Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
2013-12-11 16:35 (134366) | név: sztamassz |  |
| Azt kell, hogy mondjam, egyet értek.
Írtam már én is, hogy mostohán van kezelve ez az EC (marketing hiányosságok, miegymás, nekem is ilyen érzésem volt a sorozat közben is, hogy "legyünk már ezen is túl", ráadásul a csapat nem is nagyon tudott készülni EC-s csapatok ellen, ezt Hene is lenyilatkozta..), már talán az indulás elõtt is. Pedig így van, mi indultunk, nem volt kötelezõ.
Az is baj, hogy a szurkolók felé sem úgy van ez az egész leközölve, hogy melléálljanak nemzetközi meccseknél is jobban a csapatnak.
Sõt, ismerek jópár oylan szurkolót, aki maga mondja, hogy "Minek indulunk, teljesen fölösleges, szar az egész, ez nem egy rangos valami, csak bohóckodás, felesleges pénzkidobás-s ezt úgy mondják,mintha nem lenne EC, akkor tudnák,hogy lenne egy X öszeg,s az Y dologra megy el pontosan :D :D :D-, stb stb kijelentések.
Nem egyszer volt, hogy kérdeztem valakitõl, jössz EC meccsre? Válasz: Miért,most lesz,ááá én olyan hülyeséget nem nézek,hagyjál már, majd a bajnoki..
Ennyit a szurkolói hozzáállásról....(tisztelet a kivételnek)
Én is elmondtam,leírtam itt is sokszor, hogy ha már egyszer indultunk....s azért jó volt nézni nemzetközi meccseket is, na, teljesen más ,mint egy bajnoki.
A másik meg az, ennyi erõvel lehetne bajnoki meccsekre, magyar kupára is mondani, hogy minek, ne induljunk, tök hülyeség, a pénz jó lesz máshová...s legalább nem sérül meg senki...nem?
Aztán megyünk szurkolni a csarnokba meccsek nélkül,mert az is "minek", nem?
SZÓVAL SAJNOS LESZNEK, AKIK VIRÁGCSOKROKAT DOBÁLNAK, HA NEM INDULUNK TÖBBET NEMZETKÖZI MECCSEKEN, S MAGUKAT KÖRMEND SZURKOLÓNAK MONDJÁK....NA BRAVÓ...:(
(Mégegszer írom: tisztelet a kivételnek, de baromira bosszant ez a fajta hozzáállás-...)
Előzmény: Gábor85 (134365) |
|
Előzmény: 2013-12-11 15:15:00 (134365) | név: Gábor85 |  |
| Számomra csalódás az idei nemzetközi szereplésünk. Mivel idén már nem kényszerbõl indultunk azt gondoltam, hogy a csoport erõsségének megfelelõen a tisztes helytállás céljával vágunk neki az EC sorozatnak, nem csak amolyan "legyen már vége" mentalitással. Úgy gondolom, hogy ebben a csoportban a tiszetes helytállás a továbbjutással lett volna egyenlõ. Ha vezetõ, játékos, szurkoló megfelelõen hozzáállt volna, meg lehetett, illetve meg kellett volna csinálni...
Ha már elindultunk bizonyára a megfelelõ anyagi háttér rendelkezésre áll, akár egy második csoportkört is bekalkulálva...
Na mindegy, én remélem jövõre is elindulunk és az összes eddigi hibánkból tanulva jobban fogunk teljesíteni.
MTE!!! | |
 /  2013-12-11 15:15 (134365) | név: Gábor85 |  |

MTE!!! Előzmény: BélaBá (134361) |
|
Előzmény:  /  2013-12-11 15:14 (134364) | név: BélaBá |  |
| Én már azon is csodálkoztam, hogy a szezon elején még szerzõdést kötöttek vele.
Biztos voltam abban, hogy nem vele fejezik be a szezont.
Többet nem írok, nem akarok megint csalódást okozni sok embernek, mint tettem korábban, a Szolnokkal kapcsolatos gondolataimmal... |
|
 2013-12-11 14:06 (134363) | név: lhegedus |  | település : London |
| Szolnokon edzot csereltek
HAJRA KORMEND!!!!!! |
|
 2013-12-11 12:56 (134362) | név: csocsi |  | település : KÖRMEND |
| https://plus.google.com/photos/102349586908297302523/albums/5949147753509643777
!!!FIGYELEM,BÕVÜLT A KÍNÁLAT!!!
RED DEVILS-es ajándéktárgyak eladóak!!!
Korlátozott a darabszám,jelezzétek ha szeretnétek belõle vásárolni!!!
- Esernyõ(piros v.fekete színben) 3500Ft/db,
- Övtáska 1300Ft/db,
- Pénztárca 800Ft/db,
- Sörnyitó(mágneses) 600Ft/db,
- Kulcstartó(világító) 500Ft/db,
- Öngyújtó 400Ft/db,
- Vörös ördögös kulcstartó (m*sz*v)12*11*4cm 800Ft/db,
- Bögre 3dl-es 1300Ft/db,
- KÉTFÉLE!!! korsó 5dl-es 2000Ft/db,
- Karácsonyfa alakú hûtõmágnes és függõ 100Ft/db!
Igényeteket jelezhetitek az ajándéktárgyakra a csocsi1972@freemail.hu e-mail címen is!
A megszokott helyen is találkozhattok ezekkel a termékekkel,az uszodai bejáratnál (belül) a hazai meccseink elõtt!
MINDÖRÖKKÉ CSAK A KÖRMEND!!!
|
|
  2013-12-10 20:01 (134360) | név: kendeffy |  |
| Szerintem nem gáz az eredmény. Ezzel a kerettel Medgyes-t itthon megvertük volna simán. El-Amin 20 pontot dobott, ezért fizetjük. Szombaton itthon nyerni kell!!! |
|
 2013-12-10 19:51 (134359) | név: bunki |  |
| Na, miért nyertünk? Előzmény: Hezso (134351) |
|
Előzmény: 2013-12-10 18:53:00 (134351) | név: Hezso |  |
|
így,kellene helytálni idegenbe mindenhol,s akkor nem lessz probléma. grat.a fiuknak!!!MTE
| |
 /  Előzmény: 2013-12-10 19:13:00 (134357) | név: Gerrard#8 |  |
| Kedves Jézuska karácsonyra csak egy irányítót szeretnék. köszi | |
 /  2013-12-10 19:13 (134357) | név: Gerrard#8 |  |
| Kedves Jézuska karácsonyra csak egy irányítót szeretnék. köszi |
|
 2013-12-10 19:10 (134356) | név: sztamassz |  |
| Egyértelmû, Isten ments, hogy a statból ítélkezzek, írtam is.
Meg hát dobot húsz pontot, én nem kövezem meg.
Csak maximum annyit szûrhetünk le, ha az elsõ negyedben nem húz el 10-el az ellenfél. Meg annyit jegyeztem meg, hogy nem megy be neki minden távolról,mint Falco meccsen, persze ott 110%-ot nyújtott..
Aztán ,hogy ezt a 7 rádobást a végén kényszerekbõl dobta el, azt nem néztem meg valójában, meg azt sem, hogy azokból szereztünk e lepattanót vissza...passz.. Előzmény: wind (134355) |
|
Előzmény: 2013-12-10 19:04:00 (134355) | név: wind |  |
| Ha megnézed a statot, akkor azt is keresd meg benne, hogy ebbõl 7 rontott kísérletbõl kettõ a negyedek végén utolsó másodperces dobások voltak, amit általában a legjobb kezû játékosok dobnak rá messzirõl. Ha bemegy, akkor barvúr... További kettõ hárompontos kísérlet pedig a támadóidõ lejárta végén kényszerbõl ráemelt dobás volt. Szóval a statisztika néha csalós és nem biztos, hogy a játékos valós teljesítménye olvasható ki belõle. | |
 /  2013-12-10 19:04 (134355) | név: wind |  |
| Ha megnézed a statot, akkor azt is keresd meg benne, hogy ebbõl 7 rontott kísérletbõl kettõ a negyedek végén utolsó másodperces dobások voltak, amit általában a legjobb kezû játékosok dobnak rá messzirõl. Ha bemegy, akkor barvúr... További kettõ hárompontos kísérlet pedig a támadóidõ lejárta végén kényszerbõl ráemelt dobás volt. Szóval a statisztika néha csalós és nem biztos, hogy a játékos valós teljesítménye olvasható ki belõle. Előzmény: sztamassz (134352) |
|
Előzmény: 2013-12-10 18:53:00 (134352) | név: sztamassz |  |
| El Amin 11 szer próbálkozott 3 pontossal-az elég sok eldobás, nem tudom a passzokkal hogy állt-ebbõl 4 ment be neki, azaz 7 elszállt üresben.
Neki is még be kéne illeszkednie..minden nem megy be neki, mint Falco meccsen..
...de statból felesleges mit mondani,persze, uh nem is akarok. | |
 /  2013-12-10 19:00 (134354) | név: sztamassz |  |
| Nem az EC-re gondoltam, hanem ami még van (MK, Bajnokság)...tudom, hogy onnan kiestünk, írtam is már a meccs elõtt, hogy ha nem nyerünk, vagy kevesebbel,mint 6 pont,akkor matematikailag is kiesünk.. Előzmény: Bubi_ (134353) |
|
Előzmény: 2013-12-10 18:58:00 (134353) | név: Bubi_ |  |
| Tamás!
Így a statisztika alapján biztos vagy benne, hogy menni kell tovább, nincs ott fal? | |
 /  2013-12-10 18:58 (134353) | név: Bubi_ |  |
| Tamás!
Így a statisztika alapján biztos vagy benne, hogy menni kell tovább, nincs ott fal? Előzmény: sztamassz (134350) |
|
Előzmény: 2013-12-10 18:47:00 (134350) | név: sztamassz |  |
| 5 pont...legalább helyt álltunk, amiért gratula azért. Sztem az elsõ negyedben kellett volna jobban koncentrálni,akkor más lett volna a játék képe,na de így látatlanban statból nyilván ezt lehetetlen megmondani.
Mindenestre ez van, menni kell tovább :)) | |
 /  2013-12-10 18:53 (134352) | név: sztamassz |  |
| El Amin 11 szer próbálkozott 3 pontossal-az elég sok eldobás, nem tudom a passzokkal hogy állt-ebbõl 4 ment be neki, azaz 7 elszállt üresben.
Neki is még be kéne illeszkednie..minden nem megy be neki, mint Falco meccsen..
...de statból felesleges mit mondani,persze, uh nem is akarok. |
|
 2013-12-10 18:53 (134351) | név: Hezso |  |
|
így,kellene helytálni idegenbe mindenhol,s akkor nem lessz probléma. grat.a fiuknak!!!MTE
|
|
 2013-12-10 18:47 (134350) | név: sztamassz |  |
| 5 pont...legalább helyt álltunk, amiért gratula azért. Sztem az elsõ negyedben kellett volna jobban koncentrálni,akkor más lett volna a játék képe,na de így látatlanban statból nyilván ezt lehetetlen megmondani.
Mindenestre ez van, menni kell tovább :)) |
|
 2013-12-10 18:46 (134349) | név: DEZSÕ |  |
| Grat a fiuknak! erre is csak azt tudom mondani nincs egyes aki tudná vezényelni a csapatot |
|
 2013-12-10 18:37 (134348) | név: kadar |  |
| 5 pont mínusz, 30 másodperc..valahogy a hosszabbítást kellene kicsikarni, de ehhez azért csodára is szükség lenne.. |
|
 2013-12-10 18:33 (134347) | név: BélaBá |  |
| Már a Ljuberci sem veretlen. A Kijev legyõzte õket 54-52-re. |
|
 2013-12-10 18:32 (134346) | név: pote |  |
| hosszabbításra kéne menteni... Előzmény: promte (134345) |
|
Előzmény: 2013-12-10 18:28:00 (134345) | név: promte |  |
| Vissza jöttünk 5 pontra 4:30 van hátra gyerünk MTE | |
 /  2013-12-10 18:28 (134345) | név: promte |  |
| Vissza jöttünk 5 pontra 4:30 van hátra gyerünk MTE |
|
 2013-12-10 18:15 (134344) | név: promte |  |
| Most még meg lehetne fordítani! |
|
 2013-12-10 18:08 (134343) | név: promte |  |
| Most még meg lehetne fordítani! |
|
 2013-12-10 17:48 (134342) | név: sztamassz |  |
| El-Aminnak 6 ból 2 tripla ment csak be, Fepu csak 2-õt dobott rá,neki egy bement, még a meccs elején. Moore sehol...
Fepunak és Zsarkonak is már 3 faultja van.
Nehéz lesz így fordítani, de fel lehet támadni. :) |
|
 2013-12-10 17:45 (134341) | név: DEZSÕ |  |
| 12 pont lelehet dolgozni odafigyeléssel szép csapatmunkával ! MTE |
|
 2013-12-10 17:41 (134340) | név: promte |  |
| Most még meg lehetne fordítani! |
|
 2013-12-10 17:40 (134339) | név: DEZSÕ |  |
| na Sömi is dobot 2-õt :) |
|
 2013-12-10 17:37 (134338) | név: sztamassz |  |
| Hát, még nincs vége a második negyednek sem,de itt szerintem ez most nem fog összejönni. Sok a faultunk,nem mennek a külsõ dobások, hiába kezdtünk jól, ráadásul a másik csapatnál mind ennek az ellentettje az igaz. Hmm..
Szóval csoda kéne hozzá. Most már 14 a mínusz, ráadásul ha a 6 pontot vesszük, akkor ilyen körülmények között kéne 20 pontot ledolgozni...ááá
Mindenesetre hajrá, csodák is vannak néha! (Ha más nem,akkor a helyt állásért) :)) |
|
 2013-12-10 17:36 (134337) | név: acélszív |  |
| Na, meg van a közte 16, most kezdõdik számunkra a meccs!! :) |
|
 2013-12-10 17:23 (134336) | név: sztamassz |  |
| Fepu, El-Amin, Moore is két-két faulttal áll már az elsõ negyed végére, mellettük Grebinek és Zsarkonak is van egy. Jól megszórtak minket kívülrõl,s 10-el elhúztak az elsõ negyed végére....(nekik eddig összvissz van két faultjuk)
...pedig jól kezdtünk.
Na sebaj, messze a vége, még eshet esõ, fújhat szél :)
|
|
 2013-12-10 17:19 (134335) | név: DEZSÕ |  |
| nagyon vigyáznunk kel a faulttal mert a végére nem lesz emberünk...:/ 5 pont az nem sok hajrá fiúk MTE ! |
|
 2013-12-10 17:16 (134334) | név: kendeffy |  |
| Eddig 8-2 faultarány... |
|
  2013-12-10 16:25 (134332) | név: sztamassz |  |
| Köszi!
Egyébként nem kicsi TÉTJE VAN a mai meccsnek! Két dolog van:
1,Ha nyerünk 6 ponttal,s a következõ meccsen Kijevet is verjük (ez ugye nem lehetetlen, itthon is vertük õket) , úgy 3:3-al fogunk állni, s a Medgyes is annyival fog ez esetben állni nagy valószínûséggel, ugyanis a következõ fordulóban a Triumph otthonában simán kikapnak.
Az egymás ellenivel (3:3 lesz mindkét csapatnál)pedig mi leszünk másodikok, azaz továbbjutók.
2, Nem nyerünk , vagy 6 ponttal kevesebbel nyerünk, kiesünk..független az utcsó Kijev elleni meccstõl.. Előzmény: wind (134331) |
|
Előzmény:  /  Előzmény: 2013-12-10 15:42:00 (134330) | név: sztamassz |  |
| Még egyszer megkérdem, hátha tud valami tutit mondani, nem lesz online élõkép a mai Gaz Metan Medias vs BC Körmend mérkõzésrõl 17 órától? Csak mert pár helyen neten azt lehet találni,hogy lesz,de streamet én még nem találtam. Azt nem tudom, hogy valami román sport tv nem e adja, mert ha igen, nyert ügy, hiszen akkor csak a tv streamjét kell megkeresni.
Egy youtubeos hír szerint lesz közvetítés,ezt ma tette fel valaki youtubera,amit viszont reklámoz rajt, az szerintem hülyeség, de mégis a mi meccsünket adta címnek, nem értem: http://www.youtube.com/watch?v=QQAoYRFtFZ4
Hmmm, valaki mondjon valami jót, köszi elõre is, CSAK AZ MTE!
(Ha mégsem lesz élõkép, legalább statot linkeljen valaki, köszi :) ) | |
 /  2013-12-10 15:42 (134330) | név: sztamassz |  |
| Még egyszer megkérdem, hátha tud valami tutit mondani, nem lesz online élõkép a mai Gaz Metan Medias vs BC Körmend mérkõzésrõl 17 órától? Csak mert pár helyen neten azt lehet találni,hogy lesz,de streamet én még nem találtam. Azt nem tudom, hogy valami román sport tv nem e adja, mert ha igen, nyert ügy, hiszen akkor csak a tv streamjét kell megkeresni.
Egy youtubeos hír szerint lesz közvetítés,ezt ma tette fel valaki youtubera,amit viszont reklámoz rajt, az szerintem hülyeség, de mégis a mi meccsünket adta címnek, nem értem: http://www.youtube.com/watch?v=QQAoYRFtFZ4
Hmmm, valaki mondjon valami jót, köszi elõre is, CSAK AZ MTE!
(Ha mégsem lesz élõkép, legalább statot linkeljen valaki, köszi :) ) |
|
 2013-12-10 13:24 (134329) | név: pote |  |
| meg a pápából kálmán!
;) Előzmény: Owen (134328) |
|
Előzmény: 2013-12-10 12:54:00 (134328) | név: Owen |  |
| Nb1 B-bõl kimaradt Molnár Márton. Õ ha jól tudom elég jó számokat hoz Sopronban, nagy ígéret | |
 /  2013-12-10 12:54 (134328) | név: Owen |  |
| Nb1 B-bõl kimaradt Molnár Márton. Õ ha jól tudom elég jó számokat hoz Sopronban, nagy ígéret Előzmény: vargabee (134327) |
|
Előzmény: 2013-12-10 12:10:00 (134327) | név: vargabee |  |
| A teljesség igénye nélkül egy kis hazai kalandozás...
Ex-körmendiek itthon:
NB1
Hegedüs Gergely (Kecskemét) - 3,5 ppg - 1,8 rpg - 4,6 VAL - 11 perc
Dávid Gergely (Kaposvár) - 6 ppg - 3,3 rpg - 8,8 VAL - 17 perc
Fodor Márton (Kaposvár) - 12,2 ppg - 2,1 rpg - 5,1 apg - 18,1 VAL - 32 perc
Tóth Gergely (Sopron) - 5 ppg - 2,7 rpg - 5,4 VAL - 18 perc
Ruják András (Sopron) - 7,8 ppg - 2,7 rpg - 2,9 apg - 9,5 VAL - 23 perc
Jermaine Thomas (Sopron) 12,8 ppg - 2,5 rpg - 3,1 apg - 16 VAL - 30 perc
Mladenovic Dejan (Jászberény) - 4,3 ppg - 1,8 rpg - 6,3 VAL - 15 perc
Cseh György (NYKSE) - 4,3 ppg - 2,9 rpg - 5,1 VAL - 18 perc
NB1/B
Ruják Bence (Sopron KC) - 8,9 ppg - 3,4 rpg - 11 VAL - 32 perc
Máté Balázs (Eger) - 15,6 ppg - 2,9 rpg - 2,1 apg - 14,6 VAL - 31 perc
Vavra András (MAFC) - 16,6 ppg - 8,8 rpg - 24,2 VAL - 30 perc
Csapai Péter (MAFC) - 6,3 ppg - 3,6 rpg - 7,3 VAL - 17 perc
Boldizsár Ferenc (DEAC) - 4,3 ppg - 3,5 rpg - 9,8 VAL - 15 perc
Keresztes RAfael (Pápa) - 14,9 ppg - 8,3 rpg - 2,4 bpg - 24,6 VAL - 26 perc
Jarosevits Róbert (Pápa) - 8,3 ppg - 5,4 rpg - 11,4 VAL - 23 perc
Szlávik Mátyás (SMAFC) - 5 ppg - 1,8 rpg - 3,8 VAL - 20 perc
Szlávik Tamás (Veszprém) - 5 ppg - 2,1 rpg - 5,4 VAL - 18 perc
| |
 /  2013-12-10 12:10 (134327) | név: vargabee |  |

 2013-12-10 11:23 (134326) | név: wind |  |
| Biztos azért sok beírásod, mert rengeteget írtál a papírszívekrõl. :) :D Előzmény: sztamassz (134321) |
|
Előzmény: 2013-12-09 23:47:00 (134321) | név: sztamassz |  |
| Pont azt nézem, hogy basszus 123022 beírás van a vendégkönyvben (abból 1470 az enyém :D , jesszus :) ), ez elég durva. Vajon mik lehettek a legelsõ beírások,s mikor? Odaáig már vissza sem lehet lapozni. Egyszer érdemes lenne könyvben kiadni a vendégkönyvet, érdekes olvasmány lenne :))) | |
 /   2013-12-10 09:00 (134324) | név: sztamassz |  |
| Na ezt eddig fel sem fedeztem. Bélabá vezet :D Előzmény: vargabee (134323) |
|
Előzmény: 2013-12-10 08:44:00 (134323) | név: vargabee |  |
| A top10-es gombot még az én ötletemre csinálták :) Volt is belõle utána vitatkozás és veszekedés... Kezdtek megszületni a semmit se mondó posztok, csak hogy a beírásszám növekedjen :) | |
 /  2013-12-10 08:44 (134323) | név: vargabee |  |
| A top10-es gombot még az én ötletemre csinálták :) Volt is belõle utána vitatkozás és veszekedés... Kezdtek megszületni a semmit se mondó posztok, csak hogy a beírásszám növekedjen :) Előzmény: sztamassz (134322) |
|
Előzmény: 2013-12-09 23:54:00 (134322) | név: sztamassz |  |
| Na, itt találtam több,mint 10 éves beírást, 2003 okt 1-rõl való, ATB nevû felhasználó kezdte, igaz õ már a 10ezer hatszáz akárhányadik beírásként van megzárójelezve, olyan,mintha az elõbbi beírások elvesztek volna. De korábbra nem lehet lapozni.
A lényeg az, hogy a legelsõ 56 beírásban már mindjárt össze is vesztek x beírók :DDD :)))
http://bckormend.hu/index.php?op=vk&l=123000&desc=desc
| |
 /  2013-12-09 23:54 (134322) | név: sztamassz |  |
| Na, itt találtam több,mint 10 éves beírást, 2003 okt 1-rõl való, ATB nevû felhasználó kezdte, igaz õ már a 10ezer hatszáz akárhányadik beírásként van megzárójelezve, olyan,mintha az elõbbi beírások elvesztek volna. De korábbra nem lehet lapozni.
A lényeg az, hogy a legelsõ 56 beírásban már mindjárt össze is vesztek x beírók :DDD :)))
http://bckormend.hu/index.php?op=vk&l=123000&desc=desc
|
|
 2013-12-09 23:47 (134321) | név: sztamassz |  |
| Pont azt nézem, hogy basszus 123022 beírás van a vendégkönyvben (abból 1470 az enyém :D , jesszus :) ), ez elég durva. Vajon mik lehettek a legelsõ beírások,s mikor? Odaáig már vissza sem lehet lapozni. Egyszer érdemes lenne könyvben kiadni a vendégkönyvet, érdekes olvasmány lenne :))) |
|
 2013-12-09 23:18 (134320) | név: sztamassz |  |
| Pedig már kezdtem majdnem reklamálni, hogy elírás, d ezek szerint nem. Akkor 17 óra. Jó lenne minimális 6 ponttal nyerni.
Nem tudom, tud e róla valaki, nem lesz véletlenül élõkép a meccsrõl? Mintha egyszer írta itt valaki, hogy amikor a Kijev ellen játszott a Medgyes, azt lehetett nézni, hátha a mi meccsünket is lehet, utána kéne nyomozni.
Stat az bizonyára lesz.... Előzmény: BélaBá (134316) |
|
Előzmény: 2013-12-09 18:35:00 (134316) | név: BélaBá |  |
| Mindenki figyelmébe, akit érdekel a holnapi meccs:
Az elõzetesen kiadott idõponttól (20:30) eltérõen kinti idõ szerint 18 órakor kezdõdik a találkozó, ami nálunk 17 órát jelent!
| |
 /  2013-12-09 23:14 (134319) | név: sztamassz |  |
| Ez már mindenképpen jó, hogy a kupában benn vagyunk.
Azért csak összeszedjük magunkat most mán :)
Előzmény: BélaBá (134317) |
|
Előzmény: 2013-12-09 18:54:00 (134317) | név: BélaBá |  |
| Két írás a Magyar Kupával kapcsolatban.
A legfontosabb, hogy jól gondolkodtunk, és a hetedik helyrõl ott vagyunk a nyolcas döntõben.
Némi ellentmondás a kiírással szemben amit Bodnár Péter mondott a BB1.hu-nak, hiszen a kiírás szerint licitálás dönt a háromnapos, nyolc csapatos helyszínrõl A fõtitkár viszont azt mondja az írás szerint, hogy lehetõleg semleges helyszín lesz, ahol megfelelõ háttér van a megrendezéshez.
Akkor licit alapján nem dõlhet el a dolog. Pláne, mert azt is mondja, hogy központi finanszírozású lesz a döntõ.
Akkor mire licitáljon bárki is...
Ez minden esetre ellentmondás.
De majd kiderül, mi az igazság.
http://vaol.hu/kosarlabda/az-uj-mk-kiirasrol-a-kormend-igen-a-falco-nem-jatszhat-1587578
http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/15308_falco_nelkul_a_magyar_kupa
| |
 /   2013-12-09 18:54 (134317) | név: BélaBá |  |

 | 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|