Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Ziga Mravljak gondolatai a Sopron KC elleni mérkõzés után
2020-09-13

Szombaton este nyilvános mérkõzésen láthatták szurkolóink az Egis Körmend új, formálódó csapatát.
A Mogyorósy Szilárd Emlékmérkõzést követõen Ziga Mravljak úgy nyilatkozott, hogy alapvetõen elégedett azzal, amit a játékosoktól láthattunk.

Íme, a vezetõedzõ gondolatai:

„Nagyon örülünk, hogy megnyertük ezt a mérkõzést, amelyen szurkolóink március óta elõször láthatták újra a pályán a csapatunkat.

Mint minden felkészülési mérkõzésen, úgy most is minden nevezett játékosnak lehetõséget adtunk arra, hogy pályára léphessen.

Általánosságban azt tudom mondani, hogy nagyon jó csapatunk van, amely olyan sportolókból áll, akik készen állnak a kemény munkára, amivel elérhetjük közös céljainkat. Jelen pillanatban most ez a legfontosabb a számunkra.

Nagyon örülök annak, hogy néhány fiatal játékos nagyon jól használja ki a pályán töltött perceket. Voltak jobb és kevésbé jó perceink is a játékban, de szinte az egész mérkõzés alatt nagy erõbedobással játszottak és keményen harcoltak a fiúk.

A folytatásban az edzéseken fejlesztenünk kell a védekezésünket, támadásban pedig még jobban össze kell hangolódnunk a játék néhány elemében, hogy még jobb legyen a kapcsolat a játékosok között. Összességében a szakmai stáb tagjai elégedettek azzal, amit a csapat mutatott. Remélem, továbbra is ugyanígy tudunk haladni és fejlõdni a következõ hetekben, hónapokban.”




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /