stílus, azzal is tisztában vagyok, hogy senkinél nem vagyok okosabb itt. Meg idõsebb se. Errõl ennyit. A korrekciót pedig hasonló tisztelettel köszönöm. Igazad van, valóban figyelmetlen voltam. Soha nem olvasok semmit vissza, ez hibám. A helyesírási és fogalmazási hibák nagyon ritkák "a nyilvános" fórumokon.


ON

Szerintem English nagyon jól játszott, és meglepõen magas az IMB-indexe is. Meccs közben nekem csak "benyomásaim" vannak - ergó nincs sasszemem - ezért csupán az IBM-jét meglátva realizáltam, milyen kiemelkedõen hozzájárult a gyõzelemhez.... De nekem meccs közben sem látszott rossznak. Eléggé beilleszkedõs idõszakát éli, ahogy látom, mert szinte a "teljes ziccereket" is lepasszolta. Talán kicsit megcsappant az önbizalma. De a stat alapján (is) hasznosan szerepelt ma.

Szerencsére a negyedik negyedben történt velünk valami (eléggé szorkulótábor-gyanús valami (is)); remélem, most már megérik mindenkiben az elhatározás a bajnoki arany megszerzésére... :-) Még annyit, hogy (mivel Thomas idén is az országunkban van) ha esetleg valaki úgy gondolja, hogy árilag megegyezne egy még "nem kipróbált" légióssal, akkor könyörgöm, Thomast igazoljuk le! :-))))

(Ez csak vélemény, vagyis szurkolói kívánalom" a részemrõl. Én a Sopron játékosaként is szeretem ;] De jobb lenne, ha itt lenne :D)

Mindörökké MTE!
Előzmény: kwest (120083)


2012-03-10 22:21 (120121)
név: hoperencia
hozzászólásai
Madison...azok a gyönyörû, szép ívû dobásai! Nem sokan dobtak olyan szépen mint õ.

2012-03-10 22:18 (120120)
név: pokolgép
hozzászólásai
No,gratulálok a fiúknak!!!A Csapai gyerek nagyon szimpatikus volt csúszott mászott,de egy kicsit bátortalan nagyon....English bazz szeme van a labdáinak csak hát ugye az üres helyzeteinket be kellene dobni...sokoszor volt olyan hogy betrt kiad és tiszta dobohelyzetben kihagyjuk...meg kicsit vállalhatott volna többet...és amit soha nem fogok megérteni Bell mi a f@sznak pumpálja a azt a kib@..szott labdát..8-10 másodpercet elvesz a támadásokból...

meg amit nem értek Dejan sérült volt vagy mért nem játszott???

egy kérdés a végére:Tudjátok miért jó a körmendinek?A KÖRMENDINEK AZÉRT JÓ MERT MI LESZÜNK A BAJNOKOK!!!!!!


MTE!!!!!!



2012-03-10 22:05 (120119)
név: szasza45
hozzászólásai
Nekem kellemes csalódás idén Bell büntetõzése. Tavaly a fejünket fogtuk, amikor a büntetõvonalhoz ment, még homályt is képes volt dobni... Gratula az gyõzelemhez!
2012-03-10 21:52 (120118)
név: HajráMte
hozzászólásai
Jajj ne... :D Valószínû okkal nem került pályára se Sabinál igazából,se Marticnál...
Előzmény: steffl01 (120116)


2012-03-10 21:49 (120117)
név: zsotya
hozzászólásai
Szép volt fiúk, nagy küzdelem volt le a kalappal. Végre láttam az irányító játék jeleit! :)) Grat. A falco ellen nagyon bizakodó vok...
2012-03-10 21:42 (120116)
név: steffl01
hozzászólásai
Én szívesen láttam volna Sömeneket is a pályán!Ha most nem akkor mikor? szerintetek?
2012-03-10 21:37 (120115)
név: watson
hozzászólásai
Gratulálok! Szép volt és végre küzdöttünk ahogy kell.
2012-03-10 21:35 (120114)
név: szabzo
hozzászólásai
település : Sárvár
Bocs, de az elõzõt ide szántam!
Előzmény: Juju6 (120099)


2012-03-10 21:31 (120113)
név: szabzo
hozzászólásai
település : Sárvár
Bocs, egy kis off.
Találkoztam a pároddal.
Itt a cím: szabzo@freemail.hu
Pusz
Előzmény: jimmy66 (120108)


2012-03-10 21:26 (120112)
név: szabzo
hozzászólásai
település : Sárvár
Nekem is kellemes csalódás volt a mai meccs. A játék még messze van a jótól, de mi szurkolók azt szeretjük, ha a csapat felszántja a parkettet. Ezt ma már megtették. A szurkolás ennek megfelelõen nagyságrendekkel jobbra sikerült. Jót tett a csapat önbizalmának a mai eredmény is. Én most bizakodóbb vagyok mint pár napja. A két új emberünk határozottabban jobban illik ebbe acsapatba mint az elõdök. Kiegészülve a sérültekkel, fõleg Istivel, nem lesz ez rossz.
Ami még feltûnt, hogy az új edzõnk nagyságrendekkel bátrabban nyúl a fiatalokhoz, mint Sabi. Ezt nem bántásból, csak tényként írom.
Sztem nekünk most jókor jön ez a kis szünet.
MTE

2012-03-10 21:19 (120111)
név: harsi
hozzászólásai
település : SZEKSZÁRD
HALIHÓ KEDVENCEIM! NAGY-NAGY SZERETETTEL GRATULÁLOK A SOPRON ELLENI GYÕZELEMHEZ MINDEN JÁTÉKOSNAK/KÜLÖN BELLNEK,FEPUNAK,RUJINAK!/EDZÕKNEK,NO ÉS TERMÉSZETESEN ZSEBE FERINEK!!!!NO MEG HALLOTTAM,H JÓ VOLT A SZURKOLÁS-NO AKKOR SZABIÉKNAK IS!!!!MOST A FALCOT KELL VERNI,NAGYON SZURKOLOK A KÉPERNYÕ ELÕTT!! HAJRÁ KÖRMEND!!!!HARSI
2012-03-10 21:11 (120110)
név: sztamassz
hozzászólásai
Gratulálok a csapatnak a gyõzelemhez!
Aminek különösen örültem, hogy végre átjött a küzdeni akarás! Természetesen a közönség hangja is nagyobb lett (ezek egymással kölcsönhatásban vannak),s így a szurkolás is jó volt. Már ez hiányzott,valami visszajött a régi hangulatból, ami pár meccs óta hiányzott.
A meccs az persze nem volt sima,meg szoros is volt, de ha ezt látjuk mi szurkolók a pályán (független az eredménytõl, no persze gyõzni kell,ez tény :)) ),akkor jó meccsre kimenni!

Megmondom õszintén,kicsit pesszimistán mentem ki meccsre,de örülök, hogy "kellemesen csalódtam" :)

Csak az MTE!!! :)))

2012-03-10 21:10 (120109)
név: rb
hozzászólásai






az English-t kritizálóknak:

dobott tíz pontot, mellette 26 IBM szerzett pont!! ez azt jelenti, hogy valamit csinált!
irányítóként 5 lepattanó, 5 szerzett labda (volt már ilyen mutató idén bárkinek a csapatunkban??).
6 assziszt, szemet gyönyörködtetõ labdák, 8 kiharcolt fault!!


hogy egy kicsit el van hízva?
no és akkor mi van? ti mindannyian tökéletesek vagytok??
lesz itt még English dícséret a honlapon, meglátjátok!


és végül gratulálok a csapatnak, az edzõnek, Zsebe Ferinek és minden szurkolónak. felcsillant valami az alagút végén!!!

23 éve mindörökké mte

2012-03-10 21:06 (120108)
név: jimmy66
hozzászólásai
ENGLISH M. 10 pont, 5 lepattanó, 5 szerzett labda (2 eladott), 8 kiharcolt fault, 6 assziszt, 1 blokk. 27 perc alatt. Nekem tetszett...

MTE
















2012-03-10 20:59 (120107)
név: gggabor16
hozzászólásai
legalább jó passzokat adott.. volt 2 hatalmas átadása :) nekem tetszett :)
2012-03-10 20:55 (120106)
név: kovacssandor09@vivadsl.hu
hozzászólásai
település : Körmend
Akkor sorry :))

Számomra English eddig nagy csalódás,megkopott a gyorsasága,kondicionális gondjai lehetnek,rakódott rá pár kiló plusz az évek során. Csak a 4. negyedben láttam tõle azt,amit pár évvel ezelõtt már megcsillogtatott Magyarországon.Van még ideje,remélem fel tudja venni a fordulatot.
Gratulálok a gyõzelemhez,így tartalékosan még nagyobb a siker értéke. Ötbõl egy behúzva.

MTE!!!!!

Előzmény: lhegedus (120105)


2012-03-10 20:25 (120105)
név: lhegedus
hozzászólásai
település : London
Szep volt fiuk!

A szurkolas igy TV-n keresztul rendben volt,(kosz a kozvetitest ismet mindenkinek akik barmit is tesznek erte). Nem jatszottunk jol, de a kuzdest lattam, igy serultekkel meg jobb az eredmeny. Az irany jo, lehet, hogy a szankciok miatt, de most lattam talan a legjobban, hogy kuzdenek a fiuk. Talan jo lesz ez a 2 het szunet es elkapjuk a Falcot! :)

Kovacsandor :)
Nem hiszem, hogy en lennek az. Eredetileg Szombathelyi vagyok, de csak 14 eves koromig eltem ott, akiket irtal nem ismerosek, es fogalmam sincs, hogy hol van a Deak Ferenc utca (ha van 1altalan :)

HAJRA KORMEND!!!!!!
Előzmény: kovacssandor09@vivadsl.hu (120098)


2012-03-10 20:19 (120104)
név: bunki
hozzászólásai
Teljes mértékben egyetértek a valaha játszott Körmendi legjobb légiós páros Madison és Edmondson volt.
Előzmény: rb (120094)


2012-03-10 19:47 (120103)
név: Mörtön
hozzászólásai
Kezd összeszokni a Bell -English páros. :) De még sok a váratlan, hosszú passz tõlük. A lepattanócsata megnyerése meg a pozitív változások egyike.
2012-03-10 19:21 (120102)
név: Mörtön
hozzászólásai
A küzdés dicsérhetõ, de tényleg be kell látnunk, hogy már nem vagyunk triplafosó csapat.A szurkolás is nagyon jó!

MINDÖRÖKKÉ MTE!

2012-03-10 18:49 (120101)
név: scottie
hozzászólásai
17 hármas kísérletbõl, 3 ült a kosárban?! :(
2012-03-10 18:25 (120100)
név: psz
hozzászólásai

Thomast kellene kicsit megfogni, egy negyed alatt 16/12 hibázott dobás nélkül.

2012-03-10 18:09 (120099)
név: Juju6
hozzászólásai
település : Morganville,New Jersey
Hajra Kormend ale,Hajra Kormend ale,Mindig ott vagyunk,s Nektek szurkolunk alealeale!!!!!! :)
(A seruleseket megelozni kell!!!!Es meg is lehet,csak szakember kell hozza!!!)

2012-03-10 17:56 (120098)
név: kovacssandor09@vivadsl.hu
hozzászólásai
település : Körmend
Szia lhegedus!

Csak az után érdeklõdnék,hogy nem ismerõs pár név a felsoroltak közül?
Kántor Gy., Sipos T., Marton L., Bukits E., Rustinczky Z., Újvári Gy.?
Ha igen,akkor rájöttem pár év után,hogy együtt "gyerekeskedtünk" anno a Deák F. utcában.
Üdv : Sanyi

Előzmény: lhegedus (120097)


2012-03-10 15:40 (120097)
név: lhegedus
hozzászólásai
település : London
"Gyozni kell, gyozni kell, hisz tudjatok gyozni kell...."!

Fiuk tegyetek oda magatokat ma!


HAJRA KORMEND!!!!!!

2012-03-10 14:03 (120096)
név: Carmelo
hozzászólásai
Egyetértek a beírásoddal, kivéve az irányítós dolgot. Õ egy pontfosó 2-es volt, aki pár perc erejéig irányítani is tudott. 1:1-ben viszont a valaha Körmenden játszó légiósok közül a legjobb volt. Nem volt igazán jó keze, mégis sorra 20 pont felett átlagolt. Akkoriban más stílusú volt Magyarországon a kosárlabda, azért is tudtak ezek a játékosok még inkább kiemelkedni.
Előzmény: rb (120094)


2012-03-10 13:33 (120095)
név: BélaBá
hozzászólásai
Lesz, igen!
Előzmény: vannak (120091)


2012-03-10 11:39 (120094)
név: rb
hozzászólásai





Madison, Madison..

15 évvel ezelõtt érkezett Körmendre és csak bámultuk, hogyan tud így valaki kosarazni.
Õ volt az elsõ zseni irányítónk, aki egy-egyben bárkit meg tudott verni, aki szinte minden meccsen 30 közelében dobott.
Egyéniség volt!

A mostani interjú(, melyet a bemásolt linken olvasni lehet) engem nagyon meghatott.
Ezek szerint a szeretet kölcsönös volt a játékos és a szurkolók között. Igen, szeretet, mert Nickelt lehetett szeretni.

Azt hiszem a légiósok között õ volt az abszolút kedvenc, ahogy a magyar játékosoknál ZSEBE FERI!


23 éve, mindörökké mte
Előzmény: zoller (120077)


2012-03-10 10:49 (120093)
név: Bubi_
hozzászólásai
Ismersz Zoli! Én mindig a jobbra törekszem!
Előzmény: zoller (120090)


2012-03-10 10:13 (120092)
név: csocsi
hozzászólásai
település : KÖRMEND
Bízom benne,hogy ma két városban is búslakodnak a csapataik
idegenbeli eredménytelensége miatt!
Fociban:Répcelak
Kosárlabdában:Sopron
SPORTSZOMBAAAAT!!! :-)
Hajrá KÖRMENDIEK!


MINDÖRÖKKÉ CSAK A KÖRMEND!!!

2012-03-10 09:19 (120091)
név: vannak
hozzászólásai
település : Budapest
Sziasztok!Lesz onlinén közvetítés a meccsrõl?Elõre is köszi!
<- következő 65079 bejegyzésbejegyzés 65080 - 65129 ( összes : 65255 ) időrend: -> korábbi 126 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek





Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /