Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Alapvetõ célkitûzését teljesítette Antonis Constantinides
2021-03-12

Egis Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

2021. március 13. 18:00, Körmend Városi Sportcsarnok

TIPPMIX FÉRFI NB I. A

 

Vezetik: Cziffra Csaba, Farkas Gábor, Török Róbert

Ellenõr: Faidt Mihály

 

Az alapvetõ célkitûzését teljesítette Antonis Constantinides, hiszen a csapat ponterõs játékkal gyõzni tudott legutóbb a ZTE ellen. A csapathoz visszatért vezetõedzõ ezt tartotta a legfontosabbnak érkezése után, mert – az elvégzett munka mellett – leginkább a gyõzelemtõl várta azt, hogy kizökkenjen a csapat a korábbi hullámvölgybõl.

Hogy ezt tartósan sikerül-e megtenni, azt az elkövetkezendõ napok megmutatják, hiszen a folytatásban három meccsen találkozunk a bajnoki tabella élén álló csapatokkal.

Falco itthon, Szolnok itthon, Falco idegenben.

Ez lesz a sorminta. Aztán a végén megyünk Oroszlányba.

És bizony nagy a tülekedés a középmezõnyben, minden egyes gyõzelemnek vagy vereségnek komoly hatása lehet a rájátszásba kerülésre és az ott kialakuló párharcokra.

Ahhoz nagyon balszerencsésnek kell lennünk, hogy ne legyünk ott a felsõházban, de ha be szeretnénk biztosítani magunkat, ahhoz gyõzelemre, gyõzelmekre van szükségünk.

És ha ez sikerül, akkor nagyban függ az alapszakasz végeredménye a többi csapat szereplésétõl is.

Mi jelenleg a hetedik helyen állunk 12 gyõzelemmel, 10 vereséggel.

Elõttünk 14-10-es mérleggel az ASE, amely jó formába lendült, de nehezen kiszámítható gárda, az Alba pedig, amely a hatodik, szintén 14-10-zel, komoly hullámvölgyben van. Persze a játékosállományt nézve bármikor könnyen ki is jöhetnének abból, ha rendeznék a soraikat. Mindkét csapat két gyõzelemmel van tehát elõttünk, de nekik már csak két meccsük van hátra.

Az Albának Pécs idegenben és Falco otthon. A mostanában látott formájukban egyik sem tûnik könnyûnek. Egymás elleniben õk jobbak velünk szemben, ezért õket csak akkor elõzhetnénk, ha hárommal többet nyernénk az alapszakasz végéig, mint õk. Õszintén szólva nem tûnik valószínûnek, de ki tudja.

A Pakssal szemben mi vagyunk jobbak egymás elleniben, kettõvel több gyõzelemmel elõznénk õket. Õk Szegedre mennek még és végül a Kaposvárt fogadják majd.

Lefelé pillantva a Sopron jelenleg eggyel több vereség miatt van mögöttünk, a 8. helyen. 12-11 a mérlegük. Õk mennek Szolnokra, Szombathelyre és végül a Zetét fogadják. Egymás elleniben jobbak vagyunk, így van egy meccs fórunk velük szemben.

A PVSK-nak hárommal több veresége van nálunk, (10-13) õk a kilencedikek. Fogadják még az Albát, a Zetét és végül mennek Debrecenbe. A Pécs a Sopronhoz képest egyetlen ponttal rosszabbul áll összevetésben, mert õk otthon 83-77-re nyertek a Sopron ellen, míg a hûség városában 83-76-ra kaptak ki. Emiatt a pécsiek csak akkor elõzhetnék a Sopront, ha õk mindent nyernek, a Sopron pedig mindhárom meccsén kikap.

Mivel mi is jobbak vagyunk egymás elleniben, így minket is csak akkor elõzhetnének meg, ha mindhárom meccsüket hoznák, mi pedig egyet sem.

 

Még lehetnek további eshetõségek is, feltéve, ha nem lesz több gyõzelmünk, de errõl inkább ne is essék több szó. A lényeg, hogy igyekezzünk minden meccsen gyõzelemre törni, és késõbb már szûkebb lehet a lehetõségek tárháza…

 

Elsõként itthon, a Falco ellen tehetjük ezt meg.

2018. novemberében Antonis Constantinides épp a szomszédvári rivális elleni mérkõzéssel köszönt el, amit nagy csatában, 92-88-ra megnyertünk itthon. És bár a mester távozott, a mieink alapszakaszt nyertek, a szezon végén pedig épp ez a két csapat játszotta a bajnoki döntõt. De ez már egy másik történet.

 

A Falco – bár szerencsével húzta be elsõ bajnokiját otthon, a Szeged ellen – sokáig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és vitézkedett a nemzetközi porondon is, a Bajnokok Ligájában.

Az amúgy is erõs, válogatottak sorát felvonultató magyar maghoz aztán szezon közben csatlakozott a korábban rövid ideig nálunk is megfordult Keller Ákos, így már négy olyan kosaras erõsíti a szombathelyi gárdát, akik a nemzeti csapatban is fontos szerepet töltenek be.

 

A bajnokság során magabiztosak voltak a sárga-feketék, de december 27-én, Sopronban véget ért a veretlenség, majd a következõ bajnokin a „hazai ártatlanság” is elveszett, hiszen az idei legnagyobb rivális, a Szolnoki Olaj KK nyerni tudott az Aréna Savariában.

Három gyõzelemmel igyekezett helyre tenni a dolgokat a Falco, de Kaposváron kellemetlen meglepetés érte õket, hiszen eléggé váratlanul újabb vereséget szenvedtek, január 23-án.

Hat gyõzelembõl álló sorozat követte ezt, majd március 3-án, Benke és Briunsma nélkül fogadták az ASE együttesét, igaz, közben visszatért a sérülés miatt sokáig hiányzó irányító, Kyan Anderson. Dzunic Branislav csapatának nagyon kijött a lépés. Gyakorlatilag végig dominálva nyert a Paks, amelyben Lóránt Péter kitûnõ formában kosarazott, 32 pontot berámolva idegenben. Ezt követõen utazott a Falco az egyre inkább összekovácsolódó DEAC otthonába, ahol csak két negyeden át tartott ki a lendület. A hazaiak nyerni tudtak, ez volt a szombathelyiek ötödik veresége.

Legutóbb kedden, Kecskeméten léptek pályára, és szoros csatában, kettõ ponttal nyerni tudtak.

Jelenleg a második helyen állnak, mivel a Szolnoknak csak négy veresége van.

 

Kérdés, hogy ki fog játszani náluk szombaton és esetleg ki marad ki a keretbõl. Ilyen sem volt még, hogy a csapatoknak 3-4 meccse van hátra az alapszakaszból, és van két olyan gárda, amely még nem játszott egymás ellen az idényben. Nos, most ez is megtörtént, de gyakorlatilag tíz nap alatt mindkét meccset pótolni fogjuk.

 

Elõször tehát szombaton, 18 órakor Körmenden találkoznak a felek, majd 23-án, Szombathelyen, az M4 Sport kamerái elõtt csapnak össze, 17 órától.

 

 

A találkozót a Mindigo Tv közvetíti elõfizetõi számára, ezen a linken:

https://mindigtvgo.hu/details?id=11249234&type=7&srcCarouselId=137

 

Hajrá Egis Körmend!




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /