Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Jobb elõbb, mint az utolsóra hagyni
2019-11-19

Talán így foglalhatnánk össze magunk számára azt, amirõl a szerdai, Varsóban lejátszandó mérkõzés szól.

Mert azzal, hogy nem sikerült itthon is gyõznünk a dán Bakken Bears ellen, sõt a kint megszerzett hatpontos elõnyünkbõl sem sikerült megõrizni egy pontocskát sem velük szemben, bizony eléggé kusza lett a FIBA Europe Cup H csoportjának helyzete. Az utolsó két forduló elõtt még számos kimenetele lehet a csoportnak és nekünk ahhoz, hogy továbblépjünk, egy gyõzelem még szinte biztosan kell. Márpedig nekünk már csak két idegenbeli van hátra. Varsóban és Finnországban. Egyik sem ígérkezik könnyû kirándulásnak, ismerjük már mindkét csapatot.

A Legia az elsõ fordulóban alaposan elpáholta a Kataját, hiszen fergeteges kezdés után 86-55-re verte a finneket. Aztán hozzánk érkezett a Varsó, ahol megmutatták, hogy kell velük számolni, nem könnyû ellenük, de végül 74-60-ra mi nyertünk. A folytatás sem volt igazán örömteli a lengyel katonaklub számára, hiszen a Bakken Bears együttesét fogadták és többnyire vezettek is a meccsen. A dánok mindössze kettõ percen át voltak elõnyben, de 2 másodperccel a vége elõtt Evans betalált, és ezzel egy ponttal újra a vendégek voltak elõrébb. Két idõkérés is jött, majd a hazai triplakísérlet Jakub Nizioltól, de az célt tévesztett. Nyertek a Medvék, visszaszerezve esélyüket a továbbjutásra. (Ennek a kárát mi ittuk meg leginkább, mert hozzánk nagyon elszántan és a svéd MVP-vel, Nimrod Hilliarddal megerõsödve érkeztek, aztán nyertek is.)

Ezt követõen mentek Finnországba a lengyelek, ahol talán még ennél is nagyobb balszerencse érte õket.

Azok után, hogy ugye otthon alaposan elpáholták a finneket, a Kataja otthonában, a harmadik negyed 7. percében még 19 pontos hátrányban voltak. A végére viszont felzárkóztak, sõt vezettek is. Aztán öt másodperccel a vége elõtt, mínusz egy pontnál két büntetõt dobhattak. Michal Michalak azonban a másodikat elhibázta, mint ahogy a finn Joni Herrala is az ezt követõ dobását, jött a hosszabbítás.

Ebben a lengyelek büntetõket és triplákat hagytak ki, de a finnek is hibáztak.

26 másodperccel a vége elõtt aztán Drew Brandon triplája ült, egyenlített a Legia. Omar Calhoun kihagyta a hármasát, újabb hosszabbítás következett. Ebben viszont a finnek sokkal jobban céloztak és végül 112-105-re gyõzni tudtak.

Így aztán most, két fordulóval a csoportkör vége elõtt a Bakken áll az élen 3-1-es mutatóval, csakúgy, mint mi, a második pozícióban. Harmadik a Legia, negyedik a Kataja egyaránt egy gyõzelemmel és három vereséggel. Mivel õk mindketten ellenünk és a Bakken ellen lépnek még pályára, matematikailag az is elõfordulhat, hogy a végén minden csapatnak három gyõzelme és három veresége lesz. Na, ezt jó volna elkerülni, illetve, ha ne adj’ isten mínuszban lennénk a vége felé Varsóban, akkor most jobban kellene figyelni az egymás ellenire, mint azt tettük itthon, a Bakken ellen. Mert még az is lehet, hogy ez dönthet a második hely sorsáról, ha a dánok verik a finneket, de kikapnak a Legiától, mi pedig már nem nyerünk esetleg egyet sem. Ahogy feljebb is írtuk, itthon 14 ponttal voltunk jobbak a lengyeleknél.

Mivel a mi meccsünk este nyolckor kezdõdik, a Kataja – Bakken pedig 17:30-kor, így a feldobás elõtt már tudni fogjuk, mire mentek a dánok Finnországban.

Ha a Kataja ezt is behúzná, mint a -31 utáni, Legia elleni visszavágót, akkor még szebb terveink is lehetnének a második helynél, viszont ha a dánok nyernek, akkor tudni fogjuk, minimum milyen eredmény kell ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a továbbjutáshoz. (Persze ha mi nyerünk még kettõt, a dánok meg legfeljebb egyet, akkor nincs mirõl beszélni. De ezt csak zárójelben.)

A legjobb persze az lenne, ha a lengyel fõvárosban is legyõznénk a Legiát, függetlenül minden más tényezõtõl. Az volna a legbiztosabb, és ez egyáltalán nem reménytelen. Ehhez legalább olyan koncentrált és a korábbinál kevesebb hibát hozó játék kellene, mint amit a fiúk legutóbb az Alba Fehérvár ellen mutattak. Különösen úgy, hogy a hírek szerint támogatásra is számíthatnak, hiszen szurkolók is indulnak utánuk a lengyel fõvárosba.

 

Érdekes lesz a következõ nap is, hiszen a küldöttség csütörtökön érkezik meg Varsóból Bécsbe, ahol aznap este 19 órától Alpok Adria Kupa meccs vár a fiatalokra. Egy részük tehát a reptérrõl nem tér vissza Körmendre.

Az indulás elõtt Németh Ákossal arról beszélgettünk, hogy talán ezen a meccsen több esélyük lesz, mint az elsõ kettõn, mert elõzetesen azt gondolhattuk, hogy a Sencur és az Opava erõsebb, mint a Vienna. De ha megnézzük a csoport állását, akkor láthatjuk, hogy az osztrákok eddig kettõbõl kettõ nyertek otthon. A szlovének és a csehek is vesztesen távoztak a Hallmann Dome-ból. A Sencurt 109-97-re, az Opavát pedig 86-71-re verték.

Úgyhogy ez sem lesz sétagalopp. Annyiból más lesz a helyzet, mint Opavában, ahol valóban csak az U20-as korosztály szerepelt, hogy itt a társak számíthatnak a kicsit tapasztaltabb, U23-as társaikra. Németh Ákosra, Durázi Krisztoferre, Balogh Mátéra és Kozma Gergõre is. Az biztos, hogy jó erõpróba lesz a fiúk számára.

Mindkét találkozóról várható internetes közvetítés. A szerdai már elérhetõ a felületeinken, és amint elérhetõ lesz a csütörtöki link, azt is megosztjuk majd szurkolóinkkal.

 

Mindörökké MTE!




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /