Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes 1996-2021 időszakbeli honlapján!


Fepu, a rekorder
2018-02-25

Az Egis Körmend csapatkapitánya, Ferencz Csaba holnap, február 26-án búcsúzik hivatalosan a magyar válogatottól.

Fepu hosszú évek óta, talán még hosszabbnak tûnõ, kemény munkával eltöltött nyarakon át segítette a nemzeti csapat munkáját, hozzájárulva annak sikereihez felkészülés idején és a mérkõzéseken is.

A kosárlabdát szeretõ magyar emberek klubhovatartozás nélkül ismerik el odaadását, kitûnõ hozzáállását, látványos kosarait, különösen jókor bevágott hárompontosait.

De nem feledkezhetünk meg arról, hogy Ferencz Csaba nevelõklubjában is kiemelkedõ teljesítménnyel rukkol ki hosszú évek óta.

És most már rekordernek is mondhatja magát!

Egészen két hónappal ezelõttig Zsebe Ferenc vezette azt a táblázatot, amelyen a legtöbb bajnoki mérkõzésen pályára lépett körmendi kosarasokat rangsoroljuk. Az õ 516 mérkõzését sokáig senki sem tudta felülmúlni, de megközelíteni sem.

Egyedül Ferencz Csaba, akit 2017 májusában köszöntöttünk 500. bajnokija alkalmából, és aki a tavalyi esztendõ utolsó elõtti mérkõzésén, december 16-án, Szegeden beállította, majd 23-án, itthon, a Paks ellen meg is döntötte ezt a klubrekordot.

 

Fepu azóta már túl van az 525. bajnokin, körmendi piros-feketében.

 

Ha a válogatottban már nem is folytatja példamutató tevékenységét, amit ezúton is köszönünk neki, nevelõegyesületénél kívánunk még nagyon sok, sikeresen lejátszott mérkõzést, valamennyiünk örömére!

 

Köszönjük, és hajrá Fepu!




Törpördög hírek


"




Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /