Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- korábbi 109 bejegyzésbejegyzés 110 - 159 ( összes : 163 ) időrend: -> következő 4 bejegyzés
2014-03-19 23:52 (136804)
név: mteultras
Én sem Henében látom a hibát! Be kell látni hogy Roli kiesése óta 1 db használható játékosunk van 4-es 5-ös poszton. Sem Grebi,sem Farkas nem használható egy meccsen 5 percnél többet. ( de inkább annyit se). Sömit meg lefogyasztottuk, max 3-as. Ezzel meg is van pecsételve a szezonunk. Lásd a mai meccs is a lepattanókon ment el.
2014-03-26 22:47 (136931)
név: mteultras
Szomorúan olvasom, hogy ismét kikaptunk, de még szomorúbban látom hogy ezer nézõ volt kíváncsi az MTE játékára. De a legszomorúbb mégis az, hogy én például el is felejtettem, hogy ma meccs van. (nem mintha kimentem volna, hiszen mi a ZTE idegen óta nem járunk) Aki ismer tudja, hogy jópár éve az is elképzelhetetlen volt, hogy mondjuk Debrecenben ne legyek ott, most meg...
Talán észre kellene venni az illetékeseknek, hogy Körmenden nem biztos , hogy az a jó irány, hogy szezononként 4 légiós játszik egyszerre, amibõl egyre ráfogjuk hogy magyar, hogy olyan gyorsan cserélõdnek a külföldiek mire megtanulnád a nevét már más van helyette. Hogy nb2-es szintû játékosokat hozzunk innen onnan, miközben, a körmendi fiatalok nem játszanak. (mielõtt valaki nekem esne, ezt velük is elérnénk 3 légióssal)
Anno a klubbvezetõ meghívott egy sörre ha találkoztunk, vagy hazahoztak minket Nyíregyrõl, nem elhatárolódott. Néha idegenben jegyeket kaptunk, amit nem mi kértünk, de egy gesztus volt a csapat részérõl. Most az egyik lop( nem is olyan régen), a másik (állítólag) részegen vezet, amikor heti 2 meccs van. De nem baj, majd megbánja ismét. Õk hoznak szégyent a Körmendre nem a szurkolók, csak ez nincs nagy dobra verve, pedig gondolom a tv2 leadná ezt is...
Most fizetsz, nézel, kiabálod amit szabad. Ha nem akkor megbüntetnek. Pedig aki régóta jár idegenben tudja 100x vadabb dolgok voltak mint mostanában. Természetes volt hogy teledobáljuk meccs elõtt a pályát, nem büntettek érte, a hangulat része volt. Meg is sértõdtem volna ha nem szidnak minket a zalaiak. :) Legalább 10 pont elõnnyel indultunk, mert az ellenfél már a buszon fosott attól, hogy Körmenden kell játszani.
Meg kellene becsülni a nézõt, mert ez a hangulat tette többek között különlegessé a körmendi kosárlabdát. Ez volt az egyik dolog ami kiemelte a posványból. Abból ami most van: átlagos nézõszám, átlagos hangulat, idegen játékosok. És a nézõ nem hülye, elõbb utóbb besokall, mint pl mi is, megunja, hogy szórakoznak vele, hogy már szinte teljesen korlátozzák, hogy õ erre költi a pénzét, szabadidejét és nem kap érte semmit. És itt nem a gyõzelmekre gondolok. Elég a küzdés,hogy sajátjának érezze a csapatot, hogy lássa hogy megbecsülik, hogy ne árulják el a sajátjai. Számtalan példát lehetne sorolni mikor a közönség a gyenge eredmények ellenére is kitartott a csapat mellett.
És akkor az mkoszrõl már ne is beszéljünk. Egy olyan a kapitány aki lefekszik a kupán egy másik csapatnak? Aki annak idején szurkolókkal verekedett? Ha hülyézel büntetnek, rosszat írsz ki büntetnek. Ez már lassan nem meccs hanem színház.
Inkább azon kellene elgondolkozni, hogy lehet hogy pár év alatt megfelezõdött a hazai nézõszám. Hogy eltûnt ezer ember a lelátóról?! Hogy pár éve Szolnokon voltunk a kupaelõdöntõn 200-an, legutóbb meg 8-an?!
Ez már nem az a Körmend, amibe mi beleszerettünk, maximum egy gyenge utánzata annak, és ahogy a nézõszámokból látom ezt elég sokan így gondolják...

2014-03-31 12:28 (137086)
név: mteultras
Mi biztos, hogy idén szervezett formában nem térünk vissza. Sztamassz és Bubi nagyjából jól összefoglalta a jelenlegi helyzetet. Plussz nálunk van még egy tényezõ, ami miatt nem járunk, de ezt már leírtuk.
Előzmény: mex63 (137075)


2014-04-13 19:51 (137292)
név: mteultras
Neked üldözési mániád van...
Előzmény: sip (137288)


2014-09-28 05:30 (139335)
név: mteultras
Nem mûködik ez a Halinál se, pedig ott nem 2-3 pénztár van. Egy ember minimum fél perc, ha balfasz a pénztáros akkor több. Mire a pénztáros bepötyögi az adataid, majd kinyomtatja a jegyet. Könnyen kiszámolhatod, hogy mondjuk 1000 jegynél ez mennyi idõ.. Rendszeresen kinnt áldogál még a kezdéskor pár száz ember. És az sem segít ha mondjuk 1 órával elöbb odamész. És ott sem nagyon beszélhetünk nagy tömegekrõl. Kb mint itt. Ráadásul ott a bérleteseknek külön kapu van nem kell a kasszánál sorba állni.
De tehetnék fel képet az nb2-bõl pl Mezõkövesdrõl is, ahol a kezdés után ugyancsak sokan várnak kinnt, pedig ott aztán tényleg nincs tömeg. Vagy igazából bármelyik stadionból ahol ez a rendszer van. Mindenhol megbukott. Kivétel nélkül mindenhol szopnak vele a szurkolók. Úgyhogy bizzatok benn,hogy nem az a rendszer lesz itt is.
És akkor a morális oldaláról még nem is beszéltünk, adatok megadása stb.. De errõl rengeteget lehetne vitatkozni. Nem biztos hogy mindenki vevõ lesz rá. Mi pl sztem nem...
Előzmény: Penny (139311)


2014-11-22 15:25 (141053)
név: mteultras
Itt nem csak az a baj, hogy utolsók vagyunk. Van a csapatba 6 külföldi, az edzõnk is külföldi. Évente termeljük ki a honosított játékosokat, akik semmit sem érnek, a körmendi fiatalok meg mennek a süllyesztõbe. Összvissz 1 körmendi van aki rendszeresen játszik. Évek óta rossz az irány amerre elindultunk. Be kellene látni, hogy ez Körmend. Itt nem fog mûködni a "szolnoki" modell, mert az emberek nem kíváncsiak rá. Pár év alatt eltûnt a lelátóról az emberek több mint negyede. Idegenbõl meg kb az emberek 80%-a. És ha pl 4.-kek lennénk ez akkor is így lenne.
Erre még csak rátesznek egy lapáttal az mkosz "szurkolóbarát" intézkedései is. De sajnos be kell látni, hogy elöbb utóbb elérik, a céljukat és kiölik a fanatizmust a lelátókról. Fõleg, hogy a klubbok töbsége partner ebben. A miénk is az.
Jó ideje össze kellett volna fogni, csak éppen a másik irányba kellene lépni. Nem pedig úgy tenni, mintha minden rendben lenne.
Úgyhogy csináljátok csak, de nélkülünk! Ha ez lesz az "új modern" Körmend, akkor köszönjük de mi ebbõl nem kérünk. Mi a régit akarjuk. Azt ami jól mûködött 30 éven át, ami a miénk volt. Ami megkülönböztetett minket a többi csapattól, amitõl mi többek voltunk. Tudjátok, mikor még körmendiek irányították a körmendi csapatot...
Többek között ezen okok miatt is, az MTE Ultras úgy döntött, hogy az idei szezon mérkõzéseken szervezett formában nem fog részt venni.

2014-11-22 18:55 (141068)
név: mteultras
Ez csak természetes, kell az új impulzus. :)))
Előzmény: Bubi_ (141056)


2015-01-10 20:42 (142129)
név: mteultras
Kedves Körmend fanatikusok!

Aki kételkedett Richardsban- 52 val 41 pont 15 lp 14 kf- mi kell még ahoz hogy megtapsold!?
Kevés olyan játékusunk volt aki ezen a poszton ilyen statot produkált!
És ma nem a Nyiregyháza hanem egy Albal volt az ellenfél...



2015-01-10 20:53 (142131)
név: mteultras
Igazad van. Nem 100% -al dobta a 40 pontját. Rettenetes, rúgjuk ki... Az 52 val meg szart se ér...
Előzmény: Jay-X (142130)


2015-01-10 22:06 (142144)
név: mteultras
Kár veletek vesszõdni... Rúgjátok ki, aztán essünk ki. Legalább nem kell majd ez a beléptetõ rendszer...
2015-01-11 17:17 (142169)
név: mteultras
Tudom, hogy szívesen megteszed, de ezt nem én írtam, csak a srác aki írta, nincs beregisztrálva, így az enyémrõl írt.
Előzmény: Bubi_ (142152)


2015-02-20 16:16 (142905)
név: mteultras
Engem jobban bosszant, hogy ebben a szar bajnokságban nem voltunk képesek bejutni a kupába, aztán nézhetjük tv-n.. Micsoda fasza hétvége lehetett volna...
Előzmény: Jay-X (142904)


2015-04-14 19:23 (143604)
név: mteultras
Szerintem éppen ez a probléma és többek között ezért nem változik itt semmi. A sokadik elb...ott szezonunk után is mutassátok meg, hogy nektek teljesen mindegy hogyan játszunk, hányadikak vagyunk, ti ugyanazt teszitek ugyanúgy, mintha minden rendben lenne. Megverjük a falcót egy mind a két csapat számára tét nélküli meccsen? Remek...
Jövõre meg majd folytatjuk a légiós keringõt,stb,stb,stb...
Mi már a szezon elején hangot adtunk a nemtetszésünknek és amit akkor írtunk, ahhoz többnyire tartottuk is magunkat. ( mégha sokszor nagyon nehéz is volt). Sajnos igazunk lett és tényleg nem biztos, hogy jó irányba haladunk, de úgy néz ki ez csak nekünk tûnik így....
Előzmény: Colombus (143601)


2015-05-15 16:17 (143835)
név: mteultras
Szolnok-Sopronon 700 nézõ volt. Egy elõdöntõn. Kb ennyire. Amúgy a mi csapatunk mennyivel volt idén "körmendibb" mint az övék amennyire "szolnoki"? Tényleg van pl. a Mafcban 1-2 ügyes gyerek, de ha már azt kell nézni, hogy kinek ki az ügynöke,(pedig sajnos azt kell) akkor nincs is mirõl beszélni.
Előzmény: Jockey (143832)


2015-09-04 11:08 (144737)
név: mteultras
Még nincs döntés részünkrõl. A tavaly kiadott közleményünkben kifogásolt dolgokban semmi változás nem történt idén sem. A kitiltások egy része is érvényben van. De soha ne mond, hogy soha. :) Leülünk átbeszéljük és ha megszületett a döntés, tájékoztatunk mindenkit.
Túra és meccshiányban nem szenvedünk, a Hali és a válogatott orvosolja ezt a problémánk. :)
Előzmény: pelike (144715)


2015-10-06 20:18 (145312)
név: mteultras
Meg kellene hagyni ezt az számot a DAC szurkolóknak. Én hallottam ezt ott élõben és ott átérzi az ember a mondanivalóját. Aki ismeri, az tudja mirõl szól, az úgyis érti miért írom. Aki meg nem ismeri, az minek énekli? Azért mert jól hangzik a címe, attól ez még nem a körmendi táborról szól.
Gondoljátok át kicsit.

2015-11-14 01:57 (146155)
név: mteultras
Szia!
Elég sokan viseltünk Körmend Ultras pulcsit. Érdekes amit írsz, mert a csarnokból is meg a parkolóból is az utolsók közt távoztunk. Abban valóban igazad van, hogy a szektor aljából a meccs lefújásakor feljöttünk, mivel nem akartunk részt venni az "ünneplésben". De te csak "ünnepelj" nyugodtan, neked ez csak egy meccs a sok közül. Nekünk nem az...
Előzmény: balldontlie (146129)


2016-04-27 19:39 (148555)
név: mteultras
Fepu 21 perc 1 pont -3VAL
Tóth 18 perc 0 pont -4VAL

A magyarjaink 1 pontra voltak képesek, a szezon eddigi legfontosabb meccsén. Így nehéz...

2017-05-02 13:45 (155555)
név: mteultras
Hát ez jó. Felhívjak minden körmendit, hogy megy e, vagy hogyan gondoltátok, hogy többen ne induljunk útnak? :)
Előzmény: BélaBá (155553)


2017-05-12 10:02 (155824)
név: mteultras
Azért maradjunk annyiban, hogy nem biztos, hogy rossz volt az az információ...
Az utolsó mondatoddal viszont egyetértek. Remélem azért sokan leszünk. Viszont ha azt látjuk megint mint szerdán, akkor inkább haza se jöjjenek, hanem irány egyenesen a repülõtér.

Előzmény: meneghin (155819)


2017-05-28 01:10 (156313)
név: mteultras
Egyrészt senki nem ütött senkit, vita valójában volt, de ütés 1db sem. Ráadásull az illetékesek megbeszélték meccs után.....De te azért csámcsogj rajta, te bohóc, te már csak tudod...
Megyünk tovább, 3:2 lesz ide, csak hinni kell benne, 1 idegenbeli gyõzelem és nincs gond. Persze jobb lenne, ha nem csak 40-en szurkolnánk......
Előzmény: barmik (156291)


2017-11-17 18:52 (159058)
név: mteultras
Kedves Szurkolótársaink!

Vasárnap a Szolnok elleni mérkõzéstõl kezdve az egységesség és a hangulat érdekében a B-közép szurkolását lentrõl a karzatról elõénekes próbálja meg irányítani: Erdei Gábor „Ede” barátunk. A lehetõségekhez mérten igyekszünk az új és a klasszikus szurkolási módokat vegyíteni, kérjük, senki ne kezdjen magánakciókba és figyeljünk az utasításaira. Az építõ ötleteket és kritikákat bármilyen fórumon fogadjuk.
MTE!
Ebbõl az alkalomból egy régi-új dal is elõkerül a repertoárunkból:

Végre szombat forr a vérünk,
Mert a csapatunk ma újra játszik értünk,
Ha a Körmend hív készen állunk,
Ellenségeink elõl nem hátrálunk!

Kint az utcán, ha körbe nézek,
Barátok vannak mellettem, elõre lépek,
Ha a Körmend hív készen állunk,
Ellenségeink elõl nem hátrálunk!

MTE Ultras & Youth

2017-11-17 19:29 (159061)
név: mteultras
Kezdõdik...
Persze, a 90-es években fõleg, mint pl a zte...
Előzmény: hanitib (159060)


2017-11-18 09:30 (159067)
név: mteultras
Középen lent és a dob is lemegy vele tõlünk oda, pont ezért amit írtál.
Előzmény: balldontlie (159062)


2018-01-16 19:34 (160275)
név: mteultras
2013–2014 Novipiù Casale Monferrato
2014 VEF Rīga
2014–2015 Élan Béarnais Pau-Orthez
2015 Cholet Basket
2015–2016 Apollon Patras
2016 Antwerp Giants
2016 Pınar Karºıyaka
2017 New Zealand Breakers
2017 Maccabi Ashdod
2017 PAOK Thessaloniki

2018-02-05 15:53 (160606)
név: mteultras
Nagyjából így volt. Többen parádéztak, hogy nem látnak, mi meg nem akartunk veszekedni. A gond az, hogy nagyon sokan nem azért jönnek oda, hogy szurkoljanak, hanem azért mert oda tudnak venni jegyet. Ezáltal nagyon felhígult a fenti társaság. Ráadásul akik szurkolnának, szét vannak szórva, úgyhogy nagyon kellene egy elõénekes. Valószínûleg a komolyabb meccseken és a rájátszásban lesz is, függetlenül attól, hogy pár embernek nem tetszik.
Előzmény: mte02 (160605)


2018-02-13 21:39 (160904)
név: mteultras
Teljesen jogos. Meg is nézehetik, hogy mennyi nézõ lesz, meg milyen hangulat...
Előzmény: Maestropéli (160902)


2018-04-13 14:20 (162059)
név: mteultras
Nem, nem igaz. És nem kellene felírni ide minden félinformációt, meg innen onnan hallott dolgokat! Mire jó ez, játszani a jól értesültet?
Előzmény: kadar (162047)


2018-05-02 20:43 (162453)
név: mteultras
Ez egy nagy rakás fos...
2018-05-31 22:06 (162999)
név: mteultras
Mi a szar bajotok van nektek? Küzdöttünk, kapartunk, harcoltunk, nem sokon múlt! Jó hangulat, jó meccs, ahol mindent megtett mindenki. Így ki lehet kapni! Vasárnap nyerünk! Mi megyünk, segítünk nekik, ti meg sírjatok, meg fanyalogjatok itt!
MTE

2018-09-28 19:53 (164527)
név: mteultras
Szépen beáraztuk magunkat. Ez a Debrecen a 8 közelében nem lesz...
Ez egy nagy fos... Hozzatok még 2 amcsit, eddig is bejött...

2018-12-27 19:58 (165892)
név: mteultras
A mai nappal ismét bebizonyosodott, hogy mostanában a szurkoló nem érték szeretett klubbunknál. A ZTE csapatától kapott 180 jegybõl kb 60 db jegy ért le a pénztárba értékesítésre. ( 30 db lett eltéve a 3 szervezett szurkolói csoportnak ) Szeretnénk választ kapni, hogy hova lett a maradék 90 jegy?!
Mivel társaink nagy része, így nem jutott jegyhez, ezért a tábor szervezett csoportjai a zalaegerszegi mérkõzésen nem vesznek részt! Nekünk ez az év meccse, de ehhez tovább nem aszisztálunk!


MTE Ultras
Körmend Youth
Red Devils

2018-12-27 20:47 (165903)
név: mteultras
Te már csak tudod... 3 csoport több mint 100 embere adta nevét ehhez a nyilatkozathoz. De te jobban tudod. Bárcsak mi is ilyen lelki sérültek lennénk, aki mindennek örül...
Hogy jössz te hozzá, hogy minket bírálj, meg minõsíts?!
Te szar...
Előzmény: kotam_tazo (165896)


2018-12-27 21:11 (165908)
név: mteultras
Na figyelj öcsi!
Te fél éve vagy itt, ahhoz képest nagyon keményen nyomod. Úgy, hogy senki sem tudja ki vagy. Rólam mindenki tudja itt ki vagyok. Ez volt az utolsó reagálásom a fröcsögéseidre. A saját érdekedben ezt a vegyél vissza dumát meg hanyagold....
Előzmény: kotam_tazo (165905)


2018-12-30 19:47 (165992)
név: mteultras
Grat!
Innentõl meg szurkoljon itthon is az egerszegi 180...
Akinek meg köze volt ahhoz, hogy mi 50-en kint maradtunk, az szégyelje magát és innentõl vessen magára...

2019-01-18 22:26 (166288)
név: mteultras
Nem ezért nincsen szurkolás. A ZTE meccs miatt nincsen szurkolás! Azért nincs, mert nekünk az a nagybetüs meccs, ZTE idegenben. Az a meccs többet jelent nekünk mint bármelyik másikból 5. És ott hülyének lettünk nézve, át lettünk verve, majd a képünkbe hazudtak. Na ezért nincsen szurkolás. Szurkoljanak azok, akik ehhez aszisztáltak és ehhez bármilyen közük volt, a haverok, a szponzorok, azok akiknek ez csak egy meccs a sok közül de protekciósok...
Előzmény: rb (166282)


2019-01-18 23:12 (166290)
név: mteultras
Nem, nem így volt. A szám sem stimmel, meg az "eladás" sem. Ha már vádaskodsz, akkor ne félinformációkból tedd...
Előzmény: KovIst (166289)


2019-01-19 19:34 (166310)
név: mteultras
Nem árultunk jegyet. Mikor kiderült, hogy csak a fele társaságnak jut, átadtuk a Devilsnek!
Ez az utolsó, hogy ezzel kapcsolatban "magyarázkodok".
Másrészt nem veszekedtünk semmilyen szurkolóval, itt kezdett minket osztani pár okos...
Mi nem piszkáltunk egy szurkolót sem itt sem máshol.
Azt meg had döntsük el mi, hogy szurkolunk vagy sem. A lehetõség adott mindenkinek, hogy felmenjen a táborba és szurkoljon. Lassan oda jutunk, hogy ha szarabb a szurkolás, akkor mi leszünk elõvéve. Jó, hogy nem mondjátok meg mit csináljak 35 éves fejjel.
És tényleg ez az utolsó, hogy normálisan reagálok erre, le lehet rólunk szállni.
Előzmény: ramon1964 (166292)


2019-01-26 22:26 (166438)
név: mteultras
Szerintem meg ma messze a leggyengébb láncszemünk az edzõnk volt...
Előzmény: tommy (166434)


2019-03-05 18:01 (167075)
név: mteultras
Nagy taps a vezetõségnek. Jól sikerült ez a minden bérletes vegyen jegyet. Mind a 2 pénztárnál hosszú sor még, a meccs meg megy egy ideje. Kb többen kint még mint bent.
2019-05-09 22:08 (168211)
név: mteultras
Vezetjük a bajnokságot, saját kezünkben a sorsunk, itthon veretlenek vagyunk.
Ti meg itt szégyeneztek, meg sírtok. Az összes csapat szurkolója cserélne most velünk, ráadásul évek óta nem álltunk ilyen jól. Szar volt ez a mai, de mi van akkor?! Majd a sárgákat megverjük, ha azt se akkor meg itthon az olajt! Páratok fejében itt komoly gond van!!!
Gondoljatok bele az elmúlt pár évbe aztán utána szégyenezzetek!
MTE



2019-06-02 04:35 (168686)
név: mteultras
Én meg téged szégyellek, már sokadszor!!!
Mi ott leszünk veletek bármi történik! Harcoljatok!
Előzmény: lhegedus (168662)


2019-06-10 23:52 (168931)
név: mteultras
Az ember agya eldurran. Adjuk oda a Pécsnek stb... El se gyertek szerdán meccsre. Szégyelhetné magát sok ember, ma munkaszünet volt, aztán kb 80 ember bírt eljönni Pécsre, úgy hogy a döntõért játszunk. Siránkoztok, szidtok, meg nyafogtok! Nem érdemeltek ti semmit, viszont szerencsére még vannak akiknek fontos az MTE! Na õk harcoljanak, a csapattal együtt szerdán. Ti meg sírjatok otthon!!!
MTE

2019-06-11 12:02 (168940)
név: mteultras
Ez nagyon rossz szöveg. 5-en beültök egy kocsiba, aztàn kb 5 ezerbõl meg is van jeggyel együtt. Ez csak kifogás, semmi más.
Előzmény: barmik (168938)


2019-06-15 18:16 (169053)
név: mteultras
Nincs gond, szerencséjük volt. Ami nekik beesett az nekünk kiperdült. Harcoljatok tovább srácok, mi ott leszünk és segítünk. Köszönjük a szurkolást, a koreográfiában való segítséget. Rajtunk nem múlott, extra volt. Ez Körmend!
Barmik, te nyomorult, te vagy a gáz. Akkor válaszolj csak, ha elérehetõséget is adsz.

2019-06-15 20:34 (169067)
név: mteultras
Most magyarázhatnám, hogy ekkora létszámnál egységes szurkolást enélkül nem lehet csinálni, mesélhetnék táborokról, mondhatnám hogy mennyivel jobb azóta a szurkolásunk, de inkább csak simán kiröhöglek, meg bosszankodok rajtad... Aztán megmondhatod itt a frankót, ez már nem az elsõ, hogy betalálsz minket. De elérhetõséget még mindig nem küldtél....
Előzmény: barmik (169063)


2019-06-18 09:32 (169141)
név: mteultras
Sziasztok!
Nyílván mindenki tudja, mennyire fontos ez a mai meccs, éppen ezért a szurkolóknak is a maximumot kell ma nyújtania. Szombathelyen mindig visszatérõ probléma a szurkolásban, a tábor szétszórtsága. ( a szektor mérete, és a létszám miatt is ). Éppen emiatt, a szurkolói csoportoknak van egy kérése a mai meccsel kapcsolatban. Kérjük, hogy a vendégszektor közepét hagyjátok szabadon, ( ahol a dob és az elõénekes szokott lenni ), hogy vonattal érkezõ csoportok egy helyen, együtt tudjanak maradni. Emellett megkérnénk mindenkit, hogy maximális odaadással, szurkolással segítse a csapatot a hátralévõ meccseken!
Legyen ma pokol és nyerjük meg a bajnokságot!!!
Köszönjük!
MTE

2019-07-03 22:02 (169502)
név: mteultras
Szerintem meg még véletlenül se jöjjön ide. Én nem haragudtam rá amikor elment, megértettem miért tette. De az idei patkány viselkedése után ide ne akarjon visszajönni.
2019-12-11 20:59 (172192)
név: mteultras
Az se segített, hogy 1db !!! pénztáros volt és voltak akik csak a 2. negyed elején jutottak be. Nem csodálnám ha a következõ nemzetközi meccsen még ennyien se lennénk...
Ha mondjuk 2-300 emberrel több van, akkor a meccs végére se ért volna be mindenki.

Előzmény: kotam_tazo (172190)


2020-01-06 21:17 (172516)
név: mteultras
Bár te láthatólag nem szimpatizálsz a szurkolói csoportokkal, én azért örülök neki, hogy fél év alatt annyit javult az anyagi helyzeted, hogy el tudtál jönni. ;) Ugye fél éve ez még nem így volt....
Bár gondolom maradéktalanul nem vagy boldog, mert zászlók is voltak, meg elõénekes is, meg a csoportok is bent voltak. Te meg ezek ellen már mind felemelted a szavad itt a vendégkönyvben...

Előzmény: barmik (172451)


<- korábbi 109 bejegyzésbejegyzés 110 - 159 ( összes : 163 ) időrend: -> következő 4 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /