Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
bejegyzés 1 - 50 ( összes : 2 ) időrend:
2018-06-03 21:18 (163113)
név: gjkmd
hozzászólásai
A légiósok tudásával a múlt évben sem volt baj. Viszont a hazai játékos kevés volt. Idén elosztottuk a költségvetést. Vettünk olcsó légiósokat, akik fiatalok és reméltük jók lesznek. Vettünk magyar játékosokat is, hogy meglegyen a szükséges erõ. Létszám megvolt. Tudás már kevésbé. Mi lehet majd ??? Talán újra 5 remek légiós, Fepu és Milán, valamint a hazai fiatalok nevelése. Persze el kellene mondani a szurkolóknak, ne bajnoki címet várjanak, mert ez ahhoz lehet kevés lesz. Viszont maradunk továbbra is az élmezõnyben, amiben bármi benne lehet. Igazolni, hazai játékost majdnem lehetetlen, válogatott kosarast pedig Körmendre teljesen lehetetlen szinte. Ami a csapat mûködését illeti, az most egy szappanopera, aminek nem tudjuk mikor lesz a vége. Mindenesetre, illene levonnia a vezetésnek a konzekvenciákat és nem ártana átvilágíttatni a csapat mûködését, egy külsõ céggel. Nagyon amatõrnek tûnik az egész, kívülrõl szemlélve. Persze, így kintrõl tanácsot is könnyû adni, az is igaz. Meglátjuk mit hoz a holnap.
2018-06-03 21:03 (163111)
név: spiritknight
hozzászólásai

Azért a légiósválasztás megítélésében egy picit lehetne árnyaltabban fogalmazni. Tavaly az edzõ megkapta minden idõk legjobb képességû légióskontingensét. Túl nagy arcok voltak, képtelenek voltak csapatjátékra, kevés volt hozzájuk a magyar mag tudása. Herótja is lett Potocniknak és úgy döntött, idén szerényebb gyerekek de könnyebben kezelhetõk legyenek. Eleinte ez még úgy ahogy mûködött, de egyre nyilvánvalóbb lett, hogy átestünk a ló túloldalára és a csapategység csak egy ideig visz minket, amikor tudás kell, beleálltunk a földbe. Talán a tavaly elõtti csapat volt az legideálisabb az elmúlt 3 évben, ott meg a hozzáadott magyar érték volt a nullával egyenlõ, de még ott tudtunk egy sikeresnek mondható szezont felmutatni. Mindenesetre nem könnyû beletalálni a tízes körbe. A koncepción lehet meditálni. Magyart találni meg még lehetetlenebb küldetés.


bejegyzés 1 - 50 ( összes : 2 ) időrend:
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /