Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!
Vendégkönyv
A fórumba a bejelentkezett felhasználók írhatnak.
bejegyzés 1 - 50 ( összes : 5 ) időrend:
2017-04-22 10:59 (155213)
név: BélaBá
hozzászólásai
Nem baj az, ha nem tudunk egyetérteni, de milyen érdekes:
Én gyakorlatilag ugyanezeket írtam.
Dickersonról is, hogy az az egyetlen konkrétum, hogy nem volt ott Zalaegerszegen.
Tegnap éppen azért beszéltem több klubvezetõvel, hogy konkrétumokat lehessen megjelentetni vele kapcsolatban, mert jogos erre az igény, és ezt a közvetítésben is elmondtam. De egyelõre konkrétumok nincsenek. Tudomásom szerint nem ment el a városból, ezt lehet cáfolni, de róla, a sorsáról tegnap délutánig mást nem lehetett tudni.

Bármi más írnék, por vagy kontra, biztosan belekapaszkodna valaki. Aki kedveli, vagy aki nem. Amint eldõl a sorsa, közölni fogja a klub.
Egy ideje sérült, nem amiatt esett ki, hogy nem volt ott Zalaegerszegen.


A sérülésekrõl:
Ez a rész nem Hortira vonatkozik, róla mindjárt.

Általában írtam: A klub tudja, hogy igényli az információkat a közönség, de azt nem mindig érdeke megjelentetni. Itt az akut, váratlan helyzetekrõl van szó, amikor hirtelen sérül le valaki. Ilyenkor, mondjuk meccs elõtt egy-két nappal nem biztos, hogy érdemes "kitálalni". Még akkor sem, ha nagy a nyomás ez ügyben. És emiatt a vezetõedzõtõl is kaptam már jelzést, amikor egyszer Hortiról írtam, hogy hosszabb idõre kiesett. Vele is egyeztetnem kell. Ha õ azt mondja, hogy errõl nincs információ, akkor nem adhatom ki én sem, pláne, mert nekem sem mondja el konkrétan. És én ezt tiszteletben tartom. Övé a felelõsség.

Hortiról:
Aki olvassa rendszeresen a vendégkönyvet, az emlékezhet, hetekkel ezelõtt akartam már róla egy helyzetjelentést írni, de akkor is az volt a szitu, hogy nem lehetett biztosat tudni.
Több helyen vizsgálták, folyamatosan egyre komolyabb módszerekkel és mindig más volt a diagnózis. Számos szakvéleményt is kikértek Zalaegerszegtõl Székesfehérváron át a fõvárosig.

Kis pihenés után játszhat, aztán mégsem, sõt mûteni kell. Utána megint mást állapítottak meg, hogy nincs mûtét. Aztán három hét pihenõ és mozoghat, majd több hónap rehabilitáció, aztán megint a mûtét lehetõsége.
Folyamatosan változik a helyzet.
Leírtam akkor is, hogy nem tudok konkrétumokat írni, mert nincs kész, biztos válasz. És még most is ez van vele kapcsolatban, úgy tudom.







2017-04-22 08:35 (155211)
név: kadar
hozzászólásai
Nem kötekedésként, tényleg, de most sajnos én sem tudok egyet érteni.

Dickerson esetében, azzal, hogy nem volt ott Egerszegen, már történt egy konkrét dolog. Konkrétan nem volt ott Egerszegen. Ennek pedig oka van, ha hivatalos, ha nem. Nem kell azon csodálkozni, hogy ha senki nem látja a keretben, sem a kispadon civilben, elindulnak találgatások vele kapcsolatban, ha árt a klubnak ez, ha nem. Azt hiszem így nem az ezerfejû a hibás, hanem az aki nem ültette fel a csapatbuszra Egerszeg felé..

Másik Horti esete. Rendben van az, hogy nem fog a sérültek állapotáról naponta hír megjelenni, pláne nem valóban a bajnokság ezen szakaszában, de Hortiról konkrétan hónapok óta (!!) nem jelent meg semmi, hogy miért nem játszik. Nem megbántva õt, de nem hiszem, hogy akkora adu ász lenne, hogy rettegnének Szolnokon, hogy játszik-e a jövõ csütörtökön.


2017-04-21 23:34 (155210)
név: BélaBá
hozzászólásai
Mert jelen helyzetben ennyit lehet írni. Egyelõre nincs hír vele kapcsolatban.
Sokszor volt már ilyen, de most is ez van, egyelõre ennyit lehet tudni.
Amint lesz fejlemény, lesz hír is.
Nem tudom másképp leírni.



2017-04-21 22:59 (155209)
név: balldontlie
hozzászólásai
Ez azért kicsit olyan nesze semmit​, fogd meg jól :-)
2017-04-21 18:30 (155198)
név: BélaBá
hozzászólásai
Ezt most nem teszem fel a fõoldalra is, de el lehet fogadni hivatalos információként. A Facebook oldalon is megjelent:

A hírekrõl, információkról

A tegnap, Zalaegerszegen játszott mérkõzésen nem volt ott a csapattal Cole Dickerson. Ez a tény találgatást, sõt téves információkat indított el a szurkolók körében.
Az nem igaz, hogy a játékos elutazott volna Körmendrõl.
Ugyanakkor a klub vezetése továbbra is tartja magát ahhoz, amit korábban is következetesen képviselt, hogy csak akkor közöl információt bármilyen témakörben, ha biztos, valóban eldöntött dolgokról adhat hírt.
Igaz ez a játékosok egészségi állapotára, rehabilitációjára, és szerzõdtetésére vagy más, velük kapcsolatos döntésre is.
Elmondtuk már sokszor, hogy az idõ elõtt közölt információk befolyásolhatják a születendõ döntéseket, ezzel erkölcsi, sõt anyagi kárt is okozhat a klubnak, szerzõdéseket hiúsíthatnak meg.
A játékosok egészségi állapotáról pedig nem feltétlenül szeretnénk idõ elõtt tájékoztatni az ellenfeleket, különösen a bajnokság ezen, alapszakasznál is meghatározóbb idõszakában, amikor sûrûn következnek a mérkõzések.

A klub és vezetése tiszteletben tartja a szurkolók igényét a hírekre, információkra, de kéri, hogy a drukkerek, a csapat barátai is értsék meg a klub és mindannyiunk jól felfogott érdekét és fogadják el, hogy akkor közölnek híreket, amennyiben bármilyen témakörben biztos információval szolgálhatnak.

Bármilyen felállásban az Egis Körmend a mi csapatunk!
Szurkoljunk, biztassuk õket együtt, hogy a rájátszásban minél kedvezõbb pozícióból harcolhassunk céljainkért!

Mindörökké MTE!



bejegyzés 1 - 50 ( összes : 5 ) időrend:
1146 Table 'c10forum.szezon' doesn't exist1146 Table 'c10forum.szovegek' doesn't exist

Bejelentkezés


Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /