Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
2022-06-22 14:12 (180224) | név: Youth |  |
| Tisztelt Körmend szurkolók, szurkolótársaink!
A tegnap esti felejthetetlen gyõzelmünk után egy lépésre kerültünk a bajnoki címtõl.
2003 májusa óta erre a napra vártunk, ezért indultunk el minden meccsre, ezért a lehetõségért küzdöttünk, sokszor örülve, boldogan, néha sírva, magunkba zuhanva.
De most itt van az esély és meg kell ragadnunk!
Mutassuk meg újra, hogy együtt sikerülhet, ezért a pénteki hazai mérkõzésre azt kérnénk mindenkitõl, hogy aki a B-középbe vált jegyet, kizárólag PIROS pólóban érkezzen!
Ugyanakkor megkérnénk a B-közép alatti szektort, hogy õk a múltkori hazai mérkõzéshez hasonlóan FEKETE felsõben jelenjenek meg!
Ezen kívül tisztelettel szeretnénk megkérni az ülõ tribünön (a nagy lelátón) helyet foglaló bérletes szurkolótársainkat arra, hogy lehetõség szerint, Õk is, bár nem kötelezõ jelleggel, de ÁLLVA buzdítsák a Csapatot az egész mérkõzés alatt!
Köszönjük!
Amire még szeretnénk felhívni a figyelmet az az, hogy kérjük a B-középben, az elsõ sorban helyet foglaló kisgyerekek szüleit, hogy ez alkalommal, és nem az élmény lehetõségétõl megfosztva õket, csakis szülõi felelõsségre engedjék fel a gyermekeiket, illetve a Capo jobb és bal oldalán egyenlõ létszámban próbáljanak elhelyezkedni.
Elõre a NEGYEDIKÉRT!
CSINÁLJUNK POKLOT!
Készüljetek! |
|
 2022-06-22 11:30 (180223) | név: Raptor |  |
| Én úgy gondolom, hogy nem kérdés a keret alapján a Falcó egy jobb csapat, dehogy most mi sokkal inkább vagyunk CSAPAT mint õk, ez egészen biztos!
Ezt most ki kell használnunk, de részemrõl akkor sincs baj ha netán ez nem sikerülne!
Imádom ezt a CSAPATOT, imádom ezt az érzést, mert szerintem sokkal jobb így nagyot harcolni, mint egy sok pénzbõl összevásárolttal esetleg vánszorogva!
Nem mellesleg a tradíció, a hagyományok is ezt támasszák alá! :)
A filkó meg csak egye meg a "modelljét", mert én úgy látom ott az a legnagyobb gond, hogy minden a Zolira van kihegyezve, és mintha most az lenne a csapat többi tagja részérõl, hogy na Zoli akkor most old csak meg te. |
|
 2022-06-22 10:12 (180222) | név: sztamassz |  |
| Tegnap óta hányszor visszanéztem az utóbbi 2 mérkõzés végét.
Szinte tényleg álomszerû,de igaz.
Ugyanazt érzem, mint 2003-ban! Most megint meg lehet. Na nem terhet akarok tenni valakire is, mert ha mégsem sikerülne, mi nem megyünk haza, mint más csapatnál szokás, hanem már ezek után is együtt ünnepelünk a csapatunkkal, mert amit eddig letettek, az példaértékû, de kimerem mondani egyedi ilyen erõviszonyoknál országban világban!
De hogy most minden körmendi szívben torokszorító érzés, s valami öröm van, valami álomszerû, ebben biztos vagyok.
Fodor Sanyi idézete talán még soha nem volt ennyire ismét ideje szerû, mint most,
így péntek elõtt:
"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselõ játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendõ szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /
MTE! :))) |
2  |
 2022-06-22 07:21 (180221) | név: kendeffy |  |
| Mindenki leírt mindent. Pénteken legyen mindenki, aki tud ott lenni - én konkrétan lemondtam egy régen tervezett külföldi utamat - és segítsünk a CSAPAT-nak.
Még egy mondat a tegnapi meccsrõl. Mindenki megtette a magáét, de ahogy Kamau Stokes sántikálva, félig sérülten a pályára tett, az óriási sportemberi teljesítmény.
Köszönjük Kamau! |
1  |
 2022-06-22 06:27 (180220) | név: paky |  |
| Még mindig hatása alatt vagyok a tegnapi meccsnek. Ez hihetetlen. 2-1 ide a döntõ a 3.helyröl indulva a playoffnak. Kutyakemény lesz a pénteki, de hazai pàlyàn be kell húzni. Ki tudja lesz-e ilyen sansz mostanàban. Ez a kemény, fizikàlis jàték úgy làtszik nem ízlik a szomszédnak. Õk zsàkolgatva, ziccerezve akarnak nyerni, amit mi nem engedünk. Duràzi nagyon megérkezett, jó volt làtni.
Mte
|
|
 2022-06-22 00:37 (180219) | név: lhegedus |  | település : London |
| Unnepelyes keretek es a nyilvanosag elott megkovetem magam. Bevallom sokszor gondoltam, hogy edzovaltas kellene. Nyilvan nem tudom a pontos hatteret mi tortent, mikor kiaabranditoan jatszottunk, viszont teny, hogy igy a vegere osszeallt a dolog, es annak ellenere, hogy nem mi vagyunk az eselyesek, itt tartunk. AZ Biztos, hogy fejben Antonisz nagyon rendben van, es a csapatra is atragad a lelkesedese, fanatizmusa. Ez az amiert itt vagyunk.
A legfontosabb, hogy maradjunk a foldon. Kozel vagyunk, de meg legalab 1 meccs van. Fejben ez lejatszani sokkal nehezebb lesz mint a merkozes. Ha nyugodtak tudunk maradni, akkor ...
HAJRA KORMEND¡!¡¡!!!!! |
|
 2022-06-21 22:45 (180218) | név: BélaBá |  |
| Tényleg olyan, mint egy álom.
És még érdekesebb így, hogy a döntõ eddigi három mérkõzésén 120 percbõl összesen 6 percig és 32 másodpercig vezetett a csapatunk.
De összesítésben 2-1 ide.
Mindörökké MTE!
|
1  |
 2022-06-21 22:38 (180217) | név: mex63 |  |
| Egyet kérek még.
Tõlünk, azaz azoktól akik itt bármilyen formában megnyilvánulnak az elkövetkezendõ napokban.
(a hangulatot feleslegesen gerjesztõ kamunickekkel teli bb1-et hagyjuk…)
A CSAPAT szerintem tudja hogy ebben a helyzetben mi a követendõ, mit kell ahhoz tenniük hogy megvalósuljon az, amire ennyi idõ óta várunk.
Lehet hogy az sem lesz elég, de egyben biztos vagyok, mindent és annál többet is el fognak követni a CSODÁÉRT!
Szóval a kérés erre a pár napra, ami nagyon-nagyon lassan fog eltelni 😉
Maradjunk még egy kicsit két lábbal a földön.
Ünnepeljük a mai napot, dícsérjük a saját CSAPATUNKAT, de ne foglalkozzunk mással, csak magunkkal, a saját CSAPATUNKKAL, a saját edzõnkkel, a saját játékosainkkal.
A másik csapat problémái legyenek az õ problémáik, nekünk itt van a MI CSAPATUNK!
Régi mondásom, itt is és máshol is írtam/mondtam többször, a gyõzelmet is ésszel és méltósággal kell tudni kezelni, "elviselni".
De hogy ne menjek át túl "merevbe":
PIROS-FEKETE POKLOT NEKIK PÉNTEKEN!!!!!!
Utána meg…. hogy is volt/van a "híres" mondás?:
BASZ-SZUNK BE! (elnézést kívánok :D) |
|
 2022-06-21 22:35 (180216) | név: kimye |  |
| Itt a link:
https://mediaklikk.hu/video/tippmix-ferfi-kosarlabda-nb-i-falco-volvo-alpok-auto-szombathely-egis-kormend-donto-3-merkozes/
En pedig megkovetem magam, meg amit az Oroszlany elleni vereseg utan irtam. Nem gondolom, hogy a negativ kritika problema lenne, ugyhogy tartom amit akkor ereztem, de azota megcafolt a csapat - en nem tudom honnan jott ez az egesz, amit latunk, a motivacio, az energia, a kuzdes, de gratulalok edzonek es jatekosoknak is, mert azt hozzak most, amit korabban hianyoltak az emberek. Az elozo meccsen meg hatranyban elkezdtem irni, hogy a vereseg ellenere is buszke vagyok a csapatra, mert elkepeszto, amit a parkettan csinaltak, ahogy beszalltak a merkozesbe a fiatalok, stb, elmeny volt nezni - aztan vegul nyertunk.
Amit pedig ma veghez vittek, az ezen is feluli. Eves kozben jon meg persze az etvagy, szep lenne behuzni a harmadikat, de ha nem nyerunk, innentol kezdve nekem mar igy is hatalmas mindenki, mert vegre megint azt latni a csapaton, amiert regen Kormend volt a Kormend!
MTE! Előzmény: körmendinekjó (180209) |
|
Előzmény: 2022-06-21 22:09:06 (180209) | név: körmendinekjó |  |
| hol tudom megnézni a meccset?Csak az MTE! | |
 /  2022-06-21 22:33 (180215) | név: Penny |  |
| Hatalmas gratuláció a Csapatnak, Stábnak. - 14rõl felálltunk, koncentrált a Csapat, fejbe ottvoltunk, nagy mentális erõt mutatunk. Félidõben írtam, hogy hozható, lényeg, hogy volt hitünk. Viszont ezt a gyõzelmet is viseljük méltósággal, még egyet nyernünk kell!
MTE |
1  |
 2022-06-21 22:28 (180214) | név: pelike |  |
| "You might be better, but I want it more."
MTE |
|
 2022-06-21 22:26 (180213) | név: Raptor |  |
| Na mégegyszer,
ANTONISZ KONSZTANTINIDESZ |
|
 2022-06-21 22:23 (180212) | név: Raptor |  |
| Médklikken a Duna World mûsorok kõzt keressétek ezt a fantasztikus gyõzelmet!
Egyeten egy esélye lehet filkónak, egyetlen nagy hibát követhetünk már csak el, ami velünk volt a szezon során is, ha elhisszük, hogy jobbak vagyunk!
Szerencsére van rá garancia, hoy nehogy így legyen, úgy hívják
ANTONIS KONSTANTINIESZ!!
|
1  |
 2022-06-21 22:15 (180211) | név: kobe |  |
| Ha minden igaz az m4 sport kB 1 óra múlva ismétli! Előzmény: körmendinekjó (180209) |
|
Előzmény: 2022-06-21 22:09:06 (180209) | név: körmendinekjó |  |
| hol tudom megnézni a meccset?Csak az MTE! | |
 /  2022-06-21 22:11 (180210) | név: DEZSÕ |  |
| Én is azt várom..
Csak az elsõ félidõ van fent Duna world Előzmény: körmendinekjó (180209) |
|
Előzmény: 2022-06-21 22:09:06 (180209) | név: körmendinekjó |  |
| hol tudom megnézni a meccset?Csak az MTE! | |
 /  2022-06-21 22:09 (180209) | név: körmendinekjó |  |
| hol tudom megnézni a meccset?Csak az MTE! |
|
 2022-06-21 21:58 (180208) | név: balldontlie |  |
| Nincsenek szavak! |
|
 2022-06-21 21:58 (180207) | név: körmendinekjó |  |
| Szép volt fiúk! Gyõzni kell pénteken! |
|
 2022-06-21 21:56 (180206) | név: lhegedus |  | település : London |
| Duna world-on keress :) de meg nincs felvetel Előzmény: DEZSÕ (180205) |
|
Előzmény: 2022-06-21 21:54:54 (180205) | név: DEZSÕ |  |
| M4 sportok csak én nem találom a meccset ? | |
 /  2022-06-21 21:54 (180205) | név: DEZSÕ |  |
| M4 sportok csak én nem találom a meccset ? |
|
 2022-06-21 21:45 (180204) | név: Kisnorbi |  |
| “Esküszünk a Körmend, magyar Istenére
Piros-feketével írjuk fel az égre,
Minden Red Devils-es, kinek lelke tiszta,
A bajnoki címet, együtt vesszük vissza!
Jó körmendi Dózsa, sosem leszel árva
Mindig szívünkben élsz, szeretetbe zárva!
Patonay Imre, meghajlunk elõtted,
A körmendi Dózsát az egekbe emelted!” |
1  |
  2022-06-21 21:30 (180202) | név: watson |  |
| Köszönöm hogy láthattam és szurkolója lehetek ennek a CSAPATNAK!
MTE! |
|
 2022-06-21 21:21 (180201) | név: fjoda53 |  |
| Nem találom a szavakat - fantasztikusak voltatok srácok!
A körmendi szív otthon fojtotta meg a sárga zsoldosokat!
Durázi elmondta a nagy családot és a segítõ kémiát, ami a gyõzelem alapja volt!
Ne feledjük Tónit, akinek ez már a 8. döntõje - van rutinja, nem úgy mint a sárga kollégájának. Csak ültek a padon a segédjével és néztek maguk el az utolsó percekben. Gyönyörû volt ma minden, de a legjobb az volt, hogy megutálva Jenõt + a Falco imádatát, levettem a hangot és úgy néztem - nagyon nyugtató és jó volt így! |
|
 2022-06-21 21:16 (180200) | név: bazsi77 |  |
| Gratula mindenkinek aki ennek rèszese volt! Szombaton se volt gyenge a hangulat, de pénteken ami itt lesz, nagyon remélem azt sokàig emlegeti majd mindenki. Elõre az újabb bajnoki címèrt! |
|
 2022-06-21 21:13 (180199) | név: mindörökké mte |  |
| Nem találom a szavakat, hihetetlen… hatalmas gratuláció a CSAPATNAK, EDZÕNEK, MINDENKINEK!
Nem gondoltam volna, hogy vezetni fogunk ebben a párharcban bármikor is, innen már Csák Tomiért küzdünk, csináljuk meg gyerekek! Nem beszélve arról, hogy Fepu is pályafutása végéhez közeledik , ki tudja lesz-e még ilyen közel a bajnoki címhez, pedig ha valaki, na Õ megérdemelné!
Ui.: 2003-ban is Hainje feljavulásával lettünk bajnokok, ma Henry is vezér volt.. :)
MTE |
|
 2022-06-21 21:01 (180198) | név: tapy-noe |  |
| Ismételten
HATALMAS GRATULÁCIÓ A CSAPATNAK ÉS A STÁBNAK!
MTE! |
|
 2022-06-21 21:01 (180197) | név: lhegedus |  | település : London |
| Nem tudtam nezni a meccset. Huuuuuuha elet!!!!!! Most olvasom es remegek. Nem tudok mit mondani. Le kell higgadnom, es megnezni a meccset. Ez hihetetlen kategoria. SZEP VOLT FIUK!
HAJRA KORMEND!!!!! |
|
 2022-06-21 20:55 (180196) | név: DEZSÕ |  |
| Ha valaki tudja a meccs linket azt meg köszönöm !! |
|
  2022-06-21 20:38 (180194) | név: mex63 |  |
| Bármi lesz, bárhogy alakul és anélkül hogy most bármit mondanék a meccsrõl és az eddigiekrõl, vagy latolgatnám azt, hogy még mennyire-de mennyire messze nincs vége:
bocsánatot kérek Antonis Constantinidestõl! |
3  |
 2022-06-21 20:31 (180193) | név: kobe |  |
| Szép volt fiúk! Nagyon nagyot küzdöttek a srácok!
Fiúk ezt már be kell húzni! Sikerülni fog!
MTE!!! |
1  |
 2022-06-21 20:30 (180192) | név: Mörtön |  |
| Óriási végjáték volt, hatalmas gratula a fiúknak!
Pénteken gyõzni kell!
Mindörökké MTE! |
1  |
 2022-06-21 20:28 (180191) | név: Meszo |  |
| Gyerek, ez egész egyszerûen elképesztõ. Nincsenek szavak erre amit mûveltek, pénteken húzzuk be könyörgöm!
MTE Előzmény: mertakörmend (180183) |
1  |
Előzmény: 2022-06-21 20:17:00 (180183) | név: mertakörmend |  |
| AZTAKURVAÉLETBE!! :D :D
Pénteken bajnokok lehetünk!!!
Erre szavak nincsenek!
| |
 /  2022-06-21 20:27 (180190) | név: scottie |  |
| Dobbant egy nagyot az MTE szív, bravóóóóó!!!
MTE |
1  |
 2022-06-21 20:27 (180189) | név: spiritknight |  |
|
Sajnálom a sárgákat..... NEM VÁGTOK HÁLÓT!
hahahahaha
Ez földöntúli volt. Hogy mi a szép a sportban. HÁT EZ!
Na innentõl senki ne vitassa, melyik csapat érdemelte a döntõt, mert ez a Körmend.
Ha van igazság a Földön, nyerünk pénteken.
Senki más nem érdemli meg az aranyat, mert ez a Falco ezzel a kerettel csúnyán beégett.
|
1  |
 2022-06-21 20:26 (180188) | név: balldontlie |  |
| Nincsenek szavak ❤🖤 |
|
 2022-06-21 20:21 (180187) | név: Mörtön |  |
| Óriási végjáték volt, hatalmas gratula a fiúknak!
Pénteken gyõzni kell!
Mindörökké MTE! |
|
 2022-06-21 20:21 (180186) | név: mindigittvagyunk |  |
| Igeeeennnnn!!!
BRAVÓ, HATALMAS GRATULÁCIÓ CSAPATNAK, EDZÕKNEK, MINDENKINEK!
A legnehezebb része csak most jön, innentõl rajtunk a nyomás!
De le a kalappal a Fiúk elõtt!
MTE! |
|
 2022-06-21 20:20 (180185) | név: mertakörmend |  |
| Igen! :D Előzmény: Jos (180180) |
|
Előzmény: 2022-06-21 20:13:12 (180180) | név: Jos |  |
| Atyaúristen, köszönet és respect NEKTEK!!!
Knézy: “had dobják az csak kettes…!”
Az ürge nekünk szurkol? 😀 | |
 /  2022-06-21 20:17 (180184) | név: scottie |  |
| Dobbant egy nagyot az MTE szív, bravóóóóó!!!
MTE |
|
 2022-06-21 20:17 (180183) | név: mertakörmend |  |
| AZTAKURVAÉLETBE!! :D :D
Pénteken bajnokok lehetünk!!!
Erre szavak nincsenek!
|
|
 2022-06-21 20:16 (180182) | név: DEZSÕ |  |
| Ott van nem hiszem el!!!!!!
Atya isten...
Pénteken bekel húzni nincs mese .
Szepvolt fiúk .
Ezt is Tomi hozta nekünk !! |
|
 2022-06-21 20:14 (180181) | név: mex63 |  |
| ottvanbaaaaaaszdmeeeeeegggggg |
|
 2022-06-21 20:13 (180180) | név: Jos |  |
| Atyaúristen, köszönet és respect NEKTEK!!!
Knézy: “had dobják az csak kettes…!”
Az ürge nekünk szurkol? 😀 |
|
 2022-06-21 19:12 (180179) | név: Penny |  |
| Kapitanyek fejlodtek, most mar tudjak mikor kell belenyulni egy-egy meccsbe. Clark reklamalja, h faultot, meg ugy se fujak le. semmi kovetkezetesseg, szanalmas brigad. Nehéz lesz, de hozható!
MTE |
|
 2022-06-20 19:40 (180178) | név: DEZSÕ |  |
| Értem én hogy nem akarunk kockáztatni vele.
De ha nem is játszik azért én nevezném!
Már csak azért is mert ha nyílt lesz a meccs mondjuk az utolsó egy percben akkor azért egy tapasztalt irányítóval meg is lehet.
Pedig most érzem azt hogy meg lehetne csípni a falcot hazai pályán.
Olyan érzésem velük szemben hogy valami megtört náluk,csapatként nem ugyan az a csapat mint mondjuk 1,5,2 hónapja .
Holnap még nyerjünk MTE!!
Előzmény: vargabee (180177) |
1  |
Előzmény: 2022-06-20 19:00:39 (180177) | név: vargabee |  |
| "Ezen a meccsen ugyanaz lesz a keret, mint legutóbb." Azaz Stokest tartogatjuk még a nehezebb idõkre. | |
 /  2022-06-20 19:00 (180177) | név: vargabee |  |
| "Ezen a meccsen ugyanaz lesz a keret, mint legutóbb." Azaz Stokest tartogatjuk még a nehezebb idõkre. |
|
 2022-06-20 16:40 (180176) | név: fjoda53 |  |
| FEPU teljesítményét még emeli, hogy
- a labdavezetés végén egybõl rádobta /nem állt a pálya szélén és várta a passzt/ és ilyen pontosan célzott,
- továbbá a Falco magasembere /Keller/ védekezett rajta és átdobta,
- az utolsó másodpercben történt, így a Falco már nem tudott válaszolni, csak nyögni.
EZÉRT IS PAZAR VOLT! ÓRIÁSI TELJESÍTMÉNY! GRATULA! |
1  |
  | 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|