Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
<- korábbi 137 bejegyzésbejegyzés 138 - 187 ( összes : 543 ) időrend: -> következő 356 bejegyzés
2017-02-19 08:55 (154026)
név: gjkmd
Jordan helyettesítése kipipálva, ráadásul nem ugrottunk fejest az ismeretlenbe. Elküldeni nem kell senkit, mert nincs felesleges játékosunk. 5-ös centerre szükség lenne, de cserébe, gondolom. Itt jöhetne képbe valaki, aki magyar. Nekem Farkas Attila ugrott be, hirtelen, aki jó lenne 5-ös poszton a két mackó mögé. Pláne ha egyik sérült. Nem tudom mik a hazai vásárlási, igazolási lehetõségek e téren. Remélem hamarosan kiderül.
2017-02-20 12:02 (154072)
név: gjkmd
Egyetértek bélabá hozzászólásával, amihez még annyit tennék hozzá, ha valaki kocsmában hall bármit is, azt itt, egy nyilvános internetes fórumra ne írja be. A kocsmai hírek java valótlan, vagy csak súrolja a valóságot. Ami a csapat kommunikációját illet, talán nem lenne annyi találgatás, ha legalább annyit elárulna a szurkolók felé a klubvezetés, hogy mely posztra, vagy posztokra kíván erõsítést igazolni. Persze egy ilyen jellegû hír is találgatásra adhat okot, ez is igaz. Vagyis igazán jó megoldás az lesz, amimkor a végére érünk az erõsítéseknek és el lehet mondani, hogy ez a csapat, további változás nem várható.
2017-02-23 09:23 (154159)
név: gjkmd
Egyetértek veled, legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy Teo esetében, akkor és ott, nem biztos hogy elõ tudtunk volna kapni a kalapból azonnal, Kromah és Dickerson szintû játékost, a szezonnak abban a szakaszában. Azért az összegért, amiért ma esetleg már itt vannak. Tehát nem biztos hogy akkor tudtunk volna azonos harcértékû játékost cserélni, kettõt is. Teo feladta, Potocnik viszont keményebb fickónak tûnik, ez tény. A bajnokságban jól állunk, bármi megtörténhet az alapszakasz végéig. Persze elszállni sem szabad. Elsõ feladat, vasárnap a Falco legyõzése.
Előzmény: F.Imi (154157)


2017-03-04 18:48 (154298)
név: gjkmd
Szerintem Petty kimaradása egy szakmai kísérlet volt Potocnik részérõl. Semmi több.
Gibbs jó 2-es, de nem irányító, ettõl még nem rossz játékos.
Dickerson szezon eleji, érthetõen.
Allen nagy talány.
Smith is néha talány.
Kromah estében, tartom hogy nyerõ ember.
Szerencsére nem szurkolói feladat dönteni, i maradjon ki. Nem egyszerû a helyzet, ez biztos.
Fepu mellé van még egy meghatározó magyarunk.
Milán !
Hatalmas gratula neki a mai telejsítményéért is.
Előzmény: caratos34 (154286)


2017-03-19 22:39 (154610)
név: gjkmd
Biztos hogy nem az. Nem egy emberen múlt a mai meccs. Egy nagyon jó csapattól kaptunk ki, akiknek szükségük volt erõs játékvezetõi segítségre is. Aminek következtében nem csoda hogy szakadt a cérna valakinél, még akkor is, ha ezt nem kellett volna tennie.
A meccs akkor ment el, amikor 20 pont elõnyt leadtunk.
Előzmény: DEZSÕ (154568)


2017-03-26 20:01 (154709)
név: gjkmd
Szép volt fiúk !
2017-04-02 12:57 (154794)
név: gjkmd
Nagyszerû ! :) Remélem a honlap mûködtetõje a zsebébe nyúl és megajándékozza a gyõztest. Illene, ha már végigszavaztatta a szurkolókat az alapszakaszban. Valami tétje legyen legalább. :)
Előzmény: zoller (154792)


2017-04-04 11:58 (154846)
név: gjkmd
Hagyjuk meg az edzõk feladatának a Petty jelenség kezelését. Ami a szurkolókat illeti, érthetõ a meccs felfokozott hevületében a "nem biztos hogy szerencsés" kinyilatkoztatás. Ugyanakkor utána, akár a következõ meccsen ,egy transzparenssel esetleg elnézést kérhetnének az érintettõl. Azért ez mégsem illõ, saját játékost így minõsíteni. Akkor sem ha nem játszik éppen hasznosan.
2017-04-06 09:23 (154870)
név: gjkmd
A meccsen trágárkodók valamilyen formában, kollektíven kérjenek elnézést tõle. A többi meg az edzõk, csapatvezetõk dolga. Felesleges agyalások, csak kocsma szintû hülyeségeket szülnek, amit aztán be is írtok ide, nagy bõszen. Lépjünk már túl ezen a történeten.
2017-04-16 21:09 (155062)
név: gjkmd
Mintha pánik rohamot kaptak volna a végén a Fehérváriak. Mindenért reklamáltak, amit nagyon meguntak a bírók. Jogosan. Báne technikaiját, a játéktér másik oldalán álló játékvezetõ fujta be. Nem azért szerintem amit mondott, mert azt nem is hallhatta, inkább azért mert õ unta meg elõször a folyamatos reklamálást, a semmiért. Szerintem magának köszönheti az Alba ezt a vereséget, ami persze semmit nem von le a körmendi csapat hõsies küzdelmének értékébõl. 6 a 8 ellenében és legyõzte Dávid Góliátot. Fantasztikus volt. Gratulálok a csapatnak !!!!
Milán szerzõdtetése külön gratulációt érdemel, a játékosnak és a csapat vezetõinek !
Nem tudom várható-e más játékos szezon vége elõtti szerzõdtetése a kövekezõ szezonra, de ha igen, elõre is gratulálok ! :)

2017-04-17 19:24 (155093)
név: gjkmd
Nálam Õ a csapat legértékesebb légiós embere. Aztán Kromah és Petty, majd Gibbs. Allen, Dickerson ? Hát nem tudom. Na mindegy, a légiósok igazolása úgyis nyári dolog lesz, ne menjünk elébe. Persze ha konkrét lépés történik ez ügyben, pozitív irányba, örömmel vesszük, ha megjelenik majd a hír. Mert jövõre is szükség lesz 5 légiósra, és még legalább egy új hazaira.
Előzmény: kadar (155077)


2017-04-20 06:25 (155131)
név: gjkmd
A "jómadár", remélem ma már nem engedik pályára ellenünk, ha szabadlábon lenne.

http://www.blikk.hu/sport/egyeni/rendort-utott-ki-egy-zalaegerszegi-kosaras-evekre-bortonbe-kerulhet/55w87q8

2017-04-22 17:36 (155230)
név: gjkmd
Na, akkor most okosabbak lettünk. Egyébként ne legyetek türelmetlenek, lehet most lehetett csak nyilvánosságra hozni hivatalosan a történteket. Gondolom megnézték a csapat jogászai, vagy jogásza, milyen lehetõségek vannak, illetve ami történt, annak tükrében mit lehet tenni. Így gyors, esetleg nem megalapozott infót nem akartak kiadni. Szerintem ez érthetõ.
2017-04-23 08:50 (155258)
név: gjkmd
Bélabáa lelke a vendégkönyvnek, hivatalos kapcsolattartó a szurkolók és a csapat között. Respect eddigi és jövõbeli munkájáért !

Ami Dickersont illeti, amennyiben a szerzõdését megszegte, gondolom igen, akkor érvényesíteni kell vele szemben a lehetséges szankciókat. Amit a többi játékos elé is le kell rakni. Gondolkodjanak csak el, hogy egy szerzõdésszegés, mert épp olyanjuk van, nem következmények nélküli dolog. Egy csapat éves munkáját tehetik tönkre némi primadonnasággal. Sokkal nagyobb itt a tét ennél, hogy csak úgy elmenjünk mellette. Gondoljátok csak el, fõ szponzoraink miért is adják a pénzüket ? Hány mérkõzést is vívtunk országos lefedettségû tv csatornák kamerái elõtt ebben a szezonban, ahol a nevük nyilvánosságot kapott ? Komoly tétek vannak itt, nem lehet csak szórakozni senkinek. Nem beszélve akkor még a szurkolókról, akik nem ezt érdemlik, egyik játékostól sem.

2017-04-27 22:52 (155380)
név: gjkmd
Gratulálok a Csapatnak !
Nyerni kellene Szombathelyen és Fehérváron is.
Minden esély meg lenne rá, ha a két légiós sérült is tudna játszani.
Meglátjuk.

2017-04-30 19:47 (155441)
név: gjkmd
Sajnálom hogy nem nyertük meg ezt a meccset, mert verhetõ a Falco otthon is. Azonban, ugyanabban a helyzetben voltunk, mint a ZTE meccs elõtt. Csütörtökön játszottunk és 5 emberünk van. Ismétlõdött a dolog, várható volt hogy nem mi leszünk a meccs esélyesei. Ugyanakkor végig küzdöttünk, ez több mint biztató. A Fehérvár vereségével, gondolom továbbra is nyílt az 1. hely sorsa. Komoly tétje lesz az utolsó fordulónak. Jó lenne ha a szurkolók tudhatnának már valamit a sérültjeinkrõl, azon kívül hogy sérültek. Túl nagy a kérésem ? :)

2017-05-01 08:18 (155479)
név: gjkmd
Amikor egy csapat játékosa megsérül. arról illene tájékoztatni a nagyérdemût, mi a sérülése, elõreláthatólag mikor fog tudni ismét játszani. Ez nem olyan taktikai titok, amit el kell rejteni az ellenfelek elõtt, mert esetleg ezzel fogunk nyerni, ha bizonytalanságban tartjuk õket. Mindenki tudja az aktuális ellenfél kikbõl áll. Azokból fognak pályára lépni a bevethetõk. Akik bizonytalanságban vannak, azok a szurkolók. Látszik ez a beírásokon is. Én is úgy tudom, amerikai sérültjeink az edzéseket elkezdték. Fizetésüket rendben megkapták. Esetleg annyit megtudhatunk, Fehérvár ellen már pályán is lesznek ?
Illetve, Horti Bálint esetében mi a helyzet ?


2017-05-01 17:00 (155517)
név: gjkmd
Köszönjük az infókat.
Ami Allent illeti, a csapat biztosan nem érdekli, csak a fizetése. Valami pressziót lehet nem ártana gyakorolni rá, mert ez így elég gáz. Amennyiben a menedzserével konzultál hogy játszhat-e, minek öltözik be ? Megtévesztés ? :)
Na mindegy, a fehérvári meccs, kicsit már play off, mert nagyon komoly tétje lett az utolsó fordulónak. Tényleg komolyabban kellene vennie Allennek ezt a dolgot. Híre mehet majd, hogy milyen a hozzáállása. Nem biztos hogy csak a stat számít.

2017-05-04 19:50 (155627)
név: gjkmd
Kétpontosokban vertek el minket rendesen. Nem csoda, magassági fölényük meggyõzõ volt. Látva az eddigieket, elképzelhetõ hogy az a csapat lesz a bajnok, aki idegenben is tud majd nyerni. Mert ebben a mezõnyben ez a legnehezebb, bárkinek. Nagyon hasonló játékerõt képviselnek a csapatok. Sajnálom hogy nem jött össze, de végig küzdöttünk. Nem ezen a meccsen múlt az elsõ helyünk, de ez volt a legfontosabb meccs a végére. Sajnos nem jött össze, de a play off most kezdõdik. Érthetõ hogy csalódottak vagyunk most, de összeszedjük magunkat, ebben biztos vagyok és szép lehet a vége majd.
2017-05-05 15:09 (155666)
név: gjkmd
Szerintem találkozzunk a döntõben a Szolnokkal. :)
Komolyra fordítva, nincs könnyû meccs már, bár a középszakaszban egy sem volt az, eddig sem.
Nem reménytelen a bajnoki döntõ, mert úgy gondolom tudjuk verni a Falcot idegenben. Ebben biztos vagyok. Persze, ha túljutnak a Kaposváron. Az hogy Mi túljutunk a Pécsen, egyértelmûen alap.
Előzmény: acélszív (155661)


2017-05-10 14:23 (155698)
név: gjkmd
A Pécsen illik túljutni. Ez evidens szerintem. Minden más azonban már nagyon merész dolog lenne. Intõ példa a kupadöntõ. Egy létszám alatti csapat, az elsõ meccsen lesimázta a Falcot. Aztán a következõ összecsapásra már nem volt erõ. Itt a PO., amennyiben minden emberünk bevethetõ, akkor is csak 7 ütõs játékosunk van. Ez tény. Ebbõl kell fõzni. Változtatni a szûk létszámon már csak a következõ szezonban tudunk, elõbb nem. Tehát abból kell fõzni, amink van. Ezért kellene a Pécset 3 meccsen elintézni, hogy tudjunk pihenni és készülni a Falco ellen. Amennyiben 5 meccsre kényszerülünk a Pécs ellen, úgy ezzel a sovány kerettel, akármilyen klasszisok is, a következõ menetben nagyon kevés az esély. Tehát elõre kell menekülni. :) A Pécset ki kell ütni, a lehetõ leggyorsabb sorozattal. ( 3:0 )
2017-05-10 19:51 (155726)
név: gjkmd
Piszok gyenge muzsika volt ez.
Egy napunk van változtatni.

2017-05-11 15:34 (155789)
név: gjkmd
Már épp kérdezni akartam, hogy nyilván téged kért meg a csapat vezetése, a szurkolókkal történõ kommunikálásra, hivatalos kinyilatkoztatások helyett ? :)
Előzmény: bass5 (155788)


2017-05-12 08:11 (155821)
név: gjkmd
Tényleg nem vagy hibás. Dicsekedni akartál kicsit, hogy jól informált vagy, semmi egyéb extra. Annyit hibáztál csak, hogy azzal is eldicsekedtél, a csapattól kapod egyenesen az infót. Nézd vissza a beírásaid. :)
Most ne hivatkozz Allen internetes oldalára, mert nem onnan vetted, amit beírtál.
Persze, semmi jelentõsége a dolognak. :)

Előzmény: bass5 (155820)


2017-05-12 19:10 (155859)
név: gjkmd
A következõ szezonba javasolnám a stábot kiegészíteni, egy szakképzett, több éves gyakorlattal rendelkezõ, pszihológussal.
Amennyiben 10 pont felett lesz a különbség az utolsó negyedre, akkor úgy gondolom veszítünk.

2017-05-12 19:51 (155882)
név: gjkmd
Szép volt fiúk !
Amennyiben lehet a közeljövõben, Milán sérülésérõl kérhetünk tájékoztatást ? Remélem nem súlyos....

2017-05-13 16:54 (155921)
név: gjkmd
Amennyiben van felvétel a meccsrõl, nem lehetne felrakni az MTE tv-re még ma ?
Előzmény: droszler (155918)


2017-05-14 08:26 (155928)
név: gjkmd
Megnéztem. Nekem az jött le, hogy az utolsó negyedre, a Pécs teljesen elkészült az erejével. Egyébként nagy küzdés volt, minden játékos odatette magát. Amennyiben tudjuk tartani ezt a védekezést, hazai pályán le tudjuk gyõzni õket, még ezzel a létszámmal is. Milán állapotáról lehet valami publikus infó esetleg ?
2017-05-16 09:01 (155942)
név: gjkmd
Szerintem Teot hagyjuk. Szép eredményt értünk el vele, a közönség megszerette. Azonban, a bajnokságnak abban a szakaszában, nagyon kétséges hogy kaptunk volna olyan játékosokat, akikre szükségünk lett volna, ha meglépjük amit kér. Nem két emberrõl volt szó, akiket cseréltünk, többrõl. Ráment volna az alapszakasz eredménye, ha megtesszük szerintem. Ettõl függetlenül senki nem akarta elküldeni, egy pillanatig sem, én így tudom. Most megkapta Pakson, amit szeretne, gyakorlatilag kirúgta a teljes paksi csapatot, 1 fõ kivételével. Igaz, vége a szezonjuknak, most a paksi vezetõk ezt megtehették. Majd kiderül jövõre mit tud elérni ott, egy új csapattal.

http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/35176_izmi_kovacs_tavozasa_az_en_dontesem_volt

Ma viszont egy újabb sorsdöntõ meccsünk lesz, biztos vagyok benne hogy számunkra az a lényeg és már nem Teo.
Előzmény: mertakörmend (155940)


2017-05-20 11:25 (156045)
név: gjkmd
Tudomásom szerint, meg akarják nyerni a bajnokságot.
Előzmény: spiritknight (156044)


2017-05-22 20:18 (156091)
név: gjkmd
Türelem, a bajnokság befejezésével minden bizonnyal megtudjuk kik fogják még csapatunkat erõsíteni hazai oldalon gondolom. Fepu, Milán és Bálint és a fiatalok mellett.
Előzmény: kendeffy (156089)


2017-05-23 12:40 (156101)
név: gjkmd
Úgy látszik Juhos nem jön hozzánk. :(

http://www.bb1.hu/tartalom/cikk/35340_mindenki_imad_szegeden_jatszani

2017-05-24 22:01 (156149)
név: gjkmd
Elfáradtunk a végére, nem értünk oda, szinte sehova, ahova kellett volna. 6 emberünk van, ez nem is csoda, egy bajnoki elõdöntõben. Egyébként, egy szinte megnyert meccset veszítettünk el.
2017-05-24 22:52 (156171)
név: gjkmd
Nagyon csúnyának tûnt a leérkezése. Gerinc ?
Előzmény: BélaBá (156170)


2017-05-25 19:21 (156225)
név: gjkmd
Igen szombathelyi, csak megerõsíteni tudom. Bár ez nem kisebbíti a tényt, ami megtörtént. Azzal hogy Körmend szurkolónak képzeli magát, kárt okozott nem csak a csarnokban, hanem nekünk is, úgy a csapatnak, mint a szurkolóknak. Rendben van az elhatárolódás, de lehet hogy több kellene. Azért a cselekmény amit nagy nyilvánosság elõtt elkövetett, nagyon durva volt. Más kérdés hogy a mögötte álló biztonsági ember ( szerintem a fotón kivehetõ ) nem megakadályozta tettében, hanem inkább hagyta hogy csinálja, mivel fotózták.
Természetesen a elhatárolódós klubközleményt még nem hozta le a BB1. Tegnapi meccs utáni vizsgálati kérelmünket, percekkel azután közölték, hogy az megjelent. :)

Előzmény: gepesz01 (156223)


2017-05-27 20:05 (156274)
név: gjkmd
Gratulálok a Falconak, megérdemelten nyertek és tiszta játékban ! A hazai csapatvezetés meg gondolja át az elmúlt két szezon nagy melléfogását. Nevezetesen, azt, hogy indulás a bajnokság mellett nemzetközi kupában, mindössze 8 emberes csapattal, ami a szezon nagy részében csak 7 ember. Több mint egy tucat tétmeccsel játszottunk többet már, mint a mostani ellenfelünk, a nemzetközi kupaszereplése miatt. Egy évvel ezelõtt ugyanez volt, nem tanultak belõle. Ugyanoda jutottunk, mint egy éve. Még akkor is ha nincs vége még ennek a párharcnak. Azonban innen már erõn felüli lenne a felállás. Félreértés ne essék, nem a nemzetközi indulással van a gond, hanem azzal hogy a csapat létszám alatti. Miközben olyan célokat tûznek elé, amit így képtelen elérni, ha megszakad, akkor sem. Tisztán látható hogy elkészült a társaság fejben és erõben, a bajnokság végére. Elnézést, ha ez túl nyers volt, nem a megbántás volt a szándékom, de most már észbe kellene kapni.
2017-05-27 20:48 (156281)
név: gjkmd
Teljes mértékben igazad van. Erre mondom hogy a csapatot a célokhoz kell felállítani. Vagy a rendelkezésre álló csapatra kell mérni az elérendõ célokat. Szerintem ez nagy tanulsága az elmúlt két szezonnak.
Előzmény: pelike (156277)


2017-05-27 22:16 (156296)
név: gjkmd
Létszáhiány van, ami kondícióhiány látványát nyújtja a végén, annak aki a meccseket nézi.
Előzmény: redandblack (156293)


2017-05-29 13:01 (156340)
név: gjkmd
Nem a polgármester embere, ebben melléfogtál, Õ a német edzõt preferálta.
Bár szerintem nincs sok jelentõsége.
Bejutottunk a bajnokság legjobb 4 csapat közé, kupadöntõig eljutottunk szintén, nemzetköziben a csapat legnagyobb eddigi sikerét értük el. Ezzel a létszám alatti csapattal. Nem hinném hogy a széthúzás lehetõségeit kell ma keresni, mert nincs rá ok igazán.
A csapat végsõ teljesítményének mérlegét vonják majd meg azok, akiknek ez a dolguk, de csak ha véget ért a versenyszezon.
Még lesz egy menet, ha úgy alakul többi is.

Előzmény: kadar (156320)


2017-05-29 20:20 (156370)
név: gjkmd
Morálisan kell talpra állni elsõsorban. A játékosok saját önbecsülése végett is le kellene gyõzniük a Falcot holnap, talán most már, elsõsorban önmagukért.
2017-05-30 20:15 (156433)
név: gjkmd
A csapat minden tiszteletet megérdemel a küzdéséért, a szezonért, a nemzetközi kupáért ! Respect nekik !
2017-05-31 11:42 (156486)
név: gjkmd
Ameddig lesz olyan város és csapatvezetés, aki biztosítja az élvonalbeli kosárlabda mûködésének anyagi feltételeit Körmenden, addig gondolom nem is kell B csoportos meccseket nézned ebben a városban.
Ne fesse senki az ördögöt a falra.
Higgadtan kell kezelni a történéseket, nem indulatból.
Egy kisvárosi csapat, ha ebbõl a ligából kiesne, az elkövetkezõ 20 évben nem jutna vissza.
Nyugalom.
Nyilván nem fogják az eredményt megváltoztatni, a bajnokság lebonyolítási rendszere is szorító lenne egy újrajátszás okán.
Ugyanakkor helyesen jártunk el, hivatalosan is szóvá tesszük, ha úgy véljük sérelem ért minket.
Aztán készülés a bronzcsatára, még ha elég értelmetlen is, de az elmúlt évben sikerült a 3. hely.
A bajnokság után pedig, építsék a csapatot a vezetõk, a lehetõ legnagyobb egységben, ha ez elfogadható.
MTE !
Előzmény: spiritknight (156484)


2017-05-31 20:18 (156507)
név: gjkmd
Ki javasolt ilyen hülyeséget ?


Előzmény: kaprincs (156505)


2017-06-03 20:37 (156575)
név: gjkmd
Feltehetõen igen. Majd vezetés csak bejelenti, gondolom. A történelem utáni idõkig csak nem várnak. :)
Előzmény: kendeffy (156556)


2017-06-05 12:26 (156614)
név: gjkmd
Még nincs szezon vége, de bennem is az motoszkál hogy Potocnik többet kihozott a rendelkezésére állókból, mint Cizmic egy intakt csapatból a múlt évben. Hiányos létszámmal, néha zûrökkel, állandó sérülttel, egyéb sérültekkel, lényegében hozta a kötelezõt. Ami nem semmi, ismerve a szezon közbeni történéseket és körülményeket. Lényegében 6-7 ép játékos állt rendelkezésére folyamatosan és nem több, edzõsége alatt. Kupadöntõben 4-ben voltunk. Bajnokság, 4-ben vagyunk, bár még nem ért véget. Nemzetköziben meg le a kalappal a csapat elõtt. Szponzorációban a polgármester szintén hozta a kötelezõt. Amennyiben a csapatvezetés is felnõ és kommunikációban, sportdiplomáciában, igazolásokban, tud változtatni ,akkor jövõre még jobb évünk lehet. Náluk érzek hiányosságokat, egyébként nem volt ez rossz év.
2017-06-09 08:17 (156721)
név: gjkmd
A csapat összeállításánál vegyétek figyelembe hogy költségvetésünk, kb., 2/3-a csak a riválisokénak.
Maradjunk meg reálisan a valós lehetõségeknél. A Halász, Tóth G., esetleg Török R., vonalon.
Légiósok kérdésében, nem hinném hogy nagyot hibáztunk. Ár/harcérték vonatkozásban a lehetõ legjobb, a 22-25 éves amerikai. Maradjunk csak ezen a vonalon, akkor is ha ez sokak szemében eretnek gondolat.
Fiatalok beépítésével egyetértek, de azt vegyük figyelembe, hogy a csapat célja adott évben mi. Amennyiben az 1-4 hely megszerzése, akkor eredmény kényszer van végig. Így edzõ legyen a talpán, aki meri õket többet játszatni.
Vagyis a fiatalok története, amolyan "jó kérdés".


2017-06-09 11:21 (156731)
név: gjkmd
Erõs bajnokság volt az idei, a következõ még erõsebb lesz. Ezzel kell számolni, minden tekintetben. Komplett keret kell, legalább 10 bármilyen ellenfél ellen bevethetõ játékos kell a keretbe, hazaiak és légiósok. Még egyszer ne húzzunk 19-re lapot. Két szezonban megtettük, látható mi lett, lesz, a vége. Nemzetközi kupa a szezon elején ok., a többi elment, mert folyamatosan 6-7 bevethetõ emberünk volt csak. A végére elhasználódott teljesen a társaság. Itt van a kutya elásva, nem edzõkben a hiba, vagy a játékosok akarásában.
A vezetõség gondolja át, immáron két szezon végjátékát és vonja le a megfelelõ következtetéseket.

2017-06-10 11:36 (156742)
név: gjkmd
Kicsi a hazai lehetõség, ezért próbáljuk a fiatalokat felhozni és talán Halász Ákos érkezik. Emellett tartom, mait már írtam, 5 amerikai kell légiósnak a következõ szezonra is. Ezzel sokan nwem értenek most talán egyet, de majd ha nyogodtan górcsõ alá veszik a két szezon játékát és történéseit, akkor esetleg másban is megfogalmazódhat, hogy lényegében bejött az amerikai légiós vonal. Nem miattuk nem lettünk bajnokok, de miattuk lettünk ott nemzetköziben, ahol lettünk és talán miattuk vagyunk továbbra is a legjobb 4-ben.
2017-06-11 11:18 (156783)
név: gjkmd
Gratulálok a csapatnak egész éves teljesítményéhez, az ismert okok tükrében. Hatalmas munka volt, létszám alatti csapattal, azon belül is rengeteg sérülttel, valamint a végjátékban erõs játékvezetõi ellenszélben is megmutatták, fantasztikus csapat !
A nemzetközi szereplés külön elismerést érdemel, nem csak Körmend, de a magyar kosárlabda hírnevén is emelt ez a társaság. Le a kalappal.
A fiatalok beépítését folytatni, megfelelõ amerikai, talán még az ideinél is jobb légiósokkal, továbbra is az élvonalban leszünk, a következõ szezonban is.

2017-06-12 20:04 (156823)
név: gjkmd
Nem hinném hogy komoly közvélemény kutatásnak vehetõ a hozzászólásodra adott tetszések száma, de tükrözi talán némiképp a szurkolók álláspontját.
A szurkolók többsége, biztosan profi kosárlabdát akar továbbra is.
Még annak minden nyûgével is együtt.
B. csoportra, NB II-re nem lenne vevõ.
Az igazi szurkoló a csapatnak szorít, akár a csarnokban, tv elõtt, neten, akár bárhol az országban, Európában, vagy a nagyvilágban.
Nem hinném hogy kíváncsi rá melyik játékos hol született és kinek milyen a bõre színe.
Az aktuális csapat azokból áll, akik alkotják, akkor és ott ahol.
Természetesen továbbra is fontos a saját nevelésû játékosok kérdése, azt viszont mindenki lássa be, nem Körmenden, de nagyvárosokban sem tudnak kitermelni egy csapatra való elsõ osztályú játékost, akár 10 éves ciklust nézve sem.
Azoknak akik az új szezon még jobb csapatát akarják építeni, munkájukhoz sok sikert.
Szurkolóknak pedig türelmet, toleranciát és kellemes nyarat lehet csak kívánni.
Előzmény: Tamás (156821)


<- korábbi 137 bejegyzésbejegyzés 138 - 187 ( összes : 543 ) időrend: -> következő 356 bejegyzés
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /