Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Visszavágunk-e a kijevi vereségért?
2020-01-28

Egis Körmend – BC Kyiv Basket (ukrán)

2020. január 29. 18:15 Körmend, Városi Sportcsarnok​​​​​​​

Vezetik:

Marko Vuèkoviæ (szlovén)

Ilias Kounelles (ciprusi)

Can Mavisu (török)

FIBA ellenõr: Srðan Do¾ai (horvát)

 

Azt már biztosan tudjuk, hogy a két hazai csoportmérkõzéssel véget ér számunkra az idei nemzetközi szereplés, azt viszont még nem tudhatjuk, milyen mérleggel zárjuk azt.

A BC Kijev alaposan megkeverte a csoport esélyeit azzal, hogy a 3. fordulóban, idegenben gyõzte le a Ventspils együttesét, így a csoport élén áll, veretlenül. Pedig Kijevben közel voltunk ahhoz, hogy mi nyerjünk ellenük, hiszen mélyrõl felzárkózva, nem sokkal a vége elõtt kiegyenlítettünk. De 78-78-nál jött Kasey Shepherd, aki az utolsó másodpercben gyõztes kosarat szerzett. Maradt ugyan pár tized másodpercünk és Justin Edwards rá is emelte még a labdát nagyon messzirõl, de csak a gyûrût találta el, így 80-78 lett a vége. Ezzel még nem is lett volna nagy baj, viszont azzal, hogy mi itthon kikaptunk a Ventspilstõl, a Kijev viszont legyõzte õket idegenben, a kiesés szélére kerültünk. Lettországban volt még esélyünk visszajönni onnan, de ez nem sikerült, így a továbbjutás tekintetében már semmi téttel nem bír ez a találkozó. Viszont mégsem mindegy, milyen eredményeket jegyeznek fel majd az évkönyvekbe és hogy milyen szájízzel zárjuk a sorozatot.

A két hátralévõ hazain azért jó volna nyerni, ráadásul mi vehetjük el a csoport élén álló ukránok veretlenségét. Ahogy Matthias Zollner is nyilatkozta, mindig a gyõzelem az elsõdleges cél, függetlenül a többi körülménytõl. Gyõzelemre fogunk tehát játszani, de biztosan keményen meg kell majd dolgozniuk a fiúknak a remélt sikerért.

A Kijev tehát még veretlen a csoportban, pedig az ukránok lettországi sikeréig épp a Ventspils nem talált legyõzõre az egész sorozatban.

 

Ahogy említettük, Kijevben, a végén volt esélyünk a gyõzelemre is, pedig voltunk 12 pontos hátrányban is. Ráadásul dobásban minden mutatónk rosszabb volt, mégis partiban voltunk.

Itt sem mentek a büntetõk, 15-bõl csak nyolc ért célt. Ha ebben kicsit jobbak vagyunk, már másképp alakulhatott volna a meccs. Ráadásul a hármasaink sem akartak beesni, 19-bõl mindössze négy ült. A duplákat is hatékonyabban dobták az ukránok, akik 80%-kal büntetõztek és 18-ból nyolc triplát dobtak. A lepattanózásban nem volt nagy különbség, de néggyel ezt is a házigazdák nyerték.

Ezek után szinte csoda, hogy egy másodperccel a vége elõtt még egál volt.

De ha megnézünk más mutatókat, akkor ennek is kiderülhetnek az okai.

Mi 20 pontot szereztünk labdalopás után, míg õk csak ötöt. (Nekünk 10 szerzett labdánk volt, nekik 6) A lerohanásokból szerzett pontoknál is mi álltunk jobban, ezt 21-15-re nyertük. A második esélybõl dobott pontokban is jobban teljesítettünk, (10-15) és a festékbõl is több pontot szereztünk. (54-42) Viszont ott a padról jött 21 pont, míg nálunk csak négy.

 

Ebbõl is látszik, hogy a játék számos elemében hatékonyabbak voltunk, viszont a dobásaink pontatlansága lerontotta mindezt. Szóval, ha jobban tudnánk célozni, akkor talán fölénybe kerülhetünk. Reméljük, hogy így lesz, még ha olyan napot esetleg senki sem fog ki, mint az ASE ellen Jordon Varnado…

 

Ha nem csak az egymás elleni mérkõzés, hanem a teljes idei kupaszereplés átlagait tekintjük, akkor is hasonló a két csapat összehasonlítása, mint amit feljebb írtunk. Bár az összes mezõny dobószázalék tekintetében itt mi picivel jobban állunk. 47-46 ide. Ezt a jobb duplázásunk adja, (52,9 – 50,8) mert a tripláknál õk jobban állnak. (34,4 – 37,2)

A büntetõknél sem a mi mérlegünk a jobb, összességében 60,8 – 72,6 a mutató.

Támadó lepattanózásban egál az állás, (12 – 12) viszont saját palánk alatt és így összesítésben is az ukránok állnak jobban. (24 – 26, 36 – 38)

Labdaszerzésben itt is jobban állunk, (10 – 8) mint ahogy a labdaszerzésbõl és a gyors indításokból szerzett pontokban is. (19,9 – 15,9 és 14,8 – 10,4)

A festékbõl nálunk több pont jön, (43,6 – 39) viszont a második szándékból elért kosaraknál õk állnak jobban. (12,8 – 14,8)

Ráadásul a Kijevnél a padról ebben a kimutatásban is sokkal több pont érkezik. (16,5 – 29)

 

Ebbõl talán azt lehet leszûrni, hogy nekünk a szigorú védekezéssel kikényszerített labdaeladások és a saját palánk alatt megszerzett lepattanókból indított gyors ellentámadások jelenthetik az elõnyt az ukránokkal szemben.

Illetve a kintinél hatékonyabb dobószázalék, amit talán nem lesz nehéz felülmúlni hazai pályán.

 

Szurkoljunk együtt azért, hogy ez így is legyen!

 

Mindörökké MTE!

 

A mérkõzést a DigiSport élõben közvetíti. Ahogy azt korábban is jeleztük, a csatorna kérésére változott a kezdési idõpont 18:15-re.

 

A találkozót a FIBA YouTube csatornáján is élõben lehet majd követni, ezen a linken:

https://www.youtube.com/watch?v=WpkI68O3M9I




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /