Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


„Büszke vagyok erre a közösségre, nagy öröm velük dolgozni”
2021-01-14

Sokáig emlékezetes, három hosszabbítást hozó mérkõzésen gyûrte le csapatunk, az Egis Körmend a DEAC együttesét a legutóbbi bajnoki találkozónkon.
És ha ehhez hozzátesszük, hogy az odavágón is két ráadásra volt szükség a döntéshez, akkor láthatjuk, hogy több, mint egy félidõnyi idõvel, 25 perccel játszottak többet egymás ellen a csapatok, amit általában két mérkõzésen teszik. Hatalmas csata volt, de ezúttal is a mieink voltak sikeresek a végén.
Pénteken viszont idegenbe szólítja a csapatot a sorsolás, az Atomerõmû SE otthonába.
Mindkét meccsrõl kérdeztük vezetõedzõnket, Ziga Mravljakot.

Sokáig emlékezetes, három hosszabbítást hozó mérkõzésen gyûrte le csapatunk, az Egis Körmend a DEAC együttesét a legutóbbi bajnoki találkozónkon.Néhány nap távlatában hogyan gondolsz vissza a DEAC elleni ütközetre? Ez olyan volt, mint egy háború, pályán és azon kívül egyaránt. És a mi katonáink helyt álltak, nem csak 40, de 55 percen át.

 

 – Ugyanazt érzem most is, mint akkor, közvetlenül a mérkõzés után. Legyõztük a liga egyik legjobb anyagi lehetõségekkel bíró, hosszú, erõs kerettel rendelkezõ csapatát. Harcoltunk 55 percen át, és hittünk. Ez a legfontosabb, hogy hittünk a sikerben. Igaz, a rendes játékidõ végén már úgy tûnt, hogy nyerõ pozícióban vagyunk, de koncentráltak maradtunk, pontosan tudtuk, mit szeretnénk a ráadásban és végül a mi javunkra dõlt el a mérkõzés.

.

 

Mit mondtál nekik az öltözõben, a meccs után?

 

 – Ugyanazt, amit a mérkõzést követõ sajtótájékoztatón. Hogy büszke vagyok erre a közösségre, és hogy nagy öröm, boldogság velük dolgozni napról napra. Igaz, most is voltak jobb és rosszabb periódusaink a mérkõzésen belül, de az összkép már jobb volt, mint a korábbi meccseken. Ezeken a dolgokon dolgoznunk kell még az edzések alkalmával, hogy a következõ mérkõzéseken megfelelõen tudjunk teljesíteni.

 

Három hazai meccs után most utaznunk kell, egy kevésbé kiszámítható, gyors, atletikus kosárlabdát játszó csapat otthonába. Mire számítasz az ASE ellen?

 

 –. Az idei szezon sajátossága, hogy néha játszol 3-4, akár öt meccset hazai környezetben, aztán menned kell zsinórban háromszor, négyszer idegenbe. A COVID 19 miatt sajnos most így alakul a sorsolás, a mérkõzések rendje. Igen, ahogy a kérdésben is szerepel, nehéz kiszámítani, hogy mire számíthatsz épp a Paks ellen. Nagyon atletikus csapatuk van, amely sok lerohanással, átmeneti játékkal operál. Erre mindenképpen számítanunk kell tõlük és tennünk kell ellene, ha nyerni szeretnénk. Különösen a védekezésünkben kell erre nagy figyelmet fordítanunk. Korábban nem tudtak teljes kerettel játszani, de én arra számítok, úgy készülök, hogy mindenki pályára lép majd náluk pénteken, Lóránt és Capers is. De ez jó nekünk, mert a csapatom szeretné összemérni magát, szeretne versenyezni a legjobb együttesekkel, és a Paks a legjobb négy csapat között van a bajnokságban.




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /