Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


„A megfelelõ mentalitással és taktikával fogunk odamenni”
2021-03-26

Nem sikerült Szombathelyen megszereznünk azt a sikert, ami az elsõ lépés lett volna a biztos hatodik helyhez az alapszakasz végén. A csapat nem azt az arcát mutatta, amely feltétlenül kellett volna az idegenbeli gyõzelemhez.

Ettõl függetlenül nem lehet más a célunk, mint nyerni szombaton, Oroszlányban.

Errõl és a kupasorsolásról is kérdeztük vezetõedzõnket, Antonis Constantinidest.

A Falco ellen nekünk lett volna fontosabb a gyõzelem, mégis úgy látszott, mintha az ellenfél akarta volna jobban azt. Ön is így látta? Mi lehetett ennek az oka?

 

 – Számomra rossz élmény volt az, amit a Falco ellen láttunk, remélem, hogy ez többé nem fog megtörténni. Sem a kupadöntõn, sem a rájátszásban, sem pedig szombaton, az OSE ellen. Mert ez teljesen más volt, mint amit az elõzõ három mérkõzésen, a ZTE, a Falco és a Szolnok ellen itthon mutattunk. Elmondtam a játékosaimnak is, hogy az ilyen játék elfogadhatatlan, mert igazi energia és elszántság nélkül nem lehet a pályára lépni, különösen nem akkor, ha nekünk még fontosabb lett volna a siker, mint az ellenfelünknek. De ennek a mérkõzésnek már vége, magunk mögött hagytuk, ugyanakkor látnunk kell, hogy miért történt ez. És nem a taktikáról, a kosárlabdáról kell beszélnünk, hanem az érzelmekrõl, az elszántságról, a játékszenvedélyrõl.

 

Közben kiderült a Magyar Kupa sorsolása is. Nem volt szerencsénk azzal, hogy a legtávolabbi csapatként a legutolsó meccsen kell játszanunk a negyeddöntõben, hiszen utazni kell a versenynapok között. Milyen esélyt lát a Paks ellen, illetve mivel lenne elégedett a kupában?

 

 – Igen, az idén szokatlanok a lebonyolítási körülmények a COVID járvány miatt, és ez mindenki számára nehézséget jelenthet. Az egyik csapatot jobban érinti, a másikat esetleg kevésbé. Számunkra így kicsit nehezebb lesz, de semmi gond ezzel, hiszen a kupában nagy a motiváció. Tudjuk, hogy három mérkõzéssel trófeát lehet nyerni, ez extra energiát, elszántságot ad nekünk. Komoly erõbedobásra sarkallnak minket az ilyen mérkõzések. Persze most leginkább az elsõ mérkõzésre kell gondolnunk, amit a Paks ellen fogunk játszani. Jó csapat a leendõ ellenfelünk, amely bárkit legyõzhet, ugyanakkor voltak gyengébb mérkõzéseik is. Kiszámíthatatlan csapat az ASE, de egyetlen meccs a kupa elõdöntõért, ez más mindenkinek, mint egy bajnoki. Most lesz tíz napunk felkészülni erre, de elõször is le kell zárnunk az alapszakaszt szombaton, az Oroszlány ellen, amilyen jól csak lehet. Aztán fogunk a Paksra és a kupadöntõre koncentrálni és készülni.

 

A bajnokságra visszatérve: Most már nem csak rajtunk múlik a helyezésünk az alapszakasz végén. A Paksra is figyelni kell. De az utolsó mérkõzésen mindenképpen nyernünk kellene. Mire számít a fiúktól Oroszlányban?

 

 – A holnapi mérkõzés számomra egy jó teszt lesz arra nézve, hogy a csapatom hogyan fog újra idegenben játszani, ráadásul egy olyan pályán, ahol különösen nehéz nyerni. Az Oroszlányt otthon csak kevesen tudták legyõzni, ez mutatja, milyen erõsek hazai pályán. A magunk részérõl viszont minél gyorsabban szeretnénk újra gyõzni, még akkor is, ha most már nagyobb az esély arra, hogy a Paks zár majd a hatodik helyen. Ebben a néhány napban, a felkészülés során elégedett voltam a játékosok koncentrációjával és erõbedobásával. A megfelelõ mentalitással és taktikával fogunk odamenni ahhoz, hogy gyõzni tudjunk, mert ahogy mondtam, nagyon jól kell ott játszani ahhoz, hogy az Oroszlányt otthon legyõzhesse bárki.




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /