Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Már nem csak a mi kezünkben van a hatodik hely sorsa
2021-03-25

Egis Körmend – OSE Lions

2021. március 27. 18:00, Oroszlány, Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok

TIPPMIX FÉRFI NB I. A

 

Vezetik: Földházi Tamás, Söjtöry Tamás, Szilágyi Bálint

Ellenõr: dr. Gincsai János

 

Sok minden más mellett a koronavírus okozta azt is, hogy a szezon utolsó fordulója nem a 26., hanem a 24. lesz.

Ebben pedig csapatunknak, az Egis Körmendnek Oroszlányban kell pályára lépnie.

Ott, ahol utoljára – egy remek hangulatú mérkõzésen – mélyrõl felállva, a legvégén tudott fordítani a házigazdák ellen.

 

Ezúttal biztos, hogy a hangulat meg sem közelíti az akkorit, hiszen most nem kutat(hat)ják olyan sokan, hogy miképpen tudnának még becsúszni valahogyan a zsúfolt nézõtérre.

A mérkõzés végkimenetelét nem láthatjuk elõre ennyire biztosan, de jobb lett volna úgy elutazni, hogy be kell húzni és akkor biztosan hatodik helyen zárjuk az alapszakaszt.

 

Ehhez nyernünk kellett volna Szombathelyen, ahol a hazaiak számára – a vasi rangadók presztízsén túl – nem volt különösebb tét, ez látszott azon is, hogy a tíz nappal korábban játszott „odavágó” egyik legjobbját, Perl Zoltánt a biztonság kedvéért nem is nevezték be, inkább a sokáig sérült Benke Szilárd és Evan Bruinsma számára akartak több lehetõséget adni, hogy visszanyerjék formájukat.

Nos, a játék képe sajnos nem azt mutatta, hogy nekünk kellett mindenképpen az a gyõzelem.

Sajnos – talán Mócsán Bálint kivételével – nem sikerült úgy játszania a csapatunk tagjainak, ahogyan egy remélt szombathelyi sikerhez kellett volna.

 

Ezúttal is gyorsan hátrányba kerültünk és csak kisebb fellángolásaink voltak, amelyekkel néha közelebb zárkóztunk az ellenfélhez, de a fordításhoz ez nem volt, ennyi nem is lehetett elég.

 

Ezzel pedig eldõlt, hogy a tabellán való elõrébb lépéshez önmagában még az sem elég, ha szombaton nyerni tudnánk Oroszlányban, mert ehhez most már a Kaposvár sikere is kellene a Paks otthonában.

 

Minden esetre nem lehet más a célunk ezen a meccsen, mint hogy sokkal jobban játszunk, mint kedden és megnyerjük a meccset idegenben.

 

Az OSE a 11. helyen áll és még 10 meccs vár rá majd ezt követõen az alsóházban. A mérlegük 10 gyõzelem és 15 vereség.

Azt talán nem könnyelmûség kijelenteni, hogy a kiesés veszélye nem fenyegeti õket, hiszen az utolsó helyen álló Jászberénynek eddig két gyõzelme van, és mivel a csapatok az eredményeiket viszik tovább, a nyolccal több gyõzelem szinte behozhatatlan.

A hat gyõzelemmel álló Zete is – amely szombaton Sopronban szerepel majd – csak akkor érezhetné magát veszélyben, ha oda-vissza kikapna a Berénytõl és Patai Benjamin csapata emellett a többi meccsét is sorban nyerné, a Zete pedig betlizne. Igaz, a Berény otthon zárja az alapszakaszt a Kecskemét ellen, itt esetleg szerezhet még egy sikert.

 

Meglátjuk, nekünk viszont leginkább magunkra kell koncentrálnunk, és attól függetlenül, hogy honnan és ki ellen folytatjuk majd, vissza kell szereznünk az önbizalmunkat és vissza kell térnünk a Szolnok ellen látott eredményes, jó játékunkhoz.

Ha ez sikerül, akkor még bármi lehet a bajnokságban és a kupában is, de olyan játékkal, mint a keddi volt, nagy terveink nem lehetnének.

 

Szóval leginkább saját magunk miatt kell újra szervezett és hatásos védekezésbõl induló eredményes támadójátékot produkálnunk.

Egyszóval jól játszanunk.

Mert a szezon még korántsem ért véget, csak állni kell a kihívásokat.

 

Legyen így, hajrá Egis Körmend!

 

A találkozót a Mindigo Tv közvetíti elõfizetõi számára, ezen a linken:

 

https://mindigtvgo.hu/details?id=11295000&type=7&srcCarouselId=137

 




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /