Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Gyõzni akar az Egis Körmend új vezetõedzõje
2018-11-26

Matthias Zollner Bécsig vonattal tette meg az utat, de nem számított az ausztriai vasutasok sztrájkjára, ami miatt két órával késõbb érkezett meg az osztrák fõvárosba. Innen már sima volt az útja új munkahelyére, Körmendre.

Alig egy órával késõbb már arról beszélt, hogy milyen gondolatokkal érkezett.

„Mindenekelõtt nagyon örülök annak, hogy itt lehetek Körmenden. Mindig jó benyomásokat szereztem, amikor vendégcsapat képviseletében itt jártam. Nagyon élveztem az itteni hangulatot, még úgy is, hogy ezek nem hivatalos, hanem barátságos mérkõzések voltak. Mindig kiváló volt az atmoszféra. Már csak ezért is boldog vagyok, hogy hazaiként is megtapasztalhatom majd mindezt, hiszen mostantól az Egis Körmend vezetõedzõjeként dolgozhatok. Persze még csak néhány órával ezelõtt léptem át a határt, de azt már korábban is megtapasztaltam, hogy az itt élõ emberek nagyon barátságosak, kedvesek. Ezt látom most is, úgyhogy nem csak a kosárlabda miatt jó, hogy itt lehetek.”

 

Mit tud az Egis Körmend mostani csapatáról?

 

„Követem a magyar bajnokság történéseit, és az elmúlt napokban még nagyobb figyelmet fordítottam erre. Számos mérkõzést megnéztem, és amikor a körmendi vezetõség megkeresett, utána még alaposabban követtem a csapat játékát, például a hétvégi, Falco elleni meccset is. Úgy látom, hogy a Körmend egy figyelemre méltó csapat, jó egyvelege a jó külföldi, ugyanakkor a minõségi hazai játékosoknak. Véleményem szerint nagy hiba csak szûk keretben, öt-hat játékosban gondolkodni, mindig a csapat a fontos, hogy minél többen hozzá tudják tenni a tudásukat a játékhoz. A csapatmunka hozhat sikereket.”

 

Ez már mutat valamit a kosárlabdáról alkotott gondolatairól, de mi a teljes filozófiája? Mi alapján készíti fel a csapatait?

 

„A legfontosabb a gyõzelem! Az, hogy gyõzni akarok! Hogy ezt hogyan érjük el? Azt majd meglátjuk. Természetesen mindig nagyon keményen figyelek a védekezésre, és azt hiszem elmondhatom, hogy az én csapataim mindig keményen hajtanak, küzdenek a pályán, sok energiát visznek a játékba. Mindig ezt várom el a játékosaimtól. És a támadás? Hát azt is majd meglátjuk. Itt mindig figyelembe veszem a játékosok adottságait. Lesz két és fél hetünk a közös munkára az elsõ bajnoki mérkõzés elõtt. Mindent biztosan nem fogunk megváltoztatni, hiszen a csapat eddig is sikeres volt. Persze lesz, amit másképp fogunk csinálni, de lépésrõl lépésre haladunk majd a szezon során az én elképzeléseim felé.”

 




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /