Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


A kemény védekezés lehet a siker kulcsa szombaton
2021-02-26

Hosszú idõ telt el a legutóbbi bajnoki mérkõzés óta, amelyen ismét gyõzni tudott csapatunk, az Egis Körmend.

Az azóta eltel idõrõl, a leendõ ellenfélrõl és a mérkõzéshez fûzött elképzeléseirõl is kérdeztük vezetõedzõnket, Ziga Mravljakot.

A Kecskemét ellen nagyon fontos gyõzelmet aratott a csapat majd jött ez a három hét, amely alatt lehetett pihenni és készülni is. Hogyan alakult a hangulat a keretben? És milyen munkát végeztetek ezekben a hetekben?

 

 – Igen, a Kecskemét elleni találkozó elõtt nagyon nehéz helyzetben voltunk. Komoly ritmusú találkozókat játszottunk, amelyeken egyértelmû volt, hogy mi akkor ezt a tempót nem tudtuk felvenni, a gárda alapvetõen kimerült, fáradt volt. Aztán az utolsó mérkõzésen a csapat összekapta magát, ismét megmutatta az igazi karakterét, és gyõzni tudott újra. Ahogy te is említetted, ez nagyon fontos volt valamennyiünk számára.

Ezt követõn néhány nap pihenõ következett és amikor visszatértünk a terembe, akkor a csapatszellem és a munkába tett energia nagyon jó volt. A fiúk keményen dolgoztak, próbáltuk tovább fejleszteni, javítani a játékunkat. Ferencz Csaba ekkor ugye a válogatottal volt, néhány fiatal viszont velünk dolgozott, de mindentõl függetlenül igyekeztünk hozzátenni a játékunkhoz, különösen igaz ez a védekezésre. Mert ez nem volt megfelelõ szintû a Kecskemét elleni mérkõzést megelõzõ találkozókon.

 

Szombaton érdekes mérkõzés vár ránk, hiszen a Jászberény érkezik hozzánk, amelynek a vezetõedzõje Patai Benjamin, aki korábban a stábod tagja volt. Milyen lesz Benivel ellenfélkét találkozni?

 

– A Jászberény ma már egy teljesen más, újjáépített csapat, mint volt a szezon elsõ felében. Van öt minõségi idegenlégiósuk, és vezetõedzõt is cseréltek, ahogy mondtad, Beni ül most a kispadjukon. Az õ oldalukról nézve ez egy kis elõnyt jelenthet a számukra, hiszen Beni ismeri a támadó és védekezõ rendszerünket, és nekik is volt három hetük felkészülni erre a meccsre. Szóval biztosan teljesen új ötletekkel érkeznek majd, mint amit korábban láthattunk tõlük és amiket a szünet elõtt játszottak. A másik oldalról nézve itt van a mi csapatunk, amely éhes a sikerre, újra szeretné bizonyítani, hogy ugyanaz a gárda, amelyik a szezon elsõ felében volt.

 

Az, hogy jól ismeritek egymást, milyen hatással lehet a játékra?

 

– Azt nem tudom, hogy mondhatjuk-e, hogy ismerjük egymást. Az igaz, hogy dolgoztunk együtt, de ha szeretnéd tudni egy másik edzõrõl, hogy mi is a filozófiája, ahhoz hosszabb idõt kell együtt töltened vele. Az együtt eltöltött idõszakban nagyon jól együtt tudtunk mûködni, örültem a közös munkának. És nagyon várom már a mérkõzést!

 

Az õ csapata még nyeretlen, de – ahogy említetted – már nem az a gárda, amelyet az ellenfelek nagy különbséggel gyõztek le. Mire kell figyelni leginkább ellenük, hogy ne érjen minket kellemetlen meglepetés?

 

– Igen, így van, még nincs gyõzelmük, de elõbb vagy utóbb biztosan meg fogják szerezni az elsõ sikerüket. Mi viszont mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez ne most szombaton történjen meg. Ahogy korábban mondtam, van öt jó külföldi játékosuk. A fõ keret tagjai, hatan-heten általában jó 35 perceket játszanak. Az ilyen csapatok mindig veszélyesek, mert a játékosok magabiztosak, tudják, hogy akkor is a pályán maradnak, ha esetleg kihagynak egy-két dobást vagy elkövetnek néhány hibát. Mentális oldalról nézve ez elõny lehet. Nehéz megmondani, hogy mire kell nagy figyelmet fordítanunk, hiszen nem láthattuk õket játszani az lemúlt hetekben, ezért sokkal nagyobb figyelmet fordítunk az egyéni feladatokra és felelõsségre a saját védekezésünkben. Ha olyan keményen tudunk védekezni, ahogyan azt szeretnénk, akkor meg fogjuk nyerni ezt a mérkõzést.




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /