Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Továbbra is Egis Körmend
2020-12-12

Örömmel jelenthetjük be, hogy – bár rendkívüli idõket élünk, aminek következtében sok tekintetben megváltozott az életünk – egy dolog változatlan:

 

Az Egis Gyógyszergyár Zrt. és a körmendi férfi kosárlabda csapat együtt halad tovább a hét éve megkezdett úton.

 

A két fél megállapodása alapján az együttes továbbra is Egis Körmend néven szerepel a hazai bajnokságban és a nemzetközi kupaporondon.

 

A Sopron KC elleni mérkõzés adta az alkalmat arra, hogy klubunk hivatalosan bejelenthesse:

Az Egis Gyógyszergyár Zrt. és az Egis Körmendet mûködtetõ gazdasági társaság vezetõi, Dr. Hodász István és Hajba Ádám ellátták kézjegyükkel azt a megállapodást, amelynek értelmében a nagymúltú gyógyszergyártó cég és a közel hatvan esztendõs kosárlabda csapat egy újabb idényen át mûködik együtt, a partnerek reményei szerint mindkét fél megelégedésére.

 

A koronavírus okozta járvány miatt ezúttal nem volt lehetõségünk arra, hogy közös sajtótájékoztatón jelentsük be az újabb szerzõdést, de a legfontosabb információt így is el tudjuk juttatni szurkolóinkhoz és a közvéleményhez:

Nyolcadszor is Egis Körmend!




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /