Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Gyõzni és közben fejlõdni – ez a kettõs cél szombatra
2019-10-10

Magyarországon meglehetõsen szokatlannak számító idõpontban, szombaton 14 órától fogadjuk az újra egykori nevét használó Szolnoki Olajbányász együttesét. De még mielõtt erre a találkozóra tértünk volna rá, elõször arról kérdeztük csapatunk vezetõedzõjét, Matthias Zollnert, hogy õ miként látta a keddi, Alpok Adria Kupa mérkõzést.

„Ez volt az elsõ találkozónk ebben a sorozatban, mondhatjuk, hogy az U20-as együttesünk szerepelt, kiegészítve a felnõtt csapat egy-két fiatal játékosával. Egy jó szlovén csapat ellen játszottunk, így a végeredmény nem volt nagy meglepetés a számomra.

Láttam a mérkõzést. Számomra és a klub számára a legfontosabb cél ebben a sorozatban az, hogy a fiataljaink tanulják meg, hogyan kell felelõsséget vállalni. Ne csak néhány percet játszanak más, jó játékosok oldalán, mint kiegészítõ csapattagok, hanem érezzék azt, hogy rajtuk is múlik a meccs, hogy teljesíteniük kell. Erre szeretnénk megtanítani õket. Azt szeretnénk, hogy õk is olyan magyar kosarasok legyenek, akik meghatározóak a csapatukban, akik a különbséget jelenthetik az ellenfelekhez képest. Jelenleg kevés ilyen minõségi felnõtt, magyar játékos van, mint mondjuk Vojvoda Dávid vagy Keller Ákos, akiknél jó helyen van a labda döntõ pillanatokban is. Úgy gondolom, fiatal korban kell megtanulni azt, hogy valaki fel tudja vállalni ezt a szerepet, hogy alkalmas legyen erre. Ezért örülök ezeknek a mérkõzéseknek, mert jó alkalmat adnak arra, hogy a fiataljaink ezt megtanulják. Biztos vagyok abban, hogy az itt lejátszott mérkõzések során sokat fejlõdnek majd. A végére jobbak lesznek, mint most, az elején. Ez lehet a feladatunk ebben a kupában: Fejlõdni, jobbnak lenni és persze mérkõzést is nyerni.”

 

Egyetlen gondolat erejéig térjünk vissza a Sopron elleni találkozóhoz. Gyõztünk, és az volt a legfontosabb. Ugyanakkor feltûnõ volt, hogy nagyon sok tiszta helyzetet, könnyû ziccert hibáztunk el. Mi lehetett ennek az oka? Talán az, hogy még az idény elején vagyunk vagy esetleg a nem kellõ összpontosítás?

 

„Ez az a kérdés, amire nehéz válaszolni, nagyon sok oka lehet. Nem szeretnék magyarázkodni, de a labda is teljesen új, ilyenkor még csúszós, nehéz vele játszani. De mondom, semmiképpen sem szeretnék magyarázkodni, magyarázatot találni erre. Rossz az, hogy kihagytuk a ziccereket, de elrontottunk tizenegy büntetõt is. Sokat hibáztunk. Volt egy olyan szakasza mérkõzésnek – az ötödik és a huszonötödik perc között – amikor kiválóan kosárlabdáztunk. Mínusz nyolcról elléptünk plusz tizenötre, ez összességében 23 pontos különbséget jelentett ebben a húsz percben. Ami ez elõtt és utána volt, arról nem is szeretnék beszélni. Az nem volt jó kosárlabda. Említettük már, hogy még a szezon elején vagyunk, hullámzó a játék, vannak jobb és rosszabb periódusaink. Ahogy mondtad, sok ziccer, sõt büntetõ is kimaradt, de védekezésben sem voltunk jók a meccsnek azokban a részeiben. De gyõztünk, két sikerrel állunk a tabellán. A lényeg, hogy tanuljunk a hibáinkból, és hogy ezen a hétvégén jobban teljesítsünk!”

 

Sikerülhet akkor meghosszabbítani ezt a húszperces idõszakot, amiben jól játszott a csapat?

 

„Ez a célunk! De azt tegyük még hozzá, hogy ebben a szezonban szerintem nem sok csapat fog nyerni Sopronban. Kicsit talán alábecsültük az ellenfelet az elején, nem volt meg bennünk a kellõ mentalitás, ez volt a gond az elején. Nem gondolhatja senki, hogy Sopronban nyerni az természetes. Minden csapat számára nehéz kirándulást jelenthet oda utazni.”

 

Akkor beszéljünk a Szolnokról. Mire számít szombaton?

 

„A Szolnok elleni meccs itthon, az egy teljesen más történet. Teljesen más kosárlabda, más játékosok, de a célunk egyértelmû: Nyerni szeretnénk és ezzel egyidõben fejlõdni, elõbbre lépni. Persze nehéz megtalálni az egyensúlyt ilyen kettõs célnál, de számunkra nagyon fontos, hogy nem csak nyerni akarunk, javulni is szeretnénk a játékban. Fontos a gyõzelem, de a legfontosabb, hogy mindig elõbbre lépjünk, hogy a szezon végén is nyerhessünk. Sok mindent tudunk a Szolnokról, többet, mint korábban, hiszen már õk is játszottak két bajnokit. Nehéz meccsre számítunk.

 

Mit jelenthet a korai idõpont? Hiszen szokatlan a 14 órás kezdés.

 

„Igen, az egy másik feladat, alkalmazkodni kell ehhez. Különösen Magyarországon, hiszen itt a mérkõzések legtöbbször 18 vagy 19 órakor kezdõdnek, esetleg 18:30-kor. Nem úgy, mint például az NBA-ben, ahol játszanak 14 vagy 15 órától, 17-tõl esetleg este tíztõl. Ott kevésbé szokatlan mindez. De nem csak nekünk kezdõdik 14 órakor a meccs, hanem a Szolnoknak is. Meglátjuk. Õszintén szólva nem örülök igazán, mert megszoktuk az esti mérkõzéseket, de így alakult, kora délután kell a legjobbunkat nyújtanunk.”




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /