Üdvözöljük a háromszoros magyar bajnok, hétszeres Magyar Kupa-győztes Egis Körmend honlapján!


Marquis Wright állapotáról
2018-01-10

Tisztelt Szurkolóink!

Nehéz időszakon ment keresztül csapatunk az elmúlt hetekben, amelynek történéseihez hozzájárul a gárda elsőszámú irányítójának, Marquis Wrightnak a hiánya is. Nélküle a csapat többi tagjának is sokkal nehezebb a dolga a pályán. Az elmúlt napok sikerei között tarthatjuk számon vezetőedzőnk, Gasper Potocnik megtartását, ami fontos volt a munka folyamatossága szempontjából. Ugyanakkor a kezdő irányító hiánya továbbra is gondot okoz.

Marquis jobb lábában egy olyan ín körüli gyulladás alakult ki, ami önmagában nem mondható súlyos problémának, de olyan fájdalmat okoz, amivel a kosaras nem képes játszani.

Sajnos az ilyen sérülések kezelése, gyógyítása hosszadalmas és nem lehet előre tudni, hogy mennyi idő alatt gyógyul.

Az Alba Fehérvár elleni mérkőzés előtt Marquis már tünetmentes volt, pályára is lépett azon a találkozón, de nem sokkal később a fájdalom kiújult nála.

A csapat mellett dolgozó, magas szakmai színvonalat képviselő orvosi stáb tagjai folyamatosan kezelik a sérült lábat. Ennek része az is, hogy Marquis rögzítő sínt kapott, amely tehermentesíteni volt hivatott a sérült lábát, segítve ezzel a gyógyulást. Emellett más kezeléseket is kap a játékos, de a probléma jellegéből adódóan a legjobb ellátás ellenére sem lehet pontosan tudni, hogy mikor lehet teljesértékű játékos az irányító.

Ezért a vele végzett gyógyító munka mellett a klub már hetek óta keresi azt a játékost, aki a játékmester posztján magas színvonalon segítheti a csapatot. Több kiszemeltünk is volt, de eddig még – különböző okok miatt – nem sikerült olyan játékost szerződtetni, aki megfelelő lenne erre a feladatra.

Mindkét fent említett munka, tehát a sérülés kezelése, gyógyítása és az új irányító keresése is folyamatosan zajlik. Amint változás történik, arról tájékoztatni fogjuk szurkolóinkat.







Törpördög hírek








Magyar bajnok: 1987 - 1996 - 2003        Magyar kupa győztese: 1990 - 1993 - 1994 - 1995 - 1997 - 1998 - 2016

"Leszállt az este és a kis vasi városkában, Körmenden népes csoportok, vagy magányos emberek vonulnak a Kossuth Lajos utca irányába, hogy belépve a fénnyel megáztatott csarnokba, megpillantva a mi színeinket viselő játékosokat, valami ismét elinduljon a gyomor és a szív tájékán, valami különös, szorító, ugyanakkor boldogító érzés, ami nélkül egy gyógyíthatatlan betegségnek örvendő szurkoló képtelen létezni." / Fodor Sándor /