– Az én véleményem szerint az Egis Körmend családjában mindenkinek, a szakmai munkában dolgozóknak, a klub munkatársainak, a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt olyan gyorsan el kell felejteni a mögöttünk álló idényt, ahogy csak lehet. Sajnos az elért eredmények és az a játék, amit a csapat az idény elsõ három negyedében mutatott, az nem méltó ennek a klubnak a történetéhez, a múltban elért sikereihez, a korábbi közösségeihez. Számomra elfogadhatatlan az, hogy a magyar kosárlabdázás egyik legsikeresebb klubjának csapata az alapszakasz végén azért harcol, hogy egyáltalán ott lehessen a rájátszásban. Természetesen mindenkinek, aki az új idényben marad a klubnál, valamennyiünknek tanulnunk kell a múlt szezon hibáiból. Hogy ne ismételjük meg azokat, és hogy egy olyan csapatot építsünk, amelyik a múltjához méltó módon képviseli ezt a klubot.

Az ön szemszögébõl nézve melyek voltak ezek az elkerülendõ hibák? Mit nem szabad ugyanúgy csinálni, ahogy legutóbb történt?

 – Az én véleményem szerint, amit legalább 20 év vezetõedzõi múlttal tudok alátámasztani, a legnagyobb hiba a múlt idényben az volt, hogy a keretbõl hiányzott két olyan játékos, aki nagyon fontos lett volna a modern kosárlabdához és egy olyan csapathoz, amely megfelelt volna a Körmend céljainak.

A csapat december végéig valójában valódi irányító nélkül játszott. Leginkább, mert Xavier Thames a karrierje során eddig még soha nem játszott kifejezetten irányítóként. Õ mindenhol hátvéd, amolyan combo-guard volt. És irányítóban a magyar játékosok közül egyedül Németh Ákos tudott segíteni, de az õ személyében egy olyan játékosról beszélünk, aki tíz, vagy annál csak kicsit több percen át volt a pályán átlagban. Ebben a helyzetben nem meglepõ, hogy hullámzó volt a csapat teljesítménye, hiszen ez várható attól a pillanattól, amikor nincs a pályán egy igazi irányító, aki szervezi, valóban irányítja a játékot, jobbá téve a csapattársai teljesítményét is a saját játékával.

Ez látható volt akkor, amikor december végén a csapat igazolt egy valódi irányítót Anthony Ireland személyében, akkor a teljesítmény azonnal javulni kezdett. De történt még egy csere is, hiszen miután kiderült, hogy Xeyrius Williams nem volt a megfelelõ szinten ahhoz, hogy az Egis Körmendet erõsítse, különösen mentálisan, akkor érkezett a négyes posztra Ben Simons, akirõl azonnal lehetett tudni, hogy fizikálisan kevés erre a feladatra. Azonnal látszott, hogy õ a hármas poszton tud játszani az adottságaival.

Szóval a csapat a bajnokság elsõ felében igazi iránytó nélkül játszott, a másik felében pedig valódi erõcsatár, igazi négyes nélkül. A modern kosárlabda talán két legfontosabb pozíciójáról beszélünk, és ezek után már nem volt meglepõ számomra, hogy a csapat ilyen teljesítményt nyújtott és ilyen eredményeket ért el, megfelelõ önbizalom nélkül.

És végül még egy észrevétel: Amikor ideérkeztem, egy olyan keretet és benne olyan játékosokat találtam, és itt különösen az idegenlégiósokra gondolok, akik elsõsorban a támadásban gondolkodtak, az igazi védekezési ösztön nem volt igazán bennük. Néhányan közülük inkább gondoltak a saját statisztikájukra mint hogy csakis a csapat számára szerettek volna hasznosak lenni.

Szezon közben nem beszélt ezekrõl a dolgokról, de nem lehetett könnyû a mindennapi munka ezek tükrében. Mit talált, amikor ideérkezett és hogyan próbált tenni a problémák ellen?

 – Amikor ideérkeztem márciusban, akkor elõször is igyekeztem segíteni a csapatot, hogy ott legyen a rájátszásban. Ez volt az elsõ küldetés, ami bizony nem volt könnyû. Hogy miért? A csapat a hetedik helyen állt, mögöttünk a Sopron hasonló mérleggel, ráadásul az OSE és a Pécs is harcolt még a legjobb nyolcért. Talán a mi csapatunknak volt ezek közül a legnehezebb a hátralévõ sorsolása, az akkor elõttünk álló öt mérkõzés. Csak emlékeztetõül: Amikor hazai pályán fogadtuk a ZTE csapatát, akkor mindössze két közös edzés volt mögöttünk, két nappal korábban érkeztem Körmendre. Aztán játszottuk kétszer a Falco, egyszer pedig a Szolnok ellen. Ez a két csapat futott versenyt az alapszakasz elsõ helyéért. A végén pedig az OSE otthonába utaztunk, ahol csak kevés csapat tudott nyerni. Például épp a Falco és a Szolnok. Ráadásul két-három naponta jöttek ezek a meccsek, így aztán még nehezebb volt a küldetést végrehajtani, hiszen a sûrû program nem adott több idõt arra, hogy közösen készüljünk.

A magam részérõl természetesen az volt az elsõ, hogy fejben felrázzam a játékosokat, hiszen a pszichikai állapotuk nagyon rossz volt a Jászberénytõl elszenvedett hazai vereség után. Ehhez jött az a fajta nyomás, hogy már az sem volt biztos, hogy a csapat ott lesz a rájátszásban. Mindez nagyon komoly teherként nyomta a fiúk vállát. Másodsorban a védekezésben igyekeztem motiválni õket, de arra is figyelni kellett, hogy hatékonyan támadjunk, hogy javítani tudjunk az eredményeinken. Nagy százalékban mind a kettõt sikerült elérni, úgy érzem. Nem 100%-ban, de nagyon nagy arányban. Könnyedén nyertünk a ZTE ellen, és ez az egy gyõzelem teljesen megváltoztatta az öltözõ hangulatát. Le tudtuk gyõzni a Szolnokot is egy nagyon jó mérkõzésen, jó játékkal. És a végén nyertünk Oroszlányban is. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az OSE elleni, idegenbeli siker elõtt majdnem három hónapig nem tudott nyerni a csapat más pályáján. Elõtte csak a múlt év decemberében sikerült ez. A Falco elleni két mérkõzésen sajnos nem sikerült nyernünk. Az elsõn, hazai környezetben sem, igaz, akkor Mócsán Bálint nélkül kellett pályára lépnünk. Hiszem azt, hogy akkor gyõzelmet érdemeltünk volna. 36 percig vezettünk is, de a végére elkészültünk az erõnkkel, energiánkkal és végül veszítettünk. A második viszont a legrosszabb meccs volt, amióta Körmendre érkeztem. Sajnos ekkor a csapat megmutatta a rossz mentalitását, azokat a dolgokat, amelyek különösen az ilyen idegenbeli meccsekre voltak jellemzõk.

Az ilyen találkozókon, más együttes otthonában csapatként kell játszani, megfelelõ szervezettséggel, és elsõsorban a védekezésre kell koncentrálni, nem a támadásra, ha szerencsés szeretnél lenni.

Végül odaértünk a rájátszásba, a hetedik helyen. Közel voltunk a hatodikhoz, még az utolsó fordulóban is, amikor a Kaposvár sokáig vezetett Pakson, de végül az ASE nyert, így õk zártak a hatodik helyen.

Ezt követõen a Magyar Kupa nyolcas döntõjére koncentráltunk, ahol végül kétarcúnak bizonyultunk. A negyeddöntõben, a Paks ellen igazán jó meccset játszottunk és bejutottunk az elõdöntõbe, ahol viszont nagyon rossz teljesítményt nyújtottunk a Debrecen ellen. Sajnos ezen a mérkõzésen, a DEAC ellen megmutattuk minden gyengeségünket, amelyeket a csapatunk a múlt nyár óta hordott magával. Azt, ahogy kezdettõl fogva felépült.

Hiszem, hogy a kupadöntõn megérdemeltük volna a harmadik helyet azok után, ahogyan a Szolnok ellen játszottunk, de sajnos az utolsó másodpercben egy rossz megoldás esélyt adott az ellenfelünknek a gyõzelemre a hosszabbítás legvégén.

A rájátszásban, a Falco elleni három mérkõzés megmutatta, hogy nem voltunk azon a szinten, mint az ellenfelünk. A Falco, különösen ebben az idényben egy igazán minõségi és erõs kerettel bírt minden poszton. Ezért érzem úgy, hogy megérdemelten nyerték meg mindkét aranyat.

Sajnos ezen a három mérkõzésen bárki láthatta hogy nem volt jó a csaptunk szerkezete, amibõl sok hibánk származott támadásban és védekezésben egyaránt.

Igyekeztünk tenni ezek ellen mindhárom találkozón, de ez sajnos nem volt elég ahhoz, hogy ennél jobb eredményt érjünk el. De legalább harcoltunk a pályán, különösen az elsõ és a harmadik meccsen tudtuk ezt tartani.

 – Az új idényre ön állíthatja össze a keretet, nyilván az adott lehetõségeket figyelembe véve. Melyek a legfontosabb céljai a csapatépítésben?

A csapat vezetõedzõjeként a legfontosabb célom az, hogy a tudásom legjavát adjam, hogy amunkatársaimmal együtt segítsek egy olyan csapatot építeni, amely elérheti azt, hogy a klub újra régi fényében ragyogjon. Ez nagyon fontos, hogy ne hagyjuk a klub génjeit eltûnni!

Elõször is – természetesen a költségvetés szintjét figyelembe véve – találnunk kell négy olyan igazán jó külföldi játékost, akik nem csupán segíteni tudják a csapatot, de minõséget is jelentenek a kereten belül. Természetesen el kell magyaráznunk majd nekik, hogy milyen klub színeit fogják képviselni.

Ugyanakkor többet kell merítenünk a saját tehetséges, fiatal játékosainkból, több lehetõséget kell adnunk nekik a pályán. Az Egis Körmendnek van most az egyik legjobb U20-as csapata az országban, és az a munka, amivel ezt elérték az elmúlt években, az nagyszerû alap ahhoz, hogy csatlakozzanak a felnõtt csapatunk játékához.

Olyan játékosok jönnek fel, mint Durázi, Takács, Balogh, Kiss és a többiek, akiknek nagyon komoly támogatást ad majd Ferencz, Mócsán vagy épp az érkezõ Krivacevic. Ez a legnagyobb ereje ennek a klubnak.

Valójában a tapasztalt és a fiatalabb magyar játékosoknak kell megmutatniuk az utat a következõ szezonban ahhoz, hogy visszatérjünk arra a szintre, amit ez a csapat megérdemel.

A feltételek, amelyeket ehhez a klub nyújt, igazán jók és teljesen professzionálisak. Olyan edzõik lesznek, akik pontosan tudják, hogy milyen munkát végezzenek a játékosokkal, hogy egyszerre képezzék is õket, de segítsék is abban a keret tagjait, hogy egy igazán minõségi és jó képességekkel bíró csapatot alkossanak. Szóval rajtuk fog múlni, hogy milyen arányban fogják õket képezni egyénileg illetve csapatként.

Az egyetlen dolog, amit ebben a pillanatban meg tudok ígérni, hogy olyan csapatot fogunk létrehozni, amelyre a szurkolók büszkék lesznek, mert készen fog állni arra, hogy az utolsó pillanatig harcoljon majd minden egyes mérkõzésen!