Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
2023-09-23 23:01 (183055) | név: Ray-Ray20 |  |
| A torna két pozitív hozadéka Takács Kristóf és Herczeg Kristóf játéka. T. Kristóf az egész felkészülésben több mint biztató volt, simán megátlagolt 10 pontot ezeken a meccseken. Nem elvárható azonban az Takitól hogy megdobja ezt 20 pontot meccsenként, mert azért Djogo és Duro visszatérésével fog a játékidejébõl veszíteni, de reménytkeltõ volt. Ha kap labdát, engedjük hibázni és abból tanulni akkor nála ilyen meccsek lehetnek bent simán. Talán Tatu is bízik benne annyira, hogy tavalyi évvel ellentétben bátran nyúl majd hozzá a második félidõben is.
Remélem akik Kisst követelték a kezdõbe, kétszer átgondolják a felkészülésben látottak alapján.
Légiósokról: Carter azonnali cseréje kötelezõ, Tolbert kapar, mindenért elmegy, extra atléta. Morgan jó támadó játékos, de Moorehoz hasonló védõ. Cook minden csak nem irányító, passz nem játszik nála, és eddig alacsony százalékkal dob. Benne talán van több. Hosszú, nehéz szezon elé nézhetünk. Egyetlen szerencsénk talán az, hogy a Falcon kívül a többi csapat rendre gyengült, az Olaj is teljesen kiábrándító volt ezen a tornán.
MTE |
5  |
 Előzmény: 2023-09-23 22:39:58 (183053) | név: krstic |  |
| Ez a csapat irányítóért és centért kiállt!!!
MTE!!! | |
 /  2023-09-23 22:39 (183053) | név: krstic |  |
| Ez a csapat irányítóért és centért kiállt!!!
MTE!!! |
5  |
 2023-09-23 03:44 (183052) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Bronzmérkõzés; 16:30
Döntõ 19:00
Szóval ahogy a tegnapi nap folyamán volt!
MTE Előzmény: paky (183051) |
1  |
Előzmény: 2023-09-23 00:27:04 (183051) | név: paky |  |
| Bronzmeccs és döntõ hány órakor kezdõdik szombaton?
Köszi. | |
 /  2023-09-23 00:27 (183051) | név: paky |  |
| Bronzmeccs és döntõ hány órakor kezdõdik szombaton?
Köszi. |
|
 2023-09-22 21:22 (183050) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| És sajnos még Carter is lesérült...!
Reméljük nem súlyos egyiköjûké! Előzmény: Owen (183049) |
|
Előzmény: 2023-09-22 21:09:43 (183049) | név: Owen |  |
| Djogo miért nem játszott? Ha jól emlékszem, ez már nem az elsõ olyan felkészülési meccs, amit kihagyott. Fogja bírni majd a sorozatterhelést? | |
 /  2023-09-22 21:09 (183049) | név: Owen |  |
| Djogo miért nem játszott? Ha jól emlékszem, ez már nem az elsõ olyan felkészülési meccs, amit kihagyott. Fogja bírni majd a sorozatterhelést? |
|
 2023-09-22 18:04 (183048) | név: lhegedus |  | település : London |
| De legalabb mindigfos emeli az arait. Tul nagy illuzioim nincsenek, hogy a szolgaltatas minosege javulni fog. Abban az egyben bizom, hogy ha mar a kommunikacioban erezheto pozitiv valtozas, remelem arra is figyel akinek kell, hogy ha mar a kozvetitesen nem lehet valtoztatni, akkor legalabb kommentart biztositunk a kozvetitesekhez.
HAJRA KORMEND!!! |
|
 2023-09-20 08:24 (183047) | név: balldontlie |  |
| Jegyértékesítés fixen lesz! Előzmény: Penny (183046) |
|
Előzmény: 2023-09-19 20:29:40 (183046) | név: Penny |  |
| Remélem emléktornán is lesz lehetõség bérletet venni.
Illetve helyszínen lesz jegyértékesítés? Nálunk bizonytalan mindkét napra a létszám és amiatt nem léptük meg online.
Köszi
MTE | |
 /  2023-09-19 20:29 (183046) | név: Penny |  |
| Remélem emléktornán is lesz lehetõség bérletet venni.
Illetve helyszínen lesz jegyértékesítés? Nálunk bizonytalan mindkét napra a létszám és amiatt nem léptük meg online.
Köszi
MTE Előzmény: Diesel (183045) |
|
Előzmény: 2023-09-19 12:41:04 (183045) | név: Diesel |  |
| Csüt.lesz már bérlet értékesítés a meg nem vett ülõhelyekre? | |
 /  2023-09-19 12:41 (183045) | név: Diesel |  |
| Csüt.lesz már bérlet értékesítés a meg nem vett ülõhelyekre? |
|
 2023-09-17 11:12 (183044) | név: balldontlie |  |
| A megdobattuk nem jó kifejezés, mert õk maguk játszottak nagyon jól. Doktor Peti egész szépen osztotta a labdákat amúgy.
Nekem egy dolog nem tetszett, hogy a zárások védése után Carter rendkívül lassan ért vissza, sokszor megpasszolták a mögötte lévõ területet. Tolbert ebben is stabilabb volt tegnap.
De ez egy Fürstenfeld elleni edzõmeccs volt, nem ebbõl kell levonni a fõ következtetéseket, a fiatalok sokat játszottak és volt,aki nem is mozgott rosszul.
Előzmény: kendeffy (183043) |
|
Előzmény: 2023-09-17 07:48:08 (183043) | név: kendeffy |  |
| Megdobattuk Tolbert-et és Djogot. Ilyen meccs is kell. | |
 /  2023-09-17 07:48 (183043) | név: kendeffy |  |
| Megdobattuk Tolbert-et és Djogot. Ilyen meccs is kell. Előzmény: balldontlie (183042) |
|
Előzmény: 2023-09-16 18:01:55 (183042) | név: balldontlie |  |
| Körmend: Geröly 3/3, Tolbert 21, Takács 11/9, Carter 7/3, Doktor 7/3, Kiss 5/3, Herczeg 4, Djogo 26/21, Ferencz 6/6, Schmera 7, Morgan 2, Cook 7/3 | |
 /  2023-09-16 18:01 (183042) | név: balldontlie |  |
| Körmend: Geröly 3/3, Tolbert 21, Takács 11/9, Carter 7/3, Doktor 7/3, Kiss 5/3, Herczeg 4, Djogo 26/21, Ferencz 6/6, Schmera 7, Morgan 2, Cook 7/3 Előzmény: kendeffy (183041) |
|
Előzmény: 2023-09-16 17:55:23 (183041) | név: kendeffy |  |
| Ki mennyit dobott? | |
 /  2023-09-16 17:55 (183041) | név: kendeffy |  |
| Ki mennyit dobott? |
|
 2023-09-16 17:50 (183040) | név: balldontlie |  |
| Tolbert még sok örömet okozhat idén. Előzmény: Ray-Ray20 (183038) |
|
Előzmény: 2023-09-16 14:17:49 (183038) | név: Ray-Ray20 |  |
| Tolbert az akinek a cseréje meg nem fordulna a felyemben Morgannel karöltve. Tegnap õ volt az egyetlen aki ment, hajtott minden egyes labdáért. Felszántaná a pályát ha arra kérnéd, õ még kincs lehet idén. | |
 /  2023-09-16 17:07 (183039) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Most már egyett értek amit ezen a meccsen harcol nem sokan tennéik meg! 19 pontos Előzmény: Ray-Ray20 (183038) |
|
Előzmény: 2023-09-16 14:17:49 (183038) | név: Ray-Ray20 |  |
| Tolbert az akinek a cseréje meg nem fordulna a felyemben Morgannel karöltve. Tegnap õ volt az egyetlen aki ment, hajtott minden egyes labdáért. Felszántaná a pályát ha arra kérnéd, õ még kincs lehet idén. | |
 /  2023-09-16 14:17 (183038) | név: Ray-Ray20 |  |
| Tolbert az akinek a cseréje meg nem fordulna a felyemben Morgannel karöltve. Tegnap õ volt az egyetlen aki ment, hajtott minden egyes labdáért. Felszántaná a pályát ha arra kérnéd, õ még kincs lehet idén. Előzmény: Pirosfekete2.0 (183036) |
|
Előzmény: 2023-09-16 08:54:12 (183036) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Hát igen, de ha pl már egy magas emberünk lesérül már is csak 3-an maradtunk, fõleg ha a center akkor meg már centerünk sincs,én ugy tudnám elképzelni a csapatot Tolbert helyére egy magas erõs center, de nem én rakom össze a csapatot! Ma meg lesz az elsõ gyõzelem!
MTE | |
 /  2023-09-16 12:55 (183037) | név: piros-fekete55 |  |
| Adja valami a mai meccset? |
|
 2023-09-16 08:54 (183036) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Hát igen, de ha pl már egy magas emberünk lesérül már is csak 3-an maradtunk, fõleg ha a center akkor meg már centerünk sincs,én ugy tudnám elképzelni a csapatot Tolbert helyére egy magas erõs center, de nem én rakom össze a csapatot! Ma meg lesz az elsõ gyõzelem!
MTE Előzmény: kendeffy (183034) |
|
Előzmény: 2023-09-16 07:28:20 (183034) | név: kendeffy |  |
| A tegnapi meccset nem kell túl gondolni. Eddig 4 aránylag szoros meccset buktunk el, és rengeteg rotáció is volt. 2 hét múlva kell nyerni. Akkor lesz éles a dolog. Jó esetben azért ma a Fürstenfeldet lenyomjuk, és meg lesz az elsõ gyõzelem az edzõmeccseken:-))))
Korábban volt olyan gondolkodás, hogy a két magas amerikai vagy Durázi mellett, Djogo játszana 3-ban. Láttatok már ilyen felállást? Azért ez papíron akár jó is lehetne, hogy 3 magassal játszunk. | |
 /  2023-09-16 08:30 (183035) | név: Jos |  |
| A tegnapi Sopron meccsen elvileg így kezdtünk. Előzmény: kendeffy (183034) |
|
Előzmény: 2023-09-16 07:28:20 (183034) | név: kendeffy |  |
| A tegnapi meccset nem kell túl gondolni. Eddig 4 aránylag szoros meccset buktunk el, és rengeteg rotáció is volt. 2 hét múlva kell nyerni. Akkor lesz éles a dolog. Jó esetben azért ma a Fürstenfeldet lenyomjuk, és meg lesz az elsõ gyõzelem az edzõmeccseken:-))))
Korábban volt olyan gondolkodás, hogy a két magas amerikai vagy Durázi mellett, Djogo játszana 3-ban. Láttatok már ilyen felállást? Azért ez papíron akár jó is lehetne, hogy 3 magassal játszunk. | |
 /  2023-09-16 07:28 (183034) | név: kendeffy |  |
| A tegnapi meccset nem kell túl gondolni. Eddig 4 aránylag szoros meccset buktunk el, és rengeteg rotáció is volt. 2 hét múlva kell nyerni. Akkor lesz éles a dolog. Jó esetben azért ma a Fürstenfeldet lenyomjuk, és meg lesz az elsõ gyõzelem az edzõmeccseken:-))))
Korábban volt olyan gondolkodás, hogy a két magas amerikai vagy Durázi mellett, Djogo játszana 3-ban. Láttatok már ilyen felállást? Azért ez papíron akár jó is lehetne, hogy 3 magassal játszunk. |
|
 2023-09-15 21:45 (183033) | név: Owen |  |
| Nehéz lesz Omenakát pótolni u23-as szinten fõleg, de Carter sem tûnik nála jobbnak.
Elnézve a csapatokat, gyenge színvonalú bajnokság lesz, a jó magyar játékosok vagy elmentek külföldre vagy a Falcoba, vagy visszavonultak vagy mar túl vannak a csúcson. Nagyon feltûnõ a tudásbeli (képzettség) és fizikális különbség a 20-23 éves fiatal játékosok és külföldiek között.
|
|
 2023-09-15 19:13 (183032) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Én Cookot és Morgan jónak látom! Tolbert még tanulja az európai játékot de szerintem õ sem lesz rossz, Djogorol nem tudok mondani semmit, Carterrol is annyit hogy helyette egy magasabb center kellett volna! Én magas poszton érzem magunkat gyengének!
MTE Előzmény: mertakörmend (183030) |
5  |
Előzmény: 2023-09-15 18:28:11 (183030) | név: mertakörmend |  |
| Igen, sajnos van. 3 perc alatt "két terhességi csíkom" lett a teszten, a 15 percet sem kellett megvárni. Oltva vagyok, de ágyba tett immáron 5. napja. De már alakul.
Köszi!
Sajnos kikaptunk! :(
Esetleg aki ott volt írna néhány szót milyen a csapatunk, elsõ benyomások, stb.?
MTE!!! | |
 /  2023-09-15 19:13 (183031) | név: spiritknight |  |
|
Szigorúan elsõ benyomás alapján!
A két mezõny amerikai rendben van, bár azt nem tudom ki lesz az irányító. Cook-ot tipikus kettesnek, Morgant 2-3-asnak látom, viszont jó játékosok.
A két magas amerikai rettentõ képzetlennek tûnik, Tobert hatalmasakat ugrik, de kosarazni nem láttam a soproni DaSilvával ellentétben. Carter is képzetlen, egyáltalán nem kell kettõzni, ami hatalmas elõny az ellenfélnek. Djogo remélhetõleg még keresi önmagát. Õ sokoldalú magas hármas, amolyan mindenbõl egy kicsi. Most nem látom, mi az a rész, amiben kiemelkedõ, de reméljük van ilyen. A többiek semmi meglepetés tavalyhoz képest.
De még egyszer, ez elsõ benyomás, lehet egy másik meccsen mást látni. Mondjuk a Sopron -2 légióssal nyomta és a végén szépen lehajráztak minket.
|
10  |
 2023-09-15 18:28 (183030) | név: mertakörmend |  |
| Igen, sajnos van. 3 perc alatt "két terhességi csíkom" lett a teszten, a 15 percet sem kellett megvárni. Oltva vagyok, de ágyba tett immáron 5. napja. De már alakul.
Köszi!
Sajnos kikaptunk! :(
Esetleg aki ott volt írna néhány szót milyen a csapatunk, elsõ benyomások, stb.?
MTE!!! Előzmény: Jos (183029) |
1  |
Előzmény: 2023-09-15 16:23:00 (183029) | név: Jos |  |
| Bocs az off-ért, de még mindig van ez a vacak? Nekem szétcsapta a tüdõmet, eltelt 2.5 év és még mindig nem regenerálódott teljesen. Jobbulást!
| |
 /  2023-09-15 16:23 (183029) | név: Jos |  |
| Bocs az off-ért, de még mindig van ez a vacak? Nekem szétcsapta a tüdõmet, eltelt 2.5 év és még mindig nem regenerálódott teljesen. Jobbulást!
Előzmény: mertakörmend (183027) |
|
Előzmény: 2023-09-15 11:11:28 (183027) | név: mertakörmend |  |
| Online stream lesz esetleg? (sokat segítene a covid gyógyulásban ha láthatnám a mai gyõzelmet :) ) | |
 /  2023-09-15 12:48 (183028) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Sajnos valószínûleg nem lesz!
Mihamarabbi gyógyulás kívánok
Remélem jövõ héten pénteken már te is láthatod a csapatot ❤️🖤 Előzmény: mertakörmend (183027) |
|
Előzmény: 2023-09-15 11:11:28 (183027) | név: mertakörmend |  |
| Online stream lesz esetleg? (sokat segítene a covid gyógyulásban ha láthatnám a mai gyõzelmet :) ) | |
 /  2023-09-15 11:11 (183027) | név: mertakörmend |  |
| Online stream lesz esetleg? (sokat segítene a covid gyógyulásban ha láthatnám a mai gyõzelmet :) ) |
|
  2023-09-12 07:03 (183025) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Amúgy aki szeretné látni a csapatot már a héten az pénteken már megteheti egerszegen ahol a Brno lesz az ellenfelünk, mérkõzés 16:00kor kezdõdik!
MTE |
|
 2023-09-11 12:48 (183024) | név: Owen |  |
| Ha ennyire titokban akarjuk tartani a szezon legeleji felkészülést, akkor én az eredményt sem közölném, abból is le tud vonni a szurkoló ezt azt.
Fél információ kíváncsivá teszi a szurkolót, fõleg ha szereti a csapatot. Nem hinném, hogy minden szurkoló olyan, hogy látatlanban megszólja ezt meg azt a külföldi játékost, fõleg ha rookie-ról beszélünk, akinek tovább tarthat az európai stílushoz való akalmazkodás.
|
|
 2023-09-11 12:14 (183023) | név: Raptor |  |
| Érthetõ ilyenkor a szurker türelmetlensége persze, de részemrõl is teljesen egyetértünk!
Biztosan sokan emlékeznek, hogy "milyen jól" szokott hangzani annó az elsõ edzõmeccsek során, amikor az esetlegesen többszöri rossz döntés, megoldás, vagy éppen kihagyott dobás során jött a nézõtérrõl a hangos ááá-zás!
A felkészülés elején még javában kemény fizikai, erõnléti felkészítés megy, éppen ezért az ilyenkor megvított edzõmeccsek, szükségesek, például pont azért, hogy ki, hogy reagál erre, de ugyanez miatt a nézõk számára pedig fals infó lehet!
Vagy pl. az ellenkezõ példa, van valaki aki szórja a pontokat, de nagyon kihúz a csapatszintû védekezésbõl az jó lehet?
Szóval van itt pár kérdés amit nem nekünk kell látnunk legelõször, szokjuk hozzá csak annyi! :)
Így is, mire csapatszinten igazán jó, és kiegyensúlyozott, elvárt teljesítményt fognak tudni hozni, valószínûleg még sok víz le fog folyni a Rábán!
Én megmondom õszintén, hogy sokkal jobban szeretem az olyan, szerintem hagyományörzõ szezonokat amikor épül a csapat, és amikor kell odacsap mint pl. tavalyi szezon végén! :) Előzmény: pelike (183022) |
|
Előzmény: 2023-09-11 09:42:46 (183022) | név: pelike |  |
| Ezt a 2 hetet miért nem lehet kibírni és minden évben miért kell ezen fennakadni, sosem értem. Alig ismerik még egymást a játékosok, gyakorlás van, én még az eredményt sem hoznám le, ha rajtam múlna. Teljesen felesleges spekulálni, a dobott pont tényleg semmit nem jelent, mi van ha vki dobott 4 pontott de mellette leszedett 16 pattanót meg kiosztott 6 blokkot. | |
 /  2023-09-11 09:42 (183022) | név: pelike |  |
| Ezt a 2 hetet miért nem lehet kibírni és minden évben miért kell ezen fennakadni, sosem értem. Alig ismerik még egymást a játékosok, gyakorlás van, én még az eredményt sem hoznám le, ha rajtam múlna. Teljesen felesleges spekulálni, a dobott pont tényleg semmit nem jelent, mi van ha vki dobott 4 pontott de mellette leszedett 16 pattanót meg kiosztott 6 blokkot. |
|
 2023-09-10 20:47 (183021) | név: Ray-Ray20 |  |
| Pontosan azért titkolják a pontdobókat a csapatok, hogy ne a dobott pont alapján ítélje meg már ideje korán a mezei szurkoló a játékosokat. Ne adj isten látnál egy olyat, hogy Morgan 2, Djogo 4 kapásból elõítélettel állnál az adott játékoshoz, holott nem derül ki, hogy hány percet játszott, hogy védekezett, hány lepattanója vagy gólpassza volt. Épp ez a zárt kapu lényege. A Falco a hazai zárt kapus meccsein még a táblán sem jelenti meg a pontdobókat.
Ezeket a meccseket az látja, akinek látnia kell, az raktározza el a kapott információt akinek el kell. Előzmény: Owen (183020) |
5  |
Előzmény: 2023-09-10 20:26:42 (183020) | név: Owen |  |
| Én sem értem, hogy a pontdobókat miért titkolják a csapatok.Szerintem sokan kíváncsiak lennének arra, hogy a légiósok mennyit dobnak. A magyarok teljesítményét úgyis sejtjük a tavalyi átlagaik alapján.
Kíváncsian várom, hogy idén lesz-e olyan fiatal játékosunk, aki pontszerzésben is jeleskedni fog. Hosszú volt a nyár és Schmerát leszámítva mindenkinek volt ideje az egyéni képzésekre. | |
 /  2023-09-10 20:26 (183020) | név: Owen |  |
| Én sem értem, hogy a pontdobókat miért titkolják a csapatok.Szerintem sokan kíváncsiak lennének arra, hogy a légiósok mennyit dobnak. A magyarok teljesítményét úgyis sejtjük a tavalyi átlagaik alapján.
Kíváncsian várom, hogy idén lesz-e olyan fiatal játékosunk, aki pontszerzésben is jeleskedni fog. Hosszú volt a nyár és Schmerát leszámítva mindenkinek volt ideje az egyéni képzésekre. |
3  |
 2023-09-10 19:54 (183019) | név: fjoda53 |  |
| Nem lehet egy jegyzõkönyvet a dobokkal leközölni??? Eddig minden jól ment - most mi van? |
|
  2023-09-10 11:01 (183017) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Valami hír a tegnapi mérkõzésrõl? Pl kimennyi pontot dobott volt(ak) e hiányzok?
MTE |
|
 2023-09-08 21:42 (183016) | név: paky |  |
| Kiesett a tímusa:). Szerb-német kosárvb döntõ vasárnap, igazi csemege. Az európai kosárlabda újra a csúcson!
|
|
 2023-09-07 16:43 (183015) | név: BélaBá |  |
| Basszus, írtam egy nagyon hosszút, de eltûnt...
No mindegy.
A könyvrõl:
Ez van a közleményben: ztearanyev@gmail.com
Itt postán is meg lehet rendelni, de ha itthon leszel, ahogy írtad, akkor is hozzá tudsz jutni. ;-)
Köszi szépen! Előzmény: lhegedus (183014) |
|
Előzmény: 2023-09-07 15:48:42 (183014) | név: lhegedus |  | település : London |
| Belaba,
Latom tars szerzo vagy. Nagyon bizom benne, hogy ez a konyv is legalabb lyan szinvonalas lesz mint az 50 eves jubileumra keszult. Kellenek az ilyen munkak. KOszonjuk.
Valahogy szeretnem megszerezni.
HAJRA KORMEND!!!!!! | |
 /  2023-09-07 15:48 (183014) | név: lhegedus |  | település : London |
| Belaba,
Latom tars szerzo vagy. Nagyon bizom benne, hogy ez a konyv is legalabb lyan szinvonalas lesz mint az 50 eves jubileumra keszult. Kellenek az ilyen munkak. KOszonjuk.
Valahogy szeretnem megszerezni.
HAJRA KORMEND!!!!!! Előzmény: Mörtön (183012) |
|
Előzmény:  /  2023-09-07 08:48 (183013) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Danielo pizzéria
Mátyáskert sörözõ Előzmény: Mörtön (183012) |
|
Előzmény:  /   2023-09-06 22:08 (183011) | név: Ray-Ray20 |  |
| És Cook sem 18 ponttal zárta a mérkõzést, hanem 26-tal. Előzmény: Ray-Ray20 (183010) |
|
Előzmény: 2023-09-06 22:05:08 (183010) | név: Ray-Ray20 |  |
| Nem dobott 16 pontot. Schmera pl meg sincs említve, aki amúgy 9 ponttal zárta a mérkõzést. Kiss nem szerzett kosarat. Valami félre ment a ZTE oldalának szerkesztõjénél. | |
 /  2023-09-06 22:05 (183010) | név: Ray-Ray20 |  |
| Nem dobott 16 pontot. Schmera pl meg sincs említve, aki amúgy 9 ponttal zárta a mérkõzést. Kiss nem szerzett kosarat. Valami félre ment a ZTE oldalának szerkesztõjénél. Előzmény: mindörökké mte (183009) |
1  |
Előzmény: 2023-09-06 21:15:14 (183009) | név: mindörökké mte |  |
| 4 pontos vereség itthon a zte ellen , Djogo és Carter hiányában szerintem ez így látatlanban rendben van. Igaz a kékeknél sem volt Ostojic.
Amire így elsõre felkapja a fejét az ember, az Kiss Matyi 16 pontja. Gratulálok neki! Reméljük idén szintet tud lépni és Omenaka távozása után elsõszámú fiatallá tud elõlépni.
Élõben majd többet látunk.
MTE | |
 /  2023-09-06 21:15 (183009) | név: mindörökké mte |  |
| 4 pontos vereség itthon a zte ellen , Djogo és Carter hiányában szerintem ez így látatlanban rendben van. Igaz a kékeknél sem volt Ostojic.
Amire így elsõre felkapja a fejét az ember, az Kiss Matyi 16 pontja. Gratulálok neki! Reméljük idén szintet tud lépni és Omenaka távozása után elsõszámú fiatallá tud elõlépni.
Élõben majd többet látunk.
MTE |
2  |
 2023-09-04 18:01 (183008) | név: lhegedus |  | település : London |
| Valami ilyesmire gondoltam en is. Iyy ertheto, csak bosszus vagyuok. 1 evben 1szer megyu hosszabb idore, nyaron, amikor nincs meccs. Nagy ritan haza kell mennem par napra valamiert, es az meg ritkabb, hogy akkor van meccs eppen - es el is tudo menni
HAJRA ORMEND!!!!!! Előzmény: Pirosfekete2.0 (183007) |
3  |
Előzmény: 2023-09-04 17:34:07 (183007) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Szerintem azért is mert kedden már selejtezõt játszik a csapat!
De 4 meccset is rendeznek pénteki napon | |
 /  2023-09-04 17:34 (183007) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Szerintem azért is mert kedden már selejtezõt játszik a csapat!
De 4 meccset is rendeznek pénteki napon Előzmény: lhegedus (183006) |
|
Előzmény: 2023-09-04 17:24:09 (183006) | név: lhegedus |  | település : London |
| Koszi,
Akkor igy jartam. Igy raadasul meg eloben sem tudom kovetni, mert pont uton leszek :(
Mar csak azt nem ertem, hogy a szoveccsegbe hogy lehet kitalalni, hogy penteken van az 1. fordulo. Van valami specialis oka? Nem szurkolobaratabb egy szombat esti idopont? Lehehet mas ok is a hatterben amirol nem tudok, de mindenesetre bosszanto.
HAJRA KORMEND!!!!!! | |
 /  2023-09-04 17:24 (183006) | név: lhegedus |  | település : London |
| Koszi,
Akkor igy jartam. Igy raadasul meg eloben sem tudom kovetni, mert pont uton leszek :(
Mar csak azt nem ertem, hogy a szoveccsegbe hogy lehet kitalalni, hogy penteken van az 1. fordulo. Van valami specialis oka? Nem szurkolobaratabb egy szombat esti idopont? Lehehet mas ok is a hatterben amirol nem tudok, de mindenesetre bosszanto.
HAJRA KORMEND!!!!!! Előzmény: Pirosfekete2.0 (183004) |
|
Előzmény: 2023-09-04 16:57:35 (183004) | név: Pirosfekete2.0 |  |
| Szia mérkõzés szeptember 29.én lesz 18:00kor! | |
 /  | 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|