Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Centert cserél az Egis Körmend
2018-10-13

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy klubunk szakmai okokból felbontja Jonas Zohore Bergstedt szerzõdését és helyette egy korábbi horvát válogatott játékost igazol Mario Delaš személyében.

A döntést a cserérõl csapatunk vezetõedzõje, Antonis Constantinides hozta meg. A legfõbb indoka az volt, hogy olyan játékos kerüljön a csapatba, aki az ötös mellett a négyes poszton is tudja erõsíteni a gárdát.

Jonas-szal emberileg és szakmailag is elégedett volt a szakember, de mint fogalmazott, a szerkezet javítása érdekében meg kellett hoznia ezt a döntést, így Jonas távozik a klubtól. Ez úton is köszönjük a munkáját és kívánunk neki további sikereket mind pályafutásában mind pedig a magánéletben!

Az érkezõ játékossal kapcsolatban vezetõedzõnk úgy fogalmazott, hogy Mario Delaš komoly minõséget képviselõ játékos, aki mindkét magas poszton hatékonyan bevethetõ.

A horvát nemzetiségû kosaras 1990. január 16-án született, 206 centiméter magas. Pályáját szülõvárosában, Splitben kezdte, majd számos országban kosárlabdázott. Játszott a Zalgiris Kaunas, a Cibona, az Obradoiro CAB, a Cedevita és az Orlandina Basket együttesében is.

A horvát U18-as válogatottal bronzérmes volt a 2008-as Európa-bajnokságon, egy évvel késõbb pedig az U19-es keret tagjaként világbajnokságon szerzett szintén bronzérmet. Itt a torna legértékesebb játékosának is megválasztották. A horvát felnõtt válogatottal 2013-ban Európa-bajnoki 4. helyet szerzett. Kétszer nyert aranyérmet a Baltic League-ben és a litván bajnokságban, de Horvátországban és Észtországban is bajnoki címet szerzett. Hazájában kupagyõzelmet is ünneplehetett. Több csapatával szerepelt az Euroligában.

Legutóbb az olasz Serie A-ban induló Pallacanestro Varese játékosa volt.

 

A különbözõ bajnokságokban elért statisztikáiról itt tájékozódhatunk:

https://basketball.realgm.com/player/Mario-Delas/Summary/25023

 

A mostani szezon elején Andorrában és Cremona-ban volt próbajátékon, ezeken a helyeken végezte el a felkészülési munkát.

A játékos már vasárnap Körmendre érkezik, és terveink szerint kedden, a Graz elleni Alpok Adria Kupa mérkõzésen már be is mutatkozhat az Egis Körmend mezében.

 

Ízelítõk Mario Delaš játékából:

 

https://www.youtube.com/watch?v=6LysFRoerTA 

https://www.youtube.com/watch?v=vDUjHm93uUo&t=3s 

 

Mérkõzés videók:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLm0kb69kH09iGDJpiPUnreGsyx9SgRlID




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /