Vendégkönyv A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak. |
|
2020-06-11 15:03 (174094) | név: Mörtön | |
| Én is 1-es, 1-2-es, valamint 4-5-ös és 5-ös légióst hozatnék. Fepu elé nem kell légiós. Úgy láttam Mosely tud irányítani, de ha nem válna be, az õ posztján hamar találni jobbat. Nem korai szerintem a választ, lassan mindenki elkezd légiósokat igazolgatni, lásd: DEAC, Szolnok, Alba. |
|
2020-06-11 13:29 (174093) | név: pelike | |
| Szerintem mezõnyposzton Németh, Takács, Fepu komoly perceket visz el, valamint Martinez (ha marad), Oroszi, Kiss-ék is kaphatnak perceket.
Szóval én inkább két mezõny embert, egy négyest és egy ötöst hoznék. |
1 |
2020-06-11 11:00 (174092) | név: balldontlie | |
| Így, hogy Durázit meg Norbit megtartottuk, plusz lesz még Balogh illetve a többi fiatal között is van még magas, van esély Taylor megtartására, így szerintem az egyik magas poszt lesz az "áldozata" a 4 légiósnak és nem hozunk négyest. Persze ez csak egy abszolút szubjektív szurkolói meglátás, a szakma majd eldönti, mindenesetre azért furcsa lenne az utóbbi két év után, Hammonds és Varnado is zseniális játékosok voltak. Előzmény: red-black (174090) |
1 |
Előzmény: 2020-06-11 07:54:16 (174090) | név: red-black | |
| Érdekes, hogy Vardanót mindenki elengedte.
Nagyot szólna ha visszajönne:) | |
/ 2020-06-11 10:11 (174091) | név: kendeffy | |
| Persze. De van két tény, amit ne felejtsünk el:
1.A bevallottam 30-40 százalékkal kisebb költségvetés.
2. Jordon nagyszerû tavalyi teljesítménye gondolom az árát is felnyomta.
Ebbõl kifolyólag kisebb csoda lenne, ha maradna. Persze gondolom ez sokunknak tetszene. Előzmény: red-black (174090) |
|
Előzmény: 2020-06-11 07:54:16 (174090) | név: red-black | |
| Érdekes, hogy Vardanót mindenki elengedte.
Nagyot szólna ha visszajönne:) | |
/ 2020-06-11 07:54 (174090) | név: red-black | |
| Érdekes, hogy Vardanót mindenki elengedte.
Nagyot szólna ha visszajönne:) |
|
2020-06-11 07:38 (174089) | név: Mörtön | |
| Kozma Gergõt láttam a pecázós videóban, szerintem nincs ezen mit bejelenteni, lejárt a fél kölcsön, visszajött. Előzmény: Gömb (174087) |
|
Előzmény: 2020-06-10 21:11:07 (174087) | név: Gömb | |
| A mai bejelentés szövegében úgy foglamaznak, hogy megtaláltuk csapatunk elsõ légiósát. Tehát Taylort sem sikerült megtartani?Pedig vele is szerzõdésünk volt nem? Furcsa ez, hogy 2 évre leszerzõdünk, aztán, mindenki simán elmegy!?
Más, a fiatal programunk is ilyen, mindenkit több éves szerzõdéssel hoztunk.Megy a fejtegetés, más portálon is az átigazolási körképpel, meg arról, hogy Martinez, aki szeritnem az egyik leg tehetségesebb, megy, vagy marad... De sehol egy szó nem esik a Kozma Gergõrõl, aki szerintem szintén nagy tehetség és emlékeim szerint egy fél szezonra adtuk kölcsön a Veszprémnek talám, mint ahogy a szomszédok a kis Verrasztót. Vele mi van, jó lenne a sorainkban tudni, ha már nem hozunk meghatározó magyart, akkor tartsuk itt a meghatározó tehetségeket...
Az új srác jónak tûnik a video alapján. Mondjuk meg voltam gyõzõdve, hogy 1,5 posztra Taxlor és Turnerrel megleszünk. Erre úgy tûnik egyik sem marad.
A Balogh Máté, szintén jó lehet, mert ha kosármagyarrá válik, akkor hozhatunk a helyére szezon közben erõsítést arra a posztra, ahol vékonyak leszünk...
Meglátjuk! Bízzunk egy jó szezonban! Az edzõnk megvan hozzá! MTE!!!! | |
/ 2020-06-10 21:45 (174088) | név: balldontlie | |
| Szerintem ez a közlemény nem zárja ki Taylor maradását. Amúgy nem 2, hanem 1+1 évre írt õ alá, gondolom mennek a tárgyalások, csak lehet amit a szezon lefújásakor meg tudtunk volna adni neki, azt most már nem tudjuk beajánlani neki, ezért gondolom a folyamat is lassabb. Én benne bízom nagyon!
(Martinez amúgy megint Körmendrõl posztolt, ha ez számít valamit.) Előzmény: Gömb (174087) |
5 |
Előzmény: 2020-06-10 21:11:07 (174087) | név: Gömb | |
| A mai bejelentés szövegében úgy foglamaznak, hogy megtaláltuk csapatunk elsõ légiósát. Tehát Taylort sem sikerült megtartani?Pedig vele is szerzõdésünk volt nem? Furcsa ez, hogy 2 évre leszerzõdünk, aztán, mindenki simán elmegy!?
Más, a fiatal programunk is ilyen, mindenkit több éves szerzõdéssel hoztunk.Megy a fejtegetés, más portálon is az átigazolási körképpel, meg arról, hogy Martinez, aki szeritnem az egyik leg tehetségesebb, megy, vagy marad... De sehol egy szó nem esik a Kozma Gergõrõl, aki szerintem szintén nagy tehetség és emlékeim szerint egy fél szezonra adtuk kölcsön a Veszprémnek talám, mint ahogy a szomszédok a kis Verrasztót. Vele mi van, jó lenne a sorainkban tudni, ha már nem hozunk meghatározó magyart, akkor tartsuk itt a meghatározó tehetségeket...
Az új srác jónak tûnik a video alapján. Mondjuk meg voltam gyõzõdve, hogy 1,5 posztra Taxlor és Turnerrel megleszünk. Erre úgy tûnik egyik sem marad.
A Balogh Máté, szintén jó lehet, mert ha kosármagyarrá válik, akkor hozhatunk a helyére szezon közben erõsítést arra a posztra, ahol vékonyak leszünk...
Meglátjuk! Bízzunk egy jó szezonban! Az edzõnk megvan hozzá! MTE!!!! | |
/ 2020-06-10 21:11 (174087) | név: Gömb | |
| A mai bejelentés szövegében úgy foglamaznak, hogy megtaláltuk csapatunk elsõ légiósát. Tehát Taylort sem sikerült megtartani?Pedig vele is szerzõdésünk volt nem? Furcsa ez, hogy 2 évre leszerzõdünk, aztán, mindenki simán elmegy!?
Más, a fiatal programunk is ilyen, mindenkit több éves szerzõdéssel hoztunk.Megy a fejtegetés, más portálon is az átigazolási körképpel, meg arról, hogy Martinez, aki szeritnem az egyik leg tehetségesebb, megy, vagy marad... De sehol egy szó nem esik a Kozma Gergõrõl, aki szerintem szintén nagy tehetség és emlékeim szerint egy fél szezonra adtuk kölcsön a Veszprémnek talám, mint ahogy a szomszédok a kis Verrasztót. Vele mi van, jó lenne a sorainkban tudni, ha már nem hozunk meghatározó magyart, akkor tartsuk itt a meghatározó tehetségeket...
Az új srác jónak tûnik a video alapján. Mondjuk meg voltam gyõzõdve, hogy 1,5 posztra Taxlor és Turnerrel megleszünk. Erre úgy tûnik egyik sem marad.
A Balogh Máté, szintén jó lehet, mert ha kosármagyarrá válik, akkor hozhatunk a helyére szezon közben erõsítést arra a posztra, ahol vékonyak leszünk...
Meglátjuk! Bízzunk egy jó szezonban! Az edzõnk megvan hozzá! MTE!!!! |
|
2020-06-10 20:56 (174086) | név: tommy | |
| Nos hát elkezdõdött a légióskeresés. Ez mindig izgalmas idõszak.
A beharangozott 4 légiós meglátásom szerint az alábbi posztokra érkezik:
1: klasszikus irányítót várok, több éves európai tapasztalattal. Mivel idén is láthattuk, hogy nem elég egy irányítani tudó ember, ezért jön még mellé az 1-2-es kombó, hogy elõbbi sérülése vagy pihentetése idején legyen még egy irányítani tudó ember a keretben.
1-2: a már bejelentett Mosley. Mivel sok lesz a rutintalan, (megszeppent?) fiatal, ezért is indokolt, hogy két labdabiztos, kiszolgálásban is erõs játékos legyen a keretben, aki helyzetbe hozza az ifjakat.
4-5: mivel Tóth, Balogh és még akár Filipovic? személyében bõven van lassabb, csak ötösben használható magasember, ezért olyan légiós center kell, aki lefelé is tud játszani, ha elõbbiek is pályán vannak. Reményeink szerint talán valóban Taylor lesz ez a személy.
3: írhattam volna 3-4-es kombót is. Ide olyan hármast képzelek, aki tud védelmet bontani, de a 200 méteres magasságával vészhelyzetben négyesben is használható, hogy Durázi sérülékenysége miatt ne legyünk meglõve az egy szem 4/5-ös légióssal, aki szintén inkább ötös lesz. Kastrati vagy Budimir féle játékos, csak remélhetõleg négerben (és jobb kivitelben). Kevés van belõle a piacon, így ezt lesz a legnehezebb kiválasztani. Szinte biztosan lesz valamilyen hiányossága, vagy fakezû vagy hülye vagy sérülékeny. Ha nem fakezû, akkor labdát vezetni nem fog tudni :) Remélem kb. augusztusig kivárunk vele, ha addig 150 "jó lenne már valami bejelentés" komment jön is a vendégkönyvbe.
A végére pedig egy kérdés, amit egy jól informált ember igazán megválaszolhatna. Normál idõkben is július végén szoktak szállingózni a légiósok, most pedig amikor legendásan szegények vagyunk, június elején bejelentünk egy újoncot. Minden jel szerint a világ sok más pontján hozzánk hasonlóan kevesebb légiósban gondolkodnak majd, a piacon lévõ játékosok száma azonban nem fog csökkenni. Ennek következtében pedig valószínûleg diszkont áron lehet majd magasabb polcról játékosokat hozni (pl. még tavaly nyár végén is a horogra akadt egy bundesligás irányító, mi lesz akkor idén). Semmi bajom a ma bejelentett sráccal, nem tûnik rossznak, de hûde extrának sem. Mi indokolja azt, hogy õt ennyire akartuk? Vagy miért akartunk ennyire gyorsan légióst?
|
|
2020-06-10 20:51 (174085) | név: Jay-X | |
| Nyilván nem lett jogtalanul felhasználva más teste, a mez van megcsinálva ügyesen. Előzmény: pote (174084) |
|
Előzmény: 2020-06-10 15:39:04 (174084) | név: pote | |
| húú, egészen zavarba ejtõ :)
reméljük, legalább ideér...
nekem az volt a kérdésem, h
1) egy volt körmendi játékos testére montíroztuk?
2) csak a "mezt" cseréltünk?
emtée | |
/ 2020-06-10 15:39 (174084) | név: pote | |
| húú, egészen zavarba ejtõ :)
reméljük, legalább ideér...
nekem az volt a kérdésem, h
1) egy volt körmendi játékos testére montíroztuk?
2) csak a "mezt" cseréltünk?
emtée Előzmény: psz (174078) |
|
Előzmény: 2020-06-10 10:01:28 (174078) | név: psz | |
|
Lehet, hogy valamirõl lemaradtam. Az új játékos - Jagan Mosely - egy újonc, aki most végzett az egyetemen. Hogy lehet, hogy több fotón is Körmend szerelésben meccset játszik? (Photoshop?)
| |
/ 2020-06-10 10:25 (174080) | név: DEZSÕ | |
| Szerintem Forrai nem lesz hosszú életû Fehérváron !
Biztos vagyok bent hogy szezon közben cserélnek edzõt .
Sok fog múlni külföldieket is. Ahogy ismerjük Fofot nem nagyon képviseli a színesbõrû játékosokat.
Általában mindig csak egy szokott lenni a csapatában .
Inkább a szerb vonalat képviseli .
Voja melle jó amerikai játékosok kellenek , Turner erre mondjuk kiváló .
De mikor vojaval szerb vonal volt az olajban akkor azért azt õ sem nagyon szerette .
De majd kiderül úgyis hogy mi lesz .
Mondjuk Turnert én nem engedtem volna el.
Taylor ? Marad? |
|
2020-06-10 10:05 (174079) | név: balldontlie | |
| Az :-)
Turnernek nem örülök, én nem is gondoltam volna hogy Voja mellé egy ilyen stílusú játékost visznek, de hát Forray dönt és nem én. Előzmény: psz (174078) |
|
Előzmény: 2020-06-10 10:01:28 (174078) | név: psz | |
|
Lehet, hogy valamirõl lemaradtam. Az új játékos - Jagan Mosely - egy újonc, aki most végzett az egyetemen. Hogy lehet, hogy több fotón is Körmend szerelésben meccset játszik? (Photoshop?)
| |
/ 2020-06-10 10:01 (174078) | név: psz | |
|
Lehet, hogy valamirõl lemaradtam. Az új játékos - Jagan Mosely - egy újonc, aki most végzett az egyetemen. Hogy lehet, hogy több fotón is Körmend szerelésben meccset játszik? (Photoshop?)
|
|
Előzmény: 2020-06-10 09:42:10 (174076) | név: balldontlie | |
| Nagyon rövid highlight videókat találtam csak róla, ez alapján jó a mozgása, stat azért nem kiemelkedõ. Újoncnak a keretbe, guard poszton szerintem megfelelõ választás lehet. Azért bízom benne, hogy tapasztaltabb játékosok jönnek 1 és 5 posztokra legalább. Lenne is két jelöltem :-) | |
/ 2020-06-10 09:42 (174076) | név: balldontlie | |
| Nagyon rövid highlight videókat találtam csak róla, ez alapján jó a mozgása, stat azért nem kiemelkedõ. Újoncnak a keretbe, guard poszton szerintem megfelelõ választás lehet. Azért bízom benne, hogy tapasztaltabb játékosok jönnek 1 és 5 posztokra legalább. Lenne is két jelöltem :-) |
|
2020-06-10 09:23 (174075) | név: Raptor | | település : Körmend |
| Ha lehet addig amíg nincs itt, ne kezdjük el magasztalni!
Csak mert szokott ilyen lenni :)
Szerintem ráérünk véleményezni majd késõbb is, amikor már ténylegesen látható, hogy valóban tudja is azt amiért igazoltuk! |
|
2020-06-10 08:10 (174074) | név: kendeffy | |
| Patrick Ewing is elférne a palánk alatt:-)))) Előzmény: EgisKormend (174070) |
|
Előzmény: / 2020-06-10 08:01 (174073) | név: nzs | |
| A nevét azért nézzük meg újra, hogy írja Õ, és írjuk mi is úgy. Előzmény: EgisKormend (174070) |
|
Előzmény: / 2020-06-10 07:55 (174072) | név: pelike | |
| Mosley tütütü Mosley tütütü!
(a hagyományokat tisztelni kell mégis csak :D |
1 |
2020-06-10 07:39 (174071) | név: Hunnia | |
| "évrõl évre kevesebb légióssal"... Na végre! Úgy legyen! Előzmény: EgisKormend (174063) |
|
Előzmény: / 2020-06-09 20:21 (174069) | név: Mörtön | |
| Az a kérdés, hogy a fiataljaink, ha lejár a három év, itt maradnak-e, vagy elmennek az Albába, Paksra, Szolnokra, ahol biztos jobban keresnének. 5-8 év tényleg elég húzós, a múltkori 3 év is de hosszú volt: Sonyák Bélával, Farkas Attilával, Sömenek Martinnal, meg egy-egy klasszis légióssal és megannyi középszerûvel.
|
|
2020-06-09 20:01 (174068) | név: balldontlie | |
| Persze, tudom :-) Én bizakodó vagyok. Előzmény: kadar (174067) |
2 |
Előzmény: 2020-06-09 19:58:54 (174067) | név: kadar | |
| Ilyesztõen hangzik de azért kezeljük a helyén sztem. :)
Ez kB olyan mint, hogy ha 4 légiósunk lesz jövõ januárban és lesz lehetõségünk igazolni ötödiket, akkor azt nem tesszük meg. :)
| |
/ 2020-06-09 19:58 (174067) | név: kadar | |
| Ilyesztõen hangzik de azért kezeljük a helyén sztem. :)
Ez kB olyan mint, hogy ha 4 légiósunk lesz jövõ januárban és lesz lehetõségünk igazolni ötödiket, akkor azt nem tesszük meg. :)
Előzmény: balldontlie (174065) |
2 |
Előzmény: 2020-06-09 19:46:54 (174065) | név: balldontlie | |
| Ijesztõen hangzik azért az az 5-8 éves idõszak.
Viszont legyen egy szimpatikus, magyar srácokra építõ, hajtós, küzdõs csapatunk és szerintem a szurkolótábor is ugyanolyan intenzitással beáll mögéjük, mint az utóbbi, sikeresebb években. Máténak én is nagyon örülök, nagyon kell neki a felnõttek elleni tapasztalat, ebben az egyben sajnos a szabályok miatt õ még le van maradva a többiektõl.
Üdv újra, Zsiga! Alig várom a további híreket! | |
/ 2020-06-09 19:48 (174066) | név: ramon1964 | |
| "Körmend nincsen birtokában egy ilyen aranybányának, ezért realitás, hogy 30-40 százalékkal vissza fog esni a csapat költségvetése. Ugyanakkor, mint fogalmazott, a körmendi kosárlabda történetében volt már olyan idõszak, amikor alacsonyabb összegbõl gazdálkodva is sikerült eredményeket elérni. Nagyon komoly és határozott munkával lehet ezt pótolni. – mondta a polgármester. A visszautat még senki nem látja pontosan, de õ hosszú idõre, 5-8 éves idõszakra számít, amíg vissza lehet térni a korábbi költségvetéshez.½"
5-8 évet csak akkor állíthat valaki, ha tudja, hogy óriási a baj.
5-8 évben szerintem maximum egy elkötelezett tulajdonos nyilatkozhat.
Ki a fõnök? Előzmény: EgisKormend (174063) |
2 |
Előzmény: / 2020-06-09 19:46 (174065) | név: balldontlie | |
| Ijesztõen hangzik azért az az 5-8 éves idõszak.
Viszont legyen egy szimpatikus, magyar srácokra építõ, hajtós, küzdõs csapatunk és szerintem a szurkolótábor is ugyanolyan intenzitással beáll mögéjük, mint az utóbbi, sikeresebb években. Máténak én is nagyon örülök, nagyon kell neki a felnõttek elleni tapasztalat, ebben az egyben sajnos a szabályok miatt õ még le van maradva a többiektõl.
Üdv újra, Zsiga! Alig várom a további híreket! Előzmény: EgisKormend (174063) |
2 |
Előzmény: / 2020-06-09 19:25 (174064) | név: kendeffy | |
| Nekem további jó hír, hogy Balogh Máté is a keret tagja lesz egyelõre légiós státuszon, és utána magyarként.
Hajrá Máté! |
6 |
2020-06-09 18:25 (174062) | név: kadar | |
| Jó döntésnek tartom én is, szimpatikus, nagy tudással rendelkezõ szakember.
Csak könyörgöm, ha ne adj Isten 4 vereséggel kezdjük a bajnokságot, akkor ne rúgjuk ki azonnal, adjunk neki idõt (annak örülök, hogy 3 éves szerzõdése van, ez mutatja, hogy a bizalom megvan), ha valaki akkor Õ ért a fiatalok nyelvén és az is biztos, hogy még sokat fog tudni tanulni a szakmából.
|
2 |
2020-06-09 18:19 (174061) | név: DEZSÕ | |
| Szerintem ez a legjobb döntés !!
Én is erre számítottam. |
4 |
2020-06-09 17:50 (174059) | név: Jockey | |
| Más nem jelenthette be, csak a club! Előzmény: fjoda53 (174058) |
1 |
Előzmény: 2020-06-09 17:44:54 (174058) | név: fjoda53 | |
| Hogy-hogy nem a club jelentette be?? Biztos, hogy ez a megoldás?? | |
/ 2020-06-09 17:44 (174058) | név: fjoda53 | |
| Hogy-hogy nem a club jelentette be?? Biztos, hogy ez a megoldás?? |
|
2020-06-09 17:20 (174057) | név: kendeffy | |
| Welcome on board Zsiga! |
1 |
2020-06-09 09:21 (174054) | név: balldontlie | |
| Ha van Fiba EC akkor én a felnõtt keretünknek nem erõltetném annyira. Arról tudunk valamit? Nevezések, ilyesmi megvoltak? Előzmény: kendeffy (174053) |
|
Előzmény: 2020-06-08 21:42:17 (174053) | név: kendeffy | |
| Miért fontos ez? Itt fogunk indulni? | |
/ 2020-06-08 21:42 (174053) | név: kendeffy | |
| Miért fontos ez? Itt fogunk indulni? Előzmény: zoller (174052) |
|
Előzmény: / Előzmény: 2020-06-08 13:15:45 (174051) | név: kotam_tazo | |
| Valami jó hírt jelentsetek már be!
Elég xar, hogy nem mehetünk meccsre, legalább ezzel kárpótoljátok a szurkolókat!
| |
/ 2020-06-08 13:15 (174051) | név: kotam_tazo | |
| Valami jó hírt jelentsetek már be!
Elég xar, hogy nem mehetünk meccsre, legalább ezzel kárpótoljátok a szurkolókat!
Előzmény: balldontlie (174050) |
|
Előzmény: 2020-06-08 10:24:56 (174050) | név: balldontlie | |
| Egy edzõ bejelentésben mindenképp bízom a közeljövõben, hogy az a saját szája íze szerint tudja kialakítani a keretet. 26-án lépett le Zollner, biztosan vannak már komolyabb jelöltek a posztjára, nagyon kíváncsi vagyok. Magyar igazolásban annyira nem bízok sajnos, mert igazából nincs is nagyon kit. Illetve most pont van, de ott abban bízok, hogy nem jön :-) A "Travis Taylor jövõre is piros-feketében" címû hírt is szívesen olvasnám :-) Kitartást mindenkinek! | |
/ 2020-06-08 10:24 (174050) | név: balldontlie | |
| Egy edzõ bejelentésben mindenképp bízom a közeljövõben, hogy az a saját szája íze szerint tudja kialakítani a keretet. 26-án lépett le Zollner, biztosan vannak már komolyabb jelöltek a posztjára, nagyon kíváncsi vagyok. Magyar igazolásban annyira nem bízok sajnos, mert igazából nincs is nagyon kit. Illetve most pont van, de ott abban bízok, hogy nem jön :-) A "Travis Taylor jövõre is piros-feketében" címû hírt is szívesen olvasnám :-) Kitartást mindenkinek! Előzmény: pelike (174049) |
5 |
Előzmény: 2020-06-08 10:13:06 (174049) | név: pelike | |
| Hosszú 2-3 hónap áll elõttünk, mindenki hírekre (és játékra) kiéhezve.
Sok erõt és jó munkát az illetékeseknek, hogy jövõre is Körmendhez méltó csapatnak szurkolhassunk.
MTE mindörökké | |
/ 2020-06-08 10:13 (174049) | név: pelike | |
| Hosszú 2-3 hónap áll elõttünk, mindenki hírekre (és játékra) kiéhezve.
Sok erõt és jó munkát az illetékeseknek, hogy jövõre is Körmendhez méltó csapatnak szurkolhassunk.
MTE mindörökké |
4 |
2020-06-07 15:20 (174048) | név: paky | |
| Ha magyar magast kéne még igazolni, én az OSE-ból a Garamvölgyit választanám.
Jól lepattanózik, hajt, jó kizárásai vannak, megtartja a nála magasabbat.
Hortira én se szavaznék, hogy visszajöjjön :):) Szerintem Kecskemét vagy Falco lesz neki.
|
1 |
2020-06-06 21:46 (174047) | név: Jos | |
| Horti egy igazi fuckin’ idióta. |
1 |
2020-06-06 19:30 (174046) | név: balldontlie | |
| Az a stílus fekszik neki. Összeszorulna a szívem, ha Taylor 3 kiizzadt lepattanó, egy putback, 2 óriási zsákolás után leülne pihenni és ezt a barmot küldenénk fel a helyére. Előzmény: mindörökké mte (174045) |
3 |
Előzmény: 2020-06-06 18:28:52 (174045) | név: mindörökké mte | |
| Mindenki nyugodjon meg, Horti Kecskemétre megy :) | |
/ 2020-06-06 18:28 (174045) | név: mindörökké mte | |
| Mindenki nyugodjon meg, Horti Kecskemétre megy :) |
|
| 1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist
|